Ahogy olvasgatom Birtalant, azon gondolkodom, vajon elmondanám-e az ismerőseimnek, hogy beteg vagyok? Ő vajon életben akart maradni? Bármibe lefogadnám, hogy már 2010-ben elkezdődött az a folyamat, ami 2013-ban vált láthatóvá, és aminek végén 2016-ban meghalt. Amikor kirúgták a munkahelyéről, és mély depresszióba esett, biztosan rápakolt egy lapáttal.
A magukat nyugtatgató kommentelők, a "nem fogsz meghalni" öncélú álszenteskedése, kb. annyit ér, mint szomjazónak egy pohár víz képe. Egy ideig megnyugtató, de eljön egy pont, amikor magélményekre van szükséged, nem időtöltésre. Szerintem ezek az "együttérzők" többet ártanak, mint használnak. Amíg lehet, nem mondanám el, csak egy-két olyan embernek, akiknél biztos lehetnék abban, hogy nem a sablont kapnám.
konkrétan, ismerősőm gyerekével most pont egy jónevű, TV -ben is szagember pszichiáterérzi úgy, hogy megrekedés van, itt a vége , fuss el véle, de az újabb időpontok bejegyzésre kerülnek. mi ez, ha nem lehúzás? 😱
Egyébként ez a faxság nekem anno tananyag is volt, -már a jogszabály- és már akkor is sikítva röhögtünk, vagy volt aki sìrt rajta, már nem magán az idézett jogszabályon, hanem annak érvényesülésén... Vagy te tapasztaltad az ellenkezőjét? Lelkiismeretből bagyon ritkán van, de a boríték a zsebbe után, már lehet hogy hajlandó foglalkozni veled.
Tudod, a vizsgálati lapon is rajta van a végén, hogy kezelésről meg mindenről tájékoztatva a beteg, közben mdg csak sima vizsgálat után ír egy véleményt, esetleg gyogyszert, ha szerencsés vafy még kontrollt is javasol...Hol érvényesül itt a jigszabályod? Baromi nagy pofa, meg asztalcsapkodás kell, ha szt ki akarod kényszeríteni, ezért aztán hazamegy a pubi, beüti a diagnózist, meg a latin kifejezéseket a gugliva és megpróbálja kitalálni, most akkor mi van?
Rengeteg szorongós, pánijbeteg keletkezik így, mert totálisan félreértelmezik az egyes megállapításokat, mertvhiányzik ugye az orvosi, a szakorvosi, meg az évtizedes tapasztalat... Így lesz egy eccerű koponya mri után a sok SM-es "beteg"....😆
Ez az évszázad vicce! 😂Joga az van hozzá, de gondolod, hogy a doki elmagyarázza mondjuk egy scoliosisos betegnek a 8-10 órás szakmai menetét? Mennyi az annyi, 44fok? akkor műtét lesz drága, ennyi.
Jogszabályokra hivatkozni ebben az esetben teljesen oktalan, mikor nspjainkban nyilvánvaló orvosi hibák miatt bekövetkező
halál esetén is összezárnak a dokik, és a legritkább esetben fizetnek kártérítést. A prof meg igen keveset keres, csak a magánpraxis meg a boríték kompenzál.
A tudom hova kell ütni, nem lehet blöff, mert először kell ütni és ha nem indul az ótó, akkor egyből kiderül a turpisság.
A valödi tudást kell megfizetni, erre gondoltam és ha az életedről van szó, akkor is a valós tudást választod, ha amögött egy csúnya pénzéhes doki áll, nem fox moralizálgatni.
Ne erőlködj, a szerző arra hozta ki, hogy nem fogják kitölteni, ami nyilván így is van, tehá akkor felmerülhet, hogy minden terapeuta rossz ember, vagy rossz szakember... Pedig nem, és még csak nem is nárcisztikusok.
A kalapács ütéses vicc lehet analogia, attól függetlenül, hogy a lélek (ami ugye nem létezik ) bonyolultabb, mint egy diesel, csal meg kéne értened.
"13. § (1) A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra.
(2) A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon
a) egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is,
b) a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
c) a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
d) a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
e) döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
f) a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
g) az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
h) a további ellátásokról, valamint
i) a javasolt életmódról."
Nem kell túlragozni, nem kell, hogy scalenus anterior vagy posterior, csak egy alap emberség.
A prof amúgy is kap fizetést, gondolom nem keveset. Ha pszichoterápiára érted, akár még igaz is lehet. Nyilván az, aki kiperkálja, nagy valószínűség szerint komolyan gondolja, ezzel megszűröd a klienskörödet.
A "tudom, hova kell ütni" ugyanúgy lehet blöff is, mint az, hogy tényleg tudja, hova kell ütni. Van, ahol működik, van, ahol nem.
"Egyszerűen, csak annyit mondana, hogy nehogy már a nyúl vigye a puskát!"
Azok mondanák ezt, akik a saját nárcizmusukat nem kezelték ki, és a klienssel sem törekednek egy egyenrangú kapcsolatra.
"A kitöltő kacag egyet beír sok-sok blődséget"
Egy nárcisztikus számára az ilyen hazugság nem megoldás, mert ők mindenáron egy grandiózus, tökéletes képet akarnak mutatni magukról - ha hajlandóak lennének esendőnek, emberinek mutatkozni, akkor nem lennének nárcisztikusok... A kitalált hibák és kudarcok ugyanúgy nem engedik meg, hogy később isten-császárnak mutassák magukat, mint az igaziak, ezért a nárcisztikusnak nincs más lehetősége, mint megtagadni a választ.
Nyilván a kérdőívet nem kell szó szerint venni, csak egy útmutató, hogy mire figyeljen az ember, és hogy alkalmanként milyen kérdéseket érdemes feltenni.
"AZ, HOGY TUDOM, HOVA KELL VELE ÜTNI..."
A terapeuták nem "tudják", hogy "hová kell ütni". Elméletileg van többszázféle terápiás iskola, egészen eltérő emberképekkel, de a gyakorlatban leginkább az empátiájuk van, a személyes tapasztalatuk, az emberi minőségük. A terápia a kommunikáció útján gyógyít, a kommunikációhoz azonban két ember kell, nem egy darab szar (aki kussoljon, fizessen, és tegye, amit a szagértő mond) és egy isten-császár, aki elérte a tökéletességet, és ezért a tekintélyét csak ne kérdőjelezze meg senki. Vagy sikerül kettejüknek összehangolódniuk, egy jó terápiás kapcsolatot létrehozniuk, vagy nem. A dolog mindkettejükön múlik - olyan nincs, hogy egy "guru" bárkinek a problémáját rövid úton meg tudná oldani. Felesleges a sebészetből vagy autószerelésből példákat hoznod, mert az emberi lélek sokkal bonyolultabb.
Ebben az esetben szetintem nincs olyan, hogy az ő szintje... A prof. már 30 éve tanulja és végzi az újabb eljárásokat a 6-8 órás műtétekhez, mit tud ezen 2 perc alatt elmagyarázni, mikor egy ilyen külföldről hozott eljárást mondjuk más nagytudású orvostársai is egy év alatt tanulják meg a segítségével? Illetve, hogy méri fel, hogy a betege mennyi tudna felfogni a magyarázatból? Tök mindegy, hogy latinul vagy magyarul nevezi meg az átvágandó izmokat, "tudja szakikám, átvágjuk a scalenus izmot", most boldog, esetleg van valami jobb ötlete?
A visszaéléssel kapcsolatban egy vicc: Fickó bevontatja a mercijét szervizbe, mert rossz a motor, nem indul a kocsi.
A szerelő felnyitja a motorháztetőt, és egy kalapáccsal ráüt a motorra, majd beindítja a kocsit, tökéletesen működik.
A fickó megköszöni és megkérdezi , mennyivel tartozik. 30ezerrel , válaszolja a szerelő. Mire a fickó, : megőrült, mi kerül egy kalapács ütésen 30ezer Ft-ba???? Válasz: AZ, HOGY TUDOM, HOVA KELL VELE ÜTNI...
Nem, pont arról beszéltem, hogy az empátia eszköze, és kapcsolódik a pácienshez, nem eltávolít tőle a személyes élmény.
Persze, lehet az embereket semmibe venni. Illetve azon a szinten, amin megértik, el lehet mondani nekik, mi fog velük történni. Pl. vehetem azt a példát, amikor sétálgatsz a gyerekeddel az erdőben, és ő rákérdez valamilyen természeti jelenségre. Válaszolsz neki valamit, amit már meg tud érteni belőle, vagy hagyod a francba, mert úgysem fogja fölfogni?
Nem tudom, mit tennék. Eleve csapda ez a kérdés, mert úgy teszed fel, hogy ott csak egy válasz lehet a jó, amit el akarsz fogadtatni. Úgy tűnik mindig vannak olyanok, akik kihasználják mások kiszolgáltatottságát.
Nem gondolnám, hogy egy terapeutára szoruló súlyosan mentális beteg, képes lenne-e reálisan értékelni a terapeuta élményeit, valószínűleg nem is kiváncsi rá, és a hangsúly itt most a súlyoson van.Elképzelem, ahogy valaki egy súlyos trauma után megroggyan és a terapeuta meg elmeséli, hogy Marok Marci és ő hogyan oldották meg a volt azonos nemű betege iránt felmerülő szexuális vágyait... A terapeuta még elgondolkodva a távolba mered, kesernyés kis mosollyal, majd megkérdezi a beteget, ja és visszatérve önhöz, hogyan is halt meg a férje, asszonyom?
Az már rég rossz, ha a beteg saját önálló koncepcióval érkezik a kezelésének irányában, mert annak nem fog megfelelni egy terapeuta sem. Biztosan észrevetted, pl a dokik nem szeretik, ha visszakérdeznek, vagy bővebb kifejtést kérnek tőlük. Ennek nem csak az az oka, hogy még sokan várakoznak kinn és ezért nincs idő...
Hanem, mert nem tarthat kiselőadást a kőműves szakinak arról, hogy miért pont ezzel az eljárással fogja megoperálni a gerincét, mert abból a kőműves egy kukkot sem fog érteni. Ráadásul attól hogy 'rossz' ember ( mert előre megmondja, hogy 150-et kér zsebbe az operációért), lehet, hogy sokkal jobb munkát végez, mint az erkölcsileg feddhetetlen 'jó' ember kollégája, aki nem kér hálapénzt. Te kit választanál, ha komoly műtét előtt állnál? A pénzéhes, etikátkanul eljáró prof-ot, akinek kisujjában van a szakma és híres a jól végzett műtétjeiről, vagy a tiszta erkölcsű kezdő kollégáját, aki lehet, hogy erkölcsileg magasabb szinten áll, de volt már pár műhibája? Tippelhetek?
Nem tudom, én nem adogatnék teszteket a potenciális terapeutáimnak, de gondolatkísérletnek érdekes. Nem maga a kérdőív az érdekes ebben, hanem az, hogy a személyes élmény elmesélésétől a terapeuta emberibbé válik. Ha ő sikeresen megoldott valamit, ha az ő életében is voltak a klienséhez hasonló élmények, amelyeket elmesél, az segíthet a kliensnek is.
...és hogy mit csinál az okos szakember? Pénzt keres. Megkéri szépen a kérdőív lobogtatót, hogy mivel ennek a 20 kérdésnek a kitöltése nagyjából két munkaórádba kerül, így először legyen olyan szíves, fizesse ki ezt az időt. Innentől kezdve, tiszta sor... Kitölti, ha nem tetszik az okoskodó betegnek, akkor lelép, de a terapeuta a pénzénél van és jót kacag... Igen, de mi van a kis beteggel? Mert mi van abban az esetben, ha már harmadik terapeutát minősíti a kérdőív alapján rossz embernek, vagy rossz szakembernek és nem veszi igénybe a "szolgálataikat", de már kifizetett nagyjából 60-90ezer Forintot? Lehet-e az ilyen embert meggyógyítani?? :)))) NEM!!! (és nem is érdemes) :))
"És ha nem hajlandó kitölteni...? Akkor üdv a való világban."
Ez a lényeg. Nyilván, hogy 100-ból 98 nem fogja kitölteni, és nem azért, "mert fáj neki az igazság", vagy "az illető nem elég jó ember és/vagy nem elég jó terapeuta.". Ha követnék
a tanácsát, akkor nem sok ember kapna terápiát. Arról nem is beszélve, hogy a gyógyulásért a kezeltnek sokkal többet kell tennie, tehát, nem csak a csúnya terapeuta bácsi lehet a hibás
ha nem úgy alakulnak a dolgok.
16. Soroljon fel kliensei közül hármat-hármat a következők szerint: akiktől félt; akiket utált; akiket le akart győzni vagy móresre akart tanítani; illetve akik iránt szexuális vonzalmat érzett!
Ez is beszarás, hogy sorolhatna fel a klienseit, ha titoktartási kötelezettsége van?
13. Soroljon fel három elismert, pszichoterápiában utazó szaktekintélyt, akiknek legszívesebben a képébe vágná, hogy kártékony hülyeségeket művelnek és tanítanak!
:))) és akkor mi van? Ezzel mit lehet mérni? Attól, hogy a képükbe vágná, még nyugodtan lehet jó és hasznos, amit tanítanak. Na jó, nem is foglalkozom tovább ezzel viccel... :)
Nem hinném, hogy fájna neki az igazság. Egyszerűen, csak annyit mondana, hogy nehogy már a nyúl vigye a puskát! :)))
Egyébként, a válasz nagyon egyszerű, többek között miért is baromság a kérdőív.
Julcsi néni (vagy Feri bácsi) a TSZ-ből kinyomtatja, kitölteti... A kitöltő kacag egyet
beír sok-sok blődséget, de mindenhol van érdemi (vagy igenlő) válasz... és akkor
mi van? Az érdemi válaszok tartalma nem releváns? A néni vagy a bácsi meg tudja, hogy
hazugságokat, szakmaiatlanságot írt-e? Ahhoz, hogy ezt ki tudja értékelni, neki
is magas szinten kéne foglalkozni a szakmával.
Itt van pl. ez a kérdés:
II. Terápiás felkészültség
9. Nevezzen meg három olyan pszichoterápiás irányzatot, amelyeket fontosnak és értékesnek gondol, de amelyekről nem tudna fél percig összefüggően beszélni!
Ha azt válaszolja rá, hogy nincs ilyen, mert ő mindent tud, mindenről tud órákig beszélni, akkor
a néni vagy bácsi rutinból kikérdezi, hogy akkor kérem, hogy meséljen erről, vagy arról?
10. Soroljon fel három pszichoterápiás technikát, amelyeket hasznosnak és értékesnek tart, és amelyeket készségszinten nem tud alkalmazni!
Odaírja válaszként, ilyen nincs, mert ő mindent tud? Akkor mi van? Elkezded kérdezgetni pszichoterápiás technikákról? Vagy elhiszed?
Vicces lenne, ha ilyen alapon minden műtét előtt különböző kérdőíveket töltetnél ki a dokival,
kérem, ameddig ezt nem tölti ki, addig nem vezetheti fel a szívkatétert??? :))))
Ez a lista egy marhaság, másrészről ha beír egy csomó blablát, hogy értekéli ki a beteg? Maga is egyetemet végzett szakember? Tudatosan félre is vezethet a válaszaival, kapnál egy álpozitív eredményt, szóval az egész abszurd és blőd. :) Szereted a meséket, vagy kinőttél már belőlük? Ha van egyszer felesleges negyed órád, olvasd el:
Egész biztosan nem vagy "szar". Én a jó pszichológust nem úgy képzelem el, mint aki megjavítja a szart, hanem mint aki segíteni tud az erdőben eltévedt embereknek. Valaki, aki nemcsak a hegytetőn (vagy sokszor csak egy képzelt hegytetőn) osztja az észt, hanem megtalál és útbaigazít - persze az utat mindenképpen te teszed meg. A jó terapeutánál "emberi a helyzet" - ha közben szarnak érzed magad, akkor ez csak azt jelenti, az illető elmulasztotta a lista kérdéseit önmagának feltenni...
Birtalan Balázs blogja érdekes, szerintem különösen érdekesek a sématerápiát bemutató írásai, amiket a http://sematerapia.hu/ oldalon gyűjtött össze (az utolsókat már a betegsége miatt összecsapta, de amúgy is az elsők a fontosabbak). Persze mint minden ember, ő sem volt tökéletes (de legalább tudta, hogy nem az...), ez sem szentírás.
Mindenesetre a pszichológus csak egy ötlet volt. Sok egyéb dolog is segíthet. Például a sétálás, vagy más mozgás csökkenti a stresszt, és ha csökken a stressz, akkor nő a belső szabadságod. Vagy ha nem veszed túl komolyan a dolgokat, ugyanaz - stressz csökken, szabadság nő. (ezeket te is tudod, de gondoltam nem árt megismételni... :)
Az alábbi videón is megmutatja egy texasi nő, hogyan lehet a dolgokat nem túl komolyan venni és az élet egyszerű örömeit élvezni...:
Passz. Milyen az énképem, vagy milyen nem, pszichológus vagy nem pszichológus, szar vagyok vagy nem vagyok szar, és ez mennyire szórakoztató. Asszem megcsömörlöttem ettől az egésztől.
Elvileg egy jó terapeutával a feltárás sem olyan borzasztó, de persze nehéz jót találni. Itt egy útmutató (egy halálosan beteg - azóta elhunyt - terapeuta írta, aki már megengedhette magának az őszinteség luxusát):
Persze, attól, hogy felveszed a telefont, az még nem garancia arra, hogy legközelebb már könnyű lesz. Nem is ilyesmire gondoltam (csak sajnos lusta voltam jobb példán gondolkodni), hanem valami olyasmire, amit ezért nem teszel, mert az önképedbe nem fér bele. De ez az egész csak akkor érdekes, ha az önképedet meg szeretnéd változtatni, amiben - most jobban belegondolva - nem vagyok biztos.
Elvileg persze, én is látom, hogy ez öröm sokaknak, nem vagyunk egyformák.
Te is egyedül szeretsz menni, hát ezt megértem. A természetbe a természetért magáért megyek, nem azért, hogy másokkal foglalkozzak.
Persze, miért is kéne, de ez egyáltalán nem a te hibád!!! Ez ennek a tendenciának a hibája, ami futótűzként terjed(t) el a világban, és egy teljesen más, értékrendet, magatartási formát vár el attól aki részt kíván venni a mókában. Te is tudod, de leírom a közhelyes gondolatomat, a fejlett fogyasztói társadalom... Innentől meg a szokásos blabla, ami nem akaro leírni, de itt segíthet a családi minta, értékrend és nem gondolok feltétlenül pl a vallásosságra, sőt.
Ha már Karinthyt hoztad, akkor hadd idézzem én is őt, némi pontokon csatlakozhat a témához
Persze, fizet áfát, de a táppénzei, meg a tb kezelése jóval többe kerül a társadalomnak, de eszem ágában sem volt téged egy alkoholistához hasonlítani, rossz volt a példám. Lényeg a lényeg, itt a jó idő, írtad, szereted y természetet.
Rengeteg kiránduló csoport van, még olyan is, ahol fiatal normális emberek, direkt összekötik a hasznosat a kellemessel, és a túrázás mellett ismerkednek! Mondjuk, én magamban szeretek túrázni, hogy akkor és addig és oda menjek, ahogy akarom és ne kelljen senkire vigyáznom. Aztán általában optimális eserben eljön az az idő, mikor azért mész túrázni, hogy a gyerekednek mutasd meg a természet szépségeit, az szerzi az örömöt, mikor a másikat a hozzád
tartozót látod örülni. Örömöt adsz, de kapsz is egyben és ugye egy bizonyos kor után már adni nagyobb öröm, mint kapni. Szerintem.
Úgy írsz, mintha ez lenne a munkád. :) Én megértem, hogy a nemzetfennmaradás szempontjából ezek jogos kérdések, meg az elöregedő Európa meg minden, de most csak ezért nem fogok összeállni valakivel. Ezt nem lehet kikényszeríteni... olyan életkörülményeket kell teremteni, hogy abban az embereknek kedve legyen családot alapítani. Ezt nem lehet felülről, programszerűen szájba rágni.
Szerintem nem az alkoholistához kéne hasonlítani (mellesleg az alkohol után adót fizet), hanem egy olyan magányos, produktív emberhez, aki pl. rendszeresen adakozik, vagy olyan szakmában dolgozik, amely által segítségére van másoknak.
és egy tényleg utolsó. A boldogságot hajszolni nrm kell, de ahhoz, higy bokdog legyél, tenned kell. Meg kell adnod az esélyt magadnak is és másoknak is. Egy nagyon 1szerű példa: Hogyan találhatnál magadnak embert akivel boldog lehetnél, ha kizárod magad a társadalmi érintkezési formákból, a kapcsolat teremtéstől. persze, dolgoznak már a virtuális boldogságon is, és aki nem tartja magát alkalnasnak a probatételek valós megvívásához, az különböző 'pótszerekkel' helyttesíti a valós tartalmas életet. Persze ettől ő még lehet nagyon boldog, és ki ítélkezhet a másik boldogsága felett? Van-e hasznos és haszontalan boldogság? Nyilván társadalom szempontjából hasznosabb annak az egyénnek a boldogsága aki boldog családi életben újabb adófizetőket nemz, mint az, akit az alkohol tesz boldoggá, mert az még költséggel is járhat a társadalomnak. Viszont az egyének szempontjából mind a kettő boldog.
Mégis az emberek többsége az egyik boldogságát kivánatosnak, a másik boldogságát elítélendőnek tartja.
Van-e értékesebb boldogság? Ezt viszont csak az alapvdtő emberi értékrend, társadalmi normák, elfogadások alapján
határozzuk meg,tehát, ezeket is figyelembe kell hogy vedd, különben boldogságod ellenére kirekesztheted magad a társadalomból.
Még egy gondolat... Nem kell túlságosan idealizálni a dolgokat és nem kell várni a boldogságra. Ha a válási statisztikát nézzük, akkor láthatjuk, nagyon keveseknek sikerül, mert sokan még el sem válnak, úgy örlik egymást. Ha persze mindenki így gondolkodna... De nem így gondolkodik a nagy többség. Tudod, ha nem próbálkozol tovább, akkor veszted el az esélyt a 'megtalálására' , amikor már nem próbálkozol tovább? Tehát a kérdés, valóban akarod-e?
