Ja hogy a szöveg pörgős és akkor ezért fáradtam le 15 perc után. Pedig én magyarul nézem. Olyan mintha egy könyvet olvasnának fel háttérképekkel.
Ja megvan, mi zavar benne. Nekem a Diginél az RTL úgy jön be hogy az alapértelmezett hangnál azt is mondják mi történik a képen. Nem tudom, ez vakoknak készült verzió? Képen egy fickó leül egy székre. Hang: Jóska leül egy székre. Na ez nekem olyan idegesítő hogy csak na. Mindig át kell váltanom a normál hangra. Na szóval azért pörgős mert mondja hogy mi látható a képen. Persze van akinek ez emeletes marhaságnak tűnik, másnak meg művészet.
Minden szempontból zsé kategória, de az ötlet érdekes: a főszereplő úgy sérthetetlen, hogy amit az ellensége tenni próbál ellene, az épp a támadóval történik meg.
Tehát ha mondjuk pofon vágod a csávót, a te arcod fog fájni. :)
Ebből aztán sok cifra dolgot ki lehetett volna hozni, de sajnos nemigen engedték el a fantáziájukat az alkotók a body horror terén.
Jó volt sok év után újra szerepelni látni Lance Henriksent és Natasha Hetchstringset. Bishop és a lény :)
Ebből a műfajból láttunk már több filmet is. Mármint amikor elrabolt emberekre vadásznak a gazdagok.
De ez a film kiemelkedően jobb a társainál, mert egyrészt teljesen kiszámíthatatlan (az eleje kábé ötpercenként van megpakolva váratlan fordulatokkal), másrészt pedig még humoros is.
Változatos halálnemek, jól koreografált akciók, izgalmas történet.
néhány poén nem jött ki annyira, pl. a karaokes bár is tök fain, meg a filmipari szatira is profesh.
valszeg papiron jobban hangzott. a kaszkadőrös munkák is, pl a helikopteren egyik lécről a másikra, azt itt láttam először. a sztori más nagyon nem lehetett volna, ha a sztár és a lepukkant kaszkadőr közti különbségre játszik, de amikor elkezdett nyomozni akkor még hittem benne h tényleg az a sztori, nem egy belső munka (de ettől tudta bemutatni a filmszakma-filmkészítés dolgait)
Kár, hogy rövid ideig volt csak a filmben. Nekem Wagner Moura is tetszett főleg a Narcos-ból ismerten, de emlékeztem rá az Elysiumból is. De egyébként a kiscsaj (Cailee Spaeny) is jól tolta, őt majd látjuk az Alien: Romolus-ban is.
Igazából Garland filmjeiben emlékeim szerint mindig jók a karakterek és a casting is..
Amúgy belegondoltam, hát amennyi titkon fehér-felsőbbrendű tudatú+fegyvertartó van az USÁ-ban aki ilyen szituban elemében érezné magát, egy ilyen Jessie által alakított szitu is simán elképzelhető.
En nem lattam ot sirni a filmben. Inkabb vegletekig kiuresedve, csalodva az eletben. Elegge rezignalta nezte a korulvevo esemenyeket. Szamomra ettol fuggetlenul nem o volt a leghitelesebb karakter.
Civil War - Garland nagyszerű filmet rakott össze, amelynek nem titkolt szándéka, hogy az aktuálpolitikai történésekre olyan visszhangot adjon, amire képesek az emberek felfigyelni. A polgárháborúba futott USA filmbeli helyzete valahol a nyugati civilizáció esetleges sorsát mutatja be, ami nem túl rózsásan fest. Hirtelen egy összeomlott ország, mindennapjaiba csöppenünk, amiben fotóriporterek munkájába látunk bele, ahogyan a fegyveres konfliktusokban résztvevő emberek sorsát, pillanatai örökítik meg. Az ő szemükön keresztül kalauzol a rendező és egy olyan utazásra visznek minket magukkal, amit mi bizonyára nem választanánk önként, de nekik ez értelmes célként jelenik meg. Konkrétan a háborút kirobbantó, regnáló elnökkel kívánnak még a halála előtt készíteni egy interjút. Az ostrom alatt álló Washington viszont messze van New Yorktól és az odavezető úton történő események engednek minket betekinteni azokba a borzalmakba, ami a háború önmaga. Kemény film, amit nagyon szépen puhít fel gyönyörű képekkel, mélyít el hatásos zenei betétekkel a rendező, és fogalmaz meg képileg olyan pillanatokat, amelyek pár napig tuti velünk maradnak. Állítólag ez Alex Garland utolsó filmje, ezek után csak forgatókönyveket szeretne írni. Méltó búcsú ez az alkotás a rendezői filmkészítéstől, amennyiben ez igaz.
Valószínűleg sokan várták ezt valamilyen látványos katasztrófafilmnek Emmerich szerűen, de ez inkább egy road movie Garland stílusában. Ebben a filmben is megvan az a sajátos kellemetlenség/zsigeri feszültség, amit az Annihilation-ben is lehetett érezni, bár őszintén szólva az a filmje sokkal jobban tetszett. A két női riporter útját/jellemfejlődésének? bemutatását szakítják meg random az apokaliptikus vagy akció részek, a többi filmje valahogy jobban egész volt. Mivel nem vagyok amerikai, én nehezen tudok elképzelni ilyen szitukat, bár nyilván nem nulla az esélye, viszont az egész polgárháborúban csak úgy benne találjuk magunkat, az okokról és az előzményekről nem sokat tudunk meg. Ami persze lehet szándékos, de valahogy nekem hiányzott. A szereplők kifejezetten jók, Dunst, a fiatal riportert alakító Cailee Spaeny is, de a többi szereplő is odateszi magát, illetve Plemons jelenete tényleg emlékezetes. Én nehezen tudtam eldönteni, hogy egy érdekes különleges hangulatú film, vagy egy szokásos toposzokat egymásra rakó (riporterek és a háború viszonya, a háború főleg a polgárháború rossz) "már láttuk más köntösben" film. Ami még zavaró volt, hogy az akciórészek bár feszültek voltak, számomra nem tűntek túl autentikusnak, illetve oké hogy vannak harctéri tudósítók, de azért mindenhová őket se engedik, nem lófrálnak folyton a katonák körül.
Mint egy közönség felé kikacsintgató iskolai színelőadás, szándékosan poénosra vett díszletekkel, megoldásokkal. Dahl-nak is biztosan tetszett volna.
Mondjuk a szöveg annyira pörgős (nem olvastam az eredeti művet, de gyanítom, egy-az-egyben annak szövegét mondhatták föl), hogy jó nyelvtudással is végig koncentrálni kell a szövegre, ettől kicsit fárasztó a rövidsége ellenére is.
A szériából van még pár másik is a Netflixen: a Rat catchert is megnéztük, az inkább hasonlít egy Meghökkentő mesék epizódhoz, egyszerűbb (és jóval rövidebb, tán 20 perc sem volt) történettel, hasonlóan jó szereplőgárdával, Fiennes abban is szuper.
Megnéztem a Red Rooms című "horrort". Nagyon tetszett, izgalmas, szépen fényképezve, jó karakterek, jó zene.
A Redditen oldalakon keresztül találgatják a főhős motivációit. Tíz hozzászólásonként jön valaki és leírja, hogy ez egy vacak, horrorfilmen mondja magát, mégsem látni benne egy csöpp erőszakot sem. A többiek nem foglalkoznak az ilyenekkel, folytatják a találgatást. Én meg teljesen egyetértek velük, mert az egyik jó dolog az volt a filmben, hogy egyetlen erőszakos kép nélkül betette az agyamba a horrort.
Aztán eszembe jut, hányszor mondták, mondtam, hogy ha film, akkor nem dumálni kell, nem narrálni, hanem mutasd meg! Azért csinálsz filmet - és nem könyvet vagy rádiójátékot -, hogy megmutasd. És ezt simán hiszem is.
