Ez a topik legyen a társalgási fóruma azoknak, akiknek modellvasútak építésével, barkácsolásával kapcsolatos kérdései vannak, ilyen kérdésre választ tudnak adni illetve ilyen tevékenységnek a folyamatát, majd eredményeit kívánják bemutatni. Ide tartozik a terepasztal készítés minden része, a famunkától az utolsó részletek megvalósításáig. Ide tartozik a modellvasúti vontató- és vontatott járművek készítése és festése, gyári modellek "szuperelése", öregbítése. Ide tartozik a terepasztal tereptárgyainak, épületeinek, vasútforgalmi- és egyéb berendezéseinek a saját készítése, illetve a terepasztalon való elhelyezése. Ide tartozik a terepasztal villamos berendezéseinek a szerelése. Ide tartoznak az ilyen fajta munkához szükséges anyagok, szerszámok beszerzésével kapcsolatos kérdések, valamint a szakirodalom ismertetése, ilyen témájú honlapok újdonságainak bemutatása. Szándékaink szerint nem tartoznak ide a gyári modellek vásárlásával, gyűjtésével, minôségével és bemutatásával kapcsolatos kérdések. Nem téma a digitális vasútmodellezés sem, még saját építés szintjén sem, hiszen annak van jól működô saját fóruma.
Tud valaki segíteni, hogy milyen szürkére voltak festve a V63-asok a világos szürke esetén? RLM színkódot ha tudja valaki azt megköszönöm. De a többi szürke kódja is jöhet:)
Igazad lehet köszönöm szépen! Úgy is nemsoká szétszedem festés előtt fő darabjaira, majd akkor megpróbálok kezdeni a sorjákkal valamit legalább ott ahol lehet utána majd jön a fotó.
"...inkább el csúszás a levilágításkor, pedig a két film tökéletesen takarja egymást."
Nem, nem! Ez az alámaródás következménye. A maratási folyamat nem csak befelé, a felszínre merőlegesen megy végbe, hanem a takaró fotolakk réteg alatt is, oldalsó irányban. A mértéke nehezen meghatározható, a tapasztalataim szerint a maratási mélység 2/3-a, 3/4-e. A két oldali maratásnál középen ér össze a maratás, ott lesz a legkisebb az alámaródás. Ott egy apró él keletkezik, azt lehet a finom tűreszelővel eltávolítani.
Ezt már nem szedem szét így összerakva pedig csak bele rondítanék Majd a következőnél megreszelgetem biztosan sokat fog jelenteni . Amikor a fotó elkészül látom én is ezeket az apróságokat köszönhető a hatszoros nagyításnak. Ráadásul szerintem ez nem is sorja, inkább el csúszás a levilágításkor, pedig a két film tökéletesen takarja egymást.
Valószínűleg oldal fordításkor keletkezhet az elcsúszás, ilyenkor az izzóhoz képest minden átkerül a másik oldalra. 500W Qvarc lámpával világítok 1perc 25 másodpercig
Ismerem,nagyon ügyes órás mester,láttam néhány videóját,a reszelőgyártósat is,de én reszelőgéppel még nem találkoztam a filmjeiben,majd megnézem milyen lehet neki.
Vékonykább lemezeknél jogos a meglátásod,de ezt inkább a vastagabb 1+mm-es anyagoknál,belső áttörések kiigazításánál,vagy külső rádiuszoknál, esetleg fokolt felületeknél (asztalát billenthetőre tervezem megcsinálni)
tudnám használni...szóval inkább a melósabb dolgokhoz jönne jól.
Hááát... Kíváncsi leszek a tapasztalataidra. Attól tartok, igen nehéz lesz kézben tartani a folyamatot. Egy picit megszalad és máris egy árkot reszel.
Én egyébként a pici vágókorongot használom ilyesmire. Inkább a felületét, ritkábban az élét. Persze, mivel nagyon vékony, óvatosan kell vele bánni, mert könnyen törik. Persze szemüvegben!
Tudom,hogy saját tapasztalataid vannak,ez nem kérdés,csak úgy gondoltam,hogy ez a motoron felszabályozós dolog egy veszélyes,nem túl szakszerű művelet,és inkább kerülni kellene ha lehetséges...
Sajnos jártam én is úgy egyszer , hogy a lendkerék felhúzása közben sikerül a motor egyik tengely végébe kiflit hajtani, az illesztett részt hosszabbra hagytam mint kellet volna. Hát le vágtam a elrontott részt és a motort felhasználtam oda ahol nem volt rá szükség.
Az 1.5 tengelyhez központosítás után először 1,4mm fúrom meg majd 1,5mm-sel bővítem addig, hogy a leszúrásnál még 1mm hosszban 1.4mm furat maradjon ezen a hosszon még át sajtolható és a rögzítés is jó lesz.
Centírozni nem szoktam igaz a méretemből adódóan nagy lendkereket nem tudok alkalmazni.
Össze állítottam a mozgó alkatrészeket . Pici igazítás kellet, hogy semmi ne akadjon össze. igaz minden egyes alkatrészt külön lepróbálok, hogy megfelelően mozog e.
Jó, hát valóban nem törtem magam nagyon az ügy érdekében, még így is indokolatlan erőfeszítés volt egy régi Piko mozdonyba lendkereket gyártani. De hát amúgy is mindenféle indokolatlan apróságokat csináltam az egyetemi műhelyben.