A szatlinista börtönökben sokkal több "baloldali" senyvedt, mint jobboldali, mert a jobboldaliakat már az elején legyilkolták, vagy emigráltak a szerencsésebbek. Ezenkívül még sokkal több ember senyvedt a kommunista börtönökben, mint jobb vagy baloldali. Egyszerűen emberek, olyanok akiknek véleményük volt, jellemük, gerincük, szabad akaratuk. EZ így már elég volt a bezáráshoz, gulaghoz, recskhez, internáláshoz. Most nem akarok belemenni abba, hogy mi az, hogy baloldali, jobboldali, mert nagyon messze vezetne. Elégedjünk meg annyiban, hogy a kommunizmuban mindenkit bezártak, megkínoztak, meghurcoltak, meggyilkoltak akinek egyáltalán saját, a rendszertől eltérő véleménye volt és azt ki merte mondani és nem AVH-s felmenői voltak, vagy magas pártkapcsolatai. AZonkívül ne címkézzünk. Sztálin és pártkatonái 53-ig tehető felelőssé. Utána Hruscsovizmus, Kádárizmus, Maoizmus, Brezsnyevizmus, Castroizmus, Kimirszemizmus stb. volt. Ezek az emberek saját szakállukra vitték tovább a kommunizmus eszméjét, a saját pártklientúrájukkal: Husak, Apró Antal, Raul, Marosán, Gromiko, Andropov, Zsivkov, Szekeres, Medgyessy, Kovács stb., hogy egy-egy, még ma is regnáló nevet is megemlítsünk, ezek a magul módján mind tolták a diktatúra szekerét és nevüket adták a jogtalanságokhoz, vitték a vörös zászlót. Némelyik ma nagy demokratát alakít, de a pártkönyv kilátszik a zsebéből, mind ördög nadrágja alól a lóláb...
Valamint nem szabad elfelejteni, hogy a Kommunizmus fekete könyvét
emberi mivoltukra és az ebből eredő kötelességükre ébredt baloldaliak, mi több FKP-tagok, kommunisták voltak.
Thor pörölye: SOha nem szabad elfelejtenunk, hogy a sztalinista bortonokben legalabb annyi baloldali ember senyvedt, mint jobboldali. Ezt soha nem szabad elfelejtenunk. Soha nem szabad elfelejtenunk a BALOLDALI ZSIDO Angyal Istvant, aki a Tuzolto utca parancsnoka volt 56-ban, es kivegeztek 57ben. Soha nem szabad elfelejtenunk, hogy sok volt nyilas kerult az AVH soraiba, soha nem szabad elfelejtenunk, hogy a Csurka felek a 70-es 80-as evekben meg partkaderekkel koccintgattak, hogy Kover Laszlo az MSZMP tudomanyos munkatarsa volt.
A témába vág talán egy könyvismertetö:
Csikós György: Sztrájk a pokloban
1989-ben jelent meg Mo-n, elötte Clevlandben ill Fr.o-ban Katorga! címmel.
Naturalisztikusan írja le egy gulag-sztrájk történetét, hogy a gyermekeikhez a másik táborba átszökni akaró nöket az örök gondolkodás nélkül lelövik, hogy elzárják a vizet, hogy a halottakat nem temetik el: az utols´csoportot, aki temetni ment, lelötték. Állandó éhség, -40°, "Egy nap szörnyü reggelre ébredtünk: mindenfelé megcsonkított hullák hevertek." Mert, ugye, az élelem is elfogyott.
„Nyílt levél Virág Tamásnak
Kedves Virág Tamás!
Először is, hadd magyarázzam meg, miként olvastam el az itt, fakszimilében látható, Nagyapám címet kapott cikkét, amely az Egy metropolis emberei sorozatban jelent meg most, a Magyar Hírlap december 16-iki számában.
Mindenek előtt bocsánatot kell kérnem, hogy olvasom a Magyar Hírlapot, ugyanis a rendszerváltás óta a szakma balliberális része azt ismételgeti, hogy a teljes körű tájékozódás rossz dolog és csak az egyoldalú informálódás az üdvözítő. Vagyis az újságírói szakmában a balliberálisok szerint a butaság, a tudatlanság, az információhiány és a félretájékozottság ülhet tort. Képzelje el, mi lenne egy olyan "médiaszociológussal" Nyugaton, aki azzal kérkedne, mint Vásárhelyi Mária a honi fertályon, hogy a sajtónak éppen azt a részét nem olvassa, amelyet folyamatosan szidalmaz? Ő nem a tudományos életben, de a szakma disznóóljában is diszkrimináltan szűkös helyet kapna.
Tehát még egyszer: bocsánat, hogy olvastam írását.
Bocsásson meg azért is, hogy ez az első írása, amit olvastam. E cikkből tudtam meg, hogy "A szerző az írott sajtó kategóriában múlt héten kapott Toleranciadíjat". Gratulálok hozzá. Időhiány miatt azonban a balliberális sajtóban megjelent, irodalmibb igényű esszékre nem jut időm - annak inkább agit-propos részére szorítkozom. Ami írására felhívta a figyelmemet, az a mellékelt fénykép volt. Ahogyan rápillantottam a jellegtelen, kőbányai házra, hirtelen valami nagyon mélyről tolult fel bennem. Szép írásának címe alatt ez állt: "Hetente egyszer, hétfőn, egy-egy híres ember, író, költő, művész írásával ajándékozzuk meg önöket. Megindító, furcsa vallomások ezek a nagy metropolis egy-egy szegletéről".
Ebből a szövegből két dolgot tudtam meg. Azt, hogy Ön híres ember. A másik pedig azt, hogy sorozatról van szó, amire eddig nem figyeltem fel.
A ház képe után az Ön nevére tévedt a szemem. Akkor már tudtam, a tévedés szinte kizárva. De úgy olvastam a szöveget, hogy szinte reménykedtem mégis tévedek. Az ember nem igazán szeret régi fájdalmakat feleleveníteni. Mégis kellett.
Noha írásának címe Nagyapám volt, nagyapjáról alig volt szó benne. Éppen a lényegről. Nagyapjáról. Akiről a balliberális lap olvasói csupán ennyit tudhattak meg: "Rendszeres kísérőm, nagyapám hajlott hátú úriember volt, kisiskolásként nem szerettem, hogy megnézik őt az emberek. Szégyelltem, nem is tudom, hogy mit. Talán a leplezetlen kíváncsiságot vagy a testi hibát."
Tamás, az Ön nagyapjának, Virág Endrének - Bandi bácsinak - nem testi hibája volt. Még az ötvenes évek legelején történt. Főkönyvelőként dolgozott, Nagykanizsán. Egyszerre csak, mint derült égből a villám, elhurcolták. Azzal vádolták, hogy nyugati kém. A vád teljesen alaptalan volt. Elítélték. Hosszú, hosszú évekre. Akkoriban a börtönben kemény idők jártak. A rabokat kurtavasra is verték. Egyik ilyen alkalommal ott ültek sorban a politikaiak a trepnin, kezük a lábukhoz bilincselve, amikor egy őr észrevette, hogy az Ön nagyapja nem üvölt, de még nem is nyöszörög. Rárivallt: "Miért nem ordítasz, te szemét állat?!" Bandi bácsi nem szólalt meg. Az őrt felbőszítette nagyapja hallgatása. Nagyon megrugdosta. Majd csizmás lábával ráugrott a hátára. Törékeny nagyapjának ekkor roppant meg mindig egyenes gerince. Attól kezdve, haláláig, szó szerint derékszögben meghajolva járt.
A forradalom alatt nem disszidált. Akkor sem, amikor annak leverése után kijött a parancs: a régi rabok jelentkezzenek a börtönparancsnokságon. Nagyapja kötelességtudó ember volt. Annak rendje-módja szerint jelentkezett. Haza már nem engedték.
A hatvanas évek elején a Gyűjtő fordító irodájába került. Ott volt Göncz Árpád is. Bandi bácsi rengeteget dolgozott. Képzelje, ő fordította Arnold Toynbee magisztrális, tízkötetes "Történelem" (A Study of History) című munkáját a belügy kiváltságosainak, néhány példányban. Ha azt Ön ma meg tudná szerezni, mint nagyapja szellemi hagyatékát... Hiszen Bandi bácsi - és ez a fordítóirodában "közítélet" volt - messze szebben fordított Göncznél... Pedig a fordítás nagyon nehéz fizikai munkát is jelentett neki. Ugyanis ő nem az írógép fölé hajolt, hanem egy kicsit hátra kellett feszülnie, mert "normál" testtartásban a feje éppen az özönvíz előtti gép billentyűjét érte volna.
Nagyapját nagyon, nagyon szerettem. Azóta is alig találkoztam olyan hatalmas, belső kultúrájú emberrel, mint ő volt. Szabadulása után, amikor megvette a képen látható házat, meghívott magához. Talán egy picit dicsekedni is akart, mert már benn is nagyon szeretett. A kezemet fogva vezetett fel abba a szobába, ahol Ön állt a járókában. Ott volt az Ön édesanyja, Ági is. Bandi bácsi fordításból tartotta fenn a kis családot.
Tökéletes ember volt. Egyetlen hibával. Túl szerény volt. Nem mesélte el Önnek, unokájának élete történetét, mint írásából is látom. Nem mondta el iszonyatos szenvedését. És azt, Tamás, hogy ő nem volt testi hibás. Az a rendszer tette azzá, amelyet a mai kormány vezetői működtettek. Akik visszajöttéért az a lap is annyit fáradozott, amelyben az Ön írása is megjelent.
Ugye Tamás, nem haragszik, hogy kiegészítettem nagyapjáról szóló megemlékezését? Aki a rendszerváltást már nem érte meg. Ismerve őt, titkát azután sem fedte volna fel még Önnek sem. Ön írását így fejezi be: "Gyerekkorom főutcáján gyakran átmegyek, ismerőseim már előre mondják: 'Tudjuk, itt laktál', és azt találgatják, vajon melyik történetet mondom el, kicsit másképp, színesebben."
Ha egyszer ezt a történetet ismerőseinek újra elmondja, jó lenne, ha ebben Bandi bácsi nem testi hibásként szerepelne. Csak egyszer. Egyetlen egyszer. Azok lelkében ugyanis, akik ismerték, Bandi bácsi soha sem élt hajlott gerinccel. Ő volt az egyik legegyenesebb gerincű ember, akit e föld a hátán hordott.
Isten Önnel, Tamás.
A kommunizmus fekete könyve
Magyar viszonylatok.
Telitalálat.
Virág Tamás cikke a Magyar Hírlapban.
Forrás: Egy metropolis emberei
2002 december 16.
Szerző: Virág Tamás
(Nem kerestem rá, tegye meg, akinek sikerül.)
A nagyapáról, Virág Endréről.
Kis testi hiba.
Az igazi telitalálat viszont Lovas István nyílt levele a szerzőhöz.
Megjelent a Magyar Demokrata 2003/1. számában.
(Nem kerestem rá, tegye meg, akinek sikerül.)
Árulkodó viszont a politikai mellébeszélés.
Valami neonáciktól hangos a szolgalelkű sajtó, hörög és frecseg.
Leplezi a megélt múltat.
Érdekes Lovas véleménye a nyomorékká tört gerincű Virág Endréről:
„Az a rendszer tette azzá, amelyet a mai kormány vezetői működtettek. Akik visszajöttéért az a a lap is annyit fáradozott, amelyben az ön írása is megjelent.”
Kissé pontosítanám: egy is szócskával:” Az a rendszer tette azzá, amelyet a mai kormány vezetői is működtettek.”
Így érthetőbb.
Tiborc
Origo:
----------------------------
Újabb tömegsír Sztálin idejéből
2002. október 10., csütörtök, 18:26
A tüzérségi lőtér mindig is príma terep volt a gombára és bogyókra vadászó helybéli gyerekek számára. David Pelganyin is gyakran felkereste a területet, mígnem egyszer csak finomságok helyett egy holttestekkel teli gödörre bukkant.
"Szóltam apámnak, aztán valaki betelefonált a városba" - meséli a ma 77 éves Pelganyin. "Aztán értésünkre adták: nem láttam semmit, és jobb lesz, ha szépen elfelejtem az egészet. 11-12 éves lehettem ekkor."
David ugyan nem felejtette el a látványt, de jó 65 évig hallgatott róla. A holtesteknek ennyi ideig kellett jelöletlenül nyugodniuk, amíg a Memorial emberi jogi szervezet az elmúlt hetekben hozzá nem látott a feltáráshoz és újratemetéshez. A szervezet David Pelganyintól értesült a Szentpétervár közelében fekvő tömegsír létezéséről.
Az emberi jogi szervezet egyik célja, hogy napvilágra hozza a sztálini korszak "túlkapásait". Képviselői elmondták: a kormány nem támogatja a Rzsevszki gödör feltárására tett erőfeszítéseiket, ami szerintük jól jellemzi Oroszország mai vezetőinek Janus-arcú hozzáállását a kommunista múlt nehezen emészthető igazságaival szemben.
Oroszországban egyetlen nyilvános perre sem került sor, amelyben azonosíthatták és elítélhették volna azokat a felelősöket, akik hozzájárultak több millió ember kiirtásához.
Nem egy egykori Gulág-lakos tapasztalja keserűen, hogy együtt kell élnie volt fogvatatóival. A mai orosz anekdotafolklór egyik közismert fordulata az, amikor a az idős fogoly és az ex-titkosrendőr ugyanannál az ablaknál várakoznak a helyi bankfiókban, hogy átvegyék megérdemelt nyugdíjukat.
A Memoriál becslései szerint több ezer csontváz rejtőzik a Rzsevszki lőtér alatt. A szervezet szakértői úgy vélik, az NKVD a harmincas évek nagy terrorhulámainak egyikében végezhetett az itt nyugvókkal, amikor egyik napról a másikra a nép ellenségeiként családok sokasága tűnt el.
A kormányzat, sőt az orosz nép bizonytalanságát jól tükrözi, hogy máig sem sikerült megállapodni abban, hogyan jelenjen meg az egykori diktátor az iskolai történelemkönyvekben.
Sokan úgy gondolják, hogy igaz ugyan, hogy a terror atyja volt, de ő volt az is, aki győzelemre vitte a Szovjetuniót Hitler ellen a második világháborúban.
David Pelganyin otthonában például kicsiny Sztálin-szobor áll a komódon.
"Az igaz, hogy sokat nyögtünk, amíg ő vezetett minket. De legalább rend és fegyelem volt, és az ember éjszaka is kimehetett az utcára" - utal David a posztszovjet éra megugrott bűnözési statisztikáira.
Feltárt csontok
Mihail Pusnyitszkij, a Memoriál egyik önkéntese a terror idején vesztette el a szüleit. Elmondása szerint azért vesz részt a feltárásban, hogy segítse az oroszokat szembenézni a múltjukkal. "Amivel nem nézünk szembe, azt soha nem fogjuk megérteni" - vallja.
"Szörnyű arra gondolni, hogy ezeket az embereket úgy lőtték le, mint a kutyákat; a város közvetlen szomszédságában végeztek velük, és az egészre nem emlékszik senki."
"Amikor az ásó csontot ér, egy kicsit hangot ad ki" - magyaráz Pusnyitszkij. Mindjárt kiemel egy koponyát. "Valahol itt lesz a lyuk, ahol a lövedék behatolt" - mondja, majd kiemeli a koponyát és megfordítja.
Szinte mindegyik kiásott koponyát ugyanolyan, egy negyvenötös kaliberű tölténynek megfelelő üreg díszíti. "Mintha csak az NKVD logója lenne".
Hogyan tudsz megbocsátani Istvánnak, hogy írtotta az ősi magyar kultúrát?
Hogyan tudsz megbocsátani az inkvizíciónak, a vallásháborúk részvevőinek?
Hogyan tudsz megbocsátani az erdélyi fejedelmeknek, akik a Porta uralma alatt éltek?
Azt hiszem, kissé differenciáltabb a világ, mint a róla alkotott képed...:-((((
Hatalmas tömegsírra bukkantak Szentpétervár mellett egy tüzérségi lőtéren. A szakértők szerint minden jel arra utal, hogy a talált csontok és koponyák a Sztálini korszak áldozataitól származnak. A történészek adatai szerint ugyanis az 1937-39 közötti időszakban több mint 40 ezer leningrádit lőttek agyon Sztálin utasítására.
A koponyákon 45-ös kaliberű fegyvertől származó
golyónyomokat találtak. Ezt a típust Sztálin hírhedt
állambiztonsági szervénél az NKVD-nél használták.
Így a szakértők szerint nem kétséges, hogy a most
megtalált csontok az 1937-39-es tömeges kivégzések
áldozataitól származnak.
A szovjet politikai terror áldozatainak emlékét ápoló,
és rehabilitációjukat képviselő Memorial egyesület már
évtizedek óta keresi a hírhedt leningrádi mészárlás
tömegsírjait. A KGB utódszervezete, a Szövetségi
Biztonsági Szolgálat azonban nem könnyítette meg
munkájukat, és mindvégig következetesen arra
hivatkozott, hogy az archívumukban semmilyen adat
nem szerepel ezzel kapcsolatban.
A Memorial ezért a helyi idős lakosokat kikérdezve bukkant a most feltárt tömegsír
nyomára.
David Pelgonen:
- Ifjú koromban amikor gombát és epret jártunk
szedni a területre, észrevettük, hogy lábak és fejek
lógnak ki a földből. Hazamentünk és elmondtuk a
szüleiknek, akik miután személyesen is
meggyőződtek a dolog igazáról, jeletették a helyi
szerveknek. Ők pedig azt felelték: Jegyezzük meg,
soha nem jártunk ott, és senkinek ne mondjunk
semmit, ha nem akarunk mi is a földbe kerülni.
Abban az időben ez így működött.
Tíz évvel ezelőtt a Szentpétervár melletti Levasovo településen feltártak egy
tömegsírt, ahol később állami emlékhely is létesült. Arról annak idején a hatóságok azt
akarták elhitetni, hogy a második világháborúban a leningrádi csatában elesett német
katonák holttesteit rejti. A szakértők azonban hamar bebizonyították ennek az
állításnak a valótlanságát.
Az USA nevű újabb minta-uniónk Minta-unió ám a számodra. Szovjetúnió tejszínhabbal. (Most eresztettek szabadon egy arab származású kanadait (!), hosszas fogvatartás után, megkínozták, megnyomorították. Ugyanúgy nem beszélhet róla, mintha az nkvd vendége lett volna. Csak mert arab volt.)
A kihallgatásokat újabban USA-n kívül, pl. Szaúd Arábiában végzik, mert ott nem kicsinyesek az eszközök megválasztásában.
Hogy a lehallgatásokról ne is beszéljek.
------------------------------------
Tömegsír az orosz legfelsőbb bíróság épületének pincéjében
július 12. 8:16
[Népszabadság]
Tömegsírra bukkantak az orosz legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. Az első szakértői vizsgálatok szerint a holttestek valószínűleg a sztálini terror áldozatainak maradványai. A Moszkva központjában lévő tömegsírt török építőmunkások fedezték fel, akik a legfelsőbb bíróság pincéjének felújításán dolgoztak. Miután az építők megbontották a pince padlózatát, emberi csontvázak és csontok kerültek elő. A helyszínre érkező rendőrségi szakértők előzetes becslése szerint a maradványok mintegy 50-70 éve kerültek a tömegsírba, így feltételezhető, hogy a sztálini terror áldozatainak holttesteit rejtette a bírósági pince. A moszkvai ügyészség mindenesetre megkezdte annak vizsgálatát, hogy kell-e büntetőeljárást kezdeményezni az ügyben.
Nyikolaj Gasztello, a legfelsőbb bíróság szóvivője szerint ugyanakkor egyelőre nem lehet azt a lehetőséget sem kizárni, hogy a holttestek egy korábbi időszakból származnak. A sztálini korszakban megépített bírósági épületet egy volt templom helyére húzták fel, amely templomhoz egykor egy temető is tartozott. Moszkvában eddig egyébként öt olyan helyet tartottak nyilván, ahol a sztálini terror áldozatait temették el.
A könyv lapjai közé sorolnám a Magyar nép etikai lezüllesztését, 40 év alatt, melynek szép eredménye MP megválasztása.... és parlamentben tartása az egyik redszerváltó párt által...
Kedves TP!
Itt senki nem hirdetett megbékélést.
Szvsz. hadat sem üzent.
Csak csöndesen és szomorúan jegyzem meg:
Egy soha meg nem alakult alkotmányozó nemzetgyűlés hatáskörébe tartozott volna, no nem az akasztás, de olyan új alkotmányt adni, amely szerint felelősségre lehessen vonni mindenkit.
:(
Elolvasva csak azokat a részleteket, melyeket itt közöltek a könyvbôl és látva a képeket melyekre a linkek mutatnak nincs bocsánat. SOHA NEM LEHET MEGBOCSÁTANI A 800.000 SZOVJET KOLLABORÁNSNAK, AKIK ITT ÉLNEK VELÜNK EGYÜTT. Akikkel egy levegôt szívunk, pedig tudjuk: ehhez asszisztáltak. Akik ugyanúgy szavazhatnak, mint a becsületes emberek. Akik kormányra is kerülhetnek pofátlanul megbékélést hirdetve
