Big: "Mi van, ha Min herceg nem is a Spitzbergákon találta meg a phajákokat, hanem itt az elsüllyedt Doggerlandon?
(asszem Izlandot már kérdeztem régebben)
Lehetetlen?"
Úgy látszik sokra nem nagyon emlékezel, amit elmondtam egy párszor.
1. Semmilyen phaiákokat nem talált meg a Spitzbergákon (ott az emberevő laisztrügónok éltek).
2. Doggerland kétségkívül létezett, de ugyanolyan bizonyos, hogy nem lehetett Laisztrügóna (sem Szkheria) sem, sem...
3. A Kecskék-szigetétől (az egyik Kanári-sziget) szinte egyenesen északnak hajózott. Előbb elért egy komor északi szigetet (Aia, Jan Mayen-sziget), majd onnan is tovább hajózva érte el a laisztrügónok földjét, ami az akkor még lakott Spitzbergák lehetett. Homérosz maga is úgy utal rá, mint olyanra, ami a Sarkkörön túl fekszik.
4. Ha Doggerland-ot érte volna el, akkor hogy-hogy nem írt az angliai vagy francia partokról. Hol lett volna pld. a Szelek királyának szigete vagy a laisztrügónok fjord-szerű kikötője...?
Az antarktiszi nácibúvóhely-ufótámaszpont-legenda nem nagyon hoz lázba.
A teotihuacáni minirobot felvételei inkább, de elég keveset írna.
Hogyan építették a Stnehenegét "irdatlan" stb. (30-40 tonnás) kövekből, meg tipikus felvetés (akár a Nagy Piramisnál), évente jön egy újabb muki valami hasonlóval, hiszen hasonló megalitikus kőmaradványok megtalálhatók Angliától Koreáig és mondjuk Indiában is. Több ezer ilyen hely van. A "rejtélyes" kőhurcolási módszert mindenfelé ismerték. Ez a golyosócsapágydolog elmésnek tűnik számunkra, de mégsem az (és a többinél, csak mert ez a leghíresebb, leglátogatottabb...?).
“Jelenleg minden neves evolúcióbiológus egyetért abban, hogy az élet evolúcióját a természetes kiválasztódás folyamata irányítja, semmi egyéb”.(1) Ezekkel a szavakkal összegezte az 1959-ben megrendezett Centenáriumi Darwin-ünnepségen Sir Julian Huxley a tudományos közvélemény álláspontját.
A ceremónián résztvevő kiváló biológusok és evolucionisták nagyon magabiztosak voltak azt illetően, hogy a fajok eredetét ma már szinte teljes mértékben megértették. Hiszen az evolucionisták világosan elmagyarázták, hogy a földtörténet hatalmas időtartama alatt minden élő szervezet fokozatosan, nemzedékről nemzedékre felgyülemlő parányi alaktani és működésbeli változásokon keresztül fejlődött ki. A genetikusok kimutatták, hogy minden biológiai variáció véletlenszerű genetikai változások (ún. mutációk) során alakult ki. Az evolucionista teoretikusok pedig (a fenti felfedezésre támaszkodva) a darwini természetes kiválasztódásban határozták meg azt az egyedüli vezérlőerőt, amely kiválogatta ezeket a variációkat, létrehozva az élőlények változatos formáit. Jóllehet tisztában voltak vele, hogy sok parányi részlet kidolgozása még bizonyára hátra van, a tudósok úgy vélték, hogy alapjában véve tökéletesen megértették az életet és annak időbeli kialakulását.
A tudományos közvélemény e szembetűnő egyöntetűsége után nem csoda, ha meglepetésként ér, amikor azt halljuk, hogy az evolúció elmélete olykor nagy vitákat kavar még az evolucionisták körében is. Az utóbbi néhány évtizedben azt tapasztalhattuk, hogy kritikai tanulmányok és a bizonyítékoknak a megszokottól eltérő magyarázatai egyre inkább megkérdőjelezték a mutáció és a természetes kiválasztódás már megalapozott teóriáját. Az elmélet nyilvánvalón nem bizonyult helytállónak, bár a tudósok mindezidáig képtelenek voltak helyette egy új, elfogadható elméletet kidolgozni.
Ez az ellentmondás majdnem harccá fajult, amikor 1980-ban kb. 150 jeles evolucionista találkozott a Chicagói Természettudományi Múzeumban, hogy megvitassák az evolúció mibenlétéről alkotott, egymásnak ellentmondó hipotéziseket. Négy napos heves vita után (amely néhány külső megfigyelőtől eltekintve, zárt ajtók mögött zajlott), az evolucionisták kitartottak annál a meggyőződésüknél, hogy az evolúció: tény. Sajnos azonban nem tudtak közös megállapodásra jutni arra vonatkozóan, hogy voltaképpen mi is ez a tény. A The New York Times beszámolója szerint az összegyűlt tudósok képtelenek voltak egyrészt pontosan meghatározni az evolúció mechanizmusát, másrészt pedig egyezségre jutni abban a kérdésben, hogy “miként tudná bárki is biztonsággal megállapítani, hogy az egész így vagy úgy ment-e végbe?”(2) Vajon miért vette át a nézetazonosság és a magabiztosság helyét vitatkozás és határozatlanság?"
A féltestvére meg Andrew F. Huxley meg Nobel-díjas biofizikus-fiziológus.
egy görög matematikus álltólag hajókat gyújtott fel tükörrel ( volt sikeres rekonstrukció is), egyébként járt Alexandriában is. Ja és akkor már volt emelő szekezet is tehát emleni is lehet.
"Számomra is érdekes ez a megvilágítás, bár én inkább a tükör (v. tükrök) méretére és anyagára lennék kiváncsi (egyesek fémlapról, mások üvegtábláról beszélnek), vagy hogyan készítették azokat (egyébként a beszámolók beszélnek arról, hogyan vitték fel a tüzelőanyagot is a felső szintre).Az is elég problémás, hogy erről a hatalmas homorú tükörről nem ókori források, hanem már csak az arab írók számolnak be (nyilván legendák alapján). Másik érdekesség, hogy az ugyancsak kései hagyomány beszél a torony tetején valamiféle teleszkópféléről, amivel a távoli, ellenséges hajókat tudták észlelni."
Ide illik kedvenc Grál-szerzőnk, Wolfram von Eschenbach leírása a Schastel marveile-i 'Csodaoszlop'-ról: "
Gawan úr, hogy meglett, kisétált,
az előtérben föl s alá járt,
a pompás palotát kereste,
hol lett csaknem veszte,
a díszes építmény meg is lett,
nem látott még soha ilyet,
ámul e csodán. Az épület egyik oldalán
körlépcső vezet fel,
szép mívű boltívekkel,
vitt a terem fölébe.
Gawan odaérve
az emelt térben oszlopot
látott, mindene csillogott. Nem volt fája korhatag,
de színe csupa lakk,
s látszott, akár Kamilla
koporsóját elbírja.
Feirefiz honából
hozta ide Clinschor,
állna körsátor-kereksége.
Ha Geometras mester műve,
úgy sem ilyen tökéletes,
ő nem értett ilyesmihez.
Az ablakok, így a legenda,
ékkövesek: pazarolva
topáz és gyémánt,
rubin meg gránát,
adamas és ametiszt,
kápráztató krizolit. Mint az ablakok, a mennyezet
csakígy magasra szökkenhetett,
de nem volt tartóoszlopa,
mely olyan lett volna, mint az a csoda.
Ennek pompás mívét
dícséri a legenda ismét.
Látván mindezeket,
megállt és nézegetett
a derék Gawan, shogy többet
megismerhessen, fölment
az ékkövekkel borított
őrtoronyba, mit lel majd ott?
Lelt oly csodát, amilyet
álmon se ád képzelet.
Mintha nagy forgalom
lenne a világ az oszlopon,
országok jöttek s tűntek,
emberek lovon ültek,
futottak, épp csak álltak,
s ő maga az ámulásnak
helyéül egy ablakfülkét
választott, s ott is állt épp,
mikor az öreg Arnive
érkezett
...
Ám Gawan csak azt tudakolta,
hogy az oszlop mire volna,
hogy s mint volna története,
származása-eredete?
A királynő felelte: 'Lovag,
hogy ide betettem lábamat,
már itt állt, fénye elvilágít
hat mérföldnyi messze tájig,
ha szárazföldön, ha vizeken,
nappalokon és éjeken,
s megvan rajta minden: madár,
vad, idegen, bármerre jár,
vagy épp csak e honnak fia:
szebben nem is kell látszania.
Hat mérföldig ragyog tehát,
de hogy nem lelsz rajta hibát,
oly ékes, tiszta a színe,
hogy mintha napba nézne,
ki rá néz, és kalapács
nem verhet ilyet, mester kovács.
Azt hiszem, Tabronitban
igencsak búban-gondban
Secundille királyi úrnő,
mert övé volt ez elrablott kő.
Gawan felfigyelt akkor rajta
- ez oszlopon - két lovasra:
ím, egy lovagra és hölgyére.
...
Gawan ezt mind nézte,
s ború szállt lelkére. Ha eddig hihette, csalkép,
most Logroysi Orgelusét
látta, vele egy lovagot,
a kikötőhelynél így álltak ott.
"(Tandori fordítása)
Később a várnép Parzival is Feirefiz csatáját szintén a csodaoszlopon nézte végig. Wolfram itt egyértelműen utal arra, hogy már maga is egy legendából idéz (ráadásul valószínűleg rövidít is), talán a Kyot-Flegetanis féléből. Érdekes volna kideríteni, hogy ez vajon egy párhuzamos elbeszélés-e a világítótorony legendáinak arab forrásaival, vagy esetleg az alapján lett megszerkesztve. 'Természetesen' ezt a technikai ezközt is egy varázsló rabolta valahonnan keletről. A szöveg, ha jól emlékszem, Tabronittal kapcsolatban a Kaukázust említi, mások szerint ez Indiát jelöli. (Mindenesetre van abban valami, hogy az egész Grál legendát utóbb (vagy előbb, ha figyelembe vesszük a Szarmata- elméletet) Perzsia környékéről hurcolták be, és nyugaton aztán jó táptalajra lelt a kelta hagyományok töredékeit örzők körében, némi keresztény körítéssel átdolgolva és 'honosítva')
Érdekes, hogy Wolfram belesző olyan motívumokat is egyebütt a Schastel marveile-hez, ami teljesen más területről ismeretesek, pl. a csodapalota 'tarka teteje', ami a finn Kalevala Szampójának sajátos jelzője. Ez aztán elvezet megint egy általános mitologémához, a mágikus 'maloméhoz', szóval valami fura építményhez, aminek működését jobb híján a forgó-malomhoz tudták hasonlítani (ami egészen különös dolgokat őröl ki). A bolzanoi Rózsakert történetek egyikében pl. ezer éve alvó törpék lakják ezt az elhagyatott malmot, akiket a hősnek kell felébresztenie, és újból munkára bírnia, hogy beléphessen a csodák kertjébe.
"Valójában kicsit olyanok lehettünk a kabir-kurészeknek, mint nekünk azok a géntechnológiával kitenyészett disznók, kiknek szerveiből a rosszul működő emberi szervek kicserélést tervezzük..."
Bár közvetlenül nem tartozik szorosan a témához, néhanyakat bizonyosan érdekelhet, hogy hasonló gondolatokkal eljátszogattak vagy újraképzeltek már ideje korán egy bizonyos intellektuális elit tagjai, amikor a DNS-t még nem is ismerték.
"
Még mindig az inkubátoroknak támaszkodva, rövid áttekintést adott nekik a modern megtermékenyítési eljárásról ... 'a műtétnek önként vetik alá magukat a társadalom érdekében, nem is szólva arról, hogy hathavi fizetésnek megfelelő jutalommal jár' -, azután beszámolt arról a technikáról, amelynek segítségével a kioperált petefészket életben és aktív fejlődésben tartják, majd rátért az optimális hőmérséklet, sótartalom és viszkozitás problémáinak taglalására
...
A palackozóteremben minden csupa harmonikus sürgés-forgással és rendszeres tevékenységgel volt tele. Megfelelő méretre vágott friss disznóhashártya-darabok érkeztek fel a sebes, apró lifteken az alagsori szervraktárból. Hussanás és kattanás, a liftajtó kivágódott, a palackkezelőnek csak ki kellett nyújtania a kezét, elkapni a hártyadarabot, elsimítva betenni, s mielőtt a palacksor továbbmozdult volna a keze ügyéből a végtelen szalagon, hussanás és kattanás, máris egy újabb húshártyadarab röppent fel a mélyből, készen arra, hogy újabb palackba csússzon, amely már soron következett a szalag véget nem érő menetében. A bélelők mellett álltak a beosztók. A menet továbbhaladt, a petéket egyenként kiemelték a kémcsövükből a nagyobb tartályokba, ügyesen felhasították a hashártyabélést, a hímcsíra-morulát a helyére cseppentették, sós oldatot öntöttek rá... s a palack máris továbbvándorolt.
...
- Ezután leküldik őket az embrióraktárba.
- Ahová most mi magunk is indulunk. Mr. Foster kinyitott egy ajtót, s előrement az alagsorba vezető lépcsőházban.
A hőmérséklet még mindig trópikus volt. Egyre sűrűsödő homályban ereszkedtek lefelé. Két ajtó és egy kettőskanyarulatú folyosó védte a pincehelységet a napvilág esetleges beszűrődésétől. ... Kétszázhúsz méter hosszú, tíz méter magas. Felfelé mutatott. A hallgatók a távoli mennyezet felé emelték tekintetüket, mint a csirkék ivás közben. Három sor polc: földszint, első emelet, második emelet. Az egymás feletti galériák pókhálószerű acélszerkezete minden irányban szétágazva a sötétségbe vezetett. A hallgatók közelében három vörös kisértet éppen demizsonokat rakodott le szorgalmasan egy mozgólépcsőről.
...
Beszélt nekik a hashártyaágyon fejlődő embriókról. Megkóstoltatta velük a sűrű vérkivonatot, amellyel táplálták őket. Elmagyárzta, miért kell méhlepény- és pajzsmirigykivonatokkal serkenteni őket. Beszélt nekik a corpus luteum-kivonatról. Megmutatta nekik a fecskendőket, amelyken keresztül nullától 2040-ig minden tizenkettedik méternél automatikusan belövellik rájuk. Szólt a fokozatosan növelt hipofiziskivonat-adagokról, amelyeket megtett útjuk utolsó kilencvenhat méterén kapnak. Elmagyarázta a mesterséges anyai keringési rendszert, amelyet minden palackba bekapcsolnak a 112. méternél; megmutatta nekik a vérkivonat gyüjtőtartályát, a centrifugális szivattyút, amely a folyadékot áthajtotta a méhlepényen, átnyomta a szintetikus tüdőn és a salakanyagokat leválasztó szűrőn. Megemlítette azt a zavaró körülményt, hogy az embriók hajlamosak a vérszegénységre, amelynek ellensúlyozására sertésgyomor-kivonatot és csikómagzatmájat adagolnak számukra nagy mennyiségben.
" Aldous Huxley - Szép új világ, 1932
Nos, mindezeket Huxley bizonyosan nem a kisujjából szopta, ezügyben igen érdekes áttekinteni testvérének, Julian Huxley-nek pályafutását...
ahogy mondod, de azért emberi szem korlátaiból adódóan még a tűz mérete (látszólagos nagysága), fényereje is befolyásolják a láthatóságot, valamint a környezeti fényviszonyok(a sötétség pl. a csillagoknak is kedvez) és a közeg milyensége is.
135 m-ról a távolság amit látsz, durván 45 km. egyébként adj hozzá még annyit, amennyire a szem ellát, a hajóból. Simán a deckről állva 4-5 km. Vizszintfölött 10 méterrel 8,5 km pl.
Képlet d = R * ARccOS (R / (R + h)) d = távolság a láthatáron R = a Föld sugara h = magasság szem.
Tulajdonképpen ennél távolabb is láthattok, mert fénytörés is van.
Ezt a vilagito torony dolgot eleg jol le lehetne egyszerusiteni azzal, ha tudnank a magassagat. Igy a maximalis lathatosagi tavolsagot nem gond kiszamolni idealis korulmenyek kozott. /dagallyal-apallyal nem kell szamolni, elhanyagolhato/ Viszont a megfigyelo szemmagassagaval igen, ez mar befoylasolja az eszleles tavolsagat. Tehat ha felkuldik a *sasszemet* az arbocra vagy csak a kormanyos vizslat nem ua. az tavolsag ahonnan eszreveszed. Nos akarmekkora tuzet is raksz, tulzottan ez az ertek modosulni nem fog az alapertelmezett idealis esethez kepest, meg akkor sem, ha idokozben besotetedett.
Ó, persze, én megértelek. Nyugodtan írd be, ha van ilyen ötleted, majd megnézem, mit lehet vele kezdeni. Amúgy is írtál már több jó felvetést, pld. mikor Kirké szigetéről volt szó, és hoztad a fotókat, hol lehetne keresni Kirké házát, szóval azon én is elmolyoltam...
A Világítótorony az i.e. 3. században épült, mikor már a görögök uralkodtak Egyiprom felett, úgyhogy elég valószínűtlen, hogy még ebben az időben is képesek lettek vvolna használni azokat a kütyüket, és ekkora hatásfokkal.
Számomra is érdekes ez a megvilágítás, bár én inkább a tükör (v. tükrök) méretére és anyagára lennék kiváncsi (egyesek fémlapról, mások üvegtábláról beszélnek), vagy hogyan készítették azokat (egyébként a beszámolók beszélnek arról, hogyan vitték fel a tüzelőanyagot is a felső szintre).Az is elég problémás, hogy erről a hatalmas homorú tükörről nem ókori források, hanem már csak az arab írók számolnak be (nyilván legendák alapján). Másik érdekesség, hogy az ugyancsak kései hagyomány beszél a torony tetején valamiféle teleszkópféléről, amivel a távoli, ellenséges hajókat tudták észlelni.
Hogy ötven km-re ellátszódott volna a fénye?... nem tudom, ez akár lehet dicsekvés is, mindenesetre nem olyan adat, ami készpénznek vehető, mivel egy ókori urtazó csak odakörmölte útleírásába...
De összehasonlítás végett pld. itt van a piscói Kandaláber a perui part hegyoldalában (lásd a fenti link képén). Eugenio Alarco régész 128 méter magasnak és 74 m szélesnek mérte a jelet (a hegy 40°-os lejtésű). Nos, erről azt mondják, hogy tiszta időben, nappal(!) 19-21 kmről látható a tenger felől...
Jólvan. De azért azt remélem belátod, hogy az összeesküvés elmélet mániámra van ok bőven, azok után amiket itt olvastam a topikban.. ;-D
Nézd, nekem fogalmam sincs, hogy egy nagy máglya 135 méter magasan egy toronyban, spéci ókori tükrökkel meddig látszik el. De szerintem, nagyon tiszta időben, talán ha 20-30 km. Nincs akkora fényereje a tűznek, tükrök ide vagy ida, ha fa ég és nem hiszem hogy az ókorban valami mást égethettek mint fát vagy esetleg valami olajfélét, de az sem hinném hogy erősebb fényt adna. És nem is életszerű, hogy manuálisan rakott tüzet egész éjszaka képesek voltak megfelelő minőségben és szinten folyamatosan fenntartani, táplálni az ókorban. Továbbá egy világítótorony attól lesz csodás, ami ma már alapkövetelmény, hogy nappal, a nagy ködben is időben észrevehető a fénye. Egy tűz tán, még közepes ködben, ügyes tükrökkel erre képes lehetett, de 50 km-re elvilágítani szerintem nem...
De mindez csak laikusként paraszti ésszel képzelem el.
Lényeg tehát, hogy szerinted semmi kabír eletromosság vagy világítótest sem volt, hanem tűz és tükrök, és ezekkel 50 km-re ellátszott a fénye. Oké! Én elfogadom! Nem feszegetem tovább... 8)
Amit én írta, az éppen ugyanaz, amiről beszéltél: "Mit tudsz a tükrökről? Miért nem lehetett 50 km-ról látni...?"
Hisz azt mondod, hogy nem volt lehetséges, hogy 50 km-ről este látszódjon. Hozzáteszem, hogy a beszámolók szerint a torony tetején mágját raktak, amit nagy tükrökkel a tenger felé vetítettek. A világítótorony egy szikladombra épült a szigeten, azaz a tűz tenger feletti magassága úgy a kétszázmétert közelíthette.
A tükrök nagy üveglapok lehettek, egyik oldalukon ezüstbevonattal.
Mit gondolsz mikor épült a Világítótorony...? És abban a korban kik használták vagy hol használták volna a "kabír-technológiát"...? Szerinted egy ilyen máglya tüze, ilyen magasan, tükrökkel felnagyítva a nyilt tenger felé, éjszaka milyen messziről látszódhat...?
A torony egyébként fokozatosan rombolódott le: i.sz. 320 és 1303 között huszonkét földrengés rázta meg Alexandriát (de volt egy puszító tengeri vihar 365-ben, ami bemosta az oldalát). 796-ban v.leg elvesztette felső sorait. Repedések keletkeztek rajta 950-es és 956-os földrengések után, amit próbáltak az arab uralkodók javítani.
Salah el-Din szultán megpróbálta az 1261-es földrengés után lehullott falazóelemeket visszarakatni, és renoválni a tornyot. A legnagyobb kárt az egész térségre kiható 1303-as földrengéskor szenvedte, ami még a gízai piramisokat is megrongálta. Ekkor a felső része leborult a tengerbe. majd 20 évre rá az alsó rész is egy nagy földrengésben erősen megrongálódott, szétesésnek indult, de még tartotta négyzetes formáját. Ibn Battúta híres arab utazó 1349-ben már az alsó részt is leomolva találta... és még nem is mondtam el mindet, de valahogy most sem látom, hogy valamiféle titkos szervezett rombolgatta volna így le a pharoszi tornyot, földrengéseket, tengeri viharokat mímelgetve évszázadokon át...
miért, mennyire ismered ezt a teóriát? Mit tudsz a tükrökről? Miért nem lehetett 50 km-ról látni...?
Nah jól van, sikerült kiugrasztanom a nyulat a bokorból... :-D
Kb annyira ismerem e teóriát, összvissz mint amit leírtam... 8-)
De pont azért írtam róla, met reméltem, hogy te majd úgyis részletesen és alaposan kifejted...
Pont azt írtam, hogy lehetett látni nagyonis 50 km-ről, legalábbis én ezt olvastam róla.. Tükrökkel és tűzzel, 50 km-re esetleg a Gyűrűk Urában lehet elvilágítani szerintem, de nem a valóságban. Te másképp gondolod? Szerinted tűzzel csinálták?
Én azt mondom, kabír eletromosság ill világítótest volt (ezekről régóta értekezünk itt ugyebár), és szerintem te is ezt mondod.. Nem csak a magassága miatt volt az ókori világ egyik csodája... Nemde? ;)
a lobbid mi a fenének várt a lerombolásával ennyi ideig...? Vagy miért álcázta földrengésnek az egészet...?
Nem tudom. Van ötleted esetleg? :)
Talán sajnálták (és úgy voltak vele egyszer még jó lesz valamire), mivel annyira nem volt egyértelmű szignifikáns bizonyíték (olyan magasan volt a világító rész, hogy lentről senki nem láthatta milyen technikával világít), de ha nem tévedek, azt tudjuk, hogy az elpusztulása előtti utolsó évszázadokban nem lehetett megközelíteni és nem is használták a tornyot.. Tehát nagyon úgy tűnik, nem tetszett a hatalomnak túlzottan, ellenkező esetben karbantartotta, felújította volna és üzemleteti Nemde?
"Szerintem a nagy tűz és tükrök teóriája nem helytálló."
- miért, mennyire ismered ezt a teóriát? Mit tudsz a tükrökről? Miért nem lehetett 50 km-ról látni...?
"Talán nem is földrengés pusztította el a tornyot, hanem ugyanaz a lobbi, ami a könyvtárat is, akik célja a teljes titkos ősi hagyomány és technológia eltüntetése."
Vedd figyelembe, hogy a torony tkp. másfélezer éven keresztül állt, a lobbid mi a fenének várt a lerombolásával ennyi ideig...? Vagy miért álcázta földrengésnek az egészet...?
Ha már linkelsz, odaírhattad volna még mellé, hogy ez a részlet Helene Blavatsky könyvéből való, az 1888-ban kiadott "Titkos tanok"-ból.
Számomra érdekes olvasgatni Blavatsky két hatalmas munkáját, mert kora hatalmas anyagát gyűjtötte egybe, bár használni kétségkívül nagyon kevesett tudtam belőle...
"A haragos isten őrületet küldött feleségére Pasziphaéra, aki Daidalosszal egy üreges műtehénbe bújva közösült az állattal és a frigyből egy szörnyeteget, a bikafejű embert, Minotauroszt szülte."
A mondatot rosszul írtam, mert egyértelmű, hogy ez az elfajzott királyné nem Daidalosszal bújt a bronztehénbe, hanem Daidalosz csinálta neki a tehenet...
Amúgy jól írod, hogy a középkori alkímia egyik ága a homunculus (műember) előállítása lett volna. Viszont ez az amúgyis szándékosan sejtelmesre vett alkímiai könyvek a középkorból, csak nehezen segítenek ki minket, mert jó részük merő zagyvaság.
A középkorban még lehettek olyan ókori tekercsek, melyek nem érték meg korunkat, megsemmisültek. Paracelsus ismerhetett ilyeket, de annyi sületlenséget is összehord mellé, hogy sok hülyeség közt elvesződik az a néhány érték. Érdekes pld., hogy van egy hosszabb monológja a méz kapcsán is ott utalgat a homunculusra. Viszont ezen műember előállításáról az első utalásokat Zoszimoszra, egyiptomi görög alkimistára (4. század) vezetik vissza, bár ő is annyira homályosan fogalmazott, hogy még az is lehet, hogy csupán félreértették szövegét a középkori alkimisták, és ebből fejlődött ki a sosemvolt homunculus-gyártás receptje. Néha azt gondolom, hogy nem is alkimisták ezek, csak hókoszpókuszoló bűvészek, mint pld. amikor elolvasom Ferdinand Kueffstein báró homunculusairól szóló jelentést, ahol inkább valamiféle beöltöztett kis majmokat látok a műembereiben...
A legnagyobb kár persze, hogy elveszett Zoszimosznak 28 könyvből álló hatalmas alkímiai munkája, ami nyilván összefoglalta a régi Egyiptom alkímiai tudását is (ebből csak rövidebb töredékek maradtak fenn és az a hosszabb szakasz, amit '95-ben fedeztek csak fel egy arab kéziratban). Zoszimosz ezt meg is tehette, hiszen Panopoliszban élt, ahol régi pogány iskola működött évszázadokon át. De még így is Zoszimosz maradékai alapkövévé váltak a középkori alkímiának.
Én azt gondolom, hogy voltak prehisztorikus civilizációk, mint pld. Atlantisz, Hüperborea, vagy a föld más pontjain is, tehát volt egy "vízözön előtti" tudomány, melynek része volt egy valódi alkímia. Ezek az i.e. 4. évezredben összeomlottak, eltűntek. Ennek sok tanítása, eredménye még a korai civilizációk papjainak birtokában volt. Ez a tudás nyilvánvalóan nem fejlődött, hanem tovább morzsolódott, tűnt el, mert az ókori civilizációk már képtelenek voltak hozzátenni. A középkori alkímia már paródiája lehetett a hajdaninak (ezzel az aranycsinálási mániájával, vagy lombikbébijével), s ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egész halandzsa, hanem már maguk az alkimisták sem tudták, hogy mi igaz, és mi nem abból, amit saját maguk leírtak...
Mindenesetre, amit leírta a krétai labirintus kapcsán, ott arra jutottam, hogy egészen másra használták a gyermekáldozatot, mint néhány középkori alkimista gondolta, hogy a Bölcsek Kövéhez embervér kell, és azt is elvetettem, hogy ott valamiféle emberteremtés folyt volna (vagyis itt nem merült fel ez). Ezena következtetésekre, a régi mítoszok, Homérosz, az ókori szerző utalásai, ókori feliratok, jelképek vezettek...
Így már régóta azt az álláspontot követem, hogy a középkori alkimista szövegekben csak azt fogadom el valamiféle ősi örökségnek, autentikusnak, ami kapcsolódik ókori forrásokhoz is. Alapelvem, hogy a tárgyban minél régebbi egy forrás, annál többet ér, annál autentikusabb, hiszen közelebb áll azokhoz a történelem előtti időkhöz, mikor ez a tudomány -egyébiránt valóban titkos volt a maga idejében- de virágkorát élte... Éppen ezért sajnálatos Zoszimosz hatalmas munkájának elvesződése, mely szinte az utolsó pillanatban (i.sz. 340 körül, mikor még a felső-egyiptomi pogány papság olvasta a hieroglif-hieratikus feljegyzéseket) még összefoglalta a régi Egyiptom alkímiai jelképrendszerét, filozófiáját, tanításait, s amely úgyszólván teljesen eltűnt az arab behatolás utáni évszázadokban...
"A haragos isten őrületet küldött feleségére Pasziphaéra, aki Daidalosszal egy üreges műtehénbe bújva közösült az állattal és a frigyből egy szörnyeteget, a bikafejű embert, Minotauroszt szülte."
Az Atalanta Fugiens 49. ábrája:
Maier itt Orion születésének egyik történetét veszi alapul, miszerint Apollo, Vulcanus és Mercurius nemzették, magjuk receptákuluma pedig egy koponyás 'ökörbőr' (tüzes, a képen épp Vulcanus hágja), amiben tíz hónapon keresztül fejlődött, mint valami mesterséges méhben. Itt visszakapcsolódunk az Aranygyapjú történetéhez, persze egyiptomon keresztül. Ismerjük ugyanis az egyiptomi Banebdjedet-et, Mendes városának istenét. Hatmehyt hal(!) istennővel és Harpokrátésszal (a gyermek Hórusz, de egyben a 'titkok' istene is) együtt alkották a mendesi háromságot. Banebdjedet ugyanis kos istenség, és Herodotosz szerint egy kecske bőrével és koponyájával ábrázolták, de bárányokat is áldoztak neki. A De Dea Syria-szerint Atargatis kultistái szintén bárányt áldoznak és a báránybőrrel végeznek szertartásokat. Hogy egy kicsit előreugorjak kis elemzésem végére, érdemes megjegyezni, hogy a modern okkultisták is szívesen merítenek a mendesi isten kecske szimbolikájából, és a fiút sem felejtik el.
Lehetséges, hogy az 'Aranygyapjút' láthatjuk Maier metszetén is, persze itt ökörről van szó, de a 'funkció' ugyanaz lehet.
Maier történetben megint csak rengeteg szál fut össze. Először is az alkimisták és rózsakerezstesek 'filozófikus gyermekének' alakja (akit itt Orion személyesít meg); e gyermek előállítása volt valójában ezek célja. Maier: 'Amit a Nap Ezer Év alatt tökeletesít, azt Fia véghezviszi egy fél óra alatt.' A filozófikus gyermek előállításáról regél a mű sok egyéb ábrája is, többek közt amiben a Smaragtábla soraira utal: 'Apja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta'. Ez valójában a Bölcsek Köve, és az a kő, amit Szaturnusz köpött ki a gyomrából (12. kép) - akinek ugye szokása volt saját gyermekeit felfalni, és ami tulajdonképpen Zeusz 'helyettesítője' - de Maier természetesen e jelenetben alkímiai digestiót lát. A Lambspring Könyve szintén értekezik a filozófiai gyermekről, akinek a sorsa itt is ugyanaz, elnyeli apja, aki ettől vélhetően megfiatalodik, azonban a processzus végén a fiút újból életben találjuk; mindez persze nagy hő mellett játszódik le, az alkimisták sajátos, nedves, organikus-testi tüzében. Az alkimiai 'gyermekek' hasonló felhasználásáról beszél a Kémiai Mennyegző is. Mindez nem sajátosan európai toposz, Indiában ugyanígy megtaláljuk a tanítványaikat vagy azok gyermekeit 'megnyúzó' stb. sziddha alkimistákat, akik aztán rendre fel is élesztik őket. Ezek a gyermekek mindig valamilyen nagyon furcsa és groteszk módon, 'természetellenesen', mesterségesen születnek, ezeknek a mágikus lényeknek a létrejöttét a maga egyszerű módján a néphit is ismeri (garabonciás, lúdvérc stb.)
(Goethe alkimistája, a 'lombikbébivel')
Az alkímia külön szakterülete persze a homonculus létrehozatala, aki aztán sok csodás dolgot ád gazdájának (rendszerint persze sejthetjük, hogy a homonculus az alkimista javára feláldozásra kerül). Szóval bár pl. Maier szövegében meglehetősen ragaszkodik a 'filozófiai' értelemhez, azért azt hiszem nem megalapozatlan a gyanú, hogy a tanítás nem minden szintjét merészelték leírni...(azt, amit Flamel is oly szőrmentén, de mégis csak leír).
A rózsakeresztesek szintén nem keveset vártak ettől a gyermektől: 'És ígérünk több aranyat is, mint amit a két India a Spanyol Királynak adott; mert Európa gyermekkel viselős és erős gyermeket fog a világra hozni...' valamint: 'Politikailag elfogadjuk a Római Birodalmat és a Negyedik Királyságot (Quartam Monarchiam) Keresztény vezetőnkül; ámbár tudjuk, milyen változások küszöbén állunk...'
No mármost, kapargassuk meg egy kicsit, mi is ez a Negyedik Birodalom? Sendivogius, a lengyel alkimista és valószínű rózsakeresztes ezt írja a Tractatus de Sulphure c. 1613(!)-ban kiadott művében: "
Közeleg már az idő, amikor a Természet sok titka feltárul az ember előtt. A Negyedik vagy Északi Monarchia megalapítása a küszöbön áll; boldog kor jövend; a felvilágosodás, a Tudományok Anyja, hamarosan feltűnik; a megelőző három Monarchia napjánál fényesebb Nap kél fel, és fed fel sokkalta mélyebb titkokat. E Monarchiát (miképpen azt a régiek megjövendölték) Isten Mindenhatósága alapítja majd meg egy minden erénnyel megáldott herceg keze által, aki, mint azt mondják, már feltűnt jelen időnkben. Ezen északi régiónkban látjuk a nem hétköznapi bölcsességgel és vitézséggel felruházott herceget, akit semmilyen király sem haladhat meg győzelmeiben, vagy az emberek és Isten iránti szeretetében.
Ebben az eljövendő Északi poláris Monarchiában (miképp a Zsoltáros mondja) kegyelem és igazság egymásra lel, béke és igazságosság csókolja egymást, igazság fakad fel a földből, és becsületesség fog letekinteni reánk a mennyből. Egy pásztor lesz s egy nyáj, és a tudás lesz a közös tulajdon, irigység nélkül. Vágyván tekintek mindennek elébe.
"
A fentebbiek nagyban hasonlóak a (arany) Hajnal felvirradásáról szóló passzushoz a rózsakeresztes kiáltványból, amit már korábban idéztem. Az egészet teljességgel áthatja az a kiirthatatlan messianisztikus hit, amire már utaltam a kínai Fehér Lótusz szekta kapcsán, és ami úgy tűnik, minden ezirányú titkos társaság által beindított 'mozgalom' sajátja, és amit, úgy tűnik, semmiben sem befolyásol az, ha évszázadokon keresztül nem következik be a várt messianisztikus esemény. Teljesen úgy tűnik, hogy ez egy pszichológiai eszköz a beavatottak kezében, egy 'örök eszmény' képében, ami persze meg-meg fakulhat, ahogy ez történt szegény rózsakeresztesekkel is, akik keservesen, saját bőrükön tapasztalták meg azt, hogy milyen az amikor a fagyi visszanyal, lévén a remélt csodás újjászületés helyett a Harmincéves Háború addig soha sem borzalmai következtek; azt azért jobb konstatálni, hogy ennek kirobbanásában valószínűleg nekik is igen jelentős szerep jutott V. Frigyes választófejedelem szellemi támogatása miatt (úgy tűnik, ő volt az aktuális 'Isteni herceg' kandidátusa), minderről bőven és igen érdekfeszítő módon ír Frances Yates. Ez a szellemi örökség bizony ilyen-olyan formában átmentődött, és az örökséget úgy tűnik intézményesen is átvette (valószínűleg csavarokkal) egyrészt a két 'felvilágosodott' szaktestület, a Szabadkőművesség, valamint a Royal Society (ezt mintegy emblematikus-szimbólikus intézményként értem). Az egészet azért vázoltam ennyire, mert egyrészt rávilágít arra, hogy a korabeli 'tudás' milyen formában, milyen torzulásokkal és milyen irányban adódott tovább; mindebből már mindenki levonhatja magának a következtetéseket, hogy szerinte mennyiben alakították és alakítják máig ezek az erők az általunk ismert modern világ arculatát.
Még egy koránt sem mellékes megjegyzés: az északi és poláris szimbolika jelenléte. Szeretnénk ebben Guenon Primordiális Tradíciójának jelét látni; azonban nem tudunk szabadulni attól a nyugtalanító érzéstől, hogy itt bizony a vénuszi északról van szó, az egybegyűlés északi hegyéről, és mindez a 'felvilágosodással' együtt egészen luciferi konnotációkat hordoz - és lám, éppen ez a luciferi elem lóg ki lólábként a maradványszervezetek ruhája alól újra és újra, feszengésre okot adó gondolatokat ébresztve az eljövendő Herceg kilétével kapcsolatban... És persze ismerünk, egy nem is olyan rég létrejött hatalmas birodalmat, ami szintén a világ gyökeres reformjára tört, és zászlaján a Pólus ősi jelképe lobogott, igaz, nem a Negyedik-nek, hanem a Harmadiknak mondta magát, és ami az ősi vér kitenyésztésével (náluk vajon kik a 'Madarak' és a 'Kabírok'? És hogy is van ezzel a Tüzes Kemencével? hátborzongató...) akart félisteni fajt alkotni. Érdekes módon épp ott, ahol Sendivogius 300 évvel azelőtt tevékenykedett - hát ez most sem sikerült nekik. De vajon mikor kezdik el építgetni a most már valóban Negyedik Birodalmat...?
A filozófikus gyermek sokat eláruló módon jelenik meg még egy notórius figuránál, mégpedig Crowley-nál. Hiszen éppen az egész Moonchild erről szól, egy természetfeletti, mágikus, isteni lény létrehozásáról (Crowley vissza is utal a rózsakerezstesek céljára ezzel - In hoc cygno vinces - a rózsakeresztesek a Cygno-ban feltűnt csillagot az Új Hajnal jelének tartották; az persze alap, hogy az egész Golden Dawn társaságba pszeudo(?) rószakeresztesek meg kutatópáholyosak zsongták bele a maguk célkitűzéseit, erre szintén utaltam már korábban). Másrészt persze Crowley-nél az eljövendő gyermek-király maga Hórusz-Harpocrates (vagy amit ő annak nevez...).
A kabir-kurészek gyermekáldozati módszerei átszűrődtek elfajzott pogány rítusokba, ahol már ezeknek értelmük nem volt, csupán az ősi hatalmak ténykedésének silány másolatai. Mint a középkori boszorkányrítusokban a csecsemők vérének kifolyatása egy szarvakat viselő maszkos varázsló előtt (lásd Minósz király bikaálarcos aranymaszkját). A képen egy gyermekáldozást mutatnak a bikafejű Baalnak.
Epiphanius szalamiszi püspök, az eretnekek pallosa a híres Panarionjában leírta kora (a 4. század) pogány szektáit. Ebben beszél az alexandriai gnosztikus phibionitákról, akikről azt állítja, hogy egy "kígyót" tisztelnek, vallási ceremóniáik során egymással közösülnek, és megeszik az elvetélt magzatot: "emelvényükön egy teknő formájú edényben, mint valami mozsárban péppé zúzzák, keverve hozzá mézet, borsot, és bizonyos más aromákat és fűszereket, amit adtak betegeknek..." S hogy a hasonszőrű példákat tovább ne sorolnám, arra mutatok csupán, hogy egyes nagyon régi szekták megőriztek valamit azon szokásokból és módszerekből, amiket egykor a vénuszi kabirok gyakoroltak, bár már mindenféle hatásfok nélkül, mert azok értelmével már nem voltak tisztában...
A kései félreértésre talán egy másik eset is rávilágít. Bizonyos ókori népek -mint bemutattuk- úgy gondolták, a gyermekáldozás helyes útja a tüzes kemencébe vetés, mert azt hitték azok az égből jött hatalmas lények, akik történelmük hajnalán a földön garázdálkodtak, ezt csinálták. De valójában ez nem egy égető kemence lehetett, a láng pedig az a fajta "hideg láng", amit a régi alkimisták vagy a druidák is ismertek. Fennmaradt egy zsidó legenda arról, hogy Edesszában (Urfa) a gyermek Ábrahámot a hatalmas Nimród király tüzes kemencébe vettette, mert nem volt hajlandó istenként imádni őt (a saját apja árulta be a királynál). De épen jött elő a kemencéből.
Akkoriban írtam, hogy ez erősen eltér a különböző ókori kultúrákban dívó emberáldozatoktól, mert egy számunkra teljesen idegen, nem földi hatalom eszköze volt, mely az embert csupán, mint hasznosítandó lényt, cseretestet, alapanyagot kezelte. Rémületessége éppen ebben állott.
Kalamajkosz írta -aki szerencsére a legjózanabb köztünk- erre: "tehát áldozás és újrahasznosítás még csak-csak elmegy.. de a szexuális tartalom gyerekgyilkossággal fűszerezve kiverhette a biztosítékot..." - nos az igazság az, hogy éppen az utóbbi teljesen "emberi" vonatkozású, ellenben az előbbi... na, az nem. De ebben nyilván az lehet a ludas, hogy kalamajkosz barátom nem ismert több dolgot ebben a témában és nem is merítkezet ennyire be a sötétség birodalmába. Nolanus aki már járhatott egy-két ösvényen beírta kalamajkosznak: <<"tehát áldozás és újrahasznosítás még csak-csak elmegy.." - Ezzel kapcsolatban egy kis eligazítással szolgálhat Flamel: http://www.levity.com/alchemy/flam_h0.html Ebből következtethetsz egynémely dologra, hogy 'miért nem megy el'.>>
Szóval a krétai Labürinthosz, melyet valamikor a történelem előtti időkben építettek és i.e. 3200 körül még "üzemelt" egy ilyen hasznosító hely volt, és éppen azért mondtam el rövidre fogva történetét, hogy még jobban lehessen látni, mennyivel másabb kierőszakolt gyermekáldozásra gondoltam a kabirok kapcsán, mint amilyet a primitív népek gyakoroltak...
Van még egy kései furcsa beszámolónk, pedig benne szóba sem a krétai labirintus. Epimenidész krétai papról és költőről van szó, aki i.e. 600 körül élt. Knoszoszban született. Több könyvet írt, amiből csak töredékek maradtak fenn: írt egy hosszabb dalkölteményt a Kurészek és Korübaszok eredetéről és valószínűleg írt egy könyvet a rodoszi Telkhinekről is, azaz tudta miről van szó…
Diogenész Laertiosz még az ókor végén leírta életét, s ebben található néhány meghökkentő dolog:
"Egy alkalommal apja kiküldte a mezőre a nyájhoz; délben letért az útról egy barlangba, ahol elaludt és aludt ötvenhét esztendőn át. Amikor fölébredt, elindult a juhokhoz, gondolván, hogy csak rövid ideig aludt... meghalt életének százötvenhetedik évében... Démétriosz szerint egyesek azt beszélik, hogy a Nympháktól szerzett valami étket és marhacsülökben őrizte. Kis mennyiségben vett belőle magához, ezért nem volt szüksége arra, hogy ürüléssel kiválassza; soha nem látták enni... Ugyanannyi nap alatt öregedett meg, ahány évet átaludt. Erről is Theopomposz értesít. Myronianosz viszont azt mondja a Párhuzamokban, hogy a krétaiak a kurészek közül valónak nevezték..."
Tegyük fel hogy a mágus hírében álló Epimenidész megtalálta a labürinthosz egy titkos lejáratát. Az ő idejében már elhagyott épület lehetett vagy be volt temetve, el volt rejtve, mint a teotihuacáni romok. Csak emlékeztetek arra, hogy teljesen más legendákban is előjön, hogy akik lejutottak a törpék föld alatti honába, s pár napot ott töltöttek, azalatt a földön évek teltek el... Odüsszeusznál is nymphák őrzik a mézzel teli vegyítőedényeket a pharoszi "barlangban"...
Azt is gondolom, hogy a labürinthosz egy része még megkereshető lenne, a feszín feleti építményét, amit labirintusnak mondtak, ez már lerombolódhatott. De a belső, ami a föld belsejében vagy egy hegyében van, még ming meg lehet. Az egykori építmény jaratairól néhány ókori szerző azt modja, rengeteg ajtót helyeztek el benne...
Úgyhogy ezzel be is fejezem a Krétai Labürinthosz utáni kutakodásaimat, de erre szükség is volt, mert szerephez jut az Argonauták visszautazása kapcsám...
A történészek a Daidaloszhoz fűződő mondakört, azon a véleményen vannak, hogy tkp. két személyt olvasztanak egybe a kései mondák: a későbbi egy Daidalosz nevű athéni szobrász volt, a korábbi egy i.e. 1500 körül élt krétai építész lehetett. Homérosz már említi, hogy Daidalosz "a szépfürtű Ariadnénak nagy Knósszosz ölében" táncteret épített.
Egy knósszoszi táblán, ami az i.e. 15. századból maradt olvasható: "a Daidaleionba", azaz Daidalosz szentélyébe. Ha már ekkor így beszéltek róla, úgy sokkal korábban kellett élnie és személye már a minószi Krétán is egyfajta legendák ködébe nyúlt.
Daidalosz készítette Pasziphaé számára a műtehenet, de már szóltam a többi találmányáról is. Közte felsoroltak olyanokat is, melyek a minószi korban is már rég használtak, úgyhogy bizonyosan nagyon ősi figuráról lehet szó. Azt is gondolom, hogy Daidalosz, aki a Krétát elfoglaló ősi fajhoz, a kurészekhez tartozott, nemcsak építész, hanem alkimista is volt. Elképzelhető, hogy valamiféle biológiai és génkísérleteket is végzett.
Érdekes, hogy hasonlókról számol be Bérósszosz babilóni pap az i.e. 3. században írt "Babilónia története" c. munkájában, ami csak töredékesen maradt fenn, más ókori szerzők idézeteiben. Bérosszosz elmondja, hogy hét vagy kilenc félisteni jelent meg ősi földjükön, akik kétéltűek voltak (az utolsó neve Odakon volt). Annedotosznak nevezte őket, ami undorítótvagy visszataszító lényt jelent. Az első Annedotoszt Oannésznek nevezi, és egyik helyen a muszarosz jelzőt írja mellé, aminek jelentése: undok,iszonyatos, szörnyű vagy förtelmes. Nem furcsa emlékezés ez egy kicsit a kulturhéroszokra? Az ember nem ilyennek képzelné el a civilizációt hozó csodálatos lényeket...
A mitográfusok tévedése, hogy ezeket a lényeket és Oannészt egyfajta "halembernek" jellemzik, mert Alexander Polühisztor Berósszosz-kivonata félig hal, félig embernek írja le. Viszont „kétéltűnek” is nevezi, sőt Abüdénosz a semi-daimón megnevezést alkalmazza rá. Vagyis inkább hüllőnek hat, mint halnak, nem beszélve Helladioszról, aki azt írta, Oannész egy nagy tojásból született.
Ezekről az ősidőkről szólva Bérósszosz még a következő bizarr szöveget hagyta hátra, ami fennmaradt Polühisztor kivonatában: "Voltak a legcsúnyább lények, melyeket két részből előállítottak és elevenekkel egyesítettek. Létrehoztak kétszárnyú embereket, másokat négy szárnnyal és két arccal. Nekik egy testen két fejük volt, az egyik egy férfié, másik egy nőé. Ennek megfelelően több szervük egyaránt hím és nőstény volt. Más emberi alakokat, kiknek kecskelábuk és szarvuk volt. Másoknak lólábuk volt, negyedrészt szarvast egyesítették a lóval és felül az emberi testtel, melyek a hippokentaurokra hasonlítottak. Teremtettek emberfejű bikákat, négytörzsű kutyákat, melyek teste halfarokban végződött. Lovakat kutyafejjel, embereket és más állatokat lófejjel és testtel és halfarokkal. Aztán alkottak többfajta sárkányformájú szörnyet, és halakat, hüllőket, kígyókat és más szörnyűséges lényeket, melyek emberszerűek, de alakjuk és arcuk különbözött egymástól. Mindegyik ábrázolását megőrizték Babilon Belus templomában."
Elképzelhető, hogy igaza van Bergiernek és Pauwelsnek, aki szerint Daidalosz "genetikai kísérleteket végzett, hogy megpróbálta kitenyészteni az isten–állat hibridjeit, hogy a megtermékenyítéssel kísérletezett". Elképzelhető, de a valóság ennél sokkal sötétebb és bizarabb, mert szerintem már egy bevált gyakorlatot követtek, és tkp. a gyermekek "feláldozása" egyfajta hasznosítás volt a kabir-kurészek számára.
A mítoszok szerint évente vagy kilenc évente hét fiú és hét lánygyermeket kellett a Labürinthoszba küldeni. Erre kötelezték az embereket a szigetet uraló kurészek. Ezek nem valamiféle kísérlet tárgyai voltak, hanem egy megszokott módszer szerint lettek felhasználva. Ennek témáját már említettem a kabirok kapcsán: olyan kísérletekhez kellettek, melyek ezen lények életét hosszabbították meg.
Philosztratosz meséli a híres tüanai Apollóniosz ókori mágusról és filozófusról, hogy ielment Krétara, ahol meglátogatta a régi, híres szentélyeket, s mikor Knósszosz felé hajóztak, barátai látni kívánták a Labürinthosz állítólagos maradványait, de Apollóniosz mereven elzárkózott attól, hogy velük tartson. G. R. S. Mead angol vallástörténész, aki szintén megírta Apollóniosz életét, azt írja, azért nem akarta látni, mert tudta, hogy az egykor ember-áldozatok központja volt (1906).
Maguk az emberi társadalmak ettől függetlenül persze ismerték a "gyermekáldozatot", melyeket mindig valamiféle vészek (járványok, éhínségek, háborúk, természeti katasztrófák) elhárítására alkalmaztak. De azt is gondolom, hogy a félelmetes lények néhány módszere, legalábbis amennyit az emberek sejtettek belőle átszivároghatott az emberek primitív áldozati szokásaiba, akik azt hihették, ha "lemásolják" a kabirok-kurészek módszereit, úgy valóban elhárítják a vészeket.
Gyermekáldozat: Molochnak (föníciai), és az olmékoknál ("kemencék" mindenfele).
Kétségtelen, hogy teljesen embertelen módon történt a felhasználás a kurészek részéről, ami nagy fájdalommal járhatott (spártai Artemisz Orthia oltárán gyermeket korbácsoltak meg). Valamit tudhattak a Labürinthosz belsejében folyó gyermekfelhasználásról az ősi népek. Karthágóban a papok egy bronzból készült üreges szobor belsejébe vagy egy bronz szobor karjaiba helyezték a csecsemőket, majd egy kart húztak meg és az belesett a szobor alatt égő tűzbe. Máskor meg valamiféle kemence üzemelt Baál-Hammon-szoborban (Moloch) és annak tüzes torkába dobták a gyerekeket. Hasonlót ismertek a rejtélyes olmékok, akik Közép-Amerikában éltek. Ez is a többi példa arra mutat, hogy ez csupán az emberek sajátos értelmezése volt. A "tüzes kemence" nyilvánvalóan egyfajta alkimista athanor volt. Ariadné, a "Labürinthosz Úrnűjének" korsó méze, pedig valamiféle olyan anyag neve kellett legyen, amit a Labürinthoszban a hasznosítás során előállítottak.
Minósz király fia, Glaukosz még kisgyerek korában -mondja egy mítosz- a knósszoszi palotában játszás közben lejutott egy föld alatti pincébe, ahol "beleesett" egy nagy korsóba, amiben "méz" volt és belefulladt. El is temették, de nem sokra rá püfölést halottak a kriptából, és a gyerek épen és egészségesen jött elő. A király tanácsadói kurészek voltak.
Minótaurosz szerepe szintén rejtély, mert az igazi neve Aszterión vagy Aszteriosz, aminek jelentése: "égi" vagy "csillagokból származó". Ott ül a Labürinthosz belső szobájában, gyermekekre várva, körülötte Daidalosz, Minósz és a kurészek, egy prehisztorikus rémmese hús-vér szereplői, ember-alkimisták.
Az ókori ember másolási kényszere a gyermekáldozatoknál már több mindenre rávilágított a kurészek módszerére. De itt van még egy: Jeffrey H. Schwartz professzor megvizsgálta a karthágói gyermekáldozatok maradványait az i.e. 3. századból. És arra a meglepő következtetésre jutott, hogy feláldozott gyermekek jó része csak 2-5 hónapos volt, sőt jelentős volt azok aránya, akik már halottak voltak a méhen belül is, és ezek kerültek feláldozásra.
Valami kell legyen a csecsemők és a még meg nem született gyermekek szervezetében, amit még a mi tudományunk nem tud, de elég elgondolkodtató, hogy ez irányban már van néhány jelünk, ami az őssejt kutatásról és más hasonlókról szól (hogy magzatok testéből, véréből és a placentából drága és életmentő gyógyszer állítható elő), ami persze csak a jéghegy csúcsa.
Nolanus nem is olyan rég felhívta figyelmünk egy alkimista titkos könyvre, melynek írója rendelkezett valamilyen titkos alkimista hagyománnyal:
A könyv állítólag Nicolas Flamel franciaországi zsidó kéziratmásoló hagyatékából származott, bár a jelentősége nem ebben van. Az ott említett Az említett varázskönyv ötödik oldalán egy képet látunk, ami egy királyt ábrázol nagy szablyával. Körülötte katonái csecsemőket ölnek le: "Közben a kiömlő vért más katonák összegyűjtötték, és egy hatalmas edénybe tették, amelybe a Nap és a Hold jött fürödni az égből." Flamelt egy Anselm nevű alkimista világosította fel arról, hogy kisgyermekek vérét kell bizonyos alkimista művelethez kötni, de rosszul magyarázta, hogy az a Bölcsek Kövéhez kellene.
Itt nyilván valamiféle alkimista rejtett jelképekről lehet szó, mert milyen edény - tele vérrel - az, amibe lejön fürödni a Nap és a Hold...?
Viszont Robert Pashley angol utazó és tudós 1830-ban bejárta Krétát, és Knósszoszban talált néhány i.e. 4-3. századi pénzérmét. A pénz egyik oldalára egy labirintust rajzolt verője, aki valószínűleg egy nagyon ősi jelképet láthatott akkoriban, mely számunkra már rég elveszett és nem is tudhatta annak jelentését. Az érméket szokássá vált a régészek körében azzal magyarázni, hogy lám-lám milyen erős volt a késő ókorban is a krétai labirintus mítosza Krétán. Pedig!!! A mítoszban sehol nem szerepel, hogy a labirintus titkos kamrájában ott lenne a Hold vagy a Nap...
Tehát, hová jutottunk?! Ott, a labirintusnak mondott épület központjában volt egy ősi alkimista műhely, benne egy "kemencével" (athanor), vegyítőedényekkel, tálakkal, csecsemők vérével, zsigereivel, és persze a mi kabirjainkkal. A kamra nagy edényében "fürdött meg vérben a Nap és a Hold", amiből keletkezett a "méz". Az isteneket tápláló, örök fiatalságot adó, holtat feltámasztó isteni méz...
(Goethe alkimistája, a 'lombikbébivel')
![http://i51.tinypic.com/mb4l82.jpg[/IMG]](http://i51.tinypic.com/mb4l82.jpg%5B/IMG%5D){kind=link}
