Nem vicceltem :D Tudsz másik alternatívát ahol lehet most Leót venni?
Vártam, hogy elő fog jönni a szíjhajtás téma, akárhányszor a Limit előkerül, ez is egyből felvetődik. Nekem nincs modellem tőle, nem is akarok ezért semmit mondani. Hallottam már pro és kontra érveket is. Arra jó, hogy bedobtad, hátha megint hallunk párat a tulajuktól. Viszont, ha neked nincs, szerintem kár köpködni tapasztalat nélkül.
Hát ezt most nagyon benézted, attol tartok. No de sebaj. Korántsem azért tettem ide be, hogy reklámot csináljak bárminek, csak mert szó volt itt arról, hogy ebben a műfajban kb hányféle festési verzió létezik
két szedővel. De a lényeg az, hogy egyikük sem IH. Ha fontos (mint - ahogy nem az), akkor majd valaki ráhibázik arra, hogy valójában ki volt az, aki, valamikor, úgy 10 - 12 év előtt "elkövette" őket.
Ha már szóba került a szíjhajtás. A Piko Junior-tól eltekintve, a konkrét példa kedvéért maradnék a kérdésemmel a Limit modelleknél. Mennyire időtálló a szíjhajtás bennük? Ha gallyra megy akkor egyszerűen cserélhető mint valami régi Piko modellen? Szívesen olvasnék pár üzemi tapasztalatot Limit tulajoktól.
Érdekes, de nekem 7 limit mozdonyom van, a futásuk szerintem semmivel nem rosszabb mint egyik másik piko vagy roco gép. Szépen egyenletesen futnak a pályán. Van pl egy albert sulzerem ami egyik irányba csak akadozva fut.
Akkor fussunk neki még egyszer: Mint írtam, a Limit esztétikában sokkal jobb, mint az IH. Viszont a menettulajdonság az IH javára billen el, legalább annyira, mint a küllem esetében a Limit. Aztán a terepasztalon a modell üzemben már a megjelenés nem is annyira feltűnő. Akinek vitrinbe kell a modell, annak a Limit szebben fog mutatni, viszont a modellüzemben az IH sokkal praktikusabb, pláne aki rendszeresen használja is. Szóval engedtessék már meg a nem kevés vételárért, hogy eldönthessem, akarok-e a Limittól Leót, vagy bármi mást. Vagy az esztétika terhére a menettulajdonságot részesítsem előnybe! Nem beszélve arról, hogy a befőttesgumi hajtás nálam a Piko-Junior időszakot idézi. Egy gyönyörűen kidolgozott modellt agyonverni a szíjhajtással Isten elleni vétek!
Viccelsz? Limittől? Mikor elkezdtem lecserélni az ó Piko-s,gördülőállományomat, foglalkoztatott a gondolat 1-2 Limit kapcsán. Aztán, mikor megtudtam, hogy egyik-másik mozdonyuk szíjhajtással rendelkezik el is hessegettem a gondolatot. Szép dolgaik vannak, az vitán felüli. Viszont ahogy hallottam, a szíjhajtás nem a legjobb megoldás. Így az M43-at nem tőlük vettem végül, hanem a másik kis szériástól. Küllemében a Limit ráver 1-2 kört, de ez legalább nem szíjhajtású, hanem Roco. A kettő között a különbség kb annyi, mint a Roco és az MTB Bz-je között. A hajtás miatt a Bobót se a Limittől fogom venni, hanem az IH Modelltől.
Valószínűleg igazad van, bár ahány modellező annyi féle ízlés. Az biztos, hogy szerintem is jobban mutat duplával, meg ami nem mellékes nekem pl, hogy jobban is dokumentált.
Ami még közrejátszhat, hogy már csak a limitált darabszám és az ára miatt is, meg maguk a valódi gépek darabszáma, korszaka miatt is ez egy rétegmodell. Biztosan kisebb a piaca, mint egy Szilinek vagy Gigantnak, amiből az idősebb generáció is látta dolgozni az akkor még új példányokat, meg az új generáció most is látja startos verzióban. Ergo amilyen változat jön, azt ez a kisebb modellező hányad meg is veszi. Hozzáteszem ez a személyes véleményem csak, nem látok bele mélyebben, még mielőtt valami vita robbanna ki :D
Viszont örülni kell, hogy van, illetve azért a készítők is biztosan mérlegelték a lehetőségeket, és nem véletlen ez a variáns készült el. Ki tudja, a jövőben hátha meglepnek még másik változattal. Addig meg dupla szedőst lehet rendelni a Limittől talán.
Mi is fotoztuk a miskolci dogsort, csak telen. Ha rakerestek a hozzaszolasaimr a Leos topikban, ott van 2-3 kep. Most a korhazbol a kolcson telorol nem tudok linkelni. A tobbi fotot is csak otthonrol tudom majd.
Azert jo volt a dupla Leos tehervonat vezetoallasbol... :D
Engedjetek meg egy-két gondolatot a témához, korábban engem is foglalkoztatott az oroszlán. (Azt hittem már el is fogyott, kicsit meglepett hogy újra kapható.)
Az hogy nem ad igazi változatosságot, azért kicsit árnyaltabb. Aki mindent is megvesz, annak nyilván. Személyes példám viszont, hogy az 527-est kihagytam, mert az a festési/korszak variáns nem jött be annyira. V. korszakban már kevesett dolgozott a gép, illetve az én fejemben múzeumi mozdonyként él még azzal a klasszik MÁV festéssel is. Ha jól tudom először '93-ra lett újrafényezve a parádéra, illetve láttam 2000-es Hatvanban készült fotót, ahol szintén új a gúnya. Füstiben is így láttam mindig gyerekkoromban. Szóval így kevésbé tartottam klasszikus "üzemi" mozdonynak. Viszont ahhoz a modellhez legalább van bőven kép :D
A IV. korszak pont emiatt sokkal csábítóbb volt, az 528-ast megnéztem személyesen korábban a boltban, viszont a korábbi szériánál a festés minősége nem igazán tetszett, ezért ott is maradt. (két modellt tudtak mutatni, mindkettőnél mintha pici repedések lettek volna a rétegben, fényben jól látszódott) Nem tudom ez a mostani szériánál javult-e.
Na de beszéljenek a képek amiket összeszedtem anno, kb. minden FB-ról van. A miskolci dögsoron jól láthatóak a különbségek szerintem.
517-nél világosszürke a főkeret és forgóváz is. 508-nál mindkettő sötétszürke. 518-nál a főkeret sötét, forgóváz világos. Egymás mellett jól láthatóak a különbségek.
Végül az 528-as. Bánatomra a modellnek megfelelő vöröscsillagos képet pont nem találtam meg. Viszont ami mérvadó lehet hozzá, az alábbi két fotó.
Szintén Miskolc, 1992., a festés stimmel, csak a pályaszám már szimmetrikus, nem a letakart.
Illetve ami a legjobban betalált nekem, a Volt egyszer egy vasút II. kötete, Máthé Zoltán gyűjteménye. Könyvből van fotózva, meg fekete fehér is, de az árnyalatbeli különbségek átjönnek remélem. Áramszedő is stimm. Ez az Ep.V 528-as modellt teljesen alátámasztja. Illetve ebből adódik, hogy a vöröscsillagos is nyilván létezett így, kár hogy a tom sawyer által említett fotó nem publikus.
Ezt mondtam én is, ha engem is a "károgók" közé sorolsz: "titkos kép", nem jellemző, "élete nagyobb részét biztosan nem úgy töltötte". Ja és egyetértek a többiekkel, lehetne kicsit fantáziadúsabb a választék, sebaj, biztosan így is elfogy majd, mint az 520-asok 😄
Hát nem tudom,hogy hány embernek van ízlésficama? :)
Mert attól,hogy létezett,nem biztos hogy nagy változást hoz egy gyűjtemény részletvilágában(még egy ugyanolyan mozdony egy pályaszám cserével)-bár a nagy gyártók is annyi bőrt húznak le egy modellről amennyit lehet,aztán majd változtatnak talán . . . . szerintem egy két áramszedősre jobban várna akinek van még egy Leóra pénze,de még kettőre nem biztos lenne . . .
En ezt spec. quabla betegsegnek hivom amikor elhisszuk, hogy valami attol lesz exkluziv, premium vagy ertekallo, hogy draga. Vagy inkabb elhitetjuk a birka modellezokkel? Mindegy is igazabol. Kar ezert a mentalitasert, hogy 25 darabon kell behozni n+1 ember nyereseget is. Ha pedig arrol lenne szo, hogy epp, hogy nullara jon ki az eloallitas (ami a mesevel lenne egyenlo)... akkor hat a gyartasi folyamatot nem mondanam valami jonak.
Miert nem lehet siman azt mondani, hogy nem limitalt gepet csinalok, hanem egyszeruen sorozatban sokat es jot? Az ciki lenne? -50k?
El kell ,hogy keserítsem a károgókat. A mozdony létezett ebben a szín összeállításban, egy áramszedővel, feltehetőleg így is volt selejtezve. Ha az illetékes erre jár talán oszt róla meg képet. Én nem teszem , mert nincs rá felhatalmazásom.
Szerintem helyén kell kezelni a hobby-célú 3D-modellezést. Nem gondolnám, hogy külön szakma, ahogy egy hobby-célú NyÁK, vagy rézmaratott kiegészítő sem külön szakma csak azért, mert vannak, akik főállásban ezt csinálják."
Nem szeretnélek megbántani, de attól, hogy otthon is végezheti ezt a tevékenységet valaki a saját gyönyörűségére még szakma marad, ezzel az érveléssel nem tudok egyet érteni, bármilyen foglalkozást behelyettesíthetsz a fenti mondatodba, asztalost, mozdonyvezetőt, tanárt, mérnököt stb, pont ugyanúgy semmi értelme.
Az viszont igaz, hogy bárki végezheti otthon, ha úgy dönt, az már egy másik kérdés, hogy mennyi sikerrel fog ez megtörténni.
Én nem tartok attól, hogy egyszer csak minden gyártó lehúzhatja a rolót (nem csak modell témában) mert mindenki megtervezi és legyártja magának otthon, amire szüksége van.
A 3D modellezés és a CAM technológiák csak eszközök, tervezésben-gyártásban ma már standard, így készülnek a sorozatgyártott termékek is, iparágtól függetlenül, mert hasznos eszköz, és komoly szaktudást igényel, nem csak a szoftvert kell tudni kezelni, ahogy grafikus sem lesz valaki attól, hogy tudja kezelni a Photoshopot.
Szükséges, de nem elégséges a jó arányérzék hozzá, egy bizonyos komplexitás felett.
A méretezett rajzok jól jönnek a fő arányok tartásához, de sok esetben már egy jellegrajzon nagyon alapvető méretek vannak csak, és a nem méretezett, de felrajzolt részletek is gyakran elnagyoltak, nem megbízhatóak.
A helyi felmérés szintén nagyon hasznos tud lenni, de sok esetben nem tudsz pl felmászni egy jármű tetejére mérni, vagy vannak összetettebb ívek-felületek, ahol már ez nem fog segíteni.
És mondom, valóban a vasúti járművek esetében jellegüknél fogva viszonylag egyszerű formák, mégis még nagyobb gyártók esetében is előfordul, hogy ezt nem sikerül maradéktalanul lekövetni.
Jelenleg még nincs olyan technológia, ami ki tudná váltani a tervező "fejét".
Említetted a CNC technológiát, ami valóban elképesztően pontos tud lenni, és nagyon sok esetben még hasznosabb lenne a vasútmodellezésben, mint a nyomtatás, csak az a gond vele, hogy fajlagosan kb 10x annyiba kerül.
Van egy csomó olyan szolgáltató, ahol fel tudod tölteni a 3D fájlt, és azonnal kalkulál egy költséget, állíthatod az anyagminőséget, darabszámot technológiát stb és láthatod milyen hatással lesz a darabárra.
pár hónapja váltottam pár szót a sráccal, gondolkozom is, hogy beszerezzek egyet, márcsak érdekességképpen is, pedig alapvetően nagyon nem vonz a "kisszéria" világa. ha jól emlékszem (nem akarok hülyeséget mondani) akkor valami harmincöt pénz körüli összeget említett, ami egyébként meggyőződésem szerint a belelpátolt melóhoz viszonytíva eléggé aprópénz, abszolút értékben vevői szemel nézve meg nyilván elég sok egy kissé kézműves minőségű cuccért. Minden esetre én örülük neki, hogy valaki ilyesmivel próbálkozik, mégha a jövőt illetően vannak is kétségeim...
más: azt nem tudja valaki, hogy a Mediker meg MH végülis hogyan nyit ki, egyáltalán nyitnak, nyithatnak-e?
Kinek a pap kinek a papné. Neked kompromisszum, én meg röhögök rajta, mert így nagyon dilettánsnak hat, főleg, hogy a kommentárokban a non plusz ultraként van beállítva egy kisszámú rajongó által, pedig bizony hemzseg a hibáktól.
Szerintem helyén kell kezelni a hobby-célú 3D-modellezést. Nem gondolnám, hogy külön szakma, ahogy egy hobby-célú NyÁK, vagy rézmaratott kiegészítő sem külön szakma csak azért, mert vannak, akik főállásban ezt csinálják.
Az arányérzék jó kérdés. Szerintem részben igazad van, csak éppen nem ott, nem akkor, nem úgy...
Mindegy, hogy miből építed a modellt: 3D-nyomtatod, rézből hajtogatod-forrasztod, telefonkártyából, vagy kiürült plussszos dobozból faragod (esetleg szappanból, vagy marcipánból), mindenképpen méretezett tervek kellenek hozzá. Amik nem minden esetben szerezhetők be. Ha hiányoznak, akkor jön a helyszíni méregetés, pixelszámolgatás. Ha ez sem megy, vagy nem vezet megbízható eredményre, jöhet az arányérzék. És hangsúlyozom: ez technológia-független.
Amiben a 3D picit más lehet: amíg rézből, műanyagból, gyantából barkácsoláshoz kell jó adag elszántság, és egy sor olyan anyag és szerszám, ami otthon nem feltétlenül van meg, addig a 3D-hez csak egy nyomtató kell, és egy adag "kütyü-szaktudás", ami manapság már nagyon sokaknak rendelkezésre áll. Szerintem egész egyszerűen a "hagyományos" technikák nagyobb elszántságot igényelnek, emiatt akik ezekből építkeznek, általában gondosabban járnak el, jobban átgondolják a projektet, komolyabban utánajárnak a dolgoknak. Akik 3D-vel próbálkoznak, könnyebben, komolyabb utánajárás nélkül tudnak nekifogni egy projektnek. Viszont az a projekt adott esetben lehet jól kinéző vasúti kocsi, működő automata sebességváltó, virágváza, polc, vagy... bármi.
Nincs új a nap alatt, más technikák esetében is előfordul, hogy adott esetben nem mennek utána a témának a készítők, hanem győz a jó-lesz-az-úgy. Rengeteg girbegurba oldalú iszonyatos műgyanta-förmedvény keringett a múltban a különféle börzéken, sőt, hogy ne menjünk messzebb, Fuggerth is elkövetett egy-két olyan húzást, amit a puszta lustaságon kívül nehéz más számlára írni. Aztán lassan emelkedni kezdett a színvonal. Szerintem a 3D is ilyen lesz, és előbb-utóbb a vasútmodellekkel próbálkozó 3D-modellezőket felváltják a 3D-nyomtatóval próbálkozó vasútmodellezők :)