Keresés

RÉSZEG ALKONYAT

Faludy Gy: Meditáció parafrázisa

Feledd a pénzt, mert a múltba záró

Hiány is csak zsarnok tépelődés,

Mit életünk vágya sző önmagáról,

Ha balga ész az üres zsebbe néz.

Oly kép, és látomás ez, mely álomból

Tör át, mint felhők között a fény

Augusztusi késő alkonyatkor,

Ha szivárvány gyúl életünk egén.

Lebegő víz felett káprázat lebeg,

Hegyek, távolban vitorlák intenek,

És felfoghatatlan életöröm

Sugárzik át az opál vízkörön –

Kialszik a látvány szülte képzelet,

Mert emlék írja már a versemet. 

Testamentom

Ha keveseknek szánod?

Csak versekben hagyd hátra:

Megértik mind, és ha kell,

Így száll majd Szájról-szájra:

„Vissza a gyökerekhez,

Hol hazát teremtettek…”

A Terror háza homlokára

In memoriam Mindszenty József

Imára, hitre születtem,

S most cellám mélyén hallgatok -

A vörös alkony visszaránt,

Tetemre hívnak csillagok –

Nem kell moszkvai hírharang,

Sem hamis próféták szava –

Többnél több mint giling-galang

A rab igazság fóruma –

Csak tiszta forrásból meríts!

És jól vigyázz, mert mérgezett

Itt minden hírhedett csoda –

Befonja létedet a pénz,

S megöl a mammon maffia.

Üveg-beton silók között

Vakít az ész sikátora,

És napra-nap kamatra nő

A holokauszt mámora –

Túl blődi Óperencián,

Ahol hatalmas úr a pénz:

Nyomorra vészt hoz Ábrahám,

 S a bank-harács törvényeként

 Megbélyegeznek semmiért!

Nap fiai: Szik-Mag népe

Üzenet

Fénykapuk nyílnak Ég és Föld között -

Hosszan a tűzbe merengve

Ne sírj székely-magyar –

Elmúlik hamar a bánat fejed fölött:

Szabadítsátok ki magatokat

A kötelékből,

Amit magatokra kötöztetek

Mammon kufár istenével!

Ataízisz ősi, szik-mag népe:

Megtisztul és szabadul végre -

Áradjon el rajtatok a fény –

A szivárvány élő napruhája,

Aki szívetekben él –

Magura, Isten ítélő széke,

A Kárpát haza ékessége,

Hármas halomról sugárzik,

A Szeretet ország képe –

Isten földi széke,

A magatokra öltött idő fészke,

Mert tudja meg az egész világ –

Fényből született az Isten népe:

Nimrud király Hunor-magor egytestvére,

Azt kérdi, szíved még szeret-e?

Boldog asszony anyánk gyermeke?

Ahogy Jézus testvéred, a fény hercege –

E nép Szabadságát, a Fennvaló Isten adta,

És csakis ő vonhatja vissza!

Nimrud Király Fénymag gyermekei!

Erőtök és hitetek fényből táplálkozik,

Ezredévek óta, -

A világ legősíbb, még ma is élő

Székely-Mag népe:

Ébredjetek fel az Úr dicsőségére -

Őrizzétek szívetekben a szeretet igazságát!

És nyissátok meg a Nap kapuját:

Szavárd, szabír, hun, jász, avar,

Bárki voltál, leszel, mindig hun-szik magyar,

Az ősök emlékezetével,

Nézzetek a fénybe, és új erőt kaptok,

Itt az idő: Ébredjetek

És Cselekedjetek székely magyarok,

Mert a világ végezetéig, én veletek vagyok!

Kaposvár, 2014. február 7.

SOHA NEM KÉSŐ

Igazság parafrázis:

Újévi köszöntő 2014.

"Vége az évnek”,

Jönnek az új napok, éjek,

Nem változik semmi, -
Szilveszteri pezsgő,

Némi bolyongás, vedlő

Utcákon, olcsó tűzijáték, ennyi -

Ünnepi a harangszó,

Ám nem igaz a jó szó,

Elégedetlen a rabosított tömeg,

Éhes, fázik, kesereg –

„Isszuk a hajnal mákony italát” -

Vonítják a kutyák,

És jön-jön a feltartóztathatatlan izzó katlan,

A másnapos valóság, 56-ban,

És 2006-ban, a jubileumi másnap, az agyban –

Nem is bál,

A szilveszteri éj?

A bú-ék küszöbén?

Talán temetési tor?

Reményünk tetemén?

A tegnapot temetnénk?

Ki tudja már hányadszor?

A tegnapok végóráit, perceit kidobnánk, -

Egyetlen vagyonunkat, az éltető idő-tortát, -

Mint viseltes, eben-gubát -

Kivágnánk, mint megunt kvóta-korlát korfát,

De velünk az idő sosem cicáz, -

Ránk hull, mint eső, mint korom,

Az igazság: harc és rádió-aktív atom,

Teljessége éget, guanó vastagon,

És nem mossa le sem pezsgő, sem a bor.

Az asztalokon sonka, csemegék, virágcsokor -
Árad a zenebona, bomlik a sokadalom,

Már teljes a kakofón demokrácia:

Omnia vincit ámor – rabszolga szodómia kámfor:

Iszunk és táncolunk az éjben,

Iszunk csak jó kedvű, oktalan reménységben -

Hónunk alatt szorong a múlt, III/IIl-as lajstroma:

Bűnök, és árulások, sietős menekülések sora,

Rettegő, lírai magányok, szép fogadalmak,

Régen várt, elmaradt forradalmak,

Hogy egy kis emberséget hozzon majd a holnap.

Megint elmúlik egy év, ezt kongatja az óra,

Mikor elüti az éjfélt – körbe halad,

Az áldozat sír-kacag, keresi a havat,

És becsönget egy szóra –

Nullaórás, pezsgő vigasz, durranóra.

Míg időnk szavaz? A Föld már csak ilyen,

Pestet megelőzik a csókok, emlékezések -

Igaz-Barát koccintások Székelyudvarhelyen -

Bár a világban talány az isteni rend,

Talán, mégis eljön ma hajnalban a remény?

Mindenkinek – szent,

Újévi fénnyel, majd torkon ragad,

A brutális, igaz pillanat,

Mikor megölel a halálos csend,

Mert az igazság most is néma,

És a jó remény is holoféma,

Manipulált, luciferi ajkak között hazug marad.  

NTK HS, Kaposvár, 2013. szilveszter

Luca széke

Elkészült a Luca széke,

Ő maga a falu szépe:)

Haja szőke, szeme barna,

Akadnak is sokan rajta!

Ő csak nevet,

Bringán kerreg,

Kivillan bársonyos combja,

Moslyát a napnak ontja...

De hol a nap, Luca napján?

Csak és csakis Luca arcán:))

Ezüst szombat

Ezüstös volt ez a hét,

És még nincs itt a vég,

Mert bezárja ezüst vásárnap,

Az emberek mindent rászánnak!

Vesz ilyenkor gazdag és szegény,

Kereskedőben él a remény,

Ha évközben nem is ment a bolt,

Most egyszerre minden volt.

Bús, komor csak az időjárás,

Gyerekben él a Karácsony várás,

Vajon hová dughatták a kincset?

Ha kilesem, azt mondták nincsen!:(

Mért nem ilyen minden időszak?

Mért változik a négy évsazk?

Persze, hogy ne legyen unalmas!

A  várakozás hatalmas:)

Csíksomlyói áldás

Kérünk, Teremtő, Boldog Anyánk:

Hallgasd meg, szerelmes imánk!

A Föld,  a Nap, a Hold, s az Ég,

Köszönti a fény hun ünnepét,

Hegy-völgyeid, fenyveseid,

Egyetlen dalban zengve zengik,

Dicsértessél Öreg Isten

Piros Pünkösd királyt váró,

Anahita szerelemmel!

Szívemből kiáltok: Istenem!

Hozzád száll szomjazó lelkem!

Édes hazánk védelmezőit,

Nimród apánk gyermekeit,

Áld meg, hittel-kegyelemmel,

Karacsúnyi fényességes,

Szabadsággal-szerelemmel!

Te megtartottál Öreg Isten,

Búcsújáró ünnepekkel!

Most Hunor-Magor reménységgel,

Székely-magyar híveiddel,

Áldást mondunk: Isten-Isten!

Csíksomlyói Pünkösd-város,

Szentkoronás Turul Álmos,

Nimródhoz hű verseinkkel

Fohászkodunk: gyermekeid:

Dícsértessél Öreg Isten,

Imádságos Édesanyánk,

Boldogasszony  Édesünkkel!

Tél váró

Hol van Pünkösdnek rózsás napja?

Madár is csak a havat kapja!

Elmúlandnak laza felhők

Rozst érlelő nyári esők,

Dúl a viharos szél,

Már már jeget tép-

Ne a Balaltonon, ha

Májnusz lenne ma!

De szerencsére nincsen,

Idebe fűt a drága kincsem:)

Ablak mögül nézem, hogy jön TÉL,

Ablakon túl minden állat fél.

Meleg hajlék kell ilyenkor,

Meg túrós rétes olykor olykor:)

Szerencsére rohan az idő,

S nemsokára Pünkösd jő!

Atilla  városa

 (Alba Regale)

Fehér Budavár! Hol keresselek?

Dunavarázs  igézi a szemet,
Körben, Pannon hegyek, vizek felett,

Gigászi torzók védik az eget,

S a legendák jó útra vezetnek.

Ahol piruló felhők hullanak
A lenyugvó nap rőt parazsába, -
Itt múlik el annyi szépség álma -
Százévenként, fényes, főnix hadak
Égtek el a magyar éjszakába’ –

Ünnepelt a szittyák ifjúsága,  
Kopja táncot jártak a vár alatt -
Büszke, győzelmes énekük dobbant,
S ha eljön? - felnyög a múlt a dalban –

Hallga csak - Atilláról vallanak.

Tükör

Ama csalódott és néma zavar,
asszonyi könnyek tavába menekül,
ha szétporlasztott csillagaival

az idő, kozmoszát védi legbelül –  

Elmúlt a nyár, menhelyén szeriőz,

barna bánatok űzik el a hajnalt –

szerető bókkal szólít még az ősz,

de a magány csöndje, már nem vigasztal –

Trópusok buja leánya, álmodd!

nem tünt el szerelmed, várd, s visszatérhet –

növő árnyak közt hiába várod,

de a tavasz, új fényt hoz a reménynek  –

Szerelmet ébreszt szűzi szavakra

és megszületik a tündéri csoda –

teremtő varázsa földnek, égnek –   

ha elragad a vágy holdas asszonya.

AZ IGAZSÁG SZÓSZÓLÓJA - NTK HS

Ne adj hitelt nekem és ne bízz bennem,

Az Én-isten a csend házában lakik,

Számomra – mindig titkos ismeretlen –

Az örök örömeiből adatik.

Hét-rét énem félálomban rámköszönt –

Szólt az egyik éjbe hajló lét talány:

“Én vagyok, akit a sorsa összetört,”

És szava, a többi kétkedőre várt.

“Én vagyok, vidám énje a Bolondnak,

És táncolok, ha sírni lenne kedvem,

Szeszélyem önkéntelen vágyainak,

Én vagyok, a szenvedélyes szerelem.”

“Én vagyok, aki tombolni akarok:

Gyűlölni vadul, s megtagadni Istent,

Mert törvénytelen és bukott angyalok

Démona szaggatja füstté a lelkem.”

“Pokol vagyok, a fekete sötétből,

Mert nem ölelt anyám, mikor szeretett,

S nem emelt fel, az eszelős földről,

Amikor bennem, a lélek reszketett.”

A hetedik én, bámult a semmibe,

“Az én lelkem is Isten lázában ég,

Az örök-egy költészet gyermekeként,

A kitagadott angyalok egyike.”

ÚJJÁSZÜLETÉS - NTK HS

Láttalak, Uram, a két világ között,

Megállt a pillanat, csak a zuhanás

Örvénye vonzott, s a várt találkozás

kétsége borongott alélt lelkem fölött.

Mi volt e talányos újjászületés?

Mi hívott a halál küszöbére?

Minő titok, vágyott,  szép reménye

Takarta el a mélység peremét?

De nem fogadtad el a zuhanásom -

Méltatlan volt hozzám, e balga álom?

Megláttalak Uram, s vártam a próbát,

De nem állíthattam meg azt az órát,

Hiszen reád biztam árva sorsomat,

S most megváltva őrzöm káprázatomat.

Kedvesek a versek, üdvözlöm alkotójukat, alex

Pünkösd ünnepe mindig megragadja képzeletemet, Csíksomlyó búcsúja, azt hiszem, nagyon régi hagyomány.

CSÍKSOMLYÓI ÁLDÁS

Kérünk, Teremtő, Boldog Anyánk:

Hallgasd meg, szerelmes imánk!

A Föld, a mag, a Nap, s az Ég,

Köszönti a nemzet ünnepét,

Hegy-völgyeid, fenyveseid,

Egyetlen dalban zengve zengik,

Dícsértessél Öreg-Isten

Erdő-elvi Pünkösd váró,

Anyahita szerelemmel!

Szívemből kiáltok: Istenem!

Hozzád száll szomjazó lelkem!

Édes hazánk védelmezőit,

Nimród apánk gyermekeit,

Áld meg, hittel-kegyelemmel,

Csíksomlyói fényességes,

Szabadsággal-szerelemmel!

Te megtartottál Öreg-Isten,

Búcsújáró ünnepekkel!

Most Hunor-Magor reménységgel,

Székely-magyar híveiddel,

Áldást mondunk: Isten-Isten!

Somlyó-hegyi Pünkösd-város,

Szentkoronás Turul Álmos,

Nimródhoz hű lelkeinkkel

Fohászkodunk: gyermekeid:

Dícsértessél Öreg Isten,

Csíksomlyói Édesanyánk,

Boldogasszony HITVESEDDEL!

Álmaimban gyakran látogatsz meg,

Életemnek legszebb álma te!

Onnan van, mert rajzolásit elmém

Minden este véled végzi be.

Te vagy elmém végső gondolatja,

Miel?tt bezárkozik szemem,

Igy az égen, mielőtt az éj jön,

A szép alkony mindig ott terem.

Hej, leányka, akarod-e tudni:

Álmaimnak foglalatja mi?

Rövid az, de oly szép!... látlak téged

Szerelemmel rám mosolygani.

Ha ez igy van, mint álmodni szoktam,

Ha szeretsz tán engem, oh leány!

Add tudtomra, kérlek, hogy ne légyen

Boldogságom álomkép csupán.

De ha nincs igy, oh, ha nem szeretsz, s tán

Kebled értem soha nem hevül:

Akkor... akkor legjobb lesz alunnom

És álmodnom véghetetlenül.

Kérlek, szeress!

Ha csak egy órára is,

De szeress!

Ölelj magadhoz

Forró vágytól vezetve.

Játssz Velem!

Szítsd a tüzemet!

Csókolj hevesen!

Mikor az érzelmek a csúcsra hágnak,

Csókolj hevesen!

De mégse!

Lassíts!

Ne siessük el!

Halmozz szeretettel,

Borítsd be csókjaiddal testemet!

Orölj fel égeto lángoddal!

Érzem, elveszek.

Szeress!

Még nem láttam,

De hangja kedves,

Most is búg fülemben.

Ez az, mire vártam,

Az egyetlen szerelmes

Pillanatra szívemben.

Meghalok a vágyban,

A szerelem éget,

Szemem előtt szikrát szór,

S fulladok a lázban,

Hogy szemem s éltem

A szélben csak apró por.

A remény szikrája hevít,

A rítusban remeg az agy,

A szem képzeleg,

S ritmusra dobban a szív.

Lelkem is szétolvad,

Izzad a tenyerem,

Most elérem a célom,

Meglátom a mélyben,

A remény ott a szemében,

Tüzes tekintetét állom.

S rájövök a szóra hirtelen,

Mi megmaradt, szerelem.

Nem a szemed színéért szeretlek

hanem azért, amit titkon kimond.

Vagy nem a bőröd ép fényéért,

hanem a lélekért ami keresztülragyog.

Vagy nem csak azért, ahogy hozzám szólsz,

hanem azért ahogy másokhoz.

Vagy nem csak azért, amit belőlem neveltél

Hanem azért ahogy ezt tetted.

S nem csak azért mert szép az otthonod,

hanem mert az enyém láttad szépnek.

S nem csak azért szeretlek, mert örök a mosolyod,

hanem mert rám mindig tekint.

S azért is szeretlek, mert hagyod,

s veled én is hagyhatom....

Hidd el, szeretlek nagyon.

"Minthogyha ezt mondaná: - "Életünknek

minden órája gyönyörű ajándék,

már alig látjuk a tegnap letűntet,

ami holnap lesz, tilalmas talány még!

S noha ígért olykor az este rosszat,

örömöm is láthatta a bukó nap.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman

a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen!

Használd javadra, bizakodva, bátran,

munkádban éppúgy, mint a szerelemben!

Légy mindig egész, s légy gyermek szivedben,

így minden leszel, leszel győzhetetlen!"

Könnyű teneked, gondoltam, egy isten

a perc kegyét társul rendelte melléd,

s míg veled van, magában látja minden

egy-egy pillanatra a sors kegyeltjét;

nekem baljós jel, hogy ím messzehagylak -

Égi bölcsesség mit ér itt vigasznak!

Már messze vagyok! Mit kíván e kétes

pillanat tőlem? Nem tudnék felelni.

Némi jót is fűz még ugyan a széphez;

de ez csak teher, jobb lesz eltemetni.

Féktelen vágy űz, sóvár, örök ínség -

Sírni, végtelen, nincs itt más segítség.

Zuhogj hát, könny, ömölj, föltarthatatlan -

De soha ki ne oltsd a tüzet itt benn!

Fájdalom őrjöng, egyre szilajabban,

élet és halál csatázik a szívben.

Írt lelhet a test, hűteni e nagy kínt;

de a lélekben erő, akarat nincs;

nem érti: Őnélküle hogyan éljen?

Az Ő képét ismétli, százszor, újra.

Marad a kép, majd szétszakad a szélben,

elmosva most, most sugarasra gyúlva.

Bármily kis vígasszal is hogy igézne

e vad zajlás tűnése, érkezése?"

Emléked, mint virág a könyvben,

Veszíti színét, illatát.

Gyakorlom szívem' a közönyben,

Egykedvüen gondolva rád.

Idő, távolság áll közöttünk,

Mit sóhajtunk egymás után!

Én azt hiszem, most összejönnünk

Nekünk még jobban fájna tán.

S ha olvasnám, hogy férjhe' mentél,

Most, túl az élet tavaszán,

Vagy, a mi rosszabb tréfa ennél,

A síré lettél, drága lány:

Mint a kinek van nevelése,

Siratnálak szokás szerint;

S aztán, más nő szemébe nézve,

A régivé lennék megint!

Rossz vagy, vagy jó vagy?

Nem születtem én kitalálónak

S nem is születtem rossznak vagy jónak,

De kedves, gyűlölt

Hiábavalónak.

Akarsz maradni?

Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,

Igérni tudok és megfogadni,

De beváltani?

Inkább elszaladni.

Téged szeretlek,

Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:

Két ember s mind a kettő bolondos.

Mi lesz velünk, majd eldönti talán

A Sors, e bölcs, gondos.

Itt állsz, mint kinek nincsen otthona,

Állsz és várod hogy jöjjön a csoda,

Itt mint ki rossz megállóban szállt ki

Az élet forgatagából

És ki nem született másra csak várni.

Vártad, hogy mit hoz Neked az élet,

S szép legyen minden ahogy remélted.

De nem lehet minden jó, már tudod,

Ha boldog voltál ellöktek

Könny mosta eddig minden mosolyod.

Bátran kiálts fel, ez milyen világ,

Hol mindenki bűntetést szab ki rád.

Ítélőn nézik minden tettedet,

Várják hogy aprót is hibázz,

Hol Neked, jónak nem adnak helyet.

Talán nem is ez a Te világod,

De ha Te nem vagy, Érted kiáltok,

Hogy megnyugtass, s elmondhassam Neked:

Köszönöm, hogy enyém is vagy,

Mert én sem illek ide nélküled.

Már tovatűnt mosolyod fényét akarom látni,

Már feledett szemeid égő parazsát állni,

Tűzvörösen ragyogó fénykép hamuján féltő

Ajakim csókját kereső érzés rebegi: késő.

Még szavaid finoman csengő dalait hallom,

Két ölelő kezemet már más derekán tartom,

Elszakadó szerelem fájó sebeit érzem

Amikor fáradt szemeim tükrén magamat nézem.

Szép mirtusz, susogj csak!

Milyen csendes a világ!

Nézd a pásztor holdat:

a tiszta égen át

hajtja a fény felé fenn

a bárányfelleget.

Aludj hát, Kedves, szépen,

míg újra nálad leszek.

Szép mirtusz, susogj csak,

ringasson csillagfény!

A gerlicék alusznak

fészkük pihés ölén.

A fényből isznak rég fenn

a bárányfellegek.

Aludj hát, Kedves, szépen,

míg újra nálad leszek.

Hallod, a forrás hogy rebben,

a tücsökszó hogy rivall?

Hallgatózzunk csendben, csendben,

boldog, ki álmába hal;

boldog, akit felhő ringat,

s hold éneke andalít,

héjjázás kit mámoríthat:

álom bontja szárnyait,

s fenn az égi réten szedhet

csillagot virág helyett.

Aludj, álmodj, szállj, felkeltlek

csakhamar, s boldog leszek

http://www.youtube.com/watch?v=B33HLxnw0HE

A BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA
Nyelvről, lélekről, hagyományról -

I.
Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom!
És elkerül a testi, leki kórság -
Táplálkozz a lelki régiókból,
És majd, felsőbbrendű éned vigyáz rád.

Imát mondanak a templomokban,
Racka médiában, - falra szórt igét,
S Te mit tennél, hogy újjászülessél,
Ha az éned, ego börtön-éjben él?

Isten adja a tiszta lényeget,

Amit nyelvünkben őriz a szeretet -
Ne szennyezd hát az azúrkék eget!
Oly béke az, mely miértünk köttetett,
 

II.
Ki önmagát emészti, nem szabad –
Elbukik, feledve, benne van az ész,
S ha megtartja létét önmagának?
Elveszíti azt, mert sosem volt egész...

Mammont szolgálja, s az ősi titkot:
Fáj a Földnek a luciferi ember, -
De visszatér, ki értünk áldozott,
S újjáteremti létünk Jézus Isten.

III.
Már nem várok kaftános álpapokra,
Csíksomlyón él egy jézusi ország,
Megtértek a hegyek a pallagokra',
Hol fogva tart a nyelv, s az igazság!

Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát?
Nem épülhet fel szívünk temploma, -
Nálunk kilincsel minden lélek kufár –
Örökség Tolvaj: Hanta víusa!

Egyek vagyunk a nemzet tagadásban -
Megtagadjuk magunkat, s apánkat -
Lencsén kótyavetyéli el kincseit
A szégyentelen, bamba alázat.

Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz,
Bankhitelre adják az életet -
Atyának hívják talmúd Ábrahámot,
Ki megrontotta szittya népemet.

Hát térjetek meg őseink hitéhez:
Nimród-véreim, pálos rokonok!
Közel a vég: Az Utolsó Ítélet:
Támadjatok fel, székely magyarok!

NTK HS.

A MELEGVIZEK BIRODALMA

Az aranykor nyitánya

Mottó: Kibírtak mindent és mentek tovább –

Akkor is,, ha már nem volt több remény -

Nem volt már más, csak a magyar csodák.

A Nimródi, szép-időkben,

Pannon Éden volt egykor ott, -

Ahol, Európa legelső, ős népe,

A Kárpát hazában lakhatott,

És a nyelve: Székely-magyar volt.

Erre vall, a sok-sok, hegyi Magura,

Az erdélyi pallag-kultúra,

Megannyi, teremtő, nyelvi csoda,

Bosznia, a Nap-piramisa,

És a Kárpátok koszorúja.

Az Aranykor kapujában,

Már ember uralkodott a tájban,

Kit megjelölt a gravetti gén,

Szeleta barlang szülötteként –

A homogenézis lépcsőzetén,

Megnyílt a teremtés spektruma,

És Öreg Isten inkubátorában,

Megszületett az első, emberfia:

A Pannon Éden lakója -  

És még el sem indult az óra,

Ötezer évig, Aurignaciban –

Ahogyan meséli az arvisura,

Mikor a szkíták útra keltek –

És más népek felmenői lettek.

S az Igaz-szólás történetén?

A Júdás testvérek, már rég,

Nem gúnyolódnak, mosolyognak –

Egyre csak gazdagodik a kép –

Mit az isteni véletlen tár elénk -

A genetika tanúskodhat,

És a markerek, nem hazudnak.

Hiába a hamis hallgatás,

Kölcsönvett Ádámi legendák?

Delelőn jár a valóság!

Az idő megvallja titkait,

Elűzve Lucifer árnyait, -

Mindent elsöpör az igazság!

És fejet hajt az alvilág –

A pénzhatalom, csődöt mondott,

Hiába mondja, Isten halott:

Mesevilágról szóltak a táltosok, -

A kínai és magyar Krónikák -

Fény világítja át az éjszakát,

Ünnepeljük hát, Est-hajnal csillagát,

S énekeljük, aranykor, magyar himnuszát!

Dicsőség a Fényhozóknak!

Kik a Földért harcba szálltak,

Öreg Isten inkubátorában,

Embert adtak az új világnak!

Pannónia Édene volt,

A Melegvizek Birodalma:

Európa legelső, ős népe

A Kárpát hazában lakott –

A Pannon tenger partjain,

Ahol termőre fordultak a pallagok,

Boldogan éltek és haltak,

Hunor-magor szittyák, szabírok,

Pilisi és pártus mágusok, -

És a nyelvük: székely-magyar volt.

NTK Horváth Sándor, Kaposvár, 2013. I. 21.

MIT REJT A MÚLT?

In memoriam KAF: Erdélyi töredék

Mint a régi freskók ősi templomok falán,

Lappangva mészben, leomló törmelékben,

Tanúink a Hold, s a Nap, még minket áldanak,

Ha glóriásan fényük néha feldereng.

Kővé vált mosolyban és mészben arcaink,

Mintha stigma volna, néz reánk a foltja,

Idegen tájon porlik múltunk csonka tornya -

Csak Isten tudja, kiért sír a szél harangja?

Bánát, Lőcse, Arad: népek sorskohója,

A székely, megtűrt vendégmunkás ma Ó-Budán,

Ám betölti mérlegét a csillagóra,

Ha felteszi Szent koronánkat Nimród király -

Táncol a nemzet, ünnepről szól a nóta,

És új élet születik a székely Hargitán.

A feledés házában

NAPJAINK MÚLNAK

1.

A tűz házában, világok gyúlnak, -

a bánat napján nem beszél az ember,

halhatatlan, elveszített lelkeinkkel.

Szüntelen őrölnek a malomkövek,

porszemet, időt, megcsúfolt életet, -

Minden, ami nem lázad, ősz lesz és öreg.

Hallgatok, amíg megértem,

mi végre mindez itt a földön,

mert a tűz-házában megéghet az ember -

Nincs menekülés, törik-szakad –

tanú nem maradhat – lesújt a fegyver,

és a bánat napján meghalhat az ember.

2.

Felépült a halálos hekatomba,

már minden puska csőre töltve,

rajtunk a kerge-láz félelem nyakörve.

Már minden hazugság bomba kioldva,

holokauszt lángokon - nyelvet öltve,

izzik a gyűlölet gyújtózsinórja.

A szűz házában vár az Isten,

megváltatlan pokolra szánt lelkeinkkel,

az egyetlent keresi, aki őt ismeri...

A B Á R Á N Y BŰ N E

1956. elárulása

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,

A nép mégis az önkényre szavazott -

Majd eljöttek a vészterhes hajnalok,

És megköpdösték a vérző Messiást.

Nagy Heródes és a kufár társaság

Partit adott sok, cinkos, jó barátnak –

Így adták tudtára a nagyvilágnak,

Vasra verték a szabadság városát.

A vad tor után a nép élni akart -

Énekelt, rettegve az ébredéstől –

„Taníts meg nagy Isten túlélni a bajt,

És mentsd meg a Várost Nagypéntekétől”:

„Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,

A hazug kort, és a szörnyű árulást…„