Keresés

Részletes keresés

Zotya71 Creative Commons License 2011.03.30 0 0 722

Igaz, hogy kivágnak egy-egy bokrot, de már telepítik helyette az újakat. Úgyhogy akinek van errefelé annak lesz a későbbiekben is.

Az idén jobban figyelemmel kisérem a felénk található fügebokrokat, és majd készítek a termésekről és a növényekről kéeket amiket megosztok majd itt.

Előzmény: Altamir (721)
Altamir Creative Commons License 2011.03.28 0 0 721

Hááát, ilyen a világ. Felétek aprítják ki a fügéket, mert nem akkorákat terem, mint az öklöm, én meg mindent megteszek azért, hogy kiteleltessem az egyetlen kis bokromat, de sajna, fagykár nélkül még az sem sikerül.

Nagyon gyanús, hogy ágak kihajtanak, lehet, hogy megint csak tőből fog megeredni, pedig kettős takarást kapott.

Előzmény: Zotya71 (720)
Zotya71 Creative Commons License 2011.03.28 0 0 720

A hétvégén megnéztem a szomszéd portán és a birtokomhoz felvezető út mellett található birtokon található fügebokrokat.  Mind a kettő takarás nélkül volt egész télen, megvizsgálva  a vesszőket úgy látom, hogy nincsenek rajtuk fagyás nyomok. Viszont a tulajok azon gondolkodnak, hogy kivágják mert apró termést hoz és nem túl édeset, ezért más fajtát gondolnak. Az idén még megmaradnak ezért megnézem majd milyen félék.

Ezeket látva nagy bizakodással tekintek az én telepítésem elé is. Üdv mindenkinek Zotya

marimama51 Creative Commons License 2011.03.23 0 0 719

A fügéimet nem takartam,túl nagyok már.Nemsokára kiderül,hogy mennyire fagytak el.Elég sok zöld szár van,remélem azok jók lesznek.Talán a csúcstól úgy 20-30 cm amit le kell majd vágnom.

Előzmény: éjjelke (718)
éjjelke Creative Commons License 2011.03.23 0 0 718

Nem,természetesen egyiket sem bántom.Apukám már metszette a Typo-t,mivel két hosszú vezérága volt.Arra azt mondta rendben voltak,a kisebbek viszont elfagytak.

A fügénél is így vagyok,az egyik szépen áttelelt a takarás alatt,annál maradt zöld ág és rügy is,a másikra még várnom kell.....Pedig az amelyik zöld csak ősszel lett ültetve,de azt jobb helyre tettem.Góliát a fajtája,a másik Sieberz-es valamilyen zöld füge,ez volt a 2. tele.

Előzmény: marimama51 (717)
marimama51 Creative Commons License 2011.03.23 0 0 717

Sajnálom,de azért ne keseredj el,hátha kihajt.Várjál türelmesen,én is azt tettem...pedig mérgemben,elkeseredésemben, legszivesebben mindjárt kivágtam volna.Valamikor nyár elején kezdett mutatkozni rajta több hajtás.Nem nőtt sokat nyáron,de a lényeg,hogy nem fagyott el a télen./Na meg az unokám garázdálkodott a metszőollóval,és levágta a fa csúcsát./

Előzmény: éjjelke (716)
éjjelke Creative Commons License 2011.03.22 0 0 716

Közben jobban megnéztem.Annak a pici botnak is szétrepedt a törzse,takarás alatt is.:(

De a legjobban a Typo bánt,mert azt is pont ma nézegettem.Azért az már több mint 2 méteres volt,csak most lett kiültetve.Annak is repedés van a törzsén.Egész télen figyeltem,semmi nem látszódott,szerintem ez a januári fagy,vagy nem tudom.:(

Hát,majd kiderül lesz-e belőlük valami.

 

Előzmény: marimama51 (715)
marimama51 Creative Commons License 2011.03.22 0 0 715

Az én vanigliám 2009-ben lett kiültetve,el is fagyott,szétrepedt a törzse.Tavaly viszont az oltásnál kihajtott.Most a télen nem takartam,és semmi baja nincs,túlélte a telet.Szóval,várjál biztosan ki fog hajtani.

Előzmény: éjjelke (705)
Altamir Creative Commons License 2011.03.18 0 0 714

Szerintem a pocok elleni védekezéshez az is elegendő, ha macskakakival pár helyen megjelölöd a kérdéses zónát, esetleg az üregbe is rakhatsz egy keveset. Lehet, hogy a szomszéd mosolyogni fog az esetleges kéréseden, de egy próbát akkor is megér.:-))

Előzmény: éjjelke (713)
éjjelke Creative Commons License 2011.03.18 0 0 713

Van macs,nem saját!Szomszéd öszes macskája idejár,most már tudom miért.:)))

De úgy látszik azért körbekerített ,falevéllel tömködött oduba csak nem jár,mégsem róka.:))

Előzmény: Altamir (711)
Altamir Creative Commons License 2011.03.17 0 0 712

A dekorációs mulcs kulcsmomentum lehet. Hogy én erre nem gondoltam...:-))

Előzmény: marci81 (710)
Altamir Creative Commons License 2011.03.17 0 0 711

Ahhoz macs is kell.  Az üregi macskák előnyben.:-)

Előzmény: Flanell (709)
marci81 Creative Commons License 2011.03.17 0 0 710

Az égvilágon semmit nem csináltam vele, azonkívül, hogy dekorációs mulcs van a törzsénél. :-)

Előzmény: Altamir (708)
Flanell Creative Commons License 2011.03.17 0 0 709

"A pockoknak meg majd kellene egy ideálisabb telelőhelyet csinálnod"

A macska gyomrát javasolnám.

Előzmény: Altamir (707)
Altamir Creative Commons License 2011.03.16 0 0 708

Gratu hozzá, te ügyesebben teleltettél.:-)

Előzmény: marci81 (706)
Altamir Creative Commons License 2011.03.16 0 0 707

Szerintem a káki túléli, ha a kérge él. Esetleg, ha nagy a repedés, akkor lekezelheted valamilyen sebkezelővel.

A pockoknak meg majd kellene egy ideálisabb telelőhelyet csinálnod, és akkor majd nem fanyalodik rá a fügédre.:-)

Előzmény: éjjelke (705)
marci81 Creative Commons License 2011.03.15 0 0 706

Szerencsére az én fügém teljesen sértetlenül úszta meg a telet :-)

éjjelke Creative Commons License 2011.03.15 0 0 705

Mezei pocok,az az!Valami mást kell jövőre kitalálnom.Főleg tölgy levelekkel volt takarva. Az biztos,hogy ott éldegélt,több lyuk is volt benne és közvetlenül a törzsénél.Remélem a gyökérzetben nem tett kárt.Több ágat is alulról megfaragott.:(( Majd kiderül.

 

Fiatal Vaniglia kákim most bántam meg,hogy kiültettem és nem hagytam konténerben!Ő is takarva volt,de szétrepedt a törzse.:(( Nem tudom kihajt-e az oltásnál.Ráadásul mint amit lefejeztek,eltűnt a teteje,csak egy csonk maradt belőle,ami kb 40cm.Typo viszont ami nagyobb példány sikeresen vette a telet közel ő is az házhoz.

Előzmény: Altamir (704)
Altamir Creative Commons License 2011.03.14 0 0 704

Szép az új "ruhád", gratulálok ! Igaz, nekem a régi is tetszett.:-))

Úgy tűnik, hogy feléd is elég hideg volt, ha a takarás ellére, van némi fagykárod.

A "vendéged" inkább mezei pocok, mint kisegér, mert az utóbbi nem fúrja össze-vissza a talajt, max 1-2 kis lyukat csinál, ha épp nincs más lehetősége, de egy ilyen téli takarás ideális lett volna a számára és nem görcsölt volna a földdel. Nálam is volt egy fészek, olyan félmagasan, de szerencsére kisegér nem volt benne. Lelkiismeretfurdalásom lett volna, ha tele van picikékkel. Szerencsére, nekem rágáskárom nem volt.

Most várakozó állásponton vagyok, várom, hogy mennyi hajt ki a bokrocskából.

 

Előzmény: éjjelke (703)
éjjelke Creative Commons License 2011.03.14 0 0 703

Szia!:)

 

Én is kibontottam a takarást.A tetejéből elfagyott sajnos kb.20cm.Mivel falevéllel volt takarva,ami ülepedett.:( Viszont alatta nagyon szép zöld rügyek vannak.Komolyabb probléma,hogy a télen beköltözött egér vagy valami pocok,nem tudom.A lényeg,közvetlen a tövénél több lyuk a földben,ráadásul megrágott több ágat is.Igazad volt az ősszel,ilyen takarást többet nem kap.Az ősszel ültetett füge a házfalához is sikeresen túlélte a telet.Szép zöld az ág és rügyek vannak rajta.Nagyon jó ez a falevél dolog,de a rágcsálóknak is.

Előzmény: Altamir (699)
Altamir Creative Commons License 2011.03.13 0 0 702

"ráncos" lett volna.

Előzmény: Altamir (701)
Altamir Creative Commons License 2011.03.13 0 0 701

Keleten, Hajdú-Bihar megye, a román határszél, Nagyváradtól 15 km-re, nyugatra. Az ágak felső felén, harmadán, rácos a kéreg. Nem sok jót nézek ki abból a részből, bár, mintha lenne olyan szem is rajta, ami talán még kihajthat. Az alsó részével remélem, hogy nem lesz gond. 

Előzmény: Floo2 (700)
Floo2 Creative Commons License 2011.03.13 0 0 700

Hol is laksz pontosan?

Lehet már kérdeztem, de nem ugrik be.

Előzmény: Altamir (699)
Altamir Creative Commons License 2011.03.11 0 0 699

Kibontottan a fügét a téli takarásból. Elég komoly takarást kapott, ennek ellenére a másfél méteres ágak elfagytak. Azt, hogy meddig, nem tudom, inkább megvárom, hogy meddig hajt ki. A felső része simán törik. Van egy kisebb ág, az hajlékony. Talán legközelebb a földre lehajlítással kellene próbálkozni. Valójában nem igazán értem, hogyan történt, hiszen, vagy a fügém fagytűrőképessége nem éri el a  -15 C-t, vagy lényegesen hidegebb volt, mint amit a meteorológusok publikáltak.

Flanell Creative Commons License 2011.03.08 0 0 698

Szerintem Floo is egyetért vele, hogy minél előbb, annál jobb, ameddig még nem gyorsul fel a nedvkeringése.

(Mélyre tenni úgy a legegyszerűbb, hogy ásóval kiveszel egy ásónyomot, aztán az aljába egy betonvassal vagy erős ággal leszúrsz, a lyukba leszúrod a fügét, aztán mellészúrsz, hogy mellétömörödjön a talaj, és betakarod földdel.)

Előzmény: Zotya71 (697)
Zotya71 Creative Commons License 2011.03.07 0 0 697

Igen, körülbelül úgy ahogy írtad 20-30 cm a földbe és 40-50 cm felette.

 

Szóval akkor kevesebb legyen kinn a földből. A kép sajna lemaradt az előző Hsz-ből.

 

Március-április hónapban dugványozhatom?

 

Ja és öntözni azt rendszeresen fogom majd, van egy 7 m3-s ciszternám a birtokon.

 

 

Előzmény: Flanell (696)
Flanell Creative Commons License 2011.03.04 0 0 696

Hogy próbáltad dugványozni a fügét, amikor nem indult meg? 30 centi a földbe, fél méter a levegőn?

 

Szerintem ha megvan a helye, meg van bőven vessző, akkor mindenképpen próbáld meg helybe dugványozni. Ha megindul, akkor legalább háromszoros sebességgel fog nőni szabadföldben az edényeshez képest, főleg, ha néha öntözöd is nyáron.

(Tartaléknak jó lesz az edényes, ha mégsem jön össze valami miatt.)

A hogyan: 40 centi a földben, 1 rügy a föld fölött. Ne maradjon ilyen füves, mint itt a képen, hanem minimum fél méreres, de inkább nagyobb körben kapáld az első 2 évben legalább.

 

Előzmény: Zotya71 (690)
Flanell Creative Commons License 2011.03.04 0 0 695

Csodálatos, hogy eddig bírta.

Ha tippelnem kellett volna, azt mondom, hogy karácsonyra kampec.

A szabadba való fáknak nagyon kevés a fény még ablakban is, főleg, ha meleg van, mert a fény-hőmérséklet arány fontos.

Előzmény: v_peti (691)
v_peti Creative Commons License 2011.03.04 0 0 694

Keleti ablak mellett van, igaz, valamikor csak késő délelőtt van elhúzva a függöny. De azért akkor sincs sötét, ha be van húzva a függöny.

Előzmény: Floo2 (693)
Floo2 Creative Commons License 2011.03.03 0 0 693

Nem tudom, talán a fényhiányt unta meg.

Előzmény: v_peti (691)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!