Lesz azzoknak akik Isten nevét elakkarják törölni!
Ezért számadást fognak adni! És mindenki aki ugy vélekedik.
Lesli még azt sem ismeri el,hogy Jehovah...... Érdekes,a villágon csak ö ismerné mi az Igaz Isten neve.
Még egy bogárnak is nevet adot,vagy egy virágnak is,akkor Istenek nem volna neve ? Nevetséges ezzek a sátánisták,akik azt mondják,hogy Isten neve nem JEHOVAH!
Az egy másik tészta,hogy mit jelent a neve! Mint nekem is,Jani, ennek a névnek is van jelentösége.Akkor Istenenk ne lenne neve? Viperák fajzatai mind.Majd meg fogjuk láttni de akkor már hiába,késö lesz.De még nem késö senkinek!
Számodra ezek az elvek magyarázatot adnak kérdésekre, számomra nem.
Ha kár ér, és ezen életben nem találom okát, egyszerű szerencsétlenségnek vagy véletlennek tartom, nem kreálok minden áron tant, elméletet hozzá, hogy lelkem nyugtatgassam.
1Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,
2Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.
3Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
4És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;
12Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? "
Nos, Pál is, mint te úgy vette a szájhagyományozódott írásokból...., és nem személyesen Istentől!
Így mégcsak tanú sem volt!
A damaszkuszi hazugságos megtérése csak terelés!
De esetünkben ez lényegét veszti, hisz a szövegből kiderül, hogy semmi köze sem az üdvhöz, sem Jézus elhívásának lényegi dolgához!
Az evangélium pedig itt kezdődik, minden jutalmazás és ígérgetés, örökéletben tottyanás nélkül!
" ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. "
Amit meg Pál összeguberált eszmeiségét illeti...., hantálatnak tűnik a 21. századra...
A sátáni állítás „nem haltok meg” részletének semmi köze a lélek halhatatlanságához. Isten itt azt helyezte kilátásba, hogyha megszegik parancsát, akkor „amely napon eszel róla, meghalsz.” Ebből is látszik, hogy itt a „meghalsz” nem a szó szerinti, testi halálra vonatkozott, hanem éppen ennek lesz a következménye az, hogy az ember meghal, vagyis (teste) visszatér majd a porba. Aztán a sátánnal való „vita” nem a lélek halhatatlanságáról volt, hanem az, hogy az emberiség el fogja-e veszíteni Istennek azon külön privilégiumát, hogy az ember testileg mentes a halál kényszerétől. Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de >azon a napon< nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett. Vagyis a „halál“, amellyel Isten az embert megfenyegeti, kettős: a természetfeletti élet halála (vagyis a megszentelő kegyelem elvesztése), s [éppen ennek következtében] a test élet halandóvá változtatása: a bűnbeesés előtt az ember tudott volna meg nem halni, azóta az ember nem tud meg nem halni.
Ezt persze a jehovista magyarázat igyekszik elkerülni, és az itt szereplő „napot” pont ezer évvel akarja kimagyarázni. De már miért lenne ez „azon a napon” itt ezer év? Tudom, hogy van olyan bibliai kijelentés, hogy „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap” (2Pét 3:8), de attól még nem válik ténnyé, hogy ez erre vonatkoztatható lenne (ez a lóugrás érvelés), így hát ez teljes mértékben egy lóugrás-érvelés. Másrészt meg tudjuk azt is, hogy ez képes beszéd, azt szemlélteti, hogy Isten időn kívüli, és valójában előtte egy nap nem szó szerinti pont ezer év, hanem az örökkévalóság.
A Péteres rész (amit mégegyszer mondom, hogy önkényesen, biblia lóugrással kötnek össze a mózeses résszel) nyilván csak jelkép: pláne, hogy ott nem is arról szól a szövegkörnyezet, hogy megmagyarázza, hogy milyen értelemben „halt meg” >aznap< Ádám, hanem arról, hogy miért van az, hogy emberi léptékkel mérve késlekedik az Utolsó Ítélet napja, a válasz: azért, mert Isten szemszögéből a mi „időnk” csupán egy szimpillantás. „Ezer év” ókori hasonlattal: nagyon hosszú idő.
Meg aztán mint mondottam a vita témája eleve nem az volt, hogy van-e az embernek halhatatlan lelke, hanem, hogy meg fog-e halni testileg (vagyis Isten beváltja-e a fenyegetését, vagy megijed attól, hogy az ember olyan lett, mint az Isten, autonóm, vagyis ön-törvény-adó).
Így ha feltétlenül szó szerint akarnánk venni az aznapi testi meghalásra, úgy mint a JT-k teszik, de kiiktatjuk a hamis kifogást, akkor épphogy a Sátánnak lenne igaz: nem halt meg az ember aznap, hanem még hosszú ideig élt.
Egyébként mivel itt a témába vág megemlítem, hogy a JT-k gyakran meg szokták említeni, hogy akkor miért lenne a halál büntetés, ha utána tovább élne a lelkük a mennyben. Nos a kérdés eleve torz, hiszen mi nem ezt mondjuk. Ekkor valóban nem lenne büntetés, kár hogy ennek a felvázolt hipotetikus tételnek semmi köze ahhoz, amit tanítunk. Csak így első ránézésre: * Az első emberpár lelke nem ment a mennybe, AKKOR amikor meghalt. Itt tehát ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk. Tehát még nem történt meg az, hogy Krisztus "fölment a magasba, magával vitte a foglyokat" (Ef 4:8) * Mi nem azt mondjuk, hogy a mennyországnak az a szerepe, hogy az emberi testetlenül ott éljen örökké, mint egy szellemteremtmény. Ugyanis a mennyország itt nem szellemi birodalmat jelenti, hanem a kozmikus megdicsőültség állapotát. * Mi is valljuk a test feltámadását. Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit egyik módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető. * A feltámadás azonban nem azt jelenti, hogy az ember "kijön" a mennyből (mivel fentebb írtam, hogy az nem hely), hanem azt a test is feltámad és megdicsőül és egyesül a már megdicsőült lélekkel.
“This word is used in the Old Testament for the place of the dead . . . In the later Jewish literature we meet with the idea of divisions within Sheol for the wicked and the righteous, in which each experiences a foretaste of his final destiny . . .”
(The New Bible Dictionary, J.D. Douglas, editor, Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1962, 518)
“The Hebrew word designating the unseen abode of the dead; a neutral word, presupposing neither misery nor happiness.”
(Augustus H. Strong, Systematic Theology, Westwood, NJ: Fleming H. Revell, 1907, 994)
“While the word Sheol, does not pointedly refer to a definitive doctrine of endless retribution, but rather to a shadowy existence beyond the grave, it nevertheless reflects the belief in a future and continued existence.”
(Merrill C. Tenney, Pictorial Bible Dictionary, Grand Rapids, MI: Zondervan, rev. ed., 1967, 346)
Hades
“The region of departed spirits of the lost (but including the blessed dead in periods preceding the Ascension of Christ) . . . It corresponds to Sheol in the O.T. IN the KJV . . . it has unhappily been rendered "Hell," e.g., Ps. 16:10; or "the grace," e.g., Gen. 37:35 . . . It never denotes the grave, nor is it the permanent region of the lost; in point of time it is, for such, intermediate between decease and the doom of Gehenna. For the condition, see Luke 16:23-31.”
(W.E. Vine, An Expository Dictionary of New Testament Words, Old Tappan, NJ: Fleming H. Revell, 1940; under "Hades")
“. . . the nether world, the realm of the dead . . . In the Septuagint the Hebrew Sheol is almost always rendered by this word . . . the infernal regions, a dark and dismal place . . . the common receptacle of disembodied spirits.”
(Joseph Thayer, Greek-English Lexicon of the NT, 11)
The King James Version caused lasting confusion by translating both Greek words hades and gehenna as “hell.” This is often reflected in older Orthodox liturgical texts which say that “Christ descended into hell.”
However, properly speaking, “hell” is theologically equivalent to gehenna or to “the lake of fire” of the “second death” (Rev. 20:14; 21:8). On the other hand, hades is the Greek equivalent of the Hebrew sheol – the common place or state of the reposed. Paradise (Luke 23:43) or Abraham’s bosom (Luke 16:22) were understood as places or conditions within hades-sheol. Hence, the spirits of the righteous of old, as well as that of the repentant thief and of our Lord himself went into hades, but not into hell (gehenna or “the lake of fire”).
It is true that Sheol /Hades is the abode of both the wicked and the righteous, but it was not the literal grave, as JWs assert. Rather, it is a place of consciousness, albeit shadowy and quite mysterious. As revealed in the story of Lazarus and the rich man (Lk 16:19-31), there was a gulf between the wicked and the righteous, and differential reward.
Since the Incarnation, Resurrection, and Ascension of Christ, however, things have changed. Believers in Christ at death go to the Lord as spirits awaiting resurrection of their bodies (2 Cor 5:1-8, Lk 23:42-43, Phil 1:23), and the New Heaven and Earth (Rev 21), whereas unbelievers are separated from God in a state of suffering (2 Peter 2:4-9), awaiting the Last Judgment (Rev 20:11-15) and punishment in the Lake of Fire, which is their final state. The doctrine of hell has always been a belief of histroic, orthodox Christianity. It was not introduced in the "dark ages," as Charles T. Russell stated disparagingly, but by explicit teaching from our Lord Jesus Himself and the Apostles:
“The reality and eternity of suffering in Gehenna is an element of biblical truth that an honest exegesis cannot evade.”
(The New Bible Dictionary, J.D. Douglas, editor, Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1962, 519)
Qeber / Mnemeion: "Grave" in Hebrew and Greek
The Hebrew word qeber (Strong's word #6913) is the true "grave" in the OT. In the KJV it is translated "grave" 35 times, "sepulchre" 26 times, and "burying place" in 6 places. The related qeburah (STraong's word #6900) is translated similarly 14 times (see, e.g., 1 Kings 13:30, 2 Sam 3:32, Gen 35:20, Jer 8:1). The NT equivalent is menemeion (Strong's word #3419), which in the KJV is rendered "sepulchre" 29 times, "grave" 8 times, and "tomb" five times (for "grave" see Mt 27:52-53, Lk 11:44, Jn 5:28, 11:17,31,38, 12:17).
The contrast between these words and Sheol and Hades is evident. No Sheol is ever dug, but qeber is dug six times (e.g., Gen 50:5, Is 22:16). Bodies are never put in Sheol by man, but men put bodies in qeber 37 times. No person has a Sheol, but they have a qeber, also on 37 occasions in the Bible. Unlike Sheol, qeber is on the surface of the earth, 32 times. Sheol is never pluralized like qeber (29 instances). God alone puts men in Sheol (Num 16:30-33, 1 Sam 2:6). The body is never said to be in Sheol, and the spirit is never sdaid to be in a grave. In the final judgment (Rev 20:13), death (qeber / mnemeion ) and Hades (Sheol) will deliver up the dead (i.e., the bodies from the former and the spirits from the latter). It is patently obvious, then, that the Bible differentiates between one's literal grave, and the region to which souls depart and continue their existence.
Unseen place:
Hebrew: sheol
Greek: Hades
Grave:
Hebrew: kever
Greek: mnemeion
There is a separate word for grave in both Hebrew and Greek in distinction from sheol/hades
In the New Testament, Hades NEVER means the grave. "mnemeion", which is the Greek word for grave. It is always translated as Hades which meant the underworld.
The soul or spirit is never said to go to the grave "mnemeion".
The body is never said to go to hades or sheol.
Isa. 14:19, the king is cast out of his grave (kever) in order to be thrown into Sheol where the departed spirits can rebuke him (vv.9-10). In this passage, Sheol and kever are opposites, not synonyms. This distinction is maintained in the Septuagint as well. In the Septuagint, Sheol is never translated as mneema, which is the Greek word for grave. It is always translated as Hades which meant the underworld.
Many distinctions exist between kever and Sheol:
While bodies are unconscious in the grave, those in Sheol are viewed as being conscious.
While touching a grave brings ceremonial defilement (Num. 19:16), the Scriptures never speak of anyone being defiled by Sheol.
While we can enter and leave a tomb or grave [heb: kever] (2 Kings 23:16), no one is ever said to enter and then leave Sheol, unless God causes it to happen. If sheol is the merely the grave, then men should have the power to bring up the dead from sheol!
The following is a limited study of the meaning of Sheol in the Old Testament. Jehovah's Witnesses and others maintain that Sheol is the common grave of mankind, and that man ceases to exist at death. They also deny any conscious punishment of the wicked after death.
It is my conviction that the Scriptural concept of Sheol is *not* simply the grave. I believe that thorough study of the word in the Scriptures reveals it to be a place of conscious existence for souls after death. Without getting too long-winded, her a a few reasons why I believe this is so:
1) There exists in Hebrew a specific word for the grave: kever. When the biblical authors wanted to speak of the grave, they used the word kever. That they did not view kever and Sheol as synonymous is clear from the way these words are used throughout the Old Testament. For example, in Isa. 14:19, the king is cast out of his grave (kever) in order to be thrown into Sheol where the departed spirits can rebuke him (vv.9,10). In this passage, Sheol and kever are opposites, not synonyms.
2) This distinction is maintained in the Septuagint as well.In the Septuagint, Sheol is never translated as mneema, which is the Greek word for grave. It is always translated as Hades which meant the underworld.
3) Many distinctions exist between kever and Sheol. While bodies are unconscious in the grave, those in Sheol are viewed as being conscious (Isa. 14:4-7; 44:23; Ezek. 31:16; 32:21). While touching a grave brings ceremonial defilement (Num. 19:16), the Scriptures never speak of anyone being defiled by Sheol. While we can enter and leave a tomb or grave (2 Kings 23:16), no one is ever said to enter and then leave Sheol. Many other such distinctions can be found in the Hebrew scriptures.
4) God's revelation to OT saints about the afterlife was not complete. As such, much of the language used about Sheol is figurative, and incomplete in descriptiveness. Nevertheless, it is clear, I believe, that these saints understood that Sheol represented a place of conscious existence after death, and not simply the common grave of mankind. It was viewed as a place where one can reunite with his ancestors, tribe or people (Gen. 15:15; 25:8; 35:29; 37:35; 49:33; Num. 20:24, 28; 31:2; Deut. 32:50; 34:5; 2 Sam. 12:23). This cannot refer to one common mass grave where everyone was buried. No such graves ever existed in recorded history. Sheol is the place where the souls of all men go at death. That is why Jacob looked forward to reuniting with Joseph in Sheol (Gen 37:35).
5) The Scriptures suggest that Sheol has different sections. There is the contrast between "the lowest part" and "the highest part" of Sheol (Deut. 32:22). This figurative language implies that there are divisions or distinctions within Sheol. While this is not clearly stated in the Old Testament, there seems to be some kind of distinction within Sheol. Later rabbinic writers clearly taught that Sheol had two sections. The righteous were in bliss in one section while the wicked were in torment in the other.
6) the condition of those in Sheol is described in the following ways: At death man becomes a rephaim, i.e., a "ghost, "shade," or "disembodied spirit" according to Job 26:5; Ps. 88:10; Prov. 2:18; 9:18; 21:16; Isa. 14:9; 26:14,19. Instead of describing man as passing into nonexistence, the Old Testament states that man becomes a disembodied spirit. The usage of the word rephaim establishes this truth. Langenscheidt's Hebrew-English Dictionary to the Old Testament (p.324) defines rephaim as referring to the "departed spirits, Hades." Brown, Driver and Briggs (p.952) define rephaim as "Hades, ghosts...name of dead in Sheol." Keil and Delitzsch define rephaim as referring to "those who are bodiless in the state after death." This concept is carried on into the New Testament in such places as Luke 24:37-39. A belief in "ghosts" necessarily entails a belief that man survives the death of the body. Those in Sheol are pictured as conversing with each other and even making moral judgments on the lifestyle of new arrivals (Isa. 14:9-20; 44:23; Ezek. 32:21). They are thus conscious entities while in Sheol.
7) God's judgment upon the wicked does not cease when the wicked die in their sins. Thus some of the spirits in Sheol experience the following:
a. God's anger (Deut. 32:22): According to Moses, the wicked experience the fire of YHWH's anger in the "lowest part of Sheol." This passage would make no sense if the wicked are nonexistent and Sheol is the grave.
b. Distress (Ps. 116:3): The Hebrew word matzar refers to the distress that is felt when in the straits of a difficulty. It is found in this sense in Ps. 118:5. Also, the word chevel, which is the poetic parallel for matzar, means "cords of distress" (2 Sam. 22:6; Ps. 18:6).
c. Writhing in pain (Job 26:5): The Hebrew word chool means to twist and turn in pain like a woman giving birth.
It is obvious that nonexistence can hardly experience anger, distress, or the like.
9Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;
Szível hisszel,szájal teszel bizonyságot,hogy Jézus meg halt az írások szerint,harmadik nap feltámadt,és megjelent elöször Kéfásnak aztán még 500-nak, felmet az Atyához a menyben,és leült a jobbjához,és Isten minden a lábba allá vet/et!
Nem olvastad? Meg van írva,botlás követ teszek,Sionba akki eben hisz meg nem szégyenül!
Ha te a szívedben hitet gyakorolsz,hogy Isten feltámasztota,Jézust a halotak közül,megmenekülsz.
Szível hisszel,szájal teszel bizonyságot,hogy Jézus meg halt az írások szerint,harmadik nap feltámadt,és felmet az Atyáhot a menyben,és leült a jobbjához,és Isten minden a lábba allá vet/et!
