Jelenleg Párgán egy kávézó teraszán iszom a sörömet.
Akkor talán sorban:
"Itt is beszélnek e magyarul a görögök?"
Miért? Van ahol beszélnek? Én az elmúlt 24 évből összesítve minimum egyet itt voltam Görögországban, különböző helyeken, de magyarul beszélő göröggel még nem találkoztam. Igaz Szarti és környékét messze elkerültem.
Itt vagy angolul, vagy görögül vagy mutogatva tudsz kommunikálni. Az itt lévő magyarok, akikkel találkoztam nem igen beszéltek angolul mégis elintéztek mindent. Lehet motort bérelni, az árat nem tudom, de ha érdekel megnézhetem. A strandok valóban zsúfoltak, de persze nem Parália szinten. A nagyrészükön napernyős napágyak vannak. Ezek valóban elég, sőt eddig a legdrágábbak, 8 euro (3,3,2). Valóban szinte minden drágább máshol, legalábbis a boltokban. A tavernákban, gyroszosnál nem, azok kb olyanok mint másutt. Gyros 2.3, egy vacsi kettőnknek, borral 25-30. A tavernákkal nincs baj, jó a kaja, de a boltok, pékségek választéka hagy kívánni valót maga után. Igen vannak itt olaszok, de vannak finnek is bőven. Semmi gond egyikkel sem. A kis utcák meg tök jók, csak sajnos este annyira zsúfoltak, hogy sokszor gyalogosdugó lesz.
Összeségében: nem a legjobb hely azok közül ahol voltam, de szerintem nem rossz. Egyszer érdemes megpróbálni.
Én jövőre tervezek menni Párgára a párommal.Semmit nem tudok a helyről, csak amit olvasok a forumokon és látok a képeken, de nagyon megtetszett. Én először az Apollon Travel katalógusában láttam, és már csak azért is megtetszett, mert a fakultatív programok is nagyon csábítóak, Korfura, Lefkadara, Kefaloniába kirándulás, 1 nyaralásból 4 helyen is lehetek:-) ez szuper:-)
A kérdéseim a következők lennének. Itt is beszélnek e magyarul a görögök? Motort lehet e bérelni? Az árak milyenek? Tavaly voltam Sartin tudom nem lehet a kettőt összehasonlítani, de ott szerintem nem volt drágaság...
Azért kérdezek ilyeneket, mert ezek nem derültek ki eddig, a beírásokból, hogy a fakultatív programok milyenek, vagy az árak milyenek, csak milyen apartmanok vannak és hol. Mondjuk nekem ez a legkevesebb...
Olvastam egy másik helyen egy forumozót...egy litániát írt Párgáról, nagyképűen felsorolta, hogy ő 10 év alatt bejárta egész görögországot és micsoda helyeken járt...de Párgáról, nem tudom, kicsit elég furcsákat írt, mindent drágállot, mindent végülis "leszarozott":-) rüviden, a strandok zsúfoltak, a városok, kisutcái zsúfoltak, sok az olasz, akik koszosak, mocskosat és nem tolerálnak senkit és semmit...kicsit rossz volt olvasni...
Van e idegenvezető akihez bármikor fordulhatok ha bajunk van....hova érdemes elmenni kirándulni....
Köszönöm a válaszokat előre is.Jah és ez a forumozó a másik helyen, szinte az összes tavernát, leszarozta, hogy a hús rágós, a hal ízetlen, az is rossz - ez is rossz.....:-)))
".Hajnitól kérdeztük meg a viz tisztaságát és elmondta hogy a falut egy forrás látja el vízzel, és ők is a csap vizet isszák,de eszt mindeki maga döntse el hogy fogyassza vagy nem,az ásvány víz nem olcsó."
Olyan kérdésem lenne hogy van e lehetőség Pargán valami városi kútból iható vizet szerezni?
Eddig sartin voltunk ott nem mondták a túravezetők hogy vannak iylen kutak(utolsó napokon görögöktől kaptunk infót hogy ők onnan szerzik be) a szállói víz meg nem volt iható.
Azért kérdezem mert fejenként kb 17Eurót költ el az ember hetente ott csak a vízért....
(Sartin az iskola melett van egy kút meg a hegyfelé menve át a fő úton és tovább a föld úton.)
Mi (3an) 22-én szeretnénk indulni Pargaba. Eddig mindig úgy mentünk nyaralni, hogy nem foglaltunk szállást, ott helyben nézelődtünk és ami tetszett, azt fizettük ki. Mára azonban fárasztóvá vált a hosszú út utáni pár órás keresgélés, ezért szeretnénk előre lefoglalni (nem utazási irodán keresztül) szállást.
Nekünk viszont fontos lenne, hogy nagyon közel legyen az apartman a strandhoz. Egy-két szálláskeresős oldalt is átfutottam már, amiket itt ajánlott valaki, de sok olyat láttam, ahol több száz métert írtak, ami nekünk már sok.
Nem tud valaki ajánlani igényes szállást ilyen feltétel mellett? (nem hátrány ha központban van, sőt)
Olvasgattam régebbi bejegyzéseket, de mikor rákerestem a szállásokra, volt ami ráadásul tök más helyen volt, nem Pargaban(ha nem tévedek) vagy pedig nagyon messze a parttól, ezért azok sem jók. Kezdem azt hinni, hogy már nem is lesz... :(
Halihó Minden Világjárónak! Van valaki aki szeptember 2-án utazik Pargára? Mi akkor megyünk, sajnos még olyan sok idő van az indulásig. Olvasgatom a hozzászólásokat addig ismindenféle fórumon.
Az irodák adataira nem szabad támaszkodni. Egyrészt azok vagy a helyiek, vagy a telepített idegenvezetőkre támaszkodva mondják be a távolságokat, márpedig a zembereknek általában fingjuk sincs mennyi a 100 m. Egy nagyobb távolságon még jobban tévdenek. Másrészt tudatos is lehet a távolságcsökkentés.
A legjobb ha irodán keresztül akarsz foglalni, hogy rákeresel az apartmanra és nem magyar oldalakon. Képek alapján és a goggl earth segítségével beazonosítod. És meg is van a valós hely.
Talán mégis igazuk van...:-) Először eljutsz a P. Krionerire, aztán onnan valóban (még )15 perc a központ. A központ pedig jó nagy, ezen sem kell aggódni.
Egyébként ne is kutakodj nagyon, mert az a rész ahol ez az appartman található, gyönyörű vidék. S Parga annyira megragadó, hogy nem fontos a nyüzsgő belvárosban aludni, mert akkor reggelente a kirakodó kenyérszállítő, meg egyéb kocsik ajtócsapkodására ébredtek. Amikor én ott voltam egy hetet, mi a Bacchosból még a legtávolabbi (Valtos) strandra is elmentünk egy napra. Van aki mindennap oda kutyagolt, napernyőstül meg hasonlók... Az is egy fél órás út volt. Nekem jobban tetszett a P. Krioneri sziklás strandja, véletlen, hogy az a starnd volt nekem legközelebb. Ha nektek az bejön, akkor úgyis ott lesztek a legtöbbet és esténként sétálgatni, vacsira beülni megér egy hosszabb félórát is város, észre sem veszitek néhány uzo meg meg gyros kíséretében. :-)
Én is erre a Harmony-ra kerestem rá és eme rajzot is megtaláltam, de az iroda szerint, ahogy te is bemásoltad közelebb van. Viszont erre a közelségre utaló dolgot nem találtam.... Viszont ez így akkor egy jó nagyméretű átvágás, mert akkor jó messze van a város központjától és mi emiatt választottuk ezt.... Megkérdeztem az irodát és ezt a választ kaptam (ők a gps-t nem ismerik):
Sajnos nem tudok pontos címeket adni, mivel Pargán és Görögországban általában véve is az üdülőhelyeken nem szokták elnevezni az utcákat. Az utasok az idegenvezetők kíséretében szoktak eljutni a szálláshelyre.
Pargán minden szálláshelyünk a Valtos Beach mögött húzódó út mentén található, egyetlen kivétel a Zacharias, amely a Piso Krioneri strandtól kb. 450 méterre található. A központhoz egy 10-15 perces sétával tudnak eljutni.
Az autó, illetve a motor bérlésről a helyszínen tud tájékoztatást adni az idegenvezető. A Zachariastól a Valtos Beachre a központ kikötőjéből induló vízitaxival tudnak leggyorsabban elindulni, amely kb. félóránkért jár. Tavaly az árak 2 Euró volt. A Lichnos Beachre szintén közlekednek vízitaxik.
A város központjában autóval nem fognak tudni közlekedni, mert Parga telis tele van sikátorokkal. Természetesen a környék felfedezéséhez szükséges lehet autó bérlése.
Köszönöm mindenesetre a segítséget. Párom még kutakodik a hellasz fórumon azoktól, akik ott jártak már, de még nem kapott választ.
Igaz, nem GPS koordináta, de sztem segít. A fenti linken van az a hotel, melynek szomszádságában írják a te Zacharias appartmanodat. Kb. jó is a távolság a parttól, mert 450 m-es távolságot ír a Piso Krioneri Beachez az alábbi tájékoztató (én azért mindezt megszoroznám majdnem kettővel, mert én a Bacchosban laktam anno és onnan is 15 perc volt valóságban is a város központja, persze lehet futva is közlekedni. :-) Az az olajfaliget azonban gyönyörű... Parga 4. strandját (Lichnos) egy jó órás sétával lehet ezen a szakaszon megközelíteni.
"A Zacharias ház emeletes épülete egy olajfaliget közepén, nyugodt környezetben található. A város lüktető központját 10-15 perces sétával (kb. 800 m), városi strandját, a Piso Krionerit kb. 450 méter után érhetik el. A legközelebbi kisbolt kb. 3 percre, taverna kb. 10 percnyi sétára van. A szomszédos Harmony hotelben fogyasztás ellenében WiFi vehető igénybe."
A csatolt rajz sajnos nem túl jó minőségű, de ez is támpont lehet:
Szeptember közepén utazom Pargára a Zacharias apartmanba.
Kérdeztem az irodát, hogy adják meg a pontos helyét az apartmannak, de érdemleges infót nem kaptam. Valaki esetleg, aki már lakott ott be tudná egy térképen jelölni, hogy merre van? A legjobb egy gps koordináta lenne, de egy rajz is tökéletes természetesen.
Elvileg, de nem vennék rá mérget :) Macedón határon kell váltani.. 10 euróért kapsz 600 denárt, az elég az oda vissza útra, még marad is belőle valamennyi....