Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
HP elgondolkodhatott volna, hogy ha tényleg a többség utálná a liba- és kacsamájat, a tenger gyümölcseit, velőt stb. -- akkor miért annyi az áruk, amennyi? Amúgy a lista közel áll a kedvenc ételeim listájához 🙂 csak a kelbimbót utálom belőle tényleg.
Gyerekkoromban a sóska volt az egyetlen étel amit nagyon nem szerettem :) Szerencsére nem erőltették rám, aztán később, ha nem is lett a kedvencem, megbarátkoztam vele. Répa, salátafőzelék nálunk nem volt, a salátát forrázva sem szerettük (ez nekem abszolút értelmezhetetlen, a lényegét kiherélni egy friss, vitamindús zöldnek, miért??), répát egyszer ettem az egyébként kiválóan főző pótnagyimnál, nem ízlett :)
Attól hogy ki mit szeret, nem hiszem, hogy ne lenne normális. Lányom sincs oda a főzelékekért, egyszerűen nem szereti a főtt zöldségek állagát. Nyersen ropogtatja a répát, karalábét, de főve nem eszi meg. Krémlevesnek szintén mehet, nem az ízük, az állaguk nem tetszik neki. Hüvelyesek, spenót bejön neki is.
Emlékezetem szerint semmilyen főzeléket nem szerettem, de többnyire megettem. Kivéve a sóskát és a saláta főzeléket meg a répát. A többi olyan ímmel-ámmal elment. Magamnak igen ritkán csinálok főzeléket, ha mégis valami ilyen kívánság felmerül, akkor csak vajon párolom és fűszerezem, aztán kész. A szárazak azok mások, azokat szeretem és télen csinálom is. Főleg babot és lencsét. Tudom nem vagyok normális.:-)
Amúgy az jutott eszembe, hogy akiktől ezek a kinyilatkoztatások erednek, nagy valószínűséggel csak menzán kóstolták ezeket az ételeket, így már mindent értek. Gyerekkoromban nagyon gyenge menzákon ettem, azon élményeim alapján nekem is fúj lenne mind. Szerencsére Anyu jól, változatosan főzött :)
Pacal kivételével mindegyik. Pacalt is megfőzöm férjnek időnként, ilyenkor meg is szoktam kóstolni, és mindig megállapítom, hogy még mindig nem szeretem :)
(És igen, engem is fel tud bosszantani, ha valaki a saját ízlését tényként nyilatkoztatja ki. Sosem mondtam - egyébként jól elkészített - ételre, hogy rossz, ehetetlen. Nekem nem ízlik, én nem szeretem, szerintem fura, nekem nem finom.)
Ha már ide térültem az emlékekhez, elmesélem azt is, milyen nosztalgikusak számomra VT tányéros fotói. Nagymamámnak volt ilyen tányérkészlete. És zsolnai nefelejcses hasas bögrék. Képes voltam emiatt régiségből venni bögrét. Megnéztem nemrég az árakat, ma már 10e/db. Volt Révai lexikonuk is. Nem kivagyiságból.
Egyszerű munkásházaspár volt, szobakonyhás kis házban; kis kerti gazdaságuk nem volt még 1 hektár sem. Volt mindig csirke és malacok.
Volt nyárikonyha, a ház mellé toldva. Ha nem kellett már fűteni, ott zajlott minden.
Ilyenkor mindig elfacsarodik a szivem. Vajon hány ilyen jól felép0tett virágzó céget tettek tönkre 1947 -ben, majd a maradékot 49-en?:-(((
Egyébként sok csokit kaptam a szegedi Stühmertől. A lakásunkból rá láttunk. 45 után ott volt először espresso gép, anyám mikor lement vásárolni, mindig beugrott inni egy kávét. Na és feledhetetlen számomra a hatalma mikulás, talán 1942-ből, amit vagy két hétig nézegettem a kirakatban. Majd Mikulás napján sétálni kellett menni és már nem volt a kirakatban a Mikulás. Mikor haza értem a szobám ablakában volt, mert pont akkor volt ott, mikor nem voltam otthon. És akkor még mindezt el is hittem.:-)))
