Tisztelt átvert2023! Nagy Gergellel illetve a TheGroupOne Zrt-vel szemben Szegeden a Csongrád Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályán foglalkoznak. Az ügy száma: 431/2023 bü. az előadó Siposné Hunya Mónika r. őrnagy a telefonszámot megtalálod a NET-en.
Hello, előzetes félébe került, azért nem reagál telefonokra. (az ellene beindult folyamatok miatt elő vizsgálati fogdába került ahogy értelmeztem) A feljelentéseket kezelő szervek biztos többet tudnak erről. 1-1 emberként tényleg nem sok értelme van így lógni a levegőben lehet érdemes lenne csatlakozni a már megtett feljelentők körébe. (A fórumon és facebook csoportokban is volt ilyenekről szó)
A Protection Plus Security Kft. ügyvezetője vagyok.
Csapatunk hosszas felderítő munkája után, a meglátásaink szerint a közeljövőben jelentős eredményeket érhetünk el, vagy legalább hangot tudunk adni a "Lakásmaffia" ügynek, továbbá visszafordíthatatlan hatósági folyamatokat fogunk elindítani Nagy Gergellyel szemben.
Jelen helyzetben Nagy Gergely részéről többnyire ígéretek érkeznek a károsultak felé, mind telefonon és akár személyesen is, illetve jelenleg is belföldön folytatja tovább a "megszokott" csalási tevékenységeit, vagy legalábbis korábbi megbízóit és leendő áldozatait ugyanúgy kétes ajánlatokkal bombázza. Persze azt is meg kell említenem hogy legjobb tudomásunk szerint vannak olyan személyek, korábbi befektetők és "ügyfél felhajtók" akik a mai napig kapnak rendszeresen pénzt, nem feltétlen csak törzstőke törlesztést hanem hozamot is.
Nagy Gergely "cégeinek" működése véleményünk szerint teljes mértékben kimeríti a bűnszervezetben elkövetett üzletszerű csalás gyanúját. Legalábbis az általunk felhalmozott nyilatkozatok, bizonyítékok és elmondások szerint, kifejezetten könnyen juthattunk erre az következtetésre.
Az elkövetkezendő 30 napban számos hatóságnál alapos és megfelelően kidolgozott, tényfeltáró bejelentéseket fogunk tenni a károsultakkal együtt mind Magyarországon és Szlovákiában is.
Továbbá a magunk és károsultjaink védelmének érdekében, a médiához és független újságírókhoz fordultunk, minden általunk gyűjtött információ és bizonyíték megfelelően bizalmasan van kezelve és tárolva, amennyiben bármi jogszerűtlen történne velünk, vagy a megbízóinkkal szemben, minden általunk gyűjtött információ napvilágot látna ugyanúgy.
A megbízóink részéről köszönjük szépen a munkánkba vetett megelőlegezett bizalmat, továbbá teljes mértékben reméljük hogy minden Nagy Gergely által megkárosított személy számára kedvezni fognak az általunk tett lépések!
A Protection Plus Security Kft. nevében, köszönjük szépen, hogy elolvasták a posztunkat.
Az Appia Property múlt évi nettó árbevétele 175 ezer forint... 2019 augusztusában alakult a cég, hát így ez egy karcsú jövedelem, viszont van három bejegyzés, ami befektetési kockázatot jelent a cég vonatkozásában.... már látja a NAV őket, kérdés, hogy kirúgják-e a sámlit alóluk.
A Protection Plus Security Kft. ügyvezetője vagyok.
Egyik jelenlegi megbízónkat súlyos összeggel károsította meg a TheGroup One Zrt. Pontosabban Nagy Gergely.
Felháborodottságunkat és együttérzésünket szeretnénk kifejezni önök felé, továbbá a segítségünket szeretném felajánlani minden károsult részére a szolgáltatásaink keretein belül.
Szolgáltatásainkat díját, tekintettel a számunkra is dühítő helyzet miatt jelentősen csökkentettük.
Továbbá a segítségüket is szeretném kérni aktuális, releváns információk begyűjtésében, hogy minél eredményesebben, illetve hamarabb vissza tudjuk juttatni a Nagy Gergelyre bízott összegeket a jogos tulajdonosuknak.
Cégünk összes belföldi és külföldi kapcsolati tőkéjét, szakmai tudását és elszántságát be fogja vetni az ügy érdekében.
A jelenleg kialakult helyzet fényében Nagy Gergely ellen mindenképp büntetőeljárást fogunk indítványozni a hatóságoknál.
Azon pertársaságok akik esetlegesen előrébb tartanak az ügyben, várjuk jelentkezésüket a közös eredményes együttműködés érdekében.
A Nagy Gergelyről begyűjtött információkat nem szeretném, illetve nem is hozhatom nyilvánosságra, kizárólag az általa sértett megbízóink számra fedhetem fel ezeket.
Melyik külföldi cégre gondolsz? Ha megmondod, akkor választ kapsz a kérdésedre, hogy kinek utalt már a Gergely. Amúgy tettél már feljelentést ellene? (Több mint négyszáz sértett vonatkozásában nyomoznak már ellene Szegeden és akkor még nem is említettem a szlovák rendőrök eljárását.)
Marikanagyi223344! Szevasz! Ezeket az embereket megtalálod a Csongrád Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán folytatott büntetőeljárásban! Tegyél feljelentést Te is, ha még nem tettél és ott segíteni fognak neked... egyébként a Bíróné nyugalmazott rendőr alezredes, a bitang ember, akinek még megvannak a kapcsolatai.
Egy sors társukat képviselve sikeresen derített fel a gergelyke es rimaszombati buntarsai által fel állított és működtetett szervezetet akik kifejezetten csak a pénzt akartak megszerzése és semmilyen lakással vagy annak m3gszerzesevel kapcsolatosan nem rendelkeznek olyan irántad ami igazolja a jogosultsagukat !
Az ugy nagyságát tek8ntve a szervetbunozes elleni osztályra tartozik ahol megleszek a megfelelő lépéseket!!!!!
Amennyiben valaki csatlakozni szeretne sz8vesen várjuk....a cégek és az alairt papírok ugyan olyan felsők mint maga a vállalkozás.
Arra kérek mindenkit, hogy minnél előbb tegyen feljelentést ( személyesen). Ne várjatok hogy ez a csaló brigád fizetni fog, mert nem fog!!! Csak az időt huzza! Igy csökken a társadalomra való veszélyességének a foka. Sajnos én is hittem, és reménykedtem sokáig. De most már csak az lebeg a szemem előtt hogy börtönbe juttassam!!!