A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
A madárfejű griffeket már az Oppenheim báró által közölt halafi domborműveken is megtaláljuk, majd délkeletre, Elámban is megjelennek a Kr. e. IV. évezred végén. Később Mitanniban (pl. Kirkuk) és Asszíriában ugyancsak felbukkannak az ábrákon. Egyik nép sem kedvelte annyira azonban ezt a mesebeli lényt, mint a hattik, azaz a szkíták. A hatti pecséthengereken és glyptikában a madárfejű griff már igen korán az oroszlánfejű változat helyébe lépett.
Laikus888 írja a Kik voltak a szkíták? rovatban, igen helytállóan (12407. hsz.):
"A történettudomány pillanatnyi állása szerint a vasat a hettiták kezdték el gyártani BC 1800 táján. Még a görögöket is ők tanították meg a vasgyártásra! Sokáig nem volt konkurenciájuk. A BC XIII. században már Egyiptomnak is szálítottak - igaz, csak a híres II.Ramszesz-III.Hattusilis szerződés után."
Idézet tőlem a Kik voltak a szkíták? topicból – válasz egy Zoroastro nevű hozzászólónak (8951. sz.):
„Akár indogermánok voltak, akár indoirániak, akár mongolok (vagy turanidok) … nem lehetnek azonosak a szumírokkal, de a perzsákkal/médekkel sem. Mindezt a hattikra (kithák, géták) értem.”
Szent Habakuk! Ki állított ilyesmit?
„Végre elismerted, hogy lovas nép voltak - a fentiek meg letelepedett öntözéses kultúrákban földművelő és kőből városokat építő népek.”
A két fogalom egyik oldalon sem zárja ki egymást. Lásd a Mitanni államból származó Kikkuli lótenyésztési útmutatóját Suppililumaš hettita nagykirály számára. A mű keletkezése a Kr. e. 1350 körüli időkre tehető. Lásd: Ann Nyland: Penna- and parh- in the Hittite Horse Training Texts; Journal of Near Eastern Studies 51, University of Chicago, 1992, 293–296. o. Uő: Method of Horse Training; Kikkuli Research Publishers, 1993. Emilia Masson szerk.: L'art de soigner et d'entraîner les chevaux – Texte hittite du mâitre écuyer Kikkuli; Favre, Lausanne, 1998. Annelies Kammenhuber: Philologische Untersuchungen zu den ’Pferdetexten’ aus dem Keilschriftarchiv von Boghazköy; MSS 2, 1952, 47–120. o. Uő: Hippologia Hethitica; Harrasowitz, Wiesbaden, 1961. Frank Starke: Ausbildung und Training von Streitwagenpferden – Eine hippologische orientierte Interpretation des Kikkuli-Textes; Harrasowitz, Wiesbaden, 1995.
Arany, karneol, üveg
Átmérő: 6,5 cm
Körszélesség: 1,1 cm
Соколова Могила (kurgán)
Kr. u. I. század
G. T. Kovpanyenkó ásatása, 1974
Kijev, Történeti Kincsek Múzeuma
Bronz, arany
Átmérő: 8 és 7,5 cm
Három fivér kurgán
(Az ókori Nümphaion város és a mai Ogonyki falu mellett a Krímen)
D. Sz. Kirilina ásatása, 1965
Kijev, Történeti Kincsek Múzeuma
A krími szkíták egykori központi településén találták, melynek Neapol Szkifszkij a modern elnevezése (a görög–orosz név jelentése: Szkítaújváros). Később itt épült Ak-Mecset (Fehér mecset) tatár település, majd Szimferopol, az a város, mely ma a Krím központjának tekinthető.