A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
Szkíta fokos bronz feje
Kr. e. V. sz. környéke
6,7 x 12,1 x 4,1 cm
Ez sztyeppei szkíta, de egy korábbi évszázadokból való anatóliai szkíta baltáról is közöltem ott képet
Ištanu: a Hatti Birodalom általánosan tisztelt hímnemű napistene.
gralla pokobra: Ezen elég sokan fennakadnak s azt hiszik, hogy ezzel alaposan bemostak az álláspontomnak (azt hiszem, Rédei, vagy Róna-Tas is beleakadt). Csakhogy az őskáosz (a tenger!) a legősibb mitológiákban semleges nemű, vagy kétnemű. Ezt aztán a későbbi korok (amelyek mindenáron megszemélyesített, antropomorf istenekhez ragaszkodtak), nem tudták megemészteni s vagy férfit, vagy nőt csináltak belőle. Azaz a mitológia ismerete nélkül komolytalan dolog beleszólni ezekbe az etimológiákba.
Provó: „…a székely »d« és a »dingir« töve genetikusan összefüggenek. Ez a »din« szótag és a magyar Ten (Du, Dana) istennév rokonok…”
II. Kuri-galzu: „A baj csak az, hogy a »dingir« olvasatú AN jel nem összetett logogram. Egyébként is elég nagyvonalú dolog egyetlen hangból (a d-ből) »genetikus« nyelvtani összefüggésre következtetni …Az ószumír dingir inkább a magyar »tündér« és »tenger« szóval (az utóbbira vö.: »az ég vize«) áll egyértelmű jelentéstani-hangalaki rokonságban.”
Azért ez nem egyetlen hangból van kikövetkeztetve. A gyök három hangból áll s ott van azon túl az azonos jelentés is. S persze a nemzetközi párhuzamok, amelyek világossá teszik, hogy a Ten/Den (Deus/Zeusz) stb. egyetlen istennév-szócsalád. Hadd ne soroljam fel őket most!
Provó: „Isten szavunk ten-je és a »dingir« din-je ugyanarra az istennévre megy vissza.”
II. Kuri-galzu: „»Isten« szavunk inkább a hatti Eštanra (> birodalmi hettita Ištanu) megy vissza, amint újabban már Róna-Tas is pedzegette (A honfoglaló magyar nép; Bp., 1996, 129, 159. o.). Lásd még: Makkay János: Két öreg múzeumbarátom – Appendix: A magyar nyelv isten szaváról; szerzői kiadás, Bp., 1998, 30–47. o.”
Az Isten nem "megy vissza" a hatti Estan-ra, csak hasonlít hozzá, vagy alakilag és tartalmilag azonos, valamint rokon vele.
Gralla pokobra: „Nincs semmi baj azzal, hogy a dingir nem összetett logogram, hiszen az »isten« sem összetett fogalom - ezért nyugodtan lehet egyetlen jelből álló logogramja …Ama tényből, hogy a magyarban az isten szó egy szóösszetétel, nem következik, hogy az »isten« jelnek összetettnek kellene lennie a sumerben …A magyar isten szó »ős Ten« értelmű. Ezt bizonyítja pl. a Marsigli-féle rovásnaptár »Adjunk hálát Ten-nek, hogy adta« sora is, amit Forrai tanár úr adott közre. Meg az etruszkok Tin nevű istene (akinek mellesleg Uni - azaz Enéh - a felesége s HERaKLE - azaz »úr Óg/ég« a fia). Ezekből az a »borzasztó« dolog következik, hogy a hattiak a magyar ős és Ten szavakból alkották meg az istenük nevét.”
Én értem, mit akarsz kihozni ebből, csakhogy a Kr. e. II. évezredből nem adatolható semmiféle „eš” vagy „Ten” szó, ami biztosan a magyarokhoz lenne köthető.
Nem az a régebbi (eredeti, ősi) szó, ami korábbról van adatolva.
De még csak nem is visszavetített kész szavakból próbálsz meg több ezer évvel azelőttieket származtatni, hanem ezekből a visszavetített szavakból rakosgatsz össze ténylegesen dokumentált hatti kifejezéseket.
Ezzel a módszerrel bármely mai nyelvből bármely ókori nyelv etimonjai tetszés szerint könnyűszerrel „eredeztethetők”.
A hatti Estan kétszótagos szó. A magyar ős és Ten pedig egyszótagú. Kézenfekvő azt feltételezni, hogy az egyszótagúak ősibb alakok lehetnek, mint a kétszótagúak. Azon kívül a magyar szavaknak kitűnő párhuzamaik vannak az etruszkban és a keltában is. Márpedig az etruszk-magyar, vagy kelta-magyar együttélés (közös kultúrába való tartozás) nem tegnap lehetett. Aztán ott van az a kép is, amit a magyar ős+Ten összetétel megvilágít: az őstisztelet. Az istenek kialakulása az őstiszteletből vezethető le sok valláskutató szerint. Ezért aztán a magyar szóösszetétel a vallások legkorábbi állapotára vezethető vissza, amit a hatti Estan-ról nem lehet elmondani. A hatti Estan csupán 4-5 ezer éves, a magyar Ten pedig 40-50 ezer éves is lehet (ezt persze nehéz bizonyítani). Mindenesetre a kort segít megbecsülni az a körülmény is, hogy a Ten szerepel a tengely és tenger szavunkban is, mert a legelső istenek születtek a tengerből s lettek a világ tengelyévé. Azaz nem csupán szavak összerakosgatásáról van szó, maga a mitológia is a legkorábbi időkre utal.
Gralla pokobra: „Ha összeszeded azokat a szavakat, amelyekben ez a Ten gyök szerepel, akkor elég különös csoport jön össze: tenger, tanító, tündér, tenyész, isten, tengely. Mi közük lehet ezeknek egymáshoz? A választ a mítológia adja meg, mert a kezdetekkor az istenek a tengerből emelkedtek ki (tűntek elő), hogy népük tanítói legyenek. Mint pl. a sumer Oannes (Ea) is. S ezeket az isteneket esetenként azonosították a világtengellyel (azaz a Tejúttal) is.”
Egy ponton értek egyet veled csupán, ti. hogy a felsorolt állítólagos szóbokor „elég különös csoport”. Tudsz idézni forrást arra vonatkozólag, hogy a Tejutat, ill. az isteneket a szumírok vagy a hattik „tengely”-nek nevezték? A „tündér” meg a „tengely” összetartozását értem, sőt én magam hoztam fel példaként, de a többinél nem túl meggyőző az igyekezeted a jelentéstani kapcsolatteremtésre.
Ilyen alapon pl. a „tinó” szót is ide sorolhatod (most csak a hasamra ütöttem), mert a szarvak az istenség jelképei az ősi mitológiákban.
A tinó valóban ide tartozhat, de ezt csak feltételezhetjük (ellenpéldának azonban semmiképpen nem jó, hiszen ajhhoz be kellene bizonyítanod, hogy biztosan nincs köze a Ten-hez). Pl. Baál egyszer maga helyett egy fiatal bikát állított helyettesként. Vagy az Ószövetség is a "király" jelentést tulajdonítja a szarvaknak (s tudjuk, hogy a királyi hatalom isteni eredetű pl. a magyar mitológiában is).
Gralla pokobra: „Azaz a Ten gyök azé a népé volt eredetileg, amelynek a nyelvében ez a szócsalád így együtt (Ten gyököstül) megtalálható. Az a nép tanította meg az ősvallására a többit, amelyiknek a nyelvéből ez a mítosz kibontható.”
Ilyen ötletszerű módon bármely nyelvből „kibonthatunk” hasonló szócsaládokat, és rájuk mondhatjuk, hogy teljesek, ha még ráadásul valami egyszótagú t-n hangzós szócska is kerül a kosárba.
Próbáld meg kibontani ugyanezt a szóbokrot más nyelvekből! Ha találsz ilyet, akkor az a magyar ősvallás korai elterjedési területeire mutat majd rá. Például az etruszk párhuzamok a közös anatóliai-mezopotámiai őshazára, az Édenre mutathatnak.
Gralla pokobra: „…a perzsa kapcsolat olyan beállítása, miszerint onnan vettük volna az istennevünket, rendkívül primitív és persze nem is igaz.”
Én csak rokonságról beszéltem, és céloztam rá, hogy nem a magyarok kölcsönözhettek a perzsáktól, hanem a perzsák a médektől (magyaroktól):
„»Isten« szavunk perzsa rokonságát már Ipolyi, sőt az ő elődei is észrevették. A középperzsa yazdānra lásd: Harmatta János: Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre; in: Kovács–Veszprémy szerk.: Honfoglalás és nyelvészet; Balassi, Bp., 1997, 71–83. o. A kölcsönzés iránya persze fordított lehetett, hiszen az antik írók is, meg a régészet is egyöntetűen tanúsítják, hogy a perzsák az öltözködéstől kezdve az államszervezés tudományáig szinte minden magasabbrendű ismeretet a médektől vettek át. L. még: pehl. yaztān, yazdān, újper. yezdan, av. yazatá- stb.”
Igen, a magyar szavak rokonságába tartozhatnak a perzsa alakok is. Harmatta és társainak az álláspontja azonban egyoldalú és hazug.
Az a baj ezzel az idézettel, hogy egyrészt offtopic, másfelől megkérdőjelezhető a szöveg hitelessége. Bár arra mérget vehet mindenki, hogy az örmény kolostorokban még mindig rengeteg magyar vonatkozású anyag lappang.
A_GóbéFórumon_olvasom:
Nemrégiben kaptam kézhez Detre Csaba és Bérezi Szaniszló munkáját, amely részleteket közöl egy bizonyos Iszfaháni és Krétai kódexből, amely – Schütz Ödön egyik örmény nyelvű cikke szerint – már 1962 óta ismert, ám csak 1978-ban fordítottak le a grabar nyelvezetű óörmény munkából bizonyos részeket. Ezek a művek a Kr. sz. utáni Vl–VII. századból származnak, s a XVII. században kerültek az iráni Szurb Khácsi örmény kolotorba. A közzétett anyagok szerint a kaukázusi húnok egykori nyelvemlékeiről van szó, amelyek mind grammatikájukban, mind szókincsükben rendkívüli hasonlóságokat mutatnak a magyar nyelvvel. Hún-hun, nő-inü, úrnő-aszuni, fej-fe, kéz-kezi, szem-szöm, orr-ore, száj-szá, fog-puge, ér-iri, vér-veri, talp-talba, fia-vi, nagyapa-udatha, dédapa-ise, nagyanya-ike, öccs-ecse, feleség-eme, barát-baresi, fehér-péj, fekete-fektej, veres-verisi, sárga-sarakh, zöld-zezild, víz-vezi, tenger-tengri, erdős vidék-kert, ló-lu, kutya-kutha, hal-kala, madár-márti, sas-sas, holló-khullu, bika-büka etc. Szerepelnek történeti személynevek (Madü, Tuman, Balamír, Nimród, Atilla, Buda), csillagnevek, csillagképek nevei, évszakok, időszakok nevei, szerszámok, fegyverek, eszközök: kard-szurr, sarló-sarlagh, lándzsa-bara, íj-viju, balta-balta, kapa-taka, tükör-tiker, etc., italnevek (bor-bor), ételek, fogalmak. De feljegyeztek névmásokat (ez-ejsz, az-ojsz, az ott-oti), jelzőket (nagy-madü, kicsi-kücsü, magas-hegi, eszes-eszisi, régi-avesi), határozószókat (most-imaszt, itt-hitt, ott-hot, ki-küh, be-béh, fel-szu, le-va), időhatározók, kötőszavak, képzők, számnevek (egy-idzsi, kettő-keltü, három-khormu, négy-nijdzsi, öt-hütü, hat-hotu, hét-jeti, nyolc-loncsoj, kilenc-klüntiz, tíz-tíz), személyes névmások, igék, igeragozások (vagyok-ejn vojgum, vagy-ti vojgisz, ő van-űj von, leszek-ejn leszim, leszel-ti leszel, ő lesz-űj leszin, voltam-ejn volam, voltál-ti volajsz, ő volt-űj voloj). A tízparancsolat (Tizeszava) – Kivonulás könyve 20.1-21. Örmény betűkkel, de hún nyelven …A feljegyzett szavak fele rokon a magyarral, a nyelvtani szerkezet pedig erősen rokon, sokszor azonos. De nagy kérdés itt is a hitelesség!
Ahhoz, hogy a kérdéses kódexekkel érdemben foglalkozni lehessen, előbb tisztázni kell, hogy hamisítvánnyal állunk-e szemben, vagy sem. Konkrétan: a megfelelő tudósgárdának (MTA-sok is legyenek benne) kézbe kell vennie az ominózus köteteket, és elvégeznie a szükséges vizsgálatokat, értve itt például a grabar-örmény nyelvi elemzést, az íráshordozó vizsgálatát (papirológiai elemzés) stb. Jól tudjuk a Lukácsy vagy a Szongott által lefordított szövegekből, hogy éltek hunok a Kaukázusban, de ettől sajnos a két említett kódex még nem válik hitelessé.
Felkérte már valaki ilyen vizsgálatokra az Akadémiát? Tettek már javaslatot független tudóscsoport felállítására ez ügyben?
TIZESZAVA: Tízige: Tízparancsolat
A frigyládában: a Tízparancsolat, az ószövetségi, kora-középkori törvénytábla!TIZESZAVA ( SzKhM/189) //M TÍZSZÓ (Tízige) 1. Hegü istahainitet ai urrusaghitet, urritet. 1. Tiszteld Istenedet és országodat, uradat!
2. Leszünüte keltüdisi istahainitekh. 2. Ne legyen idegen istenetek!
3. Aluvüne istahainje inejvet berüin száhátwra. 3. Ne vedd Isten nevét hiába szádra!
4. Suchütü isabikhet. 4. Ünnepeld meg őseidet!
5. Wüljüne. 5. Ne ölj!
6. Lopüne. 6. Ne lopj!
7. Tiknazirüne. 7. Ne paráználkodjál!
8. Hegaratü athaitet aj maiatet. 8.Tiszteld apádat és anyádat!
9 Auharüne klübarekatje inüt barunh((j?)át. 9.Ne óhajtsd felebarátod nejét,baromját!
10 Klübarekat(i)dima tüne ullü zedauwajildet. 10 Felebarátod ellen ne tégy ál (nok)
/ tanúbizonyságot!
(A szöveget a Kőrösi Csoma Sándor és Kelet népei című tanulmánykötet közlése alapján jegyeztem le. P. I.)A Tízparancsolat tartalmilag nem változott. Hol van már a kőtábla, ezt pedig ezerötszáz év meg se karcolta! Az Iszfaháni kódex feltárandó szellemi világa olyan gazdag, hogy tereit felmérni külön-külön is szédítő. Hogyan fért meg Hunniában (Ez Antiqua Hungaria lesz a középkorban) a Suchazara és a Tizeszava? Milyen történelem, társadalom, mely kultúra képét tükrözi a kódex? Mi az örmény-hun együttélés tartalma?
1. Az első „ szava” nyelvtanilag egy szép magyar mondat. Legfontosabb mondanivalójával az élen áll: Isten, az ország, az uralkodó iránti tiszteletre int.Tárgyát a háromtagú mellérendelő szószerkezet jelölt viszonyban álló tárgyragos szavakkal fejezi ki, közöttük egy kötőszóval.
Hegü: felszólító mód; a hegin ige közvetlenül, parancsként szól, elsőként;
istahainitet ~ istenedet ; istahain + it (birtokos személyjel, e. sz. 2. sz.) + -et, tárgyrag.
Urrusagh + it + -et – mint előbb; urritet ~ uradat ; urr+ it + et – mint előbb;
2. Leszünüte: a leszin e. sz. 3. sz. + ü felszólító módjel + te tiltószó: ne legyen! Úgy látszik, az ü hátrafelé hat, így mégis van bizonyos „harmóniakeresés” , illeszkedés.
Keltüdisi: „kettedesi”; keltü + di + si. Itt nem a keltüsittaláljuk, hanem a keltüdi (tört) továbbképzését a –si sorszámnévképzővel. Mondatbeli jelentése: másod-, idegen;
istahainitek ~ istenetek: istahain + itek – t.sz. 2. személyű személyjel (egy Isten, ti). Ez már a mai magyar. A szóalakban az ai diftongus után: istahan, „a kétnyíltszótagos törvény” alá esve kiesik az a (malina > málna), és itt van az Isthen, Isten.
3. Aluvüne~ ne vedd : alu + vü + ne; a vűn ige felszólító módban + ne tiltószó. A szóelemek sokáig felcserélődnek. (V. ö. máshol: homolt > otthon).
Az alu igekötő: alá (fentről). Fentről leveszi, nem pedig lentről felveszi a szájára - ez szemléletbeli különbség: „ne vedd le a szádra!” Nem kell fordítani, ezért a „leveszi rá” formula nem zavaró.
Istahainje inejvet; v.ö.Vistaszpahja pusza (Hüsztaszpész fia) Perszepoliszi felirat. Istené nevet: istahain + je birtokjel + inejv –et. A birtok kifejezése: „istené nevet”. A birtoklás nem esik messze egyéb jelzéstől: isteni nevet, olykor a végződések is egybeesnek.
A berű tagadott állapotban áll, (talán, jelentése adott, de magyarul még nem szólalt meg). Egybe kell vetni a berj = férj etimológiájával.
Száhátwra~ szádra : száha + tu + ra; száj + te + ra.
A magyar d (szád) birtokos személyjel eddig magas előhanggal szerepelt (urrusaghit = országod). Ez a mély „magánhangzó-maradék”, amit D. Cs. w-vel jelöl, talán messzire mutat vissza az időbe (sumér du = te).
4. Az isabikhet nyt. tárgy* isaket lenne, birtoklás nélkül = ősöket. A bi, mint annyi más hun elem, emlékeztet valamire. A sumerben ez birtoklást kifejező névmás, 3. személy. (V. ö.: Badiny)
5. A szó eleji msh. légiesedett: wüljü. A felszólító mód jele (alanyi ragozásban) ű-ből fejlődik j-vé; az ü mgh-t eleve j-vel ejtettük: -jü.
6. Lopüne ¤Itt van egy számon nem tartott szó, a lopni hun megfelelője. Csak *lopinvagy legfeljebb *lopen lehet. Lupen?- fr. név (lüpen), pl.: Arsene Lupen.
7. Atiknazirüne ¤ (tik+naziren ¤?+ne) szó etimológiája ismeretlen. Valószínűsítem a tik = tyúk szót első elemként. Megfigyeltük már a baromfiudvarban. Gyakran a tyúk kelleti magát, hogy kikezdjen vele a kakas…Ne tyúkoskodjál, „vagy valami efféle” lenne? Volt oka a későbbi szócserének? A metaforás kifejezés helyett közvetlen szó kellett: paráználkodik.
8. A hegaratü helyén hegatatü a várt forma: tiszteld. De így is gond van, mert a szó több egy szótaggal, ami egy többlet-képzőt ad ki. Ez a tat műveltető képző lenne, ha a várt t helyett nem r állna a harmadik szótagban. Így az elemek szerinti jelentés a tiszteltesd lenne.
9. Az első szó jelentése nem ismert, ezért csak sejtett ill. kikövetkeztetett alakot tudok leírni: *auharin? ~ óhajtani. A hegaratü r-jét is látva – r-es nyelvhasználatra gyanakszunk. (V. ö.: józan – rózan, a magyarban.) Esetleg lehet az *auhaitin ige . De lehet még az *auhain is.
Klübarekatje inüt, barunh(j)át ¤: alapszó + je = felebaráté + (nőt) nejet; a baromját helyett vagyonát írtam, mert anyagi javakról, gazdagságról van szó, és a barom szó jelentése megváltozott.
10. Az ullü ¤ valószínű jelentése: ál; zedauwajild ¤, az utolsó szó, bármilyen szépen, energiásan hangzik is, csak fordításban ismerős, származása – születése rejtély.
(Pető Imre hun anyagából)
Úgy emlékszem megadtam a forrást, de tény, hogy te ezt pontosabban közölted. Én ugyanis Mesterházy: Honfoglalások kora c. könyvéből idéztem, emiatt nem tartottam fontosnak mindenféle egyéb közlemények továbbadását. Na mindegy.
Bemásoltam viszont egy rövid részt a Honfoglalások korából, amit erősen kifogásoltál:
"Itt nem történnek drámai változások, csak csendben zajló átalakulás. A változás mégis nyilvánvaló. Ebben az időben Anatóliában a Hétországi (hettita) birodalom történetének első szakasza zajlik, amely a nyugati szakirodalom egybehangzó állítása szerint indoszkíta eredetű uralom volt. A Hettita birodalom tehát szkíta eredetű, - nekik indoeurópai, nekünk édes ragozó nyelvű testvérünk - és a temetkezéssel kapcsolatosan is rájuk jellemző az, amiről itt olvasni lehet. A spirálok megítélésében a Magyarország története erősen téved, az a Kárpát-medence újkőkora óta jelen van itt, ezért azt a bronzkor közepén nem hozathatja ide mással, még egyszer. Mivel azonban a szkíták anatóliai hagyatékáról van szó, akiknek a spirál szintén ősi jogos tulajdonuk, most e részletkérdésben nem érdemes vitát nyitni. Érdemes leszögezni viszont, hogy a változás nagy dúlások nélkül is bekövetkezett, sőt bizonyos folyamatosságra is gondolhatunk. A Kárpát-medence és a Hettita birodalom kapcsolatáról viszont kézzelfogható adatokhoz jutottunk - a Magyarország története c. könyv szerzői akaratának ellenére. A szkíták beáramlása a Kárpát-medence területére így folyamatosnak tekinthető."
Szerinted mi a baj ezzel?
Valójában azt nem értem, hogy egy a történettudomány által is leírt valós hettita-KM kapcsolat éppen téged miért nem hoz lázba? Egyfolytában azon nyüglődsz, hogy hajrá hattik... Amikor meg kézközelbe kerül a dolog, fanyalogsz, mint egy hithű liberális?
Van-e valami ismereted a germán területek chatti törzséről? A németek bőven tárgyalják, és nem tudom, hogy kelta vagy valami más lennének?
Mészáros Gyula felismeréseiből:
Hérodotosz ‘Υλαίη nevű szkütha területről beszél a Borüszthenész (Dnyeper) partján, a tengernél (IV, 9, 18, 19, 54, 76)
KUR IDHu-la-ia a Hatti Birodalom egyik országa, területegysége
* * *
Hekataiosz Καρκινιτις (Καρκινιτις πόλις Σκυθική, 153. töredék), Pomponius Mela pedig (II, 1) Carcine nevű szkíta városról tesz említést Kelet-Európában
KUR URUKarkiša/Karkija: hettita földrajzi név
Καρκσια: korai minószi név a Kréta szigetén levő Amorgosz városából
Provó: „…a székely »d« és a »dingir« töve genetikusan összefüggenek. Ez a »din« szótag és a magyar Ten (Du, Dana) istennév rokonok…”
II. Kuri-galzu: „A baj csak az, hogy a »dingir« olvasatú AN jel nem összetett logogram. Egyébként is elég nagyvonalú dolog egyetlen hangból (a d-ből) »genetikus« nyelvtani összefüggésre következtetni …Az ószumír dingir inkább a magyar »tündér« és »tenger« szóval (az utóbbira vö.: »az ég vize«) áll egyértelmű jelentéstani-hangalaki rokonságban.”
Provó: „Isten szavunk ten-je és a »dingir« din-je ugyanarra az istennévre megy vissza.”
II. Kuri-galzu: „»Isten« szavunk inkább a hatti Eštanra (> birodalmi hettita Ištanu) megy vissza, amint újabban már Róna-Tas is pedzegette (A honfoglaló magyar nép; Bp., 1996, 129, 159. o.). Lásd még: Makkay János: Két öreg múzeumbarátom – Appendix: A magyar nyelv isten szaváról; szerzői kiadás, Bp., 1998, 30–47. o.”
Gralla pokobra: „Nincs semmi baj azzal, hogy a dingir nem összetett logogram, hiszen az »isten« sem összetett fogalom - ezért nyugodtan lehet egyetlen jelből álló logogramja …Ama tényből, hogy a magyarban az isten szó egy szóösszetétel, nem következik, hogy az »isten« jelnek összetettnek kellene lennie a sumerben …A magyar isten szó »ős Ten« értelmű. Ezt bizonyítja pl. a Marsigli-féle rovásnaptár »Adjunk hálát Ten-nek, hogy adta« sora is, amit Forrai tanár úr adott közre. Meg az etruszkok Tin nevű istene (akinek mellesleg Uni - azaz Enéh - a felesége s HERaKLE - azaz »úr Óg/ég« a fia). Ezekből az a »borzasztó« dolog következik, hogy a hattiak a magyar ős és Ten szavakból alkották meg az istenük nevét.”
Én értem, mit akarsz kihozni ebből, csakhogy a Kr. e. II. évezredből nem adatolható semmiféle „eš” vagy „Ten” szó, ami biztosan a magyarokhoz lenne köthető.
Vagy igen? Ismersz ilyen forrást? Egyáltalán a hattiban lehetséges ilyen felbontás?
A dingir, az Eštan és az Eštanu adatolható szó.
Eštan: hatti napistennő.
Ištanu: a Hatti Birodalom általánosan tisztelt hímnemű napistene.
De még csak nem is visszavetített kész szavakból próbálsz meg több ezer évvel azelőttieket származtatni, hanem ezekből a visszavetített szavakból rakosgatsz össze ténylegesen dokumentált hatti kifejezéseket.
Ezzel a módszerrel bármely mai nyelvből bármely ókori nyelv etimonjai tetszés szerint könnyűszerrel „eredeztethetők”.
Gralla pokobra: „Ha összeszeded azokat a szavakat, amelyekben ez a Ten gyök szerepel, akkor elég különös csoport jön össze: tenger, tanító, tündér, tenyész, isten, tengely. Mi közük lehet ezeknek egymáshoz? A választ a mítológia adja meg, mert a kezdetekkor az istenek a tengerből emelkedtek ki (tűntek elő), hogy népük tanítói legyenek. Mint pl. a sumer Oannes (Ea) is. S ezeket az isteneket esetenként azonosították a világtengellyel (azaz a Tejúttal) is.”
Egy ponton értek egyet veled csupán, ti. hogy a felsorolt állítólagos szóbokor „elég különös csoport”. Tudsz idézni forrást arra vonatkozólag, hogy a Tejutat, ill. az isteneket a szumírok vagy a hattik „tengely”-nek nevezték? A „tündér” meg a „tengely” összetartozását értem, sőt én magam hoztam fel példaként, de a többinél nem túl meggyőző az igyekezeted a jelentéstani kapcsolatteremtésre.
Ilyen alapon pl. a „tinó” szót is ide sorolhatod (most csak a hasamra ütöttem), mert a szarvak az istenség jelképei az ősi mitológiákban.
Gralla pokobra: „Azaz a Ten gyök azé a népé volt eredetileg, amelynek a nyelvében ez a szócsalád így együtt (Ten gyököstül) megtalálható. Az a nép tanította meg az ősvallására a többit, amelyiknek a nyelvéből ez a mítosz kibontható.”
Ilyen ötletszerű módon bármely nyelvből „kibonthatunk” hasonló szócsaládokat, és rájuk mondhatjuk, hogy teljesek, ha még ráadásul valami egyszótagú t-n hangzós szócska is kerül a kosárba.
Gralla pokobra: „…a perzsa kapcsolat olyan beállítása, miszerint onnan vettük volna az istennevünket, rendkívül primitív és persze nem is igaz.”
Én csak rokonságról beszéltem, és céloztam rá, hogy nem a magyarok kölcsönözhettek a perzsáktól, hanem a perzsák a médektől (magyaroktól):
„»Isten« szavunk perzsa rokonságát már Ipolyi, sőt az ő elődei is észrevették. A középperzsa yazdānra lásd: Harmatta János: Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre; in: Kovács–Veszprémy szerk.: Honfoglalás és nyelvészet; Balassi, Bp., 1997, 71–83. o. A kölcsönzés iránya persze fordított lehetett, hiszen az antik írók is, meg a régészet is egyöntetűen tanúsítják, hogy a perzsák az öltözködéstől kezdve az államszervezés tudományáig szinte minden magasabbrendű ismeretet a médektől vettek át. L. még: pehl. yaztān, yazdān, újper. yezdan, av. yazatá- stb.”
Kuri-galzu: "Arra pedig, hogy a hattikat beolvasszák vagy felváltsák a hettiták („they eventually merged with or were replaced by the Hittites”), semmi szükség nem volt, miután a „hettita” csupán egy enyhén torzult változata a „hatti” népnévnek.
A hettita nyelv indoeurópaiságának cáfolatára majd igyekszünk még kitérni."
A hatti és a hettita népnév egy és ugyanazon népnév két változata. Eredetileg azé a Kr. e. III. évezredben kihalt népé, amelyet ma hattinak, protohattinak, vagy protohettitának nevezünk, hogy megkülönböztessük a hettitáktól, akik nem azonosak velük, de akiket tévesen e régi hatti nép nevén kezdtek el emlegetni. A hettitákat a tudomány nevezte el (véletlenül és tévesen) a hatti nép nevéről hettitának. A "hettiták" magukat nesainak nevezték, Nesa városáról, ahol laktak. A két nyelv nem azonos, de a hettitában sok hatti eredetű szó található.
A hettitákat indoeurópainak tartják, de Csőke ezt vitatja s azt állítja, hogy egy urál-altáji jellegű, ragozó nyelvű népről van szó.
Lovast ábrázoló urartui bronz öv
Szkíta fokos bronz feje
Kr. e. V. sz. környéke
6,7 x 12,1 x 4,1 cm
Ez sztyeppei szkíta, de egy korábbi évszázadokból való anatóliai szkíta baltáról is közöltem ott képet
Szkíta bronz fokos
Szkíta fogadalmi kerék
Καρκσια: korai minószi név a Kréta szigetén levő Amorgosz városából
Szumír dingir ’istenség, isten, istennő’ 
