Ebben a topikban a vívás harcművészeti aspektusait szeretnénk megvitatni. Elsősorban a történelmi európai vívással, ezen belül szablyavívással szeretnénk foglalkozni, de minden más vívás képviselője is szívesen látott vendég a topikban.
Suspenzor szokott lenni +1, ahogy sisak is. A maszk védi a fogat, az nem gond. Merev nyakvédő meg nem kell plüsihez.
Fémhez full felszerlés kell természetesen.
Az álláspontom egyébként évek óta nem változott. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy versenyzik-e vagy nem, szerintem a verseny egy jó és hasznos dolog, aminek egy bizonyos tanulási szakaszban megvan a maga helye. Véleményt meg bármiről lehet mondani, legfeljebb nem lesz megalapozott.
Errefelé örülünk annak, ha normális új arcok bukkannak fel a topikban. Lassan 9 éve aktívan fórumozok, előtte pedig sokáig olvasgattam a Harcművészetek c. topikot, de nem emlékszem olyanra, hogy egy totál kezdő előált volna egy hasonló kérdéshalmazzal.
Jó volt megtudni pár dolgot rólad. Bár így még nehezebben értem a precíz kérdéseid eredetét. Mindegy...
Most már csak azt kell kivárnod, hogy SoB, Pille et al válaszoljanak a kérdéseidre. ;-)
"...de úgy érzem megérdemlik a srácok, hogy komolyan lehessen velük beszélgetni, és bizonyos nézeteltéréseken kívül be tudják ők is mutatni magukat..."
Egyfelől nem hinném, hogy az országos szintű médiajelenlét mellett komolyan szükségük lenne erre a topikra. (Pont a múlt hétvégén írt a Magyar Nemzet egy ismertetőt Máday idei könyvéről.) Másfelől senki nem akadályozza meg őket abban, hogy válaszoljanak a feltett kérdésékre ;-)) Hány napja nincs válasz DezsőKE kérdéseire?
"...ha átutazom a fél országot egy beszélgetésért. :)"
Szinte garantálni lehet, hogy nem kellene ennyit utaznod, hogy találj egy tagiskolát. Az e-mailt mint lehetőséget meg sem említem ;-))
Én suspenzor tekintetében elgondolkodnék azon, hogy esetleg "kötelező" legyen :)
Ha gonosz lennék, akkor csak shock doctor vagy hasonló kompressziós nacit fogadnék el suspenzorral, mert ezek a bebújósok semmire nem jók, és gyakran többet árt, mint amennyit használ. Meg az SD relatíve kényelmes.
A fogvédőn szintén elgondolkodnék, drága tud lenni egy koccanás. A merev nyakvédőt már asszem beszéltük néhány hete.
Ez az átgondolás már sokkal jobban hangzik, mint az eredeti álláspontod azokról, akik nem versenyeznek.
A tegnapi edzés nagyon jó volt számos okból, szeretnék kiemelni párat:
1) Kipróbáltunk néhány új trükköt, hogy gyakorló fegyvereink "éle" reálisabb legyen. Hirtelen minden technika természetesnek tűnt, és a vívásban dominánssá vált a pengekötés, és a jó struktúra. De még ennél is szórakoztatóbb volt a hanyagul végrehajtott technikák esetén bekövetkező "instant karma"
A vágások, amikben több az erő, mint az ész? Halott.
Nem jól fogod a pengét guardban? Halott.
A penge közepével hárítasz egy jól strukturált, erőteljes vágást, ahelyett, hogy az erősével tennéd? Nagyon halott
2)
Ledaráltuk a vizsgát, próba jelleggel (igyekszünk mi is megcsinálni, amit később az újoncoknak kell majd) Nem vagyunk mostanában a toppon, de rozsdapattintásra gondoltuk jó lesz.
A próba dióhéjban:
6 perc lovaglóállás, némi random erőnlét meg ugrabugra.
Esések. Sok.
Alap technikák.
15 perc birkózás, váltott ellenfelek ellen.
15 perc vívás, váltott ellenfelek ellen.
Arra számítottam, hogy lesznek bajok az erőnlétben, esetleg a vívásban, birkózásban. Vagy behányunk az esésektől.
Ehhez képest ezek jól, vagy akár kiválóan mentek, és a technikába rohadtunk meg, de nagyon csúnyán. Pár ismétlés után elfogyott a power alkarból, vállból, nem maradt erő kitörésekre, stb.
A bírkózásban nem ért túl nagy meglepi :) Az ötödik perctől meglepően technikás lettem, eltűntek
a butaságok a repertoárból, mert azokra már nem volt erő :) Gyakorlatilag nem vesztettem meccset,
de mondjuk a súly és a rutin eléggé mellettem szólt.
Utána a vívás már jobban ment, mint a száraz technika, bár kicsit sok volt a dupla, és lehettünk volna agresszívabbak,
óvatosabbak. Igazából az volt a baj, hogy túlvariáltam a technikákat. A próba után kicsit vívtunk az új kardokkal,
mikor csináltam az alapot ami a forrásban van, hirtelen minden jobb lett (amíg nem bindeltek így a kardok, nem lehetett
ilyen szépen vívni az iskolát)
Tanulság: nem elég vívogatni, gyakorolni kell a tiszta, szabályos alaptechnikákat. Sokat :) Egyszerűen nem elég hatékony a mozgás minősége, így nagyobb ismétlésszámos darálásnál hamar elfogy a kakaó.
A kritikákat mindig örömmel fogadom, nem véletlenül nyilvános a legtöbb kutatásom, gyakorlási metódusom. Még akkor is, ha így nem tudok a mindentudó mester képében mutatkozni, mint ahogy az egyes zárkózottabb iskolák vezetői el tudják hitetni ezt magukról. Főleg mert se mindentudónak, se mesternek nem tartom magamat. Ráadásul így negyven felé közeledve egyre kevésbé érdekel mások mit gondolnak rólam, elég stabil az énképem. :-)
Egyébként elég sokat alakítottunk a szabályokon a visszajelzések alapján. Többek között a közelharcos részen is, amit rendesen lelimitáltunk a biztonságra való törekvés jegyében. Ezért lett a kezdeti 2~3 másodperc lehúzva ~1 re, ami nagyjából egy ütközést jelent, meg némi minimum dulakodást. Ez amúgy a Vezetőbíró felelőssége, mint ahogy az is, hogy ne engedje a meccset eldurvulni. Neki más dolga igazából nincs is, a pontozásban nem vesz részt.Van olyan meccs, amikor lehet hagyni, van olyan, amikor nem. Ehhez tapasztalat kell a bírónak.
Illetve ezért lett "erősen ajánlott" felszerelés a szuszpenzor a korábbi "opcionális" helyett.
Egyébként a te megjegyzéseidet is átgondolom, attól függetlenül, hogy tudomásom szerint élőben még nincs tapasztalatod arról, hogy milyen egy ilyen verseny.
Igen, egy sör mellett egész jól el tudok beszélgetni még AE-sekkel is, neten nem feltétlen jön át,
hogy nem rosszat akarok, vagy rosszindulatból mondom. Már gondoltam rá, hogy csinálok videó
blogot, ott sokkal jobban átjönne. De akkor még a végén én is egy tehetségtelen nagypofájú
félharcművész HEMA celeb lennék a sok között, és szembe kéne köpnöm magam :)
Másrészt nem szeretem a kritika hiányát. Mi edzésen is próbáljuk megmondani, ha valami gáz van.
(ma volt próbavizsga, fájdalmas igazságokra és hiányosságokra derült fény, bővebben egy külön postban)
Ergo mikor mindenki tapsikol, hogy milyen király Sch.. versenye, akkor én, bár sok jót is látok benne,
már nem ezeket fogom 85dikként is elismételni, hanem felhívom a figyelmet arra, amivel nagyon nagy gáz van.
Jelen esetben az, hogy: a) minimum 1 ember a résztvevők között nem tudott esni. b) amennyiben ez nem feltéte a részvételnek, úgy a másik fél nem tudta biztonságosan földre kísérni c) mindezt kemény padlón (nem mintha a tatami segítene, ha nem tudsz esni, de legalább nem vered le a porcot a könyöködről)
1) Persze mindenkinek van ezzel kapcsolatban rossz élménye, régen lementél egy keményebb kempo vagy karate edzésre,
és kb azonnal agyonvertek rostálás címszóval. Ez is egy irány, ha elég sok a jelentkező (90-es, 2000-es években azért még jó
volt a helyzet, mi asszem 20-40-en voltunk első kezdő edzésen), de ma már örülni kell, ha valaki egyáltalán letéved.
Viszont ha tényleg kíváncsiak vagyunk a harcra, nem csinálhatunk gyerekmegőrzőt.
Én azt érzem, hogy ha kíváncsiak vagyunk az eredeti kontextusra, kicsit ki kell csalogatni az emberekből az állatot edzésen,
szép fokozatosan ki kell nevelni az embereket.
Hogy ez menjen olyan srácokkal is, akik kevésbé vadállatok gyárilag, változatos pedagógiát és eszközöket igényel
Pl a vívómaszk, vagy egy zárt sisak ilyenkor sokat segít, hogy dehumanizáld a másikat, és hogy kevésbé féltsd az ellenfeled, illetve saját magad. Szokniuk kell, hogy megütik egymást, vagy kapnak ütést (karddal megintcsak, nem bunyó)
A boxból, kempóból ütésekről legördülés, illetve "felkeményítés" sima vívásban is hasznos (nálunk konkrétan azért van, mert fejvédben nem kellemes, ha megpaskolnak plüsivel), az esés meg szerintem minden harcművészetben alap kéne hogy legyen,
akkor is, ha csak szárazon próbálgatsz technikákat.
Szóval lehet elsőre ez valami vérivó-vasevő klubnak tűnik, de valójában átlag informatikusok/irodisták vagyunk
(kivéve az Annát, na ő egy buhurtos-muai-thaios vadállat), akik próbálnak harcosost játszani, és belerakják
a melót, ami ehhez kell.
2) Na igen, a srácoknak nem jött le, hogy elméleti síkon beszélgetünk.
Szerintem az elmondottak miatt a súlycsoport járható út, de az is csak komoly szabályozás mellett, mint bármilyen más kontaktsportnál. Azért egy 50-60 kilós kezdőn egy 75-80 kilós haladó már simán tör lábkulcsból bordát barátságos gyakorlás közben is.
Ha lerántanak a földre, az ennél egy nagyságrenddel rosszabb. Ha vannak súlycsoportok, még mindig hosszú a standardizáció, biztonsági szabályok, képzett bírók, elsősegély, stb. Komoly szervezés.
Sokkal egyszerűbb elfogadni, hogy a verseny egy játék, ahol nem a valós körülményeket szimulálod, és közben tudni a helyed az étlapon. Egy rendes sportvívónál fel sem merül, hogy ő itt harcművészkedni próbálna, ők pontosan tudják, hogy játszanak.
Engem nem zavar, ha egy 190 magas, 70 kilós ember sorra nyeri a versenyeket, ha rendbe van rakva a fejekben,
hogy ettől ő még nem lesz egy vérivó harcos.
De sajnos sokan hajlamosak ilyen én apukám erősebb jellegű dologként
(ha a mesterük versenyez), vagy farokméregetésként (ha ők maguk versenyeznek) kezelni ezt a témát.
Kicsit olyan ez, mint fejvéd nélkül nehéz, fa vagy fém eszközzel vívni. Ad egy olyan realizmust,
olyan majréfaktort, ami jó eséllyel egy éles kard ellen is meglesz, de nem fog működni egy nyílt versenyen.
1. Sose mondtam, hogy a "vigyázunk a másikra" dolog versenyen működne. Nyilván nem, mert a többség győzni megy oda (vagy legalább valahány ellenfelet legyőzni). Ez akkor működik ideálisan, ha ismered az edzőpartnereidet, beleértve a vagányságukat és fájdalomküszöbüket. (lehet persze szelektálni ez alapján és létrehozni a "tökéletes" edzést, ahol mindenki erős és szét lehet őket rúgni, csak a mi esetünkben nem biztos, hogy érdemes.)
2. Súlycsoport: ezt viszont versenyre értettem, és tényleg érdekes kérdéskör, hogy vajon melyik a jobb, egy ilyen - feltételezett, elméleti - kard & belső kör versenyen vajon az jobb-e, ha súlycsoportok vannak, (és ezzel biztonságosabb a belső kör rész) ami azt jelenti, hogy kevesebb ellenféllel küzdhetsz, vagy az, ha nincsenek, ami meg azt jelenti, hogy dúvadként söpörhetsz el nálad kisebb embereket.
De kérlek ne vegyül el SoB -éktól az érvényesülési lehetőséget, az ő gondolataikra vagyok kíváncsi. :)
Egyébként szerintem ez így teljesen jó amit látunk ( a folyamat nem a videó) megfogant egy gondolat, igény erre a stílusra is, kipróbálták tesztelték, rájöttek, hogy hiányossággal küzdenek és segítséget kértek a hozzáértőktől. Jó dolog az autodidakta tanulás is de felesleges újra feltalálni a spanyol viaszt ha a szomszédtól el tudom kérni a receptet. (persze van az irigy szomszéd is aki nem hajlandó oda adni mert fél hogy aztán jobbat kotyvasztok, de az más téma. )
De hidd el komolyan csak most kerültem fórum közelbe azóta. :)
"addig is elárulhatnál pár dolgot magadról:
- Sportolsz-e valamit? Nem
- Van-e valami hm múltad? Az iskolában karatéztam egy fél évet. :) - Vívtál-e? Nem - Hogyan találtál rá a topikra? Érdekel a történelem és sokat búvárkodom adott témákban így találtam rátok is. - Miért kezdett el érdekelni a MSZVI? Konkrétan oly mértékben, hogy 30 kérdést tegyél fel?" A "nagy vita II." olvasása közben fogalmazódtak meg bennem a kérdések. A trollkodás egy dolog, de úgy érzem megérdemlik a srácok, hogy komolyan lehessen velük beszélgetni, és bizonyos nézeteltéréseken kívül be tudják ők is mutatni magukat .
Nem lett volna egyszerűbb elmenni egy MSZVI tagiskolába, és ott rákérdezni ezekre a dolgokra?
Nem tudok működő csoportjukról a környékemen. Mivel elég aktívak a fórumban reméltem így hamarabb választ kapok mint ha átutazom a fél országot egy beszélgetésért. :)
Tekintve, hogy ott koppan a videón az ember feje a földön, nem a szubjektív gondolataimat látom...
A story nem az igazzy harcművészetről meg élet-halál harcról szólt, csak reakció volt Annatar "esélykiegyenlítős" hsz-ére. Nagyon félrement nálad a történet, ha úgy gondolod, én azt preferálom, hogy ilyen gyilok legyen egy nyílt versenyen.
Épp arról szólt, hogy én a belső kört, földrevitelt már nem tartom jó ötletnek, képzetlen, változó fizikai állapotú
és súlyú emberek között, egy nyílt versenyen. Mert még a végén egyszer lejön valaki, akinek elég az az 1mp, hogy összetörjön.
Klubon belül, zárt versenyen, egymást kedvelő és tisztelő emberek között viszont jó buli :)
Amit mi csináltunk, csinálunk verekedős-agyonverős történet címén, az tök jó móka (nem írtam soha, hogy rossz), de nagyon sok felkészülést kíván,
és rendet a fejekben, meg egy összeszokott, baráti társaságot.
Lehet barátságtalanul nyomni, erre vannak jó példák, MMA, judo, stb, ha erre van igény, meg kell nézni,
mit csinálnak ott, mennyit edzenek, mi kell, hogy valakit versenyre engedjenek.
Én nem fogom engedni még a földrevitelt sem a nyílt versenyünkön (amúgy felraktam a versenyszabályokat korábban). És a tőr eleve elveszi a kedved a belső körtől (általában volt az embereknél ilyesmi, ha már realisták akarunk lenni). (Aki szerint majd jól lefiórézed a tőrt belső körben, az még nem csinált komolyabban késharcot, és nem érti, miről szól az a rész a forrásban)
"Sch.. tudtommal egy harcszerűrendszer kialakítására töregszik, mint a box. Amibe éppenséggel belefér és bele is illik a dulakodás, birkózás, ütés, rúgás, dobás, a másik kéz bármilyen használata. Főleg, ha az páncélozott."
Erre a hozzászólásra jött alapvetően a válasz birkózós-verekedős része, illetve Annatar hsz-ére az esélykiegyenlítésről. Csak vázolni kívántam, mi történik, ha egy ilyen combat jellegűbb rendszerbe bedobjuk a birkózást, bunyót.
Azt tudom, hogy nálatok most ez még limitált. Bár ahogy néztem, az 1 másodperc is elég volt hozzá, hogy valaki a tarkóján landoljon... (Vaskakas Vívóverseny 6 kör 1, 2:35)
Ez már nem igazán az építő kritika kategória, hanem a te saját elképzeléseidet, vagy szubjektív gondolataidat akarod látni más versenyében. Konzekvensen jössz azzal, hogy te is csináltad így sokáig, és az ROSSZ volt, de most már máshogy csinálod, ami természetesen már JÓ. De nem veszed figyelembe azt, hogy nem biztos az abszolút igazad, és mindenki kicsit mást keres a vívásban.
Csináld meg a saját jól működő versenysorozatod, ami pont olyan, amilyennek elképzeled. Utána már érdekes lenne, hogy ugyanaz a versenyző hogy teljesít a különböző versenyeken. Én mindenféle versenyre elmegyek, védőcucc nélkülire is. Mindegyiknél tudok nagy hátrányokat, de nagy előnyöket is mondani. Nem tartom Sch... versenyét az egyetlen igaz és üdvözítő útnak a vívásban, de egy jól működő és élvezetes rendszer, amire szívesen járnak az emberek. Hidd el, ha te is megszervezel ennyi versenyt, és olyan széles körből jönnek a versenyzők, akkor lesznek majd necces helyzetek/sérlések is. ;)
Te engedni fogod a versenyeden a full erejű tökönrúgást, vagy a térdtaposást?
Mert "élet-halál" harcban dicsőség ide vagy oda, hamar nyúlnék ezekhez. Ja, hogy egy állat vagyok?...
"1-2 perc a meccs, nincs állj, és nincs x pont után vége? (a'la Sch versenye). Király! Na, akkor én azzal fogok indítani, hogy az első pengeérintés után (esetleg 1db találatot benyelve félúton), úgy odaváglak a földhöz, hogy nyekkensz, közben úgy 43x full erőből rászúrva a maszkod közepére, és ott rúgva a kis tested, ahol a szabályok engedik. Aztán meglátjuk, hány találatot viszel be utána aznap."
Olvasd már legalább a szabályokat el azelőtt, hogy hülyeségeket írogatsz valamiről!
Hamarosan meg fogjuk előzni - a hozzászólások számát tekintve - a Monthy Python és más abszurd c. topikot (6497 db). Érzek benne valami bájos iróniát, hogy pont egy ilyen, helyenként kissé szürreális, II. nagy vitával és annak utórezgéseivel "előzünk". :-)
Azért némileg furcsa, hogy egyszer csak, nagy hirtelen megjelenik a topikban Kíváncsi, feltesz egy rakat értelmes és jól strukturált kérdést, ugyanakkor nem reagál a neki feltett kérdésekre. (Már 18 órája; ez főleg akkor furcsa, ha mostanság már rengetegen ~24/7-ben "lógnak" a neten.)
Kedves vívóismerősök elküldték a II. nagy vita korai szakaszának FB-os "lenyomatát" (egy zárt csoport hozzászólásait). Kimondottan érdekes volt megismerni a hozzászólásokat, főleg azon emberek véleményét, akikkel tényleg vívtam. ;-)
Ez sajnos rossz megközelítés ebben a formában (been there, done that)
Az előző klubomban ennyi volt kb az instrukció. Volt akinek sikerült, volt akinek nem.
Van több féle technika, amivel vigyázhatsz a másikra. De igazából ha csak simán elsajátítod a megfelelő pengevezetést, tudod mitől lesz erős vagy gyenge egy támadás,
és sokat gyakorolsz, magától bekövetkezik mindenféle hülyeségek nélkül is. (érdemes lemenni egy kard edzésre és vívni egy tapasztaltabb kardozóval, aztán meg egy felnőtt kezdővel. Hamar rájössz, mire gondolok)
Ami zsigerből szokott jönni, de nagyon rossz, az a "pulling blows", avagy befékezed az ütéseket. Ezt csináltam évekig, "nagyon jót tett" az ízületeimnek.
Egyetlen pozitív hozadéka, hogy elég jól meglátom a tempót, jól mérem fel a távolságot (látni kellett, ha a másik már nem tudta védeni a támadásod).
2) "súlycsoport"
40-70 kiló difi nem feltétlen jön ki vívásban. Én legalábbis még igyekszem skillből és kötésből megenni az ifjú fürge titánokat (bár elhajlásokban és lábmunkában csúnyán legyaláznak)
Viszont birkózásban és bunyóban, ha egyik fél sem képzetlen, és nem barátságos meccsről van szó, összetörnek. Namost mi van, ha a nagyobbik fél ráadásul kifejezetten jobb bunyós is? (lássuk be, általában nem az 40-60 kilós karcsiszemüveges gyerekek szoktak a nagy bunyósok lenni, hanem a 80-100kg-s medvedisznóemberek)
A Zsófit (~40 kilós leányzó) anno egyik edzésen, kb csuklómozdulattal, szó szerint átpenderítettem a terem túlsó végére. Egyszerűen nem szoktam hozzá, hogy az emberek elrepülnek, ha kicsit rántok rajtuk.
Bónusz kérdés: A képen látható szitu szerinted hány pont? :)
3) "verseny"
Bocsi, kicsit nyers leszek :) Szóltam előre.
Versenyen hogyan validálod, ki az, aki mondjuk tényleg tud esni, vagy nagy biztonsággal ki tud perdülni egy kellemetlenebb szituból? Aki nem tud, és lekoccolja tarkóval a padlót (lásd Sch-ék versenyén az egyik srác), vagy kitöri a csuklóját, az vessen magára?
Versenyen nincs "vigyázzunk egymásra". Győzni mennek oda az emberek. Még karddal is agyonverik egymást. (lásd a spoils of war csopi facebookon, vagy a műanyagmagvas plüsitől elhajló maszk balladája, Sch versenyén)
Versenyen hogyan határozod meg, mi az az erő, amivel még földhöz vághatok valakit? Mi az az erő, sebesség, ahogy fordulhatok csípőből, amikor ráfogtam a másik kosarára? (esetleg kedvenc témám, avagy, mi az az erő, amivel még fejbevághatod a másikat?)
Mert ha azt mondod, hogy lehet bunyózni meg birkózni, és nem csípem a pofád,
és győzni akarok mindenáron, mert a klubjaink rivalizálnak, és meg kell mutatni a tanítványok előtt, hogy ki a jani, bizony oda foglak csapkodni a földhöz, hogy utána mutogathassam a videót a padavanjaidnak arról, milyen hurka gyerek a "mesterük".
Lehet bunyózni meg birkózni a versenyen? 1-2 perc a meccs, nincs állj, és nincs x pont után vége? (a'la Sch versenye). Király! Na, akkor én azzal fogok indítani, hogy az első pengeérintés után (esetleg 1db találatot benyelve félúton), úgy odaváglak a földhöz, hogy nyekkensz, közben úgy 43x full erőből rászúrva a maszkod közepére, és ott rúgva a kis tested, ahol a szabályok engedik. Aztán meglátjuk, hány találatot viszel be utána aznap. (vagy mondjuk nem is vívok többet, csak MMA-ra járok le)
Ja, hogy egy állat vagyok? Miért, régen szerinted ki nyert egy élet-halál harcot vagy párbajt? A jobb vívó? :) (pl Nadi ellenfele sem egy szép parádriposzt miatt adja fel, hanem mert meglátja Nadiban az állatot: http://kreativlelek52.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1182405) (persze néha valóban a jobb vívó nyert, de azért nagyon sok "jobb vívó" nagyon csúnyán meghalt valami részeg és/vagy paraszt kezétől,
van egy csomó történet erről a forrásokban, párbajleírásokban)
Ja, hogy nem szabad erősen? Akkor hol is van az esélykiegyenlítésem? :) Hol jön ki az az előnyöm, hogy egy rosszul struktúrált testvágás, vagy egy nem szívre menő szúrás valószínűleg nem fog megölni/megállítani, ellenben utána eláslak a homokba? (viszonylag sok dokumentált eset van ilyen párbaj ill csata közben történt "balesetekről")
Bocsi, tudom, ez durván hangzik, de igyekeztem érthetően vázolni, hogy ezzel a fajta versennyel, hozzáállással mi a baj, és hová vezet.
Én vívtam így, éveken át, bajtársakkal, barátokkal, mély tisztelet, és komoly felkészülés mellett. És bizony előfordult, hogy valakit elástak a homokba, mert arról szólt a játék, hogy a fürge legyen fürge, az erős meg erős.
(Fb-t tudok küldeni egy jó videót, ahol épp én nézem meg közelről a homokozót)
Mióta saját klubom van, azóta is előfordul, hogy kb így vívunk, csak már nem ásunk senkit olyan mélyre :)
De ezt nem akarod egy versenyen látni, mert annak vagy sírás a vége, vagy csak egy álszent duma, igazi harc és "esélykiegyenlítés" nélkül, ergo Mars továbbra is szomorú lesz :)
A buszon azon bambultam, hogy vajon miként reagálnék, ha nekem tenne fel valaki 30 ilyen kérdést. Első körben talán megvárnám, hogy válaszoljon a neki feltett kérdésekre, esetleg arra, hogy bemutatkozzon.
"csak lemennének valami rendes edzésre, ahol megtanítják őket rúgni"
Ezzel egyetértek, egy rendes küzdősport edzésen néhány hónap alatt megvan a technika és utána már a gyakorlón múlik, mennyi idő alatt fejleszti készséggé.
"
neadjisten némi kontroll (ne üssünk a földbe, vagy legalábbis járjon érte pontlevonás). Vagy ha gyengék vagyunk, tolhatjuk full erővel,
de az erőseknek nem szabad? :)"
ezt úgy mondják szerintem, hogy "vigyázunk a másikra". Edzésen ez egyszerűbb, versenyen nyilván nehezebb.
"És ott is van súlycsoport"
ez érdekes kérdés, mert a fegyvert elvileg pont azért találták fel, hogy kiegyenlítse az esélyeket. Ha súlycsoport szerint osztanád be a versenyzőket, nem pont ez veszne el?
Speciel ebben igaza van a srácoknak, tényleg elég gagyi minden szempontból,
bár a post eleve arról szól, hogy gagyi, és tud-e valaki segíteni nekik, hogy
ne legyen az, ami üdvözítő önkritikáról tanúskodik. (bár nagyságrendekkel jobb lenne, ha netes tanácsok helyett egyszerűen
csak lemennének valami rendes edzésre, ahol megtanítják őket rúgni)
Sch... versenyei alapvetően jó irányt mutatnak, csak sajnos egy semi/full contact bunyóhoz
nem ártana semi/full contact háttér is, mert sírás lesz a vége. Én ezzel foglalkozom jóideje,
és ezt próbálom tanítani a csapatomban, ezért kicsit érzékeny vagyok a témára. (magam is bunyózós-kardozós versenyt tervezek)
Meg kéne húzni egy minimum szintet, különös tekintettel a következő alapkészségekre:
-bekapott ütések erejének csökkentése, legördüléssel, egyéb technikákkal (különben csúnya agykárosodás, izomszakadás, stb lesz a vége)
-esések (az egyik versenyző simán levette tarkóval a földet, ahogy néztem)
-birkózás szempontjából biztonságos grip. Ha marokra fogod a kosaras go-now kardot, és lefegyverezlek, vagy megdoblak, törhet a csukló, szakadhatnak a szalagok, stb. Ha kardként fogod, akkor csak kifordul a kezedből.
-neadjisten némi kontroll (ne üssünk a földbe, vagy legalábbis járjon érte pontlevonás). Vagy ha gyengék vagyunk, tolhatjuk full erővel,
de az erőseknek nem szabad? :)
Ezek így mondjuk heti 1-2 edzésre és egy mellette otthon, tisztességesen gyakorló tanítványra levetítve 1-2 év munkáját igénylik, hogy
semi-ben lehessen tolni.
Viszonylag kevés olyan versenyt ismerek, ahol bunyó+dobások vannak, és bármilyen képesítés vagy kvalikáció nélküli
"hülye amatőr" indulhat. Az, hogy egy amatőr, bunyó és földrevitel szempontjában inkompetens hobbi-harcművész egyesületed versenyre alkalmasnak minősít,
nem ugyanaz, mint mikor a szakirányú végzettséggel rendelkező judo edződ teszi ugyanezt. Felnőtteknél általában 1. kyu után. És ott is van súlycsoport, talán nem véletlenül. Egy 60 kilós srácot simán összetörök, ha ráesek.
Légy üdvözölve a topikban. Egy titkos szavazáson valószínűleg te kapnád a Legjobban kérdező új nick megtisztelő címet.
Nagyon racionálisak és összeszedettek - mondhatnám szakmaiak - a kérdéseid, viszont eléggé kicsi annak az esélye, hogy részletes választ fogsz kapni mind a 30-ra :-))
DezsőKE csupán 9 kérdést tett fel, azok rögtön ad acta kerültek. (Legalábbis SoB ezt a kifejezést használta válaszában.) Persze nem teljesen világos, hogy tényleg annyira fontosak voltak, hogy egy titkos irattárba helyezték el őket, vagy valami más történt velük. ;-)
Ui.: Kíváncsian várom a folytatást, addig is elárulhatnál pár dolgot magadról:
- Sportolsz-e valamit?
- Van-e valami hm múltad? - Vívtál-e? - Hogyan találtál rá a topikra? - Miért kezdett el érdekelni a MSZVI? Konkrétan oly mértékben, hogy 30 kérdést tegyél fel?
Nem lett volna egyszerűbb elmenni egy MSZVI tagiskolába, és ott rákérdezni ezekre a dolgokra?
Nem kívánom újra éleszteni a vitát, d ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni ezért teszem fel őket. A megértéseteket előre is köszönöm.
Sziasztok Sob, Pille és a többiek!
Ahogy olvasom itt a fórumot felmerült bennem néhány kérdés.
Kezdésként le szeretném szögezni, hogy semmilyen előzetes információm nincs az iskolátokkal kapcsolatban, így kérem nézzétek el, ha túl triviális dologra kérdezek rá.
1; Tehát Ti a Magyar Szablyavívó Iskola képviselői, tanítványai, oktatói vagytok?
2; Az iskolát Máday Norbert kungfu mester, harcművész alapította?
3; Mikor?
4; Miért, milyen megfontolásból?
5; Ha jól értem Borsody stílusát -aki katona volt- viszitek tovább Pézsa Tibor olimpikon által. Ezek szerint akkor ti most katonai hagyományőrzőnek definiáljátok magatokat, sportvívónak, vagy harcművésznek?
Amennyiben harcművészetként fogjátok fel a dolgokat.
Azzal semmi baj nincs, ha nem akartok versenyezni, hiszen rengeteg olyan harcművészeti ág létezik, ami egészség megőrzéssel, spiritualitással, hagyományokkal foglalkozik. Nem pedig magával a konkrét "küzdelemmel".
Ebben az esetben viszont.
6; Miért hivatkoztok olyan sport vívókra, akiknek semmi köze nincs az iskolátokhoz. Hiszen egyrészt annak megalakulása előtt értek el eredményeket, másrészt ők versenysportolók miközben ti elismerten nem.
Ha nem sportvívók vagytok
7; Vannak e bejegyzett, igazolt sportolóitok, akik indulnak, illetve tervezik indulásukat modern kardversenyeken? Tudtommal már rendeznek "B" kategóriás versenyeket is kifejezetten amatőr vívók számára. Ezeken indultak e már tőletek? Tervezitek e az indulást?
8; Katonai hagyományőrzőként pontosan melyik korszakot kívánjátok megjeleníteni? A felsorolásotok igen csak nagy időszakot ölel fel, jócskán lehet válogatni.
9; Milyen kutatással foglalkoztok még? Életmód, viselet rekonstrukció?
10; Milyen szabályok szerint vívtok?
11; Edzéseiteken hogyan működik a "küzdelem"? Első vagy több vérig történő párbaj rekonstrukció? Amennyiben több vérig. Találatnál megálltok vagy folyamatos a küzdelem?
12; Harcszerű rendszerben vívtok? Meddig tart egy összecsapás? Mi alapján, mikor minősül harcképtelennek az egyik fél?
13; Nem láttam a sokat felemlegetett videót, így felkeltettétek a kíváncsiságomat. Pontosan mi a baj azzal a rúgással? Túl merev? Nem elég pontos? Nincs megfelelően kivitelezve, ügyetlen?
Sch.. tudtommal egy harcszerűrendszer kialakítására töregszik, mint a box. Amibe éppenséggel belefér és bele is illik a dulakodás, birkózás, ütés, rúgás, dobás, a másik kéz bármilyen használata. Főleg, ha az páncélozott.
14; Milyen felszerelésben gyakoroltok?
15; Használtok védőfelszerelést is?
16; Csak jelzitek a találatot vagy fullkontakt módon be is viszitek azt?
17; Az edzésekre mennyire jellemző a sérülés? Gondolok itt ficamra, törésre, zúzódásra, vágott sebekre.
18; Milyen eszközzel vívtok? Mik a paraméterei? Súly? Súlypont? Pengehosszúság, szélesség? Görbület?
19; Mi a véleményetek a fokéles technikákról? Mennyire jellemző a használata?
Kicsit más jellegű kérdések, de ezek is nagyon érdekelnek.
20; Hogyan épül fel az iskola?
21; Vannak vizsgák, számonkérések? Fokozatok?
Ha igen.
22; Mik ezek? Hány van?
23; Mi alapján lesz valaki edzés vezető nálatok? Hogyan válhat vívómesterré nálatok valaki?
24; Máday távol keleti harcművészetéről már sokat halottam, ismerőseim tanultak az iskolájában. Én először Fanka klipjében találkoztam vele, mint ahogy most van egy szablyás is. Mit lehet tudni Ő mióta, foglalkozik a vívással?
25;Milyen eredményei vannak? Hiszen egy olimpikon a Mestere.
26; Milyen szoros Pézsa Tiborral a kapcsolat? Ő "csak egy arc"? Vagy folyamatosan tart edzéseket is? Esetleg kitanította Mádayt és azóta visszavonult?
27; Ha jól érzem, ti igen csak hierarchikus rendszerben működtök. Ez esetben.
Az Iskola milyen szintű vezetőjének a tudtával és engedélyével folytatjátok az itteni diskurzust?
28; Olvassák ők is a beszélgetést, helyeslik az itt történteket?
29; Ennek fényében az Iskola egyetért veletek és képes azonosulni az általatok közvetített értékekkel?
30; Vagy nem ilyen szigorú a rendszer és edzésen kívül mindenki azt tesz amit szeretne és az nem tartozik senkire?