Pénzverdei, Pv vasútról minden jöhet, történelmi leírás, adok-veszek, képek, stb...
Más kereskedelmi portálok felhasználóinak itteni keresése, itteni beazonosítása (Vatera, olx stb.) TILOS és kizárással jár.
Sziasztok, s köszönet a fórumos és emailes hozzászólásokért, ajánlatokért. A kocsit egyelöre nem terveztem eladni, viszont ez biztos nem fog kikerülni az országból, mint a Cavill alu motoros. Ha megválnék töle, akkor biztos olyan helyet keresnék a kocsinak, ahol "megfelelö társaságba kerülne". Még annyit a történethez, hogy ez is külföldröl került haza.
@Roglin: amint idöm engedi, összeszedem s küldöm emailben a Cavill fotókat is, meg ha kéred akkor ezeket a kocsi képeket is jobb felbontásban az archívumodba.
Lényegében erről van szó, vagyis pontosan úgy történhetett, hogy véletlenül két nem kefe oldali részt raktak össze a gyárban, ugyanis a két oldal között csupán annyi a különbség, hogy az egyik oldalon van- míg a másik oldalon nincs kivágás a szénkeféknél.
A testvérpár elérhetőségét esetleg meg tudnád adni? Felvenném velük kapcsolatot hátha tudnak valamit a Pv vonatokról ami eddig nem derült ki. Már az is érdekes lenne pontosan mikor semmisítették meg a szerszámokat.
Szia Roglin! Izgalmasak ezek a félig kész darabok! Lehet az is,hogy prototípus volt,de rájöttek,ennyire nem lehet spórolni,ki kell vágni az ablakokat.Bár végiggondolva,akkor talán többnek kellett volna maradni.Valószínűleg,sose adtak el ilyet készletben.Nekem csak luk nélküli kétfilléresem vot.:) Az előre kasznid valószínűleg selejtből van.Kimaradt egy művelet,és összeállítva már nem lehet kivágni.Pár éve beszéltem egy testvérpárral,akik próbálták megmenteni a Pv szerszámkészletét.Jó kapcsolataik voltak,de még nekik se sikerült,minden kohóban végezte.:( Üdv.Gábor
Érdekes darab, prototípusnak nem gondolnám, mert ha jól látom már az alu öntvény ütközők vannak rajta, és nem az első szériás esztergáltak. Nem kizárt, hogy egyszerűsíteni próbáltak és költségeket csökkenteni a stancolás elhagyásával, de még valószínűbb, hogy utolsó darabok között - a gyártás leállítása miatt - megmaradt félkész darabról van szó, amit vagy haza vitt valaki, vagy kiárulták a maradék alkatrészekkel. Nekem pl. olyan Pv Előre kasztnim van amin nincs kivágva a szénkefetartók helye, de egyébként teljesen kész, festett, darab.
Ha esetleg eladnád érdekel.
Ui: A Cavill motorvonatról ha vannak képeid az eredeti festéssel, azt megköszönöm ha elküldöd nekem.
Erröl a darabról a következöket tudom, ill. feltételezem, mert az eredeti tulajdonos családjától került hozzám jó 20 éve:
- kb. 62 körül vásárolhatták,
- minden valószinüséggel a Tóthnál vásárolták,
- biztos nem egyedi darab, mert láttam már még egy példányt ezen kívül is.
Az pedig barna volt az alsó részen eredetileg.
Talán egyszer kiderül ez is. Ha valaki anno érdeklödött volna utána, amikor itt elöször bemutattam, akkor szívesen odaadtam volna bárkinek, aki felújította volna, de nem érdekelt senkit. Neked vannak fotóid róla, mert a honlapodon sem láttam? Üdv! S
A Cavill motorvonatra vonatkozó kérdésedre kimaradt a válasz, de sajnos amit tudok igen kevés és sok esélyt sem látok a pontos behatárolásra, minthogy nincsen benne semmilyen jelzés... :( Amit tudok mondani az annyi, hogy Libner bácsi 40'-es évek végén kiadott katalógusában található jellegében nagyon hasonló -feltehetően szintén alumínium öntvényből készült motorkocsi -és két részes motorvonat is! Lehet, hogy konkrétan ez a vonat, bár lényegében nem fotóról beszélünk a katalógusban, így pontos beazonosítás nem lehetséges. Csak valószínűsíteni lehet, hogy erről a motorkocsiról van szó. Sajnos katalógusban semmilyen egyéb információ nem szerepel ami segítené a beazonosítást, így csak feltételezhetjük, hogy az áltlad említett Cavill motorkocsi a 40-es évek végén, a háború utáni időszakban készülhetett, viszonylag kis szériában, valószínűleg igen rövid ideig, valamilyen kisiparos munkájaként. Ebben az időben jellemző volt az alumínium öntvény házas játékok készítése -Sándor Béla Útörüvasut, de volt kis szerkezet nélküli játék autó ismeretlen gyártótól, és a MOM által gyártott -nagyobb- óraműszerkezetes játékautó is, ami szintén erre az időszakra datálható, és viszonylag jól behatárolja a Cavill motorkocsi korát. Sajnos a gyártóra vonatkozóan még következtetni sem igen lehet sajnos. Minden ilyesmi egyenlőre fikció lenne részemről is...
Köszönöm a katalógus fotót is, bár abban jobbára német gyártók játékai vannak, lévén háború előtti darabról van szó...
Kedves Cavill!
Ami a régi vonatok gyűjtőinek számát illeti hazánkban, azt a németországi számokhoz mérten gondoltam, persze voltak nálunk is, de még a lakosság létszámához viszonyítva is lényegesen kevesebben mint Németországban.
A kelet európai gyártók tekintetében első sorban nem az NDK-ra gondoltam, az -valószínűleg éppen- a Németországi hagyományok miatt "üdítő" kivételnek számít valóban!
A Szovjet Moszkabel készletet is inkább az "amerikai" gyűjtők kutatják fel mint írtad, nem a "hazaiak" és az egyéb szovjet vonatokról, játékokról alig tudni valamit. Nem is beszélve a Román villanyvonatokról, játékokról, és a Cseheknél is vannak bőven hiányosságok a kisebb gyártók tekintetében. És még ami van a kelet európai dolgokról, sokszor az is német fórumokon az ottani gyűjtők tevékenysége révén lát napvilágot, persze nem mondom, hogy nincsenek kivételek.
A könyvel kapcsolatos összedolgozás tekintetében annyit, hogy nem magának a könyvnek a megírása a legidőigényesebb, hanem az azt megelőző gyűjtőmunka.
Sokszor és sok helyen jeleztem, hogy szívesen fogadok minden információt, de bevallom nem túlzottan volt eredményes ez a fajta információgyűjtés...
Ellenben ha meglesz a kézirat, a konkrét kiadás tekintetében elkelne a segítség, kiadó, szponzor(ok) tekintetében. Ötleteim vannak, de konkrét segítséget szívesen fogadok e tekintetben mindenkitől.
"Anno nemigen gondolták, hogy ez fontos dolog lehet, hiszen "csupán gyerekjátékokról" van szó." -- Ez részben biztos így volt, de szerintem az akkori politikai-gazdasági viszonyok is bőven hatottak rá, hogy erről kevesebbet cikkeztek. A kisiparosoknak biztos nem hiányzott a felhajtás, könnyen rá lehetett húzni a polgári csökevény vádját is, meg hasonlók. Ugye az MHSz is csak az autó/repülő/hajómodellezést támogatta, a MAVOE meg a maga csendes külön útját járta. S még biztos van jó pár szempont.
"Németországban nagyobb hagyományai vannak a játékgyártásnak és a vasútmodellezésnek is, és lehet, hogy ott sem volt sokkal több korabeli újságcikk" -- Az igazi hagyományok valóban ott vannak és ott jóval többet is írtak róla, s persze a cégek érdeke is ez volt. Úgyszintén Amerikában is.
"Nálunk régi játékok vasútmodellek gyűjtőiről a 80'-as években még alig lehetett hallani, és valóban igen kevesen is foglalkoztak ezzel a gyűjtési területtel -ezt konkrétan tudom idős gyűjtők elmondásából. Inkább a vasútmodellezés volt népszerű, a régi darabok gyűjtése sokkal kevésbé mint manapság." -- Ezt én, az én idősebb vagy néhai ismerőseim elmondása alapján kicsit másképpen látom, de az biztos, hogy a gyűjtők se verték nagydobra a dolgaikat, aminek szintén megvoltak a jó vagy nem annyira jó okai.
"A németek ebben határozottan sokkal előbb jártak nálunk... ...a fokozottabb érdeklődés okán- az irodalma is bőségesebb." -- Ez így van, s ehhez hasonló a helyzet Svájcban is, Angliában is, meg persze Amerikában is, amelyhez az utóbbi időben erősen zárkózik Franciaország is.
"Ugyanis az információkat mindig és mindenhol a lelkes gyűjtők szedik össze" -- s nem csak összeszedik, hanem megosztják egymással is és közkincsé is teszik. Na azt hiszem ezen a ponton még rengeteg a pótolni valónk. Üdítő kivételek a PV-vonat és a Te oldalaid.
"Más kelet európai gyártók termékei is igen kevéssé dokumentáltak általában." -- Ezt megint másként látom a főcsapás mentén. A Moskabelt például főleg amerikai gyűjtők egyre alaposabban dolgozzák fel. Csak idő kérdése már egy monográfia megjelenése. A cseheknél Ludvik Losos igen régóta és több könyvben is foglalkozott a témával. Az NDK-s darabok pedig mindig is fel voltak dolgozva, csak éppen régebben jobbal el voltak " bujtatva" azok is, de ma már messze nem ez e helyzet.
"Felkutatni is alig lehet őket, és ha sikerülne is, az emlékek megkoptak az évtizedek során..." -- igen, igen, s ha ehhez még némi önzés vagy öregkori rosszindulat, sértődöttség is társul, akkor még nehezebb a dolog.
"Egyszer meg fogom írni a Magyar játékvonatok történetét" -- Good luck, de szvsz lehet jobban és gyorsabban alakulna, ha egyfajta munkaközösségben készülhetne. Persze ez a Te döntésed.
Üdv! S
P.s. ennek a "Cavill" motorkocsinak az eredetéről, történetéről sikerült már megtudnod valamit ?
Köszi a kiterjedt választ! :) A könyvhöz sok sikert, nagyon jo gondolat; szuper lenne ha létrejönne! Amit nagyon szívesen látnék képeken (eddig csak szemelvényeket láttam belőle) az Előre, Pannónonia és Helikon szettek, boltokban, dobozukban, újonnan esetleg a variációk eltérések és/vagy Deák és Tóth úr boltjában lévő példányokról fotó, valamint még a gyártásról képek. Ezeket eléggé hiányolom Üdv
A miérteknek több oka is lehet... Anno nemigen gondolták, hogy ez fontos dolog lehet, hiszen "csupán gyerekjátékokról" van szó. Németországban nagyobb hagyományai vannak a játékgyártásnak és a vasútmodellezésnek is, és lehet, hogy ott sem volt sokkal több korabeli újságcikk, csak a "lelkes vasútmodellezők, gyűjtők" népesebb táborában többen akadtak akik "időben" felkutatták a játékok, villanyvonatok gyártóinak történetét. Ezért lehet az, hogy sokkal jobban dokumentált az a terület.
Nálunk régi játékok vasútmodellek gyűjtőiről a 80'-as években még alig lehetett hallani, és valóban igen kevesen is foglalkoztak ezzel a gyűjtési területtel -ezt konkrétan tudom idős gyűjtők elmondásából. Inkább a vasútmodellezés volt népszerű, a régi darabok gyűjtése sokkal kevésbé mint manapság.
A németek ebben határozottan sokkal előbb jártak nálunk. Ott már a 80'-as években is igen komoly ára volt a ritkább, régi játékvonatoknak és értelemszerűen -a fokozottabb érdeklődés okán- az irodalma is bőségesebb. Ugyanis az információkat mindig és mindenhol a lelkes gyűjtők szedik össze... A múzeumok kapacitása ehhez soha, sehol nem volt elég, és sok múzeum szerezte információit - sőt féltve őrzött kollekciójának legjavát! - "megszállott gyűjtők" tevékenysége révén! Egy konkrét példa: a Szépművészeti Múzeum felbecsülhetetlen festmény anyagának magja az Eszterházy család tulajdonából került a Múzeum birtokába. Ha az Eszterházyak között nem lettek volna lelkes -és nem mellesleg igen gazdag- gyűjtők - a legnagyobb műgyűjtő a családban Eszterházy Miklós volt -, ma nem láthatnánk a Raffaello által festett "Eszterházy Maddonát" -mely a múzeum legértékesebb műtárgya- és sok más értékes műtárgyat sem... De nem ők voltak az egyetlenek. Mivel azonban nem vág szorosan a témába eltekintenék még a fontosabb műgyűjtők nevének felsorolásától is...
Más kelet európai gyártók termékei is igen kevéssé dokumentáltak általában.
Személy szerint én pont ezért kezdtem el felkutatni a hazai játékvasútgyártás történetét, amivel közel 20 éve foglalkozok és próbálom eloszlatni az időnként életre kelő, de sokszor valós alapokat nélkülöző "legendákat".
A kutatás nem könnyű, sok irat meg is semmisült -ezt levéltári kutatások során tudtam meg-, azok akik a gyárakban dolgoztak sajnos már nem élnek vagy nagyon idősek. Felkutatni is alig lehet őket, és ha sikerülne is, az emlékek megkoptak az évtizedek során... Így talán még az utolsó pillanatokban fogtam neki, ha ma kezdeném valószínűleg már késő lenne, és így sem biztos, hogy teljes lesz a kép...
Bár azért alakul, amiben azért időnként a vakszerencse is segített... ;)
Egyszer meg fogom írni a Magyar játékvonatok történetét és azt is, időnként milyen szerncse segített egy-egy, már kinyomozhatatlannak tűnő játékvonat gyártó történetének felkutatásában, mert volt ilyen. :)
Egyébként lehet tudni róla, hogy vajon miért nincsenek jobban dokumentálva képileg és írásban sem a régi magyar játékvasutak ? Vagy csak simán az "átkos"-ban nem volt ez módi? A PV-ről is kevés dolog van, eltekintve az Ifjú technikusban megjelentektől, a pár filmhíradótól és az egybegyűjtött Építsünk együtt (...)-től. Valaki? Üdv
Ha esetleg bárki találna a MEJA villanyvonatról hasonló cikket, mint a Vörös szikráról szóló Ifjú Technikusban megjelent cikk, és megosztaná itt, az nagy örömömre szolgálna...
Sajnos nem tudok róla, hogy volt-e ilyen. Ezt a Vörös szikrás cikket ismertem -egyébként nagyon jó-, és mivel egy időben készült a két kis vonat, hátha írtak a MEJÁ-ról is a korabeli sajtóban. Persze bármilyen más magyar játékvonatról szóló cikk jöhet! :)
Ahogy ígértem, folytatásban felteszem Az Ifjú Technikus 1955 és 1956-ban megjelent példányait, amiben az Állami Pénzverő Előre vasútjával kapcsolatos cikkek vannak. Megítélésem szerint ezek előzték megy az 1957-ben megjelent Ezermester cikkeit.
Remélem, hogy akit érdekel ki tudja nyomtatni magának.
lehet kicsit félreérthetöen fogalmaztam a méreteket illetöen, de majd a másik fórumban pontosítom valamelyik nap. Az Árpád motorkocsid pedig szintén szép munka, de nekem az is nagyon nagy a Pannónia kocsi mellett.
Nagyon szépen rendbehozta az amerikai barátod. A méretbeli eltérésekről vallott nézeteddel nem értek egyet, mert elég csak a régi német gyártók alkotásait megnézned. Főképp a régi nürnbergi lemezjáték készítőket. Sok esetben ezeknél bunfordibb vonatokat nem találsz, de mindenkinek más az ízlése. Magyar viszonylatban példaképp felteszem az Árpád motorvonat és Pannónia személykocsi képét, valamint a kész Árpád motorkocsi és egy PV 3 személykocsiból készített Bcmot 422 képét. Mindegyik kb. méretarányos, már amennyire a Pénzverő méretarányost gyártott.
Az Árpád minden reményem szerint az, mert én készítettem. Az ablakok viszont nem, mert meg kellett alkudni a mérethűség, az elkészíthetőség és a szép kinézet között. így sikerült.Üdv: Zoli
Amint az egyik régi fotó is mutatja, ezt igen nagyra építették akkoriban. S bár nem volt különösebben rossz állapotban, meg tetszik is a Cavill, de mégsem volt soha kedvem rendbehozni a méretei miatt. "Sajnos" nekem fontosak a relatív arányok még a játékvasutak között is és ez soha semmihez sem passzolt a gyűjteményemben.
Szóval így porosodott már jó 20 éve nálam, de szerencsére az utóbbi évek során kiderült, hogy az egyik amerikai vonatos barátom nagy rajongója az exotikus, egyedi európai daraboknak is, ezért idén neki ajándékoztam a Cavillt. Ő pedig nagyon örült neki, szépen rendbehozta, s több mint 50 év után -- mert szerintem 1965 körül futhatott utoljára -- új életet lehelt bele. A munkáját s a végeredményt pedig szokása szerint egy videóval dokumentálta: