Keresés

Részletes keresés

Timmer László Creative Commons License 2024.11.24 -1 1 5690

Szomorú, de az van, hogy 2020-tól nem, hogy általános iskolában, de középiskolában sem tananyag az inerciarendszer definíciója. Még emelt szinten sem.

Nem tudom, a szokásos megfogalmazásokkal mi a bajod, de látom, nagyon szeretnéd valami bombasztikus leleplezésemet. Így ideírok néhányat:

1. Olyan vonatkoztatási rendszer. amelyben érvényes a tehetetlenség törvénye.

2. Olyan vonatkoztatási rendszer, amelyben érvényesek Newton törvényei.

Precízebben Elminster Aumar módra:

3. Olyan vonatkoztatási rendszer, amelyben érvényesek Newton dinamikai törvényei tehetetlenségi erők feltételezése nélkül.

(Bár elég Newton II. törvényének érvényessége.)

Hraskó féle megfogalmazás:

4. Olyan vonatkoztatási rendszer, amelyben a nyugvó izolált testeknek nyugalomban kell maradniuk, a giroszkóp tengelyének folyamatosan ugyanazon pontra kell mutatnia.

 

Az inerciarendszerekre a specrelben sokat hivatkozott vonatos példa:

Egyenletes sebességgel haladó vasúti kocsi ablakánál állunk, és követ ejtünk le a vasúti töltésre anélkül, hogy hajítanánk. Úgy látjuk (eltekintve a légellenállás hatásától), hogy a kő egyenes vonalban esik a pályatestre. Egy gyalogos, aki ezt a gyalogútról nézi, úgy látja, hogy a kő parabolaívben esik a földre.

 

Ez is halandzsa?

Előzmény: overdog (5669)
Timmer László Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5689

Nem arról volt szó (lsd. 5657. hsz.) Muszáj 2 rendszer a szimmetriához és, hogy össze lehessen hasonlítani az egymáshoz képest mozgó inerciarendszerekben eltelt időtartamokat.

Előzmény: pk1 (5668)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -1 0 5688

Egyébként a Viki is sok butaságot ír. 

De ezt csak az veszi észre, aki nem elfogult, és jól ismeri a témát. 

Előzmény: gyongyom bokretam (5686)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -1 0 5687

Figyelmesebben kellene olvasnod. 

Előzmény: gyongyom bokretam (5686)
gyongyom bokretam Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5686

 Amit most irtam azt a Vikin olvastam.

Előzmény: destrukt (5685)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -2 0 5685

Ne keseredj el. Te legalább magadtól beszélsz butaságot, ők pedig azért mert, vakon elhitték azt amit beléjük tápláltak. 

Előzmény: gyongyom bokretam (5681)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -2 0 5684

Te sem értesz semmit az egészből, mégis itt okoskodsz. 

Előzmény: overdog (5679)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -2 0 5683

"Szép-új információs világunkban az is egy fontos készség, hogy az ember képes legyen a helyes ismeretekre rábukkanni internetes kereséssel, és képes legyen a hamis hazug szemeteket kiszűrni."

 

Ez akár igaz is lehetne. Csak az a baj vele, hogy nektek csakis az a helyes ismeret, ami egyezik a relativitáselmélettel, minden más hamis és hazug. 

Mert a vakhit miatt csőlátásotok van.  

Előzmény: Elminster Aumar (5675)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -2 0 5682

Úgy látom, te sem vagy okosabb Gyöngyömnél.

 

"vonatkoztatási rendszer" a laborhelyiség három egymásra merőleges fala..."

 

Baromság. Amiről te beszélsz, az a koordinátarendszer. 

Vonatkoztatási rendszer (vagy vonatkoztató test) bármely test lehet, amelyhez képest a mozgást vizsgáljuk. 

 

 

"Ezzel szemben "inerciarendszer" az a vonatkoztatási rendszer (a sok közül!) amelyikben érvényesek Newton dinamikai törvényei..."

 

Ez is baromság. Mert hol érvényesek Newton törvényei? Csakis "inerciarendszer"-ben. Vagyis ezzel a definícióval lófütyit sem érsz. Saját magával definiáltad a nem létező inerciarendszert. 

 

 

 

 

 

Előzmény: Elminster Aumar (5673)
gyongyom bokretam Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5681

Nem utánoztam senkit. Ez csak úgy jött.

Előzmény: Construkt (5680)
Construkt Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5680

De folyvást utánozni próbálsz valamit. Most például azt, hogy "utánanézel a Winkin". Direkt idéztem is ezt a mondatod, hogy értsed, miről szól az allegóriám.

Előzmény: gyongyom bokretam (5678)
overdog Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5679

Figyelj ... abszolút de semmit sem értesz ezekből a dolgokból.

 

Lehetne jellemezni téged ennek kapcsán, de minek ?

Előzmény: gyongyom bokretam (5677)
gyongyom bokretam Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5678

 Meg  sem próbálom utánozni.

Előzmény: Construkt (5676)
gyongyom bokretam Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5677

Jol van na . Az inercia rendszer egy egyenletes mozgást végző rendszer, vagy nem mozog hanem álló rendszer. A vonatkoztatási rendszer pedig egy gyorsuló rendszer.

Előzmény: Construkt (5676)
Construkt Creative Commons License 2024.11.24 -1 1 5676

"Én megnéztem az interneten."

 Tudod olyan vagy te itt, mint egy partra vetet szegény halacska, aki látja, hogy körülötte milyen könnyedén szippant mindenki a levegőből, ám hiába is próbálja ezt utánozni, az ő szervezete teljesen alkalmatlan rá.

Előzmény: gyongyom bokretam (5674)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.11.24 0 2 5675

"Én megnéztem az interneten. Azt olvastam, hogy az inercia rendszer az egymáshoz képest egyenletes mozgás , a vonatkoztatási rendszer az egymáshoz képest gyorsuló mozgás."

 

Nem tudom, hogy hol nézted ezt a hülyeséget, de a továbbiakban kerüld el messze.

 

Szép-új információs világunkban az is egy fontos készség, hogy az ember képes legyen a helyes ismeretekre rábukkanni internetes kereséssel, és képes legyen a hamis hazug szemeteket kiszűrni.

Előzmény: gyongyom bokretam (5674)
gyongyom bokretam Creative Commons License 2024.11.24 -1 0 5674

 Én megnéztem az interneten. Azt olvastam, hogy az inercia rendszer az egymáshoz képest egyenletes mozgás , a vonatkoztatási rendszer az egymáshoz képest gyorsuló mozgás. Mi az hogy nincs köze a relativitás elmélethez. A reletivitás elméletről szóló könyvek ezekkel kezdődnek. Arról van szó, hogy mi mihez képest mi milyen sebességgel megy.

Előzmény: Elminster Aumar (5673)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.11.24 0 3 5673

"Ha nincs inercia rendszer , vagy vonatkoztatási rendszer,"

 

Gondoltam szólok, mielőtt jobban belelovalnád magadat az eszement hülyeségbe, hogy az "inerciarendszer" nem azonos a "vonatkoztatási rendszerrel". Ez két különböző dolog.

 

A "vonatkoztatási rendszer" az a FIZIKAI OBJEKTUMOKBÓL összeállított fizikailag létező konstrukció, amihez hozzámérjük a világ dolgait. Például "vonatkoztatási rendszer" a laborhelyiség három egymásra merőleges fala meg a bal csuklómon lévő karóra. Ehhez hozzámérhetek bármit ebben a búvalb@szott realitásban.

 

Ezzel szemben "inerciarendszer" az a vonatkoztatási rendszer (a sok közül!) amelyikben érvényesek Newton dinamikai törvényei, mindenféle virtuális tehetetlenségi erők feltételezésének szüksége nélkül.

 

 

"Én úgy gondoltam, ezek a fogalmak összefüggenek."

 

Rosszul gondoltad.

De ezt már régóta tudjuk rólad.

Előzmény: gyongyom bokretam (5672)
gyongyom bokretam Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5672

 Ha nincs inercia rendszer , vagy vonatkoztatási rendszer, akkor hol van a Relativitás elmélet. Én úgy gondoltam, ezek a fogalmak összefüggenek.

Előzmény: destrukt (5670)
overdog Creative Commons License 2024.11.24 0 1 5671

és ezzel mi a bajod te szerencsétlen ?

Előzmény: destrukt (5670)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5670

"inerciarendszer definíciója"

 

Einstein: "Nem ismerünk olyan szabályt, amellyel inerciarendszert találhatnánk."

Előzmény: overdog (5669)
overdog Creative Commons License 2024.11.24 0 0 5669

Nem jött válasz tőled halandzsafizikus:

 

- az inerciarendszer definíciója még mindig nincs meg ? Általános iskolai anyag.

 

- olvastad is a Hraskó könyvet, aminek a fejezetére azt mondtad, hogy "nem arról szól" ?

Előzmény: Timmer László (5664)
pk1 Creative Commons License 2024.11.24 0 1 5668

"Mikor mindkettő odaért az eredeti gondolatkísérlet kiindulási helyére"

 

Nem arról volt szó, hogy vagy A-hoz, vagy B-hez rögzített rendszert használunk? Tehát csak az egyik mozog, a másik eleve ott van, odaérésről nála nem beszélhetünk.

Előzmény: Timmer László (5665)
destrukt Creative Commons License 2024.11.24 -2 0 5667

"Nem áltudomány csak kevesen értik meg  a lényegét..."

 

Akik megértették a lényegét, azok már tudják, hogy áltudomány. 

Előzmény: probaképes (5666)
probaképes Creative Commons License 2024.11.24 -1 1 5666

Nem áltudomány csak kevesen értik meg  a lényegét, az elektronok hullámainak az  összefonódását és annak gyakorlati következményeit

Ha valakivel pl vannak közös elektronjaid fotonjaid, mert sokáig együtt voltatok valamikor

akkor megérzed ha az elektronjaitok megszűnnek létezni - hogy fogalmazzam meg

 

a gyakorlai hasznát meg sokan nem képesek megérteni - nekik aztán próbálhatod elmagyarázni - hasztalan

Timmer László Creative Commons License 2024.11.24 -2 1 5665

Igazad van, valóban pongyolán fogalmaztam. A „látja” helyett helyesen: „tudja”. Mert ha az egyik azt látja, hogy a másik d/(c+2v) idővel később indult, akkor tudja, hogy egyszerre indultak.

Erről meggyőződhetünk abból is, ha a gondolatkísérletet visszafelé játszuk le. Ekkor A és B indulása kétséget kizáróan egyhelyű és egyidejű esemény. Mikor mindkettő odaért az eredeti gondolatkísérlet kiindulási helyére, lefényképezik óráikon az eltelt időt. Azt állítom, hogy a szimmetriából következően az a specrel szerint is egyenlő lesz. Tehát nem érzékelnek „idő relativitást”. qed…

Előzmény: pk1 (5658)
Timmer László Creative Commons License 2024.11.24 -1 0 5664

Az inerciarendszerekre a specrelben sokat hivatkozott vonatos példa:

 

Egyenletes sebességgel haladó vasúti kocsi ablakánál állunk, és követ ejtünk le a vasúti töltésre anélkül, hogy hajítanánk. Úgy látjuk (eltekintve a légellenállás hatásától), hogy a kő egyenes vonalban esik a pályatestre. Egy gyalogos, aki ezt a gyalogútról nézi, úgy látja, hogy a kő parabolaívben esik a földre.

 

Ez is halandzsa?

Előzmény: overdog (5661)
pk1 Creative Commons License 2024.11.23 -1 1 5663

Csak a számítás lesz bonyibb, nem az elvek.

Előzmény: emp (5662)
emp Creative Commons License 2024.11.23 -1 0 5662

a száguldó vonaton földobott labada is ugyanoda zuhan vissza, pedig kívülről nézve parabolát ír le, hogy ezt megtehesse.

 

ne bonyolítsd már forgó mozgással!

:)

Előzmény: pk1 (5651)
overdog Creative Commons License 2024.11.23 0 1 5661

Várom a kritikádat.

 

Ha megengeded, akkor én is kritizálok: elegánsan bedobtál egy könyvcímet, a profik lazaságával megállapítva, hogy "abban nem arról van szó".

 

Inkább olvasd is el, amire hivatkozol- "Az egyidejűség relativitása". Bele sem néztél, soha nem is találkoztál még vele.

 

Ja, az inerciarendszer definíciója még mindig nincs meg ? Általános iskolai anyag, halandzsafizikus.

Előzmény: Timmer László (5657)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!