Az lenne csak igazán tényfeltáró, ha mások korabeli ruháját is összevethetnénk Stefániáéval.
Tényleg tömzsinekláttatja a ruhakölteménye. Miután rátaláltam erre a másik képre, az ugrott be, h ha Stefániának nem lett volna nyúlánk alakja anno, akk még szörnyebben nézethetett volna ki. Ha a korabeli nők ilyen fazont hordtak, S bizonyosan előnyösöen mutatott a menyasszonyi ruhájában.
Ami igaz, az igaz. Elsőre átlagos, nem az a szemet megkapó kép, de minél inkább nézegetem, annál inkább tetszetősnek tartom a ruhát és a viselőjét is.
Gondolom, ha lenne olyan fotó, amin a fátylat is viseli, feltettétek volna. Kár, h nincs.
Rajongok a régi kézírásos levelekért, de sajnos alig tudom őket elolvasni. Ha egy-egy szót sikerül felismernem, hát az óriási öröm. Nagyon jó, hogy hoztad a gépelt verziót is. :D
Számomra ez a példa azt sugallja, h Rudolf ez időtájban öszeszedett volt – mert lássuk be, az ő leveléből többet ki lehet bogarászni, mint az anyja írásaiból. Ráadásul Sisi folyton úgy írt, h a sorok jobbra „eldőltek és lekunkorodtak”.
„Sisi írását alig tudtam kiolvasni, a későbbi levelein főleg látszódik az idegesség, a mély depresszió, nem tudom, akkor hogy tudták kibogozni. Persze szépen írt - egyébként -, csak kiolvashatatlanul szépen. Lehet gyönyörködni az írásában, csak a megfejtése egy másik dolog...”
Rudolf íráskképe és olvashatósága E-vel összehasonlítva számomra ég és föld. Rudolf e tekintetben sztem az apjára ütött. Rendezetten fogalmaz és ír.
„…a királyné halála után a Képes Családi Lapokban megjelent visszaemlékezés a 80-as évek végére datálja ezt a kirándulást, amit őfelsége Mailáth grófnővel tett meg. Ő azonban ekkor már nem volt udvarhölgy, amit nagyon sajnált, ez leveléből is kitűnik. Különbség még az is, hogy az író szerint Erzsébet megkérte Mailáth Saroltát, hogy írja be a nevét a vendégkönyvbe, de mivel ő csak az osztrák császárné megnevezést alkalmazta, ezt meglátva sajátkezűleg, magyar nyelven írta be a magyar királyné titulust.
A két aláírást megfigyelve azonban biztos, hogy mindegyik Erzsébettől való, az ő jellegzetes írásképét mutatja a német és a magyar sor is.
Az is egyértelmű, hogy a Gamskarkogel megmászása 1891. július 2-ára tehető, ez a dátum olvasható az aláírások alatt, erre a napra utal Ferenc József levele is.
De a lényeg nem is a kis különbségekben, az eltérő interpretációkban rejlik. Hanem abban -ahogy egy kicsit patetikusan fogalmazta meg a hírlapíró-, hogy „ királyasszonyunk e kézírása spontán jelét adja, még a távolban, a lélek elvonultságában, a vadon természet ölén, az Alpok zord társaságában, költői lelke legtitkosabb gerjedelmei közepett, a végtelennel érintkezve is ránk gondol és minket képvisel."
Fontos és örömteli tény az is, hogy ezek a sorok még napjainkban is láthatóak, olvashatóak. A Gasteini Múzeumban őrzik egy üveges tárlóban a vendégkönyv megviselt lapját. Itt, a Sisi-emlékszobában még számos kép, fénykép és egy mellszobor is megidézi Erzsébetet, számomra mégis ez az ereklye volt a legfontosabb. Több mint 100 év távlatából ez az aláírás bizonyítja - amit mindannyian tudunk-, hogy Erzsébet Magyarországnak nemcsak jog szerint, hanem szíve szerint is királynéja volt.”
A Hofburgban jól szemléltették a birodalom népeinek sokszínűségét.
"Ferenc József a Birodalmi Kancellária épületét választotta ki lakosztálya számára. A hivatali helyiségek mellett itt voltak magán-lakórészei is, melyeket 1916-ban bekövetkezett haláláig használt. A császár hetente kétszer tartott audienciát, az idõpontokat a Bécsi Újságban (Wiener Zeitung) tették közzé. Miután valaki személyes idõpontot kapott, a díszes császári lépcsõházon keresztül juthatott ebbe a terembe, ahol addig várakozott, míg bebocsátották az audienciaszobába. A falakat három óriási falfestmény díszíti, melyeket Johann Peter Krafft festett 1832-ben. A képek Ferenc József császár nagyapjának, a német-római császárként II., osztrák császárként I. Ferenc életének eseményeirõl mesélnek."
"Itt a császár állva fogadta az audienciára érkezõket, és utána õ vitte a szót. A pulpituson feküdt az audiencialista, amelyen az audiencián résztvevõk sorrendje és érkezésük indoka szerepelt. A kihallgatáson lehetett bemutatkozni a császárnak vagy valamely kitüntetésért köszönetet mondani, esetleg kegyelmet kérni saját vagy hozzátartozók részére, vagy bármilyen magánügyet elõterjeszteni. Mivel Ferenc József egy-egy délelõtt akár száz személyt is fogadott, az audiencia rendszerint csak néhány percig tartott. A császár általában enyhe fõhajtással fejezte be a kihallgatást."
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben,1885.1902. 21 kötet
Rudolf trónörökös életművének is tekinthető, mivel összefoglalja mindazt ami
őt az életben érdekelte, a természettudományoktól a politikáig!
Képed ad a soknemzetiségű monarchia, kultúrájáról és történelméről.
Ezzel az összeállítással is kifejezésre juttatta, hogy egy soknemzetiségű birodalom
széthullásának egyetlen ellenszere a békés egymás mellett élésfenntartása.
2Felség!
Az osztrák-magyar monarchia, bár van néhány jó előmunkálat, még mindig nélkülöz egy olyan nagy néprajzi művet, mely a jelen tudományos búvárlat magaslatán állva, az annyira tökéletesűlt művészi ábrázoló módok segélyével hazánknak és néptörzseinek teljes képét érdekesen és egyszersmind tanúlságosan nyújtaná.
Az e monarchia határain belűl élő népeknek tanúlmányozása nemcsak a tudósokra nézve bir igen nagy fontossággal, hanem gyakorlati haszonnal is jár a hazafiság általános emelésére.
Az által, hogy az egyes néprajzi csoportok jelességei és sajátságai s egymástól való kölcsönös és anyagi függésök mindinkább köztudattá válik, okvetetlenűl jelentékenyen erősbíttetik az egyűvé tartozásnak azon érzete, melynek hazánk minden népeit egygyé kell kapcsolnia.
Azon népcsoportok, melyek nyelvök, szokásaik és részben eltérő történelmi kifejlődésük által a népesség többi alkotó részeitől magukat elkülönítve érzik, azon tény által, hogy egyediségük a monarchia tudományos irodalmában megillető számba vételre, s ez által bizonyos elismertetésre talált, jótékonyan fognak érintetni, s ez által is arra indíttatni, hogy szellemi sulypontjukat e monarhiában keressék. E czélból a legnagyobb fontosságú lenne épen hazánkban a néprajzzal és annak segédtudományaival foglalkozni, minthogy távol minden kiforratlan elmélettől és pártszenvedélytől, épen ezek gyűjtik azt az anyagot, melyből egyedűl állítható össze a különböző népek tárgyilagos összehasonlítása és méltatása.
Eddigelé ilyesmi nem történt. Nem titkolhatjuk el magunk előtt, hogy épen e monarchiában sokkal kevésbbé művelték a néprajzot, mint Angliában, Francziaországban és különösen Oroszországban, ámbár mi olyan szakférfiakban, kik erre teljesen alkalmasok, talán gazdagabbak vagyunk, mint más államok.
Igaz ugyan, hogy egyes néptörzseinkről eddig is jelent meg egynémely becses munkálat; csakhogy azok tudományos szakfolyóiratokban, vagy csaknem ismeretlen helyi lapokban értékesítetlenűl hevernek, vagy pedig, sajnos, igen gyakran, külföldi kiadványokba vándoroltak.
Ezért sarkal engem az a gondolat, hogy ezt a gazdag, monarchiánkban még parlagon heverő anyagot összegyűjtsem, s ez által egy olyan műnek a megalkotását tegyem lehetővé, mely e monarchia határain belűl az egyes nemzetek tudományos és művészi önérzetét kielégítve, úgy egész hazánknak, mint e haza egyes részeinek becsületére váljék. S hol is van ország, mely oly gazdag volna a földalakúlás ellentéteiben, mely annyi fölséges sokoldalúságot egyesítene határai között természetrajzi, tájrajzi és égalji tekintetekben, valamint a különféle népcsoportok érdekes képeinek egy nagy munkában egyesítésére oly bő anyagot nyújtana, mint a mienk?
»Az Osztrák-Magyar Monarchia Irásban és Képben« mind tudományos és művészi tekintetben, mind egyúttal valódi népkönyv minőségében komoly, hazafias jelentőséget vívhat ki magának.
E monarchia minden népének közös munkára egyesűlnének irodalmi és művészi körei; az ismert nevek e mű fényének emelésére szolgálnának, s ifjabb, feltörekvő erőknek alkalom adatnék, hogy magukat megismertessék, tehetségeiket értékesítsék, s egynémelyik átsegíttetnék a kezdet nehézségein, hogy a gyakran évekig tartó nehéz küzdelem után nyomorúságos helyzetökből kivergődhessenek, s a köztiszteletben álló tudósok és művészek seregébe juthassanak.
Hadd mutassa meg ez a munka úgy a bel-, mint a külföldnek, mily gazdag összegével rendelkezik a monarchia a szellemi erőknek minden országaiban és népeiben, s hogyan dolgoznak itt egyesűlten egy olyan szép munkán, mely a nagy közös hazában mindnyájuk önérzetének és hatalomérzésének emelésére fog szolgálni.
Ha e rég táplált reményeinkben a legmagasabb szentesítés és uralkodói védelem is támogat: akkor ez a munka a legszebb kilátások között, a mi lelkesűlt hazafias érzelmeinktől emelve fog életre születni.
Bécs, 1884. márcziusban.
Rudolf, s. k."
Noha szándékában látszólag a Habsburgok évszázadok óta uralkodó dinasztiájának érdekében jár el - a birodalom fenntartására vonatkozólag -ezzel egyidejűleg mégis olyan elveket fogalmaz meg a népek egyenjogúságával kapcsolatban, amelyek meglehetősen újszerűek.Ugyanakkor Bécs mégsem érzékeli az eszme radikális voltát. Rudolf élvezi a közvéleményt és a császár támogatását, mintha a vállalkozás eszmei háttere a világon a legegyszerűbb dolog lenne. Holott még ma sem az.
Viktória királynő 1840.02.10. (aki nem volt elragadtatva Sisitől)
Habsburgok
Sisi
Nené
19. század (végén) esküvői ruha
Rudolf és Stefánia esküvői menete, Stefánia esküvői fényképe
Stefánia és Rudolf eljegyzési képe (azt értem, h az eljegyzési képen, nem a menyasszonyi ruhájában van Stefánia, de azt már nem, h akkor pontosan milyen ruhában van az esküvői fényképén, m azon sem a menyasszonyiban... szerintetek?)
Úgy emlékszem, hogy a világháborúk valamelyike után került ki idegen kézbe. Mintha azt olvastam volna - fordítás tudod és az nem mindig érthető - hogy az örökösök adták el pénzszűkében.
De erről nem volt bővebben semmi, mármint, hogy kik voltak az örökösök. Viszont Erzsi Stefánia nevű lányán az esküvőjén egy hasonló fátyol volt, bár nem látszott részleteiben, de elképzelhető, hogy öröklődött.
Ami a babonát illeti, az nem nagyon volt jellemző szerintem ilyen esetekben. Állítólag akkoriban azt tartották, hogy az opál balszerencsét hoz, Erzsébet esküvői ékszereiben mégis az volt és Zsófiától kapta őket.
Rudolf azonban nemcsak vadász volt, hanem tanult és lelkes ornitológus is. Paszlavszky József írja róla: „Igazi barátja volt ő a természetnek, s a mikor a közönség azt tudta róla, hogy csak a vadászat örömeit élvezi, igen értékes megfigyeléseket végzett s tudományos kérdések eldöntéséhez gyűjtött adatokat. Vadászatain, kisebb-nagyobb kirándulásain és utazásain mindig a természet, kivált pedig a madarak megfigyelése volt a főczél. A madarak, különösen pedig a királyi madarak, a sasok voltak az ő kedveltjei és tanulmányának tárgyai. Ismerte is őket úgy, mint kevés ornitológus."
Vadászatairól, madártani megfigyeléseiről rendszeresen naplót vezetett, sőt sokszor már a terepen is készített feljegyzéseket, ennek „nehézségeiről" egy szekérút során így ír: „Minél inkább közeledtünk kifelé a szárazföldi erdők felé, annál élénkebb s fajokban annál gazdagabb volt a kis madarak világa s annál inkább írtunk jegyzőkönyvünkbe hieroglifeket, mert hát a mind zökögősebbé váló út jobbat nem engedett meg."
„Örülnék, ha tollam csak félig-meddig tudná is az olvasók elé varázsolni azokat a csodálatos képeket, melyek akkor elfelejthetetlenül nyomódtak be emlékezetembe."
„Valamennyi berek között, a melyeket életemben valaha láttam, elvitázhatatlanul ez volt a legszebb és a legérdekesebb; a természet féktelenségét és őseredetiségét illetőleg ez érte el a legnagyobb tökéletességet. Magas füzek voltak benne a jellemző fák, melyek között hatalmas fekete és fehér nyárfák nyulakodtak fel száraz ágaikkal; az alja-növényzet néhol teljesen hiányzott, másutt pedig sűrű bokrok képében vadul burjánzott. Vén fák, az évek súlya alatt meggörnyedve, a fiataloktól agyonfojtva a leggirbe-gurbább görcsös formákban hajoltak meg; mások, a villámtól sújtva, félig összeroskadt romokként állottak benne; vihartól kidöntött törzsek feküdtek a földön, vízzel részben elborítva, a fenékbe erősen beékelődve; porló kérgök termékeny talajul szolgált a fiatal nemzedéknek s magas füvek és egész fák nőttek elődeik tetemén; más törzsek ismét, az ártól fölemeltetvén, szerteszéjjel úsztak a vizen s széles hátukon ugyancsak virágzó szigetek fejlődtek."
„Tájképileg sem festőinek, sem nagyszerűnek nem lehetett mondani e vidéket... [...] Ellensége vagyok minden egyenes vonalnak, mert ezek világos jelei az ember mindent egyengető kezének; azért az olyan erdő, melyet a derék erdész szabályszerűen zsinór szerint menő fasorokba oszt, elveszti szememben minden báját, mégha oly csodálatos szépen zöldell is; [...] ... a magam részéről, a szerényen kóborló természetbarát szempontjából legkevésbé sem tartom gyönyörűnek."
Igen, kicsit tömzsinek mutatja Stefit. Pedig az ötlet jó lett volna, csak valahogy olyan aránytalanul rövidnek láttatja a derekát, pedig egy másik képen láthatóan magas és a hosszú volt a felsőteste.
A fátyol tényleg mesés, nem hiába kalandozott annyit a világban, valmai dúsgazdag amerikai nő vette meg, és viselte is esküvőn, szóval nem volt babonás a csaj :D
De hát az lenne bizarr, ha a belga király lányának a fátyla nem lenne mestermű ugye?
Elvégre az apja még trónra lépés előtt a Brabant hercege címet viselte és Jókai a belga csipkét az Egy magyar nábobban még brabanti csipkeként említi.
Nem találta meg vki ennek a képnek a párját? (Amin hasonlóan pózol, ha jól emlékszem az egyik lánytestvére.)
Már csak azért is érdekelnek a hasonlóságok, lszi, aki, tud az hozzon képet és kontrasztoljunk, csillag, hajfonat és egyéb hasonlóságokat illetően. (Eléggé vizuális alkat vok, de sztem ezt már észleltétek :D)
(Csak emlékeztetőül: Mary Vetsera utolsó nagy "jelenéséről" is azt jegyezték fel sokan, hogy mekkora acátlanság volt tőle azt a gyémánt félholdat a hajában viselni, holott tudhatta jól, hogy ilyen ékszert a vérbeli hercegnők viselhetnek csak Ausztriában, mert ez náluk a diadém "kistestvére". Mary tehát ezzel az ékszerrel megsértette a nála magasabb kasztba tartozó nőket)
Azért adja magát a kérdés, h minek vkinek olyan ékszer, amit elvileg, nem viselhet adott társaságban, hacsak nem pukkasztás céljából. OK, h Vetseráéknak, volt annyi zsé a birtokában, h szert tehettek az általad említett ékszerre: de mi célból?
