Mióta tegnap megcsókoltalak
s te sóváran (de csak egy pillanatra,
mert máris tiltakoztál) remegő
térdeid közt hagytad a térdemet:
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat,
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.
Ilyenkor egy- egy pillanatra én is
lehúnyom a szemem és szédülök:
érzem közeled, arcom arcod édes
vonalaiban fürdik, kezemet
sütik forró kebleid, újra csókolsz,
s én rémülten ébredek: óh, hisz ez
már őrület - s mégis oly jólesik
beléd veszteni magamat: egész
tested körülömöl és én boldogan
nyargalok szét lobogó ereidben.
Szabó Lőrinc:
TENGER
Egymás alatt s egymás felett
a egymásba nyilva meztelen
omlásban mint ha testtelen
hangok érkeznek süppeteg
s oly földöntúli szerelem
lelkével lüktetik tele
a levegőt, hogy a zene
megszületik a semmiben,
egymás alatt s egymás felett
s egymásba nyilva mindig új
vágyban, mely lankadatlan borul
új s új szomjakkal telített
ölelkezéseikbe, hol
ezer mozdulat egyesűl
s kielégíthetetlenűl
szétválik s újra egybefoly,
egymás alatt s egymás felett
nyitódva és csukódva szent
törvény szerint, mert messze bent,
bent is kitárják testüket,
úgy ringva - úszva kívül és
belül, hogy minden tétova
mozdulatuk csók és csupa
egymáson átbujt ölelés:
hullám alatt s hullám felett
örök - sóváron s meztelen
hullámok úsznak, testtelen
gondolatok, szerelmesek,
forrón, buján, reménytelen,
hullámok végtelen sora,
boldog hullámok a
szerelmes tengeren.
Be nagy Tél zuhant rám hitben, vágyban, célban,
Valakim, egy Asszony, nálatok is Tél van?
Havas, tört lelkemnek nincs vége, se hossza,
Rendjét talán Te bús árnyad visszahozza.
Vetkőzött a világ, didergően pőre:
Szerelmem, Te, Multnak szerelmetes őre,
Akarsz-e szerelem után is szeretni
S egy-két, téli rózsát az arcomba vetni?
Végkoriak sorsán zöld-lángosan ég el
Atyafias testem a csillogó Éggel
S mégis fáj a Halál s aki föntvirasszon,
Kellene a multam, kellene az Asszony.
Esküdözéseink már torkunkra fúltak:
Szereted szeretni a jelenő Multat?
Akarnál még lenni, hogyha varázst oldok,
Régi, vágyó, tűrő, szegény, dacos boldog?
Be tudnék ölelni, tréfát is siratni,
Be tudnék véreddel véresen viradni,
Édes Nagyasszonyom, hol vagy, vagy-e, látsz még
S akarod, hogy a Sors víg hunyósdit játsszék?
Gőggel kisértetbe csak egyszer is vinnél,
Nyoszolya-virágnak még csak egyszer hinnél,
Adnám új vágyamat vágyakozó vádnak
S adakozó számat ragadozó szádnak.
Mindent fölfrissítnék, mindent megajánlnék.
Havasan hullanék Reád az ajándék
És mindent megadva és mindent ellesve
Feledéssel búgna ránk a legszebb Este.
---------------------------------------------------------------
Köszönöm Mindannyiotoknak az eddigieket
Igaz, ez nem vers, de úgy gondolom, hogy még belefér...
Az igazi szerelem sziluettje, 1 idősödő asszony nemes és tiszta érzései; Alexandra cárné írta e sorokat férjének:
ˇEgyetlen kedvesem, édesek édese, este megcsókoltam a kispárnádat, s utánad vágyakoztam. Ezer és ezer csókkal borítalak téged, s gyengéden odaszorítalak az én mélységesen szerető, öreg szívemhez."
Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szivembe vájnak.
Érzem az illatát is ám
A rózsás, gyilkos ujjnak
S véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Az ajka itt mar édesen,
A haja ide lebben,
Az egész asszony itt pusztít,
Itt, itt: az én szivemben.
Bosszút itt áll az életért,
Aknát itt ás a multnak.
Véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
Kire a végzet mérte,
Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
Megérezze, megértse.
Maradjon szent talánynak Ő,
Maradjon mindig újnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
-------------------------------------------------------------
Lángoljon kicsit a "gettó", igy péntek este.
Tele van csordultig keblem szerelemmel,
Megcsókolnám minden ellenségimet,
Nem győzöm imádni a jóságos Istent,
Mért teremtett ilyen szépnek tégedet.
S e nagy boldogságot annál jobban érzem,
Mert én az életben oly sokat szenvedtem!
Nem akarok tudni, nem akarok látni,
Csakhogy te enyém vagy és én a tied;
Nem tudok érezni, nem tudok gondolni,
Hogy meg ne fertőzzem szent szerelmedet,
A világ fölöttünk össze fog omolni,
Ölelj meg, s felőle mit se fogok tudni!
Szálljon el mellettem az égnek villáma,
Adjon földrepesztő rémes hangokat;
Én nem fogom látni, nem fogom hallani,
Csak a te "szeretlek" susogásodat!
Édes ölelésed bezáró mennyország,
Benne csak egy perc az örökkévalóság!
Ölelj meg forróbban... végy fel szárnyaidra,
Repüljünk, repüljünk némán, csöndesen...
Nézd -- ezer bajával mily messze már a föld!
Túl vagyunk az égen, a képzeleten...
És nem látok semmit édes öleden:
Nem látom, hol vagyunk, az égnek országát,
Csak boldogságomnak végtelen világát!...
Poet, ha már leírtad helyettem a kedvenc versemet( Buda F.) akkor most más:
" Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok
Néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
Aki nem kér semmit, csak néz és imád,
És nem akar lenni, csak általad,
Csak árnyéka annak, ami vagy."
( Szabó Lőrinc)
S még 1 , ami szerintem aranyos:
Fákat altat a szél
álmos lombú fákat.
S én most ébredek rá:
nagyon szerethetlek,
ha már a sálam is
integet utánad.
( Utassy József: Fákat altat a szél)
Ne rejtőzz el, úgyis látlak
Rádcsukom a szempillámat.
Bent zörömbölsz a szívemben,
S elsimulsz a tenyeremben.
Elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg ha látlak.
Nézz rám! Szólok a szemednek,
ne fuss el! Nagyon szeretlek.
----------------------------------------------
Svédhonból kaptam ezt a verset,
bevallom nem ismertem,
köszönet érte
Bocs, hogy csak kérdezek, de nem tudja valaki Adadmis Anna vallomás című versét? Ha valakinek ez segít, akkor az LGT is énekelte.
Jut eszembe, esetleg akkordokat tud vki. kuldeni hozzá? (jöhet mailban is.)
A hidon áltam a
minap a barna fényben.
Ének zendült messziről:
arany cseppek esője futott
végig a remegő vizen.
Gondolák, fények, zene -
részeg ringás vitt ki a homályba…
Mint a tüzes nap is elkergeti
a sárga holdat, mely sötét odún
búj meg, habár a csalogány neki
nem is dalolt még s csőre hangtalan,
úgy Szépségedtől béna ajkam
s lágy énekem is elhal szomorún.
Mint szél, amely hajnalban nyargal át
a sik mezőn, gyors szárnnyal, szertelen
s garázda csókjától lehull a nád,
pedig dalának ez a hangszere.
Úgy szivem is vad vággyal van tele
és elnémit titáni Szerelem.
De nézz szemembe, majd az megfelel,
mért nem bir szájam, ajkam zengeni:
ha ezt sem érted, váljunk csendben el.
Te egy dalosabb ajkhoz s én a holt,
el nem csókolt csókok, el nem dalolt
dalok kopár kincsén merengeni.
Ím a szűzek csapata
szép tavasz-időben, -
mikor a nap sugara
egyenlően röppen
mindenfele, szerte-szét,
önfeledt örömben
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
[2]
Bíborszínű rét van ott
a virágzó völgyben,
illatos liliomok
kerítik be körben.
Rigó dala nyitja meg
a pompás hangversenyt,
vele édes éneked
fülemüle verseng.
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
[3]
Ez a szűzi lánysereg
virágokkal ékes:
ki mondja el, milyenek,
s milyen ékességgel
ragyog Venus rejteke
nem kell többé Dido
halálának érdeme:
élet kell s az így jó.
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
[4]
A szerencse meggyötört
itt e szép berekben,
ámor-ijjával megöl
most e tavasz engem.
A csapatban egy leány
van: vonz a szerelme. -
Vágyakozom ez után:
bárcsak enyém lenne.
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
[5]
És a hölgyek csapata
ilyen kérdést tárgyal:
mi szebb: szűzek fátyola,
vagy élni a vággyal?
És Phyllisszel így itél
Flora egyetértve:
"Ó, nem lehet tiszta lány,
kit aljas vágy érne."
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
[6]
Juno, Pallas, Clyope
s Venus véleménye
Flora által ér ide
- rábízza a szélre: -
"Aki tiszta lányt szeret
sokkal boldogabb az,
mint, ki nektárral mereng
vagy leánykát hervaszt.
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
[7]
A játékos lánysereg
pöre szóra-bíró.
Jó sokáig éljenek:
döntsön jól a bíró;
szigorúság nem jogos
ott, ahol szeretnek:
remény nőjön, illatos,
a szép kedveseknek.
Cypris ringat engem!
hallom a hárs lomb-neszét:
Cypris ringat engem!
A hatalmas szerelemnek
Megemésztô tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.
Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretôd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.
Akkor most Weöres Sándor és József Attila után egy Radnóti.
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő, s áradó vagy bennem, mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
a zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben, s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
a téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon, és csöppje hull a méznek
s mint szivárvány golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnyéka lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ
s idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
Még nem tudom, hogy mennyi van nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.
Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szivem s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.
Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
szinte öröktől ismerős a testem,
fejemnek fészke ott a kebleden,
s nem szégyen, ha előtted könnybe estem,
semmit se titkolok s ős-ismerősen
jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
imbolygó szánalom,
vagy éji égen csillagkérdező szem.
A megtépett ideg, e rossz kuvik,
szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
kicsinyke úrnő, térdedhez buvik
s elszunnyad az érzékiség kutyája;
és benn a Fénykirály, az örök ember,
még hallgat, tán nem tudja szép neved,
s nem mond itéletet,
így vár piros ruhában, szerelemben.
Az alábbi nem egy romantikus ömlengés, de valami formabontó remekség...
SZABÓ LŐRINC:
SEMMIÉRT EGÉSZEN
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követlenek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet nem kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindentől, beteg
s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem az vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint a lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
"Ki Zene vagy, mért bús a zene néked?
Méz nem ront mézet, kéj új kéjre vár.
Mért szereted azt, ami kínnal éget?
Mért fogadod gyönyörrel, ami fáj?
Ha egybezsongó ütemek kimért
Frigye, összhangja bántja füledet,
Mind csak korhol, szelíden, amiért,
Nőtlen, te, rossz a társas-éneked.
Halld, egymásnak mily édesen felelget
Kölcsönös rendben s hitvesként a húr,
Mint mikor férj s a boldog nő s a gyermek
Dala egyetlen dallammá simúl:
Szövegtelen dal, s a dús egysége csak
Azt zengi, hogy magadban senki vagy."
Még egy Ady, egy korai, a szerelem végéről, szerintem nagyon szép...
Ady Endre: Finita...
--------------------
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?...
...Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret --
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?!...
Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert...
Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szivén...
Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjuságom,
Utolszor voltam trubadur...
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szüzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom...
...Hány íly darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!!...
