A helyesírási és az értelmező szótárak egyöntetűen az izzadságszag alakot támogatják. S ez logikus is, hiszen lehet, hogy nem magának az izzadságnak van szaga (de akkor miért változik a verejték szaga annak függvényében, hogy mit evett, ivott előtte az ember?), de az emberi észlelés számára az izzadságból mint nyersanyagból származó hasonnemű anyag még az izzadság kategóriájába tartozik. Azt viszont kétlem, hogy egy állapotnak mint elvont fogalomnak lehet szaga. Legfeljebb rá utaló szagról mint indikátorról lehetne beszélni.
> Ugyanis a verejték szaga, nem az "izzadt állapoté".
Mint biológus jelzem, a verejtéknek nincs igazán szaga. A szagot az izzadt állapot okozza, pontosabban a már a testfelszínre kijutott verejtékben szaporodó baktériumok metabolizmusa.
A vacog ige első előfordulását az EWUNg. (kérdőjellel) 1400-ra teszi: Wachogow (személynév), a következő adat viszont csak 1790-ből való: vatzogott. Nem kételkedhetünk azonban a régi eredetében, különös tekintettel arra, hogy a sztenderd alatti, érzelmileg színezett szavak ritkábban kerültek leírásra, így az adathiány nem feltétlenül a szó hiányát jelzi.
A /c/-ről magáról: a honfoglalók idejében ez a hang olyan lehetett, mint ma a /dz/, ez sem önálló fonéma, mindig hosszú (kiv. ott, ahol egyébként sem állhat hosszú msh.), és ma is gyakran kerülik használatát zz-vel helyettesítve (egy-két emberöltővel korábban pedig ez még inkább így volt). Igen korai előfordulására mutat Konsztantinosz τιτζα ‘Tisza’ adata és a Tihanyi Alapítólevél castelic ‘ ~ Kesztölc’ szava. Azonban láthatjuk, hogy a konsztantinoszi τιτζα alak /c/-jével szemben ma Tisza van /sz/-szel, tehát az a /c/ még nem volt szilárd alakulat, csak az /sz/ egy lehetséges realizációja, mint ahogy később is az /sz/ affrikálódása növelte a /c/-k számát, pl. latin pardus < magyar párduc, román sîmbra > m. cimbora stb.
Biztos volt /c/ hang a honfoglaláskor a -d és -t végű igék esetén, ha az E/2. -sz rag járult hozzájuk, pl. látsz /lácc/. Ez azonban hosszú volt, és vlsz. hogy egy ideig a mai /dz/-hez (ill. – bár ez napjainkban változik – a /dzs/-hez) hasonlóan a /c/ hang is csak hosszú lehetett (a τιτζα-ban is!). Így az idegen /c/ kétféleképpen honosodhatott meg: vagy megnyúlt, és akkor /cc/ lett; vagy rövid maradt, és akkor /cs/ ~ /t/ hanghelyettesítés történt. Ilyen volt pl. a szóvégi rövid -o-val: ma ez megnyúlik és /ó/ lesz, de korábban inkább /a/-ra változott, vö. spárga < olaz (a)sparago.
A mai magyar nyelvben egyébként több hang van, mint amit számon tartunk: általában nem tartjuk magyar hangnak a német ch-t, régebben /k/-val is helyettesítettük (vö. /teknika/, Kína), ennek ellenére olyan „echte” magyar szavakban megtalálható, mint a doh, ill. (palatalizálva) ihlet. Ezek azonban az átlag magyar számára egyszerű /h/-nak hallatszanak. Ugyanígy a német Gesang, angol sing stb. szavakat /ng/-vel ejtjük, holott a végükön csak az a hátrább képzett nazális van, amit mi az /ng/-ben ejtünk az /n/ helyett. Azt sem érzi az egyszerű ember, hogy a kapj, dobj felszólító módú szavak végén nem /j/-t ejtünk, hanem IPA/APhI-val jelölje zöngétlen [ç]-t ill. zöngés [ʝ]-t. Tehát a /c/ hang jelen lehetett az ősmagyarban úgy is, hogy a nyelvhasználók nem is voltak a létének tudatában: ott, ahol rendszerszerű volt, azaz egy másik fonéma (pl. /sz/) ejtésvariánsa volt, ott ejtették azt hívén, hogy a fonéma fő hangértékét ejtik (pl. /sz/ hangot); ahol meg nem volt rendszerszerű (pl. idegen szavakban), ott más hanggal helyettesítették (vö. magyar /h/ ~ német /ch/ ~ magyar /k/ esete).
A /c/ egyébként igen gyakori hangutánzó szavainkban. Vizsgáljuk meg erről a kérdést. A hangutánzó indulatszavainkban nagyon sok, egyáltalán nem szokványos hangot ejtünk. A hm! leírással pl. zöngétlen /m/-et adunk vissza, a brr! írásmóddal pedig pergetett ajakhangot. ha az ilyen indulatszavak igésednek, akkor a származékuk hanghelyettesítéssel beilleszkedik a sztenderd hangrendszerbe, pl. hm! > hümmög, brr! zöngétlen variánsa > prüszköl (régebben ptrüszköl, trüszköl is).
Tegyük fel, azonban, hogy valamilyen oknál fogva meghonosodik a nyelvünkben a zöngétlen /m/ (jelöljük ezt most hm betűkapcsolattal): ekkor az hm!-höz kapcsolódó igealakban is megjelenhet az új hang, így a korábbi hümmög alakot felválthatja a *hmög, mivel a hangutánzó indulatszó és az ige közti kapcsolat élő. Ennek megfelelően lehet, hogy az ősmagyarban volt egy *vac! hangfestő indulatszó, amelyhez – mondjuk – a hanghelyettesítéses *vaszog igealak tartozott addig, amíg a /c/-t teljes értékű hangként be nem fogadta a magyar nyelv. Ekkor azonban a *vaszog igealakot is felváltotta az hangfestő alakhoz jobban kapcsolódó vacog forma. (N.B. A vacog azonban e nélkül is létrejöhetett későbbi fejlődéssel egy vaszog alakból. Az ilyen affrikálódásra fent adott példákon kívül, vö. orr+szá[j] > orsza > orca).
A kérdőjel léte vagy nem léte nem befolyásolja magát az etimológiát, amit adtam. Amúgy igazad van: én az ÉKSz.2 elektronikus változatában néztem meg Win98, és ott -- a unicode kezelés rejtelmei miatt -- kérdőjel látszik a balra mutató nyíl helyett (WinXP-n nézve jó a megjelenítés).
> Ezek szerint az igei ég (~lángol) és a főnévi ég (~mennybolt) közös eredetű nomenverbum, mint pl. a fagy?
Mea culpa, nem ellenőriztem a memóriámat, mielőtt a hozzászólást tettem: így súlyosat tévedtem. Most utánanézve, a mainframe külön eredetűnek véli őket: az ég ige rekonstrukciója fgr. ? *äŋ3, míg az ég főnévé fgr. *säŋe.
> Mert kétségkívül bele lehet magyarázni (pl. a láng is fényes meg a nappali égbolt is), de kicsit izzadtságszaga van...
Szvsz. a dolog nem annyira izzadtságszagú. Ami miatt kizárt az az, hogy a rokonnyelvi adatok alapján eltérő fgr. tövet rekonstruálnak mögéjük. Az ilyen ősi szavaknak végül is volt idejük arra, hogy folytonosan specializálódva a jelentésük mára jelentősen eltérjen.
Így a dolog nem meglepőbb, minthogy az egymástól jelentésben meglehetősen messze álló szeret, szerep, szerez igék mögött ugyanaz a tő, és ugyanaz a kiinduló jelentés áll. A magyar ég főnév finn megfelelője a sää, amely időjárást jelent: ez szintén kissé izzadtságszagú lenne, ha pl. nem lehetne mellettük adatolni a zürjén synöd ‘levegő’. Ugyanígy az a. sky ‘ég’ és a hide ‘rejt(őzik)’ igék ugyanarra az ieu. alapnyelvi (s)keu- gyökre vezetődnek vissza, melyhez társított jelentés éppen egy eléggé kevéssé intuitív „közös nevező”: a ‘takar’. A szláv nebo ‘ég’ szót pedig az óizlandi njól ‘éjszaka’ szóval vetik össze: itt az összekötő kapocs az ‘ég’ és a ‘felhő’ gyakori azonossága (vö. a sky ‘ég’ ~ ósvéd scio ‘felhő’; szl. nebo ‘ég’ ~ lat. nebula ‘felhő’), a ‘felhő’ kapcsoltsága az ‘árnyék’-hoz (ósvéd scio ‘felhő’ ~ ónorvég skuggi ‘árnyék’), az ‘árnyék’-nak pedig a ‘sötét’-séghez (szl. těnь ‘árnyék’ ~ tьma ‘sötét[ség]’), ez utóbbinak pedig az ‘éjszaka’-hoz. (Nos ez, utóbbi magyar vonatkozásban, az ellenkező „előjellel” is megtörténhetett volna: Prométeusz az égből lopta el a tüzet az embereknek. Ez a monda azt jelzi, hogy elég erős kulturális beágyazódottsága van a ‘tűz’ és az ‘ég’ kapcsolatának.)
> Ezért kérdeztem meg tőled, hogy mi is az eredete, mert az állapothoz és a cselekvéshez köthető más szavak is mutatnak bizonyos azonos eredetre valló vonásokat. Vagy rosszul látom?
Tény, hogy ugyanaz a jelentésváltozás (kibővülés) más, rokonértelmű szavon sem kizárt. Azonban ez nem szabad, hogy automatikusan elfogadottá tegyén egy etimológiát: részletes vizsgálat mindenképp szükséges. (L. pl. az én ezt követő, vrobeenak teendő hozzászólásomat.)
Esetünkben az a gond, hogy a 'magas hőmérséklet'-re utaló jelentés csak névszóhoz köthető, igéhez nem, illetve ez a jelentés is meglehetzősen kötött, (a testhőmérsékletre) leszűkített. Emiatt a két szócsoport összetartozása szükségképpen gyengébb hipotézis, és nem zárhatjuk ki azt sem, hogy ez csak "műtermék".
A szótárak ismeretlen eredetűnek tartják. Azt viszont az etimológia megalkotásakor fontos figyelembe venni, hogy igen késői szó (legalábbis az írásos adatok alapján). A ’zöldtakarmánynak való kukorica’ jelentés 1857-ből, a ’vegyes főzelék’ jelentés 1896-ból, a ’vegyes savanyúság’ jelentés viszont csak 1916-ból adatolható. Ez arra utal, hogy a csalán csípős voltára való utalás értelmét veszti.
...a csalánnak, azon kívül, hogy szúr, csíp, éget, bök stb. mi köze van a savanyúságokhoz? Pont ennyi, ez elég is. Az aranygaluskának sincs sok köze az aranyhoz. Egyébként nem értek hozzá, de mintha több savanyúságot erjesztéssel készítenének, többek közt a csalamádét is. De mondom, ez csak egy ötlet.
Érdekes amit mondasz! A csalamádé tehát elsősorban a haszonállatok elé vetett aprított zöldtakarmányt jelenti, ami rendszerint összedarabolt zöldkukoricábol áll. Ezt gyakran silónak nevezik, szerintem tévesen, hiszen a siló valójában eme takarmány - csalamádé - tárolására szolgáló verem, tartály vagy akár egyfajta épület.
A Nagy csalán (Ursa dioica) teájának gyógyhatása ismert, azt azonban, hogy fogyasztható lenne mint egyfajta saláta?! Vagy csak mert csíp, szúr ezért a későbbiekben házilag készített csípős vágott savanyúságokat a csalánhoz hasonlíthatták? Csalánmádé ~ csalamádé? Hát nem tudom. Azért fura, mert a savanyúságok csípős ízét általában tormával vagy ecettel érik el, (ha van is benne erőspaprika, akkor is tesznek bele tormát...) szóval ennyi erővel tormamádé is lehetne!
summa summárum, nem értem, hogy a csalánnak, azon kívül, hogy szúr, csíp, éget, bök stb. mi köze van a savanyúságokhoz? Gondolom a torma is egy régóta hasznosított kultúrnövény!? És akkor még nem is beszélve arról, hogy nem minden csalamádé csípős!! Mindenesetre lehet, hogy neked van igazad és tényleg a csalán szavunk a megoldás. Érdekes..
Egyetlen találatot kaptam a mádé szóra, ez egyfajta vágott zöldtakarmányt jelenthet (mint ahogy maga a csalamádé is ezt jelentette egykor). Azért kerestem erre, mert felmerült bennem, hogy a szó eleje a csalánból származik - végül is az is csíp. Tehát a tippem: csalán + mádé.
Ami a metal zenéről írt pejoratív hangnemű véleményedet illeti, azt hiszem ez nem alaptalan, és többé-kevésbé egyet kell, hogy értsek vele, de örülök, hogy nem általánosítasz! Azonban muszáj volt ezeket a szavakat közzé tennem, mert már idegesített, hogy nem tudok mit kezdeni velük :) Ez azonban nem témája a topiknak, úgyhogy többet én sem foglakozok velük.
az lehetett a helyzet, hogy a fenti láz- igével együtt ún. igenévszó volt (mint pl. ma az ég).
Ezek szerint az igei ég (~lángol) és a főnévi ég (~mennybolt) közös eredetű nomenverbum, mint pl. a fagy? Bizonyítja ezt valami? Mert kétségkívül bele lehet magyarázni (pl. a láng is fényes meg a nappali égbolt is), de kicsit izzadtságszaga van...
(teccik ez a megszólítós stílus, csak soxor elfeledkezem róla :) )
Érdekes a gondolatmenet és én a magam kútfője alapján arra a fogalmi párhuzamra találtam rá, amely a forróság (mint a láz tünete) és a forrongás (mint a lázadás szinonímája) között mutatkozik. Ezért kérdeztem meg tőled, hogy mi is az eredete, mert az állapothoz és a cselekvéshez köthető más szavak is mutatnak bizonyos azonos eredetre valló vonásokat. Vagy rosszul látom?
> Tényleg: honnan ered a lázadó szó? Mi köze van a lázhoz?
Kérdés, hogy a fi]láz szónak van-e köze a lázad, lázít, lázong szavakhoz. Ez utóbbiakban vitathatatlanul egy közös láz- igető van. Az ilyesmit úgy szoktum mondani: fiktív tő. Ez nem azt jelenti, hogy "ki van találva", hanem azt, hogy "csupaszon", képzetlenül nem fordul elő (ilyen még pl. a fer- ~ for- is, ami a forog, fordul, ferdül stb. igékben van meg.) Ennek a láz- igének az eredete ismeretlen, és jelentése a származékaiból rekonstruálható.
Ami a láz főnevet illeti: ez vagy a fenti től független szó, vagy elvonás a lázad szóból, vagy pedig az lehetett a helyzet, hogy a fenti láz- igével együtt ún. igenévszó volt (mint pl. ma az ég). Ha összefüggenek, akkor a közös jelentés azon alapulhat, hogy láz esetén a betegség (rontó szellemek stb.) támadtak fel az emberben/emberre.
A védikus kultúrával csak érintőlegesen foglalkoztam: azt azonban tudom, hogy a szanszkrit ākāśa egy védikus fogalom, az ötödik elem, melynek szótári jelentése ‘szabad, nyílt tér, üresség; éter, ég, lég’, vö. <http://webapps.uni-koeln.de/cgi-bin/tamil/recherche?dictionary=mwd&st=AkAza&prst=exact&en=&pren=exact&maxhits=50>. A többit kéretik hozzá kitalálni (valaki valamikor talált [vagy kitalált!] az ākāśa-val foglalkozó írásokat, amiből most jó kis new age-kultuszt lehet csinálni).
> Mit jelent pontosan a latin Cautio criminalis kifejezés, mely egy a boszorkányüldözések során megjelent mű címe;
A bűnügyi [értsd: bűnügyek kivizsgálásakor alkalmazandó] körültekintés, elővigyázatosság
> Valamint ha fűznétek valami kommentárt az angol "stinkupuss" kifejezés (ha létezik egyátalán, ugyanis ez is egy számcím, lehet, hogy valami elvont gondolkodású szövegíró kitalációja...)
Úgy vélem, hogy ez a Stinkerpuss név átkódolt leírása, ez utóbbi a net tanusága szerint valami film macska karakterének a neve (? Bűzmacs, ? Dögmacs), vö. „Stinkerpuss fights the evil bad guys and shows us what it's like to be a kitten superhero”.
(Nem szeretnék azonban több mai heavy metal blődséget megfejteni, mert viszolygok a tapasztalható színvonaltalanságtól. Azért mondjuk a maiak [tisztelet a mindenkori kivételnek] a Thin Lizzyvel egy napon nem említhetők. Milyen az a "lázadás" vagy mi, amely üzletszerzési célzattal folyik...?)
