Jón 3:1-10
Az ÚR szava másodszor is szólt Jónáshoz:
Kelj föl, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd nekik azt a beszédet, amit én parancsolok
neked!
Erre fölkelt Jónás, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt
Istennek: háromnapi járóföldnyi volt.
Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és
elpusztul Ninive!
A niniveiek pedig hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és a nagyoktól fogva a kicsinyekig mind
zsákruhába öltöztek.
Amikor eljutott ez a hír Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról királyi ruháját, zsákruhába öltözött, és a porba ült.
Azután a király és a főurak parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: Ember és állat,
ökör és juh semmit se kóstoljon, ne legeljen, és vizet se igyon!
Hanem öltözzenek zsákruhába az emberek és az állatok, erősen kiáltsanak Istenhez, és
térjen meg mindenki gonosz útjáról és az erőszakosságból, amelyet cselekszik.
Ki tudja, talán felénk fordul Isten, és megengesztelődik, lelohad lángoló haragja, és nem
veszünk el!
Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta a rosszat,
amelyről azt mondta, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre.
Mi volt a „sikere oka” Ninivének?
Miért tudtak megmenekülni, megtérni?
Miért tudtak olyan igazi megtérést „produkálni”, amit Isten elfogadott?
