Már olvastam itt dalszövegeket , magyarul, angolul...de hogy hű legyek önmagamhoz, legyen 1
francia is. ( akit érdekel a fordítás, nagyon szívesen segítek!!)
Poet, a hotmail visszadobja a leveleket!!!
Je sais pas
Detourner de rivieres, porter des poids
Traverser des mers, je saurais faire
defier des machines, narguer des lois
les foudres divines, ca m'effraie pas
j'sais prendre un coup, le rendre aussi
Rover des clous, ca j'ai appris
j'suis pas victime, j'suis pas colombe
et pour qu'on m'abime, faut qu'je tombe
je sais les hivers, je sais le froid
Mais la vie sans toi, je sais pas
je savais le silence depuis longtemps
j'en sais la violence, son gout de sang
Rouges coleres, sombres douleurs
je sais ces guerres, j'en ai pas peur
Je sais me defendre, j'ai bien appris
On est pas des tendres par ici
je sais les hivers, je sais le froid
Mais la vie sans toi, je sais pas
Lutte apres lutte, pire apres pire
Chaque minute, j'ai cru tenir
j'voudrais apprendre jour apres jouir
Masi qui commande a nos amours?
Je sais les hivers, je sais le froid
Mais la vie sans toi, je sais pas
Talán jobban a testiségrôl szól... vagy inkább erotikus vers... de azért úgy érzem, még ideillik. Gondolom, olyan mint Villon élete lehetett...
Francois Villon
SZERELMES BALLADA D'AUSSIGNY YSSABEAU-NAK
A dombtetőn a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszín nedv csorog;
a tar bozót mélyén szerelmes árnyak
ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak
tótágast, mint mezítlen asszonyok.
Öledre vágyom sírva itt e holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
...Vérembe folyt a vörös telihold.
Emlékszel még? bimbók fakadtak, lanyha
est volt s a fény utolsó sáv aranyja
halódott fenn egy vattafellegen;
bíbor hajad sovány válladra lógott,
minden fűszál bokád köré fonódott,
langyos szellő bujkált a melleden,
s hogy ajkaimra éhes szád tapadt,
s belémcsorgattad édes nyáladat:
két testünk volt, de már csak egy szívünk,
s az alkony ránkborult a fák alatt.
Aztán a hold úgy bukdácsolt a görbe
fatönkök közt, mint rőtszakállú törpe,
s bárhogy kérleltél, megtörtént a nász,
a bokrokon minden rügy arcom mellett
meleg harmattól duzzadt, mint a melled,
s halántékunkon lüktetett a láz,
kemény földágyunk lágy lett, mint a gyolcs,
s nem hallott ember még olyan sikolyt,
mint mellyel izzadt testünk összeforrt.
...Vérembe folyt a vörös telihold.
Majd föltérdeltem és úgy néztelek:
a tengerről sós illat érkezett,
s öledbe épp egy kis virág szorult;
jó volna - súgtam - mindig már így lenni,
és így hallgatni mindörökre semmi
beszédedet. Fejünkre mézga hullt.
Megosztottam veled a kortynyi bort
s a kenyeret, mely tarisznyámban volt:
ez lett lakománk s az ég a nászi fáklyánk,
hol a csillagok örök árja folyt.
A csillagok s egy bimbós ág: a vőfély,
két melled úgy állt, mint két gonosz nővér,
egymásnak háttal. A hold hidegen
sütött s ahogy kékes testedhez értem,
azt gondoltam: talán még ezt sem értem,
s oly messze vagy tőlem és oly idegen.
Aztán hűs ajkad búcsúzón hajolt
fölém s a fákon túl az égi bolt
szélén pirosan megrepedt a hajnal.
...Vérembe folyt a vörös telihold.
És így bolyongok most a téli erdőn,
és várok rá, hogy izzadt tested eljön;
ágyunk füvét felverte rég a fagy,
s az orkánban vonagló fák alatt
űzöm fehér, mezítlen árnyadat,
s a fellegektől kérdem, merre vagy;
hol melled, mely ruhádon átdagadt,
s csípőd, amelyre gyöngyvirág tapadt,
s a dús bozót s az eprek a bozótban?
Mért nem jössz? Várlak még a fák alatt.
A dombon, nézd, a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszín nyál csorog;
a tar bozót mélyében párzó árnyak
inognak s a fák széttárt lábbal állnak
tótágast, mint mezítlen asszonyok,
s én tébolyodva hempergek a holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
...Vérembe folyt a vörös telihold.
MI KETTEN
Mi ketten kéz a kézbe mi
Mi mindenütt otthon vagyunk
Szelíd árny és vak ég alatt
Bármily fedél alatt ha tűz ég
A napsütött utcák során
A tömeg homályos szemében
Bolondok és bölcsek között
Gyermekek és felnőttek körében
A szerelemben nincs titok
Mi a bizonyosság vagyunk
Köztünk otthont lel ki szeret
Ezt a verset ma kaptam a Kedvesemtől, remélem még nem szerepelt. Engem nagyon boldoggá tett.
}jra itt vagzok. Mostans'g Gzurkovics Tibor verseit izlelgettem.
Minden
Minden vagy ami nem lehetsz
egyre ragyogobb egyre szebb
kirajzolodo mint a seb
amit farkasok ejtenek
a szivemen s ha nem lehet
akkor sem tudok v;remet
veszitve ;lni csak veled..
Minden level
Minden level es minden alkonyat
neked babuskal, neked tartogat.
A follobogo fenzes nyari tuz
forrosagaval ay ajkadba uz.
A vers gyönyörű (lehet) a zene biztosan az. Nekem az összes Loreena megvan, az utolsó most jelent meg egy dupla koncert ( A Visit, Mask and Mirror és a Book of Secret dalaival) Kiváncsian várom a fordítást.
Íme az én kedvencem:
Dante's prayer
When the dark wood fell before me
And all the paths were overgrown
When the priests of pride say there is no other way
I tilled the sorrows of stone
I did not believe because I could not see
Though you came to me in the night
When the dawn seemed forever lost
You showed me your love in the light of the stars
Cast your eyes on the ocean
Cast your soul to the sea
When the dark night seems endless
Please remember me
Then the mountain rose before me
By the deep well of desire
From the fountain of forgiveness
Beyond the ice and the fire
Though we share this humble path, alone
How fragile is the heart
Oh give these clay feet wings to fly
To touch the face of the stars
Breathe life into this feeble heart
Lift this mortal veil of fear
Take these crumbled hopes, etched with tears
We'll rise above these earthly cares
Átkaroltam a nyári hajnalt.
A paloták ormán még semmi sem moccant. Halott volt a víz.
Az árnyak tábora még nem kerekedett föl a liget útjairól.
Mentem, fölriasztgatva a fürge és langyos leheleteket;
és a drágakövek pillantást lövelltek, és a szárnyak zajtalanul
felemelkedtek.
Az elsô esemény az volt, hogy az ösvényen, a már friss és
ólomszürke csillogással rakotton, egy virág megmondta a nevét.
Fölnevettem a fenyôk közt lebomló vízesésre: az ezüstös csúcson
megismertem az istennôt.
Akkor egyenként felemeltem a fátylakat. Hadonászva, a fasorban.
A lapályon, ahol aztán elárultam jelenlétét a kakasnak is.
A városban a tornyok és a kupolák között menekült; és én
üldöztem ôt a folyó márvánnyal kövezett partjain, koldusként
futottam asszonyi lénye után.
A kaptatón, egy babérliget mellett átöleltem rengeteg fátylával;
éreztem egy kicsit hatalmas testét. Aztán a hajnal is, a gyermek is
elterült a fák alatt.
Mire fölébredtem, dél volt.
"A szerelem szakít minden szokással. Fellobban számítás, tervezgetés nélkül és öröm után vágyik; megveti az illem szabályait és a társadalom békóit. Minden perczet, minden alkalmat megragad és minden pillanatot felhasznál, hogy kiüritse a gyönyör poharát."
Úgy gondolom, nem is láttam soha
emberi arcát. Hazudtam, ha a
szemébe néztem: csak mutattam; és
ha kezét fogtam, nem azt fogtam; és
ha haját, nem azt húztam félre; és
ha vele: nem vele beszéltem; és
ha mutattam, néha, a szívemet,
ha hittem, néha, hogy ő is szeret:
amibe néztem, isten titka volt,
amihez értem, gyujtó szikra volt;
mit félrehúztam éj függönye; ha
a hangja csendült, csillagzene; ha
szívemet, ifjú poklomat, csak egy
sarkát, csak a játékos bűnöket
mertem mutatni, bizonygatva, hogy
tulajdonkép csak pajtása vagyok:
káprázatom, ő volt a Szerelem?
Földi arcát nem láttam sohasem.
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.
Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki
Bús, áttetsző szivem többé már nem talány,
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.
Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.
Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.
"Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár.
Rád gondolok, forrás vizét, ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat,
S éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng,
A ligetben ha néma csend borúl rám, Téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára -
Ó, jössz - e már !"
************
Donne: Jó reggelt!
"Hogy élhettünk Te meg én, mielőtt
Szerettük egymást? Hortyogtunk - e rég,
Mint hétalvók, vagy mint csecsemők
Szoptuk vidéki örömök tejét?
Így volt, s mindez az öröm árnya csak,
Ha szépet láttam, Téged láttalak,
Minden szépségbe már beleálmodtalak.
S most jó reggelt, felébredt lelkünk,
Kik egymást még félénken nézitek,
És mindenben szerelmetek kering,
S egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
Más térképen néz új világokat -
Világod én vagyok, s a világom már Te vagy.
Ha összenézunk, hű szívet mutat
Egymás szemében két ábrázatunk,
Nincs éles Észak, s elhajló Nyugat -
Jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt,
Ha két szerelem egy, ha a magunk
Szerelme nem avul, úgy meg se halhatunk."
*****************
Juhász Gyula: Szerelem?
"Én nem tudom,mi ez , de jó nagyon
Elrévedezni némely szavadon,
Mint az alkonyatég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha villan a tetőn
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem"
öröktől elhivtalak,
ne félj mert megváltottalak
neveden szólitlak
enyém vagy
ha vizne kelsz át ott vagyok
a folyok el nem boritanak
ha tüzben jársz nem égsz meg
a láng sem perzsel meg
ne félj mert veled vagyok
kedves vagy szememben
drága árat adtam érted, mert szeretlek téged
Berki Tamás Igazi Paradicsom című lemezén megzenésített egyet... húúú, a címére nem emlékszem, úgy kezdôdik:
"Ezer magány lót utcahosszat, embert koldulni egyre rosszabb..."
Jó!!! Nekem sajna csak egy kis zsebkötetetem van tőle, abban szinte mindet szeretem. Lehet, hogy én is behozom. Sajna Ladányit még könyvtárakban sem találtam, nemhogy boltokban -- ennek az egynek a kivételével. Meg hozok Kurdit is majd, a Nemlétező narancs imho minden idők egyik legszebb szerelmes verse.
Te vagy a kés, magányom fölfeszítô,
bordáim közé döflek majd, acélom,
bevérezlek, napfénytôl villogó, te,
hogy ittmaradj mindvégig a szívemben.
2
Kezem, ahogy a kezed keresi -
e mozdulat naponként rakott fészkünk,
szemem, ahogy szemedbe beleszédül -
ez a könyv, amit naponta olvasunk.
Keserű szám a bôrödre zuhan,
mint nap elôtt kigyulladt repülôgép.
3
A lépcsôház-lámpák: emlékeid,
harangkongás: kiáltások utánad,
a fogyó hold: fájdalmas homlokod.
Futok, mert fönn az indigó egekben
mezítelen, vad asszonyok fürödnek,
s a szél melle feszül a homlokomra.
Tudtad-e, hogy az ágat, míg szelíd
gyümölcsre gondolt, napnyugta elôtt
kiszemelték letörni a szelek?
... De rég jártam erre, meg is süllyedtünk, sebaj :),
legyen ma este egy Juhász Gyula darab, a szemek varázsáról:
SZEMEK BESZÉDE
Sokáig némán, némán nézik egymást,
Mint tenger és ég, mint bús messzeségek
És szól az egyik: Ó most semmi sem bánt!
És mond a másik: Ó most újra élek!
Az egyik mélyén vak reménytelenség,
A másik mélyén mennyek üdve szunnyad,
Az egyik szól: Ó elveszett gyerekség,
A másik mond: Bennem ring drága múltad.
Az egyik, mint az áldozati bárány,
Szelíden, gyáván és riadva rebben,
Az élettől gyötörten és ijedten,
A másik szűzi bátran, büszke árván
Szól: Élni fogsz! A másik: Messzi szentség!
És érezik, hogy zúg a végtelenség.
Ha felnézel az égre, ott vagyunk párezer éve.
Megasorry, a server nem szolt vissza hogy már létezem -:),
második, utolsó hozzászolás ... ezen a nicken.
