P85. Azért még pislákol egy kis láng, nehezen tudom oltogatni. Csak ne lenne olyan klassz ez az útvonal, könnyebb dolgom lenne.

Less Nándor 60TF.

Nem akarok sokat azzal a résszel foglalkozni, hogy nem volt pont és eltűntek a szalagok. Bár megtört egy kicsit az a +3km, s el is szállt a 6 órán belüli teljesítés lehetősége, de így utólag azt mondom ez legyen a legnagyobb baj. Majd jövőre.
Amiért én nem is teszek szemrehányást, az az, hogy szégyenlem is magam, mivel Bükknek ezt a részét nagyon jól ismerem. Egyszerűen bizonytalanná tett, miért is nincs itt a pont.

A versenyre nagyon időben kiértünk, mert laslow, hasonlóan mint én szeretünk időben ott lenni. Így nem volt stresszes a készülődés, igaz a bemelegítés elmaradt. Ennek megfelelően nem is tetszett a rajt utáni gyors kezdés. Azt láttam, hogy nekem öngyilkos tempó lenne a vezető hármassal tartani, így lassan elmaradtam mögöttük. Papp Gergő, Olipapa és Ezüsthegyi Kabóca társaságában futottam. Azt tudtam, hogy az első pontig nem fog jól esni az a két rövid, de meredek kaptató, valamint az adrenalin szintemet a bozótoson való áttörés fogja még megemelni. Ezen a részen Gergő és Olipapa is elléptek, Kabóca lemaradt. Nem ment az emelkedő, a lejtő, s ez nem volt jó előjel.

A Kaptárkövek pontról felmásztunk az útra, s igyekeztünk a Dobi rét felé. Szeretem ezt a részt. A völgyig inkább lejt, jól futható. Igaz, a gimnasztikai gyakorlatok hiánya meglátszott rajtam ezen a részen, mert hol a felülről, hol az oldalt benyuló agak között kellett hajolgatni. Lehet hogy benevezek én is Imaro téli tornatermi edzéseire.
Szépen sorjáztunk egymás után, de a pirosra visszaérve Gergő és Olipapa megtorpantak, így az élre ugrottam. Olipapa ezen a részen lemaradt, de tudtam, ez semmit sem jelent. Ő nem szeret gyorsan kezdeni, s a táv második felét mindig jobban futja mint az elejét. Gergő a völgyben szépen elment tőlem, nem tudok futni a köveken, s ő a kidőlt fákon is átsuhant, míg nekem komoly akadálymászás volt ez a feladat.

A Dobi réttől, nekem egy kissé ingerszegény a környezet, így már az ódorvári emelkedő járt a fejemben. Ezt csak az törte meg, hogy sikerült egy tehénlepénybe beletrafálnom. Az kissé lefoglalt, hogy próbáljak a plussz súlytól megszabadulni. Hát ez is hozzátartozik a terepfutáshoz. Gergő a Hór völgybe lefelé nagyon ellépett a lejtőn, nekem az túl bokatörő volt. Előtte még megbeszéltük, hogy Ő most formán kívül van. Mondjuk, én így sem tudtam vele lépést tartani, de azt is tudtam, hogy neki a vezető hármassal kellene azért mennie. Az oszlai ponton nem időztem, pecsét, kézbe vettem egy vajas kenyeret, majd futás közben elmajszolom. Igyekeznem kellett ezzel a feladattal, mert a levegő egyre ritkább lett.

Gergő nem indult el a pontról velem, s a szerpentinről visszanézve sem láttam. Gondoltam megvárja Olipapát, -neki ez csak egy jó kis edzés-, s együtt jönnek majd. Itt az én időm gondoltam, két ilyen skalpot begyűjteni nem lenne rossz! Az utókor úgyis csak az eredményt fogja látni, még ha persze az igazság más is-:)
Ez adott egy kis pluszt, ráadásul nagyon jól jött a szalagozás az Ódorvár alatti dózerhez. Viszonylag hamar felértem, a pecsételés a tetőn volt, így a gyönyörű kilátást sem úsztam meg. Viszonylag sokszor futok erre, de nehéz betelni a déli Bükk látványával.

Irány lefelé, most nem hagytam ki a forrás feletti ösvényt, bár ha csak erre edzek, inkább a dózert választom, de hát ez a szabályos útvonal. Mint mindig, most is megállapítom, a lefelé sem sokkal jobb itt, mint felfelé jönni, legalább is nekem.

Megvan a + pont is, jó ötlet volt ide is pontőrt tenni. A másik kedvenc részem a Hór völgyi szakasz. Nehéz betelni a meredek völgy szép látványával. Ilyenkor már a Fűzérkő karéját innen lenről is lehet látni. Jobbról-balról jönnek a szép, ismert völgybejáratok. Elérek a Pazsag völgy bejáratához, de nincs pontőr, se szalagok. Elbizonytalanodok, mit is csináljak? Abszolút rossz döntést hozok, így utólag, elindulok tovább. Pedig tudom, arra semmi keresnivalóm, de azért a Tebe pusztát meglátogatom. Nézelődöm, túratársakkal egyeztetünk, mondják, tovább, mert közös pont, higgyem el. Sok időm elment, de visszafordulta, bár tudom, már közelebb lenne a k négyzeten bemenni a faluba, de hát az útvonal nem erre van.

Az elágazó előtt jönnek Gergőék, már ők is túlmentek volna rajta, de így újra hármasban folytatjuk. Nehezen emésztem meg, jó lett volna ha a Tarkőig kitart az előnyöm. Le is maradok, nehezen szedem össze magam fejben. Most minden jobb, mint futni. Iszok, de a kulacsot csak úgy tudom visszatenni, ha megállok, hát megteszem, veszek egy kis mazsolát, szerelvényigazítás... Még a Pokol völgy sem tud lekötni, pedig csodás egy hely. Aztán újra nekilendülök.

A bányahegyi pontnál eszek-iszok, kulacsot töltök. Indulok tovább, jön velem Olipapa is, Gergő lemarad. Aztán Oli is úgy dönt, megvárja Gergőt. Így megpróbálkozom újra egy kis előnyt szerezni. Háromkő előtt Oli beér, innen egy darabig együtt megyünk. Néha beszélgetünk. Így már biztos vagyok benne, neki ez egy jó kis edzés, versenyben nem szokott nagyon társalogni. Én már néha a határon futok, de azért próbálom tartani magam. A Tarkőn kapunk enni -inni, le a kalappal a pontőrök előtt. Felcipelni ide a cuccokat, köszönöm!

Az Imőkó felé egy gyors vágta. A pontnál Gergő beér minket, így már biztos vagyok benne, hogy gyorsabbak mint én. A pontnál alma, banán, víz, ki mit kér. Egy almát elveszek, azt elrágcsálom majd a Bujdosó kőig. Kaló Gábor fájától jó az a hullámos gerinc, de most valahogy nem esik jól. Kezdek fáradni, pedig még Ódorvár hátravan. A sok tarvágáson már fen sem akadok, mintha már megszoktam volna. Pedig nem is olyan régen, még csak egy volt, az ellenőrző pont előtt. Végig szép árnyas úton lehetett futni nyáron. Majd 15-20 év múlva megint.

Learaszolok a Bújdosó kő mellet, s a másik oldalon az Oldalvölgy bejáratánál egy frissítőpont. Engedek a kísértésnek, leállok kólázni, eszek egy kis ropit. Gergő és Olipapa épp akkor indulnak el, de én maradok. Látom esélyem sincs velük tartani, maradok a magam tempójánál. Kocorászok felfelé a Völgyfőház felé, néha belegyaloglok. Ez nem jó előjel az ódórvári mászás előtt. Mindegy, talán a tavalyi időmet még megfuthatom. Ez egy kissé felvillanyoz, erőre kapok.

Most nincs fent a pecsételő pont, lent elveszik az itinert, de azért fel kell menni. Felmegyek, de nem nézelődök, indulok vissza. Próbálok robogni lefelé, valahogy összehozni, hogy jó legyen nekem is, meg a kerülendő túratársaknak is. Ez néha nehéz, de már nem múlik rajta semmi sem. Nem esik rosszul a lefelé, bár tudom, a Nyomó hegy még hátra van. Kis pontocskának tűnik, de egy örökkévalóság, mire oda jutunk. Marad még azért erőm kissé vigyorogni a feliratokon, a pont előtt.

A vége már csak gurulás, s legalább megvan a tavalyi idő is.


Én a "pont" malőrrel együtt is meg vagyok elégedve. Örülök annak, hogy van aki felvállalja a futók kiszolgálását. Jövőre ugyanitt, ez a tervem.