Úgy gondoltam, jó lenne egyszer már egy helyre összegyűjteni mindazokat a közismerten hamis állításokat, amelyek hamisságuk és ezerszeres cáfolatuk ellenére ezeregyedszer is újból elhangzanak.
Hasadnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar! Bölcsődtül kezdve sírodig Ezt ápold, ezt takard. A nagy világon ekivűl Nincs más, amit mivelj: Áldjon vagy verjen sors keze, Itt enned, innod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt, Ez a föld másra sem való, Csak hogy eltékozold. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Bátorság volna ezt a hont Neked fenntartani.
Nem volt figyelmetlen, szándékosan nyitotta, azt szerette volna, ha a sok vita között elsikkadó lényeg helyett (a másik topik mellett, persze), lenne egy alapvetően csak a tényanyagokat tartalmazó, könnyen áttekinthető és kereshető raktár.
A Népben közölt fotóriportok is tanúsítják - nem száműzi azután sem, hogy 1942 márciusában egykori helyettesítőjét kiakolbólítja a pártból. Sőt, miután néhány újabb sikertelen próbálkozás történik más jelképek - például a tengelyhatalmak győzelmét hirdető V betű vagy a búzakalászos nyilaskereszt - bevezetésére, az árpádsávos lobogók újra funkciót kapnak, mi több, a pártkörzetekben szemlét tartó Szálasi avatja fel őket a fentebb már megidézett kiskőrösi ceremóniához hasonlatos ünnepélyességgel, kezével újra és újra végigsimítva "a szent zászlók selymeit".
A főváros utcáit ugyanezek a lobogók lepik aztán el az 1944. október 15-ei, német jóváhagyással végrehajtott nyilas puccsot követően. Mint az a Magyar Futár című képes hetilapban közölt fényképeken és több más archív fotón is látható: az önmagát nemzetvezetőnek kinevező Szálasi az árpádsáv árnyékában veszi át a hatalmat a Várban, s teszi le néhány nappal később az esküjét a Szent Korona előtt.
Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fõvárosban, bomlani kezd.
Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utókor elõtt, hogy azt ti bontottátok fel! E kettõ ítéljen fölöttetek.
Ök nyilatkoztak elõször, hogy a nemzetõrségbe magok közé zsidót nem vesznek, és így õk dobtak elõször sarat március 15-ikének szûz zászlajára! ... avagy nem áll-e azon e jelszó, és nem kiáltottátok-e velünk: Szabadság, egyenlõség, testvériség? Igen, ti velünk kiáltottátok ezt, de – most már látjuk – nem igazságszeretetbõl, hanem félelembõl! ...
Megszûntetek már félni? Ne szûnjetek meg, mert eljött és még nem múlt el a jutalmazásnak és büntetésnek ideje!
Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt?
S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek õket üldözni itt minálunk? Hullott egy csepp véretek e földre, midõn a hazát szerezték, vagy midõn oltalmazták? nem; ti jött-ment emberek vagytok, alig van köztetek olyan, a ki be tudná bizonyítani csak azt is, hogy elsõ nagyapja itt halt meg, annál kevésbé, hogy itt született. Olyanok voltatok mint az 1, midõn bejöttetek, most olyanok vagytok mint az O ... legyen bennetek annyi becsületérzés, hogy ha már nem szeretitek is e nemzetet, melynek földén meghíztatok, legalább ne piszkoljátok azt be!
De legszomorúbb az, hgoy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett nehány zugprókátor, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen, s a ki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendõ hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorúk! nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy õ nálok becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanismus barátai.
Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint, fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, csönd van. Senki se pisszen. Alantról kevéske hűlt költő csontujja int. Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve szívnák a vért - miért is? ki tudja. Trianonért? - mered pár utcanév pici csontujja. Ez olyan klíma: itt folyton beborul, ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél, és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyítsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul.
Magyarország a zsidók számára menedékhely volt a II. Világháborúban:
Zsidó szerzők könyveit a könyvtári forgalomból ki kell vonni, a köteteket be kell zúzni; zsidó nem árulhat tejet, dohányterméket, szeszt és más, a vámjövedék körébe eső terméket; zsidó nem folytathat bizományosi tevékenységet, hitelhírszolgálati és hiteltudósítói ipart; zsidó nem látogathat nyilvános fürdőt, nyilvános szórakozóhelyet, nem működtethet iskolát, tanfolyamot és tanulóotthont, nyomdát, hirdetőirodát, lapterjesztő vállalatot; zsidó nem termelhet dohányt, nem kaphat hajózási engedélyt, nem lehet házaló, ügyvéd, patikus, haszonbérlő, házfelügyelő és házgondnok, tisztviselő, közjegyző, mérnök, tolmács, bírósági szakértő, szabadalmi ügyvivő, orvos, színész, újságíró, a tőzsde tagja vagy tisztviselője; sárga csillag viselésére kötelezett tanuló sem az iskolában, sem iskolán kívül nem viselhet iskolai egyenruhát, sapkát és jelvényt; zsidó nem vehet házastársul nem zsidót, ilyennel nemi életet sem élhet, nem foglalkoztathat nemzsidó háztartási alkalmazottat; köteles átengedni közúti gépjárművét, rádióvevő-készülékét, a visszacsatolt területeken fekvő mezőgazdasági ingatlanát, valamint üzlethelyiségét (annak berendezésével és árukészletével együtt, a romlandó árut pedig keresztény kereskedőknek vagy a Hangya Szövetkezetnek kell átadni); zsidó nem utazhat vasúton, közforgalmú hajón és taxin; kijelölt gyűjtőtáborokban, illetőleg gettókban nyer elhelyezést, ennek során minden vagyonát, pénzét köteles beszolgáltatni.
Bánó András pert nyert Pálfy G. ellen
Bánó András, az Egyenleg volt főszerkesztője és Sárközi András, a műsor egykori operatőre végérvényesen megnyerte azt a pert, amelyet személyiségi jogaik védelmében indítottak Pálfy G. István, a Hét volt főszerkesztője és Császár Attila, a Hét egykori riportere ellen. A Legfelsőbb Bíróság elutasítva az alperesek felülvizsgálati kérelmét kimondta: az Egyenleg valósághűen számolt be az 1992. október 23-án a Kossuth téren történtekről. Ezzel végérvényesen lezárult a hetedik éve húzódó per, amely azután indult, hogy Pálfy és Császár a Hétben azt állította: az Egyenleg 1992. október 23-i tudósításában a tényeket meghamisítva mutatta be Göncz Árpád kifütyülése kapcsán a Parlament előtt történt eseményeket. Erre hivatkozva szüntették meg végül a tévé népszerű hírműsorát, az Egyenleget
Friderikusznál Ungváry ezt mondta:"...ott álltam szemben a kordon mögött azzal a tömeggel, amelynek fiatalabb tagjai kivörösödött, dühtől eltorzult arccal rázták felém az öklüket. És ezek az emberek még kevésbé zavartak engem, mert ezek valóban annak a 'házmester Magyarországnak' a képviselői, akiknek elődei annakidején zsidókat lőttek a Dunába."
Bayer Zsolt ezt adta Ungváry szájába: "a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába."
Erre Széles: "Az ok Ungváry Rudolf Népszabadságban közölt cikke, illetve a Friderikusz Sándorral folytatott televíziós beszélgetése volt.
Ungváry Rudolf ezekben a megnyilatkozásaiban nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendő választási győzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elődei még a Dunába lőtték a zsidókat."
Arról, hogy mennyire volt élő a turul-legenda Arany korában:
Arany János: Keveháza
Mért vijjog a saskeselyû? Mért szállong a turul s ölyû,[1] Hadintézõ, baljós madár, Széles Dunának partinál? -- Azér' vijjog a keselyû, Azér' szállong turul s ölyû, Mert holnap ilyenkor, halott, Százezrivel fog veszni ott.
A. J. saját jegyzete a turul szóhoz:
"Ragadozó madár, a sólymok, vagy keselyûk fajából: hihetõen torol vagy toroly (tor-öly?) a holt testekeni lakmározástól; mint karoly, talán mert a karra száll."
Vagyis Aranynak meg kellett magyaráznia kortársainak, mi is az a turul.
Arról, hogy mennyire ősi a hun-magyar kapcsolat tisztelete a magyarságban:
A magyar irodalomnak van egy sajátságos vonása. Íróink között feltűnően sok, aki életművét aszerint alakítja, hogy mit várnak tőle. Ez nem minden irodalomban van így. Vörösmartyról szólva Babits elemezgette ezt a szolgálatvállalást, ahogy a Szózat költője megajándékozta a maga arra szomjas nemzetét előbb a honfoglalás hőseposzával, aztán - mindazzal, amiben szellemi életünk addig hiányt szenvedett. Arany a hiányzó Nibelung és Roland-éneket akarta pótolni a hun-trilógiával. De maga Babits is - de még Ady is - ilyen szolgálat-tudó volt. Úgy vállalta ezt a rendelést - melyet ma elvárásnak, "kihívásnak" nevez az esztétika is -, hogy abban nemcsak szemernyi szolgalelkűség nem volt; sőt nagyon is a dac jegyében született - szemben legtöbbször a hivatalos kívánalmakkal.Ezt a különös, hogy így mondjam, közszolgálati figyelmet örökölte az én nemzedékem jó néhány tagja. Éppen azok, akik a művészi teljesítmény sajátos területén is nagy igényt vállaltak és értek el."
Illyés Gyula
Ungváry Rudolf egy tévéműsorban lenyilasozta a Fideszre szavazókat.
Az eredeti szöveg természetesen nem a Fidesz szavazóira, hanem a 2008. március 15-i ünnepségen megjelent rendbontó csőcselékre vonatkozott:
„Én ott voltam ezúttal – utálok szónokokat hallgatni, és utálok beszédekre menni, mindegy, hogy ki beszél, de elmentem szolidaritásból a Petőfi szoborhoz, mert tudtam, hogy Demszky Gábor jóformán egyedül lesz, és ott álltam szemben a kordon mögött azzal a tömeggel, amelynek fiatalabb tagjai kivörösödött, dühtől eltorzult arccal rázták felém az öklüket. És ezek az emberek még kevésbé zavartak engem, mert ezek valóban annak a »házmester-Magyarországnak« a képviselői, akiknek elődei annakidején zsidókat lőttek a Dunába.”
Kornis Mihály állítólag azt mondta (és ezt Bayer Zsolttól többször is hallottuk már idézni), hogy „mi, zsidók, még jobban gyűlölünk titeket, mint amennyire ti gyűlöltök bennünket”.
A kérdéses cikk a Beszélő 1993/48-as számában jelent meg, és, persze, nem ezt mondja, nem zsidókról és nem-zsidókról szól, hanem a szelsőjobbról:
„»Költő vagy, csupa szeretet szereted-e a legyeket?« (Babits Mihály)
Vannak-e a szeretetnek határai?
Ez ugyanúgy metafizikai probléma, mint az istenprobléma. Azt hiszem, azt kérdezi Babits, hogy szeretek-e egyáltalán, vagy szerethetem-e Istent, hogyha még a legyeket sem tudom szeretni. Csak hát a kérdésben kissé el van koszolva a szeretetprobléma. Attól ugyanis én még csupa szeretet lehetek, hogy idegesítenek a legyek. Abszolúte idegesítenek, és csak abban különbözik a reakcióm egy megátalkodott ateistáétól vagy egy XIX. századi humanista öntudattal rendelkező polgárétól, hogy ők kapásból és gondolkodás nélkül csapják agyon a legyeket, meg rakják ki a légypapírt. Én viszont ezt nem tudom megtenni. Nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy biztos van a létezésnek és a természetnek egy belső és felfoghatatlan harmóniája, amely úgy működik körülbelül, hogy ha te agyoncsapod a legyet, akkor előbb-utóbb téged is agyon fog csapni valaki, nem haragból – te sem haragudtál a légyre –, nem gyűlöletéből – te sem gyűlölted a legyet –, és nem is azért, mert a szeretet hiányzik belőle, hanem mert neki úgy jön, mert abban a pillanatban akadályává váltál valami magasabbnak. És azért agyon leszel csapva, míg – ha nem is ellentételezésül, de azért, hogy a harmónia megmaradjon, szerintem esélyem van arra, hogy ha nem csapom agyon az élőlényeket, engem sem csapnak ilyen bután agyon egyszer. Amúgy meg nem kell mindenkit szeretni. Szerintem nincs hiteles szeretet, amelyik mindenkit szeret. Nem hiszem, hogy Jézus mindent és mindenkit szeretett volna, hiszen megátkozta a fügefát, amikor nem adott neki termést, és korbáccsal űzte ki a kufárokat a templomból. Ugyanakkor a Hegyi beszéd tanítása, a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”, olyan esztelen szeretetet propagál, amit a magyar nyelv gyönyörűen felfoghatatlannak nevez. Ettől még létezhet, de én nem mondhatok erről semmi biztosat. Az isteni szeretet esztelen logikája távol van, fölötte van az én emberi határaimnak. Sejtéseim vannak róla. De ezeket nagyon nehéz verbalizálni. Pál apostol a korinthosziakhoz írt levél 13. szakaszában, a híres szeretethimnuszban lényegében nem adja pozitív meghatározását a szeretetnek, inkább csak körül tudja írni a szeretetet. Én azt hiszem, a szeretet nem olyasmi, ami birtokolható, amiből, ha egy bizonyos mennyiséggel rendelkezem, akkor jó vagyok, egy bizonyos mennyiség alatt pedig rossz vagyok. A szeretet inkább olyasmi, amire törekszem, amire áhítozom, amire szükségem van, és amit ha másnak adni tudok, akkor valamiképpen én válok ettől többé. A baj az, hogy ebben a törekvésemben gátolva vagyok, mert ha valaki akármiért azt mondja, hogy én egyenlőbb vagyok nálad, sőt még inkább azt mondja, hogy te nem vagy életre érdemes abban az új világban, amit én létre akarok hozni (emlékezzünk a liberális férgek kiirtásáról szónokló politikusunkra), az az emberiség és az én személyes ellenségem egyszerre. Az ember nem tud nem gyűlöletet érezni azok iránt, akik mások elpusztításában érdekeltek. Nagyon elgondolkodtam azon, hogy a szélsőjobb a Tégy a gyűlölet ellen mozgalmat utálja a legjobban az összes ellene fellépett irány közül, ez valamiért zsigerileg idegesíti őket. Ők gyűlölnek. Őszintén. Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen.”
(A szöveg felkutatásáért Pixyt illeti a köszönet.)
Bauer Tamás azt mondta egy interjúban, azért lett Kuncze az SZDSZ elnöke, mert nem akartak zsidót választani.
A Beszélőben megjelent interjú (http://beszelo.c3.hu/98/10/03bauer.htm) idevonatkozó részlete szerint Bauer egyáltalán nem ezt mondta; bár azt mondja, szóba került a kérdés, de határozottan kifejti a véleményét, hogy ez nem játszott szerepet a döntésben:
„(Révész Sándor:) – De hát azért ez nem csupán személyi döntés volt, ez a döntés az SZDSZ imázsáról is szólt, arról is szólt, hogy a frontember nem tartozik az úgynevezett kemény maghoz, nem kommunisták a szülei, és nem zsidó.
(Bauer Tamás:) – Igen. Erről is szó volt, ez igaz. De szerintem a dologban alig játszott szerepet. A lényeg az volt, hogy Kuncze olyan alkatnak tűnt akkor, és olyannak is bizonyult a választási kampányban, aki hiszi, amit mond, és ezt el tudja hitetni. Pető Iván meg nem ilyen alkat, mindig távolságot tart a szerepétől. Tehát vele nem lehetett volna ilyen választási kampányt csinálni, nem lehetett volna 20 százalékra fölmenni, ez biztos.”
Az SZDSZ (vagy liberálisok, vagy katolikusgyûlölôk) tetemcafatnak nevezték a Szent Jobbot.
Ez valóban megjelent, persze, nem a legendában emlegetettektôl: Majsai Tamás református lelkész, teológiatanár, egyháztörténész írta a Magyar Narancsban 2001 nyarán (http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=6578).
Az ereklyéket elutasító álláspont nyilvánvalóan Lutherre vezethetô vissza.
A jegyzőkönyv hiteles, hangfelvételben is letölthető innen. Az ügy egyébként azzal indult, hogy Kövér Békéscsabán állítólag (Tóth Károly MSZP-s képviselő szerint) azt mondta, hogy aki nem tud örülni a kormány intézkedéseinek, az kösse fel magát. Ezt kövér és több más fideszes is cáfolta; ezután néhány nappal mondta Kövér Szombathelyen az idézett szöveget, amiben egy fokkal indirektebben van ugyanaz megfogalmazva.
Majsai a cikkben Luthert idézte, ő mint a protestantizmus alapítója nyilatkozott úgy a bálványimádás eme formájáról, hogy a katolikusok 'tetemcafatokat' imádnak, aztán az egyszerűek hallottak valamiről valamit...
azt a legendát nem ismerem, amire hivatkoztál, de egy hasonló tényleg él a fejekben: aki nem ért egyet dagilaciékkal, az felköthetné magát, dagilaci szerint
A Political Legends topikban már próbálkoztak ezzel. (Tök jó lenne egyébként egy ilyen weboldal az urban legend-cáfoló oldalak mintájára. Állítás, link a forrásra, link a cáfolatra/igazolásra.)
Kövér László a 2002-es országgyûlési kampányban egy kampánygyûlésen azt mondta, hogy a szocialisták (vagy baloldaliak, vagy a fél ország) akassza fel magát.
A szombathelyen elhangzott beszéd (remélhetôleg hiteles) jegyzôkönyvébôl:
"...az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazatunk a turizmus számára. Szóval (?) egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonyleg erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat (enyhe kuncogás a teremben). Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. (10 másodperc taps) És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk" (nagy taps)."
Az SZDSZ (vagy liberálisok, vagy katolikusgyûlölôk) totemcafatnak nevezték a Szent Jobbot.
Ez valóban megjelent, persze, nem a legendában emlegetettektôl: Majsai Tamás református teológus, egyháztörténész írta a Magyar Narancsban. A konkrét cikket nem lelem a hálón, a reakciók szerint 2001 nyarán.
Megkérhetlek megkülönböztetett tisztelettel, hogy olvasd el a belinkelt anyagot, és ha ahhoz képest valami tényszerû eltérést tudsz, akkor tárd elénk, mindannyiunk okulására?
