Bizonyára a hozzám hasonló fantáziáló ember ötlete volt a kormánykerékbe szerel légzsák, hiszen semmi nem adódik magától. Habár a semmi adott egy univerzumot, csak úgy magától.:)))
Egyből rájönnél, miért nem tetszik a szöveged azoknak, akiknek van valami alapműveltsége fizikából, ha olyasmiről olvasnál összezagyvált cikket, amihez értesz valamit.
Pl. autózás témakörben valaki nekiállna arról értekezni, hogyan kellene a kormánykerékre szerelt biztonsági öv hatásfokát GPS-szel javítani. Minden rendben, létező szakkifejezések, nyelvtanilag rendben van, ez is van olyan jó mint egy másik.
Azért gondolkodsz így, mert a rendes fizikai cikk pont ugyanolyan érthetetlen számodra, mint a halandzsa. Emiatt nem érzékeled a különbséget, azt hiszed, mindegy.
A mai tudomány, már ami a fizikát illeti olyan, mint egy hosszú sorban álló tömeg a kifizető hely előtt. Mindenki türelmetlenül várja, hogy sorra kerüljön. Aki a sor elején áll, azzal bíztatja a mögötte lévőt, hogy megéri várni, mert nincs más kifizetőhely. Aki a sor végén áll, az meg abban bízik, hogy megnyitnak egy másik kasszát is. Ebből gondolhatod, hogy én is a sor végén állok. Ami a karattyolást illeti, egy jó szülő abból is megérti a gyerekét, ha akarja.:)
Egy nyugalmazott részecskefizikus,(iszugyi) által jelzett összetett részecske, a stabil Neutron, csak gravitációsan hat a környezetére. Ez lenne a sötét-anyag, amely a galaxisok hiányzó tömegét pótolja és magyarázatot ad a szélső csillagok anomális sebességére. Legfőbb célom a kíváncsiságom kielégítése. :)
„Arról nem is beszélve, hogy a spirálkarok (DGy szerint) valamilyen okból felfénylő csillagokból állnak.
Vagyis csillagok nem csak a spirálkarokban vannak, de ott fényesebbek.”
Amennyiben a galaxis egy diffúz sötét-anyag „ködben” található, a csillagok által keltet szél elfújja szemünk elől a ködöt. Mivel a spirálkarban sűrűbben vannak a csillagok, a fényük is erősebb még a ködön át szemlélve is.
Gondolkodni, modellezni, következtetni lehet több különböző fázisban levő esetből. Nyilván nem olyan megbízható, mint várni pár százmillió évet, de sok szempontból praktikusabb. :-)
a sötét anyag még kevésbé lép kölcsönhatásba (még inkább keresztül megy) mint a normál anyag.
Egyetlen fénykép alapján ezt hogyan lehet megállapítani?
Ha folyamatában meg tudnánk figyelni egy ütközést, tudnánk mozgó felvételt csinálni róla, akkor meg lehetne állapítani. Akkor láthatnánk, hogy gyorsabban áthalad egymáson, vagy inkább visszapattan.
"a látható anyag és a sötét anyag nem ugyanúgy viselkedik."
A látható anyagok közül az ionizált gázfelhők viselkednek csak másképp, mert azok között EM kölcsönhatások lépnek fel, amelyek némileg fékezik az egymással szemben haladó felhőket. De a látható csillagokba tömörülő anyag ugyanolyan kölcsönhatás nélkül fűződik át egymáson, mint a csak gravitációs lencsehatása révén észlelhető sötét anyag.
A sötét anyagnak csak a gravitációját ismerjük, ami jóval gyengébb, mint az EM hatása. Nem csoda, hogy a szembe haladó sötét anyag nem kapaszkodik egymásba.
Úgy tudom (de nem vagyok benne biztos), hogy ütköző galaxis megfigyelése alapján, a lencse hatást is beleértve, arra jutottak, hogy a sötét anyag még kevésbé lép kölcsönhatásba (még inkább keresztül megy) mint a normál anyag.
A görbület mindenféle ugrás nélkül, a téridő folytonosan differenciálható függvényeként megy át az anyaghatáron.
Vagyis még ott is csak folytonosan diffható módon változhatnak a Riemann tenzor mind a 20 komponensének téridő feletti függvényei (és természetesen ezzel együtt az összes Christoffel-szimbólum értékének függvényei is). Amit a Riemann geometria Bianchi azonosságai biztosítanak.
Ez persze nem valami váratlan dolog, tekintve, hogy az Einstein egyenletek differenciálegyenletek, Riemann geometriája pedig egy differenciálgeometria.
De bizony bolondozok, hiszen a Te magyarázatod olyan a számomra, mint az enyém a tiedre. Íme:
A 4D diszkrét téridő végtelen anyagmentes halmaza, egy szilárd monolithoz hasonlatos, amelynek infinitezimális, (pontszerű) eseményei a kvantumai, amelyeken belül zajlik a kitágulás-zsugorodás dinamikája. Másként megfogalmazva a lét- létezésbe alakulása. Ez egy alapfluktuáció, ami a monolitnak homogén izotróp struktúrát biztosít. Az anyag felbukkanása, amit lokális téridő halmazok egyidejűségéből adódó, energiaösszegződésének gondolok, a négyfajta elemi részecskéket eredményezi.
Mivel az anyagnak kettős, részecske és hullám tulajdonsága van, az anyagból képezett halmaz és a „monolitból”, téridőből képezett közös halmaz, márfolyékony közegre hasonlatos. Ez határozza meg a közös halmaz, az univerzum dinamikáját is. Amíg a téridő részhalmaz szuper-folyékony az anyag számára, addig az anyag részhalmaz belső súrlódással rendelkezik, ami sebességkorlátozó tényező a számára. Mivel az univerzum egy dinamikus folyékony buborék a téridő monolitjába zárva, a kitágulása, vagy összezsugorodása a belső hőmérsékletének, és nyomásának függvényében változó. Amikor kitágul, a szilárd ”kifagyott” monolitot folyékonnyá téve hőt ad le. Amikor zsugorodik, körülötte „megfagy” a monolit. Ezzel növekszik az univerzum belső hője és nyomása. Mivel az élet számára korlátozó tényező a hőmérséklet és nyomás, az életre alkalmas univerzumnak, mint halmaz méretének fluktuációja is korlátok között zajlik. Ami azt jelenti, hogy Nagy Bumm és Nagy Reccs nem szerepel a teóriámban.:-)))
Amiről uvw9 beszél, ahhoz nem kell ennyire messzire elkalandoznod. Az égitestek felszíni tartományaiban egyforma a téridő görbülete, akár belülről, akár kívülről közelítünk oda. Igy van ez még a kőzetbolygók esetén is, pedig azoknál ott igazán óriásit változik az anyagsűrűség.
Mert az anyag (az energiaimpulzus tenzor) csak részben determinálja a görbületet (vagyis a negyedrendű Riemnann tenzort). Ennek a 20 komponnsű szimmetrikus tenzornak csak azt a részét, ami leírható a másodrendű szimmetrikus Ricci tenzor 10 komponensével is. Ez a rész tartalmazza elsődlegesen térfogatváltoztató görbületeket, amelyek csak másodrendű árapály görbületeket jelentenek.
A Riemann tenzor további 10 komponense nem kapható meg közvetlenül az anyagból (vagyis az Einstein egyenlet megoldásával), hanem csak egy következő körben, a Riemann geometria Bianchi azonosságainak figyelembevételével. Ezzel pedig egy másik szimmetrikus másodrendű tenzort kapunk, a Weyl tenzort, aminek 10 komponenséből pont a Riemann tenzor hiányzó része számolható ki. Ez írja le az elsődlegesen árapály jellegű torzulásokat. Az anyagmentes helyeken pedig csak ilyen görbületek lépnek fel.
