T100

Elõszó

Az egész már-már elveszettnek tûnt -balazs- 2008. nov. 12-i hozzászólása után. Sajnáltam, de hát ez volt...
Majd jó két héttel késõbb megtisztelõ szerencsém volt hosszasan együtt futni az UMSZ jelenlegi elnökével a Savoyai terepfutáson. A tempó beszélgetõs volt, így éltem a lehetõséggel és kérdeztem Andrást a T100 jövõjérõl. Vígasztalt: lesz 2009-ben is, igaz máshol és más idõpontban. Hamarosan hallani fogunk róla. Ettõl kezdve, bevallom, jobban izgatott a dolog, mint korábban. Kevesebb, mint két hónapot vártunk, amikor megjelent a várvavárt hír: lehet jelentkezni a 2009-es versenyre. Tényleg ott volt leírva a terepszazas.hu -n, hogy május 16-a lesz a nagy nap. Nagyobbat akkor dobbant a szívem, amikor elolvastam a tervezett útvonalat. Egek! Ez az én "vadászterületem". Ettõl kezdve nagyobb hangsúlyt kapott hétvgégi futásaimban a Pilis-Visegrádi hegység.

Felkészülés

Sok-sok terep és szint. Több TT futva. Hétközben HHH-n rövidebbek, de lehetõleg mászósak. Hétvégén, ha csak lehetett, Nagy-Kevély és környéke, Pilisszentlászló és környéke, Dömös, Visegrád, Prédi..., többször. Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor valószínûleg az idei tél egyik leghavasabb napján, február 21-én, felmásztam a Prédire. Április közepén bejártam az általam nem, vagy csak kevésbbé ismert Pesthidegkút - Dobogókõ szakaszt. Megnyugodtam. Tudtam, hogy május 16-án nem kell vinnem az itinert.

D-day

Elrõre felvettem a rajtszámot, ezzel nem volt gond reggel. Nyugodtan készültem, éreztem ez az én napom (kell, hogy legyen). Viszonylag kevesen ismernek - ez kölcsönös - , de jó volt látni az ismerõs arcokat a rajtban.
Elindultunk.
Kellemes idõ van. Akkor hajrá!
Mint írtam, kevéssé ismerem a futókollégákat, azaz nem tûztem ki olyasfajta célt, hogy "megpróbálok XY-nal menni", mentem saját tempómban. Aztán valahol a Remete-hegyen összetalálkoztam Lupus-szal. Õt mr ismerem. A "van-e terved?" kérdésére nem jutott jobb eszembe, mint az, hogy "nincs nálam fejlámpa". Kevés szóból is megértettük egymást, így Lupus másfél perccel korábban ért célba. Na, de nem szaladok ennyire elõre, akarom mondani szinte mindig Lupus ment elõre látótávolságnyira. Végül is jó volt, mert magányos futó vagyok (de azért társasági lény is).
Egyik fontos kitûzött célom a helyes frissítés (gyakorlása) volt. Erre azért is éreztem kiváló lehetõséget, mert az elõzetes hírekbõl igencsak jó gondoskodásra számítottam a frissítõpontokon. Ebben egyáltalán nem csalódtam: volt édes, sós, szilárd, folyékony. De ami legalább ennyire fontos volt még: igazi segítõkész sporttársak (lásd még: angyal címszó alatt a lexikonokban). "Púppal" a hátamon mentem, három gélt használtam fel az áthidalásokra. Volt még nálam MgB6 tabletta. Jó volt, hogy ismertem az egyéb vízvételi lehetõségeket (egyetlen egyet hagytam csak ki, Csobánkán a Berda-pihenõ alattit).
Volt egy nagy döbbenet is: Dömösre érve éreztem, hogy elfelejtettem reggel...leragasztani a mellbimbókat. (Fiúk, talán ismerõs az érzés.) Ajjaj, ez nem lesz így jó. Akkortájt éppen mellettem volt Lupus (aki CCC-kompatibilis zsákkal ment; idézet tõle) és mint aminél misem természetesebb, elõhúzott egy tekercs leukoplasztot. Nem találtam szavakat, pedig kerestem azokat rendesen.
Kiváncsi voltam, hogyan fognak sikerülni a verseny emblematikus emelkedõi, fõleg a táv 2.-3. harmadában (Dömös után). A Vadálló-kövek - Prédikálószék mászásakor éreztem, hogy rendben mennek a dolgok, szerencsére a dömösi üzemanyagfeltöltés a Szentfa kápolnánál már éreztette jótékony hatását. Vadálló-kövek most sem tudott megmaradni csupán leküzdendõ "futópályának", a Visegrádi-hegység gyöngyszeme még zihálva is sokadszorra lenyûgözött.
Pilisszentlászló - Kis Rigó vendéglõ: erõt adott a tudat, hogy kétszer is menedéket ad a megfáradt testnek, léleknek. Ez maradéktalanul így is volt. A Pap-rétrõl érkezve eléggé fáradt lehettem már: arra gondoltam, hogy megnézem a kislányom rajzát a vendéglõben, amit akkor rajzolt, amikor egy õszi esõs napon a kedves vendéglõsökre bíztam addig, amíg én futottam a dobogókõi sífelvonó aljáig és vissza. Végül elfelejtettem.
Egyik kedvenc edzõszakaszom Csobánka szélén a Majdán-nyeregbõl (ahol a sárga keresztezi az emelkedõn vezetõ pirosat) a Kevély-nyeregbe vezetõ út. Nem egy durva szakasz, kb. 1200m és átlagosan 10%-ot emelkedik. Futni szoktam, de most elõször gyalogoltam. Fáradtan mosolyogtam és megjegyeztem: nem csípnének a szúnyogok, ha most is menne a kocogás felfelé. Így aztán begyûjtöttem néhány motivációs szúnyogcsipést a Kevély-nyeregig. Pilisborosjenõ a Kevélyek látványával a hátam mögött az otthon közelségét sugározta. Na, eszem ágában sem volt hazamenni, innen már éreztem a cél közelségét. Nem csodáltam meg a Teve-sziklát (pedig egyébként érdemes), hanem gyorsan túl akartam lenni a számomra talán leginkább feledendõ Kövesbérci ereszkedésen. Az utolsó frissítés nemcsak testileg, de lelkileg is feltöltött. Habár tudtam, hogy nem lesz futás a Csúcshegyi nyeregbe, mégis úgy gondoltam, hogy mindent beleadok az utolsó 6-7 km-be. 46:40 telt el az utolsó szakaszon. Láttam Lupus és G. Tibor hátát a zebrán áthaladva, amikor õk ráfordultak a Szabadság utcára.
Örömmel, fáradtan érkeztem ismét a célkapuhoz 13 óra 23 perc elteltével.

Utószó

Remek volt a rendezvény. Tudom, nem én mondom elõször, de had ismételjem meg, hiszen maximálisan megérdemlik: a versenyt futók szervezték futóknak. Sõt ennél többet is tapasztaltam: barát a barátnak nyújtott maradandóan kellemes (és izomlázas) emlékeket.
Szakmai szempontból nem sokat tudnék javasolni a jövõt illetõen. Ezt nálam tapasztaltabb sporttársak remélem megteszik.
Úgy vélem, hogy részben a Budai-hegység és zömében a Pilis-Visegrádi hegység terepadottságait jól felhasználva, az új köntösbe kényszerült Terep Százas és a most született "bébitávú" (abszolút nem sértõ szándékkal írom) Terep Ötvenes méltó helyet foglal el a hazánkban egyre népszerûbbé váló, széles korosztályt megmozgató, terepfutó sportágban.
Gratulálok minden versenyzõnek, rendezõnek, támogató családtagnak, barátnak, ismerõsnek!
Hajrá!
Jövõre veletek ugyanitt!