Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
Ezekről még nagyanyám káposztás rétese jutott eszembe, amit nagyon szerettem. Édes és sós rétesek között volt káposztás is, ami sós-borsos. Amilyen forrón, ropogósan előkerült a sütőből. Szívesen írnék kemencét, de nem volt.
Másik kedvenc rétesem a meggyes-mákos. Volt még krumplis rétes is, ami kicsit édeskés, és tojássárgájával fogta össze a tölteléket. Volt még almás, diós-almás, túrós; ezek kevésbé érdekeltek.
Ahogy ezeket írom, megjelenik előttem a kis kert asztallal, kerekes kút, mellette a pincelejáró. Nem a ház alatt volt a pince, hanem a kertben, zöldséges pince.
Alapból 3 bajom van vele, egyik hogy sima 'kalácsos' kelt tészta, másik hogy édes káposztából van, harmadik hogy egy nagy kupacban van benne a töltelék.
Nyammogós. Nem finom.
Ellenben, ha szabad javasolnom, öreg nénének is: létezik valami hasonló, ami teljesen más. :))
A savanyú káposztás dübbencs.
Ez krumplis kelt tészta. "Krumplis kőttes". Sok krumpli, liszt amennyit felvesz, de élesztős.
Kinyújtják, szeletelik, rákenik a tölteléket, ami zsírban pirított savanyú káposzta, egyesével tekerik fel, tehát nem egy kupac káposzta, és sütőbe vele. A töltelék fel sem tűnik, csak valami nagyon finom savanyú káposztás krumplis sós sült tésztát kapsz. Akár még tartalmas leves mellé is rá lehet harapni, amihez illik a sav.káp.
Hú, de régen csináltam, ha jön az idei savanyú káposzta, sütők egy adagot.
(dübbencs néven kaprosat találtok a neten, hajdúsági étel, az is finom, de Debrecenben mi a savanyú káposztásat csináltuk többször)
gyerekkoromban ki nem allhattam a kaposztat. ma mar nagyon szeretem. en a tesztaba kevert verziot ennem szivesebben. bekes megyeben sok szlovak telepules van, igy szarvas is ilyen. ott a napkoziben volt sokszor szlovak eredetu etel. ilyen volt a kapusztnyik is. nagyon nem szerettem, mindig csak a szegelyet ragtam le, ahol meg nem volt toltelek.
Íz emlék. Káposztás lángos, káposztás palacsinta, a tésztába keverve a fűszeresen lesült káposzta, amilyen a káposztástésztára is szokott kerülni. Nagyon szerettem ezeket. Érdemes volt miatta meg is tanulnom. Még 8 éves kor előtt lehettem. Az emlékekhez a környezet megjelenik; az még az első lakás volt, ahol 8 éves koromig laktunk.
Gázt nálunk a 80-as években vezették be, de addig is gáztűzhelyünk volt (palackos), anyámék 59-ben építették a házat. Egész kicsi koromból emlékszem egy ún. teatűzhelyre, ami igazából a konyha fűtését volt hivatott ellátni, de lehetett rajta főzni is egy platnin. Almát szoktunk rajta sütni 😊 Ezt aztán felváltotta egy olajkályha. A gáz bevezetése után az öreg gáztűzhely a zárt verandára került, a sütőjét továbbra is használtuk, mert a remekbeszabott Karancsnak katasztrófa volt a sütője.
Nekem már mindig kombi tűzhelyem volt, gáz főzőlappal, elektromos sütővel. Itt a konyhában nincs gáz, indukciós főzőlapom van.
Gödöllőn az '50-es években nemhogy gáz, de még vezetékes ivóvíz sem volt minden házban,
a csatornázásról nem is szólva. Viszont volt jó kútvíz.
(Szüleink '46-ban költöztek ki a Rádai utcai összkomfortból, mert a két gyerkőc az óvóhelyen tüdőbeszűrődést(?) kapott, és az orvos jó vidéki levegőt javasolt.)
azt tudom, hogy az öntvény vasból sokáig tartó hő hatásra kiég az ötvöző szén, de hogy így a felületen keresztül mit ért a rákent grafit, azt nem tudom. x fok fölé kell hevíteni, hogy értelmet nyerjen, (talán vörös izzás közelébe)
Volt egy barátom, aki játszott ilyenekkel. Késeket meg különféle célra való dolgokat készített fémekből. Magyarázta anno, hogy kell kilágyítani, visszakeményíteni, de már nincs meg pontosan.
Ebben más a főváros, a mi konyhánkban (és összes rokonunkéban) gáztűzhely volt nemhogy az én gyerekkoromban, de már a világháború előtt is. A szobában cserépkályha fatüzeléssel és a 60-as években még jégtömbös hűtőszekrényünk volt, nem elektromos, szóval megvoltak a határai a modernségnek :) de a tűzhely az gáz volt. Sőt elektromos kenyérpirtónk is elég hamar lett, 1970-ben szerintem már megvolt. (Évekkel hamarabb, mint a fridzsider.)
Gyerekkoromban a családban mindenkinél ilyesmi sparheit volt. Pici koromban nem is volt más fűtés, raktuk egész nap. Éjszakára nyitva hagytuk a szoba ajtaját, beengedtük a maradék meleget. 8 éves koromig ez volt. Akkor költöztünk egy nagyobb házba, ahol volt cserépkalyha is. A konyhában ott is ilyen volt. Egy ezüstszínű cső ment körbe a szélén. Nem tudom minek hívják, érintésvédelem. Emlékszem valami ilyen fekete kencére is. A tetején a kis karikákkal lehetett szabályozni a főzéshez a meleget, vagy palacsintasütésnél. Mennyire hűztuk szélére a fazekat, az volt a hőszabályozás. Kenyeret is pirítottunk mi is a tetején. Kacsazsírral szerettem. A sütőbe bedobtunk pár krumplit, héjában sülni. Sós, fehér, fagyasztott szalonnával.. hmm...
Már csak az a kérdés, hogy ez ugyanaz-e, amire anyám ráolvasztotta a műanyag tálat. Ami lecsorgott az aljáig. Mintha ott lenne a lenyomata. :) Jaj, pontosan látszik a rács billegése, annak idején bosszantott. :)
Ha már pirítós: 2000-ig gáztűzhelyünk volt, (az '50-es évek közepéig petrofor, ha tudja még vki, hogy mi az). Na most a gázlángra kellett tenni egy négyszögletes, alul perforált, felül sűrűn rácsos lemezt,
(rács=grill) azon tökéletes pirítóst lehetett készíteni. A nyelét kapásból leoperáltam, mert rossz volt a súlyeloszlása. A modern infra kenyérpirítókban készültnek más az íze.
Mostanság odáig merészkedek, hogy szakácsfáklyával barnítom a kenyeret, csak a néhai illúzió kedvéért. :)
Ez a szendvics sütő nekem is megvolt, ugyanennyi idős. Ipari mennyiségű gombás vagy csak egyszerű tejfölös pirítós készült benne. Ott volt mellettem munka közben otthon, egyik oldalon ez a sütő, másik oldalon a hamutartó, sok éjszaka elment így. :) Azután egyszer anyám rápakolt egy műanyag tálat, amikor még meleg volt a fém. Utána egy darabig csak kültéren lehetett használni, de leginkább úgy se. Évtizedekkel később sikerült a félredobott tárgyat úgy megtisztítani, hogy használni lehessen. Amikor még csak üdülni jártam a Mátrába, üdülőben volt használva. Végül valahol elmaradt... :(
A csirkesütőt apósomnál láttam először. Annyira tetszett nekem, hogy kaptunk az öregtől egyet, igaz már újabb gyártmányt, amikor összeköltöztünk a feleségemmel. Valahol a garázsban még megvan. Abban sült a hurka, kolbász, tarjaszelet, csirkecomb is. Az öreg hegesztett nekünk egy tartóvas kombinációt, amivel akár falra lehetett szerelni, kis lakásban. Úgy is volt, nagyon ki volt találva a szerkezet, nem csak a sütőt tartotta, hanem egyéb eszközöket is, húslapátot, húsvillát, ... A tartó is megvan.
Viszont az öregé, a régi is megvan, elkövetkező hónapokban fogjuk eladni az öreg régi házát, még ott van az eredeti. Meg kell tisztogatni, a forgató motor már nem megy, de megvan a gép.
Pirítósnak jobb volt ez a csirkesütő, mert több fért bele.
