Ez a fórumot Testaccio Rabja az alábbi sorokkal indította 2002. februárjában:
Ki szereti nálam jobban Rómát? A rómaiakon kívül ki ismeri nálam jobban Rómát? És kit gyötör nálam jobban az, hogy mégsem ismerem igazán? Ki vágyik nálam jobban Rómába? Ki akarja mindenét pénzzé tenni, hogy hosszabb időre mehessen? Ki ír könyvet Rómáról Vagy ha nem ír, ki beszél magában állandóan Rómáról? Ki őrült bele Rómába nálam jobban? Ki indul mindennap hajnalban? Kinek van kedve nálam is Róma-őrültebb lenni? Ki írna ide Rómáról? (Háromnapos turisták kíméljenek, bár a jobb kérdésekre nekik is felelek.)
Szeretnék ennek szellemében itt csak történelemről, épületekről és szobrokról, kertekről és szökőkutakról mesélni, és hallgatni mások élményeit.
Természetesen egy utazásnál fontosak a gyakorlati tanácsok is, ezért indítottunk egy másik fórumot Utazási tanácsok Rómába utazóknak címmel, ahol felteheted kérdéseidet közlekedéssel, szállással, belépőjegyekkel és hasonlókkal kapcsolatban.
Segítségedre lehet ebben a kereső is, illetve a fórummal szorosan összekapcsolódó http://roma-szenvedely.eu/ oldal, ahol rengeteg infót találsz.
Tartsd tiszteletben a topiklakók kérését, és szívesen látunk mindkét fórumon:)
Aki elfelejtette: az 5. napomnál hagytam abba a beszámolót, valamikor ezer éve. Akkor most folytatom:
6. nap Délelőtt a Ponte Nomentanához mentem, már régen tervezem, hogy megnézem ezt az öreg hidat, amelyik az Aniene folyón, az ie. I. században épült. Régóta már csak gyalogoshíd, a forgalom nem messze egy modern hídon megy. A híd egy elhanyagolt park túloldalán van, az útról nehezen vehető észre. Szépen rendbe van hozva, nézelődtem egy darabig, amiben senki sem zavart, egy lélek sem volt a közelben.
A híd túloldalán egy enyhe kanyar után egy közpark mellett megy az út. Fénykorában szép lehetett, most a fű kiégve, a szökőkút medencéje száraz, és nem túl szimpatikus fiatalok iszogattak a füvön. Ezen a környéken római kori temetkezési hely volt, egy kerek mauzóleum ma is látható a park szélén. Nem volt árnyék, így hamar továbbálltam.
Ahol a Via Nomentana keresztezi a folyót, a túloldalán ott épült fel a Monte Sacro negyed a múlt század húszas éveiben. A negyed központja a Pz Sempione templommal, iskolával. Visszafelé trolival mentem, végig a Via Nomentánán.
Délután a Garbatellát céloztam meg. Odafelé busszal, vissza metróval mentem. A buszból látni az új hidat, előtte 2 héttel nyílt meg, forgalom még nem sok volt rajta. Érdekes formájú. A 673-as buszt választottam az útvonala miatt, a végállomás a Garbatella közepén van, onnan indult a séta.
A Garbatellát a ’20-as években kezdték építeni. Eleinte kertvárosi jellegű, jellemzően kis villák, ikerházak, mindegyikhez kis kert. Később már emeletes házak épültek, kevesebb zöld területtel, de némelyikhez azért tartozik kert. Nyugodt, kellemes környék, girbe-gurba utcákkal, kis forgalommal.
Elkezdtem olvasni az írásaitokat, a Tieidet és Catelláét. Február elejére van egy utazási lehetőségem, valószínűleg Róma lesz, 5-6 éjszakára. Van néhány újdonság és számos olyan hely van, amit valamiért nem tudtam rendesen megnézni. A San Lorenzot pl. Temetési szertartás volt, kint várakoztam hosszasan, majd amikor végre bejutottam, csak 10 percem volt, mert zártak. Azóta eszembe sem jutott. De most hogy írtál róla, tudatosult bennem, hogy én voltam ott, de nem láttam igazán.
A San Lorenzo oszlopfői is spolia, azaz újrahasznosított darabok. Itt a bizánci rész oszlopai között van egy bizánci és egy klasszikus, talán I. századi római korinthoszi. Az entablatura, amit tartanak, ha jól emlékszem, II-III. századból való darabokból áll össze, és felette van egy későbbi, amin keresztény jelképek is vannak. (Köszönet a képért!)
Manipura, nagyon köszönöm a képeket! Elnézést, hogy nem reagáltam, de nem hordhatok most még szemüveget, nem látok jól nélküle. Minden oszlopfő kivételesen szép, azt hiszem, a pilaszterek fejezeteit is ugyanonnan szerezték. Fantasztikusak az ion részek!
Azt tudtam, hogy augusztus elején van Lőrinc nap, a pontos dátumot nem, de azzal a reménnyel indultam utam zárónapjának első helyszínére, hogy meg tudom nézni. A Bazilika előtti fényfüzér és a bent felfedezett szeptember 10-i programismertető helyére teszi a dolgokat. (Azóta már le is zajlott az ünnepség.)
A falakon kívüli San Lorenzo Bazilika a Via Tiburtina mentén áll, és egyike Róma hét főtemplomának, ahol a pápai mise számára külön oltárt emeltek. (Piazzale del Verano3, www.basilicasanlorenzo.it nyáron 7.30-12.30 és 16.30-19.00, sziesztára bezár) Az ősi nagy tiszteletnek örvendő Szent Lőrinc vértanú sírjára épített templomban van Szent Cirják és Novatianus katakombája valamint IX. Pius pápa sírja is. A temető közelsége egyben azt is jelenti, hogy sírtemplomként is funkcionál(t). A vértanú kultuszát és a temetkezési rítusokat szolgálja.
A nép az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat nevezi: „Lőrinc könnyei''- nek Szent Lőrinc vértanúságának legendája miatt. A legenda a következő:
Mint sok más vértanúnak, a kivégzés előtt még egy lehetőséget adtak a haláltól való menekülésre, és felszólították Lőrincet: "Áldozz az isteneknek, vagy egész éjszaka kínozni fogunk!" Lőrinc azt válaszolta: "Az én éjszakám nem ismer sötétséget, és minden ragyogó fényben úszik!" Akkor hozták a rostélyt, rábilincselték, és a tűz fölé tették.
Szent Lőrinc a rómaiak által hagyományosan nagyra becsült, és a férfias erények megtestesítője lett.
Nagyon különleges hatással van rám a nyitott előcsarnok a gerendás mennyezettel , a fal élénk színű freskókkal díszes és szarkofágok, faltöredékek is találhatók itt. A bent zajló szertartás miatt kicsit tovább időzök kint, nézem a megrázó képeket. Hosszúnak találom a misét, a középső sorban halkan leülök, és körülnézek. Még részleteket nem is látok, de érzek egy kifejezhetetlen ősi energiát bent. Megborzongok a bombatámadás nyomait még mindig őrző oszlopok látványától. Szépségeket fedezek fel sorban: gyönyörű és változatos a mozaikszőnyeg, különleges a cosmata munka az ambón, a húsvéti gyertyatartón és a padozaton is. Miközben nézelődök a szertartás menete szerint a többiekkel együtt felállok, vagy leülök, nem értem, miért húzódik el ennyire.
Hamarosan négy férfi jelenik meg, és itt jön a felismerés, egy temetés zajlott éppen. Egyikük leemeli az addig templomi dekorációnak hitt virágot (ekkor kiderül, hogy a koporsó fedelét takarta egy azzal megegyező méretű tábla, virággal teletűzdelve ). Majd vállukra emelve kiviszik a koporsót. Később értettem meg a kb. 20 fős hozzátartozó egyikének fürkésző pillantását. Utólag végiggondolva és a képeket nézve is számomra látszólag egy szokásos mise zajlott ostyaosztással. Érdekes, hogy semmilyen külső jel nem utalt a nálunk meglévő gyászos hangulatra, alapvetően világos, sőt piros színű ruhában is voltak, nem feketében, és senki nem sírt.
Arra gondolok, talán egész nap be van ütemezve, ezértmegnézem a baldachinos oltárt, éskörülötte a díszes oszlopokat, különleges a sok kis íves román ablak, lukacskáin áramlik a fény. A Kriptába is lemegyek míg lehet, megnézem a rendkívül díszes pápai sírtermet és mikor feljövök, a baldachin alatti lépcsőknél már keresztelőre készülődnek. A kezdet és a vég szimbolikája hat rám döbbenetes erővel kb. két óra leforgása alatt, amibe csak úgy belecsöppentem.
A szakirodalom szerint a bazilika jelentőségét az adja, hogy az apostolfejedelmek után Róma legnagyobb liturgikus tiszteletben részesülő mártír San Lorenzo nyugvóhelye. Ráadásul egyike annak a kevés római bazilikának, amely megőrizte az un. Ó-római elrendezést, és arra jellemző tárgyakat. A vértanú szobra a templom előtti téren található, jobb kezében tartja a rostélyt, amin a legenda szerint megégették.
A felállított fényfüzérről ismét a hagyomány és legenda tisztelete, az ünnepvárás és készülődés örömteli gyakorlata jut eszembe.
A képek sajnos semmit nem adnak vissza. Neten utána tud nézni akit érdekel, biztosan talál minőségi képeket.
A 19-es villamossal a Via Nomentanaig megyek. Az Arab nagykövetség épülete mellett portyázó rendőrök gps-es segítsége után jobbra, a várostól kifelé indulok, majd a gyorsjárattal eljutok a San Agnese fuori la Mura templomhoz. Via Nomentana 349, ny: 9-12.00 majd 16-18.00 között.
Áthaladva az udvaron S. Constanza ősi kerek kis templomát csodálom meg először, mely Nagy Konstantin leányának mauzóleuma. Szépek a falakat borító mozaikok és falfestmények. Különleges a dupla oszlopos körrel leválasztott térszerkezet az oltárral, melynek eredetijét a Vaticani Múzeumokba vitték. Kedves kis hely, örülök, hogy megnéztem.
A San Agnese gyönyörű kis templomába jól esik bemenni a sok-sok díszes régi töredék mellett elhaladva. Körüljárok, éppen kijött egy csoport, így eszembe jut, hogy érdemes lenne az ókeresztény katakombát megnézni. Az órára nézve talán lenne még időm, de érdeklődésemre a szimpatikus itt dolgozó hölgy mosolyogva mondja, hogy 1 főért nem indít bemutatót. Ennek persze nem örülök, de megfogalmazom a kérdést: most végre szeretném, miért van akadály? A választ a kedves hölgytől kb. 2 perc múlva megkapom: Semmi akadálya hogy megnézze a katakombát, mert 3 fővel már elindulunk olasz nyelvű vezetéssel. belépő 8 euró. Megígéri, hogy lassan fog beszélni. (Mosolyogva konstatálom hogy ez a képzet - „ha saját anyanyelvemen lassabban beszélek, megérti a másik” - egy nemzetközi kollektív-tudat lehet. J ) Annak ellenére, hogy „molto poco” az olasz tudásom, meglepően sokat értek meg az első blokkból, aminek mindketten örülünk. Nyilván hozzájárult ehhez sok-sok minden: a katakombákról szerzett általános ismeretemen túl a hozzáolvasott irodalom, és az angollal közös újlatin eredet, és talán van itt még valami, amit nem is kell érteni vagy tudattal megmagyarázni.
Egyébként a régi szenvedélyesek közül valaki már javasolta (Vélemény vagy Catella talán), hogy a katakombák miatt nem kell feltétlenül kimenni a Via Appia Anticára. Az itt látottak alapján ehhez a javaslathoz csatlakozom én is. Igaz, hogy kisebb volt a csoport és a terület is, de nekem a San Sebastiano katakombához képest ez érdekesebb volt. Persze, az Utak királynője azért mégiscsak egy őserőt megmozgató hely, és mint környezet nagy vonzerő marad.
Negyed 1 van már, de még körülnézhetünk a templomban is, közben a kísérőnk útrakészen elindul, hogy bezárja a kert felőli ajtót. Éppen elcsípem, ahogyan sietés közben alázattal keresztet vet a szent előtt. Elgondolkodtató őszinte és meghitt pillanat volt.
A szép kertben felfrissítem magam, majd a Sta Constanza felől ismét az elegáns épületekkel és parkokkal megtűzdelt Via Nomentanán haladok a Város felé. Nem is gondoltam, hogy ilyen impozáns épületek és gondozott parkos udvarok vannak errefelé, rengeteg fával, pálmával és leanderrel. Közlekedés szempontjából is jó, egyik mellékutcában pár méterre van egy Tuodi üzlet is.
Egy szendvics-bárban ebédelek, csak helyiek jönnek, ismerősként üdvözöl mindenkit a tulajonos házaspár. Először kiadja a tekercsetésint,hogyüljekle.Fizetni ráérnék, de azonnal megteszem. Talán éppen akkor kezdett valami rosszallót mondani asszonyság, összemosolygunk. Tetszikezazősbizalom. Egy fagyival és vízzel kezemben kis sétával elérem a Villa Paganinit. Itt leülök egy padra, míg a fagyi tart. Majd a kis kútnál felfrissítem magam. Mivel férfiakat látok csak, így keveset időzök, átmegyek a szemközti oldalra.
A Villa Torlónia impozáns kapuján átlépve gyönyörű pálmasor fogad, jólesik a hűs árnyékban lépdelni. A Villa épületei és abban helyet kapó múzeumai mellett csak elhaladok. Elegáns Casino dei Principi épületét két szfinx őrzi. Kívülről megnézem őket persze, és le is fotózom, de elsősorban a park különleges növényei, a fenyők,ciprusok, a pálmaligetek és cédrusok, a babér, a füge- szil-és gesztenyefa üde zöldje ejt rabul. Nem csodálom hogy a szabadba vágyom, hiszen sok múzeumban és egyéb helyen jártam az elmúlt bő 1 hét alatt, rengeteg impulzust, információt és élményt kaptam. Gondolom, a hétvégéhez képest lényegesen kevesen vannak, de szétszóródva kb. 30-40 fő hűsölve kisajátít egy-egy kis területet. Néhányan sétálunk, nézelődünk, mások a fűben vagy padon ülve pihennek, egy szobor talapzatának dőlve hűsöl és olvas valaki, egy kis gyerek fáradhatatlanul csacsog a mellette telefonáló babysitternek. - Majd hogy a figyelmet megkapja, egy gödröcskébe veti magát. Körbejárom a park látványos részét, majd leülök pihenni. Innen gyönyörködöm a látványban, és élvezem a madárhangokkal is idilli békét és a jó levegőt. Egy fiatal pár már harmadszor jön a lombok alatti pad közelébe, mosolyogva intek feléjük, hiszen lassan indulnom kell. A rekkenő - 38-40 fok körüli- hőséghez képest rengeteg a futó, akik természetesen tudják hol vannak a parkok kútjai. Frissülés és nyújtás után újra nekilendülnek.
A kert dísze a madárkalitka formájú saletli, a szobrok és persze obeliszk is van.
A Casa delle Civette (Bagolyház) kerítéssel van elválasztva, ahol még az oszlopfőn is madarak díszelegnek, talapzatánál pedig karmokkal kapaszkodnak. Az udvarában egy kis kutacska süninek álcázza magát. Csak kívülről tekintem meg a stílusok és formák kavalkádját felvonultató játékosan változatos kastélyt. Szépek az ólomberakásos- és díszes formázott rácsos ablakok, a kiszögellések és teraszok. Különleges és szeszélyes, ezzel együtt játékos és magával ragadó az épület. A földszintjén berendezett fémes furcsa szobrokból kintről is látni néhányat.
A mosdója szintén megközelíthető. Az udvarrészeket elválasztó díszes fal és az oszlopos kis templom maradványai mellett elhaladva akhantusz leveleinek zöldellő sokaságát fedezem fel, szokatlan, mert jellemzően már elszáradtak, de itt némelyik még éppen csak elvirágzott.
A 90-es gyorsjárattal a Terminihez, majd metróval hazáig megyek. Gyors összepakolás és egy frissítő zuhany majd kevés pihenés után a reptéri buszhoz indulok. 1/2 7 körül fáradt lábaimmal inkább buszra várok, majd másik megállóba indulok, ahol 2 busz is megáll ami jó lenne nekem arra a pár megállóra. Ha jönne. Van még 10 percem, végre megérkezik az egyik, majd szorosan mögötte halad a másik járat is rögtön két busszal képviselve- üresen. Éppen kifizetem a jegyet, megáll a Shuttlebusz, amiről integetek még a Pza Risorgimentonak a Szt Péter Bazilika kupolájának, a Cornéliának, majd az út két oldalán illatozó gyönyörű leander-erdőnek.
A reptéren megveszem a szokásos Limoncellót, és középen maradok, mert sejtem, hogy a kiírt kapu nem végleges. Nápolyba induló fiatalok táborzáró vidámsága zengi be a terminált. Könnyedén lépek át a boardingon, abszolúte jó kedvvel, mindenféle búcsú és fájdalmas érzelgősség nélkül.
Akkor elnéztem, azt hittem, a falra írtad. Mindenesetre, nagyon jó buszra szálltál! Már én is tervezgettem korábban, de pont a nagy területe miatt maradt el, nem igazán tudtam, melyik oldalról érdemes közelíteni, hogy a legtöbbet lássam. Mert 2 napot azért nem szánnék rá;)
Látom, tetszett a S. Cosimato. Én 3 udvart láttam, de a gugli térkép alapján sem tudom elképzelni, hol volt még. A képeid közül egyedül a kis kerek kutat nem tudom beazonosítani (vízipálma előtt), arra nem emlékszem.
Köszönöm a kiegészítést, nem volt időm utánanézni, és erről inkább hallgattam. :) Barlangos kút, amit írtam. :) Azt a park egyik kútjára, nem a vízvezetékre értettem.
A "barlangos fal" az acqua Paola vezetéke, amelyik a XVII. sz. elején épült:)
Az építést a borra kivetett adóból finanszírozták. A víz a Bracciano tóból jön. Az első időkből ezzel látták el ivóvízzel a Vatikánt, a Borgót és a Trasteverét. A via Garibaldi malmait is a Paola vize hajtotta.
Jelenleg nagy parkokat (vatikáni kerteket is) ebből öntözik, és ez lát el sok szökőkutat is (természetesen az Aqua Paola, Pz. S. Pietro, Pz Farnese.
Csak csodállak. Hogy bírtad megemészteni ezt a rengeteg élményt? Én - persze, már idősecske vagyok - az utolsó napunkon már képtelen voltam többet befogadni. Úgy éreztem, valóságos kultúrsokkot kaptam. Igaz, az alatt a pár map alatt amíg kinn voltunk, meg nem álltunk egész nap. Mint a "mérgezett egerek" igyekeztünk egyik helyről a másikra, a lehető legtöbbet tapasztalni, látni, érezni....., hátha sosem jutunk vissza.
:) már csak az utolsó nap van hátra. A füzetben a palazzo Madama mellett fel volt tüntetve, hogy augusztus kivételével hó első szombatján, de a képviselőháznál nem volt ilyen kitétel.
Arra a vasárnapra ismerősök csábítottak Sperlongára, de szép nap volt ez így. Egyébként összességében így kompletten az egész út ajándék és csoda volt.
Az újabb nap reggelén a Prati modern és nagy piacához sétálok. (Mercato Trionfale). Útközben látni lehet amint tömött sorban sokan várnak a Vaticáni Múzeumok nyitására. Hétfő van, 10 körül is rengeteg ember mozgott a fal körül. A nyári szabadságolás miatt elég nagy a pangás, a halárusok szinte kivétel nélkül zárva vannak, mert vasárnap a halászok is pihennek. Készítek néhány képet, veszek reggelit, és hazamegyek. Szabadságon vagyok, és Rómában :) úgyhogy ráérősen csak 10 után indulok el ismét.
A déli ágyúlövést kb. 10 perccel késtem le júliusban, teszek egy újabb kísérletet. A 870-esre ismét hiába várok több mint negyed órát, felkaptatok a 115-ös végállomásához, ami éppen elindul, így az első megállóhoz futok. Szerencsére a busz lassan jön, a baj csak az, hogy továbbra is ezt a tempót folytatja, ugyanis vezetője az ellenőrrel vitatja meg az élet fontos dolgait.
A buszról leszállva mindenki szembejön velem, gyanus a dolog. 1 perccel ugyan, de ismét lemaradok a mindössze pár perces mutatványról. De legalább már egészen megközelítettem. :) Éppen visszazökken helyére az ágyú mikor a kilátóról letekintek.
A panorámában gyönyörködve jár egy kávé és egy gyümölcslé, majd a kút hűsítő vize után a San Cosimato Kolostort célzom meg Trasteverén.
Mindkét kapu nyitva van, bemegyek, nézelődök fényképezek. Van bent egy büfé is, ez nyitva van, a kórház dolgozói látogatják.
Az egyik udvarban cica üdvözöl, később kiderül, kettő is van. Felváltva dörgölőznek, szeretetéhesek, simogatásért kiáltanak. Aztán mikor abbahagyom és készítek pár képet, már nem csak kanyargós testükkel, hanem fejükkel is erősen bökdösnek. Az egyik macsek finoman megharap térd alatt, majd macskanyelven közli: méééég.
Végigjártam az udvarokat, nekem több rémlik mint 4. A dupla oszlopsoros kerengő nagyon tetszett. Elidőztem kerengő falain kiállított eredeti díszes márványtöredékek mellett, gyönyörködtem a bencés kolostor megmaradt freskóinak élénk színeiben, a reneszánsz templom külsejében, az éppen csordogáló szökőkútban és a falon kialakított kis imahelyben. Egyik pici udvarból iroda nyílik, az ajtaja mellett egy lerakatot is felfedeztem, ahol letűnt idők dicsőségét méltató babérkoszorús márványtáblák porosodtak egymás mögött a falnak támasztva. A főkapun távozom.
Elvileg a Vittoriano tetejére és a Piazza Navonára szántam a délutánt. A közeli buszmegállót meglátva hírtelen úgy döntök, hogy amelyik busz először érkezik arra felszállok, és az útvonalon valahol leszállok.
Így esett, hogy a 44-es busszal számomra eddig ismeretlen szép környékre jutottam. Útközben csak nézelődök, abban bízom, ott vagyok, ahol lennem kell. A megállókat részletező táblán meglátom a Doria Pamphili nevet. Halványan ugyan, de felsejlik: erre van a Villa. Hát persze, még nyugisabb időkben július elején nézegettem. 2 megállóval később ugyan, de leszállok, hogy a tikkasztó melegben egy emelkedőn másszak felfelé. :) Séta és nézelődés közben megállapítom, hogy szívesen laknék ezen a környéken is. Szépek az udvarok és a házak, jó a levegő is távolabb a nagyvárosi forgatagtól.
A St. Pancrazio Bazilikához érkezem, hívogató a díszes kapun át látható kertje, és a vizem is elfogyott. Az árnyékban a hűs vizet kortyolgatva meglepődve látom, hogy nyitva van. Körülnézek, néhány képet készítek, majd leülve nézelődök. Tetszik a mennyezet, és a hajókat elválasztó díszes boltíves fal, de a környezettől nem elkülöníthető csend az, ami leginkább hatással van rám. A St. Pancrazio katakombája zárva van, egyik oldalkápolna falfreskóját restaurálják. Talán ezért volt 2 óra körül is nyitva.
A Via Pancrazion lévő Tazza d'Oro fagyizót is tesztelve elérem a Villa kapuját.
Belépés után hosszan gyalogolok, a Via Aurelia Antica egyes részeit néhol látni lehet, egy-egy pálmafáról papagájok csivitelése kísér, kicsit odébb a Palazzo Quattro di Venti elegáns épülete látható. A Palazzo Corsini mellett a színpadot lebontó munkások zaja toldja meg a kabócák kitartó haccacáréját. Útközben szobortöredékek, hatalmas zöld területek, padokon olvasó fiatalok, és szintén sok kerékpárossal, futóval találkozom. A hatalmas zöld völgy után bokrok öleléséből itt-ott termetes szobormaradványok láthatók, majd 1 kis kút fogadja a megfáradt vándort. Nagyon szomjas vagyok, így talán nem is csoda, hogy majdnem 1 liter víz után, hátrafordulva veszem csak észre, hogy megérkeztem. :) Elém tárult a reneszánsz park egy része, amit fülkékkel barlangszerű kúttal és fülkékben szobormaradványokkal díszes fal vesz körül. Felüdítő és szép látvány az előkelően kimagasló Casino bel Respiro a szerpentinszerű labirintus díszkertjével. Szökőkútjai ugyan száradozva-szomjaznak, de hozzáképzelem a csobogást és a szivárványt adó vízsugarak látványát is.
A Villa hatalmas, (180 hektár) Róma legnagyobb, és egyik legjobb állapotban megmaradt parkja szépen ápolt angol- és franciakertjeivel, díszes épületeivel, különleges mediterrán növényekkel. A kisebb, de látványos részét jártam körbe csak. Hétfő volt, így az épületek ajtói zárva voltak. Barangolás közben szinte megelevenedik előttem az itt élő nemesi családok egy-egy estélye. Míg férjeik a Casinóban időznek, a hölgyek habos ruhácskákban a teraszos jelleggel egymástól lépcsővel elválasztott kertekben csacsognak, meg-megállva a Fontana della Regina mellett, leülve a Rózsakertben vagy a mesterséges tó partján. A gyerekek bújócskáznak a barlangos, kukucskáló szobrokkal díszes kútnál vagy a különleges fák, bokrok, szobrok tövében és pálmatelepek között.
Sorra felfedezem a park díszeit az obeliszket, a Fontana Reginát, felmegyek az oroszlános kapunál a lépcsőn, visszafelé indulok a közeli épülethez, aztán visszajövök hogy az „alsó” szinten lévő reneszánsz kertet felderítsem. Elhaladok egy díszes, de elhanyagolt kút mellett majd a barlangos kút mellett jövök vissza. Elmegyek a Capella D. Pamphilihez, közben gyönyörködöm a különleges és buja növényzetben: látok itt babérfákat citrus-féléket myrtust és megcsodálom a pálmák sokféleségét. A Cicas Revoluta hatalmas levelei ölelésében különleges termését tartja tenyerén. Csodaszép virágfüzérjét ékszerként viseli a Lagerstroemia. Merje valaki azt mondani, hogy augusztusban már kiégett a növényzet Rómában. Késő délutánra jár, egyre többen vagyunk, főként a helyiek jönnek futni, olvasni, kerékpározni vagy csak sétálni. Két rendőr és én fotózunk csak. :) Annyira igaznak érzem, hogy a Villa Doria Pamphili a béke oázisa Róma szívében. Reggel 7-től napnyugtáig van nyitva.
A Largo Argentinát is érintve Pratiba indulok felfrissülni.
Eljött az utolsó este, elmegyek Trastevere szélére a Freni e Frizioniba.
Sok fiatal van ismét, kellemes a terasz jellegű terecskén kint ücsörögni. Asztal híján sokan a betonpárkányt asztalként és ülésként is használjuk. Koktéllal kezemben időnként arrébb költözök, ha rágyújt valaki mellettem. A szomszédokkal néhány szót váltok, vagy nézem a mutatványost és a fotóst, aki alkut köt. Levezetésként sétálok még egyet Trasteverén.
Séta közben az egyik közeli szűk utcában sok ember ácsorog, és a kitett asztalok is foglaltak, amint felállnak az asztaltól, névre szóló helycsere következik. Az étterem honlapja szerint csak telefonos foglalással lehet bejutni, árat nem láttam, de valamikor kipróbálom.
A hídon sétálok át, menet közben fentről nézem a sátrak körüli nyüzsgést, de lábaim nem akarnak lépcsőzni már, így az utolsók közül egy 23-as busszal hazamegyek.
Jól emlékeztél a Palazzo Montecitorio nyitvatartására,lehet,hogy augusztusban a szabadságok miatt ez sem nyit ki,bár erre én sem találtam semmilyen utalást,pedig most gyorsan újra utánaböngésztem.Nem baj,az ember így legalább mindig talál indokot,hogy újra menjen.Olvaslak ám én is serényen,csak gondoltam kivárom a végét:))
Tavaly éppen lecsúsztam a Havas Boldogasszony napi ünnepről, azóta programoztam hogy idén ott lehessek. Eljött hát a nagy nap, Rómában ébredtem. Reggel a családdal neteztem, és akkor olvastam Catella fórumos beírását, hogy már hazamentem a hóesésről. Egy pillanatig el is bizonytalanodtam, hogy lekéstem vagy átaludtam a nagy eseményt, de a dátumra jól emlékeztem. Akkor még poénnak tűnt a fórumos beírásom, hogy egy képet sem készítettem.
A 11 órás mise előtt a Sta Maria Maggiore Bazilika előtti téren semmi különös nincs, furcsállom is, arra gondolok, legalább egy színpad kellene. Megnéztem a Prassede templomot, A Szent Zénó kápolna és az apszis mozaikján kívül másra nincs időm, egyébként meg mise készülődik itt is. Szívesen maradnék, de szeretném személyesen látni, az ünnepet.
A Patriarchális Bazilikába visszaérve nagy tömeg fogad, az oldalhajó mentén kicsit előrébb megyek. A gyönyörű Bazilika talpig díszben, csodaszép virágkompozícióval felékesítve. Az egyházi főméltóságok helyüket elfoglalták már. A nézelődők összetétele nagyon vegyes a turistától a helyi lakosokon át az egyházi kötelékben élőkig szép számmal vagyunk. A tömegben nagyon meleg van, így arra gondolok, talán a loggia jobb választás lenne. A múzeumban úgy tudják, a loggia máskor sem látogatható. Nem akarok most múzeumot nézni, így leülök a kis kápolna előtt, mert emlékeim szerint hosszú egy katolikus szertartás. Nagy meglepetés ér, mert úgy kb. fél óra múlva mikor vissza akarok menni, a biztonsági őr már nem enged be. Így végignéztem az egyházi- és városi elöljárók bevonulását a szemközti terembe, és a hívek helyezkedését annak érdekében, hogy közelről láthassák/üdvözöljék őket, netán beléphessenek a fogadó-terembe.
Néhány szavas olasz szókincsemmel és testbeszéddel egy kedves nénitől megtudom, hogy a francia püspökre vár, és kérdésemre azt is elárulja, hogy az 5 órás misén is van sziromeső. Ezt megerősíti a biztonsági őr is. Az oltár előtt nagy a tömörülés, mindenki fényképet készít, előre megyek. Már csak a lehullott virágszirmot és az azt összesöprő embereket látom. A havat szimbolizáló fehér szirmokat szétosztják az emberek között. Van, aki tekintélyes mennyiséget összegyűjt. Egy maréknyihoz én is hozzájutottam. Úgy érzem, vissza kell jönnöm, ez az út néha ilyen, kitartás mellett és kisebb részletekben adja kincseit.
Sok idő ment el a hiábavaló várakozással, de gazdagodott olasz szókincsem, a Capolinea kifejezéssel. Talán ideiglenesen, de áthelyezték a megállót,. Ennek ellenére a régi megállóban nincs értesítés, a digitális kijelzőjén láttuk, hogy 1 perc múlva jön a busz, majd miután elkanyarodott a kereszteződésben, a kiírás váltott. Nem esett jól a tréfa. :)
Elmentem a Pantheonhoz, előtte még üdvözöltem a kis elefántot. Nézelődés után 1 finom kávét ittam a Tazza D’Oroban, majd továbbindultam.
A júniusban beszerzett programfüzet szerint a hó első vasárnapján nyitva van az olasz képviselők székháza a Palazzo Montecitorio. A délelőtti mise után terveim szerint bőven belefér.
(Ny: 10-17.30-ig) ingyenes. www.camera.it Az égiek talán úgy találták, túl sok ínyencség lenne már így egy útra koncentrálva. A tér túloldalán az árnyékban posztoló Carabinieritől a bejáratról érdeklődöm azt mondja, zárva van, ő hamadik vasárnapot említi. Azért még motoszkál a fejemben, hogy körbe járhattam volna, mert annyiszor kiderült már, hogy a helyiek sok mindenről nem tudnak. De ez már késő bánat.
Annyira meleg volt, hogy be is tértem egy hatalmas fagyira a Pálma fagyizóba. A kirakatban jópofa a kb. 25 nyelvű kiírás. :)
Köszönöm Zolkish ötletét. Nagy a választék, finom a fagyi, és le is lehet ülni, ha kivárunk egy kicsit. Fel is vettem a kedvenc helyek gondolatbeli listájára. Egy pici negatívum, hogy a mosdóban nagyon készséges a wc-s néni, de a pénzes tányér is ki van rakva. Az éttermi részben nagy képernyős tv, néhány várakozó az Olimpia képsorait nézi.
A San Agostino templomhoz kanyarodok, ismét körülnézek, megpihenek. Mondanám, hogy hűsölök, de a nagy melegben már a templomok sem hűsítenek, főként a dekoltázst takaró sállal.
Az 5 órás misére visszamegyek. Kevesebben vannak, és én is okosabban helyezkedek. Mise közben néha körülnézek. Átszellemült arcokat látok bensőséges pillanatokat kapok el. Kb. fél órás késéssel testőrökkel kísért, zakót magára rángató úrnak törnek utat, aki az első sorokban foglal helyet. Majd pár perc múlva igazi gyermeki öröm és csodálat lesz úrrá a tömegen, mikor az aranyozott mennyezet középső sor negyedik kazettájának elmozdításával keletkezett résen a fehér sziromeső hullani kezd. ( Nem valami jól látható, de az a vékonyabb fehér függőleges maszat lenne a hó a képen. )Megható és leírhatatlan élmény, igazi csoda volt. Gondolatok törnek rám a hitről, a hagyományokról és a tiszteletről, a szertartás fontosságáról és a közösség erejéről.
Kifelé jövet még Rocca felügyelőt is látni vélem. :) Felfedezek egy klassz közértet a téren, és egy áruházi mosdót is.
Vacsorára visszautazom, hogy a szabadság előtt váltsak pár szót szállásadómmal is. Nem akarok gyalogolni, busszal a Lateráni Bazilikához megyek, az A metróhoz. Útközben nyitva találom Prati egyik kis templomát, a Santa Maria del Rosario a Via Germanico 94 alatt (Ottaviano megálló közelében), amit eddig még csak zárva találtam. http://www.santamariadelrosario.net/
Mise van, de óvatosan körüljárok a neogótikus stílust képviselő 1912-1916 között felépített templomban. Számomra meglepő a csíkos pilaszter-oszlopok által határolt „kápolna”. Tetszik a csillagos mennyezet, (a San Agostino és Santa Maria sopra Minerva után egy újabb) de leginkább a változatos és gyönyörű gótikus üvegablakait csodálom meg.
Az étteremben csak 2 asztalnál ülnek, a járdát elfoglaló asztalok egyikét elfoglalom. Hamarosan olasz családok érkeznek. Ismerősök, barátok, fél órán belül nincs is szabad asztal. A turisták továbbmennek, a helyiek kivárnak. A finom vacsora és limoncello után nincs sok kedvem ugyan, de visszamegyek a Santa Maria Maggioréhoz immár harmadszor. Meg kell győződnöm személyesen, hogy tényleg ellopták-e a havat. :) Nem volt ott semmi.
Vasárnap a pihenésé, és a templomé mondta régen Nagyikám. Eszembe juthatott volna tervezéskor, vagy napközben, de biztosan ez egy ilyen nap kellett legyen. Természetesen a hagyományok tiszteletének országában nem maradhat el a show, így Nagyboldogasszony napján bepótolták. Jövőre augusztus 3-tól szeptember 4-ig megyek.:)
Reméltem, hogy eljut az információ azokhoz, akik nyitottak rá. Ezért írom le, hiszen a régebbi beírásokból sokat tanultam itt és az utazási fórumban, és ennyivel tartozom, hogy ne csak "elvegyek", hanem hozzá is tegyek, ha tudok.
Melyik virágzó fára gondolsz? Szerintem a Vaticáni Kert résznél az egyik csatolt képen, ami mögül látszik a kupola is, az Langerstroemia lehet.
Amit írásomban említek, éppen alatta álltam, mikor a buszos csoport ott járt, a képét megmutatom. A levele talán hasonlatos kicsit a leanderhez, de nem vagyok eléggé ismerős a növények világában.
Bonnita! a Giardinóban elsősorban a franszia-gyerekek miatt mindig lemaradtam, és gyakran a csoport után mentem, hogy nélkülük fotózzak. Egyszer még szem elől is tévesztettem őket pár percre. :) Volt szó a konyhakertről, hogy ott kicsit távolabb, de előbbiek miatt az irányt sem tudtam, valamelyik szökőkutat örökítettem meg éppen. Egyébként rögtön az elején babér-sövény mellett mentünk el, mondta a vezető, hogy szakítsunk le leveleket. Eszméletlen illata volt a bőrszerű fényes leveleknek. Leülhettem volna ha nagyon akarok, de tényleg kevés idő és sok fotótéma volt.
Még itthon összehangoltam a délelőttre tervezett, egymás után jól illeszthető templomok nyitvatartási időit.
A korai nyitás miatt reggel Prati egyik templomában, a Palazzo di Giustizia közelében lévő Sacro Cuore del Suffragio-ban kezdek. (Lungotevere Prati 12) Érdekes a 3 hajós öt boltívre osztott templom, szépek az íves mozaikablakai, csíkos oszlopai vannak. Rajtam kívül más nincs, a mise valószínűleg elmarad.
A legenda szerint az e helyen álló templom 1894-es leégését egyetlen faltöredék/freskó élte túl, melybe jelet égetett egy purgatóriumi lélek. Az 1894-1917 között újjáépített templom és a Szent Szív vallási gyülekezet emléket állít a visszatért lelkeknek.
Az oltártól jobbra a sekrestye mellett rendezték be a Purgatóriumi "múzeumot". (Museo delle Anime del Purgatorio)Belépődíj nincs, adományt elfogadnak. Az egész egyetlen kis teremből áll, egy fali vitrinben van kiállítva néhány tárgy, melyeken égetéssel hagytak nyomot a túlvilági látogatók.
Az anyagi világon túli lelkektől származó eseményeket begyűjtött okiratok tanúvallomások és tárgyak bizonyítják.
A templom korán nyit, és már 11.00-kor bezár sziesztára, majd este 5-től 7-ig ismét nyitva tart. Napunk első vagy utolsó programjaként érdemes tervezni.
Mivel ezen a napon nyitva van a Santa Maria della Pace templom is, ez a következő amit megnézek. Ny: Hétfőn szerdán és szombaton 9.00-11.50 között.
Csak úgy árad be a fény, körülnézek, leülök, megint megnézek valamit, majd visszaülök, fotózok, amit csak vaku tehetek.
Számomra egy különleges kis ékszerdoboz az egész. Pietro da Cortona barokk homlokzata és Raffaello Szibillákat ábrázolói freskóin kívül formailag, művészileg és rezgéseiben is nagyon jó hatással van rám, szeretek bent lenni, nehezen mozdulok, de 11 körül benézek a kerengőbe, és felmegyek az emeletre kávézni. Azonban az étterem szeptemberig nyári szünetet tart.
A Piazza Navonán a júniusról ismerős két férfit csakúgy mint kedd este, most is a kártyázás köti le. Nézelődök egy kicsit a téren és környékén, és egy hatalmas mangó fagyival hűsítem magam. Séta közben felfedezem, hogy nyitva van a Navona Notte ajtaja. Várni kell egy negyed órát, mert még csak előkészületek zajlanak. Visszatérek és a nagyon finom ebédet a ház borával öblítem le.
Hamarosan átmegyek a Nemzeti Múzeumok sorába tartozó Palazzo Altempshez. Most megtalálom a bejárati ajtót is. :) Piazza S. Apollinare 46. Ny: k-v 9.00-7.45
Rögtön két meglepetés ér. A jegy 10 euróba kerül, és a táskát be kell tennem 1 szekrénybe. Csak a fényképezőt és a jegyet viszem magammal meggondolatlanul. A pótaksira és a vízre később vágyakozva gondolok bentről.
Nos mit mondjak, elegáns szép és előkelő az épület, gazdag a kiállítás, és az utam során oly sokszor visszatérő fagerendás mennyezet... Végigjárom az udvart, a földszinti termeket majd az emeletet is. A XVI. század elején alapított Ludovico Ludovisi gyűjteményének darabjaiban, főként a trónusban, Árésben és a szoborcsoportokban gyönyörködöm. A császárok jelleméről sokat árulnak el a mellszobrok. A szép Hadrianus szobrot Tivoliba vitték, ezt júniusban láttuk. A szobrok szellősen vannak kiállítva, itt is találok fagerendás mennyezetet, freskóval díszes termeket, gyönyörű az udvar és a festett loggia is. A múzeumban található még a Brancaccio- a Mattei -és a del Drago Albani kollekció és megtekinthető a saint Anicetus templom is. Fotózni bármennyit lehet.
A San Agostino templomhoz kanyarodok ami zárva van, de a büszke mester ma is ott ül szieszta gyanánt faragott utcatáblái mellett. Zárva van a könyvesbolt is, - hiába, augusztus van. (Ma Ágoston napja van egyébként. :) )
Erre a napra terveztem még a Museo Napoleonicot is. Ny: K-V 9-19 belépő:5.50/4,50 cím: Piazza di ponte Umberto 1. 3,50-ért igénybe vehető audioguida angol-olasz-francia nyelven is. www.museonapoleonico.it
A 4 fős személyzetnek sok dolga nincs, szinte végig egyedül vagyok. A biztonsági őr szemmel tart, fotózni csak vaku nélkül lehet.
A Bonaparte család emlékét és emléktárgyainak gazdag gyűjteményét őrzi a múzeum. A festmények bútorok Napoleonra jellemző tárgyak mellett a Bonapartékra vonatkozó számos más tárgy is megtaláljató az állandó kiállításon. Feltűnően sok a földgömb a világuralomra törés szimbólumaként. Szemet gyönyörködtető néhány gyönyörű asztal és a pamlagok. Paolina egy külön termet kapott.
Zárás előtt 10 perccel kijövök, az egész múzeumra elég bő egy óra, a megközelíthetősége nagyon jó. Hazasétálok és Prátiban vacsorázok.
Nagy kedvet csináltál a Santi Giovanni a Paolo Bazilikához, csodálatos! A San Clementében én is voltam, de úgy el voltam varázsolva, hogy nem vettem észre a pénztárt, azt hittem, hogy a sok ortodox apáca csak prospektusokért tülekedik, s kikerülve őket, lementem az altemplomba. Visszafelé jövet vettem észre, hogy jegyet kellett volna vennem. Azt hittem, hogy mindent megnéztem, lefényképeztem a Szent Kelemen csodatételét ábrázoló freskót is, de csak a felső részt. Sajnos nem tudtam, hogy az alatta levő képsor sokkal érdekesebb, a XII.századi leírt káromkodás miatt.
A Keresztelőkápolnával kapcsolatban lenne kérdésem, a csupasz falat hol fényképezted, a bejárattól jobbra, vagy balra, mert erre nem emlékszem, hogy láttam volna. Köszi.
A virágzó fának vajon mi a neve? Érdekes, eddig mindenki arra panaszkodott, hogy a Sixtusi kápolnában alig látott valamit, mert csak úgy áthajtják az embert. Jól értettem, neked lehetőséged volt ücsörögni, nézelődni?
Nagy érdeklődéssel olvasom a beszámolódat, és nézegetem a sok szép képet ( az előző leírásokat is élvezettel olvastam). Úgy gondolom újra vissza kell menjek Rómába én is, mert annyi látnivaló maradt ki korábban.
Bocsánat, ismét nem olvastam át, de a pékség helyesen :
...."Hazafelé még egy kedvenc helyet kell meglátogatnom, mert másnaptól augusztus végéig bezárnak. Panificio Mosca a Via Candián, itt veszek vacsorát...."
Az út derekára volt foglalásom a Giardino Vaticanoba ami természetesen a sétálós verzió, így a Musei Vaticani is hozzátartozik, hiszen onnan közelítjük meg. 4 nappal a kiválasztott nap előtt a hivatalos honlapról foglaltam a 10.00-12.00 közötti angol nyelvű vezetett vizitre (Konkrét időintervallumra és névre foglalható. Időtartama kb. 2 óra. Az olasz és angol mellett választható még a német, orosz, svéd, francia, portugál, spanyol.: )
Internetes foglaláshoz szükséges megadni minden résztvevő igazolvány szerinti nevét és hitelkártyával lehet fizetni. A kinyomtatott visszaigazoló e-maillel az abban megadott helyen és időben lehet a jegyet átvenni. (Esetemben ez a 15-ös pénztár volt, ami a biztonsági beléptetés után ugyanazon a szinten van.) Adnak 1 jegyet, amivel be lehet lépni a Múzeum területére, szintén itt adják a digitális pásztort 1 fülhallgatóval. Külön jegy a kerthez nincs, a múzeumos belépőre nyomtatják a plusz információt a dátummal együtt. Lényeges, hogy gyalogos, friss levegőn töltött vezetett túra, elég sok emelkedővel és lépcsővel mozgáskorlátozottaknak nem ajánlott.
A kertnek csak egy része látogatható így is, és mivel Őszentsége nyáron Castelgandolfón tartózkodik, természetesen felújítási munkálatok folynak több helyen. A kupolából jól látható vasútállomás és a növényekből megformált színes pápai címer közelébe sem mentünk, néhány szökőkutat és épületet, sziklakerteket, szobrokat, a helikopter-leszállópályát érintettük, de elég tempósan vitte az elegáns és helyes idegenvezető-hölgy a 20-25 fős csoportot. Vannak márványpadok, melyek régi szépsége sejthető, de az idő és történelem nyomot hagyott rajtuk. Tele van a kert különleges növényekkel, fákkal, nagyon tetszett a játékos olasz kert, a virágzó bokrok és fák mellett az elegáns teraszok és épületek.
Az évezredek katolikus egyházi elöljárói számára folyamatosan kialakított hatalmas terület mint egy örökzöldekkel és különleges növényekkel tele őspark. Mindenhol öntöztek, de a szökőkutak közül volt, amelyik szárazon szomjazott. Minden tárgyilagosság mellett is felemelő érzés itt járkálni, részt venni az időutazásban. Bármelyik részletet is hiábavaló lenne kiemelni, mert mindent Michelangelo gyönyörű kupolája ural.
A kerttel kapcsolatban változatlan a véleményem, - meg fogom nézni még tavasszal is,- de kizárólag ezt az élő vezetéses 2 órás sétást választanám. Láttam egy 15 euróért buszos verziót nyújtó Cristiano-buszt az eléggé közönyös emberekkel folyamatosan gurulni. Míg mi lelkesen fényképeztünk, és közelebb mentünk amihez csak lehetett, közülük senki nem fotózta a botanikus kertet, vagy a Vaticani Rádió bejáratát, és az éppen virágzó különleges fát sem...
Volt egy francia család 3 gyerekkel, a legkisebb 4 éves körüli, és a legnagyobb is alig volt 10-nél több… Mondanom sem kell, mindig a látnivalók előtt ugráltak, és nem csak a gyerekek gázoltak szemrebbenés nélkül a téma és fotós közé. Nem tudom, hogy élvezte-e az egészet abból a családból valaki. Többen rövidnadrágban és/vagy spagetti pántos felsőben jelentek meg, vehettek kendőt 15 euróért - valaki kettőt is. Élő idegenvezetés van, a fülest utána mindenki megtarthatja/kidobhatja. Nem nagyon emlékszem új információra abból, amit a hölgy elmondott, a hivatalos oldal ismertetője alapján többnyire beazonosítottam a helyeket. Mindenkinek javaslom, menjen el ha érdekli. De! Figyeljen a Vaticánban elvárt zártabb ruházatra, és szerintem ne vigyen oda kisebb (14 év alatti) gyereket. Volt valaki, akinek aznap délutánra volt egy vezetett múzeumos jegye is. A bejárati épület emeletén a makett mögötti ajtón megyünk ki a kertbe, és ott is jövünk vissza a Múzeumba.
A belépőjegy magában foglalja a lehetőséget a Vatikáni Múzeumok és a Sixtus-kápolna látogatására. Jól éreztem, mert éppen ideje volt már újra megnézni. Egy hónap is kevés lenne, ha azt a sok-sok „tetőtől-talpig” négyzetcentiméterig kimunkált falat, az udvarokat és a kiállított tárgyakat alaposan végig akarnánk nézni. Hihetetlen nagy a terület, elképesztően díszes minden terem a mozaikszőnyegeken- a falakon és mennyezeti freskókon túl mérhetetlenül gazdag és zsúfolt a gyűjtemény, amit második alkalommal is csak felszínesen nézhet meg az ember. Csak a Képtár és az egyházi kegytárgyak kiállítása önmagában is sokkoló, de talán ez a jelző leginkább a portré-szobrokat bemutató (Sala dei Busti) teremre illik. Szégyen, vagy sem, de a polcokon kiállított művek sokasága a sorba rendezett befőttes üvegek hatását keltette bennem. Néhányat megnéztem, de többnyire csak végigsétáltam a két oldalra húzódva, anélkül hogy hosszasan időztem volna mellettük.) A beiktatott kis pihenő jót tett, utána ismét befogadóbb lettem. Annyira jellemző, hogy másodszor is mennyi újat észleltem, és mennyi mindent nem néztem meg, vagy nem jutott el a tudatomig, hiába is néztem. Mindenkori állapotunktól is függ mi az, amire nyitottak vagyunk éppen, ilyenkor amit nézünk és látjuk is. Nagyon klassz kilátás van néhány ablakból, és a sok udvarba is jól esett kimenni, néha leülni. Most az épületek formájának szertelen váltakozása is hat rám, ezt első alkalommal nem is konstatáltam. A melegben inkább szomjas vagyok, a benti bárban elfogyasztott cappuccino és a sütemény éppen elég.
Péntek délutánhoz képest elég sok - főként kínai, japán és orosz - csoport volt. A Sixtus-kápolnában kicsit tovább időztem, ücsörögtem, nézelődtem. Ülve jobban sikerült kizárni a tömeg zaját és más zavaró hatását, most nagyon megérintett az egész. Nem engedélyezett a fotózás, időnként kiabált a két az őr.
A nyári felújítás persze a Vaticánt is érinti, mind a kertben, mind a Múzeumban részletekben elkerített/fátylazott részek szép számmal voltak, így Raffaello stanzáinál is. Zárásig nézelődtem, el is fáradtam, zsong a fejem a sok látnivalótól és általuk keltett gondolattól. Nem vágyom a Bazilikába már.
Ez is egy inger-gazdag és csodálatos nap volt. Hazafelé még egy kedvenc helyet kell meglátogatnom, mert másnaptól augusztus végéig bezárnak. Pannoteria Moscua a Via Candián, itt veszek vacsorát. Na jó, elárulom, hogy hazáig tartó rövid sétám közben elcsábultam egy Carpisa táskára is. Estére nem terveztem semmit, aztán rövid pihenés után Róma by night lett mégis. Aludni itthon kell. :)
Nagyon klassz!!!! Ügyes vagy!!!! Olyan, mintha egy izgalmas regényt olvastam volna!!!! De ez jobb volt, mert a képek is gyönyörűek!!!! Puszillak!!!! :):):)
A nap teszi a dolgát, nem vár a csavargás miatt tovább alvókra, így kényelmes készülődés után csak 9 óra felé indulok de a 81-es busz megtréfál … lassítanom kell. :) Szerencsésen elérek végül a Santi Giovanni a Paolo Bazilikához. (Largo Pannonia 42) Most is gyönyörű a friss virágdekoráció mely a 2 oldalt sorfalat álló tartókat díszíti.. Egyedül vagyok, gyönyörködöm az esküvőre előkészített bútorzatban és ismét megcsodálom a szép cosmata kövezetborítást. Végre a Clivo di Scauro felőli ajtón át bejutok a templom alatt feltárt szentek lakóházába is. Ny: kedd és szerda kivételével minden nap 10.00-13.00 és 15.00-18.00 között, belépő 6/4 euró.
Nagyon lenyűgöző amit a feltárt épületek maradványaként egy labirintusban látok: lakóház különböző helyiségekkel gyönyörű élénk színű falfestések, szimbólumok, és a korai keresztyén templom maradványai. A legvégén van az Antikvárium, amiben a feltárt leleteket állították ki. Fotózni sajnos itt sem engedélyezett, de gyarlón kihasználom, hogy egyedül vagyok.
Csakúgy mint júniusban ezután a Bazilika San Clemente következett, (www.basilicasanclemente.com) de a 12.30-as zárás miatt most a kerengő után a másik 3 korszak egymás alatti épületeivel kezdek.. Fotózni nem engedélyezett, belépő 5 euró.A legrégibb épület a köztársaság idején terméskőből készült.
Gyönyörködöm az alsó templomban kiállított különleges díszítéssel ellátott oszlop-és márványtöredékek között, és a falakon megmaradt freskókban, a feliratokat olvasgatva elidőzök Szt. Cyrill síremlékénél, majd tovább folytatom utamat a nyirkos és hűvös szűk járatokon lépcsőkön. A víz csobogását már hallani lehet. A Cloaca Maximánál zubog a víz, de Olvtársunk nyáron odaveszett napszemüvegének nyoma sincs. A császárkori- és a Mithrasz templom-és a szentély csak rácson át látható, de elég sötét van bent. A hagyomány szerint ebben a házban lakott a templom védőszentje, Kelemen.
A szieszta miatti zárásra itt 10 perccel korábban emlékeztetnek, így a templomban is tudok még egy keveset nézelődni. Ismét az ambók a Szt. Katalin Kápolna és az apszismozaikon ragyogó életfa valamint az oszlopok és a márványmozaik padlózat vonzza tekintetem. Egy fiatal pár lép be utolsóként, figyelmeztetem őket, hogy zárva van. Nem sokkal később magyarul váltunk pár szót.
Ebédidő van, betérek a szemben lévő arabhoz pizzára. Tulajdonosváltás történt, nem egészen az a pizza, mint júniusban, de éhes vagyok, és a pihenés is jól esik a Colosseum kis szeletének látványában gyönyörködve.
Eredetileg az Amfiteatrum és környéke, majd a Vittoriano üvegliftes panorámája volt tervezve, de ebéd közben felfedezem az arra közlekedő 116-os kisbuszt. Egy villanás az újratervezés, hiszen közvetlen a Lateráni Bazilikához visz, ahonnan a tegnap kimaradt Capo di Bove korábban magántulajdonban lévő ásatási területe irányába mehetek. Sajnos a 218-as buszra várok, persze elég sokáig, de végül sétával együtt a Via Appia Anticához jutok. Egy szimpatikus francia párnak kapóra jön, hogy valamennyire kiismerem magam az Utak Királynőjének környékén. Velem tartanak, én pedig örömmel mutatom meg a San Sebastiano katakombát, éppen elérték az induló csoportot.
Kevéssel a Cecilia Metella sírja után a szemközti oldalon van úti célom. Itt is magyarokkal találkozom. Nagyon melegem van, a kis kút vizével oltom szomjam, és hűsítem végtagjaim. Tudom többen tervezitek, „látom” is ahogyan elmerengve sétáltok erre a következő úton. A Capo di Bove kapujában kedvesen invitál egy 50-es férfi, jöjjön be, ingyenes a belépés. Nem tudom válaszaim közül melyik kelt nagyobb meglepetést: Igen, kifejezett céllal éppen ide jöttem, vagy az, hogy Magyarországról. Szerinte kevés hazánkfia járt még ott. Alig vannak, így külön idegenvezetés mellett megtekinthetem a feltárt villa és fürdő maradványait, a szép mozaikképeket, a vízellátást biztosító csövek struktúráját, a márványdíszítések töredékeit, és a fotókiállítást a Via Appiáról. Az udvaron egy gyönyörű pálma-telep van, és a szarkofág, a díszes töredékek - közöttük a görög betűs Annia Regilla Herodes Atticu felirat a II. század közepéből- is az udvar felőli külső falon találhatók.
Kevéssel a 4 órás zárás előtt távozok, majd a 660-as busszal és metróval visszamegyek a P.za San Giovanni in Lateranora, ugyanis az épületcsoport végében külön bejárattal rendelkező Battisterot (Keresztelőkápolna) eddig még nem láttam.
Elegáns és különlegesen gyönyörű az egész. Kezdetben egy fáradt kis 6 éves és kicsivel nagyobbacska nyafog az őt mindenképpen bevonszoló nagymamának, de hamarosan egyedül maradok, ami a nyolcszögletű belső térben nagyon bensőséges és megható érzésekkel tölt el. Kiemelném a hatalmas kerek medence körüli kiváló Cosmata munkát ; a szimbolikus állatokat és alakzatokat ábrázoló mozaikképeket; az előkelően díszes márványpárkányzatot; a porfír antik oszlopokat és persze a freskókat a barokk kupolában. Az oldalsó kápolna csupasz, falmaradványaiból itt-ott még látni valamit, szép az apszismozaik, de nem értem, miért került egy része takarásba az odahelyezett oltárral.
Nézelődök még a téren, várok picit az esti koncertre, de végül 8 körül elindulok, az estét Pratiban töltöm. Vacsora után egyik kedvenc fagyizómba (Old Bridge) térek még be a Pza Risorgimento és Viale Vaticano sarkán. Rendszeresen hosszú sor áll, főként túrista csoportok. Most belefér a 1/2 óra.
