A birkozó jelenet nekem is ismerős, egyszer megkérdeztem egy ilyen szerelőtől, hogy fogja kihúzni a vezetéket a közel 50m-es össze-vissza hajlítgatott gégecsőből(kötődoboz nem volt!), azt mondta nem lesz baj. 1 hét múlva el is olvadt a rákötött 2 szaunakályhától:).
igen MU III-t vagy olyan MÜ II nek csúfolt csövet amit meg lehet hajlítani de ma már nem sok különbség van a kettő között..Én elég gége ellenes vagyok nem igazán lehet belehúzni semmit régebben kartonba kifeszítve szereltük úgy nehezebben ugrott össze de annyira leromlott a csövek minősége, hogy rengetegszer elpattant a feszített cső behúzás közben. M i mindent úgy szerelünk, hogy utólag húzunk bele. Rengetegszer látok az udvarokon gégecsővel birkózó szerelőket, amikor valójában nem a vezetéket húzzák be a csőbe hanem a csövet húzzák a vezetékre majd ezt fektetik a falba szerintem ez .
Én is gégébe húznám azt a kábelszerű vezetéket és még akkor amikor nincs fedve a válaszfal másik oldala. Mbcu-t nem fogsz tudni később másba áthúzni ha mégis kellene. Egy tipp ami nekem bejött gégénél válaszfalban: a cw profilba vízszintesen amiután befűzted a gégét a két végső poton kötegelővel kösd meg miután kispannoltad így tényleg könnyebb lesz behúzni . Még egy tipp gégéhez és válaszfalhoz: a függőleges részeken hagyd a gégét és a kábelt értelemszerűen kb 30 cm el hosszabra a szerelvénydoboznál, ez bőven elfér a falban és ha mégis később át kellene húzni akkor a szerelvénydobozt kivéve a fölös gégét és kábelt kihúzva a falból könnyeb lesz megvalósítani főleg ha a függőleges szakaszon nincs odakötegelvea gége és a kábel szabadabban fog menni a gégében ha kézzel azt is kissé megfeszíted, bár a kanyarvétel akkor is problémás Ha csak mcu ban gondolkozol akkor jobb a mü lll. as Vagy kettes. Annak idején én sokat csöveztem karton alá ferde tetősíkon szarufákra és nagyon jól működött, csak összeragasztottam az összes toldást pálmatexel , akkoriban ilyen kétcsavaros magyar müa.bilinccsel rögzítettem elég sűrűn és akkor nem csúszott szét még véletlenül sem húzáskor. Bocs kissé dagályos voltam:)
Én sem tudtam, hogy tilos. Sima MüIII csöveket használsz? Rövidebb (max 3m) szakaszokon én bevállalom a 20-as gégecsövet, a többinél Mü. Kész katasztrófa lehet mondjuk 10-20 gégecsövet együtt berakni gipszkarton mögé rögzítés nélkül, hát még ha utólag valamit be kell húzni.
Elnezest kerek erte, ha kicsit osszezavartam a dolgokat, vagy nem voltam egyertelmu.
Ez egy tetoterbeepites, ahol egy csomo minden fog tortenni.
1. A parapetfal tetejn ott a talpszelemen, es a falsik nem talalkozik a mar meglevo ferde gipszkartonnal. Ide kell csinaljam a kis csiknyi gipszkarton kitoltest/elotetfalat. Nem az egesz falra telibe, mert az le van vakolva szepen, hanem csak a szelemen melle. Tisztaban vagyok vele hogy jol ossze kell uvegcsikozzam a vakolattal meg a ferde kartonnal, es meg igy is lehet hogy kulon fog valni, meg fog repedni. A korabbi kerdesem arrol szolt, hogy vigyem-e itt a konnektorokhoz a csoveket, de kiszamoltam, hogy netto max 5meter vesest sporolok meg vele, es akkor inkabb nem ganyolok. (hiszen a fuggoleges leallasokat akkor is ki kellett volna vesni)
Illusztracio: (a felhajtott uveggyapot alatt az mar a talpszelemen)
2. Ugyanide kell epiteni egy csomo valaszfalat is. Ezekben lesz egy csomo villanyszereles. Azt a reszt tudtam, hogy a menet kb az hogy falveses, femvaz, egyikoldalon gipszkarton, csovezes, szigeteles berakas, masik oldal gipszkarton. Csak maskor egy csomot szoptam, hogy a nem rogzitett gegecsobe, de akar mu3 csobe szopacs behuzni barmit, mert a cso elmaszik, megcsavarodik, stb. Ezert kerdeztem hogy Ti hogyan csinaljatok. De ha tuti hogy eleg neki ha 60 centinkent fogja a borda, akkor boldogsag van. (azert a felgipszeles is megfontolando, csak olyan furan hangzik) Azt tudtam, hogy a bordan megvan a helye amit ki lehet hajtogatni hogy atfuzzem a csoveket. De akkor meggyoztetek, gegecso lesz, a fuggolegeseket max kabelkotovel odahuzatom.
Ha van egy csomo mu3 csovem, berakhatom azt is? (tegyuk fel raerek)
3. Meg korabban kerdeztem a padlasszerelest, azt megcsinaltam, lehet kritizalni. (De nem fogom azert leszedni) Azert durva hogy a kabel meg foleg a bilincsek tobbe voltak mint a lampatestek.
Tilos ??? Mi mindig berögzítjük a CW közepére mert ha összevissza lifeg könnyebben belefúrnak. Bár mi gége helyett Mű csövet használunk előtét falnál meg a falra csövezünk hilti szalaggal .
A zsugorcsöves módszert ismerem, de nem tudtam hogy ez 230V mellett is szabványos. Mikor legutóbb zsugorcsövet használtam a hajszárító kevés volt hozzá, hőlégfúvóm meg nincs, mondjuk a páka dolgozott rajta. Szigetelőszalagról is hallottam már, személy szerint útálom, egyrészt nem vagyok benne biztos hogy az teljesen vízálló (ellentétben a zsugorcsővel) másrészt nem gusztusos évek múlva azt a taknyot vakargatni ami rajta képződött. Mindenesetre ezen elindulhatok, ha a vezeték le van szigetelve, akkor már le lehet kenni gipsszel is, arra meg mehet a csempe+ragasztó.
Elslatyogsz egy villszer boltba es kersz zsugorcsovet kicsit, rahuzod a vezetekek vegere es hajszaritoval jo kozel vagy ongyujtoval finomam ramelegited, ala kesz a szigetelese, majd vissza hajlitod a csobe a veget a vezeteknek. Vagy siman szigeteleoszalagot tekeresz a vegukre sapka szeruen.
Ha felraknál egy fotót, nem kéne találgatni. Mintha a múltkor fal borítás (előtét fal) lett volna a gipszkarton, most válaszfal talán? :-)
Ha a gipszkarton gipsz pogácsákkal van a falra ragasztva és nem fér alá semmi, akkor cső+vésés, vagy MM fal.. (szokásos).
Ha fa, v. fém szerkezetre van szerelve a karton: a fém profilokon van perforáció, kihajtod, csövet vagy kábelszerűt belehúzod, a már emlegetett gipszkarton szerelvénydoboz.....
Fa(írták): kifúrod, a többi úgyanúgy......
A lényeg: mcu, mkh, vezetéket nem rakhatsz csupaszon, csak csővel. Kábelt, rakhatsz simán. (bármilyen kettős szigetelésűt).
Ha bármi miatt később ki-be húzogatóst kell játszani, egy kábeled már van a falban, behúzod azzal.
Ja! A gipszkarton falban (az átfűzéseket kivéve) a már sokszor emlegetett álmoskönyvek szerint, tilos bárhogy rögzíteni a kábelt (csövet).
Ez egy külsőleg szerelhető 80x80-as négyszögletes vékony fehér doboz, ami be van süllyesztve a vakolatba addig a szintig ahol a teteje jönne rá. Ha a tető rajta van, akkor gyakorlatilag a csempével kerül egy szintbe, tehát nem igazán értem mit lehetne rajta még gipszelni. A vezeték benne két alu vezeték. Megszüntetni? Végülis előreláthatólag egy darabig biztos nem fog kelleni, de a vezetéket tövig vágni talán nem lenne okos dolog, hiszen egyrészt el kell szigetelni a faltól továbbra is, és ha egy centis darab megmarad ehhez, akkor megmaradhat a teljes sacc 8cm-es hossza is. Magára a dobozra nincs szükségem, persze majd emlékezni kell hogy a csempe alatt ott a drót fázissal.
A kérdésem továbbra is áll. Ezenkívül érdekel pl az hogy ilyen nem használatos vezetéket hogy szigeteltek le. Hivatásos villanyszerelő rövid időn belül nem elérhető, én pedig csak gyengeáramú vagyok, de az üvegesnél talán több érzékem van ahhoz hogy azt az átkötőt komolyan kell venni, és legalább utánakérdezek.
A helységen kívül található két átkötő doboz az ajtó felett, lehet valamelyikből csatlakozik le a két vezeték, tehát elvileg kiköthető. Viszont nem nagyon piszkálhatom mert az asszony agyonvág, ugyanis a fal festett, szép színesre, így aztán az átkötődobozok is (jó vastagon, tehát glettelve is), ha kinyitom őket azzal kis rombolást végzek az esztétikában. Persze ha az idő során meglazultak a csavarok akkor a vezetékek végig égnek és akkor az egész falat szét kell bombázni.
Ha te csak a villanyt csinálod a gk. falba ez általában úgy szokott működni: Előtétfalnál, ami a hagyományos fal elé jön ragasztva vagy vázszerkezetre: megcsinálod a kábelezést vagy vezetékezést védőcsőbe. Általában gk. falba mbcu-t szoktak rakni csak magában vagy gégecsőbe. Ha kell kötődoboz akkor vagy a falra gipszeled a leendő gk. síkot figyelembe véve vagy a gk. ba sűlyeszted. Ilyen esetben sajna együtt kell dolgozni a gk szerelőkkel, vagy előre megcsinálod védőcsövezést a kábelezést a hagyományos falra rögzítve és a gk. ban kifúrt lyukon előhúzod azt. Ha válaszfalról van szó akkor: azt úgy szokták a gk. szerelők csinálni, hogy a szerkezet után csak az egyik oldalt takaják gk. al és a vill.szer. , gépszet szer. után fedik a másik oldalt. Válaszfalban a cv profilban( ezek a függőleges bordák a falban) általában vannak kihajthajtható nyílások abban el tudud vezetni víszintesen a kanócot vagy a gégét és a megfelelő helyen lelógatod függőlegesen. Ma már naon sok féle gk. dobozt lehet kapni 150,100,80,65, sőt vannak sorolós dobozok is.
Na akkor egy kis epites is, gipszkarton valaszfal a kovetkezot jelenti szamomra:
- veszunk gipszkarton tarto elemeket vagy sima fa gerendazatot
- ebbol alakitjuk ki a fal vastagasagat - a ket gipszkarton lap vastagsaga
- ez egy kettos racs szerkezet vagy egy elem vastag
- a szerelvenyezes barminemu eztan jon
- a csoveknek kivagjak vagy kifurjak az elemekben a lukakat vagy a faban
- beteszik a csoveket
- bemerik a kiallaok helyet a gipszkarton lemezen kivagjak
- lemezt felrakjak
- a csovet beillesztik a dobozban majd a dobozt beutik a hejere es rogzitik (altalaban van egy ful csavarral amivel a dobozt oda lehet rogziteni a lemez belso oldalara)
Innen tol kezdve sehova sem gipszels semmit. Mas kerdes ha a tarto szerkezetet nem keszited el. De a fal sem lesz tartos.
gegecso + gipszkartonba valo doboz (en koppos kolin cucait hasznalom meg a legrandet) es lehet sima vezeteket ezutan hasznani + elony ha kesobb megis kene valami mas is siman betudod huzni. Kabel alkalmazasakor csak megbontassal.
Fürdőszoba. Csempe egy helyen hiányzik (kb 0,4m2), beépített szekrény volt ott. A csempehiány közepén egy kis négyszögletes (vékony) átkötődoboz ahogy nézem pont a csempe síkjában vagy kicsit alatta. Ez az egész el lenne takarva tükörrel vagy pontosabban tükör kerülne ide. A hiányzó csempe pótolva lesz, a tükör pedig ragasztva. A kérdés hogy mi legyen ezzel az átkötővel? Nem lenne jó ha a tükör mosásakor egy kis víz bejutva a háta mögé agyoncsapná azt aki mossa. Fi-relé nincs. Köszönöm.
Szia. Idézem:"Sziasztok. Abban tudnátok-e segíteni hogy szeretnék egy új épületben ideiglenes világítást kialakítani,". tehát, egy új épületben IDEIGLENES VILÁGÍTÁST -az építkezés idejére- mi a kérdés? Egyébként mire megírtam, még egy választ kaptam tőled , melyet akkor vettem észre, miután már reagáltam. Nézd meg az időket. Ja, nem vagyok feszült........Köszönöm a kérdésed.