Ugye, milyen jó nekünk, hogy világklasszis muzsikusaink vannak, akiket időnként láthatunk-hallhatunk, hangfelvételeiket pedig bármikor elővehetjük! Az általam (is) legnagyobbnak tartott Baráti Kristóf mostani németországi turnéjáról kerestem további híreket, amikor rátaláltam az alábbi videóra, így képünk is lehet arról, mivel nyűgözte le az a 18 éves srác az 1997. évi Erzsébet királynő verseny zsűrijét és közönségét (III. díjat kapott, de a Közönség-díj az övé lett). Elképesztő biztonság és elegancia, költőiség a lassú tételben és mindegyik kadenciában, így nem csoda a végén kirobbanó taps: hallgassátok, ha még nem lenne ismert!
A közben kapott másik kritika tükrében érdekes az előzmény további része, hiszen az alábbi éppen a legigazibb kamarázást érezte kia koncertből.
.
(A Süddeutsche Zeitung kritikájának folytatása)
Bizonyára nem igazán különleges, ha egy nemzetközileg elismert kiváló zenekar lép fel és nem a korunkra jellemző, szinte hihetetlen tempóban zavar le egy olyan műsort, amely mindenek előtt a virtuózitásról szól? Az idei első Dachaui Kastélykoncert azt mutatta, hogy eddigi tapasztalataink alapján ezt szinte lehetetlen eldönteni. Egy magyar hegedűs-zongorista kettős játszott varázslatosan Beethovent és Brahmsot, annyira magától értetődően, hogy fel sem merülhetnek kérdések a tempó és az agogika, illetve a dinamika szempontjából. A közönséget az első pillanattól kezdve végig hiánytalanul boldoggá tette az előadók játéka és műsora. Utóbbi eleve jelezte a művészek kiemelkedő klasszisát, hiszen Beethoven ritkán előadott a-moll szonátájával, az op. 23-mal kezdtek.
A müncheni zenetudós, Walter Riezler Beethoven korai öt hegedűszonátájáról írta Beethoven-könyvében: „Ezek a szó legszorosabb értelmében kamarazenék, finoman tagoltak és bensőségesek, … talán nem annyira mélységesek, mint néhány zongoraszonátája, de azért lekerekítettek és érettek, és tételeiben valamennyi tökéletesen kiegyensúlyozott.” Amennyire szép a leírt zene, annyira kérdéses, hogy mikor és hol hallhatjuk ezt ilyen szépen játszani? Riezler ehhez még hozzátette:
”... e szonáták közül a korona a negyediket, az a-mollt illeti, még akkor is, ha tapasztalataink szerint a leírhatatlanul kedves ötödik, az ú.n. Tavaszi szonáta mellett semennyire sem könnyed darab.” Vagyis a nagy élmény ezen a Dachaui Kastélykoncerten e kiemelkedő korai Beethoven-szonáta adekvát, sőt zseniális – bensőséges kamarazenei – megfogalmazása volt.
.
A rá következő szám Johannes Brahms A-dúr (op. 100) szonátája volt, és ezt szintén ugyanebben a szellemben, intim kamarazeneként adták elő. Aligha lehet manapság ennyire bensőségesen és átlényegülten, mondhatni osztrákosan megfogalmazni ezt a szonátát, mint ahogy ezen az estén a Dachaui Kastélyban hallottuk. „Az új hegedűszonáta első és harmadik tételének főtémája lehetne akár Haydné is?” - kérdezte Eduard Hanslick, a híres kritikus, az A-dúr szonáta megjelenése után. Ezt a véleményt viszont csak akkor igazolhatjuk, ha úgy halljuk a művet, ahogy itt játszották, és ahogy ezt csak Ausztriában írhatta meg Brahms.
Baráti és Farkas nem pódiumcsillagok. Beethoven- és Brahms-interpretációjuk valójában nem is koncertpódiumra való, inkább a bensőségesebb zenei atmoszférájú kamaratermekbe. A hangverseny második részében szintén a muzsikálás volt a középpontban, amikor főleg Baráti játszott rendkívül virtuóz darabokat, és ebben az volt különösen szép, hogy ezzel egyáltalán nem akart hencegni. A kettősfogásokban dúskáló Ysaÿe-szólószonátában Baráti minden tudását beleadva és maximálisan érthetően, hihetetlen virtuózitással játszott, ée ez teljesen magától értetődően volt virtuóz, amit aztán még fokozni is tudta Ravel koncertrapszódiájának, a Cigánynak az előadásakor. Ravel „egy egészen ördögi darabot” akart írni, és ez Barátival nehéznek, de semmiképp sem ördögien nehéznek tűnt, hanem leginkább tüzesen magyarosnak, és ez a jelző itt, miként Liszt esetében is, természetszerűen a rendkívüli virtuózitást jelenti.
Csajkovszkij három hegedű-zongora darabot írt egy - ukrajnai - kedves hely emlékére. Baráti és Fraks annyira gyönyörűen játszotta, hogy a hallgató ezalatt a maga fejében is különösen szép emlékeket idézhetett fel. A ráadásként előadott Brahms-szonátatétel (az op. 108-as d-moll lassú tétele) elragadóan szép megfogalmazása csak megerősítette ennek a muzikális, mondhatni „rendkívül muzikális” estének a karakterét. Itt nem virtuóz szólisták adtak egy koncertet, hanem igazi kamarazenét, a boldogító zene legnemesebb fajtáját hallhattunk - magasszintű virtuózitással.
A csodálatos gobelin előtti alig nyitott zongorán játszó Farkas Gábor és Baráti Kristóf képe alatti szöveg: Világos, pontos, virtuóz és könnyed játékával a magyarországi Baráti Kristóf fellelkesítette a Dachau Kastély közönségét
Felbőszült virtuózitás
Vad, temperamentummal teli és magával ragadó – a szombati kastélykoncerten három órányi feszültséggel teli szonátázást nyújtottak hallgatóságuknak.
A magyar Baráti Kristóf a dachaui kastélykoncertek látogatóinak kedvence, aki a szombaton már harmadszor szerepelt itt az elmúlt években. A honfitárs Farkas Gáborral, az elismert zongoristával egy mértékében és változatosságában is gazdag programot hoztak.
A hangverseny első részében két hegedű-zongora-szonátát adtak elő (Beethoven op. 23., a-moll és Brahms A-dúr szonátáját), a második rész sokkal inkább egy szólóhegedűs estnek hatott, ahol a zongorista csak kísér. A szonátákban mindketten csodálatosan magukkal ragadóak és elkötelezettek voltak, de ez nem nagyon tűnt kamarázásnak.
Baráti a szonátákban a megszokottól eltérően kotta nélkül játszott, néha nagyon is a középpontban volt, így hatásosabb lett volna, ha ezeknél a részeknél Farkas Gábor beleérző játéka jobban érvényesül. A szonátákban érezni lehetett az előadók igen személyes megfogalmazását, amit következetesen meg is valósítottak. A vaskosan romantikus Brahms-műhöz jobban illett az agogikai szabadság, a díszítések és az offenzív jelleg, mint a Beethoven-szonátához, amelyből kissé hiányzott a jellegzetesen nemes hangzás.
A szünet után mintha kicserélték volna Barátit Csajkovszkij: Egy kedves hely emléke;Ysaÿe 3., d-moll szólószonátája, az Enescúnak ajánlott Ballada és Ravel Cigány című rapszódiája minden hegedűs számára mérföldkőnek számít. Baráti ezekben a műfajokban teljesen elemében volt, és már az első hangoktól kezdve megnyerte a közönséget. Elmélyülten és nagy kifejező erővel játszott, szerfölött célzatos és változatos vibratóval, az 1703. évi, Lady Harmsworth nevű Stradivarijának a mély fekvésben telt, a magasban pedig sugárzó hangjaival meggyőzően.
Egészen különleges volt Baráti Ysaÿe-értelmezése. A belga zeneszerző szólószonátái a hegedűirodalom legnehezebb és legfélelmetesebb művei közé tartoznak, mivel mind technikailag, mind zeneileg a legigényesebbek. Baráti ritkán hallható érthetőséggel és pontossággal szólaltatta meg a darabot, miközben maximálisan virtuóz és könnyed volt, ami a közönségből ámulattal teli zsongást váltott ki.
Ennek a zenészektől fizikai és szellemi kitartást igénylő hosszú estének a végén volt még egy igazi csemege, Ravel Cigánya. A magyar hegedűvirtuóz viszont cseppet sem látszott kimerültnek, teljesen fáradtság mentesen uralta a darabot. A maximális hangminőséggel előadott lenyűgöző nyitókadencia után Baráti belevetette magát a bősz futamokba, akkordokba és oktávokba, teljesen felszabadulva kostólgatva a komplex harmóniákat.
Miután a hegedűs befejezte a húrok fölötti örvénylő táncát, a közönség áradó tapssal, bekiabálással, lábdobogással és fütyüléssel köszönte meg a játékát. A nagy tapsot a két művész egy ráadással – Brahms 3., d-moll szonátájának adagiójával - viszonozta.
.
.
xxxxx
.
Ráadásként újabb két találat a tubusbóLm bár lehet, hogy a másodikra már utaltam:
A tavaly nyári szentpétervári Fehér éjszakák csillagai Fesztiválon a Kaposváron is szerepelt Zarina Simanszkajával, de ez nem a 2. szonáta, hanem az 1.
Tavaly tavasszal a Brilliant Classics kiadó feltette A Kristóffal felvett Mozart-albumát a hegedűversenyekkel és a hegedűre és zenekarra írt más darabokkal
(az Új Magyar Kamarazenekar volt a partner): Csodálatos most is a pécsi élő koncert felemelő hangulatával
Érdemes meghallgatni, hiszen április közepén három koncerten lesz hallható az Összkiadás a Zeneakadémián élőben, Barátival és a Prágai Kamarazenekarral! Igaza van a kiadónak, hogy feltette az albumot és másokat is Kristóffal, mivel így sokkal többen hallgathatják és hallgatják meg ezt az egyedülálló játékot. Talán még a kórusüléseken és a csillárokon van néhány szabad hely :-)
Baráti Kristóf hosszú németországi turnéja ötödik állomása Dachauban volt, ahol már játszott Farkas Gáborral is 2012 elején, majd három évvel ezelőtt ő szólistaként:
A Geigenhimmel kitétel később más kritikában is megjelent."
.
A siekrük most is óriási volt, amiről a SZ (Süddeutsche Zeintung) kritikusa, Karl Gottwald számolt be a lapban tegnap.
.
Bensőséges és lélekteli
.
Az illusztrációhoz: Claus Schunk nevével egy 2013. május 23.i kamarakoncert felvétele került a cím alá. Akkor Barátival és zenészbarátaival, illetve az Új Magyar Kamarazenekarral nagysikerű koncrtet hallhattunk Budapesten, a MOM-ban. Mindezt csak a pontosság kedéért, mert rögtön beugrott a jelenet.
A kép aláírása: A közönség egy egészen rendkívüli koncert részese volt a Dachaui Kastélyban
.
Baráti Kristóf és Farkas Gábor virtuóz és fennkölt játékkal fogta meg a közönséget
.
Már a címből is adódó minőségi élményt, ami részleteiben még kifejezőbb, le fogom fordítani, de jó olvasni így is!
Baráti Kristóf és Farkas Gábor Bartóktól és Beethoventől játszottak a január 19-i koncerten Wangen óvárosában, ismét egy csillagászati, tehát időtlen, azaz földöntúli órát nyújtva a közönségnek.
A szervezők a két muzsikus személyében ismét nemzetközileg elismert előadókat hívtak meg Wangeni Városházába, akik péntek este ünnepi hangulatot teremtettek a technikailag briliáns és érzelmileg lendületes Bartók- és Beethoven-hegedűszonátákkal, miként az tőlük elvérható is volt.
.
Bartók I. hegedű-zongora-szonátája (op. 21) nem fülbe mászó, szinte már öntörvényű darab, de a szerző mégsem tett semmilyen engedményt a harmonikus és dallamos formákra vágyó hallgatóságnak. Egy pillanatra sem nyugodhatunk és nem vonhatjuk ki magunkat a lenyűgöző hanghatások alól. A legdöbbenetesebb mégis az, hogy bár a zene teljesen absztraktnak tűnik, mégsem féktelen, fegyelmezetlen vagy kaotikus, hanem nagyon szigorú és rendkívül tudatos munka eredménye. Önkéntelenül is felvetődik, milyen tapasztalatok alapján érte el Bartók, hogy miközben maga a háttérben marad, zenéje egyre inkább érthetővé válik.
Technikailag briliáns és kompromisszum nélküli mindkettőjük játéka. Mondhatni, kíméletlenül és hajszolva dolgozták fel az első tétel valamennyi mozzanatát, s miközben szinte felrobbantották a teret vagy leheletfinom ciripelést produkáltak, mégis teljes összhangban maradtak. Az Adagióban a hegedű magasan a zongora felett lebegett, és a két hangszer látszólag egymástól függetlenül járta körbe a zenei anyagot, de mégis úgy, ahogy a világűrben mozog két olyan csillag, amelyeket a nehézségi erő tart össze.
.
Utána a Presto forgószélként söpört át a termen, amihez a hegedűs szolgáltatta a mozgási energiát, állandóan kamaszos szempillantásokkal ösztönözve társát, szünet nélkül pattogtatva a motívumok tüzijátékait, hanghatásokkal és ritmikai kavalkáddal borítva el a hallgatóságot. Egyetlen zenemű, esztétikai és zenei erőhatás sem érinti meg úgy az aggodó lelkeket, mint amelyik mind a zenészeket, mind a teljes közönséget magával ragadja.
.
Beethoven 9. Zongora-hegedű-szonátájával, az op. 49-es A-dúr Kreutzer-szonátával aztán ismét a fülünknek látszólag ismert területen találtuk magunkat, de itt is hamar rájöttünk a terep csalárdságára. Beethovent - Bartókhoz hasonlóan - teljességében kaptuk. Már az első tételből hiányzott a biztonság. Dühös tempóban, mikroszkopikusan kis térbe szétterített motívumokkal rontott rá a zeneszerző az ismert formákra és zenei mintákra, és egész egyszerűen felrobbantotta azokat. Baráti Kristóf olyan következetességgel és hevességgel muzsikált, hogy már félhettünk a vonójától, amiből aztán az este folyamán nagy mennyiségű szőr ki is hullott.
.
A művészi előadásmód nem fejezhető ki szavakkal
.
Az Andante con variazioni több teret adott a zongoristának, aki dúskált a technikai finomságokkal párosult élvezetes kifejezésekben, és oly gazdagon vezette fel a témát, hogy arra nincsenek szavak. Ezután Baráti Kristóf és Farkas Gábor megmutatták, mit is jelent a Presto: füllel és szemmel alig volt követhető a fergeteges muzsika és a mozgásuk, ugyanakkor minden hang a helyén volt, és annyira szoros volt az összhangjuk, hogy még egy késhegy sem fért volna közéjük. Ritkán hallható ennyi extremitás ilyen kis térben, és a művek zenei lényege is csak ritkán érezhető ennyire világosnak és jelenik meg ilyen hatásosan, mint ezen az estén.
.
A közönség persze nem engedte ráadás nélkül távozni a két művészt: két Csajkovszkij-művet adtak elő, a Melódiát és a Scherzót, amelyekben ismét megmutatták játékeleganciájukat, könnyedségüket és a legapróbb részletekre kiterjedő kifejező erejüket.
Mivel szorosan e témához kapcsolódik, itt is felhívom a figyelmet a következőre:
.
Néhány napja a holland Brilliant Classics lemezkiadó beltöltötte a tubusba a Bach-szólódarabok Baráti Kristóffal felvett teljes albumát, amelyet 2009. szeptember 7. és 12. közt rögzítettek a müncheni Siemens Villában. Hat nap alatt már több mint 7.600 érdeklődője volt. Az anyag tételenként is elérhető, így az Új Zenei Újságban alább értékelt koncert középső ráadása, a C-dúr largo is közvetlenül megidézhető a lemezről!
Az Új Zenei Újság még a múlt hét végén beszámolt Baráti Kristóf és a Kovács János dirigálta Óbudai Danubia Zenekarjanuár 9-i koncertjéről, és az alábbi linkről még 60 napig meghallgatható a kritika.
A Baráti Kristóf-Farkas Gábor kettős 14-részes németországi koncertsorozatának ma már a negyedik állomása lesz Wangenben, egy baden-württenbergi kisvárosban az osztrák/svájci határ mentén.
A második fellépésről (Reutlingen) beszámoló jelent meg a helyi lapban (Martin Bernklau írása):
.
.
Baráti Kristóf és Farkas Gábor koncertje a Stadthalléban
Az igazi hegedűs
.
Még az 1703-ban épített, "Lady Harmsworth" nevű Stradivari sem játszik csak úgy magától. De hogy a magyar Baráti Kristóf a legméltóbb használója ennek az értékes kölcsönhangszernek, arról meggyőződhettünk a szerdai koncerten, ahol a kamarazenei sorozat keretében a zongorista Farkas Gáborral lépett fel.
Már maga a műsor is szinte elképzelhetetlen volt a hegedű szempontjából: Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Ysaÿe, Ravel. S habár a hegedűestek régimódiak és elavultak szoktak lenni, az érdeklődés mégis jó volt: a többnyire idősebb korú közönség helyett számtalan fiatalt, sőt - kívánatosan - gyereket ragadott magával az esemény: így szeretnék én is egyszer hegedülni!
.
Az 1979-ben Budapesten született, majd Venezuelában felnőtt Baráti Kristóf annak az orosz-zsidó hegedűiskolának a nagy örökségét viszi tovább, amelyet Milstein vagy Menuhin, Szeryng vagy Heifetz képviselt, a virtuozitást teljesen a szenvedélyes intenzitás szolgálatába állítva. A hegedűs technikának ez a néha hihetetlenül könnyed, teljes odaadású bemutatása sosem akart a tévesen leszólt hibátlanságával hatni, ahogy a vibráló és csillogó kifejezőerő sem volt szolgai hűségű, és a varázslatot nem is a puszta tökéletességgel vagy a lélegzetelállító akrobatikával érte el.
.
A kis Magyarország óriási zenei hagyományának forrását is kiérezhettük Baráti játékából: a Habsburg korabeli bécsi, a zsidó, a cigány, a szláv, de a német és más európai hagyományokat, amelyek már a műsor összeállításában is megjelentek: a középső, a-moll Beethoven-szonáta (az op. 22, 23 és 24-es sorozatból, 1800-ból), amelyik közel áll a közmondásos Kreutzer-szonátához, a Thuner-See mellett írt késői Brahms-szonáta, a gyengéden ábrándozó A-dúr, majd Csajkovszkij hegedű-elégiája, amelyet fiatal szerelmének írt Egy kedves hely emlékére, az egytételes Ysaÿe-szólószonáta, a Ballada, amelyet a Bach-csodáló belga csodahegedűs Enescúnak dedikált, végül Ravel Cigány című rapszódiája, amelyet a hűvösen égő finom lelkű szerző a csodálatos magyar hegedűsnek, Arányi Jellynek írt.
.
A zongorista Farkas Gábor zökkenőmentesen, különös érzékenységgel és figyelemmel egészítette ki Baráti néha szabadon csapongó, de mégis mindig meghatározó és csodálatosan kifejező játékát. Sosem akarta társát túljátszani, de a szolisztikus részeknél megmutatkozott az ő kifejezőképessége is. Amikor Baráti vonója már nem csak merőlegesen feküdt a húrokon, amikor a hegedűs egészen könnyed csuklóval szinte kirázta vibrátóját, netán ideges alkarral játszott vagy a halk záróhangokat megszólaltatta: a tankönyvekben található technika és a kétségtelenül szabályos interpretáció helyett az egészen nagyszabású muzsikálást, az egészen kiemelkedő hangzást éreztük. A - mindenekelőtt a felső fekvésben annyira erőteljes - Stradivarit talán túlbecsülték, egy kissé eltúlozva a hegedűművészet ilyen lenyűgöző ünnepi eseményeit.
.
A lelkes tapsok után természetszerűen voltak különleges intenzitásúak, főleg a hegedűs részéről, a ráadások: Brahms harmadik (d-moll) hegedű-zongora-szonátájának bensőséges lassú tétele, és Ysaÿe Bachnak ajánlott "Obsession" elnevezésű kezdő tétele az I. Szólószonátából.
Baráti Kristóf és a Kovács János dirigálta Óbudai Danubia Zenekar január 16-i koncertjéről az alábbi beszámoló jelent meg az f21.hu - A fiatalság százada nevű portálon.
2016 januárjának közepén alakult egy új weboldal, az f21.hu, melynek lelkes csapata „A fiatalság százada” szlogent tűzte zászlójára. Az alábbi kérdéseken keresztül megismerhetitek, hogy mire is vállalkozott ez a maroknyi, de elszánt fiatal!
Mi az az f21.hu?
Az f21.hu egy szombathelyi székhelyű, de országos írógárdával rendelkező, kulturális, elsősorban fiatalokat megszólító weboldal, amely igényes és modern köntösben szeretné a klasszikus „nyugatos” értékeket közvetíteni. Nem tör a 20. század elejét meghatározó folyóirat magasságaiba, de a 21. század magyar fiataljainak jelzőfényt kíván nyújtani: kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Több kifogásom is van, amiket most nem részletezek (majd megírom a szerzőnek), de azért néhányat ittis szóvá teszek: a betétzene helyett (Joshua Bell, Gergievvel és az USA Nemzeti Ifjúsági zenekarával; 2013. július 21-én a Proms alkalmával Londonban, a Royal Albert Hallban) Baráti Kristóf 6 évvel ezelőtti nagyszerű operaházi koncertfelvételét kellett volna ajánlani, és persze megemlíteni a három gyönyörűséges ráadást, de mindenekelőtt a karmester nevét.
Pótlom: Kovács János volt a karmester, míg a ráadások a lejjebb lévő beszámolóban is (Ysaÿe II. szólószonáta 4. tétele, J.S.Bach C-dúr szólószonáta largója, végül az Ysaÿe-szonáta I. tétele.,
Az utóbbi időszakban az alábbi helyeken és időpontokban játszotta Baráti Kristóf a Csajkovszkij-hegedűversenyt, amelyekből a hazaiakat volt szerencsén hallgatni. Mindezekről e témában van bőven anyag, kritikák, képek stb. (a téma keresőjébe a Csajkovszkij hegedűversenyt kell beírni):
2011. 05. 19. Isztambul
2011. 12. 17. Magyar Állami Operaház (Filharm. Társaság Zenekara, Pinchas Steinberg/
2014. 10. 03. Bad Wörischhofen (A 2014. év Fiatal Művésze-Díj átadásakor
2014. 12.15. Osnabrück (Hanar Zsolt és a Wiesbadeni Zenekar)
2015. 01. 24. Erkel Színház (Orosz Nemzeti Zenekar, Pletnyov)
2015. 06. 14. Szentpétervár (A Mária Színház Zenekara, Gergiev)
Rövid riport az M5-ön a zuglóiak és Baráti Kristóf keddi nagy sikerű koncertjéről. A riporter talán belehibázott, hogy Kristóf ma is a világ egyik legkeresettebb hegedűművésze, ld. a bachtrack listái témába beírt kiegészítésemet!
Már tegnap este írni akartam a varázslatos Baráti-koncertről, így a gyorsabb Fáy Miklós megelőzött, mert hamarabb kikívánkozott belőle a link alatti beszámoló. Igaza van!
Kíváncsi lennék, hányan szerették volna meghallgatni ezen újabb gyönyörűséget, mert részletezni én sem tudom, mitől ilyenek Kristóf előadásai. Mindent tud hangszerével, vagyis azt csinál, amit akar, és persze azt akarja, hogy közreműködésével mindig közelebb és közelebb kerüljünk a zeneszerzők elképzeléséhez. Bármelyikük meg lehetne vele elégedve, az élők pedig biztosan. Sosem adja lejjebb, és nem kell mindig ugyanúgy játsszon, ami lehetetlen is, ahogy felvételeinek újra és újra történő meghallgatása egy idő után már szinte unalmas: mindig ugyanaz a tökéletesség, sose téveszt? :-)
A Müpa nagyterme tehát tele volt, a valószínűség okozta néhány hely mindig szabad lesz, de ha az orgonaüléseket is számolom, több mint 1700 és a pódiumon még vagy 65 érdeklődő (a zenekar, de élvezte a karmester is :) hallgatta ámulatba esve a mennyei játékot. Baráti ördögien muzsikál, közben maximálisan alázatosan, nincs benne semmiféle sztár allűr, és emiatt érződött a zenekar tagjain is a csodálat, amihez a maguk részét tökéletesen bele is adták, köszönhetően ez a finoman érző dirigensnek, Kovács Jánosnak is, így együtt alkottak maradandót, remélve, hogy a felvétel meg is marad. A Paganini-verseny éppen 200 éves, eredetileg ütők (cintányérok, üstdob, nagydob) nélkül és a fúvósoknál is kisebb létszámra írva, de ebben a nagy térben kellett az - oboa és klarinét kivételével - plusz 1-1 fúvós, meg a továbbiak (két trombita) és persze a nagyobb vonóskar. Szépen szóltak szólistáik, ahogy az egész jó volt. A Paganini-darab inkább szólt a szólistáról, és az első tételben az arányában változatlan, de a tétel hossza miatt igen hosszú kadencia káprázatos volt most is. Szerzője egy virtuóz francia hegedűs volt, Emile Sauret (1852-1920), aki sok könnyebb, inkább oktató hegedű-darab mellett írta ezt a virtuóz betétet, mint legismertebb művét.
Még a szünetben mondta Baráti egyik kedvelője, hogy "mindig boldogsággal nyugtázza, hogy életében ennyiszer hallhatja a világ legjobb hegedűsét, és emiatt is szeretne még soká élni." Neki is igaza van! A koncert után nem találkoztunk, de a komolyabb Csajkovszkij-verseny és a ráadások is bizonyították mindezt. Utóbbiak sorban: a Jacques Thibaud-nak dedikált II. Ysaÿe-szólószonáta 4., azaz zárótételét adta elő, amelynek részben A fúriák nevet is adta a szerző. Ebben visszaidézi az első tételben már szereplő dies irae dallamot, és örültünk, hogy ezt a közel három perces részletet is választotta, mert ráadásként még nem hallottam tőle. Utána a légiesen könnyed largót hallhattuk a C-dúr Bach-szólószonátából. Végül a már említett Ysaÿe-szonáta sokszor játszott első tételét, az Obsession (Lidárcnyomás)-t szólaltatta meg a főszereplő.
Előtte dübörgő tapsok stb., ahogy FM is írta, a régóta várt csoda beteljesedett, várhatunk az április közepi Mozart-hegedűversenyekre a Zeneakadémián, ahol a PKF-Prágai Filharmonia lesz a partner. Jellemző, hogy a három koncertre már csak mindössze 30 eladatlan jegy van, a szombati elsőre már eladták az összeset. Baráti világszám, hallani kell!
Áprilisig sem áll persze meg az élete: következik egy több hetes németországi túrné, amelyen Farkas Gáborral néhány korábbi helyszínre is visszatérnek az alábbiak szerint:
Elkezdődött a naptári év, a koncertszezon második része, nekem rögtön egy régóta várt előadással, amelynek főszereplője Baráti Kristóf lesz a Müpában, január 9-én este. Két hegedűverseny lesz a program, közreműködik a Kovács János dirigálta Óbudai Danubia Zenekar.
Együtt még nem hallottam őket, de a kiváló Kovács Jánossal is csak egyszer a szólistát, amikor a martonvásári park szigetén Beethoven hegedűversenyét adta elő, de akkor a NFZ volt a partner. A szabadtéri előadás hátrányait akkor nem éreztem, mert az első sorban kitűnő volt a hangzás.
"Hívja meg ismerőseit vagy ajánlja másnak is a programot!"
Az említett telt ház okán csak az esetleges felvétel későbbi közvetítését tudom ajánlani, ha majd ismert lesz annak időpontja, azt is. 2014 eleje óta szinte nincs olyan koncert Barátival, ahol a jegyek eladása gondot okozna, sőt: már az előadás előtt jóval elfogynak a belépők, ami nem is csoda a várható minőség alapján. Ismerőseimet már régen meghívtam. jönnek boldogan.
A zenekar honlapját több mint másfél éve nem aktualizálták, így csak remélni lehet, hogy a várhatóan kitűnő előadás után azt mielőbb megteszik, és a fenti két kiváló partnert is megemlítik Azt is kijavíthatnák, hogy a zenekarral fellépő fiatal művészek közt említett Farkas Gábor nevére klikkelve ne egy másik FG (FGG)fényképe jelenjen meg.
Egyedi koncert volt december 16-án a BMC-ben, mivel az indítékul adódó két évforduló többször már nem fog előfordulni. 60 éves lett a muzsika havilap, az UMZE-Kamarazenekar pedig 20 éve szolgálja az új zenét, így együtt ünnepeltek, mi pedig őket, nagy várakozással és figyelemmel megtöltve a kiváló akusztikájú termet. A zenei havilap neve jobban tetszik, mintha csak Zene lenne, ahogy a lágy hangzású muzsika (mousikos) is közelebb van a múzsák összefoglaló nevéhez és a muzsikusokhoz. A műsor és a két vendégszólista is vonzó volt, különösen a Baráti Kristóf által újból megszólaltatott Bartók-Szólószonáta, amely aztán az est fénypontja lett. A Muzsika szakírója majd profi beszámolót fog írni az egészről, én pedig csak érintem a műsor keretét alkotó két művet, mert itt Kristóf újabb mágikus előadása kapcsán írok bővebben.
A szonáta születéséről és magáról a műről sokat és alaposan írtak a szakemberek, és mivel az idő igazolta, hogy ez a darab egészen kiemelkedő példája a műfajnak, számtalan előadó tanulta meg és adta elő az eltelt 73 évben, elsőként a megrendelő Yehudi Menuhin. A szólószonáta felvételeinek sora is jelentős, köztük a legnagyobbakkal, pl. a 41 éves Menuhinnal innen! - és ezek nagy része ma már könnyen meghallgatható. Örülhetünk, hogy a Baráti-féle megfogalmazást élőben is rendszeresen élvezhetjük, remélve a most is felvett előadás kiadását, mert megörökítésre méltó volt.
Korábbi megszólaltatásaira (két alkalommal a Bartók Emlékházban, 2012. nyarán a szombathelyi Bartók-szemináriumon, majd a Magyar Rádióban, idén tavasszal a Zeneakadémián) jól emlékszem, az ottaniakból felvett játékát és a tubuson lévőt sokszor meghallgattam, és tudom, hogy külföldön is gyakran kerül műsorára ez az egyedülálló mű. Utóbbiakból megemlítendő a közel három évvel ezelőtti (2015. január 21.) debütálása a Carnegie Hall kb. a szombatihoz hasonló méretű Weill-termében, és erről is lehet olvasni e témában. Azon a túrnén még háromszor játszotta az USÁ-ban és egyszer Kanadában, majd négy nappal a debüt után már az ausztriai Östringenben, de volt ez a szonáta műsorán Memmingenben, és ugyancsak Németországban, Kölnben, de már idén szeptember elején. Bizonyára minden alkalommal tovább érlelődött a darab, ami Kristófnál sosem lehet túlérett, hiszen az eddigiekből is azt szűrte le profi és amatőr hallgatója, hogy ő a legtökéletesebb megtestesítője a médiumnak, akinél az első a zene, a zeneszerző gondolatainak értő és érző közvetítése. Ehhez megvan benne az a tehetség, tudás és tapasztalat, ami megalapozza a játékát jellemző alázatot a legmagasabb szintű előadásokra. Az említettek ismert kritikái felsőfokúak.
Más művészeti ágakban is megfogalmazták, hogy pl. az az igazi festőművész, aki láttatja is az általa látottakat, illetve érezteti saját érzéseit, és ezt érzem Barátinál is: alaposan ismeri és érti azokat a zenéket, amiket aztán egyre inkább megértet velünk, és itt elég csak a fülünkre hallgatni, és a szívünkkel érezni. Vonatkozik mindez persze más műfajokban való játékára is. Ezt érezhették szombaton a szólószonáta zenében igen tapasztalt hallgatói is, mert az utána kirobbanó tapsban mindaz a feszültség felszínre tört, ami abban a 25 percben összegyűlt bennünk. Néhány igen tapasztalt zeneértővel együtt állapítottuk meg, hogy „ennél tökéletesebben” csak a Kristóf tudja ezt a darabot eljátszani, remélhetően nemsokára.
Bartók mesteri darabja tehát megint mesterére akadt, és itt hadd tegyek egy kis kitérőt a hegedűre írt szólószonáták területére, hogy jobban megértsük a Bartók-mű kivételes jelentőségét. A leginkább közismert ilyen művek J. S. Bach szonátái és partitái, amelyeknek persze voltak előzményei, vele viszont olyan magasra került a mérce, hogy a Bartókig írt ilyen művek vagy sorozatok megközelíteni is alig tudták, sokan meg sem próbálták a műfaj művelését. Bach előtt az egy generációval idősebb, szintén német hegedűs és zeneszerző, Johann Paul von Westhoff (1656-1705) először egy önmagában álló szonátát írt (1683-ban), majd hat partitát , azaz szvitet 1696-ban, és ezek táncait (allemande, courante, sarabande és gigue) Bach is ugyanebben a sorrendben használta, de a mintákat meghaladó minőségben. A sorozat egyik felvételét érdemes meghallgatni vagy beléjük hallgatni!
A kortársak közül a nevesebbek is írtak ilyen zenét (Händel, Telemann, Molter, Pisendel), rövidebb-hosszabb szonátákat, fantáziákat, hasonlóan tanulási és szórakoztatási célból, majd napjainkig az összes további zenei korszakból sok-sok ilyen darab ismert, szintén csak néhányat kiemelve: Wieniawski (1854), a neobarokk Reger-sorozatok (4 darab 1900-ból és 7 szonáta 1905-ből, amelyekből az utolsó közel félórás, de ezek az utánérzések nem annyira sikeresek, mint a minta: a hetedik kezdése is feltűnő rögtön!); a Baráti által a Bach-darabok után szintén lemezre vett és repertoáron tartott Ysaÿe-sorozat(1923), Hindemith (1918-24 között több szonátája is), Erwin Schulhoff (1927) ilyen műve, vagy említhetem még éppen a magyar Székely Zoltán 1920-ban írt és Bartóknak is eljátszott szólószonátáját, Veress Sándorét (1935-ből), végül a Bartókét követő időből származó Prokofjev- (1947) és Hacsaturjan- (1975) szólószonátát. A szintén főleg tanulási céllal írt caprice-ok, prelűdök, etüdök stb. számtalan példája közül megint csak Baráti Kristóf sikerszámát, Heinrich Wilhelm Ernst Nagy caprice-át, a Schubert-Erlkönig vituóz megzenésítését emelem ki. A többiek között Tartini, Paganini, Kreisler, Vieuxtemps, Scsedrin, Quiroga neve ismerősebb, többségükben hegedűsként is kiváló zeneszerzők.
A majdnem legfrissebb ismert szonáta Liszt h-moll szonátájának átirata (Noam Sivan, 2007), és a szinte csak hegedűsként világhírű Nathan Milstein is átírta hangszerére Liszt 1. Mefisztó-keringőjét :-) Mindezek között a Bartók-szólószonáta jelenti a Bach utáni csúcsot, összetettségében, mondanivalójában és nehézségében, és a nem hegedűs szerző talán sosem írta volna meg, ha nem emigrál, és nem úgy találkozik ott Yehudi Menuhinnal, ahogy a részben szomorú történet már megint nagyon ismerős.
Ez a monumentális Bartók-remek szintén jól illik a varázslatos előadóhoz, Baráti Kristófhoz, és a Muzsika örömünnepén sem csalódtunk benne. A felfoghatatlan tudásán alapuló interpretációja magával ragadó, egyben minden részletében érthető, utolérhetetlen és csak csodálni lehet.
Szívesen, máskor is, szoktam mondani ilyen esetekre!
A felvezető Vidovszky-promenádzene kellemes ünnepi hangulattal, a záró Ligeti-zongoraversenyFejérvári Zoltán kitűnő szólójával, néha ütőhangszeresként egészítette ki a két profi ütőst, de az egész zenekar kiváló volt, az egész versenymű ütős, nagy élmény volt. A szólószonáta ráadásaként Baráti a már sokszor idézett lidérces Ysaÿe-szonátatételt, az Obsessiont játszotta el, most is káprázatosan.
Közben pedig egy kedves kép az alig 14 éves múlt Barát Kristófról, amint éppen akkori tanárával, a 81 éves Tátrai Vilmossal örökítették meg, de a nevét az ördögöcske rövidítette a forráskiadványban. Csak emlékeztetőül egy korabeli felvétel, ahol csak a kép homályos, a hangvétel félreismerhetetlen! A további tételek is elérhetők a linkről.
Ahogy már tervezem Baráti Kristóf jövő évi koncertjeinek meghallgatását, felidézem a lejjebb összesített (általam ismert) repertoárját, a kifejezetten kamarazenei és szólódarabok nélkül, és kiegészítem az újabb művekkel. Mi lehet még?
J. S. Bach 1045 (Sinfonia D-dúr, egy hv-tétel), W. A. Mozart 2 rondó és 1 adagio, Beethoven 2 románc, Csajkovszkij op. 42/1. (Meditáció, Glazunov zenekari átiratában), Ravel Tzigane, Sarasate Carmen fantázia, Ysaÿe A tavalyi hó, Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso, Sibelius szvit, Wolf Péter Utazás (2 változatban), Arvo Pärt Fivérek
December 8-án a hollandiai Utrechtben játszott Baráti Kristóf, ahol a 2. Prokofjev-hegedűversenyt adták elő az Otto Tausk-dirigálta Rezidens Zenekarral a nagyon fiatal TivoliVredenburg közel Müpa-méretű nagytermében. A karmesterrel sem először lépett fel, ahogy a művet is többször adta elő.
A linken körbe lehet járni a különleges termet, ahol a zenekar és a szólista igazán a középpontban van/volt.
Érdekesebb viszont a videó után felugró további anyag Kristóffal és Würtz Klárával, mivel pl. a tubusból törölték a korábban illegálisan feltöltött Brahms-szonátákat.
"A Martin T. Engström által vezetett nyugat-svájci Verbier Fesztivál védjegye a fiatal tehetségek felfedezése a világra szóló karrierjükhöz vezető úton. Most is ezen fiatal zenészek egész sora lakik a fesztivál székhelyéül szolgáló Schloss Elmauban, hogy a Verbier Fesztivál Kamara Zenekarával rendezett kiemelkedő szólókoncerteken való fellépés mellett repertoárjukat is bővítsék. A résztvevők - többek között - a zongorista Behzod Abduraimov, Itamar Golan és Seong-Jin Cho, a hegedűs Baráti Kristóf, Alexander Sitkovetsky, Marc Bouchkov és Daniel Lozakovich, a csellista Andrei Ioniţă és Gautier Capuçon; a Verbier Fesztivál Kamara Zenekarát Takács-Nagy Gábor dirigálja.
Baráti Kristóf 25-én az alábbi műsorral és Dmitri Masleev zongoristával szerepelt. Schubert: A-dúr szonáta, D 574, Op.posth.162 'Duo' Ravel: 2. (G-dúr) szonáta Ravel: Tzigane.
.
A fenti leírásban a többekhez sorolták a venezuelai, de most hosszasan magyarországiGiovanni Guzzohegedűst, a fesztivál zenekarának koncertmesterét (ő egyben a Budapesti Fesztivál Zenekar első vendégkoncertmestere).
Kristóf november 28-án Mendelssohn e-moll hegedűversenyét adta elő.
Tegnap, ma és december 2-án Guzzo másokkal együtt szerepel...
míg december 1-jén Baráti KristófAntonArenszkij d-moll triójában Behzod Abduraimovval és Andrei Ioniţă-val játszik.
Nem ismertem Bánó András kultúrfelelősi beosztását, ahogy a Heti Tv-t sem, mert magát a televíziót is alig nézem, de kaptam a felvétel címét, küldöm is tovább, mivel nagyon élvezetes 48 percet töltöttünk a kis képernyő előtt. Kristófot jól ismerem, és most is természetesen, alázatosan, minden allűr nélkül és nagyon szép magyarsággal beszélt partnerével. Akik kevéssé ismerik, érezhetik azt a szinte földön túli nyugalmat, amit áraszt magából, beleértve "a mindig meg nem elégedettség" kritikus és előre vivő hozzáállását, pedig eddig szinte csak nagyszerű élményt nyújtott nekem, nekünk. Jó volt újra hallani játékát, visszaidézve közös koncerteket is, hiszen néhányon ott lehettem, mint jó pár próbájukon is, mindezzel egyre inkább elmélyedve az általuk is közvetített csodába, a minőségi klasszikus zenébe. Csak néhány kiegészítés, hiszen pl. udvariasan nem javította ki a kérdezőt a sokszor előjött bachtrack-statisztikáról: 2014-ben volt Kristóf a legkeresettebb, majd Joshua Bell váltotta és tartja a szintet a százon felüli éves fellépéseivel. Az Ysaÿe-tétel, a Lidércnyomás címet kapta, méltán, és a felvétel 2013. május 22-én volt a MOM-ban, ahol később Kristóf sokszor karmesterkedett az Anima Musicae kamarazenekarral. A Glazunov- hegedűversenyt Miskolcon vették fel a Kovács László-dirigálta ottani zenekarral, míg a flashmob vagy villámcsődület nem a Flórián téri aluljáróban, hanem a Flórián Áruházban volt. A grúz hegedűslánnyal Hohenemsben szerepelt, ahola helyi kamarazenekarban több magyar is játszik, akár csak az Anima Musicae zenekar egyik képen is látható csellistájára - Kurucz Krisztiánra - gondolok a további 13 honfitárs mellett. A zene tehát összeköt, így hallgassátok, gyertek újabb koncertjeire, ajánljátok másoknak is a felvételt! index
A kétmotoros Diamond-repülőgép pedig innen ismerhető meg.
Az utolsó venezuelai látogatásáról pedig erről a fórumról (2015-ből): "Bekukkantottam a fészekklubba, a Kristóféba, és egy több mint 6 éves Beethoven-hegedűversennyel örvendeztetett meg.
A hivatkozott 2009. évi emlékhangversenyt az immár 85 éves OSV (Orquesta Sinfónica Venezuela) megalakulásának 79. évfordulójára rendezték, hiszen 29 zenész 1930 elején alapította meg a zenekart, majd az év június 30-án megtartották első koncertjüket. Ma 80 fős az együttes.
A videón látható óriási tablón Enrique de los Ríos (1879-1989) látható, akinek élete meghatározó kerek évfordulóira is emlékeztek. A mester nem volt ugyan az alapítók között, de 1932-től kezdve - elnökként - óriási érdemei voltak az együttes életében."
2016 januárjának közepén alakult egy új weboldal, az f21.hu, melynek lelkes csapata „A fiatalság százada” szlogent tűzte zászlójára. Az alábbi kérdéseken keresztül megismerhetitek, hogy mire is vállalkozott ez a maroknyi, de elszánt fiatal!
Mi az az f21.hu?
Az f21.hu egy szombathelyi székhelyű, de országos írógárdával rendelkező, kulturális, elsősorban fiatalokat megszólító weboldal, amely igényes és modern köntösben szeretné a klasszikus „nyugatos” értékeket közvetíteni. Nem tör a 20. század elejét meghatározó folyóirat magasságaiba, de a 21. század magyar fiataljainak jelzőfényt kíván nyújtani: kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Csak most jutott eszembe, hallgatva a Pesti Vigadóban bemutatott Dubrovay-duó (hegedűre és csellóra) ősbemutatójának felvételét (2014. október 21., a Jávorkai testvérekkel), mivel annak idején (2014. október 6-án) a Magyar Művészeti Akadémia közölte az alábbiakat:
Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja kapta idén "Az Év Fiatal Művésze" díjat a bajorországi Bad Wörishofenben a 20. jubileumi komolyzenei fesztiválon, a Festival der Nationenen. Idén szeptember 26. és október 5. között tartották meg a rangos eseményt. Baráti Kristóf már többször szerepelt a bajor fürdővároska fesztiválján, de most október 3-án, pénteken, koncertje után neki adták át Az Év Fiatal Művésze kitüntetést. A szólóesten, amely az Orosz éjszaka címet viselte, elsőként Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitánya hangzott el, majd Baráti Csajkovszkij Hegedűversenyét játszotta – az eseményről beszámoló német lapok szerint – frenetikus sikerrel, mert az első tétel után olyan ováció tört ki, hogy alig tudta folytatni a játékot. Végül Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabját hallhatta a közönség. A Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekart Mischa Damev francia-bolgár karmester vezényelte. A Bad Wörishofen-i Nemzetek Fesztiválján sok tehetséges muzsikus karrierje indult el, így többek között Boldoczki Gáboré is...................................................
Azóta három év is eltelt, Kristóf most is fiatal, játéka még érettebb, így az utóbbi évek fiatal művésze dínra is javaslom...
Újabb emlékezetes állomásához érkezett Baráti Kristófkarmesterkedése, mert remek partnerekkel (a Zuglói Filharmonikusok és Várdai István) jól megválasztott műsorral óriási sikert arattak a Budapesti Kongresszusi Központban.
A rövidebb felvezetésben a rövid életű Muszorgszkij (1839-1881) Éj a kopár hegyen című zenekari fantáziáját játszották el nagy sikerrel. A szerző több más művéhez hasonlóan ezt is a nála valamivel fiatalabb nagyszerű hangszerelő, Rimszkij-Korszakov fejezte be az alapul vett Szent Iván-éji Gogol-dráma történéseinek szellemében. Megvolt a hangulat akoncert második számához, SosztakovicsRosztropovicsnak írt 58 éves 1. csellóversenyéhez. A kb. 28 perces és jól felépített mű újabb meghallgatása nagy élmény volt: a rövid bevezető tétel (allegretto) meghatározó, néhány hangra alapozott és a visszatérésekben néha már kínzóan ható motívuma fájdalmas és zaklatott álomképnek tűnt, egy meggyötört lelkiállapotot megjelenítve számomra.
A közel kétszer ilyen hosszú lassú tétel viszont pasztorális békességet hozott, mintha csak ennek szellemében lehetne az első tételben megfogalmazott feldúlt állapotot valamelyest csillapítani, elviselni. Az itt külön tételként beépített és viszonylag hosszú (közel hatperces) kadencia a kiváló csellista első ráadásának is felfogható volt, mert az addigi, bár a zenekar által a második tételben néha elnyomott szép megfogalmazása itt lélegzetelállítóan élvezetes volt. A mű záró tétele a legrövidebb, táncos vidám hangulattal koronázva meg ezt a remekművet.
Várdai rövid ráadással köszönte meg a hallgatóság szűnni nem akaró tapsát és ovációját: ellenpólusként egy rövidke katalán népdal (A madarak éneke) csellóra átírt finom hangjait szólaltatta meg meghatóan, az átíró és már idősPablo Casalst megidézve. Több más átirata is van ennek a dalnak (szólócsellóra, csellóra és zongorára, hegedűre és zongorára stb.).
A szünet után csak a több mint 40 perces, talán legnépszerűbb Dvorzsák-szimfóniát,a IX.-t adták elő, és ekkor is jól érvényesültek a fúvós szólók, és közben fogalmazódott meg bennem, hogy most éreztem a legérettebbnek a karmester közreműködését az első ilyen próbálkozása óta meghallgatott számtalan koncertjén. Nagy formátumú és dús hangzású és nehéz darabok, nagy hatással előadva.
A terem rossz akusztikáját nem lehet kivédeni, és a versenyműben említett, és időnként észlelt hangzás-hiányt ez is okozhatta, pedig a középső szektor jobb szélén ültem (a terem szélső részei szinte üresek voltak a rendkívül alacsony ottani jegyárak ellenére is). A rádiófelvételben majd dolgozhat a hangmérnök.
A zenekartól is kikövetelt ráadás szintén egy rövid részlet volt, egy szintén Muszorgszkij-mű, a Szorocsinci vásár című vígopera opera kozák tánca, a gopak.
Kristóf és a szólista átíró iránti tiszteletből egy hegedűs változatot is megidézek:
Baráti Kristófot mutatják be..., amihez csak annyit, hogy a Marinszkij Színház és Zenekar magyarul Mária..., ha már a többit is lefordítják.
Június közepén már bemásoltam az alábbit:
A Valerij Gergievvel kapcsolatos új koncerthelyszínnek is utána kell nézzek, de itt megint megemlítem, hogy a Marinszkij Színház és Társulat stb. neve magyarul mindössze Mária, nem Jézus anyja, hanem a róla elnevezett cárné tiszteletére.
Maria Alexandrovna (született Marie Hesse német hercegnő (1824-1880) II. Sándor orosz cár felesége volt, akinek mellszobra van az aulában. (Apósa volt a'48-as magyar szabadságharc leverésében részt vevő I. Miklós.)
.
Az 1860-ban alakult társulat neve többször változott:
1920-ig Birodalmi Mária Színház
1924-ig Állami Akadémiai Színház Opera és Balett
1935-ig Leningrádi Állami Operaház és Balett Akadémiai Színház
1992-ig Kirov Állami Akadémiai Színház Opera és Balett
Majd máig is: Állami Akadémiai Mariinsky Színház
A zenekar neve is Máriáét viseli, én tehát mindig zárójelbe teszem a közéthetőség érdekében.
Tehát holnap, szerdán 12:05-kor megismétli a Bartók Rádió a Baráti Kristóf és barátai címen október 9-én tartott koncertet. Utána hatvan napig a medialkikk-en is meghallgatható.
Október 20-án, pénteken este lesz a Budapesti Kongresszusi Központban a Zuglói Filharmónia nagyzenekari estje, Baráti Kristóf vezényletével. Izgalmas lesz a műsor miatt is:
A jegy.hu honlapján szabad helyek középen már csak hátul vannak, és a két szélső szektornak is inkább a szélső székei nem vonzóak egyelőre, ami érthető abban a térben.
Baráti Kristóf már kétszer is érintett október 9-i koncertjéről a guardian kritikusa, - Fiona Maddocks - is beszámolt több más előadással együtt az alábbi beszámolójában: ebből is csak a lényeget fordítottam le...
"Valerij Gergiev egy kicsit veszített ragyogásából az LSO (Londoni Szimfonikus Zenekar) élén eltöltött nyolc éves vezető karmesteri időszakának utolsó fellépésein, mielőtt elhagyta a zenekart 2015-ben. Szívderítő volt tehát viszontlátni az Egyesült Királyságban, amikor a londoni Cadogan Teremben a korábbiakra emlékeztető két fantasztikus koncertet adott a Mária Zenekarral.
------------------------------------------------------------------- A zenekar, az orosz repertoár...Rimszkij-Korzakov és csodálatos tanítványa, Sztravinszkij, voltak idén a szerzők. Az első koncerten R-K Az aranykakas c. operájából vett négy kép, majd a Scheherezade, végül Sztravinszkij neoklasszikus C-dúr szimfóniája...
Október 9-én viszont Sztravinszkijé volt a főszerep.
A hegedűversenyben az acélos és virtuóz Baráti Kristóf volt a szólista, aki a két ráadásban (Ysaÿe és Bach) is megmutatta kifejező erejének figyelemre méltó gazdagságát.
A cikk alatti képek között a Gergievvel korábban ugyanott előadott 1. Prokofjev-hegedűverseny alatt (2016. szept. 28) készített barátis kép felirata: brutális zenekari hangzás, a kinagyított kép aláírása pedig: a szólista lélegzet visszafojtott fogadtatása...
Már készülünk Kristóf október 20-i szereplésére, amikor is az 1. Sosztakovics-csellóversenyben Várdai István szólójával kiegészítve a Zuglói Filharmonikusokat vezényli a Budapesti Kongresszusi Központban.
A múlt héten Kristóf Londonból Glasgow-ba repült, és az ottani játékáról az alábbi, az ő fényképével kiegészített beszámolót jelentette meg A SCOTSMAN:
A BBC Skót Szimfonikus Zenekar (SSO) és Baráti Kristóf 2017. 10. 12-i koncertje.
Nyugodtan elhíresztelhető, hogy a hegedűrajongóknak csodálatos hetük a mostani. Először Nicola Benedettit, ezen a hétvégén James Ehnest az RSNO (Royal Scottish National Orchestra)-val, de a csütörtöki nap örömteli meglepetése a magyar Baráti Kristóf volt, aki a BBC SSO-val Bruch hegedűversenyét adta elő teljesen lebilincselően a Glasgowi City Hallban. Baráti Stradivarijának ragyogó hangja ösztönösen átütő volt.
Baráti valamennyi hangja szinte lebegett a zenekar fölött, a lágy passzázsok még a legsűrűbb zeneszöveten is áthatoltak, könnyeddé, átláthatóvá és lelkesítően meggyőzővé téve a művet a hallgatóságnak. Ezen túl pedig ott volt még az előadó abszolút uralma és megjelenése. Baráti alkatában és fizikálisan egy sportember, aki aztán egy teljesen fegyelmezett és borotvaéles ritmikájú és tökéletesen precíz előadóvá alakul át. Ez volt érezhető a zárótétel lüktető tüzijátékaiban, hasonlóan a nyitótétel témafelvetésének arányos és gazdag költőiségű megformálásában, valamint a varázslatos lassú tételben.
A továbbiakban a zenekarról ír a kritikus (Ken Walton), nem éppen hízelgően..., megjegyezve korábban, hogy október 13-án Kristóf és az SSO a Mendelssohn e-moll hegedűversennyel lép(ett) fel a szintén skóciai Invernessben.
xxxxx
Két és fél éve Berlinben játszotta Kristóf ezt a hegedűversenyt, amiről szintén lefordítottam itt a kritikát, de itthon még nem hallottam tőle. Miközben meghallgattam felvételeket Bruch legismertebb hegedűversenyével, felidéztem újból az 1838 és 1920 között élt sokadik B-betűs nagy német zeneszerző munkásságát, benne a jelentősebb vonóshangszerre írt műveit:
- a három moll-hegedűverseny közül az első kettő közel egyforma hosszú (25 percesek), a harmadik több mint fél órás, és a varázslatos első mellett talán azért is hanyagolják a többit, mivel pl. a második szokatlan felépítésével szinte unalmasan indul (egy nem nagyon adagióval), majd jön a lassú tétel helyén egy recitatívós mérsékelt allegro, és a tétel végén egy visszafogott andante, majd csak a fináléban élénkebb jelentősen az iram.
A hegedűre és zenekarra írt nem tipikus versenyművek, illetve a rövidebb ilyen darabok közül kiemelkedik a Skót fantázia (kb. 30 perces) a maga öt tételével, majd 1-1 románc, szerenád és koncertdarab, valamint 2 adagio tartozik ide.
A csellóra és zenekarra írt művei közül sokszor játsszák a hangulatos Kol Nidreit, itthon is hallottam többször, Várdaitól stb. Cselló-zongora változatban (itt éppen a most Várdai által használt hangszerrel) is előadják.
A glasgowi koncerthez még: a karmester és a szólista is király volt...
Kíváncsian várom az invernessi kirtikát Kristóf Mendelssohn-hegedűversenyével.
