Én nem vágtam vissza semmit rajta, a tavalyi vesszők mind elfagytak és most meredeznek mint egy-egy lándzsa, alatta az öregebb ágakból nőttek hajtások. Van amelyik már 25 cm, a kisebbek még csak 2 cm-esek de életerős szép mind. Levághatnám az elfagyott vesszőket, de minek maceráljam?
Kismaros. Van ami hajt, de nem tetszik. Erőtlen rügyezés, pici erőtlen hajtások. Ha a törzs egyik oldala vagy a kérge néhol megfagyott, akkor még kihajthat, de mi lesz később? Olyan is van, amit nem vágtak vissza és sem tőben, sem az ágakon nem hajt. Szerintem ez megmenthető lett volna, ha visszavágják.
A mienk is elfagyott és az összes a faluban. Amennyire csak lehetett a talajhoz közel (tőben) levágtam már egy hónapja. Most tőből hozza az új hajtásokat. Van az utcában 1 kontroll bokor, amit nem vágtak vissza. Majd meglátjuk melyik az eredményesebb módszer.
szép napot peter 513 kalocsai ferenc vagyok azzal a kérésel fordulok hozzád hogy ha tudsz még gyökeres hajtást keriteni gondolj rám most tavasszal nem ébredt a fügém sőt szerintem nem is fog a postaköltséget természetesen állom előre is köszönöm kérlek irj a ferenc.kalocsai@citromail.hu
szép napot mindenkinek érdeklődnék ki tudna nekem egy két fügevesszőt vagy tövet adni volt fügém de sajnos a tél elvitte ujakra pedig nincs pénzem előre is köszönöm az im c ferenc.kalocsai@citromail.hu ja és mindegy milyen fajte csak egyszrr teremjen
Jani jól beszélt, várj még, a füge egyébként is később lombosodik, mint a többi növény, ez a május meg elég hűvös volt. Ráadásul ha pont határon volt a hőmérséklet, akkor jól megfagy a füge, nem pusztul el, csak megkésik. Ez azt hozza maga után, hogy nem pusztul el tövig, de a késés miatt nem érnek be a másodtermések sem, meg a vesszők sem, így egy következő téli kisebb hideg is el tudja vinni az új vesszőket. A rossz fekvésekben ezért nem megy semmire a füge.
Szerintem várjál még a fűrésszel,a miénken még ma is jöttek elő új rügyek. A meleg, a napsütés meghozza a hatását. Végülis most már tisztán látom az történt, hogy a tavalyi hajtások teljes mértékben elfagytak és lejjebb a két éves, vagy még öregebb ágakon alvó szemek indultak be.
Ugyanígy van két tő szőlőm is, termés már nem lesz de nem kell ujraültetni, ez is valami.
Nálunk is hasonló a szép magas fügefánk, mint legtöbb képen. Mi a teendő? Mikor kell hozzányúlni fűrésszel? Talán a jövő év elején? Ősszel már látható, hogy melyik ágban van élet, vagy már kiszáradt? Szomorú látni, hogy másoknál sem kegyelmezett a tél a fügefáknak.
Hát igen ez van nálunk is, már annak is örülhetünk hogy kihajtott a füge egy ilyen tél után. Termés nincs, talán majd a másodtermés ha szép hosszú ősz lesz.
Jzia Ju! A déli oldalt a ház déli oldalára érted, vagy déli domboldal? Hol laksz pontosan? A takarás attól függ, milyen fekvésben laksz. Ha dombtető, domboldal, legalább 40-50 méterrel a környező sík vagy völgyszint felett, akkor nem muszáj takarni. Ha ennél nagyobb a szintkülönbség, akkor meg felesleges is. Ha sík, völgy, mély fekvés, tehát nem domb, akkor kell takarni. Ha van teraszotok, tornác, pajta, vagy bármi olyan építmény, ami alatt szabad levegő van, akkor az elé ültetve növelhető a nemelfagyás esélye, mert ha kint -18 fok van, de van egy terasz, ami felett plafon, tető van, akkor a tető alatt lényegesen melegebb levegő van, ami mintegy lehelni tudja a fügét olyan éjszakákon, amikor elfagyhat. Ugye a füge tűréshatára -15 fok körül van. Ezért kérdem a házad pontos elhelyezkedését. Ha mondasz egy címet, megnézem a Google Earth-on a magasságot, fekvést, minden egyebet.
Nekem is segítenél a helymeghatározásban? Néhány ismerősnél láttam fügét, és most nagyon szeretném kipróbálni. A házunk mellett kb 2 m-nyire, D-i oldalra tudnám ültetni. Érdekelne a véleményed, h mennyire kéne takargatni? Előre is köszönöm, üd, Ju
A télen sajnos elfagyott a fügebokrunk. Tudna esetleg valaki dugványnak való ágacskát, vagy esetleg kis gyökeres dugványt küldeni? Cserébe fel tudok ajánlani aloe verát, termő citrom ágat dugványnak, gyökeres zöldikét, piros hajnalka, rózsaszín télálló kínai leánder és bögrevirág magokat.
Nem kiszáradt,hanem elfagyott sajnos.Pár hét múlva,-ha addig nem indul be több rügy a talaj közelében,akár le is vághatod róla az összes ágat,aztán bizony újra fel kell nevelni a bokrot,hogy teremjen.
Érdemes volt végig rágnom magam az összes hozzászóláson. Egy picit megnyugodtam, és nagyon sokat tanultam. Az olvasgatást megelőzte, hogy több mint 10 éves fügebokor van a kertrünkben, ami jó pár éve terem. Az utóbbi 2 évben beérett az őszi termés is, és rengeteg gyümölcs volt rajta. Sárga gyümölcsű,finom édes. Nem nagy sikerrel, de megpróbáltam lekvárnak is elrakni.Ha tud valaki egy olyan receptet, ami megszabadít a magoktól, és leírja, azt nagyon megköszönném. Az is igaz, hogy egy darabig nem lesz gondom a magokkal, de még a füge túltermeléssel sem. Sose takargattuk, mégis minden évben szép nagyra nőtt. Nem úgy az idén. Minden ága kiszáradt, épp azon gondolkodtunk, hogy ki kell vágni amikor a tő közepén megjelent egy levélke. Most ez a pici hajtás lehet 10-15 cm-es. Hallgatva Rátok, megkegyelmezek a bokornak, hátha ebből a kis kezdeményből lesz még valaha olyan növényem, mint amilyen az elmúlt évben volt. Akkor alig tudtam már mit kezdeni a sok terméssel, a rokonok, ismerősök, és a szomszédok is kóstolhatták.
ez lehet az én bokrommal is.megvédeni megvédtem,de nagyon későn indult az egyébként nem számottevően elfagyott vesszők,ágvégek miatt.most már megindult ezerrel,de amint látom alig lesz rajta első termés.félek,hogy emiatt túlságosan megindul vegatatívan