Lakásfelújítás. Festők érkezésekor nem voltam a lakásban, leszerelték a dobozból kiemelt műag. fólíába csomagolt kapcsolókat minden visszaazonosítást segítő jelzés nélkül. A lakás egyébként áramtalanítva volt, ezt tudták. Éleszteni kellene a világítást, de a váltó kapcsolós (alternatív) változatnál kevés sikerem van: az egyik kapcsoló mintha egysarkú kapcsoló lenne a rendszerben, kapcsolja - szünteti a világítást, a másik kapcsoló be van kötve (találomra) de semmi hatása nincs. Ebből 5 áramkőr van a lakásban. Van 3 áramköröm amelyekben + 1 db keresztváltó kapcsoló is van a 2 db alternatív mellett. Ezeknél előfordul, hogy kapcsolásvariációkra véletlenszerűen van - megszűnik a világítás, de az eredeti kapcsolási lehetőség változatokat nem tudtam helyreállítani.
Kérlek benneteket segítsetek, hogy tudnám rendbe rakni ezt a vezeték halmazt? Addig eljutottam, a bejövő fázisvezetékek meg vannak.
Jól gondolom: célszerű / szükséges a végén egy ÉV mérést végeztetnem?
Annyi sarut nem szoktam szerelni, hogy indokolt legyen komolyabbat venni. Anno még nem voltam villanyszerelő, de kellett a hegesztőmhöz csinálni hegesztőkábelt, még akkor vettem. Köszöni szépen az azóta is tökéletesen működik. Jobb is mint a gyári. A gyári nem volt rendesen lepréselve és elégtek az elemi szálak hegesztés közben. Felbasztam az agyamat vettem 50-es hegesztő kábelt és abból gyártottam megfelelő hosszúságút. Illetve ha már meg volt a fogó, akkor 2 méteres bikakábelt is gyártottam. Olcsóbbra is jött ki, mint egy ugyan olyan "tudású" gyári. Azért a piacosnál drágább lett, de azok nem jók semmire sem.
"Az okos tévébe nem a conax kártyán keresztül megy a net, hanem külön kábellel."
Tudtommal a Conax kártyahelyeknek nincs is belső összeköttetése a TV olyan részivel, tehát fizikailag nem is lehetséges olyan Conax kártyát gyártani, amitől lesz a TV-nek internetje.
OkosTV-be a net vagy hagyományos UTP kábelen megy, vagy van a TV-ben wifi egység, amivel rácsatlakozhat a családi wifi routerre.
Én TVknél a felvételekkel és hasonlókkal csak szopok. Nem veszi fel, félbehagyja, csak a baj van az egésszel. Meg eleve az első 5 pendriveot nem ismerte fel, azóta 5 éve ideiglenesen egy bazi nagy külső vincsi lóg rajta, azt lassan ki kellene cserélnem.
Én is leültem, hogy mennyibe kerül, mondom, harmadennyiért vettem pár éve (akkor is drága volt). Mondjuk ez tipikusan az a fajta cucc, amivel még az unokád is fog tudni préselni.
A dolog másik oldala, hogy ha nem tudja kitermelni, akkor valaki más baromi sokat keres ezeken a melókon. Eleve a hálózat olyan állat, hogy ha be is akarod vizsgálni, akkor ahhoz a műszerparkot nem 6 számjegyben mérik, szóval egy százezres fogó nem a világvége. De nyilván ha otthonra kell, akkor baromi drága mulatság (legalább egy havi cigipénz, vagy ilyesmi)
Hát, van körülöttem pár kolléga, aki irodaház felújítás, hálózat építésben motorozik, de nekik is a lent bedobott Yato márka, meg valami Fixpoint és ha nagyon jól megy, akkor Haupa fogók, de ennyit kitermelni nem tudnának :-)
Meg vagyok vele elégedve. Ami nekem fontos volt, hogy hatszögre nyomjon és ne négyszögre. Ha szűkebb a hely, akkor a hatszögletűt könnyebb betolni adott keresztmetszeten, mint a négyszögletűt.
Basszus, 120k körül van, én ennek pont a harmadáért vettem 5 éve. Mindenesetre ha belefér, akkor ez egy nagyon jó kis cucc, jól présel, könnyű használni (hosszú távon sem fárasztó) és rendesen össze van rakva.