Na én inkább úgy képzelem el hogy ott sütögetném a disznót a fa alatt :) Amúgy 15 éves koromba igen komoly találkozásom volt egy vadkannal kb 10 méterre jött ki egy bokorból előttem, szó szerint földbegyökerezett a lábam pár percig szemeztünk aztán odébb ált nagy szerencsémre.
Egy nagyvadas területen tényleg bajba kerülhet a fotós. Nekem az évek alatt azért már előfordult egy-egy kellemetlen "élményem", persze leginkább a vaddisznóval, de szarvassal is. Amikor egy határon belül van a vad(annyira közel kerül), akkor már nem a fotózásra figyelek, hanem arra, hogy most mitévő legyek. Az aztán egy furcsa helyzet. Mindennél jobban szeretem a közelség határait feszegetni, de van egy pont.
A szorult helyzetben vagy a malacait védő koca, ha nem tudja biztonságba terelni az övéit, igen agresszív tud lenni, ilyenkor egyértelműen neked megy. A szarvasbika bőgéskor az éppen akkori túlfűtött állapota szerint, szintén veszélyes lehet. Pont az idén jártam így, írtam is róla. Amikor megmozdultam és kézfelemeléssel felfedtem magam, még akkor is hezitált egy kicsit és egyértelműen látszott, hogy nem fél. Pár métert hátrébb ment, majd megfordult és nézett. Rá is szóltam: héé, na most már elég lesz! Látni kellett volna, hogy ment el. Nyugodtan, pedig futva jött. És akkor jön az aranysakál, igaz az is, hogy én hívtam, hát mi a bajom vele? Az, hogy ismét kellemetlenül éreztem magam - emlékszem és bevallom libabőrös lettem. Szintén meg kellett mozdulnom, mert átlépett egy vonalat. A fotók időben meglettek, utoljára maradt ez a portré. Ideges voltam, ő persze megugrott.
Jobb lesz a spray, persze azért inkább a kóbor ebek ellen, a közelharctól pedig félek, még valami baja lesz a gépnek. ;)
Igen régi változat csak jövő hét végén jutok hozzá. :) Ma majdnem vettem egy Nikkor 300 2.8 is sajna nem akarta foxpost küldeni ezért rácsapott más valaki. Azért ez jobb lett volna :)
Nekem volt ilyen telém. Sajnos akkoriban gyorsan adtam vettem a dolgokat. Nehéznek talaltam ezért eladtam. Márpedig 300 mm-es f2.8-as objektiv pihe könnyüben sohase volt.
Abban az esetben, ha cserkelek, akkor legtöbbször csak akadályoz. Egészen más a helyzet, ha az ember meghúzódik valahol és beálcázza magát, vagy csak úgy leül egy fa tövébe, esetleg fekve várja a vadat. A sátorban egyenesen kötelező és nagy segítség ilyenkor bármelyik, de szerintem az állvány az igazi minden esetben. Séta közben még a monopod beállítására sincs sokszor idő, nem beszélve az ezzel járó mozgással. Persze, egy picit gyorsabb. De sose jó elsőre, a madár vagy a vad -miért is ne -elmozdul, ismét lehet csavargatni a lábakat, vagy áthelyezni bármelyiket susnyáson, ágakon, köveken, puha homokon. Mennyire macerás már megtalálni velük a tutit. A következő pillanatban meg lehet újrakezdeni az átállítást, csavargatást esetleg a hangos patentolást. Nekem cserkelve nem vált be, egyéb esetben ki nem hagyom és már veszem is le a derekamról(az állványt). A hátamon egy székhátizsák, az oldalamon a gép, a derékszíjon pedig az állvány lóg. A lábamra rögzítve a tok, benne a medveriasztó.
