Nem is a Keats írásmódjának van jelentősége, hanem sokkal inkább annak, hogy a fonématudatosság fejlődését mutatja. Teljesen egyértelmű, hogy például kedves tanárunk, bár bizonyára tudta és vallotta, de magában belül nem érezte teljesen pontosan a t+sz problémáját. Mi több, felveti azt  a gondolatot is, hogy a t+sz azonosulása a c-vel bizonyos értelemben korlátozott. Hiába mondható ki elvileg, hogy a Keats zárómorfémája c, ha olyan szövegkörnyezetbe kerül, ahol magánhangzó áll utána, az affrikáta azonnal feloldódik. Ezért érthető, ha a nyelvérzék a Ketasszel-t érzi helyesnek, hiszen képes az ejtésben feloldani az affrikátát. (Bár nem köteles, és így ejtésben alternatíva van).

Megjegyzem, az orosz átírás transzliterál (Китс), pedig az ejtés szvsz azonos a magyarral.