Első ironman-em igaz hiteles története

 

Egy tücsökciripelős, borozgatós augusztusi estén kiráncigáltam a bringámat a sufniból. Nem tudom miért. Hónapok óta pakoltam ide meg oda, hogy elférjen mellette a fűnyíró de inkább befelé tuszkoltam mint kifelé.

 

Kicsit szerelgettem, olajozgattam, törölgettem majd másnap betekertem az irodába. A Nánási úton gurulva az jutott eszembe, hogy ez nagyon jó móka.

 

Másnap feltekertem a HHH-ra, átgurultam a hegyen és Solymár felé menet az jutott eszembe, hogy ez annyira jó móka, hogy akár 180 killométer is simán lecsúszna.

 

Este, miután kiment a lábamból a remegés, pakolgattam a szekrényben és beszélgettem Gabival:

 

- Mit csinálsz?

- Keresem az úszószemüvegem.

- Te komolyan gondoltad ezt a Ironman dolgot?

- Azt hiszem. Addig még van 10 napom.

- Te hülye vagy.

 

Rögtön tudtam, hogy jó úton járok. A bizonyosság kedvéért még felhívtam ákibácsi barátomat, az Önszopató Egylet (Self Sucking Club) egyik alapítóját és neki is elmondtam a tervet. Azt mondta sima ügy. Ismét egy helyes válasz. Megkérdeztem még B784-et de Ő már a kérdést sem értette csak sorolta, hogy melyik szakaszon mit fogok menni. Rendben, háromból három helyes válasz. (További reakciók: Berzsó: unatkozik a szopónaplód? valamint: mehetek veled katasztrófaturistának? Chino: Gabinak igaza van. Bringához értő kollega: Hát te hülye vagy.)

 

Első körben a tudásbeli hiányosságaimról készítettem leltárt.

- 2004 óta nem úsztam és egyébként utálok úszni.

- Idén már kétszer betekertem az irodába és vissza. Ezzel gyűjtöttem 72 kilométert.

- A legtöbb amit valaha egyben tekertem az kb. 110 kilométer de az is 1986-ban volt (vagy 1985-ben?) egy négy sebességes Favoriton.

- Nem mellesleg sosem indultam még egyéniben triatlon versenyen és valójában a verseny szabályairól csak halvány fogalmaim vannak. Állítólag kell depozni meg ilyesmi.

 

Renben. Viszont vannak bizonyos tárgybeli hiányosságaim is. Erről is csináltam leltárt:

- Nincs országúti bringám

- Nincs pedálom és cipőm

- Nincs bringás nadrágom és trikóm

- Nincs neoprene-m

- A dioptriás úszószemüvegem több darabban van

 

Ez végiggondolva a napnál is világossabbá vált, hogy kell egy terv. A terv minden cselekvés gerince, a siker esszenciája. Úgyhogy összeállítottam egy listát az azonnali teendőkről:

 

- Társadalombiztosításnál ellenőrizni a jogviszonyom érvényességét

- TB kártyát bringás trikóra jól látható helyen felvarrni. (Előtte trikót beszerezni.)

- Megérdeklődni a nagyatádi kórházban a vasárnapi menüt

 

A tervezésből Chino zökkentett ki amikor azt mondta, hogy a hullákat nem a kórházba viszit és enni végképp nem adnak nekik.

 

Értem én, értem. Mindenesetre kell egy edzésterv, elvégre nem vágunk bele egy ilyen giga projektbe csak úgy hébe-hóba. Egy ilyen terv elkészítéséhez 2-3 nap kellett volna de az idő rövidsége miatt elvtelen kompromisszumot kötöttem és azonnal megcsináltam. Volt még 10 napom felkészülni. Vagyis nem. Egy versenyre illik rápihenni, ami mondjuk 5 nap, tehát volt 5 nap a felkészülésre. Kérdés, hogy ebbe a felkészülési ciklusba kell e pihenőnapot beiktatni? Némi morfondírozás után úgy döntöttem, hogy valószínűleg nem. :-) Ezért a következő tervet készítettem:

 

- Az időbe belefér három úszás. Elsőre úszom 1 km-t, másodikra kettőt a harmadikra hármat.

-Munkába bringával járok és esetleg vasárnap tekerek egy hatvanast. (Feltéve, hogy a szombati lagziból kellőképp fel tudok épülni.) Ebből összejöhet akár 350-370 km is. Ez nagyon sok. Nagyatádon csak 180-ra lesz szükségem. (Állítólag van aki 5000 kilométernél is többet tekert már idén de ez szerintem valami tévedés, ennyi kilométer a világon nincs.)

- Futásra nem nagyon van idő de azért érdeklődöm a Self Sucking Club-nál az éppen aktuális akciós ajánlataikról.

 

A terv készítése során Oláhtamás emlékeztetett arra, hogy amikor a megnyitón a felkészülés hosszú és rögös útjáról beszélnek, kellőképp süssem le a szemem.

 

A frissítés még egy kardinális kérdés. Egy darabig gondolkodtam azon, hogy miért ne lehetne túrós és nutellás palacsintával frissíteni. Nem találtam ellenérvet. Rendben, ezt gyorsan megoldottam. Azért még bedobok power geleket meg őszibarack befőttet, biztos ami biztos alapon. (Gabi önfeláldozóan péntek hajnalban lesütött nekem 20 palacsintát. Ezt az elkötelezettséget! Azért jó, hogy a családban van legalább egy ember aki mindent megtesz az ironmanem sikeréért. Köszönöm.)

 

A felkészülést augusztus 6-án a hajnali órákban kezdtem meg a margitszigeti sport uszodában. Letoltam 2 kilométert 50 perc alatt. Tessék, már az első edzésen 100%-al túlteljesítettem a tervet. Ez nagyon bíztató kezdet! El is gondolkodtam azon, hogy úszás szempontjából lezárnak tekintsem a felkészülést de végül mégis a forma további csiszolása mellett döntöttem. Másodikra már 48 percet úsztam és itt már tényleg azt gondoltam, hogy ez maga a tökély, úgyhogy a 3 úszóedzésemet töröltem a programból.

 

A szervezésbe is gőzerővel belevetettem magamat. Verseny előtt 8 nappal már 3 országúti bringára kaptam felajánlást. Állítólag egyik jobb mint a másik de mindegyiket kell tekerni. (Micsoda gagyi.) Kaptam még pedál és cipő valamint neoprene felajánlást is. És szállást is szerveztem. Mindezt 2 nap alatt. A maradék 8 nap alatt akár egy Everest expediciót is meg tudtam volna szervezni de nem akartam túlzottan villogni. :-)

 

A verseny előtt hat nappal megtartottam A Biciklis Edzésemet is. 70 kilométert mentem egész jó ritmusban. A saját városi Trek bringámon nyomtam mert még nem kaptam meg a csodaparipát de kicsit tesztelni akartam magam, meg állítólag ezt így kell csinálni.

 

Miért 70 kilométert? Miért nem féltávot? Ennyi fért bele ebéd előtt és mint tudjuk a helyes táplálkozás a lelki és testi egyensúly lényege. Mindenesetre az edzés megnyugtatott, hogy az első 10-15 kilométer nagyon könnyedén fog menni...

 

Az ironman előtti hétfőn Viktorino leszállította a csoda gépet. (Egy hétig mindenki megkérdezte, hogy milyen. Milyen, milyen?! Fekete és piros.) Amikor ráültem, azt hittem vége mindennek. A nyereg hátulról belémállt és mindent amit ott lent hordok, a torkomban éreztem. A kormány annyival alacsonyabban van, hogy a hátam már akkor reccsent amikor lehajoltam. Ahhoz, hogy előre kilássak, olyan abnormálisan kellett emelnem a fejem, hogy egy csigolyám ki is ugrott a helyéről.  Ekkor jöttem rá, hogy az egész tesztelés semmit sem ért és amúgy meg nagy bajban vagyok.

 

A felkészülést Nagyatádon, a verseny előtti délután fejeztem be amikor Robogótól megkaptam a neoprene-t. Ezzel alig 14 órával a verseny előtt a felszerelésem utolsó darabját is beszereznem. Sima ügy.

 

Na, de ne szépítsük a dolgot. Ennyire felkészületlenül vélhetőleg ember még nem indult Nagyatádon. Vagyis, ez ebben a formában nem biztos, hogy igaz. Edzettlen voltam, ez tény. De 22 év sport, ebből 6 év ultrafutás csak felkészített valamire. Két lefutott és egy feladott Spartathlon, hét lefutott Kinizsi Százas és még sok hasonló hétvégi kikapcsolódás csak jó valamire.

 

Abban bíztam, hogy az évek során megtanultam, hogy miről is szól ez az egész. Hogy mit jelent szívni, megborulni, szétesni, majd az árokból a saját hajamnál fogva kicibálni magam. Megtanultam befelé fordulni, a szervezetem visszajelzéseit figyelni, a hibákat korrigálni és tovább menni akkor is amikor nagyon fáj. Megtanultam, hogy mire hogyan reagálok és, hogy mikor mire van szükségem. Ha ez nem elég egy ironmanhez, akkor nekem végem.

 

Igazából abból a feltételezésből indultam ki, hogy az igazán hosszútávú állóképességi sportok alapja ugyanaz és ezért lényegtelen, hogy az ember triatlonozik vagy ultrát fut. Mindkettőnek az alapja a belső egyensúly, mély meditáció, folyamatos koncentráció és összhang a saját testünkkel.

 

Pénteken délután Berzso társaságában legurultam Nagyatádra ahol egy tucat embertől megkaptam még, hogy hülye vagyok (bocs, sorszámot kell húznod) és még egy tucat tudni akarta, hogy melyik váltóban futok. Volt aki külön feljegyezte a rajtszámomat, hogy tudja kit kell kiröhögni.

 

Egész péntek este kínosan vigyáztam arra, hogy ne süssem el az „edzés a gyengék orvossága” poénomat. Nehéz volt. :-) Inkább csak a Terep Százas szlogenjeit ismételgette. Sima ügy, meg nem fáj, csak másképp jó...

 

Gyékényesen több komoly problémát kellett megoldani egyszerre, ráadásul mindezt szombat hajnalba. Első harci feladat: kideríteni, hogy hol lehet kávét szerezni. Ákibácsival, Kékvirággal és Berzsoval beültünk a helyi vendéglátóipari egységbe és egy nagyon finom reggeli kávét szürcsöltem el. (No kofi, no lauf.) A kávé eszembe juttatta a másik problémát: a neoprene-t. Az rendben, hogy ez egy jó dolog. De hogy kell felvenni? Melyik az eleje, melyik a hátulja? Melyik fele van belül és melyik kívül? Ákibácsit lehívtam a tó partjára segíteni ami azért is jó ötlet volt mert Robogó vagy 15 kilóval könnyebb nálam és recsegett, ropogott a dressz ahogy ráfeszítettük az elhízott birkózó testalkatomra.

 

Lesétáltam a tóhoz, becsekkoltam és elvonultam a sarokba kicsit egyedül lenni. Becsuktam a szemem és végigsuhantam a tavon, a bringa pályán és leróttam néhány nagyatádi futókört is. Nem láttam gubancot. A futástól tartottam kicsit de az a megoldható kategóriába tartozik.

 

A verseny előtti titkos tervem: 1:40, 6:30, 3:45 plusz 15 perc a depoban. Ez annyi mint 12:10. Ez egy nagyon optimista verzió. 13 óra körüli a publikus, reálisabb terv. A kettő közé lenne jó belőni magam.

 

Kinyitottam a szemem és még mindig Gyékényesen álltam. Bakker. Hát renben, gondoltam, jöjjön aminek jönnie kell.

 

(Reggeli SMS Summer Comforttól: A tóban gondold végig a hülyeséged, lesz idod rá.)

 

Az úszásról igazából csak benyomásokra emlékszem. Meleg volt a víz és meglepően tiszta. A mezőny nem engedte, hogy túl keményen kezdjek, szépen türelmesen ki kellett várnom réseket, hogy menni tudjak. A legvégén rajtoltam, nem bízván az úszótudásomban de messze nem én voltam a leglassabb. Az iránytartásom továbbra sem jó de a szokásosnál apróbb cikkeket és cakkokat tettem az egyenesbe. A dioptriás úszószemüveg sokat segített. Néhányszor fejbe rúgtak de ez még elviselhető volt. (Csapásokat mérünk, csapásokat szenvedünk.)

 

Az első kör végét nagyon vártam. Nem tudom miért. Az első körrel csak jogot szerzel arra, hogy visszamenj szívni. Az időm jó volt és megnyugodtam, hogy érdemes volt edzeni. :-) A második kör nyugis volt. Mentem, mendegéltem, cikk-cakkoltam. A legnagyobb gondom az volt, hogy pisilni kellett. Ezt a legegyszerűbben a tóban lehet elintézni de úszás közben nem tudok. Ha megállok és lebegve nézem a többieket, mindenki tudja mit csinálok és akkor azért nem megy. (Hallod Robogó, nem pisiltem a neoprene-be!) A célegyenesben viszont rámtört egy kőkemény hányinger. Émelyegtem és a reggeli kávét böfögtem fel. Vajon miért? A hullámzástól? Ideje már kijönni ebből a vízből, gondoltam. 1:24-en állt az óra amikor partot fogtam.

 

A füvön előbb az egyensúlyomat volt nehéz megtalálni utána pedig a neoprene-el szenvedtem. Pont Ispi mellett ültem le a sátorban. Ispi látszólag koncentrált és két udvarias mondat után már a bringán ült.

 

A biciklin a legnagyobb kihívás a pedál volt. Amíg sikerült a cipőt beakasztani, lement a nap. Ja nem, csak előttem sötétült el a világ. Szóval ideje kajálni. Zsebeimből elővettem minden mozdíthatót és elmajszoltam. Meg ittam és ittam és ittam.

 

A ritmust szerencsésen elkaptam. Gyorsan kezdtem de kényelmesen. Órát direkt nem raktam a bringámra mert úgy gondoltam, hogy az csak fölösleges nyomás. Ha 30 fölé megyek szétaggódom az agyam, hogy túl gyors, ha pedig alá, akkor sírok, hogy lassú. Nem, ez nem kell. Megyek érzésre és a végén nézek órát, az úgy pont jó lesz. Jól eső gurulás volt. Előzgettem, előzgettek és szépen mentek a kilométerek. A gép meg csak vitt és vitt. Egy bő óra után kezdtem azt hinni, hogy ez menni fog, ezzel nem lesz gond; beletaláltam egy fenntartható ritmusba amivel szépen végig tudok gurulni.

 

Amikor elkezdtem hinni abban, hogy jó vagyok, elkezdett lekörözni az élmezőny. Hö hö. Vicces gyerek vagyok én.

 

A T alakú pálya nagyon bejött. Mindegyik szára olyan rövid, hogy a következő cél belátható távon és időn belül volt. Sosem a verseny végéig kell eljutni hanem a következő frissítőig vagy állomásig. Itt pedig bőven voltak részcélok.

 

A második kis körben voltak csak gondjaim. Már nagyon leszálltam volna. Fájt a talpam, combfeszítőm, a nyakam és a hátam. Ráadásul egy kulacs iso italt szerencsésen végigöntöttem magamon meg egy darázs is fejbe csípett. No persze, basszus, még mit nem. Egy darázs nem darázs, ennél többre lesz szükség! És a fenekem sem fáj, vagyis biztos nem tolom eléggé, úgyhogy inkább biciklizzünk rendesen!

 

A bringáról 6:06-os idővel szálltam le. A 2 pisi és 2 kajamegállást leszámítva az pont 6 óra tekerés. Legyen, elfogadom.

 

A frissítést a bringa utolsó órájában elkezdtem átvariálni. 30+ fokban a bringán elviseli a gyomor a szilárd kaját de futás közben ez már nem fog menni. A futás annyival intenzívebb, hogy ugyailyen igénybevétel mellett az emésztés minimálisra fog csökkenni és az tuti hasmenés. A szilárd kaját elhagytam és folyékonyra váltottam. Az izo italt sikerült nagyon hígra kevernie a rendezőknek ami egy nagy érdem. Kóláztam, ettem egy gélt is és egy pici darab banánt is bepróbáltam.

 

Előzetesen azt gondoltam, hogy sírva fogok leszállni a bringáról és az utolsó körön csak azt tudom majd ismételgetni, hogy Neogranormon, Neogranormon. Ehhez képest szinte elérzékenyültem amikor kivették alólam a gépet és elvitték. Integettem neki. Jó volt hozzám. De tényleg.

 

A depoban nem akartam leülni. A leülés precedenst teremt. Inkább beálltam a sarokba és ott rendezgettem a csomagomat. Amit a depoban láttam, arra nem voltam felkészülve. Mintha kártyapartin lettem volna. Emberek dumcsiztak, kajáltak, zuhanyoztak, lábat mostak. Miért zuhanyozol egy maraton előtt?

 

A futás nehezen indult és a tempóválasztást erősen elrontottam. Fájt, nehezen ment és gyors is volt. De nem tudtam visszavenni. Elment 3-4 kör értelmetlen tempóban és kezdett homályosodni a világ. Ez így agyatlan. Inkább megálltam. Sétáltam pár percet. Újragondoltam az egész maratont és újratöltöttem a szoftvert. Amikor újból elindultam sikerült egy sokkal ésszerűbb, normálisabb, lassabb tempót felvennem. Ez az átkozott futás! Ugye ez a „saját” sportom. Úgyhogy nem tudtam elengedni magam. Folyton az órámat buziztam és görcsöltem a másodpercek miatt. Azt kellett volna itt is mint a bringán. Órát a kukába dobni aztán majd a célban szólnak, hogy mennyi lett. Mert őszintén, nem mindegy, hogy mennyi a vége? 

 

A szoftver újratöltés után újra ment a futás de az eddigi sporttevékenység nem múlt el nyom nélkül. Hullámzott a teljesítményem. Többször éreztem, hogy kezd esni a vércukrom de ezeket egy-két perc alatt el tudtam kapni. Többet gyalogoltam mint szerettem volna de szerencsére ez nem egy maraton, itt ez nem számított.

 

Nem tudom, hogy a dinnye jó frissítő e de a végtelen jéghideg dinnye kínálat mennyei volt. Csak ettem és ettem. Plusz ez jó ürügy volt arra, hogy belesétáljak. Nem baj, volt már rosszabb pótcselekvésnek is.

 

Ákibácsi féltáv körül bekiabált, hogy 11:30-on belül is lehetek. Na, már csak ez hiányzott. Hogy időért fussak. De legyen. Elkezdtem számolgatni és tényleg egész jól álltam.

 

De a frissítésemet valahol menet közben elrontottam. Rettenetesen szomjas voltam. Körönként 3-4 decit ittam. Plusz a dinnye és néha plusz iso. Ennyi folyadékra nem lehet szükségem. A bringán ittam túl keveset és kiszáradtam? A meleg megtévesztett? Vagy ez is csak pótcselekvés? Berzso mindenesetre lankadatlan szorgalommal adogatta a kólát és a szénsavas vizet. Ezt ezúton is köszönöm. Próbáltam önmérsékelni, főleg a táv második felében de nem mindig ment.

 

A pálya melletti fáradhatatlan szurkolók viszont sokat lendítettek a helyzetemen. Nem tudom külön külön megköszönni mindenkinek a bíztatást mert annyi kedves szót kaptam, hogy akaratlanul is kihagynék valakit. Az utolsó körben akinek tudtam szóltam, hogy már nem jövök többet, ezért köszönöm, hogy megtisztelték futásomat egy kis bíztatással. Jól esett. A maratont 3:39 alatt futottam.

 

A célban 11:20-at mutatott az óra. Aztapaszta. 50 perccel a titkos célon belül. Az úszáson hoztam 14 percet a tervhez képest, a bringán 24-et, a futáson 6-ot és a depon 4-et. Úgy tűnik az úszóképességem mértem fel a legrosszabbul a verseny előtt de az jó, hogy nagyjából pontosan saccoltam milyenek lesznek a futóműveim egy ilyen, eddig ismeretlen biciklis kaland után.

 

Mit is mondhatnék erről a versenyről? Sima ügy; nem fáj, csak másképp jó; meg se izzadtam; és más ember lettem a végére.

 

A célban deklaráltam, hogy soha többé ironmant. Jó ilyesmit már sokszor mondtam de ez most más mint a többi. Ez pont a fordítottja a szokásosnak. Ez annyira jól és zökkenőmentesen ment, hogy ha egy évet készülök rá se biztos, hogy jobbat tudok. Felkészülés nélkül soha többé ne tudok ilyet és ezdéssel sem biztos, hogy ezt meg tudom dönteni.

 

Lehet, hogy rögtön a duplára kéne készülnöm? Most, hogy még nálam van Viktorino bringája... :-D  

 

u.i.: A Fekete Lovag mindig győz! :-)