A saját, számukra egyre elviselhetetlenebb gyakorlatukat osztják meg és még utólag sem jut eszükbe, hogy másképp is csinálhatták volna, v. okulva a tapasztalataikból, erre buzdítanák a szülés előtt álló kismamákat.
Szenvedés strandra menni, szenvedés kisgyerekkel nyaralni, szenvedés a főzés, szenvedés kisgyerekkel sétálni menni, mert leragad vhol, szenvedés nem is tudom már mi minden az...
Persze hogy nem rózsaszín felhő az egész....de hogy minden is szenvedés legyen..vagy annak élje meg az ember...
Én is látom a negatívumokat, lemondásokat, de azért ennyire önsanyargatós kép nem él a fejemben ezzel az egésszel kapcsolatban..
Nyilván gyermektelen embernek az életében minden a saját elképzelése és akarata szerint valósul meg, és gyerekkel ez nem egészen így van..
Inkább úgy látom, hogy ez a fajta lemondás= befektetés a jövőbe, ami nyilván nem pénzben meg nem anyagiakban mérhető, hanem egyfajta érzelmi, boldogságbeli többlet.
Vajon hogy éli meg mindezt az a szülő, ahol mondjuk egy sérült gyerek van, ergo forever pelenkázni kell, etetni etc.. és a "produktum" meg egy soha önálló életre nem képes egyed lesz, ....na talán annak szenvedés... mert kilátástalan..de egy átlag gyerekkel, ahol látod a "fejlődési ívet", vagyis az évről évre egyre több képességet...hát..na. A kárpótlás a lemondásokért az örömfaktor, tán ez a legjobb megfogalmazás.
És akkor én vagyok a szararc ugye, de én ilyeneket nem mondanék egy szülés előtt álló kismamának, ezek is onnan valók:
"Hát akkor egyet mondunk . Ugye ezt az állapotot 10-12 èven át kell kitartani amig nem tudod otthon hagyni egyedül a dedet . A szoptatàs csak a jèghegy csúcsa. Ha nincs abszolút segitsèg akkor egy elèg spártai èletmódra kell kèszülni ami szèp nyomot hagy (hat ) , de fog is a párkapcsolaton ."
"Persze, és megoldható, de rohadtul nem könnyű. Hogy mire ovis lesz ne azon kapjátok magatokat, hogy csak egy logisztikai rendszert működtettek közösen, de ennyi."
"Én el se tudom képzelni, h 4 gyerekkel hogy bírnám, engem ez az egy is teljesen kikészít. 1hetet volt most itthon betegen, és ő nem a csendesen pihenős beteg, hanem az üvöltős-hisztizős-vinnyogós. Ma konkrétan bemenekültem dolgozni."
"Nekem is döbbenetes h az elsö èvekböl a fiúkkal nem nagyon vannak emlèkeim. Amikor nagyon kaptam az ívet olyan 6 és 20 hónaposak lehettek akkor èn nagyon padlón voltam , megfogadtam h felrakom a szemellenzöt és megyek elöre . Nem fogalalkozom semmivel csak az ellátásukkal és próbálok èletben maradni . Nagy nagy hiba volt . Elhittem hogy ez egy sprint , de ez valójában egy húsz èves maraton és bár a pici baba kor elmúlt de bizonyos dolgok nem változtak meg ."
"Én mint sokat megélt egy gyermekes anya azt tudnám neked teljes őszinteséggel és jóakarattal tanácsolni, amit nekem is tanácsolt egy sokat megélt anyatársam: Határozzátok el együtt és nagyon komolyan, hogy a gyerek 3 éves koráig nem váltok el. Ennyit, ne többet és ne kevesebbet. Nyilván most is így gondoljátok, de ezt úgy mélyen határozzátok el, hogy gondolati szinten se merüljön fel ez az opció."
Mármint a kicsi nem szokott le 3 évesen. :) Vele viszont így sokkal feszültségmentesebb volt az ovizás, a két nagyobb fiamnál állandó probléma volt az óvodában, hogy nem alszanak délután, és "rosszalkodnak" (aka nem fekszenek csöndben az ágyban 2 órán át). Amikor a kicsi megszületett haza tudtam hozni őket ebéd után, meg is szűntek a panaszok rájuk. Ez is, hogy évtizedek óta nem tud megoldódni, hogy nincs rá akarat, nem értem.
Igen. Nem kerestem ki az összes ilyen panaszt, de pl. olyan is volt, aki leírta, hogy a gyerek ringatással alszik el, és most, hogy már 1 éves elmúlt, és több, mint 10 kg, ezt fizikailag is iszonyat nehéz kivitelezni és bírni. És nekem ne mondja senki, hogy óriási, életre szóló trauma a gyereknek, ha berakják az ágyába és úgy alszik el, kizárólag a ringatással nem okozunk neki traumát. Ugyan ez az éjszaka 10-szer szoptatott 1,5 évessel, stb.
Nekem annyira furcsa, hogy ilyen sok rossz emléked van.
Nálam tényleg működik ez a megszépítés-dolog, ha nyaralásokra gondolok, akkor is jó emlékek jönnek fel. Pedig nem is szeretek nyaralni. Mikor pl. két hétig voltunk Tunéziában, terhes voltam a harmadikkal, folyamatosan émelyegtem, meg hánytam, és ráadásul minden délután benn voltam a szobában a lányokkal, míg aludtak, de nem számítottam rá előre, hogy délután le kell majd feküdniük, mert éjszaka van a minidiszkó meg a kabaréelőadás, szóval egy könyvet se vittem magamnak, két hétig minden délután két órát ücsörögtem csendben az apartmanban, émelyegve, miközben a férjem vígan úszkált a tengerben, pedig ha valamit, hát a tengert szeretem - mégis jó emlék a nyaralás, csak röhögök magamon, hogy nem vittem egy nyomorult könyvet, ennyi eszem volt... Persze, mert a lányok wcfellépőjét meg a nagy babáit, na ezeket elcsomagoltam. :DDD
Ha ezt kellett volna csinálnom egészen biztosan nem lett volna ennyi gyerekem. És persze jellemzően nem is a sok gyerekeseknél alakul ki ez a helyzet, eleve 2 gyerek felett nincs több kezed. :))
Délután néha én is bealudtam a gyerekekkel, eleve a délutáni alvás az mindig szarabbul ment, macerásabb volt, de hát nálunk leszoktak a délutáni alvásról max. 3 éves koruk körül, így azt se kellett végtelen időkig csinálni. (Kivéve a kicsit.)
A lényeg így is leszűrhető belőle, hogy sokan kialakítanak olyan rituálékat altatás címén, ami teherré válik egy idő után (a gyerekbek is), nem gondolva végig a következményeket és ott is meg lett említve, hogy a saját (felnőtt) életükre nem maradt semmi idő.
Ez jó ötlet. :) Nálunk is ez volt, csak nálunk a galériára mentek fel a nagytesók mellé.
De a kiságyban se kellett évekig simogatni őket, amíg elalszanak. Nem akarom magam fényezni, mert nincs mit, lehet, hogy az enyémek egyszerűen ezt nem igényelték, azért nem volt így. :) De miért is lett volna gond, a kiságy a hálószobában volt, a galérián meg ott voltak a nagytesók, nem voltak egyedül.
Egyszer-kétszer, párszor, egy évig, két évig, de tízig is? :) Ami a gyerek két-hároméves korában még jó ötletnek tűnik 10 éves korában már simán lehet, hogy frusztrál: miért nem alszik már egyedül, nagy ló. Csak ugye két-hároméves korában még nem volt az és nem gondolta az anya, hogy hét évig fogja ezt csinálni még.
Mert a gyerek azért akarja ezt, hogy az anyja jelen legyen, vele törődjön. Ha közben zenét hallgat, akkor az anya nincs jelen gondolatban, és a gyerek nem hülye, ezt tudja is. :) Ezért jobb nem bevezetni az ilyen rituálékat már kiskorban, amikor még alakíthatóak. Ha viszont bevezették, íjb...
Asszem neked fölösleges magyarázni, mert nem tudod ezt felfogni.
Ruhástól ott feküdve bealudni (mert mikor is fürdenél le, ha este 6-tól már megy a gyerekek rendezése és őket vacsoráztatod, fürdeted), majd felriadni hajnalban, hogy jaj, ott fekszel ruhástól, esetleg nem is vacsoráztál semmit, és akkor onnan kijössz, és még nem pakoltál el a konyhában, meg nem fürödtél meg, de most aztán meg felébredtél, és majd hogyan alszol vissza, és 6-kor meg kelni kell. Közben két mondatot nem váltottál a férjeddel, és ezt is írta valaki így szó szerint, "azt veszed észre, hogy a házasságod már semmi másról nem szól, csak a gyerek logisztikai kérdésekről".
Persze amikor az én gyerekeim babák/picik voltak még nem volt okostelefonom, és max. a rádió maradt, és igen, hallgattam azt, amikor hajnalban szoptattam, hogy valahogy ébren maradjak, de hát attól nem lett jobb a felkelés, max. abban segített, hogy nehogy kiejtsem a gyereket a kezemből.
Azt ott félreértetted. Náluk nem 9-10 évig tartott, hanem 9-10 évesen már egyáltalán nem kellett a lefekvésben semmilyen módon közreműködniük. A vele való alvásról korábban leszokott már. De neki még ez is sok volt, nem, hogy 10 évesen még kezét fogva kelljen ott üldögélni vele.
Minden ilyen egy óriási ugrás, nekem még az is, amikor a kicsi végre tök magától intézte a fürdés-fogmosás-felöltözés dolgot, óriási életminőség ugrás már csak az is. Azóta ki tudok menni futni este, vagy tudok én is normálisan vacsorázni.
