Ördögöd van :-), ma reggel kapott vadi új láncot a bringa. Kicsit aggódtam, ugrik-e, de nem. Az XT nagytányérban már lassan 13e km (ráeső része) van, a kicsikben és a hátsó sorban csak 6-7 ezer. De nem volt gond.
A Virágosnyereg előtti; a szintutat az Erdőalja úthoz vezető murvással összekötő meredekséget sikerült kitekernem.
Az elején, a rövid 60%-os részen ki kellett állni, mert nem tudtam annyira előre ülni, hogy ne essek hátra. Itt csak harmadjára jutottam fel, nagyon kellett játszadozni a súlyponttal. Elsőre túl elöl voltam, ilyenkor nincs súly a hátsó kereken és elpörögtem. Másodjára túl hátulra kerültem és elemelte az elejét.
Az ez utáni rész a nyereg elejét alig érintve, de ülve sikerült.
Kíváncsi lennék az átlagos meredekségére, csak én sem tudok szintet mérni.
Biztos túlságosan az út szélén mész. Amióta elkezdtem egy picit beljebb húzódni - csak annyira hogy a mögöttem haladónak sávot kell váltania - sokkal kevesebben centiznek.
a varázsköröm kiegészítettem még 10p emelkedővel, így már másfél órás. Bár úgy látom boldog boldogtalan OB lázban ég, engem ez a varázskör egyelőre jobben leköt. Ma magamra parancsoltam, hogy vasárnapig már nem nagyon kéne varázskörözni, inkább cangázni illene. Na majd meglátom.
Tegnap mentem 2 órát a piros Gravityvel, a titán után kiállva nagy különbség érződik merevségben. A titán viszont lefelé volt olyan mint a vaj.
Holnap megyek reggel 2.5 órát lendületesen Nagykovácsi felé, ha érdekel valakit jelezze.
Kezdem azt hinni, hogy vilard mester kapta feladatul Harangtól az említett szakasz jelölését, csak ő sem kapott rendes térképet hozzá. És most parázik... :-)
....a kis rigóig, onnan szentlászló a zöld jelölt kerékpárut szentlászló hegytető parkoló, onnan az aszfaltos erdésztin pap rét, megkerülöd a rétet piros bingás jel dózerút, azt követd, lesz egy balra le elágazás még mindig piros bringás jel plusz kék + ott fincsi lejtőzés -ez az akácos árok-
Akácos-árok után tovább piros bringás, majd a ződ bringás, Bogdány magasságában tovább a sotteres erdészeti úton (balra), mindig a visszafordítókon haladva. Az Etetői-réten borítás jobbra az erdészeti útra le a Mester-rétig, onnan tovább egyenesen, letérve az erdészeti útról (és a kék jelzésről). Kicsi emelkedő majd gurulás először az erdőben, aztán egyre sziklásabb úton (itt tessék ésszel menni, mert a végén, ahol tiszta szikla, csúnyát lehet firkálni és boritékolható a sérülés. Ahogy leértek, tovább egyenesen a kék jelzés mentén, fel a Nagyvillám melletti rétig, itt balra fordulva tovább a Silvanus-ig vezető aszfaltig, átkelés és irány a Nagyvillám teteje. Innen le a sípálya felett elindulva a murvás úton (pár visszafordító). Mikor eléritek a sípályát felező murvásat, rajta tovább, majd leborítani a sípályára és a jobb oldalán haladva (az ugratók mellett) le az aszfaltig. Itt erős balos, majd ismét balra fodulva irány a Görgey-bérc. Elhaladva mellette kicsit fel a murváson majd jobbra leborítani, és innen végig az úton a Salamon-tornyot érintve le Visegrádra.