A kávé, kávéfőzők és -darálók tudománya és művészete.
Szeretettel várunk kérdéseiddel és véleményeddel, de előbb nézz szét a www.kavekorzo.hu weboldalon, ahol már sok elméleti és gyakorlati tudnivalót összefoglaltunk.
Az újonnan kapható ESE-podos gépekből két típust merünk nyugodtan ajánlani, Podstar és Didiesse Frog. Sajnos kissé drágák, ahogy mondtam, 60 körül. De SiD-nél egzotikusabb példányok is felbukkanhatnak, amik ugyanolyan jók, csak pl. egy kávémárka nevével vannak feliratozva.
Múltkor éppen egy 40-körüli elképzelésre adogattunk tanácsokat.
Az én javaslatom: most adok el pepeepepe-nek egy Iberitált 24-ért, az keveset használt makulátlan állapotú, a gyári sem jobb semmivel nála. Egy ilyesfélét érdemes kifogni. Hozzájön egy használt főző 10-15-ért és 40-ből sokkal jobb kávét iszol mint dupla-háromszoros árú automatából plusz kevesebb szívás a meghibásodásokkal. UIgaz ezzel dolgozni kell és kitanulni a "szakmát". A daráló úgyszólván örök életű, egy normális állapotú használt bőven él addig mint egy automata, és ha netán mégis javítani kell az töredéke lesz az automata javítási költéségének.
Olvasd el a fórum honlapját, van szó podosról, automatáról is. Arról mit várhatsz tőlük, melyiket miért vagy miért ne válaszd.
Csak annyi, hogy egy belépő szintű gép (DeLonghi, Krups, Saeco) + egy általánosságban elfogadott jó daráló (Iberital pl) árban ott van, mint egy automata. És miután beállítgattad meg ráéreztél, a belépőszinttel is jobb kávét lehet csinálni.
Az automata ad egy stabil, közepes KV minőségét maximum, tény, általában stabilan. ha már megvan a gyakorlat, akkor pár esetet leszámítva minimum ezt, de általában jóval jobbat lehet masszívan főzni kézzel. A POD-os szett meg általában ad egy erős közepes kávét mindig. Persze nagyon jól beállított automata tud hozni egy jó POD-os gép szinvonalát. Egy ideig... aztán megint állítani kell. Meg öregszik a KV, miegymás. PODnál meg ezek a tényezők nincsenek, vagy jóval kisebb mértékben vannak csak jelen.
"Ennyiért én egy SID által átnézett, felújított ESE-pod-osat vennék."
Ez az ideális megoldás szerintem is.
B tervként: a kiállításon láttam a Lavazza.hu standján, hogy ingyen is adnak a kapszulás (egyéni szabványú, nem ESE-kompatibilis) gépeikből, ha vállalod havi elfelejtettem-mennyi (de napi 4 már elég) kapszula megvételét, persze szintén tőlük. Ezek a gépek tényleg jó eszpresszó csinálnak egy gombnyomásra, már többször is kóstoltam és a kapszulák ára sem olyan elszállt, mint a Nespressónál. Viszont nagyon szeretni kéne a kétféle így elérhető kávéjukat (Dolce és Forte) ahhoz, hogy vki beérje ezzel a "választékkal"...
Irdatlan hosszú linkjeik vannak, inkább nem másolom be. Elmész a www.conrad.hu oldalra, és a keresőbe beírod, hogy "IPC-1L".
Általában a Conrad nem a legolcsóbb hely, amit máshol árulnak, nem náluk érdemes megvenni, de nem tudok róla, hogy ilyet máshol ennyiért árulnának. Ez egy mikrokontroller-vezérelt automata töltő, mindent tud, kíméletesen tölt, de ha egyszer-egyszer kell, akkor nagy árammal, gyorsan is tud (benne van minden szükséges védelmi automatika erre az esetre is). Kisüt, feltölt, regenerál, diagnosztizál*, mér, kijelez, én több éve használom, tanácsomra többen is ismerősök közül, kiváló.
* Használtam én is egy ilyen falit, Energizertől, a Conrad utána gyönyörűen ki is tudta mérni, hogy alig egy év múlva az eredetileg 2500 mAh-es akku már csak valahol 1300 környékén jár... Az a baj ezekkel az egyszerűkkel, hogy semmit nem ellenőriznek, mérnek, csak valami átlagos (és elég nagy) árammal töltenek, mint a hülye, és kész. Még olyan sem szokott lenni bennük, hogy a töltés befejeztével fenntartó töltésre térnek át, csak nyomják, mint süket a csengőt.
A podos gép kávéválasztéka nagy és ténylegesen kihasználható. Ez szerintem nem csak egy tényező a többi közül, hanem az átlagnál sokkal fontosabb dolog. Azóta érzem ezt így mióta podosom van és ténylegesen élhetek a választék nyújtotta lehetőséggel.
A topikhonlap jól leírja, hogy ha 4 kávé bemegy napjában akkor a pod többlet költségéből egy év alatt már kijönne egy daráló.
Azt korábban leírtam, hogy az én legalapabb alap iber-saecó cuccom jobb kávét főz mint a podos. Azért a podos sem rossz, tényleges élvezetet nyújt. Más pályán játszanak más előnyökkel és hátrányokkal.
Kezdőnek, vagy haladónak második gépként vagy olyan embernek ajánlom aki a bajlódást nem vállalja és ezért automatát akar venni, na ő inkább podost vegyen szerintem.
Pedig van. Mert napi 10+ espressonál már POD-ból elég horror a KV-zás költségvonzata. Igy hiába lenne meg olcsón a gép, ha etetni drága. Amugy is drága, de a napi 2-4 KVnál nem tétel a havi KVköltség még talán. 10nél már nemkicsit az.
Főleg mivel nyugodtan lehet egy laza 80-120 forintot számolni POD-onként.
Nekem kb. két hónapja van főzőm + daráló (gaggia és iberital). Még az elején én is kifejezetten automatában gondolkoztam, és legalább kellett 2 hónap mire megértettem, hogy miért nem lehet azzal igazán finom kávét főzni. Nekem ez a két cucc 60.000 forintba került, tudtam volna venni ennyiért jó nevű automatát, de nem tettem.
Érdekes tanács, nézegettem a neten ezt is, de mivel ezt még sosem próbáltam (nem ittam ilyen kávét - automatasat meg már igen, ami sokkal jobb volt mint amit én főzök otthon) így nem is kalandoztam ebbe az irányba. Minden esetre ezt is meggondolom.
Én üsmög előjövök az elméletemmel, miszerint a kezdők számára találták ki az "ESE pod" rendszert.
Ez előrecsomagolt kávépárnákat jelent amik hatalmas választékban állnak rendelkezésre a legjobb kávékból, így az ember sokféle kávét végigkóstolhat anélkül, hogy megrendelne mondjuk egy kilós szemes zacskót, ami ráadásul esetleg kóstolva vacaknak bizonyul. Neki, még akkor is ha mások esetleg odavannak érte.
A gép ára akár újan akár használtan az automata fele-harmada, szerkezete sokkal egyszerűbb, nincs olyan bukta, hogy megveszed, aztán egy hét múlva vacakol, a szerelő meg közli, 30 rongy a javítás.
Használata éppolyan egyszerű mint az automatáé, nincs méricskélés, darálás, tömörítés, stb. Még praktikusabb is, mert az automatába beöntesz félkiló valamit azután azt iszod egy hónapig. A podos géppel nem, folyamatosan egymás után főzhetsz egy arabicát asszonynak, majd tiszta robusztát a koffein végett magadnak, majd egy írkrémlikőröst a házmesternek és így tovább. Pl. ha társaságban hatan hatfélét kérnek az podossal megy, automatával nuku.
A vele főzhető kávé minősége -mondják- jobb az automatánál, de nem olyan jó mint a gép-daráló párosé. Nem is olyan macerás.
A podok drágábbak mintha magadnak darálsz kilós zacsiból, ezt ellensúlyozza a sokkal bővebb választék. Nekem most vagy negyvenféle podkávém van itthon, bármelyikhez támad gusztusom azt iszom. Ki az aki ennyiféléből válogathat zacskózva?
Ok! Most egy leseíromszarvasimezei kávéfőzőm van, de utálom :) kéretik nem nevetni) . Elég kaki kávét főz, de ugye ezt mondanom sem kell, hiába veszek bele márkás kávét. Akkor mit ajánlasz kávéfőzőt ami jobb mint a kávégép és még nem is olyan drága?
Egyáltalán nincs rendjén, az enyém ugyan nem szuperpontos, csak amolyan konyhai, de évekig elmegy egy elemmel. Éppenséggel újratölthető akkut is lehetne bele tenni, de ilyen hosszan tartós helyekre, mint távirányítók, órák, mérlegek, hasonlók szerintem nem éri meg, azt érdemesebb fényképezôgépekbe, lejátszókba, többet fogyasztó és gyakrabban feltöltendő készülékekbe használni. Viszont, akkor már jut eszembe, a konnektorba dugható, adapter formájú töltőktől meneküljön mindenki, akkor is, ha jó név van rajta (Varta, Energizer, satöbbi), csak az akkuk gyors ütemű legyilkolására alkalmasak, másra nem.
Mellesleg a kevésbé pontosakkal is lehet aránylag pontosan mérni, ha nem a konkrét értékre figyelsz, hanem arra, hogy mikor változik, tehát például mikor ugrik 13-ról 14-re. Ettől még nem lesz a pontossága a többszöröse, de azért segít valamit.
Automaták közül egyetlenegyet sem favorizálunk, a felújítottakat pedig még kevésbé. Az automata drága, rövid ideig él, drága a javítása (az, hogy felújítottnak hirdetik, semmit nem jelent, talán kicseréltek benne egy-két tömítést, attól még két hét múlva meghalhat), és jóval gyengébb kávét ad, mint amit az áráért (vagy akár még kevesebbért is) megvehető, ügyesen összeállított daráló-főző kombináció nyújt. Ezzel szembe csak az egy gombnyomás kényelmét lehet állítani, azt pedig neked kell eldöntened, ez a komfort ellensúlyozza-e neked az összes többi hátrányt.
Tisztában vagyok vele, a nagyapám 3x szökött meg hadifogságból, itthon meg szocdem párttag lett, ja és mindezt falun... Nem mellesleg ő építette a répcelaki sajtgyárat, illetve annak elődjét.
A Barista Boltban van kis kb. zsebszámológép méretű digitális mérleg tizedgrammos (század?) pontossággal. Interneten mások is forgalmaznak ilyesmit. 5-7eFt.
És akinek van ahhoz kérdésem: nekem egy hét alatt lemerül pedig nem zúgatom fölöslegesen. Erre azt írták ez csak a vele adott elemmel van így, mert az csak kotlátozott értékű eladási cucc. Néztem, rendes lítiumos volt. Azután az új ugyanannyit bírt. Drága az elem, ez így nem lesz jó. Ez így van jól (sima becsapás a kereskedő részéről) vagy az enyém hibás?
Én sehogy. Szemre X-ig töltöm a szűrőt tamperelés után, s jó. Próbáltam kevesebbel, meg szintig töltve is, valahol 2 mm-rel a max alatt környékén ad ideálisat a Krups. Addig teszem bele a KV-t.
Sziasztok! Bocsi ha rossz topikba írok, de tegnap beleolvastam jó sok hozzászólásba és úgy gondolom, hogy ha valaki akkor ti tudnátok segíteni. Szeretnék venni egy automata kávégépet (saeco és társai). A vaterán néztem több gépet is amik felújítottak...stb. Mi a véleményetek, illetve vannak általatok favorizált gépek? Szigorúan csak itthonra kellene a gép, saját fogyasztás kielégítésére, ezért nem baj, ha kisebb mint egy hűtő :D . Előre is köszönöm a segítséget!
Ma reggel türelmesen kipróbáltam az Expolygonnál vásárolt kétcsészés Marzocco-szűrőt. Valóban sokkal krémesebb a kávé, egyenletesebbnek latom a kioldódást, lefolyást is, látványos a különbség. És ami nagyon nagy előny, hogy a szűrő, ill. a kávépogácsa nem tapad a felsőszűrőhöz, nincs túltöltve.
Én nem használok a szűrőtartó karhoz rugót, jobban szeretem, ha a szűrőt cserélem abban az esetben, ha két kávét kell készítenem gyorsan egymásután... A karban levő szűrőrögzítőből pedig túl nehéz kifeszegetni a szűrőt, így kiiktattam a "rugót". (Okok után kutatva nézegettem a 2 db. "hibás" Marzocco-szűrőt is -- ld. 30907 hsz. --, valami gyártási gond lehet, mert ferde az oldalfala mindkettőnek, és 1,5-2 mm-el magasabb a szűrő egyik oldala, mint a másik: feltehetően ezért szorult ez a két darab...) Viszont a többi jól működik. Elsősorban azért váltottam (azon kívül, hogy sokan ezt javasolják is), mert a Gaggia szűrője 14 gr-al már sok kávé esetében "túltöltött" volt, szorult a felsőszűrőre etc...
No a nagyapám kivette nagyanyámat az általad írt okok miatt az uradalmi cselédségből, így csak egy iparosságig sikerült felverekednie magát a fámíliának...
monyesz ha gazdasági cseléd volt a családban akkor ne zárd ki az arisztokrata vérvonalat:-))) Akkoriban ismert mondás volt: Apám is gróf volt, fiam is gróf, csak én maradtam cselédnek.
Nekem igy ahogy van tetszik. Elején is vonzott, de nem is. Aztán megért. Mikor írtátok a rendelést, 3x beírtam, hogy kell belőle 1 pár, majd kitöröltem. Aztán mostanra megérett a gondolat. Kell.
Az alsó kettő is Molinári? A fényképen nem pontosan olvasható.
5star-nak mondd kérlek, hogy ha megint adódik Roen csésze akkor szóljon, mi meg ne tököljünk annyit a rendeléssel mert elviszik az orrunk elől. Nekem nagyon bejött volna. Perté csészék hasonlók, a kedvenceim.
Önsorsrontó lennél?:-) - "...A kollegák a technikát itt nem értékelik, csak azt a verejtéket, ami csorog a homlokukról olyankor, mikor néhány csapba öntött kávé után végre sikerül nekik kicsikarni valami kávéhab-szerűt a hagyományos szűrőkarukból..."(30 278.hsz)
Márpedig a Gaggia Classic szűrőkarja (is) ilyen - nem vettem hozzá nyomásfokozó betétet (a gyári terminológiában perfect crema device) -, s a világért sem sértenélek meg vele...;-)
A Pascuccinak háromféle keveréke van. Mindegyiket kóstoltam már, és roppant elégedett voltam velük. Nehezen tudnék rangsorolni - mostanában a Classicot szeretem a legjobban, de a múlt héten ittam 2 csésze Mildet a bemutatóteremben, és teljesen odavoltam tőle...egyszerű: próbáld végig mindet;-)
A 82111-es beírásomba nézz bele, hátha eszedbe jut valami. De az sem baj, ha semmi, mert olyan szépek ezek a kávék, hogy legszívesebben megtartanám mindet magamnak! :-)))
Igen, világos, hogy korábbi szabályokról beszél, csak azt tartottam kizártnak, hogy a rossz minőség lenne bcs. Pl. mint bornál, nem mindegy, hogy szimplán nem jó az ital, vagy pedig vizezték, műtrágyából és egyéb vegyipari termékből készítették. Az előbb eset csak a szakma hiányos tudása, az utóbbi pedig sokkal súlyosabb...
ON
Yeahhh kartács jóvoltából pár hete Pascucci Classic van itthon, mondanom sem kell, igen népszerű. Tényleg lehetetlen elrontani szinte. Tud valaki többet a márka többi keverékéről és esetleg az A/R arányról?
Helyi közlekedésről fogalmam sincs, sosem használtam még, az Opernring felől a Kärntner strassén kell elsétálni a Stephansdom-ig majd az utána következő kereszt utca a Wolzeile, és a 27-es szám alatt van a TasteIt.
Ja, a tamper 17 volt.
Fasza dolgok vannak ott, láttam egy Bugatti Diva-t potom 550 -ért. Nekem nem tetszett.
5star megkért, hogy tolmácsoljam legméjebb sajnálatát, nagyon röstelli, hogy ilyen szerencsétlenül alakult. Kb. 2 hét múlva jön Pestre, így van bő 1 hetünk, hogy mindenki eldöntse szeretne-e a Roen helyett másik csészét.
A Roen-t kérők nyilatkozzanak, hogy kell-e nekik másik csésze. Ha a Molinari csészékből összejön legalább 5 dobozzal, akkor 5star ad még egy ezres kedvezményt ezekre.
"Kalandos tapasztalatok" Gaggia Pure Espresso és Marzocco-szűrők...
Ma voltam az Expolygonnál. Korábban, a napokban Yeahhh megnézte, a helyszínen tesztelte, összehasonlította a saját eredeti Marzocco-szűrőjét és az Expolygonnál árusítottat, állítólag az is eredeti (ezúton is köszönöm, Yeahhh!). Eredmény: azonosak a szűrők.
Ma kimentem az Expolygonhoz, és bevásároltam: vettem 4 db. Marzocco kétcsészés, és 2 db. egycsészés szűrőt. Az ár nem vészes, 582 Ft/db. Eredetit kértem (fogalmam sincs, hogy van-e "eredeti" ill. "utángyártott", ill. hogy e kettő között mi a szemmel látható különbség, és hogy egyáltalán két típust forgalmaznak-e...).
Hazajöttem, aztán jöttek a TÖBBSZÖRÖS MEGLEPETÉSEK...
A Gaggia Espresso Pure szűrőtartó karjába behelyeztem a Marzocco kosarat, simán, könnyedén beugrik. Akarom felhelyezni a főzőfejbe: hát ez már nem megy. Mintha túl "magas" lenne, bele sem kapaszkodik a "karom" a "perembe". Erősebben húzom a kart, sőt, eröltetem, valahogy becsúszik a helyére, de bár ne tettem volna. Mikor leszedtem a szűrőtartó kart, a szőrő felragadt, mint egy abroncs rászorult a főzőfej felsőszűrőt is tartó részére... Jó tíz perc kemény feszegetés után nagy nehezen sikerült lepattintani, lefeszíteni. Természetesen a gépet hátára kellett fektetnem, másként nem tudtam volna lefeszíteni.
Másodszor is próbáltam, egy második Marzocco-s kétszemélyes szűrővel: eredmény ugyanaz...
Megelégeltem, kukába ki akartam dobni. Aztán a kezem ügyébe akadt a Marzocco egycsészés szűrő is. Gondoltam, egy próbát megér: tökéletesen, hibátlanul felsimult a főzőfejbe és a kar leemelésekor szépen, szabályosan lejött. Tökéletes. Nézem a második Marzocco egycsészés szűrőt is: eredmény szintúgy jó, hibátlanul felsimult a főzőfejbe és a kar leemelésekor szépen, szabályosan lejött. Tökéletes.
Ott hevert még a négy kétcsészés Marzocco szűrőből két darab, amelyet nem próbáltam. Első gondolatom az volt, hogy hagyom a fenébe, de valami azt sugallta, próbálam ki azokat is. A lényeg: ez az "utóbbi" két darab kétcsészés Marzocco szűrő TÖKÉLETESEN felsimult a főzőfejbe és a kar leemelésekor szépen, szabályosan lejött.
Mondanom sem kell, hogy kurv@r@ elegem lett, a "hibás" kétcsészés szőrőket ismét próbáltam, de azok újra úgy felszorultak a főzőfejbe, hogy csak nagyon nehezen tudtam lefeszíteni, kockáztatva a tömítőgumi épségét és a főzőfej épségét is.
Bárhogy nézem, alaposan kipróbálva, az eredmény a következő: 4+2, azaz 6 db. Marzocco szűrőből 4 db (azaz 2 db. kétcsészés és 2 db egycsészés) szűrő "kompatíbilis" a Gaggiával, 2 db. kétcsészés szűrő pedig nem.
Nos, érti ezt valaki, mert én nem. Szabad szemmel látható különbség nincs a "passzoló" és a "nem passzoló" szűrőkosarak között, aprólékosan megnéztem.
Namármost: ha valaki történetesen a gépéhez (pl. Gaggiához, Venushoz stb.) azt a 2 db. Marzocco szűrőt hozza el, akkor a konklúzió jogosan a következő: "a Gaggiához, a Venushoz nem passzol a Marzocco szűrője", hiába 58-as... És nem arról van szó, hogy kicsit szorult és hát "még belefér" kategória, hanem teljesen másról van szó. Pedig a Marzocco szűrőket az eladó előttem vette ki egy hengeres csomagolásból, elvileg "ugyanaz a típus". Namármost ha csak egy db. "hibás", akkor azt mondom, gyári hiba, véletlenül előfordul... De kettő? Ráadásul semmi szabad szemmel látható eltérést, deformációt nem lehet látni...
És akkor mi a magyarázat? "Made in Italy?" vagy "Made in China?" Fogalamam sincs, nem értem.
Ps.: egyébként valóban a kétcsészés Marzocco szűrő nagyon jó, sokkal jobb a Gaggiához is, mint pl. a Gaggia saját szűrője: bőven belefér a 14-17 gr kávé, nem tapad a felsőszűrőre..., és a többi Topiclakó ezirányú, egyéb tapasztalata is alátámasztható...
Csak ha ez igaz akkor rácseszerintett, mert ki kell írni a kiló árakat is. Ott virít a Spar katalógus hátulján, hogy 7800 Ft/kg a Guatemalai Maragogype.
Na de meg is van mit kell kifizetni:" Frei Tamás és munkatársai az ültetvényeken választoták, szemenként válogatták, majd gondosan szállították, és kézzel frissen pörkölték. "
Frei tekeri a kézi pörkölőberendezést? :-DD Nebasszon már!
De tudja mit Tamás? Esetleg egy kis Kopi Luwakot nem válogatna ki nekünk? :-D
Egyáltalán nem olyan, mint a Saeco nyomásfokozója. Valami műanyagbetét a karba. Teljesen egybehangzó vélemények szerint el kell felejteni, kézbe sem kell venni, satöbbi.
Nem próbléma, kifizetem én, aztán ha nálam lesznek majd kitaláljuk a továbbiakat. Viszont rossz híreket írt 5star, idézem "Tegnap reggel a komplett Roen készletet elvitte valaki. A többi készen áll a szállításra. Mi legyen?". Hamarosan felhívom, de nem hiszem hogy lesz még Roen. Ti si gondolkodjatok, hogy kell-e helyette valami más.
Nekem a közelben levő Kaiserben már volt szerencsém személyesen is kézbe foghatni. Gyatra csomagolás, szagolva komolyan érezni az aromát (jó, tudom, anélkül meg nem hinné el a hülye vevő, hogy valóban kávé van benne). Hátulján a szokásos süket duma az ő fenenagy fair kereskedelméről. A kínálón meg gondosan feltüntetik, hogy ebből a kávéból ennyi meg ennyi forintba kerül egy csésze kávé (40-60 forintos összegek), nyilván tartanak attól, hogy a kilósra felszorzott ár elriasztja a Tchibóhoz szokott közönséget.
Majd holnap, vagy utánna. Mára elég horror volt. Viszont ténleg van valami játékosság a Molinariban. De savasabb jóval, mint a Goppion. Érdemi crema-t meg 1ik sem adott. Krupsból kihoztam mindent amit tudott. Molinarit melegebben már csak gőzzel tudtam volna csinálni, azt meg nem. klasszikus cseppekbenből egérfarok volt, de semmi. ~: (
Jah, a vákumozó öreg darab, már nem tökéletes, azért is csomagoltam duplán. A 2-es a nejed bio iránti vágyát volt hivatott "helyre tenni". Molinari Bio 100% arabica egyébként. Véleményem hasonló róla mint nektek. Ittam többféle biot, ez még a jobbak közül való, mert egy kis (akarom mondani ennél több) savasság mindegyikben volt. Szörfözzél a géppel, hogy magasabb vízhőfokkal tudj lefőzni. Én tejjel iszom egyébként (nem szeretném megvárni míg becsesz a gyomromnak).
Goppion Bio. Nos... nem. Nej aszondta, ha reggel ilyent viszek neki, válóok lesz.
Monyesz 2es minta: savas, kesernyés. Kevés tejjel viszont van mögötte valami. Nemtudom. Nejnek nemízlik. Nekem érzésre savat csinál. Nemtudom mi legyen vele. Mokambo Rossához képest 3,5-4 teljes fordulattal durvábban jött le időre. Crema sápatag. csíkmentes még igy is. Nemtudom mi ez, de aszem igy nem ízlik.
(viszont 1es minta szinte vákumban van, ez meg levegőben volt)
Szombaton kielégítettem 58-as tamper iránti vágyamat és vettem egy Concept-Art enyhén konvex talpú tömörítőt, most tesztelgetem mennyiben különbözik a flat-től, annyi haszna már van hogy nem kell a szűrőre koppintani hogy a belső oldalára tapadt kávészemeket vissza tessékeljem a helyükre.
Szása a csészék pénzügyi része hogyan lesz megoldva mert erről még nem beszéltünk? Te intézed azt is? Ha jól számoltam már 44ezer ft-nál tartunk ha te intézed nem kéne már utalgatnunk neked?
Na kiürítettem Ibert (hogy milyen gáz kibányászni belőle a babokat...). Gopion Bio-val kezdem a tesztet most nemsokára. Luigi, őrlésfinomsága (mondjuk Bristot B.E.-hez vagy MoKambo-hoz képest??
Ott XVIII. és XIX. sz. fordulójáról volt szó, tehát jócskán a Csemegi-kódex előttről... Azért az első egységes BTK-nk előtt is voltak már büntető jogszabályok szép számmal.
A cikk külön öröme, hogy felemlegti, a régi időkben 3 éves börtönnel lehetett büntetni a rossz kávé készítését - kávérontás címén. Sajnos nem írtak pontos dátumot, de minden a Csemegi-kódex nem ismeri ezt a bűncselekményt (első Btk-nk). Ha valamit lehet, hogy büntettek akkor az az őrökt kávé "higítása" olcsóbb anyagokkal - ami miatt ma előfordul, hogy drágább a szemeskávé formában néhány kommersz kv, belekerül egy-két dolog a darálóba. Mindenesetre valóban nem szükséges, hogy jogtörténetből is jó legyen egy barista, de a szerkesztő nem ártana, ha legalább kv szempontból korrekt lenne a cikk.
Érdekes belegondolni abba, hogy itt a topikon sorozatban szúrjuk ki a marhaságokat egy olyan területen, amivel hobbiból foglalkozunk. Azt hiszem nem túlzó a feltételezést, hogy újságírásunk színvonala egyéb szakmai kérdésekben is hasonló, csak, ha nem ismerős a terület, akkor gyakran nem vesszük észre a hibákat...
Volt Ibiben MoKambo Rossa múlthéten. Reggel volt még benne 1,5 főzésnyi, igy kicsit rátöltöttem, mert a hétfő reggel új KV nem a legjobb választás az álmoskönyv szerint. Viszont kicsit sok lett a rátöltés. Holnap reggel fog elfogyni. Szal szerda reggel lesz teszt asszem.
Ne haragudj, de nem találom azt a beírásodat, amelyben jelezted, hogy az espresso-special.de cégtől mit is kérsz. Ha jól emlékszem 1 vagy 2 dolgot írtál, amit meg is rendeltem, de nem tudom, hogy melyik a Tied a 30 kg kávéból. :-)
Ha emlékszel, akkor légy szíves jelezd. Valami olyasmi volt, hogy valamiből csak negyedkiló kellene és még valami...
Nem akarlak belehajszolni felesleges dolgokba, de én anno szétszedtem a "kazánt" is, szilikongumis, tehát nem kell tartani, hogy ereszteni fog, és vízkőtlenítettem. Sokkal jobb lett, bár ez már macerás művelet, és eléggé szét kell kapni hozzá.
Cseréltem tömítést is a gőzcsapnál, mert ott folyt összerakás után és a manométernél is kicseréltem. Ha kell talán még lesz gyűrűm, a topiclakók ajánlottak nekem tömítőgyűrű lelőhelyet, és betáraztam.
- kell hozzá Torx csavarhúzó (T20-25?) és egy közepes csillagcsavarhúzó.
a tetején lévő króm csészemelegítő tálcát óvatosan egy késsel felpattintod a négy - sarkában lévő műanyag pöcöknek ki kell ugrania. Ha roncsolod, az ereidet is pattintsd fel... :-) Elvileg nehéz elrontani.
Kiveszed a víztarályt, és kipattintod annak fedelét is. alatta van két csavar még.
Az előlap alján lazítsd meg a két csavart.
Fordítsd fejre, és a talpából csavard ki a csavarokat. A hátsó négy maradhat, mert akkor a talpa is inogni fog, és nem tudod stabilan megállítani. Az előlapot kibillented, a gőzcsapot kihúzod, figyelj a rugólapra, mert az gyorsan elillan.
Ha a teteje csupasz, javaslom készíts egy fotót a belsejéről mert a kábelrengeteget gyorsan összekuszálja egy járatlan.
Van egy földelő vezeték belül, ha az acél "héjt" hántod le, alulról felfelé, akkor azt is le kell húzni.
A tálca mögötti krómlapot majd óvatosan, mert ha a talpat teljesen leveszed, az is kijön, és az vájatokban áll, tehát apránként és óvatosan.
Ha elrontod, 2 bögre Mokambo-ért összerakom neked... :-)
Margogype-ot én a Qawától vettem 1x, elég nehezen daráltam meg (csúszkált a tölcsér alján továbbhaladás helyett), összesen egyet ittam belőle :/ Teljesen ízetlenek voltak a látványos elefánt-szemek.
Nekem pont bejön ez a fajta krémesen szürcsölgetős és az ízekben nyáladzósan elmerülős kávé. A Br.-ben is ezt szerettem, és más kávékban is ezt az ízt kerestem. Nem mondom, hogy a tegnap reggeli dupla, utána szimpla, majd egy kappucsínó után már kicsit kezdett sok lenni, de reggel újra vágytam rá. Lehet, hogy ha elfogy egy porció belőle mást is kibontok, de jó lesz hozzá visszatérni azt hiszem.
Ez azért pikáns, hogy a kávéfogyasztók össz-száma ugyan 105%, de a mi kategóriánk, a szemes-de-őröletlent használóké mégsem létezik egyáltalán... Nyilván egyedül az én kedvemért tart szemeset a kerületi Saturn, elvégre a nagylelkűségükről közismertek :)
Emlékszem egyébként, h. egyszer ide is beállított vki egy zavaros kérdőívvel a kávézási szokásokról, lehet, h. pont ennek a felmérésnek a készítői közül? Azt a legjobb akarattal sem lehetett volna kitölteni egyáltalán, annyira logikátlanok voltak a választási lehetőségei -- sajnos aki írta, még az értelmes kérdezéshez elegendő ismerettel sem rendelkezett a témáról.
"Apropó valaki kóstolta már rajtam kívűl? Ne csak én ömlengjek róla."
Te nem olvasol engem?! Indulás a hamuért! :))
A 30121-ben volt szó az első jó benyomásomról (bár a darálóállítást illetően, most látom, pont ellenkezőjét írtam véletlenül a valóságnak!), a 30356-ben pedig megpróbáltam kifejezni azt is, hogy a varázs múlandó; legalábbis nekem hamar sterilnek kezdett tűnni. Egy-két hét múlva már lehet, hogy Te sem leszel ennyire lelkes...
Ma ittam egy frenetikus risztrettót a kávészünetben. Egy icipicit lehetett volna melegebb a csésze, de zseniális volt így is. Amita írtátok, hogy jó hely, már többedszer próbáltam, eddig nem voltam elájulva (bár az átlagnál jobbat kaptam mindig), de a mai tökéletes volt, mint a nagy könyvben.
Namost a felirat szerinti 5-10%os Robustás kávékban eddig számomra van valami nemszeretem íz, állag. A 100as A-ban nincs. A minimum 20-as robusztásokban már nem jellemző. Akkor ez most hogy? ~ : (
Nem vagyok egy túlzottan gyanakvó típus, de erre a 100% arabicára kíváncsi lennék, mármint ami a MoKambo GE-t illeti. Az, ahogy fogalmazol, biztos helytálló, hogy ha erősebb ( több, mint 20%) robusztás keverék lenne, akkor tejjel kijönne belőle egy (neked ráadásul kellemetlen) mellékíz, de talán ez is robustája és keveréke/aránya válogatja. Biztos igazad van, én nem iszom tejjel a kávét, úgyhogy ebben nincs tapasztalatom.
A másik dolog pedig az, hogy már a 20% alatti robusta is megmutatja az adott keverékben a fajtára jellemző tulajdonságait, "potencializálja", karakteressé teszi az ízvilágot, "színezi" és "hízlalja" a cremát. Ez alapján elfogadom, hogy a MoKambo Grand' Espresso LÉNYEGÉBEN 100% arabicából áll:-)), aztán hogy a VALÓBAN 100% arabica kávéhoz MÉG mit tesznek, az az üzleti titok, amit nem kötenek az orrunkra:-))
Hát igen, én is figyelmesebben átolvastam, tele van marhasággal az egész cikk. Egyrészt amit Te is megemélítettél, a másik pedig ez az állítás: "Ezzel szemben - a Délkelet-Ázisában termő robustából készülő - német vagy skandináv típusú kávét durvábban pörkölik, kevésbé őrlik és kisebb nyomás alatt főzik le."
Én úgy tudom, hogy éppen a német és skandináv típusú kávékat készítik 100% arabicából. Egy időben filteres kávét is ittam, az valóban csak 100%-os arabicával volt jó. A másik baki a "durvábban pörkölik" állítás, ez azt jelenti, hogy "sötétebbre" pörkölik? Mert ez sem igaz, a francia dugattyús kávéfőzőhöz vagy a filteres kávéhoz nem használnak sötét pörkölést, robusta pedig végképp nem illik bele...
Elgondolkodtató, hogy nagyritkán írnak valamit a "kávékultúráról", és abban is éppen az lepleződik le, hogy... Ami a cikkben is nyilvánvaló: a hibahalmaz, tájékozatlanság.
A csomagra az van írva, hogy 100% arabica, főként közép-amerikai szemekből válogatva. Hazudni már csak nem hazudnak, vagy mi.
A másik, hogy ha erősebb ( több, mint 20%) robusztás keverék lenne, akkor tejjel kijönne belőle egy (nekem ráadásul kellemetlen) mellékíz, ami a Br. b.e.-ből ki is volt érezhető.
Elkezdtem olvasni...:-(( Az első bekezdés melletti kép alatt az "okosság", aszongyahogy: "A eszpresszió (sic!) titka...40-50 ml kávéital..." Gratulálok annak, aki lektorálta (???) a cikket...áááhhh, ez fájt!
Egy magyar évente 280 csésze kávét iszik meg, a háztartások 83 százaléka kávézik. A magyar kávékészítő bajnok szerint nem a mennyiség számít, hiszen a jó minőségű kávéból akár napi 4 csészével is meg lehet inni. A 18-19. század fordulóján virágzott a magyar kávékultúra, akkor még börtönnel is büntethették a rossz fekete készítőit. Ma viszont büntetlenül bármit felszolgálhatnak a vendégeknek - panaszkodott a mester.
Köszöntem, mindjárt ki is pottyant néhány vízkő darabka... Hogy kezdjek a szétszedéséhez? Küldtem neked korábban mailt a zindexes mail címedre, remélem odatalál...
Pepete! "Megbízhatóan" és "rendszeresen" lehet kapni a Molinari kávékat Budapesten a Mieramax-nál. Én innen szoktam vásárolni, a Gaggiákat is ők árulják, van teljes Molinari csészekollekciójuk, üveg is, lattes is, porcelán is stb.
A kávék itt vannak: Molinari Classico 1 kg Szemes 4.080.- Ft Molinari Espresso 1 kg Szemes 4.400.- Ft Molinari Oro 1 kg Szemes 5.040.- Ft
Szeretnék venni Molinari Oro-t és Espresso-t. Tudjátok hol lehet megbízhatóan kapni ezeket a kávékat Budapesten? (Imperial Online-on kívűl, tőlük nem szeretnék vásárolni)
Üdv a TX-560 klubban! Fogj egy 5 forintost és a főzőfejből csavard ki a középső részt
Alatta van egy rugó, a végén egy piros gumitamponnal. Azt hiszem a gumi fennt van.
Na ez rugó meggyengült, nyújtsd meg egy picit. Azután nem fog csöpögni.
Van még egy szérihibája, a pumpa gumicsövében egy rugó van, hogy ne törjön meg, mert balf@szul a tápcsatlakozó útban van, és a csövet nem lehet normálisan átvezetni, ezen segít, ha kivágsz belőle 1-2 cm-t. Ehhez persze szét kell szedni.
Nekem 2 ilyen is van, az egyiket alkatrésznek vettem, mert itthon semmi sincs hozzá.
Használd egészséggel!
Egyébként, ha a rugót visszanyújtod, nem lesz a pogácsa sem vizes, hanem jó kis kemény tallér esik majd ki.
"Viszont érdekes ez a GE. Biztos, hogy 100% arabica? Olyan sötét és vastag krémje van, mint a robusztás keverékeknek."
Igen, szerintem is erdekes. A MoKambo elegge titokban tartja a porkoleshez felhasznalt kavefajtak aranyait, sehol nem nyilatkozik a keverekekben felhasznalat arabica/robusta mennyiseget illetoen..., es ezzel nincs egyedul a kavepiacon. En nem lepodnek meg, ha a Mokambo Grande Espresso NEM 100% arabicabol lenne osszeallitva. Elvileg ha az ember nezegeti a kaveszemeket, felismerheto, hogy melyik az arabica, melyik a robusta:-))
A GE-t illetoen nekem is "gyanus", mert a 100%-os arabica nem ilyen, sem izvilagat, sem allagat, sem szinviliagat tekintve. De mint ahogy a parfumoknel, ugy a kaveknal is lehet "titkos" a recept, es miert ne lehetne az (pl. egyes likoroknel is). Egyebkent en azt is ketlem, hogy a valosagnak megfelelo adatokat adnak azok, akik barmit nyilatkoznak is a sajat kavejuk arabica/robusta aranyarol...
Szia, nekem is egy TX-560 as van. Az én tapasztalataim is hasonlóak a tiedhez. Én Segafredo Espresso Casa-val és a lentebb ajánlott Tschibo-val használom. Én is a vaterán vettem. Csöpögést melegítéskor nem vettem észre, a "főzés után a zacc tocsog a vízben" szerintem nem gond, az nem a kvfőző hibája. A kávé szerintem sem elég forró, kíváncsi lennék én is, hogy ezzel mit lehet kezdeni, vagy együtt kell-e élni vele.
Ahogy nekem lefőzték a pékésgben elég gyengus, olyan igazi arabicás crema volt csak rajta. Fogjuk rá, hogy ez nem mérvadó ! ;) Ha a németektől jön a GE, akkor olyan 4300ft/kg csak. Szal ha bejön, akkor élesíteni kell a külsős beszerzést...
Azok kávék nem jól vannak őrölve. Szerezz be itt jónak mondott darálmányt, téglát. A folyamatos csöpögés nem jó jel, csinálj egy vízkőtelenítést első körben. Nyomásfokozósnál a zacc gyakran vizes marad, az nem mérvadó.
Ezzel a podos "kalap" dolgot nem lehet kiiktatni darált kávé főzéskor, nem másik szűrőt kellene használni ? Mert a tömörített kávé megtörése miatt biztos hogy arra könnyebben utat talál a víz, és nem lesz jó a lefőzés.
2 napja próbálgatom, tegnap pl egész nap ki sem kapcsoltam. Ha gőzölök vele akkor elvileg emeli a hőmérsékletet, a kezelési útmutató szerint gőzölést követően ki kell engedni egy adagot kávé nélkül különben megégetheti a kávét. Kipróbáltam ilyen magasabb hőfokon is, a kávé nem égett meg, melegebb lett ugyan de a crema nem sötétedett hangyánnyit sem. Olajosságnak nyoma sincs. Ez persze lehet, h a tégla miatt van..
Hasonlóan sűrű krémesen lefolyó kortyokra számíts. Jahh, a krémet nem is írtam. Csak úgy rázöttyintettem egy teljes cukrot durr bele módra. Nem úgy, mint Gábor, hogy szépen terítgette a tetején. :-)
Szerintetek elsüllyedt azonnal?
Viszont érdekes ez a GE. Biztos, hogy 100% arabica? Olyan sötét és vastag krémje van, mint a robusztás keverékeknek.
Behoztam a munkahelyre a darálót bérdarálásra meg egy kis zacsi GE-t, ha már. A főzés az ipari Faemán történt. Pöccintettem egy ricnit odébb, tökéletes lefolyás. Nem volt nálam fényképezőgép, de majd otthon megpróbálom megismételni. Bázze!!! Aranybarna alapon 2-4 mm-es dióbarna foltok tömkelege. Nem csíkos, hanem márvány-leopárdmintás.
Az íze nem változott sokat, megmaradt kellően testesnek. 2 értőbb kollégámnak főztem belőle, mindketten bazmeggel kezdték az első korty után. :-D
Erősen hajaz az íze a Bristot bar espressora. Mondom hehe akkor kapucsínónak biztos nem olyan jó. Aham, báze olyan ízorgiás kappuccsínót sikerült belőle rittyenteni, hogy majd magam alá csináltam a gyönyörtől!
Én már a kávéfesztiválon is megéreztem, hogy ebben van valami a többihez képest. Kár, hogy duplája a BR-nek. De venni fogok még belőle.
Sziasztok! Új vagyok a topicban, de mindjárt lenne néhány kérdésem hozzátok... Van egy TX-560 as Turmix kávéfőzőm (új, vaterás szerzemény, visszaolvastam a topicot a vonatkozásában és azért döntöttem mégis mellette, mert elfogadható kompromisszumnak tűnt ár/érték viszonylatban és biztos voltam benne, h az eddig használt kotyogó -hoz képest ez is mérföldkő lesz). Nem tudom, hogy tökéletesen működik-e, mert: - amíg be van kapcsolva végig csöpög a víz a szűrőbe (kb percenkét 1 csepp) - főzés után a zacc tocsog a vízben (nyomásfokozós a szűrő) - hiába az előmelegített csésze, a kávé szerintem nem elég forró
Egyenlőre daráló hiányában csak téglával használtam, Sega Espresso Casa és Intermezzo, az őrölési finomságukban tapintásra nem érzek szignifikáns különbséget, bekapcsolástól az elkészülésig kb 20mp telik el, tamperolni nem nagyon lehet mert ez a dög POD kompatibilis és a szűrő felcsatolásakor felülről egy homorú "kalap" rányomul a pogácsára, széttörve a zömítést. Crema sűrű és sok, de meglehetősen világos. Kezdjek szervízzel?
Ma reggel már a Bezzerával kávéztam. Végül a rezgőszivattyús megoldás győzött, így legalább be tudom kulturáltan építeni a víztartályt, amit felülről lehet majd töltögetni egy nyíláson keresztül. Az első kávé nagyon fura lett, nagy buborékokat fújt a kifolyó kávésugárba. Aztán beugrottak olyan HX-es varázsigék, hogy "cooling flush" meg "water dance". Szóval főzés előtt kell egy pár másodperces öblítést csinálni, hogy ne buzogva jöjjön a fejből a víz. Utána olyan 'presszót rittyentettem Molinari Classicóból, hogy az egész egybefüggő krém volt, kellett hozzá fél perc, hogy a kávét is meglássam alatta (sajnos a fényképezőm lemerült).
Azért vannak még problémák. A HX cső kimeneti oldalánál van egy kis szivárgás, amit menettömítővel kell majd orvosolnom, valamint a kapcsolórelé néha, a fűtés lekapcsolásakor magától kiold és utána 1-2 percig nem hajlandó újra behúzni. Valószínűleg elöregedett és cserélnem kell. A Ceme nyomáskapcsoló viszont állati pontos, nagyon kicsi holtjátékkal kapcsolgat.
pepete, ha SiD fölajánlotta, hogy vidd el és beállítja a géped akkor én a helyedben hanyatt-homlok élnék a lehetőséggel:-)
Egy olyan géppel másodpercet sem szabadna kínlódni, csak örömködni egyfolytában. Biztosan Te is ki tudod művelni magad meg a géped, de addig szívások vannak, amin SiD egy mozdulattal átsegíthetne. Szerintem az eddigi legjobb ár-érték arányú dobásod volna ha élnél az ajánlattal. Szóval nem akarnám más micsodájával verni a csalánt, de szerintem tegyél egy szívességet magadnak. Rossz olvasni, hogy szenvedsz, Te meg még ráadásul fizettél is érte:-) Szával nosza.
Szása ! Írd be a mostani állás szerinti listát lécci, mert én elvesztettema a fonalat... Az eszpresszós Italcafféhoz (amin egyedül voltam 2 db-bal) szereztem még 2 db-ot, ott most már 4 db a mennyiség. Hátha összejön a 6db !
Én a Rossat kóstoltam, pont azért hogy mennyire hasonló a Bar Espressohoz. Úgy találtam, hogy talán kevésbé telt és inkább a Pascucci Classicra hajaz, de még nem volt meg a tökéletes lefőzés, kicsit visszább kell vennem a darálón. A GE-re is kíváncsi vagyok, meg főleg arra hogy mit főzök én le belőle pékséghez képest.
Sajnálom, pedig elég jól megtanulta a szakmát. Bár olasz létére az elején fogalma sem volt a kávékészitésről, de a szembe lévő kávézóban a Máté igencsak kioktatta.
Az első, barátkozó csapolás ma reggel történt. 18 másodperc alatt lejött, még finomítani kell rajta. Röviden, fantasztikus. Kellően markáns, ahhoz képest, hogy arabica egyáltalán nem tűnik annak. Jó hír MrB-nek, hogy ha a Br. espressohoz nézzük, nagyon közel van hozzá, szinte egymás szomszédai ha az ízt nézzük. Nem is tudom leírni, de mintha valami finomabb csokiba "merülnék" most el. Talán tejesebb... vagy marcipánosabb, vagy nem is, inkább étcsoki.... inkább marcipános.... vagy mégis tej.... vagy nem is tudom...
Gondolom, amit SiD írt az a beüzemelés része lenne, helyetted nem tudják megcsinálni a gyárban. Az érdekes inkább az, hogy ez nincs leírva egy használati ut-ban mondjuk... Vagy gondolják, aki Domobarral főz, az már pilótavizsgás ! :))
Úgy néz ki, hogy sajnos a jövő héten csütörtökön Carlo bezárja a boltot. Én szeretek benézni hozzá a kávéja, és maga Carlo miatt. Aki szintén, az még jövő szerdáig megteheti.
Köszönöm szépen a segítséget SiD! Igazad volt, a fejből kijövő vízhőmérséklet 75 C! Csókoltatom az olasz kollegákat! (Komolyan, mint régen a Dacia. Az ember megvette, majd elvitte egy autószerelőhöz, hogy rakja össze rendesen. Utána már jó volt.) Átállítottam 85 C-ra, ahogy mondtad, a crema rögtön szép sötétbarna!
Ne idegeskedj, és ne vásárolj egyenlőre már semmit a géphez csak kávét, össze fog az jönni. Erre mondtam én múltkor hogy először egy 10e ft-os gépen kellene gyakorolnod de ha már ilyen szerencsétlenül alakult a sorsod hogy egy Vibiemme Domobarod van :D akkor legalább légy türelmes mert elveszi a kedved a kávézástól.
(Elnézést a kioktató hangnemért csak beleéreztem magam kicsit a helyzetetbe)
Ha már szóbakerült a csésze ;-) Bevállalom z.Solo 2db Molinari eszpresszós csészéjét, hogy neki és nohab-nak összejöjjön a Roen. Viszont még így is marad 2db, jó lenne ha valaki besszállna, már csak ez a tétel van függőben.
A szivattyú megy, de nem ad egyenletes nyomást, sőt néha szakaszos a vízfolyam is. Miután megáll a szivattyú, a szívócsövön keresztül buborékokat ereget a tartályba. Kicsit utánaolvastam a témának és az ausztrál coffeesnobs fórumon találtam végre egy értelmes leírást ezekről a szivattyúkról és az egész vízhálózat-offline témáról.
Két dolog lehet:
1. döglődik a szivattyú
2. a bemeneti-oldali vízcső keresztmettszete túl kicsi (gyárilag egy szabványos 6mm-es külső keresztmettszetű tefloncső viszi a vizet a szivattyúhoz a gép alján található vízcsatlakozótól) ez elég, ha megvan mellette a vízhálózat nyomása, de kevés lehet, ha csak az atmoszférikus nyomásra hagyatkozunk (hiába tettem feljebb a tartályt, a géphez képest).
A garázsban lévő Nuova Simonelli hibátlanul szipkázza a vizet egy vödörből, ami a géppel egy szintben van, viszont annak kb kb 1cm-es a bemeneti "sávszélessége".
Kávét is főztem vele a vödörből és a víznyomás akkor is végig rendben volt.
Lehetséges megoldások:
1. kicserélem a vízpumpa bemeneti ágát egy nagyobb átmérűjű flexi vízcsőre
1./a ha ezek után jó lesz, akkor örvendés
1./b ha nem jó így sem, akkor valószínűleg döglött a pumpa, ugrás a kettes pontra
Szó volt a csészefotózásról. Valaki adjon valami rövidke útmutatót, hogyan lehet ilyet jól csinálni ? Nem akarok vakuzni, reflektorom nincs. Gondolom kellene egy semleges háttér, fehér csésze mögé sötét, meg fordítva, az üveghez nem tudom milyen...
Nem tudom, van-e bojlerlégtelenítő szelep a gépen, de ha nincs, akkor első felfűtés után nyisd meg egy pillanatra a gőzcsapot, majd zárd el és várd meg a következő felfűtési ciklus végét! (ha csak egy "szellentésnyi" gőz jön ilyenkor a gőzfejből, akkor falslevegő van a bojlerben, ami miatt nem tud beállni a gép a megfelelő vízhőfokra)
Kezdek nyűgös lenni. Egy 0 km-es, nem túl olcsó gépen hajlítgatom a tartály alatti platnit, hogy ne érezze azt, elfogyott a víz és kapcsoljon ki, ill. próbáljak állítani az OPV-n ( elnézést mi az?:)) ), hogy rendesen működjön.
Eddig abban a naív hitben ringattam magam, hogy ezeket a gyárban általában elvégzik (vagy ha nem, mellékelnek egy útmutatót, hogyan tegyem). :(
Ez a Jolly. Már pár fokkal jobb, de nem kellene, hogy a crema vastagabb legyen?
A nyomás nem változik kb. 11 bar. Mit csináljak? Ha durvábbra darálok vagy a tamperolást csökkentem, csökken a gép nyomása is, de akkor vagy a 25 mp, vagy a 30 ml nem stimmel.
(A második fénykép csalóka, a valóságban a crema világosabb.)
Ez a kávé öregnek tűnik, friss kávéval rendes cremát kapnál akkor is, ha rosszul főzöd.
Ami a nyomást illeti: keress rá a neten, hogy hogy kell beállítani az OPV-t a gépeden, és vedd lejjebb.
Ami a hőmérséklet kezelését illeti: ha hőcserélős a géped (gondolom az), akkor javaslom, szerezz bele egy ilyen fejhőmérőt: http://www.chriscoffee.com/products/home/espressoaccs/thermometerkit. Azzal gyerekjáték megtanulni a konzisztens hőmérséklet szabályozást, és elég könnyen tudsz majd a kávé pörköléséhez igazodó hőmérsékleten főzni. (Ha gondolod, szívesen elmondom, hogy nekem mi vált be.)
Új kvgép, új daráló - nem olyan sok az, emlékszem, én is eltököltem egy ideig Ibikével, meg a Saeco után a Gaggiával...meg tegnap, a Gaggia után Oscarral:-)
Ha már van gyakorlatod amúgy, csak egy új gép került a kezed közé. Egyébként azért lehet több. De mindegy, ezt az áldozatot, fájó szívvel ugyan, de meg kell hozni, a későbbiek majd kárpótolnak bőven...
Ha ketten isszátok majd rendszeresen, szerintem most állj át a kettes szűrőre, azt lődd be magadnak, és felejtsd el az egyest. Legtöbben így vagyunk vele, nem is tudunk a másikkal rendesen főzni, csak azzal, amit megszoktunk (meg különben is sok érvet lehet felsorakoztatni amellett, hogy a formájából adódóan a kettős szűrő amúgy is jobb).
Fenét drukkolunk, irigykedünk az E61-edre, miért, mit gondoltál? :-)
Drukkoltok nekem, ez jól esik, köszönöm szépen! A sok segítséget pedig különösen! :))
Akkor most kibontom a Jolly Crema-t. Próbálom belőni hozzá a darálást és akkor visszamegyek 7 grammra, ha igaz rá a matek, már ennek is 12% körül kellene csökkentenie a nyomást.
A Moema arra jó volt (majdnem el is fogyott), hogy ne a jó kávéból öntsek ki 15-20 csészével a lefolyóba.
Igen, eddig csak az egyszemélyes szűrővel próbálkoztam, elég megpróbáltatás volt eddig nekem ez is! Egyelőre két személyre kétszer főzök. :))
Ehhez képest veszettül nyomatják az ásványvizeket, kvázi orvosi ajánlással, amiknek emelt ásványi anyag tartalma van ! De minek is ? Más orvosok meg az összes tejterméket kiiktatnák a táplálkozásból mint írtam... Akkor mi van, kinek-minek lehet hinni ?
Persze, csak ha RO vizet iszol, és nem viszed be a szükséges ásványi anyagokat, sókat más módon
Tisztázzuk már le egyszer és mindenkorra,az emberi szervezet ásványi anyagokkal való ellátása NEM a víz feladata! Arról meg nem is beszélve,hogy a vízben levő Ca nem tud beépülni oda ahova kellene.
Közepesen kemény víz 16-18 német keménység esetén 160-180 mg/l CaO3 egyenértékű keménységet okozó sót tartalmaz.Jellemzően ebből kb 130 mg/l a Ca.
Egy szeletke sajt ennek a többszörösét tartalmazza,szerves kötésben tehát jóval könnyebben beépíthető formában. Még így is jó ha a 30%-a beépül.
Ahogy látom, eddig az 1 személyes szűrő/1 kifolyós karral nyomtad a kávét. OK, lődd be hozzá a Jollyt - aztán próbáld meg a 2 személyes szűrővel...meg fogsz lepődni, mert szinte biztos vagyok benne (ez a tapasztalat), hogy ahhoz más darálóbeállítás kell majd.
Ha folyamatosan próbálkozol, nem is olyan fontos. De ha egy időre otthagyod, az E61 fejében keringő víz túlságosan felforrósítja, ilyenkor szokás egy kis öblítéssel (vagyis a kazánból származó, megfelelőbb hőmérsékletű vízzel) hűteni rajta. Persze, a "hűtés" itt viszonylagos fogalom, forró lesz az is, közel száz fokos, mint rendesen, de ez a pár fok eltérés már fontos lehet a kávé ízében.
Ha ez a víz a csészében landol, és ott marad, ameddig a darálást-tömörítést elvégzed, és közvetlenül a főzés előtt öntöd ki (illlik könnyedén ki is törölni, minek maradjon benne víz, meg üvegpohárnál esztétikusabb is szárazon), akkor a csésze éppen jó lesz.
Szerintem úgy kellene az őrlést-tömörítést-7gramm kávé mellett belőni, hogy a nyomás semmiképp ne menjen 10 bar fölé. Ami KV-val ezt nem tudod megcsinálni, azt felejtsd el. Ragaszkodj a 7 grammhoz, a 15kg-os tömörítéshez, és a 10 bar alatti nyomáshoz, játsz az őrléssel ! Amúgy meg válts kávét, ezt úgysem fogod meginni... A Jolly-nak működnie kell, az már egy eszpresszó minőségű KV.
Persze, csak ha RO vizet iszol, és nem viszed be a szükséges ásványi anyagokat, sókat más módon (mondjuk a Ca-ot tejjel, mert arra sokan azt mondják, hogy az emberi szervezetnek nincs rá egyáltalán szüksége), akkor reális lehet a veszély. Emléxem, falun még nem oly rég az ásott kútból ittak, miközben volt trágyadomb, sőt a húst is a kútba engedték hűtési céllal. Most meg már teljesen baktériummentessé akarunk mindent tenni ?
Véleményem szerint ebből a kávéból a büdös életben nem lesz rendes eszpresszó. Csak idegesíted magad. Német hosszú kávéhoz való,annak megfelelő kávébabból,és pörköléssel. Nem alkalmas eszpresszónak.
Valóban nem igazi még, az a nagy lyukas rész megengedhetetlen, és még a kis buborékok sem igazán szépek, ha minden rendben lesz, nem fogsz ilyet látni.
A csészének nincs sok szerepe, azért gondolom, felmelegíted előre forróvízzel (amúgy is át kell öblíteni az E61 fejét főzés előtt, nehogy túl forró legyen).
A 12 bar engem is zavarna, én 10-re állítottam a túlnyomásszelepet, tehát ennek soha nem megy fölé, de azt szeretem, ha 8-9 között van a nyomás főzés közben, ha eléri a 10-et (és egyúttal hallom, hogy nyit a szelep), abból már nem lesz jó kávé sohasem.
Az egyéb paramétereid viszont rendben vannak, azt az egyet viszont nem tudjuk, hogy mivel és miképpen, mekkora erővel tömörítesz. De ha minden stimmel, akkor előbb gyanakodnék a kávéra, mint a gépre...
No, ennyire jutottam tegnap óta ebből a kávéból. Szerintem a crema még nem az igazi, remélem csak kávé hiba. Lennétek kedvesek megszakérteni?
30ml, 25mp, 8g kávé
(Kérem a bögrét nem kiröhögni, 25 éve ebből iszom a kávét.)
Kérdezném még tisztelettel, hogy főzés közben a nyomásmérő 12 bar körül mutat, 8bar-ig zöld csak a mező, onnan viszont meglehetősen piros. Ez a 12 bar nem hiba?
Cumpikának ez véletlenül a szakmája, és nemcsak fórumokról tud róla ezt meg azt, hanem ennél kicsit alaposabban és főleg, pontosabban, mert ez nagyon nem az volt... :-)))
Attól függ. Ha meg akarsz tanulni jó eszpresszót készíteni, akkor ragaszkodj a 7 grammhoz. Ha azzal már megy, akkor próbálgasd, hogy mit tudsz kihozni a változtatásokkal.
Szivesen megkérdezném, hogy honnan vetted ezeket az "információkat", de félek olyan vitába mennénk bele ami nem erre a fórumra tartozik. Így nem kérdezem meg. Örülök, hogy nem megy a hasam. :)
RO vízet még én is használtam akvarista koromban. Viszont azt tudom, hogy fogyasztása káros az emberi szervezetre. Erről bővebben talán akvarista fórumokon olvashatsz. Egyébként kis mennyiségben is már hasmenést okoz.. (pár cl.) szóval egyáltalán nem szabad kávéhoz használni! Az RO víz fogasztása során felbomlik a sejtek vízháztartása mivel az ionok a sejtekből fognak kioldódni. Alapból ezeket az ionokat a sejtek a vízből nyerik ki és ezek az ionok szükségesek a sejtek működéséhez.
Viszont akkor nem értem miért mondta,hogy nem jó az RO víz. Ha már egyszer van nehogy már a kávém ne abból készüljön.A vízkövesedés és más lerakódás teljes hiányának áldásos hatásáról nem is beszélve.
Nem hinném, hogy 9-10g-nál feljebb kell menned az adaggal. Az amcsik szokása, hogy 14+g-ból készítenek egy szimpla eszpresszót, nade kérem, abban mi a művészet?
Igyekszem ezen a 25 dkg-on begyakorolni magam, nagyrészt úgyis a lefolyóban végzi. Utána bontok egy jolly-t. Remélem igazad van és a kávéban van a hiba.
Holnap végignézem a fórumot, melyik kávé ízlett Nektek és melyik nem. Gondolom, amit sokan szerettek, nagyon rossz nem lehet. :) Próbálok majd belőlük beszerezni.
Bocsi, nem vettem észre, hogy nekem válaszolsz! A cukor sajnos nem fér mellé, de az ötlet nem rossz. :)) Esetleg tegyek a tartályba pár darab mágnest? Két legyet egy csapásra! :)))
Már csak a kávé (Moema Gourmet Espresso) nem stimmel igazán. 25 mp alatt kb. 35 ml jön le, ez már OK, de a crema (szerintem) kevés (kb 2-3 mm) és világos, sárgás-drappos.
A mai napom fejgörccsel telt, úgyhogy nem is ittam napközben KV-t. Estére meg kezdtem aggódni, hogy a koffein elvonási tünete fog előjönni előbb-utóbb. Du lefőztem a páromnak az utolsó adagot az elől levőből, úgyhogy mindenképp elő kellett vennem holnapra valamit (ugye a választék elég szűkös :D ). Végül is a MoKambo Rossa és a Mambo került sorra. Utóbbiból le is főztem egy adagot gyorsan, mert az még nem volt asszem terítéken senkinél. Hááát ! Illat: majdnem hanyattvágódtam, ilyen rossz illatot kávészacskóból... :O Darálás, lefőzés, kóstolás: a daráló nagyon könnyen járt, a pörkölés sötét, nagyon sötét, a legvégső határig elmentek vele, innen egy erőteljes keserű íz jön, az a fajta keserű ami sokáig megmarad az ember szájában. Második érzésre aztán előbújik a jobbik oldal, kellemes lágy-selymesség, és megint egy fura íz amit nem tudok beazonosítani, mihez lehet hasonlatos. Összességében nem rossz, de akinek a vadsága nem jön be, az nem fog vele megbarátkozni ! Crema: szép, sötét, az arabicához képest vastag, bár a cukor gyorsan elsüllyedt, de utána szépen záródott, és keverés után is megmaradt.
Zöld Segafredo másodszor, most kicsit magasabb vízhőfokkal.
Több és sötétebb krémje lett, de a savanykásság továbbra is megvan, sőt most már tudom, hogy mire emlékeztet: a Tchibo boltban vehető Brazil Mild kávéra.
Daráláskor is olyan illata van, mint a Tchibo kávéknak.
Nem akarom elhinni, hogy anno én ezt ittam eszpresszónak és ízlett!!!
Ami nekem rémlik, abban benne volt az a jellegzetes Segafredo aroma, csak kicsit lágyabban, selymesebben. Ebben meg semmi nyoma a Segafredo ízvilágnak. Kellemetlen savanykás utóízt hagy a számban. Csalódás. Azért holnap még nekifutok az Olympiával is, de nem hiszem, hogy nagy különbség lesz.
Mai, most már gyakorlatilag optimális darálóbeállítás melletti főzés a barátom pörkölte kávéval: elképesztő erejű marcipános ízorgia, még ilyet nem tapasztaltam kávéban. Más irány, mint a csokoládés Lucaffé és a hasonlók (ámbár ezek után nagyon kíváncsi lennék, az milyen lehet pörkölés után három nappal, és nem fél évvel...), de ettől még fantasztikus. Lehet, hogy áttérek a gyári kávékról?
Nem super, sima. A kb 1 litert saccoltam, az volt a lényeg, hogy kb. 10% elfogy a vízből és ettől letilt, ha rátöltöm a + 2 dl-t megy tovább. Rúgót nem tudok kiiktatni, 4 db van belőle a platni 4 sarkánál. Van középen egy csavar, azzal elméletileg lehet állítani, de max állapotánál is féltartálynál letilt.
Kicsit snassz ez a probléma, hacsak nem én csinálok valamit rosszul. Jelenleg egy megoldást látok, kicserélni azt a csavart egy centiméterrel nagyobbra. De ezt kell csinálni egy új főzővel?
A kávé kezd alakúlni, eddig kb. 15 csésze landolt a lefolyóban.
Bajban vagyok! Szép új kávéfőző, ami lejön (15 mp alatt), az híg mosogatólé. Darálok még finomabra, egyelőre változatlan. Most öntöttem ki az ötödik pohárral. Nem adom fel!
Lenne más problémám is, ami tényleg idegesít. A főző műanyag tartálya kb 1 literes lehet. A gépben, ahová beteszem, van egy platni, alatta 4 rúgó tart ellen egy kapcsolónak. Ha fogy a vízből, győz a rúgó és a kapcsoló, a szivattyú és fűtés kikapcs. Ez még érthető is volna, ha elfogy a víz, de ez akkor kapcsol ki, ha 1-1.5 dl fogy a vízből. (azaz még 8 dl! a tartályban van) Normális ez így??
Akkor kezdek megnyugodni. Illat alapján teljesen paráztam, hogy ez már nem az a mazsolás virágos valami, amit anno kóstoltam, mert túl markáns erős illata volt.
Zöld Sega megkóstolva. Nos az első zöldszegás élményem óta annyi jó kávét kóstolhattam, hogy most nem ájultam el tőle. Persze ez még csak az első próba volt, érzésre kicsit forróbb víz kell neki. Este újra próbálom. Azért így sem volt rossz, olyan selymes, gyümölcsös, enyhe savanykás ízzel, ami még nem zavaró. Tejes italokhoz ideális lehet.
Ilyen szépet eddig csak a youtube-on láttam néhanapján....
Mauro "bá"-tól (Zamárdi) vett kávé 80/20-as és igen szépen jön le. Ma kicsit
még finomabbra daráltam, jól megtapostam a dupla szűrőt és egy üvegpohárba csapoltam.Mikorra szinte megtelt a pohár, az egész egy nagy créma volt...és szépen fogyott alulról ,lassan...öröm volt nézni...hát még inni!!!
Jövő héten lesz video...már csak az irigység miatt is....
Ami nem tetszik, hogy túl nagy a távolság a kifolyó és a csepptálca között. Valami emelvényre kell majd tenni az eszpresszóscsészét, hogy ne 10cm magasról csurogjon a nedű. :)
Nos, sokkal jobb a helyet, mint gondoltam: nyitnak egy boltot a Daróci utcában, kint lesz a honlapon is, elvileg minden lesz. Még béta verzióban fut csak a dolog, de előzetes egyeztetés után fogadnak, ha valakit érdekel valami, szóljon (a kétszer negyed kiló Mamma Lucia OK :-) !
Nem tud véletlenül valaki olyan offline vagy online boltot (utóbbinak nem kell hazainak lennie), ahol a teljes, vagy majdnem teljes Lucaffe-választék megvehető? Eddig egy ilyet találtam, de az csak az NSZK-ba és Ausztriába szállít (még egy ilyen sügér :-)
Ami mindenképpen kellene, az a P&D, Mamma Lucia, Equisit és valamelyik koffeinmentes (jobb lenne a Classic).
Igy a következőhöz vár segítséget: lesz egy csetresz/bögrés/csészés/akármis menüpont is nemsokára az eszresszo.com-on. Ehhez kellenének képek a bögrékről. olyan, amin érdemin látszik 1-1 db bögre. és aminek a logóján, külalákján kívül pl szép a beliben az akármi, akkor arról 1 másik kép. Hogy hogy, meg mint, majd DJG nyilatkozik.
(kicsit untam már, hogy X espressoscsésze van ennyi. OK, de hogy néz ki? Neten túrva sem mindig van érdemi kép)
Nem csak E61-es fej van a világon! :) Sok jó megoldás van a főzőfej hőmérsékletének a stabilitására és a különböző gyártók eltérő megoldásokat is szoktak használni, pl. ott van a Marzocco híres szaturált főzőfeje is!
A lényeg, hogy ez egy nagyon jó és megfizethető, belépő szintű HX-es gép, ami nagyon jó minőségű komponensekből van felépítve. Az összes csészéd elfér a tetején. ;)
Köszönöm! Köszönöm mindenkinek, aki segített, egykori iskolámnak...:-)
Szóval: este állt a házhoz, akkor már nem akartam vacakolni vele. Reggel még a Gaggiából jött a kávé, aztán elment a család, és nekiláttam az installálásnak. A gyári kétszemélyes szűrő nem az igazi (alig fér bele a 14g, ráadásul sokkal finomabb őrlésfinomsággal adott úgy-ahogy elfogadható kávét), ezért kicseréltem a drága:-D jó Marzoccóra - szerencsére összefér az Oscarral. Az őrlésfinomságot visszaállítottam a Gaggiánál megszokottra, ésvégre tökéletes lett a "csapolás".
Reggel ittam 1 espressót, aztán az Oscar tuti 2 adagját - most egy ideig elég lesz:-), és ennyiből nem is akarok/tudok levonni komoly következtetéseket, de ugyanaz a kávé (Mokambo Rossa) összerendezettebb, egységesebb ízvilágot hozott, s még az a kevés - nem zavaró, de érezhető - savasság is eltűnt belőle.
Lehetne még ezzel logisztikázni, mert z.Solo is írta, hogy neki 2 Roenes presszó jobb lenne, akkor pedig már ahhoz a dobozhoz is csak két csésze hiányozna, persze ezzel meg a Molinari borul.
Tudnátok segíteni, hogy az Ibin milyen beállítás (1-8) körül kezdjek el egyáltalán próbálkozni a darálással?
Szerintem indulj el úgy, hogy - bekapcsolva - tekerd el addig, amíg éppen elkezdenek összeérni az őrlőfejek, innen kifelé tekerj mondjuk 4x360°-t az állítócsavaron és kezdd itt. kávé és kávé, na meg sima vagy dupla között jó párszor 360°különbség lehet, szóval ne óvatoskodj a tekergetéssel az elején, hogy lásd minek milyen hatása van.
Nagyon pöpec gép, hőcserélős, termoszifons főzőfej, azt hiszem egy darabig ki fogja elégíteni az igényeidet, gratulálok hozzá! Esetleg írhatnál néhány szót a lefőzött kávé minőségéről is, így frissiben a különbségről a Gaggia-hoz képest.
Őszintén? Sehogy. Majd ha valamit csak ott tudok megvenni, vagy ott annyival olcsóbban, akkor autóval (mint ahogy elmentem Iberért is), amugy meg sehogy. XI-ből annyi idő kiérni péntek délután még autóval is, hogy annyi idő alatt kis sebességtúllépéssel a balatonnál vagyok. 1xüen nem éri meg annyit bumliznom.
Te korábban (30625) érdeklődtél a csészékről, most kellene még beszállni!
Eszpresszós Roen: nohab - 2db ?????
Italcaffé: Monyesz - 2db ?????
Cappuccinos Italcaffé: Zabadakk - 2db ?????
Ezekről vagy le kell mondani vagy társat kellene még szerezni !!! Azt hiszem a hétvégen le is kellene zárni a listát, hogy hétfőn elküldhessem 5star-nak a végleges rendelést.
Többfelől is megközelíthető tömegközlekedéssel. Pl. Határ útig metró, onnan 50-es villamos a Szarvascsárda térig, onnan meg valamilyen busszal már csak 1-2 megálló.
Ijj, ez az Expoligon kijjebb van, mint gondoltam...esélytelen lesz kijussak :S Ti oda hogy szoktatok kijutni, ha nem kocsival mentek? Nameg mikor, ha fél5ig van nyitva? :S
Te tudod... Én például azt sem tudom, az enyém mennyi idős. Biztos van a hátulján egy címke, de akkor nem néztem meg, amikor betettem a helyére, most meg már nem fogom kivenni emiatt. Egyszerűen mindegy, ezek úgyis túlélnek mindannyiunkat...
Nem persze, hiszek is Nektek, csak vannak kezdeti rögeszméim... Pl, hogy a gép új ( vagy alig használt ) legyen és 40-50 között kijöjjön :D Darálónál meggyőztetek már a használttal kapcsolatban, bár ott is inkább az alig használtik jutottam el. De azzal nincs is gond, a rászánt pénzből vannak is lehetőségek akkor is, ha nem fogok ki olyan jó vételt, mint egy hónapja :(
Emlegettelek is, amikor ma ki kellett ciplenem a garázsból, hogy leengedjem a víztartályt. Nem értem, hogy tudtad egyedül behozni az autótól?! A derekaddal nincs baj ezek szerint. ;)
Sziasztok! Üdv mindenkinek, z.Solo vagyok, új (hozzászóló) a Fórumon. Már egy ideje olvaslak titeket - tetszik a Fórum, remek, hozzáértő társaság vagytok! Őszinte részvétem SID-nek, én lettem az általa említett "tank" tulajdonosa, és kértem meg az átnézésére. :-) Egyben nagy köszönet is a profizmusáért!! Ha lehet, beszállnék a KVscsésze rendelésbe, és kérném a 2 db hiányzó Molinari eszpresszós és 4 db. Roen capuccinós csészét! Így segítek is nektek, és nekem kb. ennyi és ilyen arányban kellene (bár jobban örültem volna a Roen eszpresszósnak, de így is yo lesz!)
Lehet, hogy hamarosan eladó lesz a Gaggia darálóm...
Ennél feljebb lépni minőségben már nemigen lehet. Egyenletes szemcseméretű, rög- és csomómentes őrleményt ad. Szabványos, 64mm-es tárcsás őrlőműve van. Mazzer Super Jolly kategória. Konyhabútor csere miatt kénytelen vagyok kisebbre cserélni. ;(
Elnézést, hülyeséget kérdeztem! Egy hete olvastam az eszpresszo.com-ot és már elfelejtettem ezt a részt. Tökéletesen le van írva ott ami érdekelt a tisztításról.
Mondok neked valamit. Egy használt géphez ugy állsz hozzá, hogy bármi baja lehet, és jobb esetben évekig semmi nem lesz. Ha meg mégis, akkor is, ez használt, ez belefér.
nade... mikor a szép újonan vett géped többet áll gariidő végefelé (de akár elején is) a szervízben, mint a konyhapultodon, az nemkicsit ideg.
Igen, de valahogy azért tartok a használt gépektől, mert nem nagyon akarok már az elején szervizekbe rohangálni, meg agyalni azon, hogy mi baja lehet, ha éppen adódik valami.
Sajnos, nem tudunk segíteni. Az Ibin nincs fix skála, a számok aszerint állnak, ahogy a tölcsér éppen fel van téve a helyére. Valamint a két szélső állás között tekerhetsz a kis forgatógombján vagy százat, eközben a tölcsér körbeforog néhányszor, tehát többször fog, teszem azt, 5-öst mutatni.
Ahogy megvetted, azért alighanem valahol az eszpresszófinomság közelében tartózkodik, tehát darálsz egyet, főzöl egyet, és ha nem 25 másodperc környéki, akkor nekiállsz csavargászni. Elmondjuk előre, de ennek ellenére te is bele fogsz esni abba a hibába, amelybe mindannyiak beleestünk az Ibivel való első randinkon: túl kicsit fogsz igazítani, tekersz rajta egyet-kettőt, azt hiszed, ezzel számottevően változott a kávé, ő meg 15 helyett, mondjuk, 16,5 másodperc alatt fog lejönni. Szóval, ha messze van a 25-től, akkor tekerj rajta bátran akár két számnyit is (az nyolc beosztás a skálán), még az sem biztos, hogy elég lesz.
Aztán, ha már belőtted, akkor lesz értelme a számoknak, hogy a különféle kávékat egymáshoz tudd viszonyítani, de abszolút értékben akkor is lényegtelenek.
Általában rendre drágábbak, mint amennyit érnek (ettől még jók, persze), de ha bevezető akció, akkor lehet, hogy ki lehet fogni valamit. Yeahhh mintha említette volna a tényt, de konkrét gépek konkrét árairól mintha nem tudnánk. Az Expolygon meg, minden köteles tiszteletünk ellenére, a weboldala információs frissességében nem áll a csúcson...
Megérkezett a Domobar. :)) Sajnos csak holnap érek haza, akkor kezdhetek vele és az Ibivel kisérletezni. Rendeltem KV-t is 1-1 Jolly Crema és Moema Espresso, kíváncsi vagyok milyenek.
Tudnátok segíteni, hogy az Ibin milyen beállítás (1-8) körül kezdjek el egyáltalán próbálkozni a darálással?
A másik, hogy hogyan kell ezt a gépet tisztítani és milyen gyakran (főzés után a kart értelemszerűen elmosom, de mást)?
A másik amit Monyesz nem említett, hogy ezek a gépek nem egy bonyolult szerkezetek. Az én 23 éves tervezésű Faemámban is tök azonosak a megoldások, mint a mostani gépekben. A különbség, hogy az enyém kifogástalanul működött egy kis tisztítás után, kb. 600 foritot költöttem pár tömítésre. A mai különösen alsóbb kategóriás gépek felettébb hitvány anyagokból vannak összeszerelve. A felhasznált anyagok minőségében különböznek leginkább. A Baby Gaggiák nem rossz felépítésűek, mindenképpen nyerőbb választás a Pure Espressonál hosszabb távon.
Ideje leszámolnod bizonyos rossz elgondolásokról... Ezeknek a Gaggiáknak a belseje régóta lényegében nem módosul. Amit most újonnan meg tudnál venni az ráadásul egy sima acélbojleres gép (mondhatnám hogy egy Saeco, mert a Nina Bar ugyanez, csak a kar más), ez meg egy igaz 'kékvérű' darab.
Nekem azt mondták, hogy most a Gaggia-k importőre a KONYHATECH KFT. József krt.35. Szerintem hívd fel őket, hátha rugalmasak: 1/486-1468 Esetleg az Expolygon-nál most bevezető áras Ascaso gépeket is megnézhetnéd.
Az a baj, hogy első gépnek mindenképp újat, vagy alig használtat szeretnék, ez pedig már elég régi modell... Nem igazán tudom, hogy miért ragaszkodom ehhez az elgondolásomhoz, de valahogy ez van bennem.
Igazad van, a grazi KV is 'pihen' 3 napot asszem csomagolás előtt. Azon gondolkodom, hogy egy üres, szelepes zacskó - ha jól le van zárva - tökéletes lenne mondjuk fuvarozási célra.
A logisztika alighanem elég egyszerű lenne ebben az esetben (főleg a fővárosiaknak), de a kávénak egyébként amúgy is szüksége van egy-két nap pihenésre pörkölés után, nem lehet frissiben nekiesni, akkor nem az igazi. Csak időzítés kérdése lenne az egész...
A grazi kávéval összefüggésben én is áradoztam, hogy soha olyan íz és illat nem jött elő addig és azóta sem egy kávéból sem. Alkalmas pillanatban (márhogy amikor a pörköléstől rövid időn belül megkaphatom) engem érdekelne a dolog.
Néha talán sikerül megtalálni a megfelelő kifejezést -- sokkal többször meg nem...
Akinek Brikkája is van, ne táplálja Mokambo GE-vel! A nagy nyomáson átütő csokoládésságából még egy paródiányi se marad, viszont szert tesz egy olyan kellemetlenül erős keserűmandulásságra, hogy frissen elintézett lordnak érezheted magad Agatha Christie teadélutánján :)
Barátom tegnap nemcsak a Marzocco-szűrőt hozta (amelyik, sajnos, egyikünk főzőjébe sem passzol bele), hanem a saját pörkölésű kávéját is, amelyik viszont mindkettőbe... :-) Ennek kapcsán felmerült bennünk a gondolat, hogy hátha lenne itt a topikban is olyan, akit érdekelne abszolúte frissen, helyben, manufakturális módon pörkölt kávé.
Ez a mostani (a kedvenc, állandó keveréke, de természetesen mindenfélével lehetne kísérletezni) Guatemala Antigua és Columbia keveréke (mindkettő arabica), nagyon kevés, pár százaléknyi indiai AA robusztával. A kávénak már babként van egy egészen sajátos, fűszeres illata, még egyetlen ismert, a topikban kitárgyalt-beszerzett kávénál nem találkoztam ilyennel, és ugyanez megjelenik a csészében is. Még nem sikerült belőle a maximumot kihozni (közben már nekiláttam a Mokambónak, de ez jóval finomabb darálást igényel, tekertem az Ibin, de még nem vagyok az optimumnál, majd holnapra remélem), de nagyon ígéretesnek érzem. H_G-nek kellene kipróbálnia, ő mindig jó jelzőket talál az ízekre...
Én hajlok afelé, hogy azt mondjam, jó (de nekem van, tehát ez biztos befolyásol). Nem azért, mert gyorsan lehet vele egymásutánban főzni, ez nyilván legtöbbünknél nem igazi szempont.
Hanem a tisztíthatóság miatt. Naponta a főzés végeztével visszaöblítek vízzel, ez két mozdulat, fel a vakszűrős kart, pár másodpercig jár a pumpa, kétszer egymás után, igazán nem nagy fáradság. Valamint havonta-másfél havonta a szokásos tisztítás, Tersonet, akkor is visszaöblítéssel. Ebből csináltam egyszer három ciklust úgy, hogy nem nyúltam a felső szűrőhöz, és csak a harmadik tisztítás után szereltem le. Abszolút tiszta volt felül, tehát az ilyen tisztítási rend mellett teljesen feleslegesnek tűnik szétszerelni a gépet és kézzel elpucolni időnként.
Persze, lehet, hogy valaki azt mondja, ő inkább szétszedi, de a Tersonet akkor is kell, a szűrőt, tartót, satöbbit akkor is el kell tisztítani, szóval, összességében szerintem kellemesebb így.
Ezzel szemben áll az az elvi megfontolás, hogy plusz egy alkatrész, ami elromolhat. Kétségtelen, ugyanakkor, mint tudjuk, éppen ezek az komolyabb gépek azok, amelyek kellő karbantartás és gondosság mellett nem szoktak csak úgy elromolgatni...
Nem szeretnék, de annyira sok variációt nem látok ebben a kategóriában. És felújított gépet nem szeretnék elsőnek, holott lehet, hogy jobban járnék, de valahogy mégsem...
monyesz: dobozod elindult, szerintem 17 után fog csörögni, mivel celldömölkön kezd (legalábbis ott kell végezzen 17ig). Óvatossan majd vele, mert aljában a KVk között van amit nohab küld, tetejét vághatod majd bátran, mert van benne térkitöltő.
A csészék úgy vannak hogy 6db kerül 4000- Ft-ba, így az egységár 666-Ft/db. A szállításról még nem tudok semmit, mert egyenlőre azon küzdünk hogy mindenhol kilegyen a 6-os csomag. A listát kicsit lejebb megtalálod, ahol kérdőjelek vagy megjegyzés van oda lehet még beszállni vagy egy komplett csomag ha az kell. Lehet hogy a Savoya Park-ban még van Gaggia.
Daráló ügyben menj el az Expolygonba, ahogy hallottam nagyon korrektek. Megnézheted, bekapcsoltathatod a két készüléket, zajra, állításra kell odafigyelni, mert egyébként belül ezek azonosak (darálási minőségre mindenképp).
Aztán amelyik tetszik, mert ez is szempont lehet.
SiD lehet hogy tud jó termoblokkos gépet, abból ha egy Turmixot vagy Quickmillt megcsípsz, biztos jól jársz vele.
Nekem is van otthone egy EC190, de azért a Gaggia finomabb kávét főz :-) Persze az igazsághoz hozzátartozik hogy többször nézegettem 39E-ért, de csak akkor vettem meg mikor már "fillérekért" adták ;-)
Ha tényleg jó kávét szeretnél inni, akkor szerintem ne vedd számításba ezt a 30 ezres kategóriát, csak végső esetben. Nem tudom hogy most újonnan mit kapni 40-50 ezer között, de valószínűleg sokkal jobban jársz egy SID által felújított használt géppel. Korábban emlegették itt az olasz ebay-t is régi Gaggia-val kapcsolatban. De majd a többiek kijavítanak.
Jelentem, anno végigolvastam, emlékszem is erre. Alapvetően csészebeszerzés volt a cél (először nekem), most a kolléganőmnek kellettek a csészék, így a bukta nem nagy, csak nem értem, hogy a Segafredo miért engedi meg magának ezt. Az Emozionikkal az égvilágon semmi gond nem volt, durvának durva, de annyi crema pont lett rajta, amennyi várható volt, az íze OK volt, de ez az EC ez tényleg egy kalap szar, nincs mit szépíteni rajta...
Nagy valószínűséggel újra nekilendülhetek a kávé felszerelés beszerzésének :)
Így lenne néhány kérdéséem darálóval, géppel kapcsolatban:
Láttam képen az i-minit és kinéztre nagyon tetszős, kérdés, hogy hozza-e az Iber szintjét...erről tud valaki valamit?
Tud-e valaki jó áron darálót?
Milyen gépet javasoltok olyan max 40-50 között? (újat vagy alig használtat szeretnék)
Delongi és Saeco valahogy nem szimpatikus, így a 30 ezres kategóriában a Krups mellett állok, de tudom,hogy az se igazán helyénvaló, és ha 10-20 ezerrel többért lehet jobbat, akkor annak örülnék :)
Most akkor ez jó, hasznos vagy teljesen felesleges pénzkidobás? Végignyálaztam a fórumot, elég sokszor van rá utalás különböző gépeknél, plusz az OPV-vel összefüggésben is, de még senki nem írt hosszabban róla. A hozzáértők kifejthetnék érveiket ellene és mellette egyaránt.
Fáradt Mokarabia kávéból daráltam, kicsit túl is adagoltam a szimpla kosarat (alig tudtam felhúzni a fejre) és nem sokat vártam a nyomás stabilizálódása után (kb 2 felfűtési ciklust), ennek ellenére már az első kávén látni a gépben rejlő potenciált.
Ez egy tank! Ha egyszer bemelegszik (nem kevés idő), utána atom stabil. 5 literes bojler van benne, a fej része a hőcserélős megoldásnak, olyasmi, mint egy E61. A Bezzera BZ-35 egy játékszer mellette!!!
Ha már most meglátnak már a hajuk is kihullik a kéréseimtől meg az öreg vackokba való alkatrész utánpótlástól. :-) A múltkor az összes tzermosztátot áttúrták nekem, előtte meg a felsőszűrőt és a fejtömítést szintén ugyanígy. :-D
Gratulálok a gyártóknak...:-((, hogy egy ilyen - szvsz nem túl bonyolult - dologban sem tudnak valamiféle szabványnak megfelelő termékeket előállítani. Nem néztem sehol, hogy a Marzocco szűrők mely karokkal kompatibilisek - Rancilio Silviába, meg Gaggiába (bocsánat, az enyémbe:-) ) biztosan stimmelnek.
Igaz, próbáltam már egy Silvia karját felrakni a Gaggiámra...nem sikerült, mert a bajonettzárak (1-2 mm híja volt...) nem egyeztek...! Ugye, elvileg mindkettő 58-as szűrőméretű, mindkettő olasz gyártmány...Te érted? Mer' én nem...
Most próbáltam a Venusba, speciel nem passzol bele. A szűrőtartóba szépen belesimul, viszont kicsit szűk a közepe (ezért szeretjük elvileg, ugye, mert hengeres), és a felső szűrőn fennakad, nem lehet a helyére tenni a kart.
A La Scala Butterflyba sem passzol, egyébként, ott a szűrőtartó alul túl gyorsan összeszűkül, a Marzocco fennakad, mielőtt kellően bepattanna a helyére.
OK, nemtudom, mert a posta X ideig van nyitva, s most ugy áll, 11 körül indul majd el. Ez akár dél is lehet, de majd készül indulni, rákérdezek, mi a menetrend, s hogy megy. És feljegyzem, hogy 16-18 között korlátolt vagy ~ ;D
"És még egy: a Gaggia Baby-k fejlődtek az utóbbi években? Régebbi darabokat lehet olcsón találni (ebay), ezekben is ezek a jól hangzó dolgok (réz fej) vannak? És tényleg jobbak ezek, mint a Cubika?"
Azt kell mondanom, hogy a Cubikánál szinte minden csak jobb lehet.
Én a helyedben vennék ebay-ről egy 80-as évekbeli öntvényházas Baby Gaggiát.
Azok szépek is és jók. Szét kell csak szedni kipucolni, esetleg tömítéseket cserélni és mehet is! 80-150-ért szoktak menni az olasz ebay-en (+30-50 a posta).
Ma elvittem az Expolygonba a Marzocco-szűrőimet (58 mm; 1, ill. 2 személyes), és összehasonlítottam az ott kaphatóval (nem az utángyártottal, hanem az - állítólag - eredetivel). Akárhogy is néztem, tökugyanaz volt, tehát tényleg Marzocco, ráadásul igen méltányos áron adják (nettó 582 Ft/db). Aki ilyenre pályázik, annak szvsz alkalmi vétel.
Ezt más akciós csomagoknál is tapasztaltam nem csak a kávénál, feleségem imádja a csokis gabonapelyhet és amit kettőtfizetszhármatkapsz eksönben adnak annak rosszabb az íze.
Nem olvastál vissza 2-3 évet, azért nem érted... Ebbe a csapdába már mások is beleestek. (L. 4116 és következők.) Ezekben az akciós csomagokban sokak sejtése szerint ázott v. más módon károsodott selejt-kávét próbálnak elsütni. Akkor érdemes megvenni, ha a csészékért önmagukban is adnál annyit.
Részvétem. Az én szám ízének az eddigi legborzasztóbb ízű presszókávé amit ittam.
Hát, ha vesznie kell, akkor veszni fog :-)
Ha már borzasztóság: keserves csalódás az őrölt Espresso Casa. Egyrészt szinte teljes testsúllyal tömörítve is megvan a dupla kosárral a másfél deci 25 mp alatt, másrészt gyakorlatilag nincs rajta crema, harmadrészt a burjánzó novemberi mocsárra emlékeztet az íze és a szaga (mindez közvetlenül bontás után). Köze nincs az otthoni szemes ugyanilyenhez. Bármennyire is nem voltam elégedett az Emozionival, ehhez képest egy korrekt kávé. Egyszerűen nem is értem, ez így ahogy van, egy nagy szar.
OK, akkor asszem Mamma Lucia-ba beruházok. Lehet, hogy nem itthonról, körülnézek az Ebayen, mert ha többmindent hozok, akkor a posta már nem dob rá annyit.
A háromutas szelep leengedi a fejből a nyomást főzés után a csepptálca felé, így rögtön leveheted a kart. Ráadásúl egy vakszűrő segítségével csinálhatsz visszaöblítést, hogy kitakarítsd a fejből a lerakódásokat.
Hűha, holnap nem dolgozok csak pénteken, de akkor egész nap. Nem kell, hogy égjen, én sem kapkodom el a dolgokat. :-D De igazából nekem kell a csésze és te szeezted nekem. Nekem kéne érte menni. Nem? :-)) Vag yerre jársz?
És még egy: a Gaggia Baby-k fejlődtek az utóbbi években? Régebbi darabokat lehet olcsón találni (ebay), ezekben is ezek a jól hangzó dolgok (réz fej) vannak? És tényleg jobbak ezek, mint a Cubika?
SzáSa te bp-i vagy, tartanád a kapcsolatot 5star-ral ?
Szabcikának közel van Hegykő, én meg összefutok néha Szabcikával, ha 5starnak jó, akkor kettőnk (vagy ha Mad_a is kér akkor hármunk) csészéit át tudja venni.
Még az is kérdés, hogy amiből nem jött össze a 6db vagy a haton felül van maradék, arra mit mond 5star.
Ha már itt vagyok, egy kérdés (Sid?): Mi a különbség a Gaggia modellek felépítése között (Cubika, Pure, Baby)? A dose-t értem, meg hogy van, aminek a külső burkolata is fém; de vannak lényegi különbségek?
Ha figyelmesen végigolvasod amit írtam, akkor látod, hogy én sem sznobériázok sokat, sőt ugyanazt írtam, mint te, csak zöldbe. :-) Az edény az egyetlen befektetésem a tejhabhoz, és ez is csak azért, mert az asszony is szereti ha szíves vagy valamilyen mintás italt kap. Ezt én nem nevezném sznobériának, már ne haragudj. Ennyi erővel sznobság a Danesi Gold és a New York kávé is, amikor lehet kapni Omniát meg csíbót is. Sőt, sznobság a fém tamper is, mert a műanyaggal meg poháraljal is lehet tömöríteni. Szonbság a nyomásfokozós kar, mert anélkül is ugyanolyan jó kávét lehet csinálni. Nnno. Én inkább azt mondom, hogy meg kell adni a módját. Ez az általad használt sznob szó egy kicsit lenéző akár rám nézve is nem gondolod?
1-2 próbálkozás után olyan kemény mikrostruktúrás tejhebod lesz, hogy mielőtt beleőntenéd a kávét, lyukat kell bele fúrni vésővel, hogy belemenjen az espresso!
Ha annyi levegőt engedsz bele, hogy betonhabot kapsz az sem jó. A latte macchiatonak kell hasonló a gyors szétválás és ezáltal rétegződés miatt. Kapucsínónak egy kicsit kevesebb ideig kell a levegőt engedni, mert ha túl levegős lesz akkor nehezebb jól és esztétikusan felönteni.
Idézem monyesz-t: "666,-Ft-os ördögi áron (4000ft/6db) lehet 5star-tól rendelni eszpresszós és cappuccinos Molinari, Roen, Italcaffe csészéket. Igencsak jó ár, kéretik megragadni az alkalmat !"
Ez kb. féláron van, ha érdekel írd magad hozzá az előző listához. Képeket itt láthatsz: <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=81860463&t=9014122" target="_blank">http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=81860463&t=9014122</a>
Gyakoroltam mosogatószeres hideg vízzel is, és ott az elején még látható hogy a megfelelő (hangú, hatású) habosításkor szinte alig ér bele a cső a folyadékba. Tényleg nem olyan nehéz, csak a jó hangot kell memorizálni.
Valakinek lenne eladó, használt hűtőgépe? Hagyományos elrendezésű kellene, azaz egy térben kis fagyasztó rész és a többi normál hűtő. Gyereknek kellene egyetmi koleszba.
Nyilván ezerféle módon lehet tejhabot készíteni és csak azért propagáltam a saját módszeremet nyomatékkal, mert nagyon bevált a szörcsögős technika. Annyira, hogy még a nejemnek is elsőre sikerült jó tejhabot készítenie, pedig Ő nagyon híres arról, hogy amihez precizitás kell, azt a munkát átadja a család többi tagjának. :-) Amolyan vezető típusú hölgy! :-)
Ja, még annyit: az olyan kicsi csészében, mint pl. a Sagefredo cappuccino csészéje, nem szabad hozzá sem kezdeni sem a tejhabosításhoz, sem a cappuccino iváshoz. Nálunk min. 2 dl-es bögre-csésze a minimum ilyen célra. Mit is lehet kezdeni 1 dl cappuccinóval???....
baromi nagy babszemek, remélem boldogul majd vele a daráló.
Képzeld, én egyszer kaptam a szokásosnál kicsit nagyobb szemű kávét és az Iberital nem nagyon kapkodott utána! Úgy kellett kézzel nyomogatni lefelé, hogy megegye a kávészemeket. Másnak volt ilyen gondja?
Gyakorlok szorgalmasan. Tegnap este egész jól sikerült, nagy buborékok nem voltak csak olyan közepesek. Megnéztem egy csomó videót
Szia! Ne videót nézegess és ne hallgass senki másra, csak rám. Az egész tejhab készítés, mint szinte minden a kávéfőzés körül, el van mismásolva, túlozva, sznobériázva.
Végy elő egy tök egyszerű egyenes falú bögrét. Nem kell tejhabosító, hőmérő és egyéb huncutság, de a fala jó ha egyenes, mert a kerekded formájú bögrékben nehezebb habosítani. Kezdetben próbálkozz 2.8-as tejjel, mert az könnyebben habosítható. Hűtsd le, de ez csak azért kell, hogy több időd legyen a habosításra, mivel most tanulod. Amíg hideg addig úgyis csak kevés hab képződik. Szobahőmérséklettől indul be igazán.
A habosító cső állása nem érdekes. A lényeg, hogy erősen jöjjön rajta a gőz kezdetben. Az én Saecom-ról levettem a habosító külső burkolatát, mert nehezebben lehetett tisztítani, így csak egy egyszerű vékony műanyag csonk lóg bele a tejbe.
A gőzt addig kell kiengedni, míg már nem jön vele víz, vagy csak minimális. Tejjel maximum félig töltsd fel a bögrét, de lehet kevesebb is, ízlés szerint. Told fel a bögrét, míg jól beleér a cső, majd nyisd meg jó erősre a gőzt. Ezzel egyidőben kezd el lejjebb engedni a bögrét, mindaddig, míg elkezd hangosan sziszegő-sustorgó-szörcsögő hangot adni - ilyenkor a cső vége közel azonos magasságban van a tej felszínével. De ne a csövet nézd, hanem azt az erős sistergő hangot, amely mellett elkezd habosodni a tej. Ahogy egyre nő a hab mennyisége, lassan engedni kell lefelé a bögrét, hogy a HANG folyton szinte azonos maradjon és így szépen megtelik a bögre tejhab és tej elegyével. Ekkor még ne hagyd abba, csak emeld feljebb a bögrét, hogy már ne legyen több a hab, csak jól elegyedjen a tejjel.
Ez bombabiztosan működik! Két dologra figyelj: a szörcsögős-sustorgás ne menjen át buborékolásba, mert akkor már túlzottan leengedted a bögrét és ez a buborékolás nem tesz jót a hab állgának. A másik, hogy ne melegítsd túl a tejet - nem szabad, hogy gőzölgő forróságú legyen, mert akkor összeesik a hab.
1-2 próbálkozás után olyan kemény mikrostruktúrás tejhebod lesz, hogy mielőtt beleőntenéd a kávét, lyukat kell bele fúrni vésővel, hogy belemenjen az espresso!
Ja, persze, Gaggiád van. Azért azzal is tudtam egész jó habot csinálni. Fontos, hogy ne várd meg amíg kigyullad a "kész a gőz" lámpa, hanem még mielőtt ezt tenné akkor kezded meg a gőzölést. Akkor sokkal nagyobb kraftja lesz végigvinni.
A külső műanyag csöcsöt (ha olyan a gőzölője) húzd le róla és úgy is próbáld meg.
"Én nem szoktam mérni az időt, és a hőmérőt sem használtam sokszor, mert feleslegesnek éreztem, elég a tenyerem. Úgy kell tenni a gőzcsövet..." Ne ezért nem taperolom a forró edényt, mert elégne nekem is a tenyerem ~ :D
Köszi. Gyakorlok szorgalmasan. Tegnap este egész jól sikerült, nagy buborékok nem voltak csak olyan közepesek. Megnéztem egy csomó videót és elég látványos mindenhol az örvénylés, de nekem nehezen jön össze, mert a gőzcső függölegesen áll. Úgy tapasztaltam hogy ha az edény falához teszem a csövet és kellően megdöntöm a kancsót, azért beindul. Korábban mélyebbre is engedtem a csövet, azért nem keletkezett elég hab az első fázisban.
Én nem szoktam mérni az időt, és a hőmérőt sem használtam sokszor, mert feleslegesnek éreztem, elég a tenyerem. Úgy kell tenni a gőzcsövet az edénybe, hogy amikor megnyitod a csapot és elkezd áramlani a gőz, akkor örvényt csináljon. Ezt fontos egyből a gőzölés elején megtenni, különben nagy bubik lesznek és nem lesz jó.
Majd amikor szemmel láthatóan feljött a tej egy picit odébbteszed az edényt, hogy csak forgassa a tejet az edényben. Addig keringeted ameddig nem forrósodik fel az edény. Akkor jó a hőfok, ha kiöntve azonnal el lehet szürcsölgetni és nem kell fújkálni. Akkor végeztél jó munkát, ha szemmel alig látható buborékok vannak benne és amolyan krém állagú.
Ide teszem a listát, hátha valaki lemaradt róla, amúgy is célszerű lenne úgy kiegészíteni hogy kijöjjön a 6-os csomag. És már nagyon várjuk Szőri jelentkezését ;-)
"most sem megy magától vissza középre, bár nem annyira áll jobbra, mint eddig."
Csak rugózzon, az a lényeg. A leírás másrészt azt mondja, hogy addig jobbra kell tartani a kart, amíg el nem kezd folyni a kávé, de igazából a belső szerkezetből nem következik, hogy ilyesmit kellene tenni vele. Csak jobbra meghúzni, elengedni, ekkor visszatér valamennyire és csók, jön a krémcsoda.
Akkor jó a kávé/őrlemény, ha a 7 gr (egy adagolónyi) őrleményből 30ml kávét üvegpohárba készítve, a lefolyás ideje alatt a kávé 100% krém és kell vagy 10mp a lefolyás után, mire szétválik a krém és a kávé, valamint a krémet (nem crema, ok) a kávé felhörpintése után még kávéskanállal kell kienni a pohárból, annyira sok tapad fel a pohár oldalára.
Jóvan fasz vagyok, Mambo espresso volt az amit kértem! :-D Szóval az előbbi Rossás hsz-om sztornó. :-S
Szal a Mambo-t hozzácsaptad? :-)
Csere lesz 75%-ban. Asszem megint rojtosra fogom koptatni a pofám az ujdonsült jelölteknek. De egy dolgot megjegyeztem. Vendéglátós előélettel többet sosem. Holnap majd elmodom ha érdekel. :-)
Hmm...lehet hogy a menet amiben tekeredik a felső elem tisztább mint az enyémen ezért könnyebben átugrik a következő fokozatba. Én annak idején félve takarítottam a menetet féltem hogy megsértem ezért nehezebb a tekerés.
Zsír! :-) Ha holnap jössz időben csörögj, hogy el tudjak indulni itthonról! :-)) Elméletben 17-kor kezdek, előtte fél órával már ott vagyok mindenképp. Tesztelni úgy sem kell a jelenlegi csapatot, krakk van (lesz). :-((
Csütörtök. De beviszem holnap, mert nemtudom, csütörtökön mikor indul kollega. Lehet csak 10-11 körül, de lehet mielött beérnék. (nála ezt nemigen lehet tudni, mert ritkán alszik, cserébe keveset, és akkor dolgozik, amikor ugygondolja, lettlészen nappal, vagy éjszaka, neki tökmind1.)
Ha Szőrinek is jó csütörtök, akkor lehet mégis elnézek Luigihoz szerdán. Oszt átadom az egybecsomag ződ segát, mert nála hűvös pincébe elfér. Aztán ha kifutott a MoKambo Rossa, amit most iszogatunk, akkor majd Luigi eldönti, hogy ződ sega, vagy a másik Bristot bomoljon, s megyek majd érte.
Érdeklődő hajlamuaknak: Van még egy Mambo Espresso 3300ért, ha valakinek kell.
Jó kis kávé az ha figyelembe vesszük hogy osztrák.
Ma vettem az intersparban egy cs. frei féle GUATEMALAI MARAGOGYPE-t, baromi nagy babszemek, remélem boldogul majd vele a daráló. Mindegyik csomagnak elég rövid a lejárati ideje: jövő január vagy február. Kiváncsi vagyok milyen íze lesz.
Próbáltam az Aida-t tempsurfölni. Arra jöttem rá, hogy a Solisnál a felfűtés közben nem lehet elkezdeni a csapolást (gombot megnyomva nem reagál), viszont mihelyst elalszik a lámpa, azonnal elkezdi engedni a vizet. :O Sikerült is nagyon kellemesre lefőzni egy adagot ! :))
Egy biztos: nekem is az volt az első gondolatom, hogy a te és az ismerősöd érdekében ki kell venni, meg sem lepődtem, hogy nincs ott (mindegy, hogy ki volt).
Hogy on is legyek: a New York Espresso Italianom végén járok, és minden eddiginél sokkal határozottabban törnek elő az utóízben a marcipános jegyek, zabolátlanul és teljesen tisztán. Megszerettem ezt a kávét (zabadakknak köszönet érte még egyszer). Ha vége, akkor jön a Goppion bio, bár ma egy Lucaffe Classicnak sem bírtam ellenállni, tűrhető áron (1.705) adja az Arany J. utcai Rotschild.
Apropó, ha már Lucaffe: kipróbálnék még egy pár fajtát, de csak kilósban vannak; nincs valakinek kedve felezni/negyedelni mondjuk egy Equisite Bar-t és/vagy egy Mamma Lucia-t?
Az azért még megérne egy misét, hogy ki vetette ki és miért. Ennyit az urban kegendről. De részemről akkor lezárnám. Nem akarok én itt senkit megtéríteni....
Hű, én nagyon előítéletes vagyok ezekkel az áruházakkal kapcsolatban. Lidbe még nem voltam, de a Penben, Pluban már igen (legalább 2x, 4x), de nem jött be nekem ez a termékválaszték. Arra egy kicsit drága az időm, hogy pár termékért rohangáljak ilyen helyekre. Inkább megyek Teba, Intspbe oszt ott megveszem a miőségi cuccokat.
Lidl-ben nincs erre lehetőség: 1. kevesen vannak,kirakodni is alig bírnak 2. nagy hűtőkamrában kapják a cuccot, abból rakják ki az árut 3. láttam be a raktárrészbe, és nem láttam ilyesmire utaló jelet
Spec darált pulykahúst szoktam venni ott, azt elég nehéz mosogatni, főleg hogy a formája olyan mint ami most jön a darálóból. Viszont a helyi sparban (nem intersparban !) helyben van csomagolás ! Meg amíg volt olyan hogy Billa, ott is helyben volt.
Köszi a segítséget, majd megmutatom ezt a hsz-t a férjemnek.
Lehet, hogy akkor esetleg "véletlenül" valamit jól rakott össze, amikor tegnap szétszedte és összerakta megint, mert ma nem csöppent a nyél végén a kv és krémes volt megint.....de most sem megy magától vissza középre, bár nem annyira áll jobbra, mint eddig.:p
Már bocs hogy beleugatok, de ha jól tudom a Lidlben nics húsos- és szalámis pult, csak gyári, üzemi csomagolású termékek. Akkor ez az átmosás hogyis van?
Ugy egész konkrétan semmiben. Annyiban, hogy a 2 felesetek akkor kerül legkésőbb bontásra, mikor másnap hozom be s viszi neked kollega. Ez vagy ma este lesz, vagy holnap. Még beszélek kollegával majd, mikor is megy akkor.
Nyilván nem a májasra, vagy a Pick szalámira gondolt, amikor az átcímkézésről és a "színes, lejárt húsok" nátriumos mosására gondolt. És ezt neki hivatalból ki kell adnia az embereinek, különben repül.
Azt meg, hogy ti mit és hol vesztek, a ti bajotok. Én csak azt mondtam, amit ő mesélt. És ez nem legenda, mert nem viccből mesél ilyeneket.
Hát ezek nagyon rövid idők. Hőmérő nélkül el lehet sajátítani a technikát? A mosószeres víz egész jó lett, de tejjel sokkal nehezebben megy. Az első fázis kb. hány másodperc?
Valószínűleg az egész mai élelmiszeriparra vonatkozik, bolthálózattól függetlenül, hogy jobb nem tudni, pontosan hogyan készül...
Amúgy a Lidl húskészítményeinek egy részét ugyanazok készítik, mint bármelyik boltban (Herz, Zimbo stb.) -- de a szalámi kivételével nem ezek a finomak, hanem a német, spanyol, belga (a belga kenőmájas csúcsszuper) dolgok. Sőt, újabban már a cseh és lengyel cuccokból is van egész jó.
Ami meg a nyers húst illeti, abban csak a választékkal van baj, de a Lidlben vetteket még sohasem kellett azért kidobnom, mert nem főztem meg azonnal, és amikor pár nap múlva (de még bőven a min.-megőrzési dátum előtt) kinyitom, már büdös. A másik közeli közért árujával (ami egy sokkal drágább Interspar), minden hónapban van egy-két ilyen esetem.
Úgy vettem ki, hogy Te is szoktál cappuccinot csinálni. A youtube videóit nézve, szinte 1 perc sem kell a profi gépekkel a tejhab elkészítéséhez. Mivel a hőmérőt kispóróltam érdekelne hogy nálad ez kb. mennyi ideig tart.
Hát, belül lehet, hogy jól volt összeszerelve, de a lényeg az, hogy maga műanyag nyél jól legyen ráillesztve a szűrőblokkra, mielőtt a csavarok bekerülnek. Mondom, benn a karimán van egy rés, oda kell illeszkednie a kiálló pöcöknek, ugyanis amikor jobbra húzzátok a kart, akkor az elhúzza azt a rugós pöcköt (nem a központi kis rugóról van szó) ezzel enged utat a szerkezet annak, hogy a nyomást biztosító szeleptüske a helyére kerüljön. Ha ez nincs így, akkor nincs meg a szükséges nagy nyomású előáztatás, tehát nincs krém a kávén.
Úgy kell összerakni, hogy a csavarok a rések jobb oldalára kerüljenek. Érdemes egyébként legalább kéthetente szétszedni és kimosni, mert hamar eltrutymódoshat ez is a beszáradt kávékrémtől.
Na látod, pont így keletkeznek a rémhírek. Gondolom Te még sosem vásáróltál a Lidl-ben. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, elég jó termékeket árulnak. Persze ha a mai világban valaki csukott szemmel vásárol az megérdemli. A Tesco-ban is lehet jó dolgokat kapni és máshol is vannak ócska termékek. Ki kell próbálni, válogatni kell és minden üzletben meg lehet találni a jó dolgokat.
Ja, azt nem tudom, mennyire lehetnek a csöveink belül vízkövesek, bár a kinti állapotokat tekintve....:O :s
A házunk 2001-ben épült, ezek a vezetékek azért nem számítanak annyira réginek, és műanyaggal van szerelve mindenhol, ez állítólag 2-3 évvel később kezd el vízkövesedni, mint a régi fém vezetékek...szóval azért nem annyira vészes a helyzet talán odabent, mint ha mondjuk 15-20 éves házban laknánk....remélem! :)
Nekem úgy magyarázták, hogy az átfolyó víz attól a pillanattól kezdve "kezelve van", hogy a mágnest felrakják a csőre....tehát pl. mosógépben azonnal észrevehető, és ha levízkőoldózza az ember a csapokat pl, akkor azoknak már nem szabad újra vízkövesedniük, mert a "mágnesezett" vízmolekulák már nem tudnak újra szilárd vízkővé összerendeződni. A mosást nagyon észreveszem, a fürdőszobát kisuvickoltam, már amennyire tudtam...az pár napon belül kiderül, hogy valóban nem vízkövesedik vissza, mert ha én itthon vízkőoldózok, akkor az max. 2-3 napig tart, ennyi idő után már megint kezd mattulni minden és egy héten belül ott a látványos, masszív fehér vízkő mindenhol, ahol meg tud állni a víz, ott pedig különösen.:s
Azt mondták, hogy felszereléstől számítva általában 4-6 nap múlva kezd ürülni a csövekből a fellazított vízkő. Innentől sajna zavarosabb lesz a víz jóval, tehát kb. 4-6 nap múlva lesz ilyen téren szemmel látható hatás, ami általában zavaró szokott lenni és volt már, aki panaszkodott miatta, de ezt sajnos ki kell bírni, amíg megint el kezd tisztulni a víz, ahogy kitisztulnak a csövek....állapottól függően ez akár hetekbe is telhet...mindegy, kibírjuk.:p :)))
Ja igen, és hogy akkor majd előfordulhat, hogy az a perlátor (jól írom?) szűrő, ami a csapok végén van eltömődhet, erre figyelni kell majd.
"...Viszont a goldmax úgy tűnik, nem kamu....a mosásaim extra puhák mindenféle vízlágyító nélkül, ez bíztató.......és ma egyszer csak, hirtelen, bármelyik csapot nyitom a házban, sokkal erősebben jön a víz, mint eddig..."
Nemá':-) Pár nap alatt eltávolította a rendszerből a lerakódott vízkövet? OK, és az hová lett - eltűnt csak úgy, nyom nélkül? Nem rakódott le pl. a csapok szelepülésein, nem volt mocskos a kifolyó víz? Ez túl szép, hogy igaz legyen, kissé (?)...ööö...kételkedek benne.
Az egy másik problémára utal, a nyomászáró szelepére. Nem tudom Gaggianál milyen, de máshol egy rugó és a végén egy záróelem biztosítja hogy ne jöjjön a víz. Vagy a rugó gyönge, vagy vízkő van a gépben és nem zár rendesen ez a szelep. Tehát kitisztítás és ha utána is folyik, akkor a rugót kell kicsit nyújtani. Ennél a problémánál a gőzcsőből is szokott cseppenni a víz.
Na szétszedte a férjem, azt mondja, hogy jól volt összeszerelve....ennek ellenére nem jön vissza középállásba...és nem olyan krémes a kv, mint lennie kellene.:s :( Jah és csöpög....azt mondta a zuram, hogy jön a kisbalta. :p :D
Férjem azt mondja, hogy ő látta, hogy az egyik csavar mellett bugyborékol, amikor kávét főzött vele délután...most néztem sima vízzel, így nem látom, hogy ilyen gond lenne.
Már arra is gondoltam, hogy belocsolom tömény hypo-val, talán kifehérítené legalább....mondjuk ha a vízkő ott van, az idővel úgyis megint vissza barnul.:(
Nejem reálisan világított rá, hogy "rozsdás vízkő" és hogy azt leginkább nem fogod letakarítani. Azaz.... 10%-os sósavval meg lehet próbálni, az elég agresszív. De gyorsan kell utánna tiszta vizzel öblíteni, mert az nem néz semmit, csak mar.
Ecetet, Frosch-t is próbáltam már, én már mindent kipróbáltam (Bref, Cillit, DenkMit és sok más) a férjem hozott egy háztartási boltból ezt a hengeres flakonban lévő állítólag bazierős magyar vízkőoldót, azzal is volt már belocsolva minden, és semmi......és nem jött be a citromsavas dolog sem ma este, két órát is rajta volt pedig, és ugyanolyan maradt. :(((
Viszont a goldmax úgy tűnik, nem kamu....a mosásaim extra puhák mindenféle vízlágyító nélkül, ez bíztató.......és ma egyszer csak, hirtelen, bármelyik csapot nyitom a házban, sokkal erősebben jön a víz, mint eddig...a gyerekek panaszkodtak egész nap, hogy nagyon spriccel...úgyhogy a férjem "leszabályozta" mindet most este, hogy ne fröcsköljenek annyira....azért ez bíztató, nem? A tuti hatást akkor mondom ki, ha látom, hogy nem vízkövesedik vissza, amit most két álló nap levízkőoldóztam, ha pedig ezek a barna felrakódások is letakaríthatóvá válnak egyszer, akkor aztán tényleg nagy találmány.:p :)