Eszmecsere a magyar nyelv történetéről az alternatív elméletek mellőzésével.
Kiindulási alap ez az egyetemi tankönyv:
http://mek.oszk.hu/15000/15090/15090.pdf
- A námbőr ván természetesen a ř . Ha egy ilyet meghallasz, akkor biztos, hogy a csehvel van dolgod. Ha nem hallod meg valami jellemző helyen, akkor meg szlovák :) . Nem mindig könnyű felismermi, mert vannak allofónok, amiket a magyar fül nem feltétlenül vesz észre. Viszont jellemző hely a szó vége, magyar füllel is felismerhető -ár/-ář képző (kancelář, bednář ...). Vagy a pře- , ami a szlovákban prie-
- Diftongusok. Talán a legjellemzőbb az -ou- , a helyén a szlovákban sokszor hosszú ú van (pouzdro ~ púzdro 'tok', de dlouhý ~ dlhý 'hosszú'). Vigyázat, a szó vége félrevezető, mert szlovák -ov is így ejtendő.
- A cseh e-nek gyakran o felel meg a szlovákban mássalhangzók között. Az instrumentális esetben ill az -ek/-ok végű főneveknél könnyű kiszúrni: párek s rohlíkem vs. párok s rokom.
- Eltérő végződések. Pl. a csehben van jellemző -ní (nyí) "gyenge" melléknévvégződés a szlovákból hiányzik. Néhány melléknévnél ezt ki lehet szúrni, pl. státní ~ tátná.
Én összehasonlítani szoktam őket. És tartozok egy vallomással: Elég jó a fülem, pl. sok általam nem beszélt nyelvet megismerek hallás után, - viszont a cseh és szlovák nyelvet nem tudom megkülönböztetni. Hallásra mi a legfőbb kbség? Kösz.
Érdemes lenne ebből a szempontból a magyarhoz földrajzilag közelebb álló szlovákot, ill. a magyar - szlovák nyelvi kapcsolatrendszert és annak lehetséges nyelvtörténeti hatásait alaposabban megvizsgálni.
Részemről ez sajnos csak elvi javaslat, mert nem vagyok otthonos a szláv nyelvekben
Bár 9 éven át tanultam oroszt az iskolában, de mára nem sok maradt meg belőle, meg az orosz egyébként is keleti szláv...
többek között, hogy a magyar egy kötött szórendű SOV nyelvből hogyan vált egy rendkívül rugalmas szórendű topik-fókusz típusú nyelvvé
Valóban, ez érdekes volt, bár azt azért leírta, hogy ez egy lehetséges elképzelés, a bizonyítékok pedig hiányosak.
Amúgy arra is utal ebben a részben, hogy a Kárpát-medencében való megtelepedés első néhány évszázadában a szláv nyelvek gyakorolták a legerősebb hatást a magyar nyelvre, főként persze a szókészlet gazdagításával, de érdekes módon még a szórend és a mondatszerkezet átalakulásában is említ némi szláv hatást.
Én néhány más nyelvcsaládba tartozó indoeurópai nyelv után ismertem meg valamelyest a földrajzilag elég közeli cseh nyelvet, és számomra egyértelmű, hogy borzasztó erős és hosszú időre visszamenő kapcsolat van a cseh és a magyar között. (Nyilván nem közvetlenül e kettő közt). Csak egy példa a perfektív-imperfektív aspektusú igék szembenállása, ami formailag rettentő hasonló ahhoz, ahogy a magyar a perfektivitást igekötős igékkel fejezi ki. Ez utóbbi volt ugye az -ahogy a könyvben szerepel- ami felborította a korábbi igeidőrendszert, hogy egy a szlávhoz szintén meglehetősen hasonló, aspektusjelölés nélküli rendszerhez vezessen: igenévvel képzett egyszerű múlt - jelen - nem kötelezően használt segédigés jövő.
A cseh kapcsán még valami beugrik: A könyv az ómagyar példákban előforduló "az"-t már névelőnek tekinti (pl. HB, "az gyimilcstül"). Szerintem ez tekinthető visszatualásnak is - attól a gyümölcstől. Hagyományosan azt szokás mondani, hogy a szláv nyelvekben nincs névelő (kivéve bolgár/macedón), de szerintem pl. a cseh már igen erősen elindult a névelőhasználat útján, mégpedig a magyarhoz nagyon hasonlóan: a "to" és társai sokszor hangsúlytalan, névelőszerű szerepben vannak, és kifejezett mutatásnál ennél erősebb verziót (toto, tohle) használ.
A hangtani rész szerintem is alapos és színvonalas volt, a jövevényszavakról szóló jóval gyöngébb.
Nekem még a mondattani rész tetszett, nagyon sok új infót tudtam meg belőle, többek között, hogy a magyar egy kötött szórendű SOV nyelvből hogyan vált egy rendkívül rugalmas szórendű topik-fókusz típusú nyelvvé.
És mindez lényegében az ősmagyar kor végétől a középmagyar kor elejéig végbement!
Amúgy arra is utal ebben a részben, hogy a Kárpát-medencében való megtelepedés első néhány évszázadában a szláv nyelvek gyakorolták a legerősebb hatást a magyar nyelvre, főként persze a szókészlet gazdagításával, de érdekes módon még a szórend és a mondatszerkezet átalakulásában is említ némi szláv hatást.
(Mindez persze vörös posztó a hungarista jellegű alter irányzatoknak, amely szerint a szláv nyelvek hatása a magyarra elhanyagolható volt, ellenkező irányban viszont rendkívül erős magyar hatásról értekeznek. :-))))
Nekem a hangtani rész tetszett. Általában szerintem elég hullámzó a színvonala, konkrétan a jövevényszavas részt példák puszta felsorolásánál nem éreztem sokkal többnek.
A kérdésedre a válasz viszont a könyvben (is) benne van. Hiába ugyanaz az elsődleges jelentése, a jelentésmező, a konnotációk, stílusérték más. Vagy különböző nyelvi környezetekben eleve más lehet valaminek a "jelöletlen" elnevezése - például egy nemzetközi kapcsolatokat ápoló szaknyelvben egyszerűbb, természetesebb a külföldi szót használni, aztán ez mint "emelkedettebb" megjelölés, szépen beszivárog a köznyelvbe.
