Nem. Ezúttal szerencsém volt, a pára, ha lassan is, de inkább felém áramlott. Hiába nyaldosták állandóan az orrukat.
Hihetetlen, de igaz: az élesreállást jelző leghalkabb (3-as) pittyenés miatt lettek bizalmatlanok. Olyan 15-18m-re lehettek és a közeledésüket nekem kellett állandóan követnem, hát sűrűn szólt.
Csendben vitt a víz a holtágban. ISO 28000 és 1/25-öd :)).
Csak hallgatóztam és a sűrű párát figyeltem merre gomolyog. Eltelt vagy fél óra, csak az irányt tartottam nem eveztem. Lassan azért világosodott, ezért levettem a rongyot az objektívről, talán már nem párásodik a frontlencse. Ettől a mozgástól megugrott valami a partmenti sűrűben. A frászt hozták rám, disznók voltak.
100m-rel arrébb beálltam egy vízbedőlt fa mellé, kicsit vártam, de nem moccant semmi. Meguntam és elindultam. Ebben a pillanatban két nagy disznó megjelent a sűrűből és azzal a lendülettel rögtön elkezdtek a túlpartra úszni. Nem vettek észre, letettem a lapátot. Már majdnem átértek, mikor vagy hat malac lemaradva a kocáktól megtorpantak, mert az egyik kiszúrt. Mint a nagyok, fújt egyet az egyik és a csapat apró disznó visszaszaladt a magas aljnövényzet rejtekébe majd megálltak és nem mertek előjönni.
Az egyik koca meghallva a riasztást, észrevette az úszó valamit és támadólag, fújtatva, morogva berohant felém a sekély vízbe. Leizzadtam, közéjük kerültem. A hasáig érő víz állította meg és valószínűl érezhette, hogy így már fegyvertelen ezért vissza ment a partra és tovább fújtatva és nézve, de elcsörtettek a vízzel párhuzamosan. Délelőtt jó egy kilométerre aztán találkoztam ismét velük. A szelem jó volt...., hát adtam nekik! :)
Ilyen felszíni ívásra(a nappal melegedő szélvizeken) más ragadozó is felfigyel, biztos érdemes még leselkedni. Jöhet a rétisas, de aranysakált is láttam már rohangálni keszeg íváskor a partmenti sekélyesben. Szintén délben, akkor aktív a kisebb halak ívása. A topi az eredménytelenségtől tiszta ideg volt - persze velem együtt, mert a nyílt terep miatt csak távcsővel figyelhettem. Így aztán... .