A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
Jan Best–Fred Woudhuizen szerk.: Ancient scripts from Crete and Cyprus; E. J. Brill, Leiden–New York, 1988
Annelies Kammenhuber: Hethitisch, Palaisch, Luwisch, Hieroglyphenluwisch und Hattisch – Altkleinasiatische Indices zum Handbuch der Orientalistik; Kitzinger in Kommission, München, 1969
Harry A. Hoffner, Jr.–Gary M. Beckman szerk.: Kanissuwar: a tribute to Hans G. Guterbock on his seventy-fifth birthday, May 27, 1983; Oriental Institute of the University of Chicago, c1986
Emmanuel Laroche: Dictionnaire de la langue louvite; A. Maisonneuve, Párizs, 1959
Satya Swarup Misra: The Luwian language – A historical and comparative grammar; Larina Publications, Varanasi, 1983
Günter Neumann: Untersuchungen zum Weiterleben hethitischen und luwischen Sprachgutes in hellenistischer und römischer Zeit; Harrasowitz, Wiesbaden, 1961
Bernhard Rosenkranz: Beiträge zur Erforschung des Luvischen; Harrasowitz, Wiesbaden, 1952
Philo Hendrik Jan Houwink ten Cate: The Luwian population groups of Lycia and Cilicia Aspera during the Hellenistic period; E. J. Brill, Leiden, 1961
George Leonard Huxley: Crete and the Luwians; Vincent Baxter Press, Oxford, 1961
A. B. Косян: Лувийские царства Малой Азии и прилегающих областей в XII–VIIIвв. до н.э. (по иероглифическим лувийским источникам); Gitutiun, Jereván, 1994
Luwian (or Luvian), the language of Anatolia's southern coast, is known from texts stemming from three major periods: (1) the Hittite New Empire (c. 1400–c. 1190 BC); (2) the period of the Neo-Hittite states (c. 1190–c. 700 BC); (3) the period of the Lycian monumental inscriptions (c. 400–200 BC).
A lúvi nyelvterület a hattitól délre, délnyugatra és délkeletre esett. Maga a "lúvi" szó egyébként egyaránt hasonlóságot mutat a "lüd"-del és a "lük"-kel...
First Luwian documents refer to the 16th century B.C. Luwian was used together with Hittite in the capital city of Hattusa, many Luwian documents were found in Royal libraries there (már csak a lúvi nyelvterület nagyságánál fogva is mindez tökéletesen érthető). In the 13th century Luwian influenced greatly the official Hittite language of the Empire, and it must have been the result of great power of Luwians in the capital. But still, mainly Luwian language was spoken not in Hatti, the central province of the Empire, but in the country called Arzawa, west of Hatti, and in Cilicia, south of Hatti. There were also Luwian speakers in the East of the country. The culmination of Luwian language development took place in the 13–12th centuries B.C., when most of inscriptions were written. After that it began to retreat constantly under the pressure of Aramaeans and Assyrians who invaded Hittite lands from the South and East. And finally, in the 11th century Luwian sources disappear in the West, in the 7th century B.C. in the East Hatti Luwian was assimilated by Aramaic.
After the Hittite Kingdom was defeated, they migrated south to Syria (az ún. újhettita államokat tehát részben ők hozták létre, majd az asszír hódítások elől fokozatosan a Kaukázus északi előterébe és a mai Ukrajna–Oroszország déli vidékeire vándoroltak) and at the same time part of Luwians moved to the west, to lands later known as Lycia.
Heinrich Otten: Luvische und palaische Texte; Keilschrifturkunden aus Boghazköi 35; Deutsche Akademie der Wissenschaften (der DDR) zu Berlin, Institut für Orientforschung, 1953
Kadasman-Turgu írja a Kik voltak a szkíták? rovatban (10937):
„A hettitáknak is volt egy Tarhundaraos(?) vagy Tarkondimottos(?) vagy inkább Tarkumuva(?) nevű királya.”
Az említett uralkodónév három változata közül az internetes kereső csak az utóbbira adott ki találatokat.
Sayce translated the cuneiform text of a copy made of plaster reading “Tarritktimme, king of the country of Erme” (the seal, known as the seal of Tarkumuwa, is currently in a museum of Baltimore). Unfortunately, the information which the seal of Tarkumuwa could offer was not sufficient to unveil the mystery of the Hittite hieroglyphics. In late 1886, seven signs had been deciphered out of the totality of signs belonging to the hieroglyphic system.
Sayce lefordította egy ékirat gipszmásolatának szövegét, amely így hangzott: „Tarriktimme, Erme országának királya” (a pecsétnyomót, amely Tarkumuva pecsételőjeként ismert, jelenleg egy baltimore-i múzeumban őrzik). Sajnos az az információ, amit Tarkumuva pecsétje nyújthatott, nem volt elegendő a hettita hieroglifák rejtélyének leleplezésére. Az 1886. év vége felé hét jelet fejtettek meg a teljes hieroglif rendszerből.
Ugyanitt a lúvi nyelvről: It is closely related to Hittite language. Its main particularity is that dependence between two nouns is not expressed by a genitive (like in other Indo-European languages) but an adjective (assis or assas). This formation produces toponymic terms. Thus, Tiwatassa and Tarhuntassa mean “belonging to the gods Tiwat and Tarhunt”. Luvita was subdivided into several dialects, one of them was the hieroglyphic language and another one evolved into Lician during the Greek Classic Age.
Közeli rokona a hettitának. Fő jellemzője, hogy két főnév között a függőséget nem birtokos esettel fejezi ki, mint más indoeurópai nyelvek, hanem egy melléknévvel (assis vagy assas). Ezen az alakzaton nyugszik a helynévi kifejezésmód. Így Tivatassa és Tarhuntassa azt jelenti: ’Tivat és Tarhunt istenhez tartozó’. A lúvita nyelv számos nyelvjárásra oszlott, ezek közül az egyik a hieroglif nyelv volt, egy másikból pedig a lükiai nyelv alakult ki a klasszikus ógörög időkben.
Megjegyzések: A hatti vagy hettita csak a birodalom vezető népe volt, a nagy kiterjedésű állam területéről ezenkívül még számos nép és nyelv, illetve néptöredék és nyelvjárás ismert. A lúvi nyelvvel kapcsolatban az „other Indo-European languages” megjegyzés a XIX. században az akkori ismeretek fényében még csak-csak elment, ma már finoman szólva hajmeresztőnek tekinthető. Ami még figyelmet érdemel: a lük nyelv esetében azt látjuk, hogy a tudomány lassan-lassan tudomásul veszi a klasszikus ókor anatóliai gyökereit, vagyis hogy a hellén és a római időkből ismert népek nem légüres térből és nem ősnemződés útján alakultak ki.
Már az említett rövid idézetben találkoztunk – a Tarriktimme országnév és a Tarkumuva uralkodói név mellett – egy Tarhun(t) nevezetű viharistennel, akit a hurrik is ismertek, és akinek az etruszk Tarkhuna istenséggel a kapcsolata több mint valószínű. Ugyancsak el kell gondolkodnunk azon, hogy a Hérodotosznál a szkithák ősatyjaként szereplő Targitaiosznak vajon lehetett-e köze a hettitákhoz, és ha igen, akkor miféle. Nem tűnik feltétlen időpocsékolásnak az ezzel való foglalatoskodás, hiszen Mészáros Gyula óta tudjuk, hogy a tulajdonképpeni szkithák (akikre még nem toposzként akasztották ezt a kifejezést) nem voltak mások, mint a hattik egyes északra vándorló csoportjai. (Maga a „szkitha” népnév is a „kithá”-nak, „hatti”-nak egy közönséges sz-elővetéssel képzett formája.)
„A szarv szó ebből is következően a Tar leszármazottja… egyik eredménye a szár és az úr szavunk is. Ez utóbbi a honfoglaláskor még királyt jelentett…”
Nem értek egyet vele. A magyar „tar” szó jelentése: ’kopasz’. Vö.: tarol, tarló stb.
Viszont amit a szarvról mint felségjelvényről írsz, tökéletesen helytálló:
„…a szarv az Ószövetség szerint is »király« jelentésű. Feltehetően az isten jelképe volt a szarv, mert csúcsos és az istenek csúcsokon laknak. (vö: német horn »csúcs, szarv«!) Az egyiptomi obeliszkek csúcsa is a napistent jelképezte.”
Most el kell rohannom, de amint lesz időm, idézem Götzöt, aki alaposan körbejárta a témát. Remélhetőleg ékjelek is terítékre kerülnek majd. Addig is: akkád, asszír šarru ’király’.
A cikk szerintem inkább csak azt mutatja, hogy a hatti/hettita forrásokból egyre több antik (görög-római) adat hitelessége igazolódik. Bár elég nagy a valószínűsége, hogy az amazónok csoportja épp a birodalom összeomlása körüli zavaros érában, az ún. tengeri népek (sea people) pusztításai idején alakult ki.
Nagyon érdekes dolgokat írsz a korabeli Anatolia nyelvi és nemzetiségi viszonyairól, de az egész anyagban még csak említés szintjén sincs szó az amazonokról.
Az amazonos_testvértopikban érdekes bizonyítékokat hoztál fel ezzel kapcsolatban. Majd igyekszem én is utánanézni. Egyelőre hadd idézzek egy igen hasznos és tanulságos cikket a régész-asszirológus-elméleti nyelvész Simon Zsolt tollából:
Simon_Zsolt:_Trója_az_anatóliai_nyelvészet_tükrében
Homérosz1 világa sokáig a mítosz világának számított. Trója és a mükénéi civilizációnak a XIX. században történet felfedezése, majd a lineáris B írás 1952-es megfejtése rámutatott e mítoszok történeti magvára. Ám még ennél is sokatmondóbbnak bizonyultak azon ókori keleti forrásaink, melyeket hettita nyelven fogalmaztak meg, és ékírással jegyeztek fel az i. e. XVI. és XIII. század között, s amelyek gyökeresen más megvilágításba helyezték e mítoszokat. A történeti nyelvészet a homéroszi világ ezen újrafelfedezésében döntő szerepet játszott: segítsége nélkül a sejtéseket sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudtuk volna.
A trójaiak nyelvéről ma már nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy luvi volt2, azaz az indoeurópai nyelvek ún. anatóliai ágához tartozott, ahova többek között a hettita, a Hettita Birodalom hivatalos nyelve is (s amely nyelvek utolsó nyomát az i. sz. VI. században leljük meg!)3. Ezt nem csupán a lejjebb még részletesen tárgyalandó névanyag bizonyítja, hanem az 1995-ben Trójában lelt, kb. i. e. 1150-ből származó hieroglif luvi (a luvi egy szociolektusa) felirattal ellátott írnoki pecsétlő4, amelyből következik, hogy legalább az adminisztráció nyelve a luvi volt. Ilyen összefüggésekben érdemes megvizsgálni a trójaiak szövetségeseit is.
Az Íliász szövegében rendkívül gyakoriak a visszatérő, régi epikus tradíciókba visszanyúló formulák. Egy ilyen közülük a hatszor ugyanolyan formában felbukkanó „Trójaiak, lykiébeliek, dardán tusavívók”. A lyköket jól ismerjük a II. évezred hettita forrásaiból, országuk neve Lukkaš (az -aš hettita alanyesetrag), mely Homérosnál Lykié formájában bukkan fel, egy görög földrajzi név-képzővel és a jól ismert u > ü hangváltozással, ami az ión és attikai dialektusokban ment végbe. A lykök pedig, amint ez közismert, egy luvi dialektust beszéltek!5 A dardánok trójaiakkal való rokonságához kétség sem fér, hiszen Priamosz dinasztiájának ősapja Dardanosz, Zeusz fia, és a dardánok vezetője maga Aineiász, e dinasztia egyik oldalági sarja. Annál érdekesebb, hogy 1275-ben a Qadeš melletti, döntetlenül végződött csatában, ahol a kor nagyhatalmai, a hettiták és az egyiptomiak csaptak össze, az egyiptomi források a hettita szövetségesek között sorolják fel a lüköket és a dardánokat (drdny), valószínűleg nem függetlenül Alakšanduš, Wilušaš, azaz Trója királya (ld. lentebb) és a hettita nagykirály, Muwatalliš között nagyjából öt évvel azelőtt megkötött szerződéstől6. Mindez a trójai „katonai ranglétrán” is jól látszik, ahol Hektór után második a rangban Aineiász, a dardán vezér, a harmadik szint pedig Szárpédón és Glaukosz, a lük parancsnokok, akik a Priamosz-fiakkal egyenrangúak.
A hettita forrásokból még egy rokon nyelvet, népességet ismerünk, a későbbi Paphlagónia lakóit, a pláikat7, akik valószínűleg szintén felbukkannak az Íliászban mint a Bundásmellű Pylaimeneész vezette paphlagónok, akiknek nevében feltehetőleg egy reduplikált formában rejtőzik nevük8, s valószínűleg Blaéné városa is az ő nevük folytatója9. Felvonultak a trójaiak oldalán a müszök is, akikről a költő Alkaiosz elárulja, hogy a másik nevük kéteiosz, akik szintén ott harcoltak a trójaiak oldalán, Eurüpülosz vezetésével10, akinek apját Télephosznak nevezték, amely egy anatóliai vegetációistenség hettita uralkodók által is viselt nevének (Telibinuš) kései formája11. Hérodotosz elmondja, hogy a müszöknek két testvérnépük van, a lüdök és a károk12, s akik természetesen ott harcoltak Trójánál, mint a „barbárszavú kár seregek” s mint a maión nép: Hérodotosz ugyanis arról is tudósít, hogy a lüdöket régen méiónoknak hívták13. A két név azonosságához kétség sem fér, hiszen az ión-attikai nyelvjárásokban végbement /ā/ > /ē/ változást tükrözi. A nyelvtudományban ma már régóta ismert tény, hogy a lüdök egy, a hettitával és a luvival rokon nyelvat beszéltek, sőt, a kilencvenes években sikerült a kár írás megfejtése14, s így végleg bebizonyosodott a fenti nyelvekkel való, eleddig csak sejtett rokonsága, bár még ma sem tudjuk, a lüdhöz (ez a valószínűbb) vagy a luvihoz állt-e közelebb. Ha Agamemnón vezérletével a görög törzsek összessége vonult fel, akkor Priamosz köré odagyűlt egész Nyugat-Kis-Ázsia rokon népessége.
De ha ily jelentős állam volt Trója, illene, hogy a hettita szövegek is megemlékezzenek róla. S ezt meg is teszik, a történettudomány legnagyobb vitáira alkalmat adva ezzel.
A hettita forrásokban számos alkalommal szerepel egy Wilušaš nevű királyság, akinek uralkodójával, Alakšandušsal 1280 körül Muwatalliš (kb. 1290–1272) hettita nagykirály szerződést kötött. Wilušaš neve mindenkinek a trójai fellegvárat, Ílioszt juttatta, juttatja eszébe. Az biztos, hogy ennek eredeti alakja *Wilios, amely bilabiális /w/ Homérosz korára a legtöbb görög dialektusból már eltűnt. Ám a görög hangtörvények szerint Wilušaš neve egy *Wilua- alakot adott volna, ebből pedig nem lesz Wilios. Ugyanakkor a Wilios alak szolgálhatott alapul az egyiptomi Wiry formához, amely III. Amenhotep fáraónak egy, az égeikumi kereskedelmi útvonal helységeit listázó feliratából maradt ránk15. De ugyanakkor a hettita források földrajzi meghatározásaiból egyértelműen következik, hogy Wilušaš azonos Trójával16. A megoldás nem az, hogy erőszakot teszünk a hangtörvényeken, hanem hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy egy adott városnak lehet egy saját és egy, a külföldiek által használt neve, amely azonban az adott külföldi nyelv megszokott formáira van „hajlítgatva”. Tróját Wilušašnak a luvik és hettiták nevezték, Wiliosznak (egy igazi görögös -iosz végződéssel) a görögök, és tőlük vették át az egyiptomiak. Ljubljana vagy Milánó német elnevezéséhez (Laibach, Mailand) ugyanezen elv szolgált alapul17.
Wilušašról megtudjuk még azt is, hogy I. Tudhaliyaš hettita nagykirály alatt (kb. 1420–1400) egy bizonyos Aššuwaš országnak volt része, ami a mai Északnyugat-Kisázsia vidékeit foglalta magába. E hettitizált földrajzi név feltehetően a luvi aššu- ,ló’ szóból van képezve egy -u- (indoeurópai <*-wo-) képzővel, jelentése ’a lovas vidék’18, nem véletlenül énekelt tehát Homérosz „lónevelő” és „lófékező” trójaiakról (a mi Ázsia szavunknak is feltehetően ez a végső forrása).
Szintén az Aššuwa részeit felsoroló táblán maradt fenn Tru(w)išaš neve is, ami kifejezetten áttetsző, hiszen a magánhangzók közötti -s- a görögben kiesett, s az így fennmaradó alak már egyezik Trójáéval (ill. a homéroszi Tróiéval, ami a már tárgyalt ión-attikai változást mutatja).
Alakšanduš neve kevés fejtörést okozott a kutatásnak, ő Alexandros, a ,férfivédő’, ahogy a trójai háborút kirobbantó királyfit, Pariszt hívták másképpen, ez ennek luvizált alakja, hiszen ne feledjük, a luvi nyelv csupán az /a/, /i/, /u/ magánhangzókat és hosszú párjaikat ismerte, így az /e/-ket /a/-val adták vissza, az első évezred kezdetéig19.
Az újabb kutatás azonban ennél jóval összetettebb kapcsolatokat is feltárt. A trójaiak személynevei első pillanatra sokat nem nyújtanak egy anatóliai nyelvésznek, hiszen többségük egyszerű görög név (Hektór, Astyanax stb.), s csak néhány rejtélyes név akadt, mint Priamosz királyé. E név viszont jól levezethető a luvi Priyamuwašból20, ami ’kiváló bátorságú’-t jelent. Sőt mi több, luvi névkompozitumok első tagjaként gyakran szerepel a Pari-, mint pl. Parizitiš. Parisz neve ezt őrizheti, mégha kissé elhomályosult formában is. Valószínűleg még számos ilyen kapcsolatra fog a kutatás bukkanni, mint például Küknoszra, a trójaiak szövetségesére, akinek neve megegyezik Kukkunnišsal, Alakšanduš elődjével21.
Wilušaš nemcsak a görög költők ajkára került. Ištanuwa város szertartási szövegei között fennmaradt egy, a XVI. században keletkezett rituálé22, amely hettita nyelven írja le a szertartás menetét, de felsorolja a szertartás alatt luvi nyelven énekelendő versszerű kórusénekek kezdősorait, melyek közül egy rendkívül érdekes: ahh(a)=ada=tta aladi // awinta Wilušadi ’Amidőn a tengerről, Wilušašból eljövének…’ Talán Anatóliában is élt valamilyen epikus tradíció a tengerparti városról.
A hettita szövegek azonban a görög mitológia más eseményeinek történeti magvát is megőrizték nekünk: ebben semmi meglepő nincs, hiszen diplomáciai kapcsolatban álltak Ahhiyawa, azaz az akhájok királyával (hettitizált Ahhiyawa < luvi Ahhiyau-: Ahhiya-+ luvi u- (*-wo-)23, akinek afféle előretolt helyőrsége volt ott, amit a mükénéi görögök Millatosznak (> Milétosz), a luvik és hettiták pedig Millawandašnak hívtak: a mükénéi Millatosz és a luvo-hettita Millawanda Milla- előtagja ugyanaz, de a saját helynévképzési szokások szerint képezték tovább, akárcsak fentebb Wilušašt (a hettiták nagy előszeretettel használták a -wandaš ’valamiben gazdag’ képzőt), mert a név valószínűleg, legalábbis Milétosz egyik alapítási mítosza szerint krétai (minószi) eredetű24. Milétosznak tehát ilyen régre nyúlik vissza az eredete, akárcsak Leszbosz szigetéé vagy Epheszosz városáé: a sziget Lazbaként szerepel egy hettita levélben25, a görög forma az i. e. I. évezred kezdetén a nyugat-kis-ázsiai dialektusokban (luvi, lüd, kár) végbement hangváltozást /ă/ > /e/ mutatja, akárcsak Abasa- /Epheszosz, a görög szigma pedig a luvi z/zz szabályos visszaadása26.
Ennél érdekesebb kérdés, ki is volt a trójai háborút megelőző nemzedékek két híres alakja, Eteoklész, a thébai Oidipusz fia és Átreusz, a mükénéi király valójában, akikről a hettita források szintén hírt adnak. A történelmi Eteoklészt a hettiták Tawaglawának [< luvi *Tawaklawa- < görög (mükénéi) Etewoklewés]27 hívták, és a valószínűleg Thébában (!)28 székelő ahhiyawai uralkodó bátyja volt29, aki együtt harcikocsizott a hettita nagykirály kocsihajtójával, amint ez II. Hattušiliš nagykirály (kb. 1265–1240) az akháj uralkodónak szánt ún. Tawaglawa-leveléből kiderül. Átreusz már nem volt ily előkelő: az I. Arnuwandaš-kori (kb. 1400–1375) ún. Madduwattaš-levélből kirajzolódó portré szerint a valódi Átreuszt, Attrišiyašt/Attaršiyašt 1400 körül elűzték a görög szárazföldről, majd Kis-Ázsia délnyugati, akháj részén letelepedve mint afféle condottière kereste kenyerét30.
Csupán egy kis ízelítőt nyújthattunk most, leginkább az elmúlt tizenöt év kutatásaira támaszkodva. Szinte bizonyos, hogy a kutatás előrehaladtával további mozaikokat illeszthetünk e képhez, mely az i. e. XII. század beköszöntével gyökeresen megváltozott: e birodalmak összeomlottak, letűntek, vagy átalakultak, s az eseményekre már csak a lakomákon Hellász-szerte regélő vándorénekesek emlékeztek. A történelem a monda homályába burkolózott, s a monda mítosszá lett.
1 A lábjegyzetek szolgáltatják a tudományos apparátust, amelyet ha leválasztunk a cikkről, megkapjuk az ismeretterjesztő szöveget, tehát a lábjegyzetek kizárólag az állítások megalapozottságának igazolását szolgálják, az ismeretterjesztő cikk olvasójának semmitmondóak és unalmasak lennének. – A helyesíráshoz. A hettitológiában két irányzat létezik a tulajdonnevek írásában, az egyik csak a puszta tövet írja ki, míg a másik az alanyesetet, tehát pl. Hattušili: Hattušiliš. Mi magunk ez utóbbi irányzatot követjük, elméleti megfontolásokból, elvégre Antigonoszt sem írjuk Antigonónak. Az átírások esetében nyomdatechnikai okokból a <h> alól elhagytuk a félkört, de az <š>-en megtartottuk a hačekot, a hangulat kedvéért. A görög nevek tudományos átírásban szerepelnek.
2 Első bizonyítása: Calvert Watkins, The Language of the Trojans, in: Machteld J. Mellink (szerk.), Troy and the Trojan War. A Symposium Held at Bryn Mawr College, October 1984, Bryn Mawr, 1984, 45–62.
3 Vö. K. Holl, Das Fortleben der Volkssprachen in Kleinasien in nachchristlicher Zeit, Hermes 43 (1908) 240–254 és Frank Starke, Troia im Kontext des historisch-politischen und sprachlichen Umfeldes Kleinasiens im 2. Jahrtausend, Studia Troica 7 (1997) 447–487, kül. 457.
4 J. David Hawkins & Donald F. Easton, A Hieroglyphic Seal from Troia, Studia Troica 6 (1996) 111–118.
5 Frank Starke, Luwisch, in: Der Neue Pauly 7 (1999) col. 528–534.
6 Watkins (n.2.) 5213.
7 Hagyományosan paláinak nevezik, de a Pa-la-a- íráskép egy /pla-/ hangalakot tükröz (sőt, talán /bla-/!), Frank Starke, Palaisch, in: Der Neue Pauly 9 (2000) col. 165–166.
8 Watkins (n.2.) 45.
9 Starke (n.7.) 165.
10 Odüsszeia XI, 519–522
11 Peter Högemann, Troias Untergang - was dann? Alte Dynastien, neue Reiche und die „Ionische Kolonisation” (12.–6. Jh. v. Chr.), in: Troia. Traum und Wirklichkeit. Begleitband zur Ausstellung, Stuttgart, 2001, 58–63
12 A görög–perzsa háború I, 171
13 A görög–perzsa háború I, 7
14 Összefoglalóan: Frank Starke, Karisch, in: Der Neue Pauly 6 (1999) 279–280 és M. E. Giannotta et al., La decifrazione del cario, Rome, 1994.
[1][15] Marcus Müller, Was wussten die Ägypter? Hinweise auf Handelsverbindungen mit Troia, in: Troia. Traum und Wirklichkeit (n.11.) 51–53; Elmar Edel, Die Ortsnamenlisten aus dem Totentempel Amenophis’ III., Bonner Bbilische Beiträge 25., 1966, 33-60, kül. 46-48; Wolfgang Helck, Die Beziehungen Ägyptens und Vorderasiens zur Ägäis bis ins 7. Jahrhundert v. Chr., Darmstadt, 19952, 23-26.
[2][16] A bizonyítás: Starke (n.3.).
[3][17] Ugyanígy Joachim Latacz, Wilusa (Wilios/Troia). Zentrum eines hethitischen gliedstaates in Nordwest-Kleinasien, in: Die Hethiter und ihr Reich. Das Volk der 1000 Götter, Bonn, 2002, 196-201; Starke (n.3.) passim.
[4][18] Starke (n.3.) 45693.
[5][19] H. Craig Melchert, Anatolian Historical Phonology, Leiden, 1994, passim
[6][20] Starke (n.3.) 458 a problémákhoz és a megoldáshoz.
[7][21] Watkins (n.2.) 49.
[8][22] KBo IV. 11, 46. XIII. századi másolata egy óhettita példánynak. Vö. Frank Starke, Die keilschrift-luwiscgen Texte in Umschrift, StBoT 30., Wiesbaden, 1985. Watkins (n.2.) 58-60 félrefordítja.
[9][23] Starke (n.3.) 45019.
[10][24] Wolf-Dietrich Niemeier, Hattusa und Ahhijawa im Konflikt um Millawanda/Milet, in: Die Hethiter (n.17.) 295.
[11][25] KUB XIX 5 + KBo XIX 79, ld. még KUB XXVI 91 Vs. 6-7.
[12][26] Starke (n.3.) 45358.
[13][27] Starke (n.3.) 126766.
[14][28] Niemeier (n.24.) 295.
[15][29] Hans G. Güterbock, Wer war Tawagalawa?, Orientalia 59 (1990) 157–165.
[16][30] Niemeier (n.24.) 296.
A ma is használt kelet-európai kucsma mintha ennek a szkíta fejfedőnek a továbbélése lenne. A nadrágról egyébként általánosan azt tartják, hogy szkíta eredetű.
"Be is zárattam magam ide, és kedvemre bejárhattam az egész objektumot, aztán úgy kellett a tenger felől, a kaktuszokkal benőtt meredek szirtek felől a falakon kimászni. Nagyon izgalmas volt... "
Szia!
Minket 1996-ban a prágai várba zártak be majdnem. Még szerencse, hogy a teremőr előtte körülnézett, hogy mi ez az idegen nyelvű szöszmötölés...
Idézet tőlem a Volt-e magyar rovásírás? topicból (327. hsz.):
Götz például behatóan foglalkozott a h-r, g-r, s-r hangok által meghatározott – bekerítettségre, köröző mozgásra utaló – szavak családjával. Lásd: magy.kert, cserény, karám, garád, góré, szérű, csűr, fészer (tkp. a TESZ szerint is fél-szer, vö. falunagy>fónagy), kürt, kürtő, szarv, korsó, hordó, kulacs, szilke, csajka, serpenyő, karika, korong, gyűrű, hurok, garabó, kerít, horog, karom, hurok, háló, görbül, görbít; akk./assz. haru ’háló, hurok’, širdu, sirdu ’kötél, kantárszár, gyeplő’ (sodrással készítették), gaggaru ’korong’, kallu ’egy nagy edény’, karpatu ’egy nagy edény’, karu ’hordó’, sarsaru ’egy edény’, sila ’egy űrmérték’; héb. g-d-r, ch-r-m ’bekerít’, k-t-r, h-t-r ’körülvesz’, ’agal ’köröz’, ’akal ’görbít’, kikar ’korong’, ’ereb ’szövet’, ’aros, serid ’fonadék’, kalachat ’fazék, üst’; ógör. khórtosz ’bekerített, védett hely’, külix ’kehely’, güro ’teker, forgat, csavar’, kürte ’fonadék’, kürtia ’kosár’, kraterosz ’üst’, szkoliosz ’görbe’; lat. hortus ’kert’, gyrus ’csavarodás, tekervény, gyűrű’, cratis, crates ’fonadék’, sero ’összecsomóz’, cortina ’üst’, crater ’korsó’, calix ’kehely’, seria ’hordó’, solium ’kád, koporsó’; csuv. ś∂r∂ ’gyűrű’; óind k-r-t ’fonni’, č-r-t ’csomózni’; etióp karabo ’kosár’; arab haram ’hárem’; gót garda ’karám’; ófeln. gurtil ’öv’, kratto ’kosár’, hurd ’fonadék’; tör. qori ’körülvesz, őriz’; baraba-tat. qoram ’udvar, ill. udvar, amelyben állatokat tartanak’; ném. Garten ’kert’, Gürtel ’öv’, Kratte ’kosár’, Kreis ’kör’, Hürde ’karám’, Korb ’kosár’, Krug ’korsó’, Karaffe ’palack’, Kelch ’kehely’, Kelle ’vakolókanál, csanak’, Schalle ’tál’, Silo ’siló’, Geschirr (edény), Sarg ’koporsó’, Garn ’fonál’, krümmen ’görbül’, krümpfen ’görcsöl’, schürzen ’hurkol, csomóz’; litv. gardas ’karám’; ószláv gradu ’bekerített hely, város’ (szerintem a гóрод is a magyar garád fejleménye); szlk. krám, kram ’favágók, szénégetők alkalmi lakása, szálláshelye’.
Amit Götznél nem látok: magy. csörlő; ógör. kirkosz ’gyűrű, karika’, koronosz ’görbe, hajlott, hajlított’; lat. arena, eredetileg: harena ’kör alakú küzdőtér’, circus ’kör, ill. kör alakú pálya kocsiversenyek számára’, cohors, cors ’bekerített hely, udvar, cserény, karám’, curvare ’görbít, hajlít’, crispus ’göndör, fodros’, circulus ’köröcske’; ófeln. hring ’kör, gyűrű’, garto ’kert’; ófranc. curt ’bekerített udvar’, cercle ’köröcske’; óang. hring ’körpánt, fonadék’, geard ’bekerítés, kerítés, sövény’; ónorv. hringr ’gyűrű’; ófríz hring ’gyűrű’, garda ’kert’; óbolg.–ómac. kragu ’kör’; régi észak-franc. gardin ’kert’; ang. court ’udvar, sportpálya, bírósági székhely (régen a törvénykezés a mezők v. a város elkerített részein zajlott), whorl ’lendkerék v. emelőcsiga (1460 k.), levél- v. virágkarika, örv a növény szára körül, csigafordulat (pl. az ember ujjbegyén)’.
Ebbe a szócsaládba tartoznak még Götz szerint a következő – tekergőző, kacskaringózó mozgással összefüggő – szavak: óind srp ’csúszik-mászik’, krmi ’féreg’; zend rap ’csúszik-mászik’; óír cruim ’féreg’; litv. kirmele ’féreg’; ógör. herpo ’csúszik-mászik’, herpesz ’kígyó, féreg’, rhomosz ’szú’, karabosz ’bogár, rák’, szkorpiosz ’skorpió’, szkarabaiosz ’szkarabeusz’; lat. repo ’csúszik-mászik’, reptilium ’csúszómászó’, crabro ’lódarázs’, serpo ’csúszik-mászik’, serpens ’kígyó’; oszm. sazağan ’sárkány, nagy kígyó’, yoğur- ’gyúr’; csag. čavur ’fordít, forgat, csavar’; ném. Raupe ’hernyó’, Krebs ’rák’, Krabbe ’rövidfarkú ollótlan rák’, krabbeln ’kúszik, mászik’, robben ’kúszik, mászik’; franc. ecrevisse, skrebis, escarabiso, ekrebis, karabiso ’rák’.
További szumír megfelelők Götz nyomán: harub ’egy rovar, féreg’, gar, kar2 ’körülzár, körülvesz, keret, kerítés’, gur ’körülvesz, csavar, teker, forgat, hajlít, gabonamérték, pecsétel’ (a gyűrű az ujjra csavart karika alakú tárgy, melyet pecsételésre is használnak, sőt régen, különösen férfiaknál, ez volt az elsődleges rendeltetése), kur3 ’gabonamérték’; har ’összetekeredik, gyűrű, horog, hurok’, hur ’gyűrű, horog, hurok’, kur2-kur2, gur2, kur2 ’görbül, görbe, börbület, görbít, hajlít, kör’, sur, šur ’elhatárol, körülhatárol, körülzárt hely, helyiség’, šuru, šurun ’ól, istálló, karám’, šer ’köt’, sur ’fon’, gal ’egy nagy korsó’, gur9 ’egy mérőedény’, gur7 ’hordó, gabonaraktár, egy űrmérték’, hara2’söröshordó’, sila2 ’egy mérőedény’, šur ’egy edény’
szumír SAR sar ’kert, területegység, térfogategység’
akk. mūšaru ’virág- v. zöldségágyás, kert, zártkert’
Forrás:http://psd.museum.upenn.edu/epsd/nepsd-frame.html
A sor hosszan folytatható, itt most a Götz által összeszedett kifejezések számát csak néhánnyal egészítettük ki. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy „Győr” helyneveinket is pl. az avar gyűrűvárakkal magyarázzák.
Ami a lényeg: elég hajmeresztő, ha a TESZ olyasmit állít, hogy a „kör” XVII. századi fejlemény.
Hatti gima ’tél’
Orosz зимá ’tél’, magy. zimankó
Hatti hurta ’elátkoz, kárhoztat, káromol, szitkozódik, [mocskot, sértést] ráhord, ráokád’
Magy. hurít (Rimay János: Kiben Echótúl veszen feleletet – Szerelmes ének a Balassi-kódexben), hurítás (Fazekas: Lúdas Matyi; Arany: Daliás idők – Második dolgozat, 1853–55, II, 36)
Hatti malla ’szétmorzsol, őröl, zúz, darál’
Magy. mállik, malom, molnárMegjegyzés: A magyar Lúdas Matyi legősibb ismert párhuzama A nippuri szegény ember c. szumír történet; a főhős neve itt Gimil-Ninurta. Komoróczy közölte A. Leo Oppenheim Az ókori Mezopotámia c. könyvének magyar kiadásához csatolva (Gondolat, Bp., 1982, 439–447. o.). Julow Viktor több tanulmányt is írt a kérdésről.
A k és h hangzóhoz hasonlóan az s is lekophat a szavak elejéről.
A finnugristák szerint:
Alma szavunk gyöke: ab, av, ob, melyekből ablu/aplu-szerű szó keletkezhetett, minden indoeurópai nyelvben megvan (Nagy-Tóth F. 1998: 14). Ebből amlu, almu/elma, majd alma lett a törökben és azokból kerülhetett a magyarba (Bárczi 1958).
Forrás:"Gyümölcsészetünk"_a_honfoglalásig
Igen korainak tűnő amazon-ábrázolás egy görög fogadalmi pajzsról
Naupliában találták, a Pelopónnészosz déli partvidékén
(A város mai neve Nafplion. Magam is sokat időztem ott '95-ben, amikor a félszigetet stoppal körbejártam. Van egy nagyon izgalmas várrendszere, amely tkp. két dombon épült, az egyiknek a neve, ha jól emlékszem, Akronauplia, a másiké meg Palamidi. Hosszú, csigázó lépcsősoron lehet magába az erődbe felmenni. Be is zárattam magam ide, és kedvemre bejárhattam az egész objektumot, aztán úgy kellett a tenger felől, a kaktuszokkal benőtt meredek szirtek felől a falakon kimászni. Nagyon izgalmas volt... Egyébként buszközlekedési csomópont, innen lehet a legegyszerűbben eljutni talán Mükénébe, Tirünszbe, Epidauroszba, Apártába, Püloszba, na és persze Olümpiába, akinek nincs autója.)
A lúvi nyelvterület a hattitól délre, délnyugatra és délkeletre esett. Maga a "lúvi" szó egyébként egyaránt hasonlóságot mutat a "lüd"-del és a "lük"-kel...
szumír GAM gur2 ’kör, hurok, csomó, kötés, abroncs, karika, gyűrű’
szumír GIŠ.GAM ĝešgur2 (gešgur2) ’karima, körszegély’ 
szumír HIxAŠ2 har ’gyűrű, háló, hurok’
szumír DUG.DAG.KISIM5xBI dughara4 ’egy nagy tartály’
DUG.DAG.KISIM5xU2+GIR2 dughara5 ’ua.’ 
DUG.HA.RA dugha-ra ’ua.’
GIŠ.HIxAŠ2.HIxAŠ2 ĝeš-har-har (geš-har-har, giš-har-har) ’bekerítés’
LAL sur5 ’hám (lószerszám)’ 
szumír SAR sar ’kert, területegység, térfogategység’
akk. mūšaru ’virág- v. zöldségágyás, kert, zártkert’
Forrás: 
A Hatti (Szkütha) Birodalom tartományai, népei, nyelvei
A személyi kultusz jegyében
Igen korainak tűnő amazon-ábrázolás egy görög fogadalmi pajzsról
A fenti kép Dietrich von Bothmer könyvéből való: