Megérettek a feltételek, hogy a kistelepülés régi és új lakói rendszeresen véleményt cseréljenek itt a fórumon is.
Kérek mindenkit, aki itt él élt vagy ide kiván költözni mondja el véleményét javaslatát, kerülve a politikai megnyilvánulásokat.
Tisztelt képviselőm ,mert az utak beosztása alapján Őn hozzám tartozik,és az ittlakó
lakosokhoz.Nem fordítva van,hanem ahogy írtam ! Még nem találkoztunk az úton,sőt
még azt sem tudtam kideríteni,hogy egyáltalán valakit fel is keresett volna személyesen.
Pedig el kell hinnie,érdeklődtem arról járt-e Ön valakinél- A válasz az volt nem is tudják Ön ki !
Javaslom végre meg kellene ismernie az embereket,azok gondjait,mert ezért lett képviselő !
Tudjanak róla mi civilek nagyon sok munkát elvégzünk Önök helyett ! Röviden:írom:
Karácsonyi ajándékozási akció (Palaga Z.-Hajdu L-) A leváltott önkormányzatnak már jeleztem.
Az itt lakók segítségét,gondjaik megoldását segítő lista összeállítása (Palaga Z. -Hajdu L. )
Ahogy a Makkos L- igérte ,hogy majd jövő év. azaz 2015.-évben már működő képes lesz a
hírközlés, az gyenge vigasz a számunkra,mert ezen a közösségi fórumon is lehetne közölni
minden információt! Ezt minden Önkormányzati ülést is érint ! Még az elsö megválasztott
Önkormányzati ülésről sem jelent meg írásos anyag. Ön még nekem,nekünk,mint beosztott
képviselő a mai napig nem jelezte ,milyen munkát végez a falu,és a lakosság érdekében?
Mint már írtam az itt lakók önre szavaztak , kérem hálálja meg ezt, azzal,hogy tegyen is érte.
Kérem Önt,legyen már végre agilis,látható,mert ezt kívánjuk többen.
Én mint nyugdíjas pedagógus minden nap itthon vagyok,ráérek beszélek emberekkel,információkkal rendelkezem,amely segítheti az Önök munkáját.Használják ki, főleg Ön !
Csak ennyit kérek ,semmi mást,
Kérem válaszoljon. Mert ez így lenne becsületes,amíg a rendes honlap elkészül !
Teljes mértékben hasonlóképpen gondolkodunk. Már hétfői napon magam is megfogalmaztam a felhívás szövegét papíron,és vártam az Ön jelentkezését. Szeretnék néhány kiegészítést hozzáfűzni.
Megjegyzés : Kedves vácdukai lakosok. Én magam nevében is kérem minden jószándékú,segíteni akaró lakos önkéntes segítésnyujtását. lehetőleg önzetlenül .Segítsük közösen a rászoruló emberek kissebb-nagyobb gondjainak enyhítését akár munkával,vagy csak tanácsadással is. Ne csak vállalkozók jelentkezzenek,hanem valamilyen szakmával,szakértelemmel rendelkező személy,akinek szándékában áll embertársain segíteni.
karosszéria-lakatos,-bádogos,- és minden olyan hozzáértés amit egy hétköznapi ember nem tud megcsinálni . A lista hiányos,sőt ismétlődő ,de csak a figyelem felkeltésem volt a cél.
Kérem azon emberek jelentkezését,akinek szándékában van valamilyen formában embertársain segíteni,irattkozzon fel a listára:csak a hozzáértés
számít,és a jóakarat!
Kedves Zoltán ! csak remélem,hogy nem sértettem meg a kiegészítésemmel?
Üdv! Elindult a vácdukai vállalkozók és szolgáltatók elérhetőségének gyűjtése!! Az alábbi linken lehet jelentkezni mindazoknak, akik szeretnének az adatbázisban szerepelni. Kérek minden olyan embert, aki szolgáltat, termel, vagy terméket szeretne értékesíteni , vagy ács; asztalos; köműves; lakatos; fodrász;nyelvtanár;vagy vállal gyermek felügyeletet; vagy olyan tevékenységet folytat, ami esetleg másnak is hasznos lehet, az az alábbi űrlapot töltse ki, és ezzel segítse a helyi lakosokat!
Véleményem szerint már ketten legalább egyfelé húzzuk a szekeret!
Akkor a karácsonyi csomagokba ketten már biztosan teszünk valamit!
Ahogy ismerem a helyi lakosokat biztosan többen is fognak csatlakozni.
Az én meglátásom, hogy ilyen "mozgalmat" meg kell tartani civilnek és névtelennek, egyszerűen csak tegyük a dolgunkat...
Tavaszra a palántacsere is remek ötlet, esetleg ki lehetne egészíteni csemete cserével és vetőmag cserével is .
Alapvető probléma, hogy nem ismerjük egymást mi "falusiak", pedig az az adatbázis, amit említett valóban nagy kincs lenne az itt lakóknak. Ha az önkormányzatnak nincs lehetősége erre, akkor megpróbálhatjuk összegyűjteni mi. Jövő héten konkrét tervekkel jelentkezem!
Amennyiben ön jelen tud lenni az önkormányzati gyűléseken, szívesen vennénk, ha az ön szemszögéből beszámolna az ott történtekről. Ez Vácduka fóruma, nem az önkormányzaté. Tegyük élővé, hasznossá, hogy minden itt lakó szívesen használja!
Írásomat azzal kezdem,kár hogy a munkája miatt nem tudott jelen lenni az önkormányzati
gyűlésen. Igaz kevesen voltunk,nem is értem mi az oka az érdeklődés hiányának-Én ahogy már máskor is szoktam,felszóllaltam,sőt utólag belegondolva lefárasztottam a megjelenteket.
Amivel egyetértek a M. L. beszámolójával kapcsolatban,ezeket a dolgokat immáron több éve Szóban jeleztem az akkori képviselőknek.Nem találtam részükről befogadási készséget.
Pld: karácsonyra való készülődés. (nick:7400.-7362)
Élelmiszer gyüjtés,ruházat.stb
Lenne ezenkívül egy nagyon igaz becsületbeli felajánlásom,amely a következőkből áll.
Az hogy Ön írta ki a képviselők út besorolását,arról az a véleményem,másnak kellett volna megtenni! Na de hagyjuk !
Elmondtam a testületi ülésen a következő javaslatomat :
Fel kellene mérni a faluban lakó polgárok,jószívű emberek képesítéseit, jószándékait,tenni akarását a falu ,és az emberek megsegítéslre. Tudom nagy munka ! Csak az Önkormányzat
rendelkezik adatokkal ! ?
Én a magam részéről a mai napon,bár idáig is ezt tettem,ingyen fizetés nélkül önzetlenül. szeretnék azon embereknek segíteni akiknek :
Apró hegesztés
Zárjavítás-csere stb.
Vízcsap javítás,tömítés csere ,stb-
Minden fémipari munka,amire a rászorult nem is gondol.
Természetesen ingyen, de egy kikötéssel .az anyagot a rászorultnak kell megvenni!
Nem gondolok másra, csak apró, de nélkülözhetetlen javításokra-Még a tanácsadás is segít.!
Én Hozzájárulok az ajándékozási akcióhoz,de a magam részét illetően ,csak műszaki dolgokat tudok felajánlani. Amit nem kívánok részletezni,mert sokféle.!
Nemkívánok nagyképüsködni,de nagyon sok kedves embert én láttam el tavasszal palántákkal.
természetesen ingyen ahogy máskor is . Ez kb. nem számoltam ,de 15-18 kedves ember .
Sok lakosnak segítettem idáig,és ezután is így teszek. pld,Iskolában sokat segítettem.
Én már a képviselő testületi gyűlésen is felajánlottam a segítő készségemet,kérem Önt támogassuk egymást.mert úgy gondolom ezzel a felvetésemmel egyet fog érteni.!Jó lenne!!?
Ezeket a gondolatokat a tegnapi megbeszélésen is előadtam, nem láttam a lelkesedést sem a jelenlévő civilektől,sem a képviselőktől. Lehet ,hogy nem vettek komolyan ??Pedig így gondolom
Azért Önnek Címeztem soraimat,bár tegnap nem volt jelen,de nagyszerü dolog,hogy tisztában van a kedves falum sorsával.én is mint 14 éve itt lakó gyüttment-
Csak ezt szerettem volna közölni,remélem mások is olvassák.
Örülök, hogy te azért figyeled a fórumot, és néha írsz is. Valóban vannak közös akaratok a faluban, és senki nem siettet titeket.
Nem neked kell mindent megoldani, egyedül minden feladathoz nagyon kevés leszel. Azért vannak az emberek körülötted, hogy segítsenek. Minden ember más és más ritmusban éli életét, sajnos nem tudok elmenni a testületi ülésre, mert dolgozok, de nagyon kíváncsi lennék rá!
Valóban ott voltál a szemlén, elnézést, hogy nem emeltelek ki!
Az meg, hogy fogalmam sincs, hogy ki az alpolgármester szégyen rám nézve, de erre irányuló bejegyzést, hogy ki tölti be ezt a tisztséget sajnos a honlapon sem találtam, minthogy arról sem, hogy melyik képviselő melyik körzet képviseletét vállalta fel!
Az adományozással kapcsolatban örülök, hogy bennetek is van segítő szándék!
Szerintem is össze kell hangolódni, hisz nem ellentétes irányban toljuk a szekeret, csak más ritmusban.
Ha lesz megvalósításotok ez ügyben, az általam felajánlott élelmiszereket természetesen rendelkezésedre bocsájtom.
Bármiben tudok segíteni, szívesen teszem!
Testületi ülésről kaphatunk valami kis összefoglalót?
Nagyon örülök, hogy tapasztalható a változás szele a falu minden részén. Ez igazolja a választás előtti azon tapasztalatomat, hogy sok jó gondolat és tenni akarás van nálunk, de a kezdeményező készség valamiért le volt fojtva.
Mi egymás után kapjuk hol innen, hol onnan a tanácsokat, hogy mi mindent kellene azonnal megoldani. Megértjük, hiszen 12 évig vártak az emberek erre az alkalomra.
Azonban bármennyire is szeretnénk sietni, nem tudunk. Kötnek a közigazgatási szabályok, az önkormányzati törvény, a költségvetés. Ahhoz, hogy bátran nekifogjunk bárminek, alaposan át kell gondolni mindent a szabályozás oldaláról. Viszont természetesen vannak olyan kezdeményezések, amelyeket enélkül is tudunk támogatni és támogatunk is. Példaként említem a most pénteken megvalósuló Márton napi felvonulást, amely az egész falut érinteni fogja. A Művelődési Ház biztosításával, valamint a tábortűz megszervezésével és sok egyéb aprósággal járulunk hozzá a rendezvény sikeres megvalósulásához.
A karácsonyi adományozás bennünk is felmerült. A testületi ülésen szó lesz arról, hogy miként szeretnénk –minél több résztvevőt bevonva –, megvalósítani ezt a szép gesztust. Jelzem, hogy kis mértékben ez eddig is jelen volt Vácdukán az önkormányzat támogatása nélkül.
Nagyon szívesen venném, ha össze tudnánk hangolni a szándékainkat.
A sokat emlegetett sitt-üggyel kapcsolatban annyit megjegyeznék, hogy a szemlén nemcsak az aljegyző asszony volt jelen, hanem az alpolgármester asszony is, aki egyben képviselő és én is részt vettem.
Összefoglalva, nagy szeretettel várlak téged és minden kedves vácdukai lakost a csütörtöki testületi ülésre.
Már többször nem fogom megkérni önöket,abból az alkalomból, hogy minden megválasztott képviselő
számoljon el a megkezdett munkájával. Ugyanakkor a mai napig nem tudom ki a képviselőm. Csak már nem nekik is tíltva van ezen a fórumon a megjelenés ? Nemcsak engem bosszant a történések jelentésének hiánya,de tessék elhinni,hogy igénylik a híreket,a többségi emberek. Ma már szinte mindenki
internetezik! Másképpen ,ha nem megy ,az unoka beszámol a nagyszülőknek !
Jó lenne tudni az anyagi helyzetről.
Készülő beruházásokról
Elmaradt beruházási szerződésekről
Készülő pályázatokról
Iskola, és ovoda helyzetéről.
Közvilágításról
Járdák, utak karbantartásáról.(Vágó nálam, előttem ,igérte )járda betonozást,választás előtt !!
Nincs a faluban közponzi helyeken tűzcsap! Tudják hogy hol van tüzcsap,mert van ?
Mi lesz a régi lakatos műhelyből ?
Hirtelen ennyit : Majd megvárom a válaszokat, ráérek !
Jelen pillanatban úgy látom, hogy igen nagy a ragaszkodás a Hlinka Úr felé! Hogy miért?
Számoljunk csak:
Két teherautó súlyadója
Vállalkozói járulék
Vállalkozók kommunális adója
Egyéb járulékok, és díjak
Ezek nem kis összegek, de amit már régebben is írtam, hogy egy települési önkormányzat elsősorban egy élhető falu gondviselője kell, hogy legyen , és másodsorban egy vállalkozás.
Valószínű a megoldás a jövőre nézve az az, hogy helyi rendelettel szabályozni kellene a település belterületén, vagy a belterületi szilárd burkolatú utakon megközelíthető telephelyen végezhető tevékenységek körét!
Hiszen a konténeres autó lánccsörgése , a konténer dübörgése nem csak a közvetlen szomszédokat zavarja, hanem a nem igazán jó minőségű utak miatt a távolabbi háztartásokat is.
Egy ügyben akkor lendületes az ember, ha van hozzá érzelmi kötődése, és ismeri az ügymenetet!
Így érthető, hogy az ügyben megkeresett illetékesek nem túl ügybuzgóak.
Valószínű most más köti le a figyelmüket, ez csak nekünk sürgős!!!!
Reméljük, hogy a későbbiekben, már nem magunkat kell képviselni, hanem már lesz képviselőnk, ha már bizalmat szavaztunk nekik!
Ön is tisztában van,vagy lehet, a mai tulajdonjogokkal, ami azt jelenti,hogy,nem is a vácdukai
tulajdonú a terület,vagy a rajta levő épület.( Ez szóbeszéd ??) Vagy a szödi volt TSZ. jogutódja,vagy a Mókus féle KFT. tulajdona. Ez a hír járja !Nem tudom ! Csak segíteni akartam Önöknek.Nézzenek utánna legyenek szivesek,mert akkor már egyszerűbb az eset. Pld. mit engedélyezhet az önkormányzet,és mit tílthat .
Ma reggel ismét beszéltünk Hlinka úrral! Azt az ígéretet kaptuk tőle, hogy visszavonja az engedélyezési kérelmét!
egy hónap türelmi időt kért a levonulásra. Reméljük ez így is lesz.
De egy kis elgondolkodtató tény:
Néhány szomszéd, de nem mindenki kapott végzést ebben az ügyben az aljegyzőtől!
-miszerint az engedélyezési kérelem részükről teljesen rendben van, és fellebbezésnek helye nincs.
Helyszíni szemle November 6. reggel 9 óra az említett telephelyen!
Kérem aki tud, jöjjön el!!!!!
Amennyiben mégsem vonja vissza a kérelmet, ebben az időpontban, és helyszínen lehet problémáinknak hangot adni!
De ne csak támadjunk, segítsünk is, ha tudunk!
Ha valakinek van olyan külterületi ingatlanja, amin ez a tevékenység elképzelhető, akkor jelezze az önkormányzat felé, vagy Hlinka Úrnak!
Köszönöm, hogy megosztották bejegyzéseimet, sok visszajelzést kaptam!
Kérek mindenkit, ezt a bejegyzést is ossza meg, mert minél hamarabb talál a vállalkozó helyet, annál hamarabb lesz Vácduka ismét csendes kis otthonunk!
Megértjük mindenki türelmetlenségét és információéhségét. Nagyon sok mindent kellett átvennünk, amelyek nem aktuális folyamatban lévő ügyeknek minősülnek, viszont évek óta megoldásra várnak. Az anyagi helyzetünkről is reális képet kellett kapnunk és még sorolhatnám a feladatokat. Igen, ennek az volt a hátulütője, hogy pont a tájékoztatás szorult háttérbe.
A választások előtt minden cikk, hír, amely általunk megjelent valós tényeken alapult. Ezt most, megválasztásunk után is folytatni szeretném. Azonban addig, amíg hitelesen, megbízható információk alapján nem tudunk egy üggyel kapcsolatban tájékoztatást adni, addig türelmeteket, megértéseteket kérjük!
A novemberi hónapban már sokkal informatívabbak leszünk.
Hát igen, ránéztem a vácduka.hu oldalára, de azon kívül, hogy most a Laci üdvözli a látogatókat (amit már minimum egy héttel ezelőtt is olvastam) szinte semmi újítás nem történt. A képviselők névsora a régi és a polgármester neve is...... =D és a dolgozókról sem tudom biztosan, megtalálnám-e őket a hivatalban....... A Vácdukai Kisbírón is annyi változás történt, hogy a Csepregi Ildi neve odakerült a képviselők közé és meghívták a lakókat az okt.23.-i ünnepségre. OK, nem nagy dolog, de volt már egy testületi ülés,ahol döntöttek a néhány dologról. Szeretném tudni én is, mi történt! Ez az én falum is (még akkor is, ha most nem ott lakom), hiszen ott laktak a nagyszüleim, a szüleim és én is egy ideig. Nem csodákra várok, hogy most minden megoldódott 2 hét alatt, de ha a Polgármesteri köszöntőt ilyen gyorsan ki lehetett cserélni, a többi frissítés miért nem megy közel ilyen gyorsan?
Talán egy kicsit türelmetlen vagyok? Akkor bocsánatot kérek és várok....
Egy kicsit igazad van , valójában azt se tudjuk, melyik képviselő vállalta fel a körzetünket!
Makkos Lacival beszéltem, pozitívan áll hozzá!
Az a probléma, hogy túl lazán lépünk fel!
Valójában fél éve már illegális tevékenységet folytat a vállalkozó, amit azonnali feljelentéssel kellene kezelni, és amíg nincsenek meg a szakhatósági engedélyek, és a környezettanulmány, addig mindenféle tevékenységét le kellene állítani.
Én idáig rugalmasan kezeltem, de elfogy a türelem, elviselhetetlen a zaj!
Eddig tizenkét közvetlen szomszéd csatlakozott, és petíciót írtunk az Képviselő testülethez, Polgármesterhez, és az Aljegyzőhöz!
Holnap ügyfélfogadási időben fogom átadni az érintetteknek.
Ha valaki még addig szeretne csatlakozni, nálam a Lovardában alá tudja írni!
Az előző írásomból,csak azt felejtettem ki, hogy ugyanúgy nincs tájékoztatás, vagy válasz a levelekre. Pedig az igéret nem így szólt !.M.L.mást igért Kérem a képviselőket is,hogy most már nyíljanak meg.
Mondják el azt amit igértek,és abból az igéretből mit kezdtek el.
Mi ez a csend ?
Könyörgöm Önök vannak értünk,mert a szavazást Önök kapták megbízással .
Amennyiben a munkahelyük akadályozza a képviselői tevékenységük ellátását,akkor miért vállalták el,?? Mehet ez párhuzamosan is munka után,mert a mai napig nem tudom ki lett a képviselőm.
Csak vegyék figyelembe ,ezentúl Önök közszereplők,és kell a kritikát tűrni!
Tisztelt polgármester Úr, valamint képviselő testület .
Immáron nem előzször tettem javaslatot,a volt lakatos műhely kihasználására. Megtörtént szóban, írásban is.Teljes mértékben egyet értek a P.L. Úr,valamint mások bejegyzésével,ami a környezetre, a csendre vonatkozik. Meg kell kérdezni a vállalkozót,milyen alapon végez ott ilyen irányú tevékenységet,van valamilyen dokumentálható szerződése,és az miben van ilyen tevékenységre megfogalmazva?! Csak már nem megint a mutyi maradéka ??
Hát én megosztottam a felhívásodat a Facebook-on, de egyetlen egy "like", vagy megosztás nem történt. Remélem ez nem azt jelenti, hogy el sem olvasták a vácdukaiak! Rosszabb esetben, ennyire érdektelenek, vagy jobb esetben már meg is oldódott a probléma?????? Igazából nem azt vártam, hogy 1300 "like" jöjjön az írásodra, de legalább néhány..... csak hogy tudja az ember, hogy az élet nem állt meg a polgármester-választással, a problémák megoldást keresnek. De most valahogy úgy érzem, mindenkinek csak a választásig volt fontos figyelemmel kísérni a történteket.
Köszi a tippet, minden platformon indítunk "hadjáratot", de bízok benne, hogy belátja a vállalkozó is , hogy sok haragos sokáig nem tesz jót a vállalkozásának,és keres magának egy erre alkalmasabb telephelyet!
Nem haragot, torzsalkodást szeretnénk, csak visszakapni szép csendes kis lakóhelyünket!