A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
Murgovita (70. hsz.): „Te vagy Kadasman? Végülis mindegy, de nem a kérdésre válaszoltál. Hettita-hatti azonos népről szól a topik, erre elmagyarázod nekem az 560-as szkíták érkezését.”
Igen, én vagyok Kadasman-Turgu.
Eredeti kérdésed ez volt (45. hsz.): „Hol helyezhető el időben a hattiak megjelenése Magyarországon? Behatárolható-e a letelepedésük?”
Elég világosan leírtam a magyarországi letelepedés időrendjét (46. hsz.): „Oscar Montelius svéd régész szerint pl. már a Kr. e. XIII. században megjelentek ezek a déli eredetű embercsoportok a Kaukázusban. Mások inkább csak XI–X. századot szoktak írni. A szakirodalom rendszerint a Kr. e. VI. századra helyezi a szkíták megjelenését a mai Magyarország területén, az igazán nagytömegű hatti elvándorlás észak felé valóban nem sokkal előbb, a VIII–VII. században volt.”
Az idézett szöveg melyik részét nem érted?
A magyarországi hatti letelepedés nyugati határa a kutatások jelen állása szerint a nyugati határrész volt, tehát ennél nyugatabbra már nem nagyon mehetnének a magyarországi nyomokat kutatva az ásatók. A válaszban direkt kiegészítettem a lelőhelytérképet Velem-Szentvid és Sé települések feltüntetésével, miután a 24. hozzászólásban már bővebben idéztem egy ismeretlen, Ilon Gáborra hivatkozó szerző beszámolóját az itteni szkíta leletekről. De ha ez sem elég, olvasd el még egyszer a 45. hsz.-ban idézett Ilon-féle összefoglalót a magyarországi szkíta lelőhelyekről.
Vagyis szerintem a kérdésre válaszoltam. Olvasási nehézségekkel ne hozzám fordulj.
„Honnét jött, aki jött? Inon szerint a tieid az északkeleti Balkánról jöttek 560-ban. Van adatod rá, hogy ezek hettiták vagy hattik voltak?”
Erről szól a topik. Ilon egyébként ezt írta: „A szkíta kor (kb. Kr. e. 6–5/4. század) újabb, keletről (Erdélyből, a Kárpátok szomszédságából és Északkelet-Balkánról) érkező, kocsizó, pikkelypáncélos csoportok megjelenésével hozható összefüggésbe.”
Ehhez ráadásul hozzáteszi: „A korszak első, teljességre törekvő időrendjét Párducz Mihály dolgozta ki; eszerint a magyarországi szkíta kor 560 körül, az északkeleti-Kárpátok hágóin történő bevándorlással kezdődött.”
Semmi olyasmit nem írt, hogy a szkíták csak a Balkánon keresztül érkeztek volna. (Egyébként pl. a hellének is több úton vándoroltak el Kis-Ázsiából, úgy, hogy egy részük ottmaradt Anatólia nyugati partvidékén.)
"Mondjátok csak, a hatti és a hettita az nem két különböző nép."
Nem. A tudományos terminológiában megpróbálják elválasztani őket, eszerint a hatti a szűkebben értelmezett birodalomszervező nép, a hettita meg valamiféle kotyvalék népség lenne a birodalom különféle etnikumaiból, melyre rátelepedett volna egy állítólagos indoárja vezetőréteg. Valójában a "hettita" csak egy eltorzított változata a "hatti" népnévnek.
"Én még úgy olvastam annak idején, hogy a hattik voltak Közép-Anatólia preindoeurópai őslakói, míg a hettiták harcias indoeurópai nyelvű hódító népcsoport lettek volna, akik rájuk települtek. Ez így nagyon banális?"
Ez így több mint banális. Már az indogermanistáknak is csak egy kiöregedett, a régi indogermán kultúrfölény teóriájához csökönyösen ragaszkodó törpe kisebbsége hirdeti ezt a zagyvaságot, arra alapozva, hogy vannak markáns rokon vonások a hettita, a szanszkrit meg a germán nyelvekben, és mert a hatti pantheon utolsó soraiban (tehát nyilván az alávetett népelemek istenségei között) ind hangzású istennevek is előfordulnak.
A hettiták azonban csak úgy válhattak indogermánokká, hogy a hatti nyelv sokkal erősebb egyéb kapcsolatait elhallgatták.
"Az amazon topikban Don Quixote lovag vagy fél tucat elméletet fölvonultatott a kisázsiai (thermodóniai) amazonok származására vonatkozólag. Azonban a hattiktól vagy hettitáktól való származás nem szerepelt közöttük."
Don Quixote/Quijote is nyilván olvasta bejegyzésemet az említett topikban a kis-ázsiai amazonokról. Nézzük meg még egyszer.
Iustinus írja Trogus Pompeius nyomán (II, 4):
„…a közbeeső időben a scytháknál két királyi ifjú, Plinus és Scolpitus az előkelők pártütése következtében száműzetésbe ment, és óriási csapat ifjút vitt magával. Ezek a pontusi Cappadocia partvidékén, a Thermodon folyó mellett telepedtek le, és Themiscyra síkságát meghódítva, megszállták azt. Itt sok éven át hozzászoktak ahhoz, hogy a szomszéd népeket fosztogassák, de a népek összeesküvése folytán kelepcébe estek, és lemészárolták őket. Ezeknek a feleségei, amikor látták, hogy száműzetésükben ráadásul még özvegyi sorsra is jutottak, fegyvert ragadtak, és először határaikat tisztították meg, majd úgy védekeztek, hogy támadó háborúkat indítottak. A szomszédokhoz való férjhezmenetel szándékával is felhagytak, mivel azt szolgaságnak és nem házasságnak nevezték. Minden korban egyedülálló tettet hajtottak végre: államukat férfiak nélkül, sőt a férfiak megvetésével is meg tudták védelmezni. És hogy az egyik nő a másiknál ne tűnhessen szerencsésebbnek, megölték azokat a férfiakat, akik otthon még életben voltak. Megölt férjeikért a bosszút a szomszédok kiirtásával hajtották végre. Ekkor, miután a békét fegyverrel biztosították, hogy népük ne pusztuljon ki, a szomszédos népek férfiaival háltak. Ha fiuk született, megölték őket, a lányokat pedig a saját maguk életmódja szerint nem semmittevésre, de nem is gyapjúfonásra, hanem fegyverforgatásra, lovaglásra és vadászatra tanították; a csecsemők jobb emlőjét kiégették, hogy ne akadályozza őket a nyilazásban. Ezért nevezik őket amazonoknak.”
Horváth János fordítása Bollók János korrekcióival; Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig – Fülöp király és utódainak története; Helikon, Bp., 1992, 26–27. o.
A hattik azonosak a mai ukrán és dél-orosz síkságon a Kr. e. XIII. században, nagyobb tömegben a Kr. e. VII. században felbukkanó szküthákkal.
Provó (445. hsz.): „…a székely »d« és a »dingir« töve genetikusan összefüggenek. Ez a »din« szótag és a magyar Ten (Du, Dana) istennév rokonok ...Isten szavunk ten-je és a »dingir« din-je ugyanarra az istennévre megy vissza.”
II. Kuri-galzu (449. hsz.):
A baj csak az, hogy a „dingir” olvasatú AN jel nem összetett logogram.
gralla pokobra: Nincs semmi baj azzal, hogy a dingir nem összetett logogram, hiszen az "isten" sem összetett fogalom - ezért nyugodtan lehet egyetlen jelből álló logogramja. Ha mondjuk az "idegen isten" kifejezésre kellene logogramot alkotni, az már lehetne összetett (például a hegyekből és a csillag alakú dingir jelből összetéve).
Ama tényből, hogy a magyarban az isten szó egy szóösszetétel, nem következik, hogy az "isten" jelnek összetettnek kellene lennie a sumerben.
A magyar isten szó "ős Ten" értelmű. Ezt bizonyítja pl. a Marsigli-féle rovásnaptár "Adjunk hálát Ten-nek, hogy adta" sora is, amit Forrai tanár úr adott közre. Meg az etruszkok Tin nevű istene (akinek mellesleg Uni - azaz Enéh - a felesége s HERaKLE - azaz "úr Óg/ég" a fia).
Ezekből az a "borzasztó" dolog következik, hogy a hattiak a magyar ős és Ten szavakból alkották meg az istenük nevét.
Az ószumír dingir inkább a magyar „tündér” és „tenger” szóval (az utóbbira vö.: „az ég vize”) áll egyértelmű jelentéstani-hangalaki rokonságban.
Hát persze. De ezek töve is a Ten változata.
Ha összeszeded azokat a szavakat, amelyekben ez a Ten gyök szerepel, akkor elég különös csoport jön össze: tenger, tanító, tündér, tenyész, isten, tengely.
Mi közük lehet ezeknek egymáshoz?
A választ a mítológia adja meg, mert a kezdetekkor az istenek a tengerből emelkedtek ki (tűntek elő), hogy népük tanítói legyenek. Mint pl. a sumer Oannes (Ea) is. S ezeket az isteneket esetenként azonosították a világtengellyel (azaz a Tejúttal) is.
Azaz a Ten gyök azé a népé volt eredetileg, amelynek a nyelvében ez a szócsalád így együtt (Ten gyököstül) megtalálható. Az a nép tanította meg az ősvallására a többit, amelyiknek a nyelvéből ez a mítosz kibontható.
Azaz a perzsa kapcsolat olyan beállítása, miszerint onnan vettük volna az istennevünket, rendkívül primitív és persze nem is igaz. Illik a finnugrista Rédeihez és a kétszáz évvel ezelőtt élt tudósainkhoz.
"..Mondjátok csak, a hatti és a hettita az nem két különböző nép.
Én még úgy olvastam annak idején, hogy a hattik voltak Közép-Anatólia preindoeurópai őslakói, míg a hettiták harcias indoeurópai nyelvű hódító népcsoport lettek volna, akik rájuk települtek...."
A magam részéről:
ha PREINDOEURÓPAI ŐSLAKOSOK lettek volna, vajon ez miért nem mutatkozik meg a nyugat-európai indoeurópai őslakosság/lakosság antropológiai és GENETIKAI képében ?
A magam véleménye szerint, mint többször jeleztem, a SZKÍTÁK és ŐSEik N E M INDO-EURÓPAIAK voltak, (mint ahogy a sumérok sem..) bárhogy is erőlködnek az indo-európaiságot erőltetők. Ha az ősidőkben ennyi IE nép élt volna ekkora területet (még a sztyeppéket is) lefedve, akkor nem így nézne ki ma a kultúra sem, a nyelvek elosztása sem, és főleg a genetika sem.....
Mondjátok csak, a hatti és a hettita az nem két különböző nép.
Én még úgy olvastam annak idején, hogy a hattik voltak Közép-Anatólia preindoeurópai őslakói, míg a hettiták harcias indoeurópai nyelvű hódító népcsoport lettek volna, akik rájuk települtek.
"Annyira sok forrás beszél róluk, hogy el kell hinnem, amit írnak. Meg aztán régészetileg is bizonygatják. A kis-ázsiai amazonok ügye legalábbis OK, de a libüaiakról nem sokat tudunk, szerintem."
Az amazon topikban Don Quixote lovag vagy fél tucat elméletet fölvonultatott a kisázsiai (thermodóniai) amazonok származására vonatkozólag. Azonban a hattiktól vagy hettitáktól való származás nem szerepelt közöttük.
Újabb részlet a Volt-e magyar rovásírás? topicból:
Provó (445. hsz.): „…a székely »d« és a »dingir« töve genetikusan összefüggenek. Ez a »din« szótag és a magyar Ten (Du, Dana) istennév rokonok ...Isten szavunk ten-je és a »dingir« din-je ugyanarra az istennévre megy vissza.”
II. Kuri-galzu (449. hsz.):
A baj csak az, hogy a „dingir” olvasatú AN jel nem összetett logogram. Egyébként is elég nagyvonalú dolog egyetlen hangból (a d-ből) „genetikus” nyelvtani összefüggésre következtetni. (Egyáltalán, mit jelent itt az, hogy „genetikus”?) Az ószumír dingir inkább a magyar „tündér” és „tenger” szóval (az utóbbira vö.: „az ég vize”) áll egyértelmű jelentéstani-hangalaki rokonságban.
„Isten szavunk ten-je és a »dingir« din-je ugyanarra az istennévre megy vissza.”
„Isten” szavunk inkább a hatti Eštanra (> birodalmi hettita Ištanu) megy vissza, amint újabban már Róna-Tas is pedzegette (A honfoglaló magyar nép; Bp., 1996, 129, 159. o.). Lásd még: Makkay János: Két öreg múzeumbarátom – Appendix: A magyar nyelv isten szaváról; szerzői kiadás, Bp., 1998, 30–47. o.
Vagy: Rédey Károly: Isten szavunk eredete; http://www.c3.hu/~magyarnyelv/99-1/redeik.pdf .
„Isten” szavunk perzsa rokonságát már Ipolyi, sőt az ő elődei is észrevették. A középperzsa yazdānra lásd: Harmatta János: Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre; in: Kovács–Veszprémy szerk.: Honfoglalás és nyelvészet; Balassi, Bp., 1997, 71–83. o. A kölcsönzés iránya persze fordított lehetett, hiszen az antik írók is, meg a régészet is egyöntetűen tanúsítják, hogy a perzsák az öltözködéstől kezdve az államszervezés tudományáig szinte minden magasabbrendű ismeretet a médektől vettek át. L. még: pehl. yaztān, yazdān, újper. yezdan, av. yazatá- stb.
Provó az 50 000 éves magyar írásbeliség rovatból (1851. hsz.):
A hettita hieroglifikus írás megfejtése csak századunk harmincas éveiben sikerült különböző nemzetiségű tudósok együttes erőfeszítése eredményeképpen. Közéjük tartozik Helmuth T. Bossert (Németország), Emil O. Forrer (Svájc), Bedřich Hroznỳ (Csehszlovákia), Piero Meriggi (Olaszország) és jelen sorok írója is. Mégis e kutatómunka még nem annyira elôrehaladott, hogy a hettita írásról megszerzett tudásunkat egy szintre helyezhetnénk a sumér vagy az egyiptomi írásra vonatkozó ismereteinkkel. Noha ezen írás általános rendszere világos és érthetô, az egyes jelek értelmezése még sok munkát igényel.
Ez az írás az egyiptomi hieroglifák nyomán kapta a hieroglifikus jelzőt, mely egyszerűen annyit jelent, hogy a hettita írás -- az egyiptomihoz hasonlóan -- képírás. Semmiképpen nem utal e szó arra, hogy a hettita hieroglifikus rendszer az egyiptomi írásból alakult volna ki, vagy bármiféle kapcsolatban állna azzal.
A hettita hieroglifikus írást kb. i. e. 1500-tól i. e. 700-ig használták egy igen nagy területen, mely Anatólia középső részétől Szíria északi részéig terjedt. Ezen írás nyelve kapcsolatban áll, de nem azonos az ún. ékírásos hettitával, aminek elnevezését az adta, hogy e nyelv a Mezopotámiától átvett ékírásban maradt fenn. Mindkét nyelvet és írást egy időben használták a hettita birodalomban, de míg az ékírásos hettita gyakorlása Boghazköj, a birodalom fővárosa körüli területre korlátozódott, és i. e. 1200 után nem sokkal el is tűnt, a hieroglifikus hettita az egész birodalomban használatos volt, és élô kifejezési eszközként kb. i. e. 700-ig fennmaradt.
A hettita hieroglifikus írás kialakulását még mindig homály borítja, de minden jel arra mutat, hogy az eredet az égei-tengeri kultúrákban keresendő (lásd: 216. o.)
A korai időszak képes jeleinek (38. ábra) jellegét megôrizték a klasszikus időszak szabályszerű feliratai, sőt még a késői korszak folyóírásában is felismerhetôek e jelek. (39. ábra, fordítása a 114. oldalon)
A szójelek struktúrája ugyanaz vagy hasonló, mint más logo-szillabikus írásokban. A szabványos hettita szótagábécé mintegy hatvan mássalhangzóval kezdődő és magánhangzóra végződő szótagot tartalmaz, mint pl.: pa, pi, pe, pu. (40. ábra) A takarékosságra való törekvés elvével összhangban nincsenek megkülönböztetve a zöngés, zöngétlen és hehezetesen ejtendő mássalhangzók. Szabványos hettita szótagábécén az i. e. első évezred elején Szíriában használatban levőt értjük.
Az ugyanebben az időben Anatóliában létező szótagábécék számos helyileg kifejlődött jelet tartalmaznak. Hasonlóképpen a korábbi -- i. e. 1200 előtti -- szótagábécék jónéhány olyan jelet is magukba foglaltak, melyek a késői korszakban feledésbe merültek. A `pa típusú' szótagok jelei mellett létezik néhány rébusz jel is, melyeket szótagjelként használtak. Ilyenek pl. a `tra' és `ara' szótagok jelei.
Részletek a Volt-e magyar rovásírás? topicból:
V.A.Z.E. (532. hsz.):
Kis hettita nyelvlecke:
uga = lat. ego ’én’
veš = gót weis ’mi’ (személyes névmás)
kuiš = lat. quis ’ki, mi’ (kérdőszavak)
saš = szanszkr. sa ’ez’
ammuga = gör. emege ’engem’
jami = szanszkr. yami ’csinálok’
Forrás:http://home.att.net/~kmpope/Hittites.htmlProvó (583. hsz.):
Ez esetben a szóegyezések bizonyító erejűek?
V.A.Z.E. (587. hsz.):
Igen, bizonyítják a hatti és a szanszkrit, ógörög, gót stb. kapcsolatát. A régi indogermanizmus nem járt rossz úton, amikor ezeket a párhuzamokat (meg egyes óind isteneknek a hettita pantheon utolsó soraiban való felbukkanását) megállapította, csak épp a következtetéseik hibásak voltak.
Nem volt ugyanis sem Mitanniban, sem a hettitáknál semmiféle indoárja vezetőréteg(sőt, tétova kísérletek még a kaššuk indogermanizálására is történtek), hanem a perzsák meg az indek nagyon is sokat átvettek (gyakorlatilag egész kultúrájukat) a legkorábbi elő-ázsiai magaskultúráktól. A perzsák civilizálásában pl. Elám oroszlánrészt vállalt. Ghirshman régészeti kutatásaiból is kiderül, hogy a médek többfelé telepítették őket.
„A királyság erőteljes szakrális jellegéből következik, hogy a király volt az állam legfőbb papja és a legjelentősebb (állami) rituálék levezetője. Ebben a minőségében viselte a Labarna szakrális uralkodói címet, amely a legkorábbi hettita királyok titulatúrájában már megtalálható.”
Idézetek a HUSZ – Kérések, kérdések, problémák c. moderációs topicból (az Abirattas néven tett beírások tőlem valók):
Buta Elizabeth (13063. hsz.): „...biztos azt hiszi most is mindenki, hogy hazudok. Vagy hogy labryst néztem ki magamnak, akiről azt se tudtam, hogy egy középkori balta.”
Nemá (13066. hsz.): „Egyébként ókori balta (a minószi kultúrából), de inkább csak jelképes fegyver volt.”
Abirattas (13074. hsz.): „Kettős élű bárd, mondtam neki annak idején. Sumér papnők is már használták, de a szó maga és az eszköz is természetesen, ahogy írod, minószi közvetítésű. Sajnos ennek a játékfegyvernek a vagdalkozása most igencsak egyoldalúvá vált. Ennek következtében néhány balszerencsés nick – érthetetlen módon – a lángsírba vonult. Nem keresem mögötte a személyeket, mivel az tilos. Megjegyzésem kizárólag az eljárás módjára vonatkozik, az elvekre és a módszerre, de ha kedvetek tartja, G***** és II. **** végső, megsemmisített szavaival élve, majd megint »kitörölhetitek«.”
Zoroastro (13076. hsz.): „The word »labrys« is Minoan in origin and is from the same root as the Latin labus, or lips. Similar symbols appear on Norse, African, and Greek religious objects, where it is most often a feminine symbol, most likely lunar in origin. Use of the labrys has been documented on medieval charms used to attract women. Today, it is often used as a sign of identity and solidarity among lesbians. Szóval tkp. a női szeméremajkakat jelképezi e fegyver. És akkor az egyik moderátortársától megtudtam, hogy labrys hímnemű... Furcsa névválasztás, az biztos.”
God is int he TV (13079. hsz.): „»Tulajdonképpen«, egy frászt. Ha sokat keresgélsz a neten, mindenre lehet találni erőltetett magyarázatot. A kétélű bárd mint labrüsz bizony krétai szakrális tárgy. Ezt összemosni azzal, hogy a hold íve és a bárd íve hasonlít, ergo »most likely lunar in origin«, enyhén szólva önkényes, valamint kimondani azt, hogy a mínoszi eredetű labrüsz szó gyöke közös a latin »labus« eredetével (honnan is jött akkor a szó?), ergo a kétfejű bárd a szeméremajkat jelképezi... na, az ilyen gondolkodás, ha ugyan lehet annak nevezni, garantáltan émelygésre késztet. De aki szereti az ilyesmit, annak ajánlom a Biblia magyar nyelvi eredeteiről szóló okfejtéseket, kb. ilyen színvonalúak. Az pedig, hogy a labrüszt megpróbálta lenyúlni a feminista mozgalom, mert mégis csak kellett valami viszonylag kevéssé használt szimbólum, az sajnálatos, de ettől még...”
Szkíta szekér
Пазырык, 5. kurgán (Kelet-Altáj)
Kr. e. V–IV. század
Anyaga: fa, bőr (a magashegyi éghajlat konzerválta, hasonlóan az inka múmiákhoz)
Magassága: 3 m
A kerék átmérője: 1,5 m
newet ang. newstanta ang. standmekis 'large' gör. megasz, cf. our borrowed mega-, magy. nagywes ang. we, or. mühwantes lat. ventus, ang. wind, or. vetyerseptamiya '7th' lat. septimus, cf. our borrowed Septemberhweszi 'lives' ném. Wesen, ang. waspahwar 'fire' gör. pyr, cf. our borrowed pyro-; ang. fireakwanzi 'drink' lat. aquayukan ang. yoke, magy. igamalai 'grind' ang. meal, magy. molnár (!)
adanzi 'they eat' lat. edo, ang. eatwatar ang. water; gör. hydor, magy. víz
Az indogermanisták kevéssé emlegetik, de az oroszban is vannak párhuzamok szép számmal. Vajon miért? Mert a Hatti (Szkütha) Birodalom népei a Kr. e. XIII. századtól folyamatosan a mai dél-ukrán, dél-orosz orosz sztyeppékre vándoroltak...
A magyar párhuzamok felismerése részünkről kb. 2 percet igényelt... Aligha tűnik merész feltételezésnek, hogy némi időráfordítással ki-ki hasonló rokon kifejezéseket ismerhet fel, éspedig könnyűszerrel, a hettita szószedeteket böngészve...
(A sebtiben felismert orosz párhuzamok is tőlünk :) )
Szarmata (792. hsz.):
„A magyar párhuzamok felismerése részünkről kb. 2 percet igényelt...”
Be kell vallani, nagyjából annyi is a tudományos értékük, és meg kell jegyezni a tudomány iránti alázat hiányát, és a szakmai hozzáértés teljesen felületes voltát!
Nem vagyok nyelvész, de - másokkal ellentétben - nem is akarok annak látszani!
Ez a "Hatti (Szkütha) Birodalom népei" meg eléggé merész megállapítás...
Csak tudnám, hogy a régészeti leleteket miért nem használjátok, vagyis miért csak akor, amikor az passzol az elmélethez...
Ha meg nem, el is kell felejteni.
V.A.Z.E. (793. hsz.):
„Be kell vallani, nagyjából annyi is a tudományos értékük …meg kell jegyezni a tudomány iránti alázat hiányát, és a szakmai hozzáértés teljesen felületes voltát …Nem vagyok nyelvész…”
Ehhez képest elég magabiztos kinyilatkoztatást hallottunk.
De nézzük csak, a teljesség igénye nélkül, milyen „véletlen” egyezéseket kreált már megint az őstörténeti régiség délibábja:
Hettita malai ’őrlés’, mallanzi ’őrölnek’
Magyar malom ’őrlőszerkezet’, molnár ’őrlő ember’
Örm. malem ’szétzúzom, összemorzsolom’
Óegyh. szláv mulinu ’malom’, meljo ’őrlés’
Litv. malu ’őrlés’
Gör. müle ’malom’, malakosz ’lágy, puha, finom’
Alb. miel ’liszt’
Lat. molere ’őrölni, darálni’, mollis ’lágy, puha, laza’, mola ’malomkő’, molaris ’zápfog, őrlőfog’
Késő latin (Kr. u. kb. 300–700) molina, molinum ’malom’
Óang. melu ’őrlés, darálás’, mülen ’malom’
Ang. meal ’durva őrlésű liszt, őrlemény’
Francia moulin ’malom’
Spanyol molino ’malom’
Ném. mahlen ’őrölni, darálni’, Mühle ’malom’, Müller ’molnár’, Mehl ’liszt’
Dán mølle ’malom’
A nyelvcsaládfák elméletének hirdetői mikor veszik már észre, hogy elgondolásaik gyökeres felülvizsgálatra szorulnak…? Sero molunt deorum molae…
A puszta véleményedre a legkevésbé sem vagyok kíváncsi ezek után, legfeljebb arra, ha találtál valamit, ami nem úgy van a szótárban...
V.A.Z.E. (794. hsz.):
"Csak tudnám, hogy a régészeti leleteket miért nem használjátok, vagyis miért csak akor, amikor az passzol az elmélethez... Ha meg nem, el is kell felejteni."
Mészáros Gyula: Keleteurópa néptörténete II. --Chattiak és skythák (1938)
Itt minden régészeti levezetést megtalálsz.
Szarmata (795. hsz.):
"A puszta véleményedre a legkevésbé sem vagyok kíváncsi ezek után, legfeljebb arra, ha találtál valamit, ami nem úgy van a szótárban..."
Köszi, ehhez tartom magam...
De legalább nekem tiszta marad a lelkiismeretem.
Szarmata (796. hsz.):
de jó!
Egy 60 éves könyv...
Azóta biztoan nem fejlődött a tudomány...legalábbis egyeseknél biztos nem!
V.A.Z.E. (797. hsz.):
"De legalább nekem tiszta marad a lelkiismeretem."
Ide figyelj, kispajtás.
Örülök neki, ha így van. De ha már egyszer nem volt igazad, ismerd csak el nyugodtan, ahelyett, hogy ilyesmivel próbálod félreterelni a témát.
Egyébként ha már mindenáron el akarsz a tudományos vonalról mozdulni: miért mondod, hogy a te lelkiismereted a tiszta, és ezek szerint másoké nem?
Miért is?
V.A.Z.E. (798. hsz.):
Lehet, hogy te azt hiszed, hogy 60 év alatt mindent meghalad az idő...
Szerintem meg bizonyos dolgokat csak még jobban megerősít. Bármilyen furcsa.
Najahuha (799. hsz.):
Kedves szarmata !
Tehát ha valami tanulmány 60 éves, akkor semmit sem ér... Ilyen alapon vajon milyen jövőt szánsz a mai kor tanulmányainak ? Pusztába kiáltott szavak ?
Volt Rawlinson, majd jött Deimel, aztán sokan mások, majd a jelenben ZÓLYOMI a befutó, és mindenki máshogy értékelte pl. a sumér írásokat potom 100 év alatt...
Ahogy látom, a LINEÁRIS TÖRTÉNETÍRÁS - ami a régmúltat illeti - EXPONENCIÁLIS gyorsasággal fölülírja saját magát..
Ehhez képest álljon itt TERES ÁGOSTON csillagász megállapítása, (Biblia és asztrinómia, Springer, Bp, 1999.)
miszerint az újkori Bibliafordításokban annyi félremagyarázott és rossz fordítás van, hogy a lényegi dolgok nem beazonosíthatóak, így újra vissza kell térni a 16-17. századi első fordításokhoz, --- itt most a magyar nyelvű Bibliáról van szó --- mert azokban a JELENTÉSazonosság sokkal közelebbi a görög és héber nyelv ókori/középkori állapotához, mint az újkori verziók..
A magam részéről úgy vélem, hogy ez a megállapítás sok esetben más történelemtudományi kutatás esetén is megfontolandó és használható lépés lenne.
Szarmata (800. hsz.):
Ide figyelj, kispajtás.
Figyusz, nem az örsi gyűlésen, vagy a KISZ táborban vagyunk, úgy hogy mellőzd ezeket a jelzőket, ha nem esik nehezedre!
Szarmata (801. hsz.):
najahuha: Tehát ha valami tanulmány 60 éves, akkor semmit sem ér...
Ez természetesen így nem igaz, én sem így gondoltam!
De 60 év alatt egyes tudományágak fejlődése igen nagy lehet.
Ez fokozatosan igaz a régészetre, melynek forráscsoportja - ellentétben a nelészettel, vagy a történeti forrásokkal - folyamatosan bővül, újabb és újabb információkkal ellátva a szakmát.
Sajnos 60 év múlva a mi tanulmányaink jó része is elavultá fog váln, csakúgy mint elődeink írásai!
II. Kuri-galzu (801. hsz.):
"...nem az örsi gyűlésen, vagy a KISZ táborban vagyunk..."
Hál'istennek már az általános iskola 8. osztályában kiléptem az úttörőségből. Egy barátommal arra hivatkoztunk, hogy cserkészek akarunk lenni (persze ez utóbbit is nagy ívben lesz*rtam.)
Kadasman-Turgu (801. hsz.):
Hevenyészve:
Hettita yugan, yukan ’iga’
Magy. iga
Aveszt. yugam ’iga’, yuj- ’összekapcsolás, hám, lószerszám’
Perzsa jugh ’iga’
Örm. luc ’iga’
Szanszk. yugam, yuktam ’iga’, yunjati, yunákti ’összekapcsolás, hám, lószerszám’, yojayati ’egybeköt, összeláncol’, yáuti ’összeköt, egyesít’, yogah ’egyesülés’
Gör. ζυγόν ’iga’, zeúgnumi ’összekapcsolás, hám, lószerszám’, zeugnüanai ’összekapcsolni, egyesíteni’
Lat. iugum ’iga, járom’, iungere ’igába fogni, összekötni, összekapcsolni’
Litv. jungas ’iga’, jungti ’összekapcsolás, hám, lószerszám’, jungiu ’leigázva lenni’
Gót juk, jukuzi ’iga’
Óvelszi iou ’iga’
Ónorv. ok ’iga’
Óang. geoc, geoht, gycer ’iga’, geocian ’leigázni’
Ófeln. joh ’iga’, untar-jauhta ’leigázott’
Ószász juk ’iga’
Óegyh. szláv igo ’iga’
Or. igo ’iga’
Közép-dütsch (Kr. u. kb. 1100–1500) joc ’iga’
Dütsch juk ’iga’
Német Joch ’járom, iga’
Ang. yoke ’iga, járom’
Dán aag ’iga’
Egyébként a szolóni timokratikus alkotmányban (ahol a timé alapja a drakóni rendezés vagyoni cenzusával szemben már a jövedelem volt) a „zeugitész” réteget korábban „ökörfogatos”-nak fordították, újabban pedig inkább a zügon szó gyakoribb ’kötelék, katonai sor’ jelentését fogadják el. Így az alkotmányban ugyancsak szereplő hippeuszoknál kevésbé előkelő hoplitákra vonatkoztatják a kifejezést. (Az első hoplita-, azaz nehézgyalogos-fegyverzet Kr. e. 720 tájáról Argoszból került elő. Az ún. Chigi-vázát, amely hoplitészek phalanxát ábrázolja, Korinthoszban készítették Kr. e. 650 körül. Mivel a nehézgyalogos egységek Athénban is elterjedtek Drakón korára, már az ő korában, Kr. e. 621/620-ban szükségessé vált a 10 minánál szerényebb tehermentes vagyonú, de hoplitafegyverzet előteremtésére képes lakosok bevonása a passzív választójoggal rendelkezők közé. Az athéni lovasság Kleiszthenész Kr. e. 508. évi reformja előtt is mindössze 96 fős volt!)
Most pedig mennem kell tanulni, és egy jó darabig el is leszek vele, úgyhogy megnyugodhatsz.
Szarmata (807. hsz.):
Ahogy elnézem - a magyartól eltekintve - mind indoeurópai nyelvek.
Nem lehet, hogy a magyarban ez egy szláv átvétel?
Talán csak ilyen egyszerű ez a "probléma".
V.A.Z.E. (808. hsz.):
Jellemző, hogy rokon szavaknál csak szláv>magyar kölcsönzési irányra tudsz gondolni.
Apropó: Mit is mond erről a régészet? Kik laktak putriházakban, veremlakásokban? A szlávok vagy a magyarok? Korábban a Kik voltak a szkíták?-ban pl. hosszabban idéztem erről Bónát.
Legutóbb pedig kiderült, hogy a kora középkori nemesi "várkastélyok" bizony elég szegényes, széljárta földváracskák voltak, a zömmel germánok lakta vidékeken legalábbis, míg keleten másfél ezer évvel korábban már fűtött palotákban laktak az előkelők... (Lépő Zoltánt idéztem erről.)
Mit szólsz hozzá?
Nyilván hatalmas szükségünk lehetett rá, hogy minden apró-cseprő szót a nálunk akkoriban elmaradottabb népecskéktől kölcsönözzünk...
Szarmata (809. hsz.):
Mit is mond erről a régészet? Kik laktak putriházakban, veremlakásokban? A szlávok vagy a magyarok?
Azt, hogy mindkettő...
Sőt a félig földbe mélyített lakóháztípus egész Kelet-európában általános volt, elég hosszú ideig.
V.A.Z.E. (810. hsz.):
Sem a malátalisztet jelentő szumír "mel", sem a magyar "malom" és "molnár" nem fér bele a mesterségesen kreált indoeurópai kategóriába. Ezek a szavak valahogy kimaradhattak az önkényes válogatáskor, gondolom, azért, mert ragozó nyelvű népek használták őket.
Persze a többjelentésű megfelelések még jobban szétfeszítenék a mesterséges szócsaládok laikusok számára tetszetősnek ható telizsákját...
V.A.Z.E. (811. hsz.):
Én úgy emlékszem, hogy Bóna nem ezt mondta a korai erdélyi régészeti összefoglalójában. Keress csak rá, a szkíta-topicban szó szerint idéztem.
Tiszteletes úr (813. hsz.):
„60 év alatt egyes tudományágak fejlődése igen nagy lehet.”
Ez alól a magyar őstörténet néhány tanulmánya és megállapítása kivételt képez. Ugyanis a mintegy 6 évtizedes hazudozás után lassan kiderül, hogy a régiek sokkal közelebb jártak az igazsághoz, mint a finnugristák.
Tiszteletes úr (815. hsz.):
„A magyar párhuzamok felismerése részünkről kb. 2 percet igényelt..."
"Be kell vallani, nagyjából annyi is a tudományos értékük, és meg kell jegyezni a tudomány iránti alázat hiányát, és a szakmai hozzáértés teljesen felületes voltát!"
A hasonlóság felismeréséhez nem kell több idő. A "tudományos" rokonításhoz valóban több idő kellene, mert meg kellene keresni, hogy milyen hangváltozásokat írtak már le korábban a nagyok. Csakhogy ezeknek a hangtörvényeknek nincs tudományos alapjuk, sőt esetenként kifejezetten tévútra vezetnek. Ezért a hasonlóság felismerése egyelőre elegendő és talán a legjobb módszer.
„Ez a»Hatti (Szkütha) Birodalom népei« meg eléggé merész megállapítás...”
Nem is olvastad még Mészáros Gyula, vagy Götz László írásait? Szerintem pótolnod kellene, mert különben semmit sem érthetsz meg abból, amiről beszélünk.
„Csak tudnám, hogy a régészeti leleteket miért nem használjátok, vagyis miért csak akor, amikor az passzol az elmélethez...”
Természetes, hogy az ember azokra a leletekre építi az elméletét, amelyek azt alátámasztják. Hogyan is lehetne másként? Ha a kivételeket, ellentmondásokat is megemlíti az ember, az az emberi nagyság jele, de ezekre nem lehet elméletet építeni, csak a szabálynak megfelelőkre.
Szarmata (816. hsz.):
Ez itt a baj.
Először az anyaggal kellene megismerkedni, és utánna következhet az elméletek gyártása - a tények alapján.
Addig csak prekoncepció marad az egész, melyekből még épitkezni is szokás... Ezekkel meg az a fő gond, hogy ha az elején rossz irányba indultál, elég messzire kerülsz a valóságtól!
V.A.Z.E. (817. hsz.):
"Először az anyaggal kellene megismerkedni, és utánna következhet az elméletek gyártása - a tények alapján."
Itt az ideje, hogy megismerkedj az anyaggal.
Azok a kutatók, szerzők, akikre én építek (akik nekem mérvadók), nem válogattak önkényesen sem a régészeti, sem az írott történeti, sem a nyelvi leletek és eredmények közt.
Ugyanis én, veled ellentétben, szeretek megmaradni a tudomány vizein, és nem nagyképűen szórni az általánosító véleményeket a tények erejével szemben.
Jobban tennéd szerintem, ha a konkrét eseményekre, leletekre, a tényanyag összerakásakor felmerülő problémákra koncentrálnál.
Tiszteletes úr (827. hsz.):
Semmi bajt nem látok abban, ha az ember észreveszi a valóság jelenségei között lévő valódi összefüggéseket s arra elméletet tud építeni. Ha akadnak kivételek, azokat illik megemlíteni, de nem a kivétel adja a szabályt. Arra oda kell figyelni, de csak részletszabályok megállapítását eredményezhetik.
Azt meg kellene még magyaráznod, hogy miért a kivételre kellene a szabályt építeni. A kivételt csak figyelembe kell venni, de szabállyá nem válhat egy épeszű világban.
„Először az anyaggal kellene megismerkedni, és utánna következhet az elméletek gyártása - a tények alapján.”
Ezt magaddal kellene előbb tisztáznod, amikor írástörténeti kérdésekbe szólsz bele nagy bátran, de tudás híján.
"Addig csak prekoncepció marad az egész, melyekből még épitkezni is szokás... Ezekkel meg az a fő gond, hogy ha az elején rossz irányba indultál, elég messzire kerülsz a valóságtól!"
Amikor a felsorolt tényekre nem tudsz választ adni, akkor előjön ez a blabla? Ezek az óvodás általánosságok nem alkalmasak arra, hogy megcáfolj egy konkrét elméletet. Ahhoz a konkrét, írástörténeti tudásodat kellene bővítened előbb. Ez így csak porhintés.
A Volt-e magyar rovásírás? topicban (789. hsz.) egyszer már közreadott hatti szójegyzék:
agniš - fire aia, ai - to do, to make aiš - a mouth ak - to die alkistan - a branch alpa - white anda - in, inside annijazi - he does, makes aráí - to pray arawa - free arija - to ask arkamijala - a musician arma - moon arnumi - I bring arsina, Nesian harsi - bread arš- - the same aruni - a meal aruwa- - to respect as, Nesian es- - to sit asa, asana - a chair asa, sa, Nesian es-, Palaic aš- - to be así - to love aššu - good, kind asu, aswa - horse at, Nesian et-, ud-, Palaic ata- - to eat atiman - a name da - to give dalugaeš - long dankui - dark daššuš - strong ekw, akw, Palaic aku- - to drink epp - to take, to seize erha - a boundary ešha - an owner ešhar - blood etri (Nesian) - a meal gank - to hang genzuwala - friendly gienu, kinuwaaš (dat.-loc.sg.), Palaic ginu - a knee gima- - a winter gurta - an enclosed place halki - grain, bread halugan - a message hantezzija - first, front, fore hap-, Palaic hapari - wealth, to make a bargain hapa, Palaic hapna - a river happár - a price happaraizzi - sells hara - to destroy, to pound haraš - an eagle harawa - a road hark - to have harkiš - white harmahi - a head harš - to loosen hartagga - a bear, a wild animal harti - to call haruna - a barn has - to derivate, to generate hasmi - a kin, kinship hašša, hams - a grandson hastijas, haštái - bones hatuas, hatuars - a letter hatura - to write hilan - a yard hišša - a beam huha - a grandfather huiš - to live hulana - wool humati - a base, a foundation hurnái - to splash hurta - to damn igái - to grow numb ilalija - to wish irhai - to limit irmalant - sick, ill išha - an owner, a master išhamai - a song iškallái- - to break, to divide išnija - to link, to tear istanza - a soul istark - an illness iúkán - a yoke kardi-, kir, Palaic kart- - a heart keššar - a hand keta - he lay kikla - grass kikkula - a vessel kinu - to break open, to burst kinun - now kiš - to become (medium voice) kiša - to scratch kišt, kastas - famine, kišt- (Palaic) - to extinguish kula - an army kurant - a cripple kusatara - to build, a wall kwen - to kill lala - a language lamen - to name, to call lami - to strengthen, to fortify lapani - to graze lila- - expiation lilái - to release lukkái - to light, to shine luttais - window mald - to ask malla- - to grind maninkuwant - shortened (participle) mehur - time, a month meikki -, much, many mekiš - large melit, Palaic malit - honey mema - to speak mina, mini - a city miti - a servant mugái- - to complain, to oppose muri - a berry murijan - a bunch of grapes nahhan - respect namešha - spring namuwaí - a son naršam - a head nasusara - a queen natta - no nega - a sister neku - to get dark nekumanza - naked nepiš - sky newa- - new ninikzi - he lifts, raises pahši, pahhaš - to protect, to graze pahwár - fire pai, pija - to give pai - to go palhi - wide paltanaš - a shoulder pangarija- to spread pankur - a conference, a meeting papparš- - to splash papratar - desecration parái - to blow parjanaza (Hieroglyphic) - to know parku - high parkui - pure, clean parkunu - to clear parn, pir - a house paš - to swallow pata - a foot pattar - a wing pedan, pieti, pídi - a place pera - a bird peruna- - a rock piddái - to run piddái - to pay sái - to press šakhar - dirt šakuwa - eyes šaligai- - to spit šalli - large salp - sewage šamana - a base, foundation sanawaí - kind sarlata - a libation šarnink - to reimburse šarpa - a sickle sasa - printing šašta - a bed šehur - urine šipantahhi - I sacrifice šittar - a star šiu, šiun - a god šiwat - a day, daylight šumanza - a cord šupparija - to sleep uppi - pure, sacred surna - a horn šuwái - to fill suwana - dog ta- - to take ta- - to come tahukappi - a vessel taištai - to load tájezzi - he steals takš - to make takšan - a half tamaš - to torment tanata - a wall tapariála - to rule tar- - to speak tarh- - to win tarkasni - a donkey taru - a tree tati - a father tawana - exact, correct te- - to put tekan, Hieroglyphic takama - ground tepu - small, low tešha - a dream, a revelation tethima - thunder tija - to come, to approach, to become tijaz, tiuna (Palaic) - a god tupi - to beat turp - bread tuwarsa - a rod, a vine tuzzi- - an army uija - to send uitti - a year (dat.-loc. sg.) uraí - large usamuwami -, esteemed, usanuwa - esteemed (participle) usiti - to purchase, to buy uwate - to bring, to lead walá - to lift wali - great wappija - to bark warsa - dew wasa - to esteem wasu - the good waša- - to put on waštai - a sin watar (gen.sg.), wetenaš - water wawa - a bull werija, Palaic wer- - to speak, to call wete- (Palaic) - to build wiána - wine zamankur - a beard zena - summer, autumn
Forrás:
1. V. Ivanov: The Hittite Language; Moscow, 1963 2. V. Ivanov: Common Indo-European, Proto-Slavic and Anatolian Language Systems; Moscow 3. T. Gamkrelidze–V. Ivanov: The Indo-European Language and Indo-Europeans; Moscow, 1984 4. L. Bajun: The Experience of the Comparative Studies of Hitto-Luwian Languages; Moscow, 1990
5. L. Bajun: The Language of Hittite Hieroglyphs; Moscow, 1986
Megjegyzés: Gramkelidze és Ivanov munkássága egyébként egész egyszerűen röhejes.
A Tiszteletes által említett, Kr. e. 2200–2100 körüli időkből származó, Hasanoğlanban talált női szobrocska, „anyaistennő” (magna mater, potnia therón)
Az egykori hatti anyavidékhez közeli – Ankara melletti – a lelőhely
Elektron test, arany fej, keresztpánt és bokaperecek
Magasság: 25 cm
Ankarai Múzeum
Hát bizony ezt a könyvet még 1964-ben, megboldogult leánykoromban olvastam. Nekem akkor nagyon tetszett. Most, hogy beleolvastam eme topikba, jutott eszembe,hogy anno mennyire lázbahozott ez a könyv. Persze azóta nagyon sok viz folyt le a régészet folyóján. A csata leírását most ne kivánd tőlem, nagyon hosszu. Ime három térkép, ami mindent elmesél.
A Tiszteletes úr írja az 50 000 éves magyar írásbeliség rovatban (2732. hsz.):
„A legkorábbi, ismert vasorrú bába. Hasanoglan (Közép-Anatólia) szórványlelete. A kis-ázsiai korai bronzkorból (kr. e. 2200-2100). Egy-két évszázaddal korábbi a legelső hettita régészeti leletnél, vagy a Kr. e. 1700 táján induló, hettitákkal kapcsolatos írásos forrásoknál. Azaz lehet hatti is, mert ők a Kr. e. III. évezredben tűnnek le Anatólia népeinek színpadáról s mennek fel északra szkítának. Makkay János (A vasorrú bába, Ősi hettita-ősszláv és ószláv-magyar kapcsolatok, Bp., 2003.) hívja fel a figyelmet erre a 25 cm-es ezüst szoborra, amelynek a fejére és a nyakára arany maszk van húzva és aranyból van a mellén lévő keresztöve, valamint a lábperece is. Makkay János kitűnő szemmel vette észre, hogy ez lehet a Solymossy által az obi-ugoroknál azonosított vasorrú bábák (fémarcú bálványok) előzménye. Ő azonban azt gondolja, hogy az indoeurópai hettitáktól valahogyan a szlávokhoz, majd tőlük az obi-ugorokhoz és a magyarokhoz került ez a szokás. Azonban, mint látjuk, nincs szükség ekkora kerülőre. Ha a magyarság és kultúrája Anatóliai gyökerekkel is rendelkezik (például a szkíták révén), akkor közvetlenül is örökölhette ezt a szokást és ősvallási alakot a saját őseitől.”
II. Kuri-galzu (2733. hsz.): „Csak a Kr. e. XIII., nagyobb tömegben a Kr. e. VII. századtól mutatható ki az elvándorlás. A »hettita« pedig egyszerűen a »hatti«, »khatti«, »kitha« torzított változata, ahogyan a hurrié a hurrita, az amurrué az amorita, a galdué a káldeus, az arámié az arameus, és így tovább, még a Szomron (Szumír?) városbeliek szamaritánusok neve is ide sorolható. A tudományos terminológiában persze megpróbálják elválasztani a kettőt, és ez többnyire sikerül is a mit sem sejtő laikusok előtt.”
II. Kuri-galzu (2734. hsz.): „Egyébként az óorosz mitológia is tele van méd-perzsa párhuzamokkal.”
Tiszteletes úr (2737. hsz.): „Amennyire én tudom, a hatti egy agglutináló nyelvű nép, akiknek a nevét véletlenül alkalmazták a nem agglutináló nyelvű későbbi hettitákra. Igaz, hogy Csőke tiltakozik ez ellen, mert szerinte a hettita is ragozó nyelv, s az urál-altáji nyelvek egyike. Köszönök minden kiegészítést! Főleg, ha bizonyítékokkal van alátámasztva.”
Kadasman-Turgu (2740. hsz.): „A birodalmakat rendszerint – azaz kevés kivétellel – a vezető etnikumokról nevezi el az utókor. A Hettita (Hatti) Birodalom esetében is ez történt.
»Hittite« is a modern name, chosen after the (still disputed) identification of the Hattusa kingdom with the Hittites mentioned in the Old Testament.
The Hittite language is the dead language once spoken by the Hittites, a people who once created an empire centered on ancient Hattusa (modern Boğazköy) in north-central Anatolia (modern Turkey). The language was used from approximately 1600 BC (and probably before) to 1100 BC. There is some attestation that Hittite and related languages were still spoken for a few hundred years after that.
Forrás:http://en.wikipedia.org/wiki/Hittite_language
The Old Hittite Kingdom was founded, but its main population was Hatti, the aboriginal people.
Forrás:http://indoeuro.bizland.com/tree/anat/hittite.html
A hettita nyelv a hatti továbbfejlődött változata. Én úgy tudom, ez is ragozó/ragasztó nyelv.
It should be mentioned that this language is the only known Indo-European language that was agglutinative.
Hozzátehetjük: "hatti" és "hettita" egy és ugyanaz, legfeljebb a modern terminológia olykor megpróbálja elkülöníteni őket, mint ahogy az utóbbi esetben a korai és a kései hatti esetében láttuk, ahol a "hatti" a még külső hatásoktól nagyjából mentes hatti nyelvet, míg a "hettita" a Hatti Birodalom köznyelvét jelentette.
"A XVII. sz.-ban Franciaországban a Napkirály (le roi-soleil), XIV. Lajos udvari reprezentációjában kiemelt szerepet kapott az antik eredetű hatalmi szimbolika, az ovidiusi Nap-udvar gondolat ...Apollón a klasszikus görög szellem megtestesítője, aki az ember civilizált, józan felét jelképezi."
Erre a XVII–XVIII. századi "civilizált" francia életvitelre az volt a jellemző, hogy a versailles-i palotában az előkelők körében ünnepnapszámba ment egy-egy kiadós mosakodás, legfeljebb étkezések előtt löttyintették le óvatosan kevéske vízzel az ujjaik hegyét... A kortársak beszámolóiból kiderül, hogy a kastély lépcsőfordulóiban halomban állt az ürülék, és a parókák alatt a nemesek fejbőre pedig a tetveknek valóságos tenyésztelepévé vált.
Eközben 800 évvel korábban pl. Árpád "vadbarbár" magyarjainál a hordozható bőrtömlős zuhany mindennapos kelléknek számított...
A szentes-vekerzugi sírban talált szekér rekonstrukciója
Bökönyi i. m. 2. o.
Egyébként roppant érdekes, hogy a szkítákat meg a többi, lakószekeret használó hajdani népet nomádnak minősítik egyesek, mondván, hogy azok átvonultak a téli szállásról a nyárira, majd vissza minden évben, ellenben a napjainkban lakókocsival – ugyancsak évente – felkerekedő német vagy holland turisták esetében ilyesmi fel sem merül...
Jav.: Bökönyi, aki világhírű archeozoológus volt, feltehetően már Soproni Sándor közleményének megjelenése előtt megírta vagy nyomdába küldte tanulmányát.
Vö.: Soproni Sándor: A budakalászi kocsi; in: Fol. Arch. VI, 1954, 29–36. o.
Idézet Bökönyitől (i. m. 1–5. o.):
„1950 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum régészei ásatást kezdtek a Szentes határában lévő Vekerzugban. Céljuk az volt, hogy az évekkel ezelőtt ott feltárt szkíta sírok nyomát fellelve, az ottani dombon lévő szkíta temetőt feltárják. A munka nehezen indult el, mert az előző években talált sírok helyéről közölt térkép hiányos volt, s a környék lakói sem tudták azok helyét megmutatni. Így szinte csak találomra kezdték el az ásatást a kérdéses dombon, munkájukat azonban már az első napon siker koronázta: néhány órai munka után csontvázakra bukkantak, egy kettős lovas sír két lócsontvázára. Még ugyanezen a napon egy újabb kettős lósír került elő, melyben a két, egymással szemközt fekvő lócsontváz fölött négy vasabroncs és kerékagy (persze rozsdás, sérült állapotban) és nagy halom faszén feküdt. Később még további hat lósír került elő – egyes sírokban a lócsontváz mellett kutyacsontváz is feküdt –, nem beszélve a nagyszámú emberi sírról.
A második kétlovas sírban lévő négy kerékabroncs és kerékagy kétségtelenné teszi, hogy a sírba a lovak mellé kocsit is temettek. Felmerül azonban az a kérdés, hogy hogyan. Erre a lócsontvázak fölött található nagy tömegű faszén és az abroncsok helyzete ad feleletet. A faszenek arra mutatnak, hogy a kocsit felgyújtották, elégették, és csak azután került a sírba. Nyilván a sír szélén gyújtották meg, és mikor már jól égett, bedöntötték a sírgödörben fekvő két lóra. Hogy a farészek még éghettek a bedöntéskor, bizonyítja az, hogy a lovaknak azon csontjai, melyeket csak bőr fed, és hús nem, égésnyomokat mutatnak, tehát az égő fa vagy az izzó parázs átégette a bőrt, és megégette a csontokat is. Ezért fekszenek az abroncsok kettesével egymás felett és nem egymás mellett, mivel a kocsi az oldalára dőlt.
Az eltemetett kocsit a lovak szerszámzata alapján az i. e. VI–V. században idekerült szkítáknak tulajdoníthatjuk. A lelet azért jelentős, mert ez a legrégibb kocsilelet Magyarországon [Néhány esztendővel Bökönyi művének megjelenése után, 1954-ben publikálta Soproni Sándor a budakalászi kocsimodellről szóló beszámolóját A négyezer éves agyagszekér címmel. Az említett lelet a kő-rézkori Pécel–badeni műveltség területéről került elő, s a mai napig a legkorábbi ismert kocsiábrázolás Európában – Kadasman-Harbe.]
A kocsi és a két lócsontváz kibontása után sor került annak a Nemzeti Múzeumba való beszállítására. Ez a legmodernebb módszerrel, az eredeti helyzetben való kiemeléssel történt. Ezt restaurátoraink úgy hajtották végre, hogy a sír nagyságának és mélységének megfelelő erős deszkakeretet készítettek, amelyet a körben lenyesett és így a környezetéből kiemelkedő sírra mintegy ráhúzták. Ezután a keret alatt a földet elfűrészelték, de úgy, hogy helyére fokozatosan erős deszkalapokat helyeztek, melyeket a sírt körülvevő deszkakerethez csavaroztak. Ezzel a sírt a benne levő csontvázakkal és kocsimaradványokkal együtt elválasztották az anyaföldtől, anélkül, hogy a tárgyakat eredeti helyzetükben megbolygatták volna. Ezután gipsszel kevert fűrészporral a sír felszínének egyenetlenségeit kitöltötték, s végül a sír tetejét is lefedték deszkákkal, melyeket az alul lévőkhöz hasonlóan itt is az oldalfalakhoz erősítettek. Ezzel az egész sír egy minden oldalról zárt tégla alakú dobozba került, melyben oly szorosan feküdt, hogy mozgatható és forgatható volt, anélkül, hogy a benne levő tárgyak elmozdultak vagy megsérültek volna. A kiemelés méreteire jellemző, hogy hozzá ⅓ m3 deszkát és gerendát, 3 ½ m3 fűrészport és kb. 2 q gipszet használtak fel. Az így ládába helyezett sír súlya kb. 5 tonna volt. Az eredeti helyzetében (in situ) felvett sírt azután teherautón Budapestre szállították, és a régészeti kiállításon helyezték el. Itt még a sír kibontása, földjének átitatása és a lelettárgyak preparálása és konzerválása, a láda üvegezése következett, s ezen eljárások után nyerte el ma látható alakját.
Ami a kocsi formáját illeti, az a legegyszerűbb volt …A szekér fala valószínűleg tömör, s nem rácsos volt; vasalások ugyanis nem kerültek elő. Ilyen szekereket számos szkíta ábrázolásról ismerünk.
A kerekek küllősek voltak, éspedig az abroncson átütött küllőszegek alapján hat-hat küllőjük volt. Az agy vasból készült, és a tengellyel együtt forgott, nem pedig a tengelyen.
A szkíták mint igazi nomád nép igen sok és igen jól megépített szekeret használtak, melyeken vándorlásaik közben laktak. Hérodotosz, a nagy görög történetíró írja róluk, hogy …magukkal hordva házaikat, mindannyian nyilas lovasok …s lakásuk a szekerükön van (Hérodotosz IV, 46). Hippokratész görög orvos még részletesebben ír erről, mondván, a szkítákat nomádoknak hívják, mert nincsenek házaik, hanem szekereken laknak. A szekerek közül a kisebbek négy-, a nagyobbak hatkerekűek. Ezek gyékénnyel vannak borítva, a házakhoz hasonlóan egyszerű vagy háromszoros beosztással, s egyszersmind sátort képeznek eső, hó és szél ellen. A szekereket két vagy három pár szarv nélküli ökör húzta. Itt élnek a nők gyermekeikkel, míg a férfiak lovon ülnek, s utánuk mennek baromcsordáik, szarvasmarháik és lovaik, s addig tartózkodnak egy helyen, míg elég legelőt találnak barmaik, azután pedig más vidéket keresnek fel. (Hippokratész: Περι αερων, υδατων, τοπων 18.) A szkíták kocsin hordozott házait Aiszkhülosz is említi (Prométheusz 708–709). Néha a kocsira piramisszerű tornyocskát helyeztek, melyen elöl és hátul is nyílás volt. Ez talán védekezési célokra szolgálhatott; szekértáboroknál a bástyák szerepét játszhatta.
…Ezek a kocsik aztán a gazdagabb szkítáknál díszesebbek voltak, a rudak végén bronzcsörgőkkel, szarvastehén-szobrocskákkal (úgy látszik, a szarvas totemállatféléjük lehetett, amire az aranyszarvas-pajzsdíszítések is mutatnak), oldalaikon arany- és ezüstveretekkel; a szegényebbekéi pedig egyszerűbbek, csupán vasveretekkel, esetleg vasalkatrészek nélkül, csupán fából készültek. A Szentes-Vekerzugon eltemetett kocsi az egyszerűbbek közé tartozhatott. Lehetséges, hogy kimondottan temetkezési célra készülhetett, és ezen hordozták a halottat messze vidékeken. A szkítáknál szokásban volt ugyanis az előkelő halottakat több hétig ide-oda hordozni országukban. Az, hogy előkelő halott temetésekor ilyen egyszerű kocsit használtak, kapcsolatot mutat azzal a ténnyel, hogy a temetőben eltemetett lovak között több sánta volt, tehát a jobb lovakat sajnálták eltemetni a halottal. Hasonló jelenséget észlelt Calkin szovjet szerző az altáji kurgánok lovainak vizsgálatakor, ahol 28 eltemetett ló mindegyike sánta volt.”
Stipich Béla: Királyi szimbólumok a Hettita Birodalomban
Ásóbot, őrlőkő, szarvkorona
A Hettita Birodalomban a királyság, mint általában a mezopotámiai államrendszerek, hangsúlyozottan vallási jellegű volt. A hettita király – amellett, hogy főpap volt – természetesen sok világi funkciót is ellátott: így például ő volt a hadsereg főparancsnoka és a legfelsőbb jogi fórum. A fennmaradt szövegek és képi ábrázolások sokasága mégis a birodalom legfőbb papjaként mutatják be őt.
A hettita király és a napisten
A hettita uralkodót a hettita állam keletkezésétől (Kr. e. XVIII. század) kezdődően különleges viszony fűzte a napistenséghez. A legendás Anitta királyt a feltehetőleg indoeurópai Siu fény- és égisten [??? – Ulam-burias] segítette hódításai során. A Kr. e. XVII–XVI. században már egészen biztosan az arinnai Napistennő vette át a hivatalos napistenség szerepét. A király ettől fogva az arinnai Napistennő (és a Viharisten) által kijelölt és legitimált uralkodó, akinek feladata a nagy istenpár tulajdonát képező területek igazgatása volt. Egyes szövegekben a király egyenesen az istenpár leszármazottjaként szerepel. A király megnevezésének (titulatúra) gyakori eleme a napistenhez fűződő kivételes kapcsolat hangsúlyozása: nem egy uralkodó nevezi magát „Nap”-nak vagy „Napom”-nak, esetleg „Napunk”-nak, sőt IV. Tudhaliya (Kr. e. 1250–1220) a híres yazìlìkayai (ma: Törökország) sziklaszentély egyik reliefjén egy napistenségre jellemző ruházatban jelenik meg. Az Egyiptomból átvett [??? – Ulam-burias] uralkodói szimbólum, a szárnyas napkorong, a Kr. e. XIV. századtól szintén a „Nap”, „Napom” jelentéstartalommal szerepel mind az ékírásos, mind pedig a hieroglif hettita királyfeliratokon, pecséteken.
Királykoronázás
A királlyá koronázás rítusaiban szintén kifejeződik a királyság szakrális, illetve papi jellege – a koronázási rítusok révén a király tulajdonképpen átkerült a profán szférából a szakrális szférába. Ennek megfelelően a koronázás magában foglalta a pappá szentelést is. [A középkorban ez kiegészült a felkenéssel – Ulam-burias.]
A koronázási ceremóniával kapcsolatosan sajnos csak nagyon töredékes szövegek maradtak fenn. Megmaradt azonban egy, a „helyettes király” kinevezését szolgáló rituálé, amelynek alapján következtethetünk az igazi ceremóniára. Rossz előjelek esetén a királyt meghatározott időre egy másik személy váltotta fel, hogy a baljós események ne az igazi királyt érjék utol. Az eseménysorozat fontos részét képezte a felkenés, a névváltoztatás és a felöltöztetés aktusa. A leendő királyt felkenték a „királyság finom olajával”. [Nocsak. Ez sem bizánci vagy nyugat-európai eredetű legitimációs szokás? – Ulam-burias] A Kr. e. XV–XIV. századtól kezdődően biztosan (bár nem kizárt, hogy azelőtt is) a hettita királyok a koronázási ceremónia során születéskor kapott neveiket anatóliai eredetű trónnevekre cserélték. (Így például a már említett IV. Tudhaliya a hurri eredetű Hismi-Sarruma nevet viselte megkoronázásáig.) A névváltoztatás azt fejezte ki, hogy a frissen felkent uralkodó rituálisan is elszakadt a profán világtól és betagozódott a szakrális világba, ahol az istenek az új nevén szólították őt. A felöltöztetés rituáléja során az új király felöltötte a ceremóniaöltözetet, amelynek különleges kelléke volt egy homlokpánt. A trón elfoglalásának jogi aktusa is vallási háttérrel rendelkezett: az ún. „trónra ülés ünnepe” ceremónia keretében, amely a koronázási ünnepségek tetőpontját jelentette, az új király a trónistennő „ölébe ült”, aki ezáltal legitimálta őt.
A királyok kötelezettségei
A királyság erőteljes szakrális jellegéből következik, hogy a király volt az állam legfőbb papja és a legjelentősebb (állami) rituálék levezetője. Ebben a minőségében viselte a Labarna szakrális uralkodói címet, amely a legkorábbi hettita királyok titulatúrájában már megtalálható. A hettita királynak számtalan vallási kötelezettsége volt, hiszen majdnem mindegyik állami ünnepen szükséges volt a király vagy a királyi pár jelenléte. A hettita királyok ezen kötelezettségüket olyan komolyan vették, hogy adott esetben még hadjáratokat is megszakítottak az ünnepeken való részvétel érdekében – így tett például I. Suppiluliuma (Kr. e. 1380–1340), aki többször félbeszakította a hettita hatalmi pozíciókat jelentősen megerősítő nagy szíriai hadjáratát, hogy hazasiessen különféle ünnepekre. (A hadsereg természetesen nem maradt vezér nélkül: a király fia és katonai parancsnokai vették át a vezérletet.)
A birodalom legjelentősebb isteneihez fűződő különleges viszonya a hettita királyt országának egyfajta védőistenévé emelte. Már-már emberfeletti, karizmatikus erőt kölcsönzött neki. Ennek megfelelően a király jelképezte a hettita társadalom alapvető gazdasági érdekeit: hittek abban, hogy a király mint földműves és pásztor képes befolyásolni a természet gyarapodását, és vadászként védi a természetet. Egy óhettita imában a király és a királyné a földművelés legősibb eszközeivel, az ásóbottal és az őrlőkővel szerepelnek, mint akik az isteneket a mindennapi áldozattal ellátják. A pásztormotívum a mezopotámiai párhuzamok mellett visszavezethető az indoeurópai bevándorlók [??? – Ulam-burias] állattenyésztő életmódjára, ami nemcsak a királyideológiában, hanem számos rituáléban is tetten érhető: a király bizonyos ünnepeken pásztorokra jellemző ruházatban jelent meg.
Királyi jelvények: trón, jogar, bot, hintó
A koronázás során a királlyá felkent személy új identitását a névváltoztatáson kívül a ceremóniaöltözet felöltése is jelezte: a ruházat és a napisten jelvénye, a jellegzetes (pásztor-) bot révén a király a napisten képmásává vált. A király mint főpap a különböző ünnepeken és rituálékon más-más ruházatot öltött fel, sőt egy ünnep vagy rituálé során akár többször is átöltözött. A ceremóniaöltözethez tartozott a megfelelő színű és anyagú felsőruházat: kabát, öv, fejdísz és fülbevaló. Mindegyik ceremóniához pontosan elő voltak írva a kellékek.
A trón és a jogar mint uralkodói jelkép a már említett Anitta királyig vezethető vissza: miután Anitta Anatólia legerősebb városait uralma alá hajtotta, Purušanda fejedelme is alávetette magát Anittának, méghozzá azzal, hogy a hatalmi jelvényeit: egy vasból készült trónt és az ugyancsak vasból készült jogart átadta. Ettől az időtől kezdve a vastrón a királyság tartósságát szimbolizálta. A trónnak azonban, mint láttuk, nem csak ilyen jellegű szimbolikája volt. A trónistennő fontos legitimációs tényező is volt, pl. a „trónra ülés ünnepe” révén már a legkorábbi időktől, a Kr. e. XVIII. századtól kezdve.
A királyi jelvények közé tartozik a kétkerekű hintó és a kocsi. A ceremóniahintó szintén a trónistennővel áll kapcsolatban, mivel – egy palotaépítési rituáléleírás szerint – ő adta át a hintót a királynak. [Vö. a sztyeppei szkíta kocsitemetkezésekkel és a szumír párhuzamokkal – Ulam-burias.] A nagy ünnepi ceremóniák alkalmával a király (néha a királyné társaságában) aranyozott hintón közlekedett a ceremónia helyszínei között, de az útviszonyoknak megfelelően stabilabb utazóeszközre (egy másik hintóra) is átszállhatott. A hintón nemcsak a király és a királyné ülhetett, hanem istenszobrokat is szállíthattak vele.
A legfontosabb királyi jelvény azonban a már említett, pásztorbotra emlékeztető bot, amely a Napisten ismertetőjegyei között is megtalálható mint az isteni királyság szimbóluma, a király esetében pedig a bírói hatalmat jelképezte. A (pásztor)bot hettita nevét is ismerjük: a források mint kalmus hivatkoznak rá. (A kalmus pásztorbotként való értelmezése annak alakja miatt kevéssé valószínű, ugyanis az ábrázolásokon látható bot alsó része hátrafelé csavarodik.) A ceremóniától függően vasból, aranyból, ezüstből vagy ezüstbevonattal készült kalmust a hettita király általában a „győztes lándzsá”-val együtt (ez utóbbi a király katonai hatalmára utal) hordozta magánál az ünnepségeken. Egyéb alkalmakkor a kalmust a király trónja mellett, az előkelő jobb oldalon helyezték el.
Ikonográfiai változások
Azt régóta tudjuk, hogy a hettita királyokat haláluk után isteneknek tekintették. A halott királyok istenként való tiszteletére a legfontosabb források azok az áldozati listák, amelyek a „siu”-vá vált uralkodók számára felajánlott áldozati tárgyakat (leggyakrabban áldozati állatokat) sorolják fel. [Vö. a sztyeppei szkíta kurgánok állatáldozataival – Ulam-burias.] A listák mellett tudunk a megistenült királyok számára emelt templomokról, amelyekben a szobraikat állították fel, illetve egyéb emlékhelyekről is, ahol nagyszámú személyzet gondoskodott az elhunyt uralkodó emlékének megfelelő ápolásáról.
Egyetlen olyan hettita királyról sem tudunk, aki az ékírásban a neve elé az isten jelzőt még életében kitette volna (mint ahogy azt több mezopotámiai király megtette). Azonban rendelkezünk olyan képi forrásokkal, amelyeken a hettita király az istenekre jellemző szarvkoronával tűnik fel – ez arra utal, hogy egyes hettita uralkodók már életükben érvényesíteni kívánták isteni mivoltukat. (Götz hosszabban ír a szarvak mint uralkodói jelképek szerepéről az ősi elő-ázsiai népeknél. A korona mint uralkodói jelvény tkp. ezekre a szarvakra vezethető vissza – Ulam-burias.] Egy egyiptomi (abu-szimbeli) reliefen is ilyen fejdíszben látható III. Hattušili (Kr. e. 1275–50), amint éppen lányát kíséri II. Ramszeszfáraó háremébe. A koronán a szarv(ak) feltűnése azonban új fejleménynek számított az ikonográfiában: III. Hattušili például egy reliefen ugyanolyan szarvkoronát visel, mint az istenség, amelynek éppen italáldozatot mutat be, illetve IV. Tudhaliya egy Ugaritban talált pecséten az őt átkaroló istenhez igen hasonló, sok szarvval díszített koronát hord. Mi lehetett annak az oka, hogy egy bizonyos időtől kezdve a királyok már életükben igényt tartottak az isteni címre, vagy legalábbis istenként ábrázolták őket?
A magyarázat a politikai viszonyokban keresendő: az ilyenfajta ábrázolások akkor jelentek meg először, amikor a szilárdnak tűnő Hettita Birodalomban válságjelek mutatkoztak, amelyek később a birodalom bukásában is szerepet játszottak. Az első adat a királynak istenként való megjelenítésére III. Muršili (Kr. e. 1282–75) uralkodásának idejéről való, aki nemcsak mint napisten, hanem más istenségekhez hasonló öltözékben is ábrázoltatta önmagát. IV. Tudhaliya pedig, aki ikonográfiájában nemcsak istenként tüntette fel önmagát, hanem személyét kultikus cselekmények tárgyává is tette, áldozat bemutatását követelte meg.
In: História 2003/5–6.
Ibn Ruszta írja a kazár főkirályról, a szakrális uralkodóról, hogy „amikor …valamely irányban elindul, előtte egy naphoz hasonló tárgyat hordoznak …a hátul utána járó sereg figyelmesen nézi a napot ábrázoló tárgy fényét”.
Érdekes párhuzamként említjük, hogy XIV. Lajost állítólag azért nevezték Napkirálynak, mert fiatal korában egy udvari bálon eltáncolta a napisten, Apolló szerepét. Valójában többről lehet szó.
Pál József és Újvári Edit Szimbólumtár c. könyvében (Balassi, Bp., 2001) olvassuk: „A XVII. sz.-ban Franciaországban a Napkirály (le roi-soleil), XIV. Lajos udvari reprezentációjában kiemelt szerepet kapott az antik eredetű hatalmi szimbolika, az ovidiusi Nap-udvar gondolat. Apollón mint Napisten ábrázolásai az országára fényt árasztó uralkodót dicsőítették a versailles-i kastély termeiben és kertjében. A kastély kertjét díszítő szobrok és szökőkutak Apollón cselekedeteit, a fény küzdelmét a sötétséggel, a Nap áldását, hatalmának nagyságát jelenítették meg mitológiai alakok felvonultatásával (Jean Baptiste Tuby: Apollón megitatja a napszekér lovait, 1668–1670). A görög kultúrát eszményítő klasszicizmus korától Apollón a klasszikus görög szellem megtestesítője, aki az ember civilizált, józan felét jelképezi.”
Ó-hatti arany korona Alaça Hüyükből
szumír GIŠ.LUL.BI ĝešlib-bi 'egy balta, fejsze'
szumír URUDA.LUL.BI urudlub-bi 'egy balta, fejsze'
Akkád šelliptu 'egy fém eszköz'
Forrás: 
Szkíta szekér
Пазырык, 5. kurgán (Kelet-Altáj)
Kr. e. V–IV. század
Anyaga: fa, bőr (a magashegyi éghajlat konzerválta, hasonlóan az inka múmiákhoz)
Magassága: 3 m
A kerék átmérője: 1,5 m
Szumír mel ’malátaliszt’ 
A Tiszteletes által említett, Kr. e. 2200–2100 körüli időkből származó, Hasanoğlanban talált női szobrocska, „anyaistennő” (magna mater, potnia therón)
Az egykori hatti anyavidékhez közeli – Ankara melletti – a lelőhely
Elektron test, arany fej, keresztpánt és bokaperecek
Magasság: 25 cm
Ankarai Múzeum
A szentes-vekerzugi sírban talált szekér rekonstrukciója
Anatóliai hatti szekérmodell
Két sztyeppei szkíta lakószekér agyag modellje
Ibn Ruszta írja a kazár főkirályról, a szakrális uralkodóról, hogy „amikor …valamely irányban elindul, előtte egy naphoz hasonló tárgyat hordoznak …a hátul utána járó sereg figyelmesen nézi a napot ábrázoló tárgy fényét”.