lehet persze jönni a 3-4 százalékos hibahatárral, csak pl a magyar választások előtt ennél nagyobb baklövések is szoktak lenni.
2018-ban pl már ott tartottak bizonyos "közvélemény-kutatók", hogy akár lehet kormányváltás is, egyedül a Medián mért a személyes megkeresések révén 2/3 körüli eredményt.
szidták is Hann Endrét, mint a bokrot, hogy hogy prognosztizálhatnak ilyet :-D, aztán kiderült, hogy (megint) nekik lett igazuk, mint 2002-ben (csak akkor ellenkező előjellel).
mindenki más rendesen félremért megint. persze a belső méréseket nem ismerjük, csak amit a közvéleménynek szántak, de amekkora pofára esés volt, egyszerűen nem kalkuláltak a kormánypárt ilyen mértékű vidéki mozgósításával (ami most is jönni fog).
minek ide Sziget Fesztivál? csak zaj, mocsok, meg hangoskodó turisták.
ha az óbudaiakat népszavaztatták volna, vajon lenne Sziget Fesztivál? lennének romkocsmák? lenne bármi a Ligetben a fákon meg a bokrokon kívül? lenne Puskás, vagy inkább maradt volna a 70 éves düledező Népstadion?
kíváncsi lennék, ha mindent megnépszavaztattak volna, ma hogy nézne ki Budapest? mint egy nagyra nőtt Debrecen vagy Hódmezővásárhely?
ha a millennium idején is így gondolkodtak volna, mi a fene épült volna itt?
Parlament minek ilyen pompás épület, elég lenne egy szerényebb kis valami, Lánchíd is minek oroszlánok meg tököm tudja mi, egy egyszerű híd bőven elég lenne.
minek ide Opera, minek Müpa? minek színházak, múzeumok, mozik, koncerttermek? talán operafanatikus a magyar?
elég lenne mindenhova orvosi rendelő, kisbolt, kocsma, utak, meg ingyen wifi.
Most legszívesebben megkérdezném, hogy tényleg ilyen hülye valaki, vagy csak eljátssza, de valószínűleg az a válasz jönne hogy "nem tudok színészkedni")) Befejeztem...
A közvéleménykutatások konkrétan szart sem érnek sokszor, eleve megrendelésekre készülnek és nem függetlenek, mögötte is lobbi van és konkrétan választás is alakult teljesen ellentétesen a vártnál, bár ezt egy alapvetően gondolkodni képtelen mainstream agymosott idióta mondjuk jó eséllyel sosem fogja fel, mindent bekajál amit elé tesznek))
Az ilyen személyeket könnyű megtéveszteni és a logikus gondolkodást illetően igen erős kihívásokkal küzdenek...
tök mindegy, nyilván voltak belső méréseik is, és látták, hogy nagy többségben lennének a nemek, ezért kihátráltak. ha valami mögött többség van, abba Orbán beleáll, ha kisebbség, azt elengedi (vagy bele sem kezd), kivéve a focit, mert az a szenvedélye, és az még a politikai racionalitást is előzi nála, ami nála minden más szempontot megelőz egyébként (ami egy politikus esetében normális).
ugye nem akarod azt mondani, hogy az "akarsz olimpiát Budapesten?" és az "akarsz TB-t is fizetni, és még fizetni is a vizsgálatért?" ugyananannyira szimpatikus kérdések. ugye nem? :D
(most a vizitdíjas téma komplexitásátba ne menjünk bele, maga a kérdés kb. így volt feltéve)
nem, a Kormány azért döntött így, mert egy népszavazási bukta nagy presztízsveszteség lett volna, ezért idejében kihátráltak, szemben a nagyeszű Ferivel, aki belement a vizitdíjas népszavazásba, bele is bukott.
az emberek semmire sem vágynak, ami viszi a pénzt. ha azt mondanák, hogy az olimpia költségei mellett mindenkinek 2x annyit fizetnek, mint amennyibe kerül, egyből mindenki támogatná az olimpiát.
értem, tehát a többség támogatja (ez lenne ugye a legitimációja), DE népszavazáson ez SOHA nem derülne ki. mert nyilván aki támogatja, az is nemmel szavaz. mert csak
én nem hiszem el, hogy Párizsban 75% olimpiapárti, bármit mutat egy sok évvel ezelőtti felmérés, nem tudom elképzelni, hogy ez igaz. eleve irtó béna dolog közvélemény-kutatásokra hivatkozni, iszonyú sokszor mértek nagyon félre.