Az éterre vonatkozó véleménye Einsteinnek érettebb korából:
"De ha majd ezek a lehetőségek igazi elméletekké érlelődnek, az elméleti fizikában akkor sem fogjuk tudni az étert, azaz a fizikai tulajdonságokkal bíró kontinuumot nélkülözni; az általános relativitáselmélet ugyanis, amelynek elvi szempontjaihoz a fizikusok nyilván mindig ragaszkodni fognak, kizár egy közvetlen távolhatást; minden közelhatás-elmélet azonban eleve feltételez folyamatos mezőket, tehát feltételezi egy ťéterŤ létezését is."
Több oldalról megvizsgáltuk a relativitáselméletet, és kiderült, hogy maga Einstein is a relativitáselmélet ellen nyilatkozott 1920-ban, amikor azt mondta, hogy valamiféle "új éternek" mégiscsak léteznie kell.
Igen ám, de ezzel visszakerültünk a startvonalra. Ugyanis a relativitáselmélet a Michelson-Morley kísérlet negatív eredményének a magyarázatára született. Einstein ugyanis azzal magyarázta, hogy nem sikerült az álló éterhez képest megmérni a mozgó Föld sebességét, mert éter nem létezik.
Viszont, ha Elfogadjuk Einstein 1920-as álláspontját, akkor visszaköszön az eredeti probléma. Ha mégiscsak létezik éter, akkor miért nem mutatta ki a Michelson-Morley kísérlet?
Erre Einstein semmiféle magyarázattal nem szolgált. És a hivatalos körökből azóta sem adott rá senki elfogadható magyarázatot.
1920-tól tehát a relativitáselmélet érvényét vesztette, tudományos értéke megszűnt.