ó, hát pár kiló ne frusztráljon, tudod már a titkot, előbb-utóbb lemegy, ha akarod! :-) hasnyálmirigy-probléma :-(.
velem minden oké, van egy lassan három éves nagyfiam, a kilóim pedig egy olyan hat-nyolc kilós sávban mozognak (a terhességet leszámítva) gyakorlatilag tizenkét éve. (ebbe most gondoltam bele, ahogy így rendszereztem magamban a kérdést. :-)) mikor ebbe a topicba sokat jártam, akkor 63 kilóról mentem le 60-ra, majd vissza és ismét le. a terhesség után 65 voltam, tavaly nyáron lement hat kiló, aztán vissza egy-kettő, most 60 körül mocorgok.
most épp azt gyakorlom, hogy ne parázzam túl a súlyomat, igyekezzek normálisan enni és mozogni, aztán ennyi, leszek amennyi leszek. de azért meg-, megfordulok a Fogyás-hízás fórumcsoportban. :-))))
Én továbbra is hol megtelek, hol meg vissza, mint a Hold... Hivatalosan 90 kilónál kezdtem újra korlátozni magamat. (Bár aug.-ban egyszer már 93-at is mértem, amit az esküvő előtti stressznek tudok be, de a szeptemberi nyaralás alatt már lement 90-re, pedig ott még nem fogtam vissza magam a fííínom njegusi prsuttól és a Lino Ladától :)) Most 84 körül vagyok, tehát pontosan félúton -- karácsonykor kicsit visszaestem, azóta nagyon lassú a csökkenés.
A spinning nekem kimondottan nem vált be, mindig az egekbe szökött a pulzusom tőle és soha nem felelt meg a központilag diktált ritmus annak, ahogyan éppen kedvem lett volna tekerni. Közönséges szobabicaj sokkal jobb. (Bár az enyém sem egészen közönséges, mágnesfékes görgő amibe az igazi biciklit lehet beilleszteni.)
Nyáron volt egy hasnyálmirigy-gyulladásom, aminek kúrálása során volt 11 olyan nap, amikor egy falat kaját sem ettem, de még egy korty vizet sem ihattam. A kórházban töltött napok után is még sokat kellett diétáznom. Amikor ennek vége lett, hamar átestem a ló másik oldalára, a hosszú éhezést gyakori és tartalmas lakomák követték, hamar felkúszott ez a pár kiló.
Erre gondolok, persze azt sose tudom meg, hogy mi lett volna, ha ez nincs.
Visszaszedtem pár kilót, nem sokat, de mégis valahogy sokkal többnek látszik. Nem oda kerültek vissza, ahonnan eltűntek, hanem mind egy helyre. Eléggé lehangol. Próbálok kevesebbet enni és többet sportolni, de türelmetlen vagyok.
abból kell kiindulni, hogy ez diéta, tehát nincs nass, étkezések közti mini-étkezés.
a kv-t ihatod tejeskávénak is, a lényeg hogy ne cukorral, hanem mézzel.
étkezések közt sok ávíz, koffein-mentes teák, (ízesítés nélkül) pl. különböző ízű rooibus-teák, stb. nem vészes, 1-2 nap nehéz, aztán szűkül a gyomrod és a vasárnapi dőzslehetőséget sem fogod úgy kihasználni, mint ahogy az elején álmodozol róla!:) én ha már nagyon nem bírtam, 1-1 villányit/falatnyit ettem a nagyon megkívánt ételekből, aztán slussz!
mi a csajokkal a Szépítészet topicon közösen csináltunk egy kéthetes diétát, 8-9 kg ígér, rólam (60kg volt az induló) 5 kg ment le, szóval arányosan. sok barátnőm megcsinálta már, nem olyan vészes, hús, zöldség, gyümölcs, tojás, sonka van benne, ha gondolod szívesen elküldöm. próba cseresznye!:)
olyanok is nagyon dícsérték, akik ezer éve nem tudtak lefogyni és nem bírtak végigcsinálni egy diétát se.
Az eltelt hónapokban kissé elkényelmesedtem. Nem figyeltem oda az étkezések milyenségére, és mozgás terén is hagytam ellanyhulni magam. Így lett a legendás 79 kilómból 86. Brutál...
Úgy döntöttem ismét, hogy harcba szállok lustábbik énemmel. Cél a régi versenysúly elérése. Idő az ilyenkor megszokott egy-másfél hónap.
Nálunk tudtommal soha nem is volt engedélyezve, Ausztriából szerezték be és sokaknak tönkretette az egészségét. (Volt külön topik a témáról, nézz utána!)
Itt vagy még? Mi újság veled, hogy haladsz? Lélekben rendben vagy? Csak mert egy hete nem jártál itt motivációért:) Kíváncsian várom az eredményeidet, szorítok! Nóri
baratnodnek a nivea borfeszesito testapolot es a sulyzos edzeseket tudom ajanlani..korabban ez a ketto mindig bevalt nekem...a kremet most is kenem ..szules utani regeneralodas a cel.
...viszont tul gyorsan tenyleg nem szabad fogyni...en a hasamrol a babammal egyutt kb 12 kilotol valtam meg szuleskor..na az gyors volt:)