Óh, igen. Ezzel a misztifikált vággyal külön érdemes foglalkozni. Mennyi lehetne az éves építőkapacitás?
Wikipedia szerint (mint tudjuk kvázi hivatalos forrás) ez a jelen állapot.
Megjegyzés: nem ismert okokból az 2000 előtti építéseket nem tüntették fel évenként.
A pontosság érdekében: a tervből csak akkor lesz tény, ha nem ismétlődik meg például az M4 Üllő-Albertirsa szakasz esete, amit 2019 vége helyett 2020 februárban adtak át.
Feltételezve, hogy nem lesz késlekedés, akkor a 2020. évben 171 km-t adhatnak át,
de 30 km 2019-ről "átcsúszott". (Valós épült szakaszok: 2019 106 km, 2020 141 km)
A korábbi évtizedekben elsősorban autópályák épültek, az elmúlt 4-5 évben főleg autóutak.
Építéstechnológiai időigényben nincs jelentős különbség, mostmár költségben sem.
Többször tárgyaltuk, hogy a kormányváltások utáni években átadott szakaszok hogyan értelmezhetőek (n+1, vagy n+2)
Részemről n+1.
2011-2020 építési teljesítménye: 450 km, ezen belül 2011-2015: 126 km és 2016-2020: 324 km
Ténylegesen 45 km/év volt, de mostmár 150 km/év is lehetne.
Csak jelzem, hogy a V4-ek másik három tagállamánál a tervekkel való ez a fajta barkácsolás (jobb esetben „csak” propaganda-keltés) elképzelhetetlen. Évek óta kőbe vésett elképzeléseik vannak, amelyek nem, hogy miniszter- és államtitkár-, hanem párt/kormányváltásokat „élnek túl”. (Más kérdés, de ettől külön kezelendő, a jelenlegi cseh és szlovák tempó…).
Továbbá:„[2025-re…] A magyarországi sztrádák teljes hossza a jelenlegi 1500 kilométerről jócskán 2000 kilométer fölé nő - tájékoztatott.”
A magyarországi „sztrádák” – pontosabban gyorsforgalmi utak – teljes hossza az M25 átadását követően 1645 km – ezen a poszton legalább hozzávetőlegesen illene tudni (1500 km 2018-ban volt). 2025-re ez a hossz „jócskán” bizonyosan nem fog 2000 km fölé nőni [a mai naptól a 2022 végéig fixálható átadások körülbelüli hossza 230-240 km (benne 30 km félpálya), minden további terv pedig igencsak homályos, jobb esetben "mindössze" előkészítetlen].
Nalam az altalad megadott alternativa max Mezokovesd belvarosi desztinacioval mukodne, minden mas Egertol keletebbi utazasi celpont eseten a gyorsforgalmi utat valasztanam.
Elkepzelheto hogy ez terkepen egy ertelmes megoldasnak tunhet, de a valosagban ilyen iranyu utazasok eseten meg mindig inkabb a fuzesabonyi felhajtot hasznalnam a lehetetlen vonalvezetesu mezokovesdi utvonal helyett (ha sokallnam a M25-M3 kerulot...)
Igazából egy bizonyos mennyiségű forgalom alatt mindenhol ezt kéne. Annak ugye három nagy hátránya van: építkezés közbeni korlátozások, kötelező szervízutak, illetve baleset esetén a terelés nehézsége.
Az M60 folytatásának mindjárt több értelme lenne így, igaz ehhez az M67 is kell.
Azonban az m60-nyugat nyomvonalán finomítani kellene, hogy "megérje" a vasúttól északra élő 100.000 pécsinek is ráhajtani. A tervek szerint Pellérdtől délre folytatódna, így azonban a pécsiek többségének messze délen lenne az első felhajtó nyugat felé. Ráadásul az oda vezető út sem gördülékeny...
Látva a 6ost, a Pécs-Szigetvár távot a két városhatár között szerintem manapság is sokan 15-16 perc környékén letudják. Őket pedig csak úgy lehet a pályára terelni, ha az közvetlenül Pécs nyugati szélétől indul és nem kell dél felé városi utakon tekeregni. Szvsz többen választanák a jövőbeli M60-nyugatot ha az Pellérdtől északra minél jobban megközelíteni a 6-ost.
Látni a déli részt is, Balatonszentgyörgyről levezet Kaposvárra, onnan Pécsre a gyorsforgalmi út, majd ott az M60-as. Lényegében az M9-es nem lesz, hanem ehelyett szerintem teljesen érthetően lesz ez a több útból összerakott gyorsforgalmi út. Ami hiányzik továbbra is, hogy Mohácstól az M60 az M43-ba legyen átkötve.
Igen a térképen a főutak, még ha 2*2 sávosak is, nem szerepelnek, lásd M30 Miskolc elkerülő sincs rajta.
Amúgy kíváncsi lennék, ha az M30-as kész lesz Tornyosnémetiig, akkor mi lesz az ingyenes Miskolci elkerülővel, marad főút, vagy autóútnak áttáblázzák, és fizetős lesz.
Szerintem nem az a lenyeg, hogy a megyeszekhelyek be legyenek kotve, hanem h minnel kevesebben haljanak meg az ilyen horror utakon, mint a 4-es. Ez igy fel munka.
Én nem sajnalok semmit az egriektol, de a szememben az M25 egy nice to have kategoria. Fontosabb is lett volna. Peldaul az M0 tehermentesitese, M4 megepitese vegig es talan utana johetne az M25 es tarsai. Oke, hogy ezek is mar tervezesi meg epitesi fazisban vannak, de kesz vannak? Nincsenek. Kesz lesznek 5 even belul? Nem.
A részletes portré kissé szubjektívre sikeredett, de van ok a boldogságra.
Előrebocsájtom: Eger az egyik kedvenc városom, és nem az egriek jogos öröme az észrevételem tárgya!
Hanem maga az M25 autóút. (és a cikk furcsaságai)
Már a cím is fellengzős:
„A legmagasabb színvonalú munka készülhetett el” – nem tették hozzá, hogy autóút épült - autópályánál is drágábban.
Egy sort nem írtak arról a bruttó 70,7 milliárd Forintról, amennyiből a 3 szakaszon 19 km 2x2 sáv megépült.
Ha az lehet magyarázat, hogy a riportalany
"... Nagy Róbert Attila egri, a beruházás különösen közel áll a szívéhez . „Tősgyökeres egriként szívügyem volt ez a projekt és elkészülésének összes mozzanatán rajta tartottam a szemem.
Szerencsésnek érzem magam és külön büszkeséggel tölt el, hogy jelen lehettem az M25-ös alapkőletételénél és most majd az átadásánál is."
Hűha! Ez most komoly?
Inkább nézzük át a műtárgyakat.
A nyomvonal rendben van, ha már a területszerzés furcsaságain túljutott.
A csomópontok már kritikusabbak. (Forgalmi adatok összes/teher, valamint lakosságszám fő)
Az M3-M25 új trombita csomópontja: "a fővároshoz 6 kilométerrel közelebb csatlakozik rá az autópályára: a forgalom nagyobb része ebbe az irányba halad."
Ez nem vitás, sőt a 9 perces menetidő csökkenés sem. Az már kérdéses, hogy mennyivel több a nyugati forgalom, mint a keleti irányú.
Ha ez a forgalmi trend, úgy nem világos, miért lett még 2 derékszögű trombita csomópont? (Maklártól és Andornaktályától is délre)
Eltérő okokból, de mindkettő pénzfaló "megoldás" lett.
A feltűnően gáláns csomópontsűrűség lehetne minta olyan gyorsforgalmi utakon is, ahol 13-18 km távolság van két csomópont között.
Az M25-nél sikerült 2,8 és 3,7 km-re is kiosztani az "áldást". Ezért a legmagasabb színvonalú?
1. Andornaktálya elkerülője nagy felháborodást keltett a lakosok részéről. Nem csak hosszabb ez a kígyóvonal, hanem érthetetlenül közel vitték a lakóházakhoz is.
Az első terveken még volt racionálisabb nyomvonalváltozat (ami olcsóbb is lehetett volna)
5,3 milliárd forintból csak kelet felé van kapaszkodósáv, Mezőkövesd felől nincs, pedig jól látható a forgalom nagysága.
Az Egerből kivezető 2x2 szakasz és ez az elkerülő összesen 25 milliárd Ft-ba került! (0,7+3,7 km 2x1 sáv és +3,7 km 2x2 sáv) egyesítve 6 km 2x2 sáv, fajlagosan 4,1 milliárd Ft/km
Elég hosszú lesz az észrevétel, ezért most itt short break
az összesen 4400 milliárd forintot megmozgató Modern Városok Program a tervek szerint végig fog futni, 2021-ben mintegy 270 milliárd forint felhasználásával.