Nem kell beaáztatni, legalábbis én nem szoktam. Csak nedves, homokos föld kell, nagyobb legyen a homok aránya. Ne hagyd kiszáradni és tedd meleg helyre!
Hello! Segítségeteket szeretném kérni európai ciprus csíráztatásával kapcsolatban! Nemrégiben szedtem tobozokat, de fogalmam sincs, hogy hogy kezdjek bele a csíráztatásba?! Türelmetlen voltam, az egyik tobozból kiszedtem a magokat, és beletettem őket egy befőttes üvegbe, langyos vízbe. Nem tudom, hogy jól-e teszem, hogy beáztatom a magokat. Valakinek van tapasztalata csíráztatással kapcsolatban? Kérem akinek van, az írjon! Köszönöm!
Egy éves magoncok (keltek 2008 tavaszán) kint voltak a teraszon no takarással szélben, fagyban, stb. és úgy nézem károsodás nélkül túlélték a telet. Pedig voltak mínuszok rendesen.
Ne is mond. Képzeld amit tavasszal küldtél trachy magok egy része nyár elejére szépen kikelt, a másik ugyanakkor ültetett és ugyanolyan körülmények között tartott konténerben lévő mag-mennyiség pedig csak most szeptemberben kelt ki, érted te ezt????
Ezek a kicsikék nagyon megvárattak. Májusban ültettem el őket és csak most bújtak elő szeptemberben, már azt hittem nem csíraképes a mag amit kaptam horvátországból.....
Nálam már két hete el vannak ültetve. 12 db-ot rendeltem belőlük, egy kerítés melletti sor lesz belőlük, a kocsibeállónk mellett. Bár nem nagyon szeretem a ciprusokat így "sövénynek" ültetni, szerintem ligetesen a legszebb a látványuk, elszórtan, de erre a kerítés melletti helyre most kellett megoldást találni. Tuja sose kell, miután sorra döglenek ki a környéken a hőség és a csapadékhiány miatt. Másrészt ez a fajta gyönyörű, karcsú és oszlopos marad, nem foglal sok helyet majd.....:)
A tavalyiak idén nagyon beindultak, majd én is teszek fel friss képeket.
A Treemail-nél megint kapható "Totem" ciprus, egész elfogadható áron. Rendeltem megint belőlük, szép egészséges példányokat kaptam. Hétvégén megyünk a hegyre, az "öregekről" is készítek majd pár fotót, egész szépek, már méteres magasságot ütik. Remélem a tél ismét kegyes lesz majd hozzájuk :-).
A magvetés azért biztosabb dolog, a dugványozás nem mindig sikerül sajnos, pedig előrébb járhatna az ember..... Idén próbáltam már a dugványozást, sajnos azonban nem lett semmi belőlük, elsárgultak, kampec. Lehet most újra megpróbálok pár hajtást dugványozni, hátha.....
Sok mindent megtudtam, bár nem értem rá mindent elolvasni. Azt már tudom, hogy legközelebb nem csak leanderhajtást kell begyűjtenem, ha mediterrán vidéken járok, hanem egy szimpatikus ciprusfáról való hajtásokat is. De az idén már késő bánat, marad a magvetés nézegetése. (eddig nem mutat semmit, tiz napja lett elültetve).
Az a szerencse, hogy gyorsan növő faj, nem úgy, mint a többi fenyőféle.... Nekem a tavaly ültetett magoncok lassan 15-20 cm-esek és őszig még nőni fognak...:) Jövőre mennek a végleges helyükre a mostani iskolából.
Az én Totemjeim és kb. akkorák, mint a tieid. Nem trágyázom őket, csak simán elültettem őket a kerti talajba, mert annál ellenállóbbak lesznek, minél sanyarúbb körülmények közt nevelkednek.
Gyönyörű szépek a ciprusaid és a kerted is! Gratulálok! Remélem idén valamivel több lesz a csapadék (bár jelek nem erre mutatnak...) és akkor az enyémek is gyorsabbann növekednek majd.
Megkérdezhetem, a totemed mekkora most? Az enyémek olyan 65 cm körül járnak. Ültetésnél szoktál alájuk komposztált trágyát tenni?
Akkor egy cipőben járunk, Görögország, de azon belül is a szigetek (Korfu, Kréta) nagy szerelmese vagyok én is, már hétszer voltam kint, de még nem utoljára az biztos....:)
Valóban szeretném, ha tényleg egy kis "mediterránum" lenne a kertben. Pár év és az lesz, bár már így is szépen alakul a kert. Nagyon megfogott a déli táj szépsége, különösen Korfu tetszik, ott rengeteg karcsú ciprus van még az olajfák között is....
Island, neked olyan gyönyörűséges cipruskerted lesz, hogy a csodájára lehet majd járni!!!! Nagyon szerencsés adottságai lehetnek a kertednek, nálam sajnos nincs ilyen nagy mértékű növekedés, de azért fejlődnek! Nagyon szeretem ezeket a mediterrán hangulatot árasztó szép növényeket. Remélem sikeres lesz a totem-gyökereztetésed! Én - már csak a magam sikere érdekében is - szurkolok, hogy szépen megeredjenek!!!