Egyre várlak. Harmatos a gyep,
nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketek is néha,
egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
és csend volna, nagy csend,
de hallanánk titokzatos zenét,
a szívünk muzsikálna ajkainkon
és beleolvadnánk lassan, pirosan,
illatos oltáron égve
a végtelenségbe.
Ninive felöl hordja a port a szél,
az idő fogait feltárja a homok,
s a ragyogó kövek előterében,
az örökkévalóság bűvöletében
végtelen folyók álma mosolyog.
A király jő roppant szárnyalással
alatt prüszköl, habzik a ló,
mögötte a sereg tempós nyargalással
beveszi Ázsiát.
Nínosz szétnéz a tájon, s talán
csak azért, hogy legyen mi fájjon,
egy asszony fejére koronát álmodik.
Az Eufrátesz vizén átsiklik a ladik
teli virággal, teli szerelemmel...
dalolnak a nők, de szembenézni nem mer
urával senki, csak az az egy,
kinek Nínosz átnyujtja a kardot,
amelynek fényén a jövő dereng.
Az idő tenyerén fölépül a város,
égig érő kertek, vakító oszlopok...
A legendát termő kemény virágok
szirmán a királynő könnye még ragyog.
Kedves Elionor!
szeretettel köszönlek az éjszakával, a vágyak éjszakáján, szeretem ezeket a hangokat, hangulatokat, nagyon szép - arra kérlek hát, énekelj még nekünk!
Az vágyak éjszakája ez,
elsuttogott szavak
borzonganak az ég alatt
s vállamra hajlanak.
Az ágyam mellett gyertyaláng,
vibráló tekintet.
Valaki volt, valaki ment...
útjáról vissza-intett.
xxx
Nincs rév a kék síkságokon,
csak a mindig tovább...
Törékeny reggelek után
beomló éjszakák.
Hát rossz vagyok? szótlan? borus? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
a világ minden fényét s melegét
szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
el kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
szebb zenéknek.
..............................
I.
Rózsák közt tövisek sűrű bokra
Agyagos és kavicsos gyalog út
Fölöttem az átható ég kéklő fodra;
Ez volt a Múlt...
Ajándék nyaram delelt felettem
Kéretlen ontotta rám a fényt
Az élet zenitjét harsogta szívem:
Nyári ég, aranyló vad szerelem
Derű és könnyű nevetés...
Boldogságot érlelt az idő;
Még felhő sem árnyalta homlokom.
Ó Te drága Nő!
Hölgyem gyümölcsgerezdjén kelt a nap
Párálló harmatot lehelt a völgy;
S amint megláttam mellbimbóidat
Ím felszakadt a boldog hosszú sóhaj
Remegve győzve, átkaroltalak - ó jaj!
Még minden együtt volt a napsütésben
Hűséges hajnal kelt a kéklő éjből
Könyörtelen és hűtlen csillagok
Álmot szőni jöttek értem, új szerelmet;
De a végzet megkondult felettem
S az álomból is ébredezni kellett;
Mert a jószerencsém végleg elhagyott...
II.
Nincs már jó ideje a szerelemnek
Döbbenten elernyedt, megtörött
Az üveg testből készült palota;
Sötét, bemocskolt, megalázott
Babrált agyú lény lett az ember-fia;
Elveszett a hamis világ minden varázslata!
Orromba csap a műanyag nehéz szaga...
Két asszony őröl a kézi malommal...
Életből és halálból visszatérve
Vizes homokba rajzolt jeleken
A hasonmás lét örökében
Közömbös tükrök cserepein járok
Mindent feketén feledve kérve
Fából faragott királyként
Lopott csókokba rejtett kincseket látok...
III.
Két asszony őröl az égi malomban!
A dallam megrontja versem tiszta rendjét
Korsóm víznyugalma némaság
Gyér percek ütik el a kilúgozott estét
Mély bukás ez, - ám egyre nő a béna vágy!
Körös-körül csalóka látszat
Szűk égen esőfelhők szántanak
Árnyai valami képzelt elmúlásnak
Falak, falak -
Határa nincs, szimultán múlt idő -
Mint kettős gyász-szalag.
Bamba hangya-nép nyüzsög köröttem
Mint méhkaptár lapul az édes mézre
Most jóvátett időt vet tunyán a tűzre
S megcsillan szemében még a múlt tanult lidérce...
Nézz a tűzbe, Nézz tükörbe!
Nézd, mily roppant árnyak ködlenek!
Jövőtlen elfeledve száz beste
Kivérzett Árnyat kergetek...
Pár lépés csak az érdes éjben
És szánt virágmezőről dalol a szívem
Tünde holdas nyári éjszakák világa
Perget múló illatot felettem hangicsálva;
Álom kerget engem áradt fényfolyón
Semmit se várva, élek árván...csillogón.
_________________
NTK HS
Az én hitem a földnek melegsége
és miként a föld szétosztja melegét
gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
az én hitemet úgy osztom szét közöttetek."
/Tanítások 1./
Még sötét van,
Leheletünk se látszik,
De ablakunkon ragyognak már a jégvirágok,
Odaki hajnalodik
S én még mindig csókokat beszélek.
/Kedvesem/
Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi teren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.
/Csudálkozunk.../
Köszönöm. Nagyon szeretem a verseit.
Vannak kedvenc soraim innen-onnan...
pl. az Ódából:
"Minden mosolyod, mozdulatod, szavad
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt."
vagy a töredékek közül:
" Miként a tiszta űrben a világok,
lebeg keringve bennem a hiányod
majd árnyék leszek s te szorongva félsz:
óh hát ne hagyj meghalnom, amíg élsz."
sőt:
" Be messze vagy még! Bús az alkonyat,
lágy hópihékbe hull a bánatom."
/Őszi alkonyat/
Kedves Gyöngyvirág!
Ha szabad nekem ma szólni költészeti kérdésben - akkor engedd meg hogy kifejezzem elismerő véleményemet -
Haikun edzett tollal mily mesterien fejezted ki a veszteség visszavonhatatlan feszültségét e négysoros költészetnapi emlékező költeményben, elkötelező együttérzéssel...bensőségesen, a kíváló költőhöz méltó módon...
Gratulálok!
Köszönöm a személyes bíztatást és a jókívánságokat minden Kedvesch levélírónak - és telefonálónak.
"Jelzés" értékűnek tekintem, hogy az alábbi szonettek megjelenhettek a JEL húsvéti számában is...költészetnapi mottóm: a versek, önmagukban hordozzák jutalmukat...
HÚSVÉTRA VÁRVA
Jöttem, általdöfve - s csak harmadnapon
Nyit ajtót az éjféli telihold.
Csodára várva gyermekek születnek,
Nem kérdve a Reményt, hol kóborolt?
És jöttem általdöfve - rút szavakkal -
Ajtót mutatva: Ki vagy Te Bolond?
És mert megölték lelkét a világnak,
A Júdás most is Jézust káromol.
S jöttem árulást, bűnöket feledve,
Mert a Megtöretett feloldozott:
Veletek együtt, megtisztult lélekkel
Áldva az Urat és a Templomot.
Jöttem új életért, Jézusra várva
Jöttem a lélek feltámadására.
*
AZ ÉDENTŐL KELETRE
sóváran, s mindenektől elhagyatva
lopva kölcsönfényt a gyertyalángtól
gyengéd remények bilincsébe fonva
hű szívünk mélyén a Hit világol -
oly régen vége már a szép napoknak
elvágtatott a fényes napvonat
de itt maradt az árnya mindazoknak
mi élet volt, remény és akarat -
élünk elfeledve Krisztus menhelyen
bezárult a sugárszemű ablak
vágyódva cél nélkül és reménytelen
szép álmainkból semmi nem maradt
de Ábelt siratva sem feledhetem
mi volt a tét az almafák alatt-
*
VALAMI FÉNY
Valami tegnap ránk sugárzott,
Suhogott lágyan vállunk felett,
Ne keress mégsem angyalszárnyat,
Ha fejünk körül is fény lebeg.
Csak volna elég egy kívánság,
Vagy biztosan tudni, érdemes -
Ne kínozzon bizonytalanság,
Elmúlik céltalan - vége lesz.
Kilendül, s visszatér az inga,
Kételkedni, többé nem szabad.
Hitünk, ha mégis meginogna,
Szeretet emel köré falat,
S míg fény rakódik csontjainkba:
A Lélek kincse lesz jutalma.
"Nehezedjék szavam a tűnő Éjszakára
S maradjon mindig nyitva az Ajtó..."
Mosolyod és szíved ajtaja legyen kitárva
És ha int feléd egy Szó...?
Te általad megyek fényből a fénybe: Áldott lélek
Fénylő szemedet édes öröm ernyőzze!
Fejed felett arany és azur ragyogás kékje...
Szívedben a zsongó ezüstös guruló hangok...
És az áldott jóság ma nevetve öleljen -
Aranynap és csillagok hívnak a magasból
Ím itt vagyok - örökös fényben...
Jöjj velem (bűntelen) Kedvesem!
Szeretettel köszöntöm az ünnepek hangulatában betérőket -
Szép napot Mindenkinek!
Húsvét 2004
hommage Árva Vincze pálos atya
Gyász vagyok és kín... Te nélküled
Szaturnusz vajúdik a Golgotán
Ki Pilátus előtt sem hajtott térdet
Hallga csak? - mit énekel Dávid király?
Ne várd, míg lesújt reád a bűn haragja
Ne várj, míg meghal, ki érted szenvedett -
Csak giz-gaz mag hullhat szikes talajra
Te páska vagy - végzetes -
Véreres ég alatt tanuljuk éneked!
Ezt a napot az Úr értünk adta -
Örvendjünk hát és ujjongjunk rajta!
Ó - Ne sirass engemet Krisztus Anyja!
Megőrzi hitünket Jézus magja.
Gyász vagyok Húsvét nélküled,
Életünk s lelkünk feltámadásra vár...
Olykor halkan kopog a szeretet
Ha eljön közénk Jézusunk
Kivérzett szívek hajnalán -
Mert a Szaturnusz roppant jegyben áll
Már kinyult értünk a bosszú karja...
Mária országa vérzik a Golgotán...
Körötte éhes farkas falka...
Gyász vagyok és Te kín - Nélküled
Szaturnusz vajúdik a Barbakán...
Ki Pilátus előtt sem vallott szégyent...
Halld meg Uram!
Segíts népeden Jézus király!
Ezt a napot az Úr értünk adta -
Halleluja...
Örvendjünk hát és ujjongjunk rajta!
Gyász vagyok... húsvét... Te nélküled
Amíg eljön közénk a szeretet...
_________________
NTK HS
Köszönöm :-)
A Március-t énekelgettem egész nap, és bármennyire is szeretem, századszorra már kicsit untam a szövegét - a családról nem is beszélve - és akkor rábukkantam a Tavaszodik c. versre, mely énekelhető ugyanazzal a dallammal, és ennek nagyon megörültem :-) Csak az a baj, hogy ebből is megvolt már a száz... :-)
off
Üdvözlöm a trónörököst! (mintha azt írtad volna, hogy tavasszal tiszteletét teszi az atyai házban :-)
on
Ahol a lélek és a zene születik:
Szavak mögött az Egy -
Minden élet örök értelme -
Ott mindig a másik nyer kegyelmet...
A homály fényei általa kigyúlnak
Ahol lázas szeretők viaskodnak
És az évek egyre messze futnak...
Nyárfák közt a kéklő messzeségben
Könnytelen csendben vár az Isten...
Lángpallosa minden szónak, szép igének
Tanúja az örök múltnak, örömének
Gyászhintaja elé fogja az esett szüzet
Ahol a csábítás olyan, mint a szálkás végzet!
Rossz balsors bűne, kétely hajtja őket:
Lehet e még szerelemmel szeretni?
Lehet e még hinni emberi beszédnek
Húsvéti feltámadásra várva?
Ahol a lélek fényeit keresi
Örök időkre élettel megáldva.
Ajánlás:
Herceg! Ahol a lány könnyek némán hullnak
Ott az öröm tüzei örökre kihunynak -
Bűn, iszonyat, pénz, nagy vagyon,
Hiába dőzsöl és él - ímmár mint lator,
Mind halott hatalom- Sérvig gazdagon...
_________________
NTK HS
Kedves Danczi!
- ugye megengeded, hogy néhány gondolatot fűzzek versed által felkeltett hangulatban?
Figyelemre méltó, ahogy kiválasztod és elhelyezed az érzelmekkel és gondolati lírával telített verseket. Érződik a hangsúly és a szándék minden esetben...és ez, nagyon rokonszenves nekem. Mindazon túl, hogy szépek és különlegesek a versek, a gesztus túlmutat helyi értékén.
Most a tavaszlényegüség frissesége érint meg a Költővel, és azt hiszem, ez közel áll hozzád.
Köszönöm Neked, és örülök, hogy alkalmat adtál, hogy elmondhatom: figyelemre méltó...
...csak állok a hegyen,
a szél a kabátom fújja,
s ott, e különös helyen,
megérint az Isten ujja...
Hol a sziklák az égig érnek,
a fákkal versenyezve,
a madarak vijjogva félnek,
meglepi őket a halál szele,
ott különös álom gyötör,
ott lehajol hozzám egy kéz ,
ott földöntúli a gyönyör,
ott a felleg csak reám néz,
s vágyaim rengetegében
arcom tündököl,
otthon vagyok...
...csak állok a hegyen,
a szél a kabátom fújja,
s ott, e különös helyen,
megérint az Isten ujja...
Így bocskorosan, ugye megnevettek.
Hogy márványt törni hegynek indulok.
A számon pimasz mosolygás a jelszó,
Füttyöm csibészes, - én is feljutok.
Nincs tömött zsákom, s hegymászó botom.
Segítő kezet tán egy társ sem ad,
De vihart oldó déli szél-kölyök
Borzol fejemre lágy barackokat.
S a hegytetőn majd minden mezt lehántva
Én is kacagva szélnek öltözök,
Karjukra fűznek mind a fény-nyalábok
S eltáncolunk a fejetek fölött.
Mivel mámorít a bohó, dőre elme?
Mi űzi kedvünk napra nap?
Gyengéd álmot sző a remény kegyelme
Féktelen szívünk ver száz vágy alatt.
Miért születne meg újra a tiszta vágy?
És honnan támad így erő?
A lét vándora az út végére érve
Súlytalan lesz, forgács, legyalult idő.
És mégis múlt, s láng is újra fényesedhet:
Megőriz húsvét csodája
Kihűlt szavaink lélekké emelnek
És mégis nap kél - feltámadásra várva -
Tavasz robban a szívekben
S megérint újra az örök szerelem...
Ó Dániel! Te bölcsességgel áldott
Halhatatlan mester,
Akit a sors kiválasztott
Sugárzó időntúli értelemmel;
Általad, új világok nyíltak bennem
Néked adom minden próféciák közt
Hitem, első hódolatom; - derűvel
Lépj hát közel és hallgass meg Dániel!
Jöjj el közénk szerelemmel,
Hogy illatát érezd a lángra gyúlt szűznek!
Halld, fiaid sírnak az éjszakában
Részeg dalnokai valaha volt tűznek!
Meggyalázott ünneplő szívek felett
Tajtékos elmék torz lármája kél;
Vajha visszahozná azt az ének?
Amiről a százados vén tölgy mesél?
Vajha visszahozza valaki a reményt?
Lesz majd tanúja a csodának?
Rongyolt seregeink gyülekeznek
Új Jerikók ostromának...
*
Óh Dániel!
Virágok nyílnak ki bennem;
Szólaljon meg végre a harsonás dal,
Tavaszi derűvel: cselekedni kell!
Segíts boldog nimfák erdeivel
Próféciád tűzből-szőtt álmaival
Segíts látni, álomfejtő Dániel!
*
Festetlen szavaid ragyognak át
A roppant, vallani kész százados éjen,
A tűnt égen törékeny dalok járnak -
Esetlen fiaknak Álomi mezőkön-szőtt
Messzeségből kiáltasz csodákat...
*
Odakint tobzódik a tél és az irigység!
A házban, a képernyőn, a bankár
Nyereségről, profitról povedál-
Mialatt a tolvaj idő életet fosztogat
Itt állok árván a felhős ég alatt
Köröttem kutyák morognak;
A kufár idő olvadt havat kuporgat
És fájó arcomba csap durván a szél,
Egy már alig ismert, elfeledett igét...
