Szentséges Nagy Manitu, ebben a hozzászólásban semmi konkrétum, semmi hasznos infó sincs, ráadásul durván általánosító.
Te honnan ismered az éászak-amerikai őslakos kultúrákat egyébként, ha szabad érdeklődnöm?
Jegyezd meg magadnak, hogy nincs olyan, hogy egységes észak-amerikai őslakos kultúra.
Csak a nagyobb kulturális zónákból volt vagy 12, egyes zónák több kisebb kulturális alzónára vagy régióra oszlottak.
Azon belül meg sok esetben több tucat különböző őslakos nép, sok esetben egyedi életmóddal és kultúrával.
A harchoz, háborúhoz való viszonyuk sem volt egységes egyébként, sőt óriási különbségek voltak köztük e tekintetben, mint ahogy különböző volt a harcmodoruk, harci technikáik is.
Namost abba a kérdésbe meg már ne is menjünk bele, hogy anagy eurázsiai civilizációk - be eértve a nyugati keresztényt is - háborúi és hadjáratai hány sok-sok millió ember erőszakos halálát okozták a történelem folyamán.
Ezekhez viszonyítva az észak-amerikai őslakosok amatőr kispályások voltak az embertársaik gyilkolászásában.
Mindezzel persze nem mentegetni akarom őket, a tetteiért mindenki felelősséggel tartozik és el kell számolni ebben a világban a lelkiismeretével, odaát meg a transzcendens ítélettel....
Tudnivalo dolog hogy a harc az indiàn férfiak szàmàra életforma volt...az europaiak megjelenése elott is àllando harcban àlltak egymàssal a kulonbozo torzsek...persze nem volt akkor még se lovuk se puskàjuk se loporuk se acél késuk se acél tomahavkjuk...csatàztak egymàs kozt olyan kokorszaki szinten.Ez volt az életuk.
Ja, hogy 14 éves volt. Az Ószövetségben 12 év a nagykorúság időpontja, utána már meg lehet kövezni...
Másrészt harci helyzetben, csata közben nincs idő mérlegelni - elemezni, illetve a felnőtt - siheder ruházatban sem volt akkora eltérés, mint napjainkban. Így már kerekebb a történet, ahogy a részletek is kiderülnek. Lehet, a fiatal szervezet is előny volt a túléléshez. Azért ez a fejseb, mikor még nincs SBO, tetanusz injekció, meg penicilin, stb.
14 éves volt, amikor az eset történt és egy szekéroszlop mellett volt öszvérhajcsár.
Hogy fegyver volt-e nála, arról nem ír a forrás.
Mindenesetre csak azért írom ezt, hogy azért ne úgy képzeld el, hogy a sziúk egy ártatlan kis kisdedet skalpoltak meg.
14 éves akkoriban már félig felnőttnek számított.
Azt meg gondolom, neked sem kell ecsetelni, Frankie, hogy az indián háborúkban mindkét fél követett el véres attrocitásokat... és nemcsak az őslakosok....
Ez a gyermeket megskalpolni nekem új fogalom. Mert bennem (és a köztudatban) az él, hogy a legyőzött ellenséget skalpolom hadi trófeaként. Na de egy gyermeket? Hm...
Kimmerer asszony az egyik potawatomi törzs bejegyzett tagja.
Különben - mint ahogy könyvében le is írja - egy francia prémkereskedő, egy walesi farmer és egy ír asztalos is van az ősei között.
A potawatomik a 3 anashinabé nép egyike.
A potawatomi nemzet valaha a Michigan-tó vidékén élt, létszámuk a gyarmatosítás előtt 4,5 - 6 ezer fő körül lehetett.
Nyelvileg és kulturálisan a középső (Central) vagy tóvidéki (Great Lakes) algankinok közé tartoznak.
Legközelebbi rokonaik az odawák (ottawák, tőlük származik Kanada fővárosának neve) és az ojibwák (chippewák).
A 19.sz. dereka táján a kitelepítések következtében az addig egységes potawatomik részekre szakadtak, ezért ma van vagy 12-13 potawatomi törzs vagy közösség, Michigantől Oklahomáig szétszóródva.
A Hierochloe odorata vagy Anthoxanthum nitens (hétköznapi nevén illatos szentperje) Észak-Amerikában őshonos gyógynövény. Sok bennszülött indián nép szent növényként tiszteli. Jellegzetesen kellemes, édes illatát a kumarin elnevezésű aromás vegyületnek köszönheti.
Robin Wall Kimmerer botanikus, az amerikai őslakos potavatami törzs tagja ebben a kötetében összefonja az indián ősök bölcsességét, a tudományos ismereteket és saját gondolatait, mint egy három szálból álló szentperjefonatot, hogy feltárja az ember és a természet közötti kapcsolat megannyi rétegét.
Kimmerer az ember és a többi élőlény közötti kölcsönösség meglétének fontosságát saját életéből és törzsének szellemi örökségéből származó példákkal és történetekkel illusztrálja. Rávilágít arra, hogy a természeti világ számtalan ajándékkal lát el bennünket, és elgondolkodik azon, vajon hogyan viszonozhatjuk ezeket. Elmélkedik a biológiai sokféleség megfogyatkozásáról és a földdel való kapcsolatunk helyreállításának sürgető szükségességéről, arra bátorítva, hogy ismerjük fel minden élőlény belső értékét, és legyünk természeti javaink tudatos, gondos gazdái.
A szerző lírai hangon, ám egyszerre éleslátó és lényegre törő stílusban érvel egy olyan paradigmaváltás mellett, amelyben az ember a növények tanítását érző szívvel és nyitott elmével fogadja, mint a természettel való fenntarthatóbb kapcsolat alapját.
A kötetet a legismertebb könyves sikerlistákon ismerték el: a New York Times, a Washington Post és az Amazon bestsellere.
"Az 1500-as évek közepén egy Búahisshish (Vörös Hal) nevű főnök volt a vezető. Az ő idején az apszáarokék már hozzáfértek az obszidiánkő készletekhez"
Ez kétségtelenul egy jelentos technikai fejlodést biztosithatott szàmukra....az indiànok lova, a puskàja, kése, tomahawkja, a késobbiekben természetesen csak a fehér embereknek volt koszonheto...,Kétségtelen azonban hogy tollaik mindig voltak....
Egy Karl May utánzat kalandregényen kezdtem el dolgozni. Texasban, de leginkább Észak-Mexikóban játstódik, az első rész 1859-1860-ban, a folytatás 1870-1872 között.
Lényegében az Old Death sztorit vettem alapul, de erősen újragondolva.
Itt-ott parodisztikus hangvétellel, jól kifigurázva Május Károly jól ismert kliséit és szófordulatait. :-)
Texas, Coahuila, Chihuahua és Sonora a földrajzi háttér, a korszak jenki és mexikói történelme pedig a töris háttér..
Persze komoly kutatómunkára van szükségem, hogy nagy hülyeségeket ne írjak bele.
A második etapban a Frankie is meg van jelenítve Frank Feleky, volt 1848-as szabadságharcos hős személyében, aki az elbukott szabadságharc után Észak-Amerikába emigrált.
Szóval majd lehet egy-két snittet meg munkavázlatot megosztok itt a kedves topiktársakkal..🙂
Sikerült végül is azt az ominózus ezüstbányát ráiratni az Old Death unokaöccsére a sonorai Arizpében vagy még mindig a Sierra Madre Occidental szurdokaiban lovagoltok a Wanblival? ...:-)
"Pl. amikor 1450 tájékán Shíipdeetash (No Intestines or No Vitals) főnök egy mitikus látomást követve, a Szent Dohány nyomában a nép egy részét a Szent Tótól a Sárgakő-folyó völgyébe vezette.
Ebből a néprészből lettek az apszáarokék (Apsáalookee), közismertebb nevükön a varjú indiánok.
Akik a Szent Tónál maradtak a testvére, Vörös Nyomkereső vezetésével, azok is hamarosan útra keltek és a Nagy Iszapos Víz, a Missouri partjához költöztek.
Belőlük lettek a hidatszák (Hidatsa, eredetileg Hiraaca)."
Az apszáarokék következő név szerint ismert főnöke Ishtúwatash (Egy Szem) vagy más néven Iispeelatchísh (Holló Arc) volt.
Róla nem sokat tudunk, csak annyit, hogy az 1400-as évek végén vezette a népe.
Utódja az 1500-as évek elején főnökösködő Axúachisshish (Vörösre Festi az Ingét) volt.
Az 1500-as évek közepén egy Búahisshish (Vörös Hal) nevű főnök volt a vezető. Az ő idején az apszáarokék már hozzáfértek az obszidiánkő készletekhez, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nyugat felé már eljutottak egészen a Sárgakő-folyó forrásvidékén található obszidiánbányákig.
"Hogy ne csak Wanbli kartárs írogasson a topikba..."
Végre! :-) Bár Frankie (Felek Ferenc) is szokott ide írogatni.
A Zöld Táblahegyhez, a Mesa Verdéhez kapcsolódó bömgészés közben találtam:
"Az alvó Ute harcos legendája
Bár nem tartozik a Mesa Verde Nemzeti Parkhoz, az erre járó látogató automatikusan beleütközik a látványba. Colorado és Utah államok határán, az ősi Ute indiánok egykori területén, Cortez városától dél-nyugatra van egy furcsa hegy, ami egymaga emelkedik ki a környező síkságból.
Az Alvó Ute-hegy a mai napig szent területnek számít az Ute törzs megmarad tagjai szemében. A törzs egykor hatalmas területen, a mai Colorado állam nyugati részén, a Sziklás-hegység vonulatai között és az attól nyugatra elterülő síkságon élt.
Az Ute indiánok lélekszáma mára erősen megfogyatkozott és többségük a hegy lábánál lévő Towaoc városában, illetve az itteni rezervátumban él. A terület különböző egyezmények révén maradhatott az indiánok tulajdonában és korántsem fedi le az egykori törzsi terület teljes nagyságát. Tekintve, hogy a hegy szent hely, túrázóknak, vagy egyszerű kirándulóknak tilos a belépés.
A hegy különlegessége, hogy ha megfelelő szögből nézzük, egy földön fekvő indián harcos sziluettje rajzolódik ki előttünk. Jól kivehető a harcos feje (a képen a jobb oldalon), hajdísze, a mellkasán keresztbe font karja, sőt még a térde és lábfeje is.
A legenda szerint egy Ute harcos isten leszállt az égből, hogy megküzdjön a Föld gonosz erőivel. A harc során megsebesült és lefeküdt a földre, hogy kipihenje magát. Sebei azonban olyan súlyosak voltak, hogy elaludt és a sebekből ömlő vér folyókká alakult, ami táplálta a környező népeket.
Amikor köd, vagy felhők fedik a hegyet, a hiedelem szerint a harcos az évszakoknak megfelelően másik takarót húz magára. Ha zöld felhők érkeznek fölé, tavasz közeledik, a sötétzöld felhők a nyarat, a sárga és vörös felhők az őszt, a fehérek pedig a tél érkezését jelzik.
Az uték úgy tartják, hogy ha a felhők a legmagasabb csúcs körül gyülekeznek, a harcos elégedett népével és zsebeiből esőfelhőket enged ki a tájra. A legenda szerint a nagy Ute harcos egyszer majd felébred mély álmából, hogy segítsen a törzs ellenségei legyőzésében. A törzs tagjai szerint ez bármikor bekövetkezhet."
Az ősi fákból vett évgyűrűminták tanúsága alapján 1276 és 1299 között tombolt a Nagy Aszály a mai USA délnyugati részén, az ún. Four Corners régióban (a mai Colorado, Utah, Arizona és Új-Mexikó USA-államok területén).
"Az anasazi falvak 1300 körül elnéptelenedtek, pontosabban a lakók elmenekültek. Olyan sietve távoztak, hogy még bútoraikat és személyes tárgyaikat sem vitték magukkal. Ezt a rejtélyes eseményt, amely a becslések szerint 50000 főt érintett, többféleképpen próbálták magyarázni: betudták a szárazságnak – de máskor is voltak aszályos időszakok; a túlzott demográfiai nyomásnak – de ekkor csak a fölösleges népesség távozott volna; más népek támadásának – de évszázadokon át senki sem foglalta el a falvakat; járványnak – ennek nincs nyoma a nekropoliszokban; új vallás kialakulásának, vagy az istenek akaratának – a Rio völgyében lezajlott migrációról csupán egyetlen legenda szól, de az sem ad magyarázatot. A legelfogadhatóbb oknak a 24 évig tartó aszály tűnik, mégis furcsa, hogy egy éhínség sújtotta nép javait hátrahagyva költözzön új helyre."
Hogy ne csak Wanbli kartárs írogasson a topikba, meg legyen egy kicsit más jellegű téma is:
Sokkal összetettebb okai lehettek az ősi puebló (anasazi) civilizáció 13. sz. végi összeomlásának, mint pusztán az ún. Four Corners régiót (a mai Colorado, Utah, Arizona és Új-Mexikó USA-államok területe) sújtó Nagy Aszály.
Itt egy cikk a Mult-kor oldalról:
"Az anasazik (más néven pueblók) 700 évvel ezelőtt mai napig ismeretlen okokból elhagyták korábbi településeiket és délre - Arizonába és Új-Mexikóba - vándoroltak. Bár jellegzetes kultúrájuk nyomai a hohokam és hopi indiánok földjén mindenütt megtalálhatók, a vándorlásra nincs magyarázat.
A szárazság nem lehet magyarázat
Az anasazik kerámiái kívül vörösek, belül pedig fekete és fehér mintázatúak voltak, ami élesen elütött a hohokam indiánok egyszerűbb cserépedényeitől. Házaik építéséhez fa és sár helyett követ használtak. Rituális helyiségük, a kiva, téglalap alakú, süllyesztett kamra volt, a közepén tűzhellyel és egy ún. sipapuval (lélekalagúttal), amely azt az utat jelképezi, ahol az első emberek a föld mélyéből felbukkantak.
De mi az oka, hogy az anasazik a 13. század végén elhagyták korábbi településeiket, és délnyugat felé húzódtak? A tudósok korábban úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők, például nagy szárazság vagy egy kisebb jégkorszak késztette őket vándorlásra. A bizonyítékok szaporodásával azonban ez az állítás már nem állta meg a helyét. A mai emberekhez hasonlóan az anasazik is összetett személyiségek voltak, akik el tudták dönteni, miként reagáljanak a változó környezetre. Nem egyszerű bábok voltak, hanem maguk is tevékeny részesei a történéseknek.
Néhány kutató a hadviselésben és az anasazi társadalom növekvő összetettségében keresi a magyarázatot. A leletek vizsgálatával az anasazik gondolkodását akarják kifürkészni. "Az 1200-as évek vége fontos társadalmi, politikai és vallási nyugtalanság és kísérletezés időszaka volt. Valami fontos dolognak kellett történnie" - állítja William D. Lipe, a Washington Állami Egyetem régésze.
A fák évgyűrűinek vizsgálata azt mutatja, hogy a 13. század utolsó negyedében valóban pusztító aszály sújtotta azt a térséget, amelyet lakói elhagytak. De már korábban is voltak hasonló száraz időszakok. "A körülmények valóban igen rosszak voltak az 1200-as években, de mégsem voltak olyan rosszak, mint a 900-as években" - véli Timothy A. Kohler. A nagyobb folyók - Provo River és a San Juan River - még a legsúlyosabb szárazság idején sem száradtak ki. "Az éghajlat valószínűleg sok mindent megmagyaráz, de voltak olyan helyek, ahol az emberek ott maradhattak volna, és tovább gazdálkodhattak volna" - véli Dr. Allison.
A lakók elhagyták a mai Dél-Colorado viszonylag termékeny területét a hopik csontszáraz földjéért. "Az éghajlat a legkézenfekvőbb magyarázat, de pont a hopikhoz mentek, hogy ettől megmeneküljenek?" - kérdezi Dr. Lipe. A Four Corners (Négy sarok - négy állam határos egymással) területének elhagyásával sokkal rosszabb helyre kerültek.
Néhány régész szerint az egyre hidegebb időjárás okozta a hanyatlást. A tavak és mocsarak alján lerakódott pollenrétegek vastagságának vizsgálata arra utal, hogy a termékeny időszakok egyre rövidebbek lettek. Ez azonban még a szárazsággal együtt sem lehetett döntő érv. Az elköltözés után nem sokkal a szárazság elmúlt. "Az évgyűrűk vizsgálata azt mutatja, hogy 1300 és 1340 között az időjárás igen csapadékosra fordult" - állítja Larry Benson, paleoklimatológus. Az esők visszatértek ugyan, de az emberek nem. "Miért nem jöttek vissza? Miért nem tért vissza senki a San Juan folyó északi részére? Pedig kellemes hely volt, és 1300 körül különösen kellemesnek tűnt" - mondja Catherine M. Cameron, a Colorado Egyetem régésze.
Kristin A. Kuckelman, a cortezi Crow Canyon Régészeti Központ munkatársa a Sand Canyon Pueblo romjaiban egy tragikus felemelkedés és bukás nyomait véli felfedezni. A terméshozam visszaesésével a lakosok újra áttértek a földművelésről és állattartásról a gyűjtögetésre és a vadászatra. A támadók ellen erődöket építettek. Az erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak: a falu lakóit megskalpolták, megcsonkították, és talán még meg is ették. A családokat a saját házaikban ölték meg, a falut felgyújtották. Különös viszont, hogy a győztesek nem maradtak, hogy meghódítsák a legyőzött területet.
Erőszak helyett indián reformáció pusztított
Az erőszak azonban nem mindig magától értetődő tényező. Ami még furcsább, a különös vándorok Kayentából származtak. Kb. 1290-ig, tehát a nagy szárazság kezdete után még 15 évig a falvaikban éltek. Amikor végül felkerekedtek a San Pedro-völgy ill. más területek felé, az evakuálás rendezetten folyt. `Nem látok semmilyen erőszakra, kannibalizmusra vagy védekezésre utaló bizonyítékot. A terület elhagyása másként történt. Bizonyíték van arra, hogy az emberek vissza akartak jönni` - véli Dr. Dean. Az északkelet-arizónai Navajo Műemlékhez tartozó Kiet Siel sziklafalunál a lakosok gondosan lezárták a magtárak nyílását, és amikor elmentek, egy hatalmas fatorlasszal zárták el a településhez vezető utat. `Világosan látszik, hogy ezek az emberek nem zavarodottan vagy sietve távoztak` - mondja Dr. Dean.
A tárgyi leleteken túl az elköltözés hátterében állhatnak ideológiai okok is. Donna Glowacki, a Notre Dame Egyetem régésze a rituális építészet és fazekasság változásainak tanulmányozásával egy új puebló vallás megjelenését vázolja fel. Több mint egy évszázadig a vallási szertartásokat a többemeletes "Nagy Házakban" tartották, amelyek belsejében kisebb és nagyobb kör alakú, gerendatetős kivák voltak. Az Új-Mexikó északnyugati részén található Chaco Canyonból eredeztethető félelmetes templomokba valószínűleg csak a papoknak volt bejárása.
Chaco Canyon, mint vallási központ az 1100-as évek elején ugyan elvesztette jelentőségét, de az itteni építészet az egész Mesa Verde régióban elterjedt. Az 1200-as évek közepén azonban egy új stílus is megjelent. Az építmények és a kivák nyitottakká váltak, mint egy amfiteátrum. Talán ez már egy új kezdet jele volt. Néhány romnál a szertartási edények nagyobbak és díszítettebbek lettek, mintha valamilyen rituális áldozásra használták volna őket. Az új építészet olyan kör vagy D-alakú építményeket is alkotott, amelyek talán titkos rituálék megtartására szolgáltak.
Bár a dogma ismeretlen, Dr. Glowacki szerint gyorsan terjedt. Szerinte a mozgalom központja a Mesa Verdétől nyugatra fekvő McElmo Canyon volt. Az ásatások eredményei azt mutatják, hogy a népesség az új építészettel együtt gyarapodott. Nyugatról bevándorlók érkeztek, amire az edényeken látható másféle díszítés utal. 1260 körül, jóval a szárazság előtt azonban a lakók elhagyták a falut, talán az új ideológiát akarták terjeszteni.
Más régészek szerint délen egy evangéliumszerű vallás alakult ki, amely meghódította a lázadó északiakat is. Ez a vallás talán a hopi és zuni indiánrezervátumokban ma is élő maszkos kachina-rituálé előfutára lehetett. A Salado polikróm fazekasság egy másik kultuszt jelképezhetett.
A kutatók és régészek jelenleg számítógépen szimulálják a népesség változásait 600-1300 között Colorado délnyugati részén. A csapadékra, hőmérsékletre, a talaj termékenységére, az emberi anyagcserére és táplálkozásra vonatkozó adatok egymás mellé helyezése elgondolkoztató eredményt hoz: minél bonyolultabb lett az anasazi társadalom, annál sebezhetőbbé vált. A kukorica nemesítése és a vadpulyka háziasítása egyre több ennivalót biztosított. A népesség nőtt, és falvakba tömörült, vallási és politikai intézmények jöttek létre. A kukoricatermés csökkenése és az erőszak növekedése még szorosabb együttélésre késztette a falvak lakóit. 1275-ben, a nagy aszály idején az anasazik sokkal inkább rá voltak utalva a mezőgazdaságra, mint a korábbi szárazságok idején, és egymástól is jobban függtek.
A különböző magyarázatok között egy dolog biztosnak látszik: A pueblók nem úgy tűntek el, mint az elszáradt kukorica, amelyet elfúj a szél. Átalakították a társadalmukat, megpróbáltak alkalmazkodni, és csak miután ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak, költöztek más vidékre."
Az Esős Hegykúptól 10-20-30 km-re északnyugatra található az ún. Dakota Préri Füves Terület (Dakota Prairie Grassland).
A neve megtévesztő, ne egy szimpla füves síkságnak képzeljétek el, hanem egy dombokkal és alacsonyabb kúphegyekkel szabdalt szaggatott terep, füves lankákkal és itt-ott kisebb-nagyobb síkságokkal.
Ezért a tájért is egy időben véres küzdelem folyt, volt a mandanoké és a hidatszáké, de a mandanok az 1837-1838-as Nagy Himlőjárványban majdnem teljesen kipusztultak, a hidatszákat meg a lakoták északabbra szorították és övék lett ez a föld.
Aztán meg jöttek a jenkik a kékkabátos hadseregükkel, osztán meg az övéké...
Na, adok ehhez is kuglis világtérkép koordinátákat, sok szép fotó is fel van töltve, ma ez egy főleg turisztikai célú terület:
Ami azt illeti, ez a hadiösvényen járó vakmerő apszáaroké csapat jó mélyen benyomult a lakoták területére, ez 1858-ban már vastagon lakota terület volt, a két nép vadászmezőinek határvonala akkoriban nagyjából a Por-folyó és a Nyelv-folyó vidékén hullámzott.
Észak-Dakota állam délnyugati részén, Slope megyében, nem messze a Kis-Missouri folyótól található a legendás Esős Kúphegy (Rainy Butte), ahol 1858-ban volt egy nevezetes ütközet a hunkpapa lakoták és az apszáarokék között.
Itt esett el Ülő Bika apja, főleg erről lett nevezetes a csata mind a lakoták, mind az apszáarokék tábortüzei mellett...
